Pest Megyi Hírlap, 1976. november (20. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-10 / 266. szám

XX. ÉVFOLYAM, 266. SZÁM 1976. NOVEMBER 10., SZERDA Növekvő ipari termelés, kedvezőbb felvásárlási árak a mezőgazdaságben Pásztor István előadása a kertbarátok klubjában A Kertbarátok Klubja hét­fői összejövetelén Pásztor Ist­ván, a városi pártbizottság el­ső titkára tartott előadást az ötödik ötéves terv feladatai­ról és a kormány életszínvo­nal javítását segítő törekvé­seiről. Elmondta egyebek között, hogy a következő években a nemzeti jövedelem 30, a la­kosság fogyasztásának 25, és a nemzeti vagyon 30 százalékos növekedését irányozzák elő. Az ipari termelés 29 százalé­kos felfutását, a mezőgazda- sági termelés 15—18 százalé­kos növekedését tervezik, s ennek feltétele a gondos mun­kaerő-gazdálkodás is. Nagykőrösről szólva az elő­adó elmondta, hogy míg az 1930-as években a város la­kosságának 95 százaléka me­zőgazdasággal foglalkozott ad­dig ma már — az iparosodás folytán — csak pár ezer a mezőgazdasági dolgozók szá­ma. : A helyi ipar éves terme- | lesi értéke két és fél mil- I liárdot tesz ki, a mező- i gazdaságé fél milliárd fo­rintot. Ahogy a helyi mezőgazda- sági üzemekről szólva elmon­dotta, az állami gazdaság az idén eredményesen gazdálko­dik, a Mészáros János Tsz 10 millió forint többlet bevételre számít, s az Arany János Tsz- ben is kedvezőek az eredmé­nyek. Az ötödik ötéves terv sze­rint az egy főre jutó reáljö­vedelem 18—20 százalékkal nő. Több és jobb minőségű áru termelésével igyekeznek a ki­vitelt növelni, pótolni a ki­sebb termést, A jelenlegi ötéves terv so­rán nagy gondot fordítanak a gyümölcs- és zöldségtermesz­tés és fogyasztás növelésére is. A számítások szerint 1980-ig a gyümölcsfogyiasztás aránya — egy lakosra számítva — 18- ról 40 százalékra emelkedik. Az exportból származó be­vétel minden harmadik fo­rintját a mezőgazdaság adja. Igyekeznek a tőkés-és a szo­cialista országokba irányult exportot egyaránt számotte­vően növelni, egyebek között a termelés, a konzerv- és az élelmiszeripar fejlesztése ré­vén. A következő évekre pél­dául 35 ezer hektár gyümöl­csös és 15 ezer hektár szőlő telepítését irányozták elő. Nö­velők a gépesítést, segítik a közellátásban fontos szerepet játszó kistermelők zöldség- és gyümölcstermesztését. Azoknak a számára, akik­nek nincsen földjük, de termelni óhajtanak, orszá­gosan hosszú kisbérietek kialakítását tervezik. Pásztor István előadásában szólt a konzervgyár, az ÁFÉSZ és a MÉK tevékenységéről is. Végül ismertette azt a leg­újabb rendeletet, mely sze­rint jövőre a zöldségfélék fel- vásárlási árát 15, a gyümölcs, zöldség és bor felvásárlási árát pedig 10 százalékkal eme­lik. Védőárakat vezetnek be, s a nagyobb kézi munkát igénylő terményeket ma­gasabbra értékelik. A nagy figyelemmel hall­gatott előadást a kertbarátok nevében Csikai Pál elnök kö­szönte meg, majd Kocsis Sán­dor, Gronai István, Szabó Dé­nes, Dzira Sándor, dr. Szarvas László és Farsang János tet­tek fel kérdésieket. Szorgal­mazták például a kiskertek­ben az öntözésihez szükséges villanyhálózat megépítését, ol- qsó kisgépek kedvezőbb be­szerzése lehetőségeinek az elő­mozdítását. / Uj helyen a csecsemápndozáéi tanácsadás A városi tanács egészség- ügyi osztálya értesíti a lakos­ságot, hogy a csecsemőgondo- zásd tanácsiadás átmenetileg, mától, november 10-tőL a ter­hestanácsadó helyiségébe köl­tözött (Kalocsa Balázs u. 3.). A tanácsadási