Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-09 / 239. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜ.LONKIAO Á.-S A XVIII. ÉVFOLYAM, 239. SZÄM 1976. OKTOBER 9., SZOMBAT A jelszó szerint Személyenként tíz éra társadalmi munka Még az idén az ezüstkoszorút A Monorvidéki ÁFÉSZ szakszervezeti bizottsága bekérte a brigádok naplóját, hogy ellenőrizze, miképpen teljesítették felajánlásaikat? A könyvelők héttagú József Attila bronzkoszorús szociális brigádjának naplóját mi is megtekintettük. A díszes kivitelű, ízlésesen és csinosan összeállított, tartalmas naplóban a következőket olvashatjuk: „A felajánlásokat az ismert hármas jelszó alapján tettük meg”. Vállalásuk szerint, személyenként tíz óra társadalmi munkát végeznek. A boltvezetőknek az úgynevezett tablóhelyesbítőket és az egyéb postai küldeményeket személyesen kézbesítik, ezáltal a szövetkezet postai portóköltségét csökkentik. A munkaidő jobb kihasználásával, igyekeznek a hiányzók teendőjét is elvégezni. Vállalják, hogy a külső hálózati dolgozókkal még szorosabb kapcsolatot teremtenek, a jobb és eredményesebb munka érdekében. Az új boltvezetőket megtanítják a tablók vezetésére, és az előforduló hibákat közösen kijavítják. A jelszóban megfogalmazott második követelmény — a tanulás. A brigád két tagja mérlegképes könyvelői tanfolyamot végez. Vígh Mária harmadéves, Godina Józsefné pedig most tett sikeres felvételi vizsgát. A brigád tagjai azt is vállalják, hogy az idén és az 1977-ben induló tanfolyamokon részt vesznek, s valamennyi politikai, illetve társadalmi ünnepségen jelen lesznek. A József Attila brigád tagjai a Fóti Gyermekváros lakóinak karácsonyra ruha-ajándékcsomagot küldenek. Az üllői napPILISI KSK Fájdalmas vereségek közi otthon idős lakóit születésnapjukon felkeresik, és fel- köszöntik. Beteg munkatársaikat rendszeresen meglátogatják. Irodájukat állandóan szépítik, a feljárati sarkot szoba- növényekkel díszítik és a növényeket gondozzák. A vállalásnak megfelelően, a napokban, Liszkay Lászlóné brigádvezető és Szőke Miklósáé brigádtag felkereste az öregek napközi otthonát. Az otthon 21 lakója a szép, napsütéses időben az udvaron üldögélt. A vendégek a 79 éves Bottlik Benőnét és a 86 éves özvegy Mészáros Lajosnét keresték, születésnapjuk alkalmával. Mindkettőjüket felköszöntöt- ték, jó egészséget és hosszú életet kívánva, virágcsokrot, ajándékokat, édességet nyújtottak át nekik. Az idős emberek a meghatottságtól könnyezve köszönték meg a megemlékezést. A brigád az idén szeretné az ezüstkoszorús jelvényt is meg szerezni. (em) Három járást látnak el A FŰSZERT monori raktárából naponta két és fél, hárommillió forint értékű árumennyiséget szállítanak ki a monori, dabasi és nagykátai járás boltjaiba, üzleteibe. Képünkön: az üllői 8. számú élelmiszeráruház által megrendelt vegyes árut rakják kocsira. Ifj. Fekete József felvétele, Biztonságos közlekedés Befedték a vezetéket Hová vezet a titokzatos kábel? címmel, tudósításban számoltunk be a monori Jókai és Klapka utca lakóinak jogos panaszáról. Azóta rendbe tették a feltúrt járdákat, bekötötték a kábelvégeket. Munkások jelentek meg, dolgoztak, elvégezték feladatukat, helyreállt ismét az utcákban a rend, a közlekedés biztonságossá vált. • * Ügyeletes orvos A vereség a labdarúgásban is fájdalmas. Kétszeresen az, ha gyengébb képességű ellenféltől szenvedi el az erősebb. Nem véletlen, hogy Pilisen három hétig beszédtéma volt a monori 0:1, az, hogy 85 perces nyomasztó fölény ellenére, miként lehetett vesztesen el- lyigyni a pályát? A kistarcsai 2:3 is bizonyára sokáig beszédtéma lesz. A dimbes-dombos kistarcsai pálya, úgy' látszik, megzavarta