Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-01 / 232. szám

mm A CEGLÉDI JAPÁS ÉS CÉG LE A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A iPOS PE SZi XX. ÉVFOLYAM, 333. SZÁM 1976. OKTOBER 1., PÉNTEK Jövőre százéves Bölcsődét épít Kocsér Jubileumi park, játszótér létesül A történelemben búvárko- dók több tucat Ár-fiád-kori ap­ró településről tudnak Cegléd környékén. Ezek az idők során elpusztultak, újra települtek, nyomukat őrzik a földből időnként előbukkanó romok, hellyel-közzel cserepeket, vas­eszközök maradékát fordítja ki az eke. A kocséri emberek lakóhe­lyük száz évéről bírnak isme­retekkel. A községi tanács el­nöke, Vass Andrásné tájékoz­tatása szerint a település jövő­re ünnepli községgé nyilvání­tásának századik esztendejét. A gondosan őrzött alapító ok­mányt 1887. augusztus 12-én írták alá. Akkor lett önállóvá Kőcser. A tanács testületé tervbe vette az évforduló mél­tó megünneplését. A község- politikai céiok figyelembevé­telével szabták meg a tenni­valókat, számításba véve a la­kosság társadalmi munkáját is. A községi tanács épülete mellett, a Felszabadulás téren jubileumi parkot lé­tesítenek. A tereprende­zést és a fásítást még az ősszel elvégzik. Jövőre elkészül a játszótér, befejezik a parkosítást. Ebben a munkában számítanak a szo­cialista brigádok felajánlásai­ra és a lakosság közreműködé­sére. A teendőkbe természete­sen az iskolásokat is bevon­ják. A népfront és a tanács­tagok útján felkérik a község­belieket, a már meglevő ha­gyományok szellemében csino­sítsák a házuk előtti területet, ültessenek virágokat, tartsanak rendet, legyen még szebb, gon- dozottiabb a százesztendős te­lepülés. A helytörténeti munkálko­dásért több alkalommal kitün­tetett Antal Domokosné tanár­nő tanulmányban dolgozza fel Kocsér száz esztendejét. A te­lepülés kialakulásától napjain­kig megörökíti a község politi­kai, gazdasági, társadalmi vál­tozásait, a felszabadulás óta végbement nagyarányú fejlő­dést. A tanács vezetői nemcsak visszafelé tekintenek, hanem előre is. Ezt példázza a böl­csődeépítés terve. Főként a két termelőszövetkezetben dolgo­zó kisgyermekes anyák igénye gyermekük megfelelő elhelye­zése, hogy mihamarabb mun­kába állhassanak. A Felszabadulás téren, a fogorvosi szolgálati lakás mellett jelölték ki a két­csoportos, húszszemélyes bölcsőde helyét. Tanulmánytervét a helybeli Petőfi Termelőszövetkezet ké­szíttette el, oly módon, hogy számításba vették a további bővítés lehetőségét is. Október végére elkészül a kiviteli terv, s azt szeretnék, ha még az ősszel lerakhatnák az épület alapjait. Igaz, az építkezéshez szükséges több millió forint még nem áll ren­delkezésükre, de éppen az idén felépült napközi otthonos iskola jó példáját figyelembe véve — KISZ-taggyűlés előzi meg Tanácskozásra készülő fiatalok A gyári ifjúsági parlament beszámolóját T. Tóth János igazgató tartja, értékeli az if­júsági törvény helyi végre­hajtását és programjavaslatot tesz a soron következő felada­tokra. Készül már a KISZ-tit- kár beszámolója is. A szeptem­beri taggyűlés tő napirendi pontja is az eseményre való felkészülés