Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-11 / 267. szám
Negyvenkétezer kötettel Gödöllőn a Juhász Gyula Városi és Járási Könyvtárba a tervek szerint egy éven belül mintegy 10 ezer forint értékben idegen nyelvű művészeti és egyéb szakkönyvek érkeznek. A könyvek egy részét már beszerezték, melyet Pál Anikó és Fülöp Attiláné rendez. A könyvtár nemrégiben átadott olvasótermét hamar megkedvelték a látogatók, akik a könyveken kívül 130 féle folyóirat és napilap között válogathatnak. Ifj. Fekete József felvételei V PEST MEG> fEl HÍRLAP KL 1 LÖN K I) XDÁSA Hl. ÉVFÓLYAM, 267. SZÁM 1976. NOVEMBER 11., CSÜTÖRTÖK Az idén is sokan jelentkeztek marxista középiskolába A párt XI. kongresszusán meghatározott cél, a fejlett szocialista társadalom felépítése minden párttagtól, eszmei, politikai, ideológiai tudásoménak növelését igényli. Ezit íigye.iamlbe véve állította össze tavaly a járási pártbizottság öt évre szóló oktatási programját. Az idén is ennek szellemében készítették elő a pártoktatási évet. Erről tájékoztatta legutóbbi ülésén a járási párt-végrehajtóbizottságot Nyiry Tibor pmo-vezető. Már nyáron, júniusban kialakultak a képzési formák, az oktatásban részt vevők létszáma; kijelölték a propagandisKöltözik a lovarda Az egyetem lovasai jól szerepeltek Munkahelyén, az állattenyésztési tanszéken találtuk dr. Monostori István adjunktust, az Agrártudományi Egyetem lovasszakosztályának vezetőjét. Az év lovaseredményeiről, a versenyzőgárdáról és a klub jövőjéről érdeklődtünk nála. A lovasképzés legfőbb célja, hogy felkészítsen a szakmára, a mezőgazdászélet gyakorlatára. Sokáig lesznek még munkaterületek, ahol a gépesítés ellenére gazdaságosabb a négylábúakat igénybe venni, s a manapság nem túl fényes eredményeket felmutató lótenyésztésünk újbóli fellendítése is a fiatal szakemberekre vár. Az egyetemi évek alatt sokan annyira megszeretik a „lovasságot”, hogy továbbra is az egyetem színeiben versenyzenek. Ök öregbítik évről évre lovasaink jó hírnevét. Az 1976-os esztendő újabb sikereket hozott, bizonyították alapos felkészülésüket, amibén nagy része van az edzőnek, Tóth István, nyugalmazott őrnagynak. A felszabadulást követő időkben nagy érdemeket szerzett a magyar lovassport megteremtésében, hosszú éveken át az Ű. Dózsa edzője volt és ma is fáradságot nem ismerve dolgozik. A gödöllői közönség jól ismeri és igényli is a versenyeket, bemutatókat, amelyeken az utóbbi időben más nemzetek lovasai is szerepeltek. A versenyzőgárda héttagú. Bognár Sándor — már Münchenben olimpiai kerettag volt — Hercegfalvi Sándor és Magas Gábor, a lengyelországi Sopot- ban, az egyetemisták versenyén képviselték a magyar színeket, és a nyugatnémeteket megelőzve a dobogó legmagasabb fokára kerültek. A Kiskunhalason megrendezett országos versenyen is ott voltak a gödöllőiek, a kezdő lovak díjugratásában — Bognár Izmir nevű lován 4., Hercegfalvi Saraboló névre hallgató paripáján pedig a 6. helyen végzett. A juniorbajnokság középdöntőjének első versenyén Gál Imre harmadik lett Bob herceg nyergében. Az országos bajnoki fordulóval befejeződött az idei lovasidény. A Budapest-bajnokság díjugratásában Monostori István 1360 ponttal lett első a juniorok között, Kis Pálé a 6. hely. A tangazdaságban található a lovak istállója és itt van a lovarda is, ahol tavasztól őszig folyik a felkészülés, s ahol a hallgatók is megtanulhatnak lovagolni. A