napok az aláb­biak szerint alakulnak: dr. Szecsei Margit körzete, csü­törtökön 14—16 óráig; dr. Oláh Mária körzete pénteken 13— 15 óráig, dr. Pusztai Olga kedd: 13—15 óráig, dr. Szalai Edit, szerda, 14—16 óráig. A külterületeken lakók hétfőn 14— 16 óráig hozhatják kicsi­nyeiket csecsemőtanácsadásra. Őszi vasárnap ...de mit csináljanak a gyerekek? Fekszem az ágyban, már íölébredtem, megszoktam, hogy az óra ilyenkor csörög, de nem kelek fel, mert jó egy ki­csit lustálkodni — ha lehet­ne... Ám egy-kettőre kiderül, hogy a gyerekek, akiket hét­köznap alig lehet kihúzni az ágyból, már egy órája fent vannak, s reggelizés ürügyén egy üveg baracklekvárt bele­öntöttek az ágyba. Most feltű­nően csendben vannak. Talán félnek, vagy azért hallgatnak mert tele a szájuk. A reggeli zajok csak tompán szűrődnek be a szobába. Mo­sógépzúgás, gyereksírás, rádió­hangok keverednek, s lecsap­nak az alvókra. Feleszem az ágyban. A sárga függönyön túl ragyog a nap­fény. Kirándulni kellene? Már úgyis régen voltunk. Nem rossz ötlet, de hátha akad va­lami érdekesség itthon is. Ho­va is tettem a műsorfüzetet? Megvan! Az ifjúsági klubban pol-beatműsor lesz délután, a moziban délelőtt Mese a Szál­fán cárról. Hm... ez talán ér­dekelné a gyerekeket, de a te­levízióban legalább ilyen jó, nekik való műsor lesz. Persze moziba menni érdekesebb ... Kiállítás? Sehol. Múzeum? Tatarozás miatt zárva. Arany János-emlékmúzeum? Megte­kinthető vasárnap és ünnep­nap kivételével 9—17 óráig. Nos? — tekint rám családom apraja-nagyja. Semmi — le­gyintek lemondóan. Az ifjúsá­gi klubhoz vagy túl fiatalok, vagy túl öregek vagyunk... Legalább a nagymosást hagy­tuk volna vasárnapra! — só­hajtok. A gyerekek jelentőség- teljesen egymásra néznek... V. ////////////////////// A vasárnap reggel más, mint a többi! Békésen kutathatok a hűtő- szekrényben finom reggeli fa­latok után (nézzétek még ma­radt a tegnapi sajtból!), rá­érősen olvashatom az újságot, sőt. ha kedvem szottyan rá, meghallgathatom kedvenc le­mezeimet is. Csak dönteni ne kelljen ar­ról, hogy mit is csinálunk ezen a szép, napfényes, sokat ígérő őszi vasárnapon. Milyen szerencsések, akik házat, garázst, kerítést épí­tenek, akiknek van kertjük — itt a salátapalántázás ideje — akik rokoni összejövetelekre hivatalosak! Az, hogy éppen nincs kiállí­tás, nincs játékos sportvetél­kedő, és nincs bábszínház, le­het véletlen is. Végtére is van művelődési központ, könyvtár, múzeum, bábegyüttes, kórus, irodalmi színpad. Vannak megszállott emberek is, akik tudják: soha nem lehet eleget tenni. De vannak üres termek, üres házak is. Csak a kaput kell kinyitni. Ma szünnap van. Csábít a gondolat, hogy összeszámol­jam, hány ilyen „ma” van évenként. Ügy vélem, minden intéz­mény annyit dolgozik —, ha jó, akkor egy kicsivel többet is — mint amennyit elvárunk tőle. Ülök a konyhában, s nem tudom kinek tegyek szemre­hányást vasárnapi gondjai­mért. Magamnak, mert szabad perceimet Kecskeméten, Tisza- kürtön, Cegléden, néha Pesten töltöm, és mert nem tudom Nagykőröshöz köttetni maga­mat vasárnaponként? De miért háborgók? Indít­suk be a négykerekű lóerőt, s nyugodjunk bele, hogy erő­Takarékos emberek, gyarapodó betétállomány A Kocsér és Vidéke Taka­rékszövetkezet — nagykőrösi és jászkarajenői kirendeltsé­geivel együtt — a SZOVOSZ- kongresszus tiszteletére vállal­ta, hogy ez évi tízmillió forin­tos betétnövelési tervét októ­ber végére teljesíti. Ez a sző. vetkezet