ebben a hónapban. A konzervgyári ifjúsági par­lamenten két küldöttet fog­nak kijelölni, akik a Konzerv­gyári Tröszt nyíregyházi ifjú­sági parlamentjén , képviselik majd a ceglédi ifjúmunkáso­kat. (dely) Kitűzték már az ifjúsági par­lament időpontját a Ceglédi Konzervgyárban. Októberben hívják össze a fiatalokat. A felkészülés már megkezdődött, tevékeny részvevője a munka­helyi KISZ-alapszervezet és a szakszervezeti bizottság. Min­den fiatalt felkészítenek, moz­gósítanak, hogy bátran tegyék fel majd a közösségért- szóló kérdéseiket, vitatkozzanak, érdeklődjenek, szóljanak hoz­zá az ismertetésre kerülő je­lentéshez. Mondják el véle­ményüket, értékeljék, hogy szerintük, hogyan váltak való­ra az 1974-ben zajlott ifjúsági parlament óta az ott elhang­zott ígéretek. KÖRÚTON, KÉT KERÉKEN Malom túra Pákozdra A KISZ Fejér és Pest me­gyei bizottsága kerékpáros és motoros túrát szervezett Pá­kozdra, a pákozdi csata emlék­művéhez, a fegyveres erők napja alkalmából. A túrán részt vett a ceglédi 203. Bem József Ipari Szakmunkásképző Intézet ODK-szakosztálya. Nyolcvan fiatal indult útnak heitner József testnevelő ta­nárral. az emlékhelyre. Szá­mukra nem jelentett megeről­tetést az út, hiszen természet- járó motorosaik hosszabb, ne­hezebb úton is voltak már: megjárták a Lengyel Tátrát, voltak Romániában, 50 köb­centis motorkerékpárjaikkal „megmászták” a Királyhágót. A mostani túra technikai ve­zetőivel, Bata János szakokta­tóval és Ciceri Jánossal prob­lémamentesen teljesítették a feladatot. Az ötven kerékpáros gyerek, akiket Krupa Ferenc szakok­tató vezetett, nehezebb feladat­ra vállalkozott. Öli az oda- vissza 260 kilométeres utat két nap alatt tették meg. Kánya István, másodéves járműve igen egyéni volt: kerékpárjára .félakkora első kereket szerelt, mint a hátsó kereke volt, így aztán olyan érzése lehetett, mintha mindig lejtőn haladt volna. A vállalkozó szellemű túrá­zókat az iskolából Czinege Im­re megyei igazgató bocsátotta útnak. A velence-fürdői kem­pingben töltötték az éjszakát a fiatalok. Este pol-beat műsor­tól zengett a környék. Vasár­nap a pákozdi emlékműnél he­lyezték el a megemlékezés vi­rágait, majd különböző, honvé­delmi jellegű sportrendezvé­nyeken vettek részt az egybe­gyűlt fiatalok. A szakosztály jövő terveiről Leitner József, tanár elmond­ta, hogy most Verőcemarosra készülnek, a Pest megyei ifjú­sági találkozóról. Ősszel Esz­tergomba szeretnének kirán­dulni. A lengyelországi sítá­bor a téli tervek közt szerepel. <d. j.) bíznak abban, hogy a ta­nács erre a célra tartalé­kolt forintjait ez esetben is megtoldják a gazdasági egységeit, elsősorban a két termelőszö­vetkezet. Súlya lehet a közsé­gi összefogásnak, a lakosság társadalmi munkájának, ame­lyet a megye a hiányzó pénz­összeg felajánlásával egészít­het ki. Kocséron remélik, hogy a körültekintő előkészítés, a ter­vek kivitelezéséhez való széles körű csatlakozás és a megyei támogatás lehetővé teszi a községi bölcsőde mielőbbi fel­építését. T. T. KPVDSZ kulturális napok Szabó Magda Cegléden Az őszi KPVDSZ kulturális napok keretében író-olvasó találkozó lesz