téli hónapokban, amikor versenyzésre már nem jó^az idő, akkor is sétáltatják, melegítik a hátasokat, hiszen mozgásigényüket ki kell elégíteni. Ottjártunkkor lóápolás, istálló- és udvartakarítás közben találtuk Kiss Pált és Gál Imrét, valamint Mercz Tibor alkalmazottat. Örömmel beszéltek munkájukról, felidézték egy-egy versenyt, jóízűen nevettek a régi történeteken. Nagyon értékes állat a ló. Egészségükről orvosi felügyelet gondoskodik. Erről mi is meggyőződhettünk, dr. Pen- deri Gyula, városi főállatorvos, aki majd negyven éve dolgozik az állategészségügyi területén. Odaérkezésünkkor éppen „Penás”-t vette kezelés alá. Szegény pára tetanusz elleni oltást kapott, s meglepetésünkre1 nyugodtan tűrte a fájdalmasnak ismert injekciót. A lovarda jövő évben elköltözik. A város Máriabesnyő felőli oldalán, a volt sertéstenyésztő-telep helyén kedvezőbb körülmények között, saját kezelésű ingatlanon építik meg újra. E munkákból oroszlánrészt vállalat az egyetemi KISZ-bizottság, — társadalmi munkában segítik az egyesületet. A szakosztály tagjai pedig nemcsak a lovaspályán, hanem az új bázis- megteremtésének munkáiban is élen akarnak járni. Csiba József A SZEBB KÖRNYEZETÉRT Virágok, növények a HÉV-á!lomásokra Kovács Kálmán kertész a növények gondozása közben. Zátonyi Tibor felvétele A Budapesti Közlekedési Vállalat kerepesi kertészeti telepén, két üvegházban és egy kartonplasgt házban termesztenek virágot. Kovács Kálmán kertészt kérdeztük, hogy mi a sorsa ennek a sok szemet gyönyörködtető növénynek? — Kertészetünk feladata, hogy a HÉV gödöllői, csepeli, ráckevei és szentendrei vonalára, valamint az irodákba virágokat termesszen. Bizonyára mindenkinek jóleső érzés, amikor bármelyik állomásunkon virágainkban gyönyörködhet. Tízen dolgozunk Jusz. kő Ferenc csoportvezető irányításával, hogy vonalaink környezetét szebbé tegyük. Jelenleg dísznövényeket és szegfűt termesztünk. Azért, hogy még több virágot adhassunk kairtonplaszt házat barkácsoltunk össze. A fűtést éjjel nappal, hétköznap és ünnepnap egyaránt ellenőriznünk kell. Állandó ügyeletet tartunk és minden órában megnézzük a hőmérőt, hiszen növényeink értéke jelentős. Gondos ápolással elérjük, hogy télen is friss és megfelelő minőségű virágot szállítunk. Hetente körülbelül ezer szál szegfűt, kéthetente 5—800 cserép növényt juttatunk el rendeltetési helyére. U. G. tákat. Augusztusban az irányító pártszervek propaganda- és oktatási felelősei értékelték a tavalyi év tapasztalatait, a megyei pártbizottság útmutatásai alapján kitűzték az ez évi teendőket. Az alapszervezetek is alapos munkát végeztek a pártoktatás előkészületei során. Mindenütt áttekintették az úgynevezett hatásköri listákat, az azokon szereplők politikai végzettségét. A gondos előkészítés eredményeképpen most is a tava- liyhoz hasonlóan nagy az ML-középiskolákba jelentkezettek száma. Tizenegy csoportban 317-en ismerkednek a marxizmus—leninizmus alapjaival. Az ikladi Ipari Műszer- gyárban kísérleti jelleggel első ízben indítottak kétéves tanfolyamot 22 részvevővel. A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem hároméves általános tagozatára 162-en nyertek felvételt. Hét csoportban folytatják tanulmányaikat. Ezenkívül a társadalmi és állami élet, a pártiirányítás kérdései, a világnézet, etika, valláskritika című sorozatokra is sokan jelentkeztek. Nagy az érdeklődés a nemzetközi, politikai, a