a pilisi védők tájékozódási képességét, mert saját kapujukra jóval nagyobb veszélyt jelentettek, mint az ellenfélére. Egyébként, ha megyei öngóllövő listát tartanának nyilván, napion előkelő helyen állna azon is a pilisi gárda. Az eddigi mérkőzések tapasztalatai bizonyították: nemcsak a pilisi csatársor, de a védelem ts gólképes. Így aztán a viszonylag gyengébbnek tartott ellenfelek is rúgtak Pilisen 2-2 gólt — és sokáig izgalmassá tettek izgalommentesnek ígérkező mérkőzése két. A kapusprobléma is aggasztja a pilisi vezetőket, szurkolókat, hiszen pontokat vesztenek a kapuvédő hibái miatt. A Dunai Kőolaj elleni vasárnapi rangadó előtt tehát nem rózsás a hangulat Pilisen. Ennek ellenére mindenki győzelmet vár csapatától. A pilisi gárda otthonában még hozta a pontokat, meggyőző fölénnyel nyerte a találkozókat. Ha vasárnapra rendeződnek a sorok, és ha az oly híres pilisi közönség is megbocsát a fiúknak a kitarcsai kisiklásért, a Dunai Kőolaj veretlensége már nem lehet hosszú életű. Sz. A. Labdarugó Országos Ifjúsági Kupa Iklad-Eyömrő 4:2 (2:1) Gyömrö, 100 néző. Vezette: Szórády (igen jól). Nagyon készültek a gyöm- rőiek az újabb bravúrra, de ezúttal nem sikerült továbbjutniuk. A jól játszó vendégek a 16. percben szerezték meg a vezetést: egy gyenge lövést Tóth L. a hálóba ejtett, 1:0. Nagy lelkesedéssel küzdöttek a hazaiak. A 21. percben Papp lövése a víztócsában akadt el, majd az ikladiak kapufát lőttek. A 24. percben a vendégek növelték előnyüket, 2:0. A 28. percben szépített Gyömrő: i Papp 25 méterről nagy erejű \ lövést küldött a háló jobb alsó sarkába, 2:1. A félidő további részében csak a szerencse mentette meg az ikladiak hálóját az újabb góltól. Szünet után hamar növelte előnyét Iklad, 3:1. Az 55. percben azonban ismét felcsillant a remény: Papp 18 méterről szabadrúgást végezhetett el, s a labda nagy erővel a bal alsó sarokba vágódott, 3:2. Ügy tűnt, sikerül az egyenlítés Gyömrőnek, de egy újabb mesteri gól megpecsételte a sorsukat, 4:2. Színvonalas, küzdelmes mérkőzésen dőlt el a továbbjutás. Nem kétséges, az ikladi jobb csapat, mint a gyomról. A hazaiak néhány játékosa öntelten lépett pályára, s az önteltség nem vezethet eredményre. Jó: Papp J., Csirkó S. Az ikladiak jutottak tovább. A másik mérkőzésen a ve- csési ifik a Dunai Kőolajtól, hazai pályán szenvedtek vereséget, 1:0 arányban. (—é—) Vasárnapi labdarúgó-mérkőzések Megyei bajnokság: Pilis— Dunai Kőolaj, Monor—Gödöllői Vasas. A kezdési időpont óra 30 perc, előtte, 13 órakor, a serdülő csapatok mérik össze erejüket. Járási bajnokság: Gyömrő— Üllő, Péteri—Vecsés, Vasad— Mende, Maglód—Monor II., N váregyháza—Ecser. Valamennyi mérkőzés 14 óra 30 perckor kezdődik, megelőzően az ificsapatok játszanak, 13 órakor. II. osztály: Gyömrő II.— Üllő II., 10 óra, Vecsés II.— Gomba, 8 óra 30 perc, Sülysáp II.—Maglód II., 14 óra 30 perc. Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, tanácsháza). Gyomron és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány út 12., telefon: 26.) Monoron, Monori-erdőn, Csévharaszton és Vasadon: központi ügyelet (Monor, Petőfi Sándor u. 30., telefon: 407.), Maglódon és Ecseren: dr. Móczár István (Magiódnyaraló) Pilisen, Nyáregyházán: dr. Illanicz Elemér (Pilis, Rákóczi u. 13.)), Sülysápon, Üriban és Mendén: dr. Gáspár István (Sülysáp), Üllőn: dr. Leyrer Lóránt, Vecsé- csen: dr. Túri István tart ügy eletet vasárnap. Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a Halmy-telepi. VÁLASZ CIKKEINKRE Intézkedtek az illetékesek A napokban két bíráló írásunkra is választ kaptunk az illetékesektől. Mindkét cikk elég régen, augusztus 25-én jelent meg lapunk hasábjain. Az egyikben munkatársunk azt próbálta meg kideríteni, „Miért volt kevés a tej és a hentesáru?” az augusztus 20-i ünnepnap előtt, a szőlősnyaralói 59. számú boltban. A Középmagyarországi Tejipari Vállalattól érkezett válasz szerint, amelyet Belle Lajos, a termelési, valamint Tor- mássy Miklós oz anyag- és áruforgalmi osztály vezetője írt alá, a hibát hatvani üzemegységükben követték el, adminisztrációs tévedés következtében. „Sajnos, a tévedés folytán több boltban kevesebb volt a kiadott tejmennyiség, amit pótkiszállítással, azaz utánszállí- tással korrigáltunk” — írják a válaszadók, ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy „a szölősnya- ralói bolt nem jelzett problémát”, ezért azt gondolták, ott elegendő árut kaptak, pótszállítmányra nincs szükség. Cikkünk nyomán a vállalat vezetői a mulasztást elkövető dolgozót figyelmeztetésben részesítették, és válaszlevelükben sajnálatukat fejezik ki, amiért ..kellő körültekintés hiányában a hiba előfordult”. „Szerkesztőségüknek köszö- netünket fejezzük ki az észrevételért. Igyekszünk munkánkat úgy szervezni, hogy hasonló eset a jövőben ne forduljon elő.” Szintén augusztus 25-én jelent meg „Félhavi buszbérlet — kétszer?” című jegyzetünk, amelynek írója azt kifogásolta, hogy félhavi buszbérletét, az annak hátoldalán levő szöveg ellenére, érvénytelenítették a monori Volán kirendeltség alkalmazottai. A Volán 20. számú Vállalat kereskedelmi főosztályának vezetője, dr. Hetényi Mátyás és Nagy Ferenc önálló csoport- vezető válaszlevelében arról tájékoztatja szerkesztőségünket, hogy a távolsági, helyközi járatokra érvényes dolgozó félhavi és tanulófélhavi bérletjegyek érvényességi idejét az 561.002/1975. számú KPM rendelet 1976. április 15-i hatály- lyail módosította. Erről mind saját dolgozóikat, mind az utazóközönséget tájékoztatták. A továbbiakban hangsúlyozzák: „Jegykezelőnk felelőtlenül járt el, ezért őt és az augusztus 19-i esetnél jelenlevő dolgozókat elmarasztaltuk, mert a helyszínen időben és helyesen intézkedhettek volna. Ügy véljük, hogy az ügyben kellő részletességgel kitértünk minden idetartozó szempontra, kérjük azok szíves tudomásulvételét és a panaszos tájékoztatását.” Ügyeletes állatorvos: dr. Varga János, Monor, Balassa B. u. 19/b. Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton 12- től 17 óráig és vasárnap reggel 8-tól 17-ig (13-tól 15-ig ebédszünet) Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. GYOMRO Zenetörténeti előadás A gyömrői művelődési házban zenetörténeti előadást tartanak október 15-én, 18 órai kezdettel. Az előadás címe: Musica Mundana. Előadó: Vargáné Sebestyén Éva. Pili?, Aranykalász Tsz Rába-Steigert vásároltak A pilisi Aranykalász Tsz tavaly vásárolta meg a K—700-as nagy teljesítményű erőgépet. A géppark az idén tovább bővült, a nyáron egy Rába-Steiger traktort vettek. E két erőgép végzi el a csaknem négyezer hektáron az őszi vető-,’ illetve mélyszántást. MŰSOR MOZIK Gomba: Két férfi a városban. Gyömrő: Gerolsteini kaland. Maglód: A stadion őrültjei. Mende: A nagy attrakció. Monor, délutáni előadáson: A briliánskirálynő bukása. Este: Rendet csinálok Amerikában, és visszatérek. Éjszakai előadás : ... És hamarosan a sötétség. Pilis: Svejk, a derék katona, I—II. Sülysáp: Csempészek nyomában, üllő: Holtbiztos tipp. Vecsés: A nagy Caruso. Éjszakai előadás: Szerelmem, segíts! MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gombán, reggel 7-től 8 óráig a kamarakórus próbája. 