pénteken, ok­tóber 1-én Cegléden, a Déli­báb eszpresszóban. A találko­zó vendége Szabó Magda író­nő, aki a helyszínen dedikál­ja köteteit. BEMUTATÓ A korszerű táplálkozás jegyében FELVONULT A MÁRKA-CSALÁD Népes vendégsereg kereste fel Cegléden a napokban azt az árubemutatót, melyet a Kossuth Művelődési Központ­ban — a korszerű táplálkozás jegyében — rendezett meg a Hazafias Népfront ceglédi bizottsága, a FÜSZÉR.T Vál­lalat, a tejipar és a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskeres­kedelmi Vállalat. A bemuta­tón járt ceglédiek észrevétele az volt, hogy hasznos egy-egy ilyen rendezvény és egyben megnyugtató is. ízelítőt kap­hattak abból, hogy a kereske­delem mi mindent szán a vá­ros ellátására a soron követ­kező hónapokban. Tanhoffer Imre, a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kis­kereskedelmi Vállalat árufor­galmi főosztályának vezetője így értékelte a tapasztaltakat: — A kereskedelemnek, be­leértve a gyártót, a szállítót és a forgalmazót, több oldalú információcserére van szüksé­ge. A szervező szerep ebben a kereskedelemre jut. A ke­reskedelmet ellátó vállalatok bemutatója ezért fontos. Jó tudni, hogy mit várhatunk, mi kerülhet a pultokra, polc­sorokra, milyen lesz a válasz­ték mindabból, ami a korszerű táplálkozást segíti. Ezért ka­pott meghívást erre a bemu­tatóra minden illetékes, és ezért került azután a közön­ség elé a kiállítás. Hasonló bemutatót már máskor is tar­tottak, de most fordult elő, hogy szeszesitalféle nem ke­rült a választékba. Annál több volt az üdítő ital, felvonult az egész Márka-család, mely­nek több tagja máris népsze­rű a ceglédi fogyasztók előtt. A bemutató egyben arra is feleletet adott, hogy mi vár­ható a téli hónapokra. — Konzervfélékből, mint az ipar ígérte, elsőként az ország ellátását tekintik szem előtt, utána következik az export. Szakmai bemutató Több csonthéjas csemete kell A faiskola átalakított gépei A közelmúltban faiskolai be­mutatót és szakmai tanácsko­zást tartottak a mezőgazdasá­gi szakemberek számára Ceg­léden, a Kertészeti Kutatóin­tézet állomásán, ahol Plavecz József faiskolavezető kalauzo­lásával megtekintették a mag- iskolát, amelyben egymillió vadcsemete várja a kitelepí­tést az ország különböző te­rületeire. A faiskolában meg­találhatók a hét fő gyümölcs­faj különböző alanytípusai. A bemutató a szakemberek őszinte elismerését vívta ki az alanyok minőségét, kezelését Illetően. Őszinte meglepetést váltott ki mindenkiben a kí­sérleti parcellán bemutatott talajuntsághatás, amelynek jelentőségét ez ideig a szak­emberek nem tartották olyan fontosnak, mint amilyennek ezt a kísérlet bizonyítja. Ezután Andor Domokos me­zőgazdasági gépészmérnök be­mutatta a magiskolában alkal­mazott gépparkot. A bemuta­tó azt bizonyítja, hogy az or­szágban hiányoznak a nagy­üzemi faiskolai alanyok előál­lításának gépei. Ezeket a gé­peket a kutatóállomás maga alakította át, az erre alkal­masnak bizonyuló egyéb cél­szerű gépekből. Ilyen például a hagymavető gép, amely — kevés átalakítással — a vad- kajszimag vetésére volt alkal­massá tehető. Nyújtó Ferenc állomásigaz- gató