gazdaságpolitikai, kulturális kérdéseket tárgyaló tanfolyamok iránt is. Járásunkban az oktatási év nem egyídőben kezdődött. • Az ipari üzemekben, szövetkezetekben már október 18-án megtartották az első foglalkozásokat, a termelőszövetkezetekben, alkalmazkodva- a mezőgazdasági munka jellegéhez, majd csak november 22-én kezdődik az oktatás. A szemináriumokat vezető propagandisták túlnyomó többsége közép- vagy felsőfokú politikai végzettséggel rendelkezik. Valamennyi szemináriumvezetőt rendszeresen tájékoztatják az időszerű hazai és nemzetközi politikai, ideológiai, társadalmi és gazdasági kérdésekről. Híven a hagyományokhoz, ebben az esztendőben is hat alkalommal elméleti konferenciát rendez a járási pártbizottság vezető kádereknek, akiknek felelős politikai megbízatásuk van, illetve felsőfokú politikai képzettségük. A ma tartandó első előadás témája a KISZ-kongresszus határozatai végrehajtásának területi feladatai. •Megkezdődött járásunkban az ifjúkommunisták oktatási éve is. A járási KlSZ-bizott- ság által szervezett tanfolyamokra összesen több mint kétezren jelentkeztek. kp. PALYAVALASZTASI HÉT Kiállítás, üzemlátogatás, tanácsadás NEHÉZ, FELELŐSSÉGTELJES DÖNTÉS ELŐTT A pályaválasztás jegyében telik a hét a gödöllői járásban. A fiatalok szakmaválasztásának, továbbtanulásának összetett problémáit nem lehet kampánymunkával megoldani, de egy-egy figyelemfelhívó akció jó szolgálatokat tehet A rendezvények sorát az általános iskolák pályaválasztási felelőseinek tartott előadás nyitotta meg. A megyei pályaválasztási tanácsadó munkatársa általános kérdésekről tájékoztatta a szakembereket a dolog szépséghibája az volt, hogy eredetileg az egészségügyi munka- terület népszerűsítése szerepelt a műsorban — az előadó azonban, nem jelent meg. A járás általános iskolainak nyolcadik osztályos tanulói sorra megtekintik a Ganz Árammérőgyárban megrendezett pályaválasztási kiállítást, egyben megismerkednek az üzem életével is. . A központi rendezvények közül minden iskolában ónálló terveket készítettek. A szülői értekezleteken a szülők, az osztályfőnöki órákon pedig a nyolcadikos és hetedikes tanulók kapnak útbaigazítást, jó tanácsot Ugyancsak üzemlátogatásokat szerveznek, az ikladiak Aszód és vidéke üzemeibe, az isaszegi, dányi iskolások a gépgyárba, a péceli diákok különböző fővárosi iparbázisokba, Kistarcsáról és környékéről pedig a Fésűsfonóba látogatnak a végzősök. Gödöllőn külön programok lesznek. Filmvetítésekkel, egyéni tanácsadással kívánnak segítséget nyújtani a nehéz és felelősségteljes döntésekhez. Az iskolák semmilyen magasabb fórumon nem tartoznak számot adni a fentiek teljesítésérőt Remélhetően mégis eredményes lesz a hétnapos igyekezet, a munka fontosságát minden pedagógusnak érezni iveit , <gz) Filmszínházi akció — szocialista brigádoknak Gödöllőn a Petőfi Film. színház üzemvezetője, Cstz- ihadia Edéné a közelmúltban sorra járta a helybeli vállalatokat és üzemeiket. Célja az volt, hogy előnyös mozilátogatási akciójukba minél több szocialista brigádot bekapcsoljon. Az akcióról és a tapasztalatokról kérdeztük. — Mindent elkövettünk annak érdekében, hogy nézőszámunkat növeljük. Nem elégedtünk meg azzal a propagandával, amelyet a filmszínház kirakata nyújt, hanem felkerestem a környék vállalatait, üzemeit. Ahol már volt közönségszervező, ott szívesen fogadták akciónkat, de voltak sajnos olyan helyek is, ahol ajánlatunk ellenkezésre talált. — Az akció lényege, hogy minden jelentkező szocialista brigádtag vagy annak családtagja tíz előadásra szóló bérletszelvényt kap 19 forintos áron. Az első három szelvény kötött műsorokra érvényes, melyek ingyenesek. A többi hét ára is mérsékelt. A közönségszervezőt az eladott bérietek után jutalékban részesítjük. A szocialista brigádok pedig — a közelgő év végén — ezzel az akcióval előnyösebben teljesíthetik kulturális vállalásukat. — Kezdeti szervezési sikerként könyvelhetjük el, hogy a Betonútépítő Vállalat gödöllői telepéről Bősze Marietta és a Ganz Árammérőgyárból Ocskó Mária közönségszervezők 100—100 darab bérletet adtak el. Reméljük, hogy ezeket a jó eredményeket újabbak is követik. Több sűrítmény a tervezettnél A Hatvani Konzervgyárban — ahová járásunkból is szálr lítottak a gazdaságok — befejeződött a hosszúra nyúlt idei paradicsomszezon. Az idényben 5800 vagon paradicsomot dolgoztak fel a gépsorok, mindössze 100 vagonnal kevesebbet, mint az előző évben. 1 Különösen örvendetes, hogy a hatvani gyár paradicsomsűrítményből túlszárnyalta idei tervét: a tervezett 998 vagon helyett 1025 vagon pürét gyártottak. Az idei év , sajátosságai közé tartozik, hogy a mostoha nyarat októberben rendkívül kedvező idő váltotta fel, így abban a hónapban rekordteljesítményt ért el a hatvani gyár a paradicsom feldolgozásában. A november 7-i sportversenyek eredményei Nagy érdeklődés kísérte a november 7-e alkalmából megrendezett sportversenyeket. Kétszáznegyvenen indultak a mezei futásban, amit az 1960- tól 1966-ig születettek között, bonyolítottak le. A győztesek: LÁNYOK: I960—61; ISO# m: Koplal Éva, Török I. Gimnázium 1862 ; 100» m: ■ Kristóf Judit, Petőfi iskola 1963 ; 1000 in: Tóth Anikó, Damjanich iskola 1964 ; 800 m: Klotz Márta, Petőfi iskola 1965 ; 600 m: Lengyel Júlia, Damjanich iskola 1966 ; 600 m: Jant Felicia, Légszesz utcai iskola F1ÜK: 1960—61; 3000 m: Nagy László, Török 1. Gimnázium 1962 ; 1500 m: Pócsai László, Török I. Gimnázium 1963 ; 1500 m: Héjjá János, Imre utcai iskola 1964 ; 1200 m: Pápai László, Imre utcai iskola I 1965 ; 1000 m: Gecse István, Petőfi Iskola 1966 ; 1000 m: Botka István, Damjanich iskola A gödöllőieken kívül itt voltak Mogyoród, Bag, Csömör, Domony fiataljai is. A GEAC-pályán kézilabdatornát rendeztek. A huszonöt csapatban kétszázötvenen küzdöttek. A helybelieken kívül a járás több községe is képviseltette magát. Végeredmény: 1. Gödöllői KIOSZ, 2. 202. sz. MüM Szakmunkásképző Intézet kollégiuma, 3. Kerepes. Kispályás labdarúgás, nők: 1. Gálgahévíz, 2. Erdőkertes, 3. Gödöllő „A”- Férfi, felnőtt: 1. Gödöllő, 2. Domony, Tsz, 3. Gödöllői Gépgyár. Ifik: 1. Aszódi Gimnázium I., 2. Aszódi gimnázium II., 3. Galga- hévíz. A tekézők az Erzsébet-parki pályán mérték össze tudásukat. A kupát az Agrártudományi Egyetem tangazdaságának csapata, nyerte. 2. Erdő- gazdaság, 3. Aszódi Spartacus. Egyéniben: 1. Ifjú Garai Mihály, tangazdaság, 2. Gurb.' János, erdőgazdaság, 3. Búzás. László, Aszód. Cs. J. Öregfiúk bajnoksága Gödöllő—Víznövek 5:1 (2:1) Az őszi szezon utolsó fordulóját bonyolították le az öregfiúk bajnokságában. A Gödöllő a Bp. Vízművek csapatával játszott. Gödöllői SC—Bp. Vízművek 5:1 (2:1). Nagy szükség volt a győzelemre. Különösen a második félidőben, Sáréti beállítása után nyújtott átlagon felülit a győztes gárda, góljait Faliszek (2), Sáréti (2) és Tasnádi szerezték.