15-től 16-ig az úttörőtanács ülése, 16-tól a rajok foglalkozásai, 19-től 22-ig a KISZ- klub összejövetele. Maglódon, 18-tól: a művelődési ház társadalmi vezetőségének ülése. Mendén, 14-től: a gyermekklub foglalkozása. Péteriben, 20-tól 24-ig: zenés klubest. Vecsésen, 9-től 12-ig és 13- tól 18-ig Szabados Jenő emlékkiállítása. A mendei művelődési ház felől, Sülysáp irányába kanyarodtam ki a 31-es útra, s alig tettem meg száz métert, amikor a postával szemközti italbolt elől egy jól megtermett férfi integetett. Megálltam. — Elvinne a szomszéd községig? — kérdezte. Autóstop Már mellettem ült, amikor mesélte: — Tudja, ezt a kocsmát karbantartási munkálatok miatt ma zárva tartják, így hát a magamfajta szomjas embernek arrébb kell mennie a korsó sörért. Itt jó is lesz, álljon meg, legyen szíves. Ennyire futotta a társalgásunkból, mert az út is csak két mondatnyi, ami lakott területen körülbelül háromszáz métert jelent. Vajon volt-e Kinizsi? > (lukács) Vendégségben — Csévharaszton Frissen, vidáman, segítőkészen Egy mozgalmas nap története Reggel, 7 óra 30 perc. Kerékpáros úttörők gyülekeznek a pilisi 2. sz. általános iskolában. Nyüzsgés, viták, a tegnapi parlamentről, tábortűzről. Bográcsok ütődnek egymáshoz, utolsó igazítások a járműveken. Még egy biztonsági megbeszélés az ifivezetőkkel és elindul a karaván. A hosszan kígyózó sort az 5. raj nyitja meg és a 8. raj zárja. Hogy hová tartanak? Csév- haraszti pajtások, és rádiókkal felszerelt munkásőrök várják őket Csévharaszt határában. A menet fegyelmezetten teker, kíváncsi tekintetek fordulnak néha az ég felé ... — Ugye, nem fog esni... A megérkezés után Észre sem veszik, és már a fogadókkal találják szemben magukat. A kölcsönös köszöntés után, az őrsök kicserélik ajándékalikat, amelyek között a fakanál-bábútól kezdve a fémrakétáig, sok ötletes tárgy található. Csatakiáltások, hadüzenetek hangzanak el, és mindkét csapat elindul hadiszállására. Izgalmas akadályverseny kezdődik: a két iskola pajtásai, különböző útvonalakon, az akdályokat leküzdve jutnak el a hatodik, közös állomásra. Itt az őrsök főzőversenyére kerül sor. Hallgassunk csak bele egy pillanatra a vezérállomáson tartózkodó munkásőr rádiójába: — Halló, itt Dini! Megérkezett az első őrs! Elfogtak! Kérjük a' parancsot. — Halló, itt a csévi indítóállomás! Tíz óra ötvenkor elindult az ötödik őrs! Bizony, nagy feladatra vállalkozott az öt munkásőr — állandó készültség, figyelem, játék. Segítségüknek és az ifik segítségének, a csapatok ügyességének köszönhetően azonban mindenki célba ért, és hozzáfoghatott a rőzsegyűj- téshez, az ebédfőzéshez. A tisztáson csak az összehajtó fejekből álló kupacokai lehet látni, s a közülük felszálló füstöt. Paprikás klumpli és gulyásleves illata tölti be az erdőt. Eredményhirdetés A munkásőrökből szervezett zsűri nagy alapossággal kóstolgat és értékel. Segítségnek megérkezik parancsnokuk, Rágyánszki Pál is. Jóllakottan, jókedvvel gyülekeznek az úttörők az eredményhirdetésre A legtöbb pontszámot az akadályversenyben az Apolló őrs, a főzőversenyben a Robinson őrs érte el: jutalmuk fényképalbum, fakanál és természetesen, csokoládé. Ezután vidám játék, takarítás kezdődik, majd a címek kicserélése, a búcsúzkodás és a szedelőzködés következik. S elérkezik a válás pillanata: — A viszontlátásra! — hangzik fel egyszerre a kiáltás kétszáz torokból. — Köszönjük, köszönjük, köszönjük! Újra Pilisen Monor felé gépkocsi halad az úton: munkásörök. Elfáradtak? Aligha! Frissek, vidámak, segítőkészek, mint mindig. _ Csévharaszton nyakkendős, éneklő gyerekek tartanak hazafelé — vendéglátóink. , Hosszan kígyózó sor kerekezik Pilis felé. Délután négy óra. A csapat egyetlen pihenőt sem tartott. Elfáradtak? Még mit nem! Frissek, vidámak, segítőkészek, mint mindig. Egyszóval — úttörők. Sipos Mária úttörőcsapat-vezető x i