tájékoztatójában el­mondta, hogy az állomásnak fő feladata a faiskolai alap­anyagok és oltványok előállí­tása. Az előadás első részé­ben az alanykutatással fog­lalkozott. Az országnak négy és fél millió csonthéjas alany­ra van szüksége a népgazda­sági tervben szereplő ültet­vény-felújításokhoz és -bőví­tésekhez. A hazai szükségle­ten kívül az újabban egyre jobban jelentkező exportigé­nyeket is ki kell elégíteni. A Cegléden bemutatott ala­nyok mennyisége a szükség­letnek mindössze 25 százalé­kát tudja fedezni. Ha hozzá­számítjuk az értékesített mag mennyiségét, akkor is mind­össze 40—50 százalékot tesz ki. Az eddigi hagyományos erdei vad alanyokból való magbe­gyűjtés helyett az igények ki­elégítése érdekében magtermő törzsültetvényeket kellett lét­rehozni, amelyeken a legjobb fajtatuliajdonságokkal rendel­kező törzsanyagot állíthatják elő. A szakemberek egyöntetű véleménye az volt, hogy a lá­tottak nagymértékben bőví­tették eddigi ismereteiket és sok olyan hasznos elgondolást vittek magukkal, amelyekkel saját területükön az ország gyümölcsellátását javíthatják. Baldavári László Arra is fel kell készülni, hogy a nyári, őszi gyümölcsök ára magas volt, házi befőzésre ke­vesebbet vettek, viszont a la­kosság természetesen a kon­zervipari termékekre számít, vásárolja a gyárilag eltett gyü­mölcskészítményeket. A DÉL- KER jelezte, hogy citromból rendszeres lesz az ellátás, a többi áruféléből a tavalyihoz hasonló lesz a kínálatuk. A tej- és tejtermékbemutató iga­zolni kívánta, hogy az ellátás lényegesen jobb, mint koráb­ban. volt Feladatát jól vég­zi a két szállító, a tejipar és a tejtársulás. Tejtermékből is nagyobb a választókskála, kü­lönösen július óta kerül több­féle a boltokba. Újabban Ceg­léden is kapni a kis és na­gyobb csomagolású csemege­vajat, import sajtokat. A kereskedelem számára igen hasznos volt az az eszmecsere, melyet ez alkalommal a gyár­tó cégek és forgalmazók kép­viselőivel folytathattak. Csak forralva! Abonyban fertőtlenítik a vízvezeték-hálózatot A városi-járási Állami Köz­egészségügyi és Járványügyi Felügyelőség határozatának értelmében. Abony területén október 3-án 6 órától 4-ón 18 óráig aiz ivóvízvezeték-hálózat általános fertőtlenítését vég­zi a Pest megyei Víz- és Csa- taroamű Vállalat. Kérik a lakosságot, hogy ivóvízszükségletét előre biz­tosítsa, és lehetőség szerint a belső hálózat csapjait min­denki nyissa meg addig, amíg a kióros víz meg nem jelenik. A szokatlanul nagy klór- koncentráció miatt a fenti időpontban a viz csak forra­lás után fogyasztható. Az arra érzékeny személyek, illetve kisgyermekek részére arc mo­sására is csak forralt, vagy hosszasan tárolt vizet hasz­náljanak, mivel ez az átme­netileg magas klórkoncent­ráció a szem nyálkahártyáját izgatja. MOZIMŰSOR Szabadság filmszínház Ceg­léd, szombaton és vasárnap: fél 3 és fél 6 órakor: Derszu Uzala I—II. (Japán rendező szovjet filmje.) Este fél 9 órai kezdettel: Olcsó regény (olasz film). Szombaton éjszaka: Ne sírj tele szájjal! Vasárnap délelőtt: A locsolókocsi. A kamaramoziban szombaton és vasárnap: Mici néni két élete (magyar