vezetőségének, dolgo­zóinak, így a két szocialista brigádnak közös elhatározása volt. A világtakarékossági nap al­kalmával beneveztek a Pest megyei MÉSZÖV által hirde­tett versenybe. Az első helye­zettnek járó vándorserleget tavaly sikerült elnyerniük, s az idei jó eredmények alap­ján joggal remélhetik, hogy ismét az övék lesz a legjobb­nak járó díj, hiszen a célul tű­zött tízmilliós tervet túlszár­nyalták a múlt hónap végére. Minden remény megvan, hogy 1976-ban a múlt évihez ké­pest másfélszeres betétnöveke­dést érnek el december végéig. Víztisztítás a konzervgyárban A Nagykőrösi Konzervgyár ipari víztisztító telepén na­ponta mintegy 8000 köbméter vizet tisztítanak meg a gyár­ban feldolgozott termények rostjaitól és maradványaitól. Bal­ra Káminkos Dezső a leválasztott szilárd anyagot tartályba gyűjti össze. Jobbra Hegedűs László az üzemrész vezetője a laboratóriumi vizsgálatolt előtt ellenőrzi a vízmintákat. Ifj. Fekete József felvételei Baráti találkozó Jutalom a nyugdíjasoknak A Nagykőrös és Vidéke Fo­gyasztási és Értékesítő Szö­vetkezet eredményes működé­se és szép fejlődése részben annak köszönhető, hogy a ve­zetők szoros kapcsolatot tar­tanak a szövetkezet nyugdí­jasaival is, akik közül szá­mosán hasznos közreműkö­déssel és tanácsokkal segí­tik a napi munkát A szövetkezet gazdasági ve­zetői, a párt- és a KlSZ-szer- vezettel, a szakszervezeti és nőbizottsággal karöltve min­den esztendőben baráti ta­lálkozóra invitálják a nyug­díjasok egy-egy csoportját, s megbeszélik velük a szövetke­zet munkálkodását. Ilyen megbeszélést rendeztek a múlt hét végén az ÁFÉSZ székhazában, melyen részt vett Gotzián Lászlóné, a vá­rosi pártbizottság nőreferense is. kezet címet. Ebben nagy ér­deme van a szövetkezet 370 dolgozójának, dicséretet ér­demlő törekvésüknek, a fia­talok lendületének, s az idő­sebbek rutinjának és szakmai tudásának. A megjelentek nevében Ta­tai István, az. ÁFÉSZ kocséri irodájának nyugdíjas vezetője mondott köszönetét Halasi János elnöknek és a szövet­kezet vezetőinek azért, hogy a dolgozók és nyugdíjasok igyekezetét méltóképpen meg­becsülik. A megbeszélés végén az ÁFÉSZ elnöke a szövetkezet eredményeinek elérését segí­tő dolgozóknak és nyugdíja­soknak pénzjutalmat adott át. Palántát és virágot nevel az Új Élet Tsz kertészete A MÉK és az ÁFÉSZ tár­gyalásokat folytatott a kocsé­ri Üj Elet Termelőszövet­kezettel a jövő tavaszi és .nyári zöldségfélék, főleg a paprika- és paradicsompalán­ták neveléséről, kiskertesek részére. Abban állapodtak meg, hogy összeíratják a ház­táji és kiskertes termelők palántaszükségletét, s előre­láthatólag félmillió palántát megrendelnek a Isz-néL Az Üj Élet Tsz az idén ri- rágkertészetet létesített 1500 négyzemóter alapterületen. Főleg szegfűt nevelnek és cserepes virágot. A szegfű már szépen nyílik, s eddig öt­ezer szálat adtak el. Az ül­tetvény az egész télre gazdag virágzást ígér. SPORT Középiskolás futó-csapatbajnokság Cegléden rendezték a közép­iskolasok járási atlétikai futó csapatbajnokságát. Iskolán­ként és számonként 1—1 atié­A megjelenteket Halasi Já­nos, a szövetkezet igazgatósá­gi elnöke köszöntötte, majd elmondta, hogy jó munkájuk­kal elnyerték a Kiváló szövet­feszítés nélkül csak pénzért és csak máshol művelődhetünk, szórakozhatunk... Itthon? Itthon olvashatunk. Igaz is, i.tt az ősz. Ismét le kell venni a polcról a Kfúdy-kö- teteket. Jönnek a nyirkos őszi ködök, felhők akadnak a köz­ponti antennára, s az erkély­ről be kell hozni a virágokat. Talán az idén is nyílik majd az első hóeséskor az azálea, s piros szirmai úgy hullanak a kinyitott könyvre, mint a... Az ősz, a tél, a tavasz, a nyár vasárnapjai nem ilyen költőiek. Nagy házak kicsi árnyékában lassúdadon lépdel a láb, sebesen száll a lélek — mert a lélek mozgásformája a vágy, még akkor is, ha tilosba téved, s önmagát hajkurássza vissza, hogy hű lehess, mint a nyugtai mság, s mint a nyugalom, tiszta. Szilágyi Domokos írta ezeket í a sorokat néhány évvel ezelőtt. Talán épp akkor, amikor erre­felé vitte a vonat... 'SSSSSSSSM7SSSSSSSSSSSSJ Ülök a konyhában vasárnap reggel, s olvasom a hírt: Szi­lágyi Domokos halott. Nem is baj, hogy nincs színház, kiállí­tás, sportműsor. Egy költő em­lékének kell adózni. Ennyi elég egy vasárnapra. Nekem. De mit csináljanak a gyerekek ? Farkas Péter ta indulhatott. A fiúknál váro­sunkat a 224-es szaíkmunkás- ioapzősök, a lányoknál a gim­nazistáik és a toldások képvi­selték. Dobogós helyezett kö­rösiek: Fiúk, I. korcsoport. 100 m: 1. Hajdú Albert 12,1 rop; 400 m: ...2. Nagy L. 800 m: ...3. Bűz; 1500 m: ...3. Kovács Z.; 3000 m: ... 2. Jancsó. II. korcsoport. 100 m: ...2. Tóth A.; 400 m: ...3. Kovács Cs.; 1500 xn: 1. Dajlca. József. 4x100 m váltó: ...3. Nk. Szakmunkásképző (Kovács Cs., Búz, Kovács Z., Hajdú). 4x400 m: ...2. Nk. Szakmun­kásképző (Farkas, Hatvani, Dajika, Torma). 73 ponttal a 3. helyen végzett a Nk. Szak­munkásképző, mindössze 3 ponttal lemaradva á tovább­jutóktól. Lányok, I. korcsoport. 100 m: 1. Bozorádi Irén (Toldi) 14 mp; ...3. Vásárhelyi (Gimná­zium). 200 m: ...2. Bognár (G). 400 m: 1. Raj Rila (G); 2. Tarjányi (T). 800 m: 1. Takács Judit (G), ... 3. Rideg (T). II. korcsoport. 200 m: 1. Sáfár Ildikó (T) 30,5 mp; ...3. Orbán (G). 400 m: ...3. Gár- dián (G). 800 m: 1. Maszaro- vics Ilona (T) 2:45,6 perc, 2. Dobozi (G). 4x100 váltó: ...2. Nk. Gimnázium (Rimóczi, Vá­sárhelyi, Bognár, Vas M.); ... 3. Nk. Toldi (Molnár, Sá­fár, Ugi Rácz, Bozorádi), 4x400 m: 1. Nk. Gimnázium (Gárdián Edit, Pap Andrea, Takács Erika, Raj Rita); 2. [ Nk. Toldi (Dobozi, Lencse, | Bukovsztoi, Ádám). Hat csapat versenyében: ... 2. Nk. Gim­názium 62 (továbbjutott), 3. Nk. Toldii 54 pent. ★ A Cegléden megrendezett megyei atlétikai összetett mi­nősítő versenyre nem menteik el a Nk. Pedagógus SE spor­tolói, mert nem volt ki a ter­vezett csapat. TORNATANFOLYAM INDUL A Nk. Pedagógus SE torna- szakosztálya általános, iskolás 1—2. osztályos fiúk részére felvételt hirdet. Jelentkezni Medve László edzőnél lehet délelőttönként, valamint hét­főn és pénteken 17—19 órák között a Petőfi Sándor általá­nos iskola tornatermében. s. z. SZERDAI SPORTMŰSOR Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 14 óra: Nk. Kinizsi—Honvéd Bem SE (Cegléd), barátságos mérkő­zés. Ifjúsági-sporttelep, 14: Nk. Toldi—Ceglédi Szakmun­kásképző, Főt,: F. Gyermek­városi Szakközépiskola—Nk. Gimnázium, középiskolás me­gyei kupa-elődöntő visszavágó mérkőzés. Mit látunk ma a moziban? Vértestvérek. Szinkronizált NDK indiánfilm. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. KISKÖRZETI MOZI A BÁNOMiI ISKOLÁBAN Azonosítás. Magyar film. Előadás kezdete: 6 órakor. # OLCSÓ NAPOK november 8-től 20-ig a * %DIV^ NAGYKŐRÖSI KÍSZRUHA-SZAKÜZIETÉBCN Nagykőrös, Szabadság tér 10. FÉRFI ÉS NŐI ÁTMENETI ÉS TÉLIKABÁTOK. FÉRFIÖLTÖNYÖK. 20-40 %-OS ÁRENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK

Next

/
Oldalképek
Tartalom