film). Vasárnap dél­előtt a mesemoziban: Veroni­ka visszatér. Abony, szombaton és vasár­nap: Legendák lovagja (len­gyel kalandfilm). Szombaton éjszaka: Hárommilliárd, lift nélkül. Vasárnap délelőtt: Edgár és Krisztina. Albertirsa, vasárnap és hétfőn: Elszaka­dás (amerikai film). Cegléd- bercel, vasárnap: Hyppolit, a lakáj (magyar film). Jászkara- jenő, szombaton és vasárnap: Robinson Crusoe (szovjet film). Törtei, szombaton és vasárnap: Két férfi a város­ban (francia film). Pódium bérlet Varancsoli velem., tündér király né Október 7-én, csütörtökön este fél nyolc órai kezdetlel tartják mag a ceglédi Kossuth Művelődési Központ emeleti termében a Pódium irodalmi bérlet első előadását. Az elő­adás Ruttkai Éva Kossuth- dijas kiváló művész előadó­estje lesz. A címe: Paran­csolj velem, tündérkirályné, Közreműködik Mikes Lilla és a zongoránál Hajdú Júlia. Járási labdarugó-bajnokság Kiegyensúlyozoit küzdelem A járási labdarúgó-bajnok­ságban lebonyolították a 3—4. fordulót. Az utóbbi két hét mérkőzéseire a kiegyensúlyo­zottság volt a jellemző. A Ko­cséri Tsz SK csapata vissza­lépett, így kilenc csapat küzd a bajnokságért. Sajnálatos a kocséri sport visszafejlődése. Eredmények: Harmadik forduló: Karatetétleni SE—Kecskés­csárda 7:0, Abonyi Tsz SK— Albertirsai VSE II. 7:2, Ceg- lédberceli VSC—Nagykőrös II 4:1. Negyedik forduló: Albertirsai VSE II—Törteli Tsz SK 2:6, Nagykőrösi Ki­nizsi II—Abonyi Tsz SK 1:2, Dánszentmiklósi Tsz SK— Ceglédberceli VSC 0:1, Bem SE II—Karatetétléni SE 2:2. (m. L) TÖMEGSPORT KÖZGÉP-itap, ceglédi sikerrel Cegléden KÖZGÉP-sportna­pot rendeztek a gyáregység fennállásának 25. évfordulója alkalmából. A helybeliek az ünnephez méltóan szerepeltek, az összetett pontversenyt fölé­nyesen megnyerték, összesen 300 dolgozó versenyzett a KÖZGÉP makói, balassagyar­mati, egri, tamási, budapesti és ceglédi telepének képvisele­tében. Eredmények: Kispályás labdarúgás: 1. A bemutatón részt vevő szakemberek megtekintették a vadcsemete- ültetvényt. Tóth István felvétele Cegléd, 2. Eger, 3. Budapest. A ceglédiek veretlenül végez­tek az élen, a döntőben 5:0 arányban nyertek. Sakk: 1. Szekeres Mihály (Makó), 2. Jezmiczki Attila (Cegléd). Asztalitenisz: Férficsapat: 1. Cegléd, 2. Budapest „B”, 3. Bu- dapest „A”. Női csapat: 1. Bu­dapest „A”, 2. Cegléd. Férfi egyéniben: 1. Bujáki Pál, 2. Juhász Gyula, 3 Simon István (valamennyi Cegléd). Teke: Az első hat helyet ceglédiek szerezték meg a 60 dobásos viadalon. 1. Zsigmond József 236, 2. Tauber Jenő 223, 3. Etédi Ferenc 222 fa. Úszás: A négy versenyszám­ban a győztesek mind ceglé­diek: 100 méteres gyors: Gve- nes Ferenc 1,26 mp, 100 méte­res hát: Gyenes Ferenc 1,43 mp, 100 méteres mell: Török Tibor, 1,34 mp. 200 méteres mell: Török Tibor 3,34 mp. Atlétikában: 60 méteres női síkfutás: 1. Molnár, 100 méte­res férfi síkfutás: 1. Jászberé­nyi Károly (Cegléd). Lövészetben: Csapat: 1. Ceg­léd „A”, 2. Cegléd „C”, 3. Ceg­léd „B”. Egyéniben az első két helyet sikerült ceglédinek megszerezni: 1. Czombos Ist­ván, 2. Magyar Benő. ü. L. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom