Pest Megyi Hírlap, 1976. október (20. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-05 / 235. szám

Vecsési ősz Kiállítás, vetélkedő, hangverseny Mint korábban már több­ször hírül adtuk, szeptember 17-e óta egymást követik a Vecsési ősz rendezvénysoroza­tának eseményei. A múlt hét végén, szomba­ton, Szabados Jenő festőmű­vész emléktábláját avatták fel, majd megtekintésre át­adták az érdeklődőknek a képeiből összeállított kiállí­tást. Ünnepi beszédet mon­dott, illetve a tárlatot meg­nyitotta Losonci Miklós mű­vészettörténész. Szabados Jenő alkotásait október 3-tól 10-ig, délelőtt 9 órától 12-ig és dél­után 13-tól este 13 óráig néz­hetik meg az érdeklődők. Ezen a héten, egészen ok­tóber 10-ig a nemzetközi szo­lidaritási hónap keretén be­lül, a nagyközségi KlSZ-szer- vezetek akciói töltik ki a Ve­csési ősz programját. Október 13-án, délután 15 órakor kezdődik majd az ifjú könyvbarátok délutánja, s a jelek szerint érdekes, hasznos vetélkedő zajlik le az iskolás korú könyvtárlátogatók kö­zött. Az október 16-án, 16 óra­kor kezdődő, nagy sikert ígé­rő rendezvény jelszava: Az országos minősítő jegyében. A hozzáértők valószínűleg máris kitalálták: körzeti dalostalál- kozóra kerül sor ezen a dél­utánon. Vecsés vendége lesz a Százhalombattai Kamarakó­rus, a Ceglédi Pedagógus Kar és természetesen újra hallhat­juk majd énekelni a vecsési vegyes kart is. ■ A PEST M E GYEI H I R L AP'K ÜL ÖN K I A DA SA XVIII. ÉVFOLYAM, 235. SZÁM 1976. OKTOBER 5., KEDD Rá se lehet majd ismerni Átalakítják a szakrendelőt Márciustól gyermekgyógyászat is A Pest megyei Tanács mo- nori járási hivatala Il-es szá­mú (gyömrői) szakrendelő in­tézetének igazgató főorvosi helyiségének falán táblázat látható a betegforgalomról. A sokatmondó számok kö­zül csupán kettő, összehason­lításul: amíg 1961-ben 44 és fél ezren, addig 1970-ben már több mint 130 ezren fordultak meg a gyömrői rendelőinté­zetben. Rég kinőtte magát — Hat község tizennégy or­vosi körzetének mintegy 36 ezer lakosa tartozik rende­lőnkhöz, belgyógyászati, sebé­szeti, nőgyógyászati s gyer­mekgyógyászati szakrendelé­seken fogadjuk a betegeket, igaz, az utóbbi rendelés hosz- szabb idő óta szünetel. Ki­egészítő rendeléseink a labo­ratóriumi vizsgálatok, a rönt­gen, valamint a fizikoterápiás kezelés — mondja dr. Záhonyi MŰSOR MOZIK Gyömrő: A kölyök + Sem­mittevők. Maglód: Azonosítás. Mende: Amarcord. Monor, el­ső előadáson: Nyílhegy és Aranyöv. Este: Olcsó regény. Pilis: A londoni férfi. Üllő: A Gejzirvölgy titka. Vecsés: Éjfélkor indul útjára a gyö­nyör. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Ecseren, 18-tól 20 óráig: az iskolai népi tánccsoport pró­bája. Gombán, 17-től 19-ig: könyvtári órák. Maglódon, 18-tól: az irodalmi színpad próbákig Mondén, 18-tól: a táncest*.?! próbája. Péteri­ben, 18-tól 22-ig: ifjúsági klubfoglalkozás. Vecsésen, 9- től 12-ig és 13-tól 18-ig: Sza­bados Jenő kiállítása. Mono- ron, a Hangulat eszpresszó­ban, 17 órakor, Szerelem min­den időben címmel, irodalmi estet tarttunk, Sólyom Ildikó színművésznő közreműködésé­vel. A pálya széléről Győzelemmel felérő döntetlen Sülysáp—Monor 1:1 (1:0) A fiatalokból álló monori csapat, László Sándorral és Kécskei Lászlóval kiegészítve lépett pályára Sülysápon, a listavezető otthonában, a va­sárnapi megyebajnoki labda­rúgó-mérkőzésen. Joggal re­mélte tehát a monori szurko­lótábor, hogy a támadósor megerősödik, gólképesebb lesz. A kis méretű pályán a ha­zaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést, a középpá­lyán fölényt harcoltak ki, mégis a monori csapatnak volt az első gólhelyzete: Lász­ló Gy. a szélről benyeste a labdát a kapu elé, s az a menteni akafó sülysápi hátvéd lábáról a kapus kezébe hul­lott. Nem sokkal később kor­szerű monori támadás futott a pályán: Keményffy jó labdát tálalt László S. elé, aki kapu­ra húzott, majd 15 méterről, keresztbe lőtte a labdát, de a berobbanó László Gy. egy gondolattal elkésett. A ha­zaiak Tóth S. váratlan ballá- bas bombájával szereztek ve­zetést. (Dományit meglepte a jól eltalált labda, későn moz­dult rá). Nagy volt a küzde­lem, sok a pontatlan átadás közepes a színvonal. A ha­zaiak mérsékelt formában ját­szottak, s hiába támadtak többet, a kapu elé lőtt labdá­kat rendre hárították a mo- noriaik. Somogyi teljesen ki­kapcsolta a játékból Motolait.. láthatóan számyszegetté tévő ezálta' a sülysápi támadósor játékát. A második félidőben ki­egyensúlyozottabbá vált a küzdelem. Több csere történt, de ezek sem javítottak a já­ték színvonalán. A hazaiak mintha elfáradtak volna, já tékuk lassult, kapkodóvá váll László S. nagy helyzetet ha gyott ki: a kapus mellett i< elhúzta a 'abdát, de gyengén rúgta meg, így a védők men­teni tudtak. Nem úgy a 76. percben: Saller okosan vissza­játszott Kécskei elé, akinek remekül eltalált labdája a kapufa mellett vágódott a há­lóba. A hátralévő időben fe­gyelmezett védőjátékkal fé­kezte le ellenfelét a monori csapat. A sülyi László kétszer is gólhelyzetbe került, de Do- mányi a helyén volt. Az igen értékes döntetlen­re a monori csapat rászolgált, lelkesen harcolt, gólhelyzete­ket dolgozott ki. amelyekből egyet értékesített. A sülysápiak- elbizakodot­tan léptek pályára, akcióik­ból ezúttal hiányzott a tuda­tosság, jóval formájuk alatt játszottak. Megtekintette a járási rang­adót dr. Bencsik Mihály, a Pest megyei Labdarúgó Szö­vetség elnöke is, aki a követ­kezőket nylatkozta: — Meglepő volt számomra a fiatal monori labdarúgók helytállása. Rászolgáltak a döntetlenre. Tulajdonképpen 2:1 lehetne az eredmény, Mo­nor javára, ha Aranyosi játék­vezető megadja László Sándor gólját, mert László azonos testhelyzetben harcolta ki jobb pozícióját. A sülyiek me­zőfölényben játszottak, de nem tudtak igazán veszélyesek len­ni. A krónika ezt nem jegyzi, az 1:1-as eredmény reális. (hörömpő) Második helyezés A KISZÖV Nagymaroson rendezte meg a megyei női kézilabdatornát, amelyen já­rásunkat a Monori Építők Ipa­ri Szövetkezetének csapata képviselte. A monoriak második helye­zést szereztek. Aladár, a gyömrői rendelőin­tézet igazgató főorvosa. A fizikoterápiás gyógykeze­lés „társbérlőként”, mindig másutt kapott helyet. A ren­delő már rég kinőtte magát, s a toldozgatás-foldozgatás vaj­mi keveset ért. Parányi váró­termeiben zsúfolódtak össze az ellenőrző vizsgálatokra vá­rakozó betegek, s nem kevés­bé kicsinyek, korszerűtlenek voltak maguk a rendelőhelyi­ségek. Türelmetlenkedtek a betegek, irigylésre nem méltó körülmények között dolgoztak az orvosok, dolgozott a kise­gítő személyzet. Novemberre befejezik ? Lámcsak, múltidőben beszé­lünk minderről, pedig hát most igazi csak a felfordulás: a tavaly elkezdett, s a napok­ban elkészült épületszárny át­adását követően is tovább dol­goznak a kőművesek, ácsok. Üj tetőzetet kap a régi épület­rész is, újjá varázsolva, átala­kítva később rá sem lehet majd ismerni. A röntgenrendelés kivételé­vel — a felvételek készítése pillanatnyilag szünetel —, az építés, a felújítás hosszú hó­napjai alatt sem akadozott a rendelés, az intézet ma is fo­gadja a betegeket. — Mikor fejeződik be telje­sen a rendelő építése, felújítá­sa? — kérdeztük az igazgató főorvostól, aki a válasz, vagy­is az átadási határidő kimon­dása helyett, annyit jegyzett meg: igyekezettel dolgoznak a TÖVÁL emberei, a tervezett, ez év novemberi átadás min­denki megelégedésére szolgál­na. Jobb feltételek között Az igazgató főorvossal kö­zösen vesszük szemügyre az új épületrészt, amely nagyon szép. — Az új épületszárnyba,n egyelőre a nőgyógyászat ka­pott végleges otthont, a sebé­szet és a laboratórium majd a most épülő részbe költözik vissza — mondja dr. Záhonyi Aladár, akitől azt is megtud­juk, hogy a fizikoterápiás ke­zelés a teljes épület átadásá­val önálló helyiséget kap, s a majdan kialakítandó két se­bészeti rendelő egyike a jö­vőben a kisebb sebészeti be­avatkozások, műtétek végzé­sét is ellátja. Megnyugtató a kisgyerme­kes édesanyáknak: várhatóan, jövő év márciusától ismét vi­hetik gyermekeiket gyógyá­szati szakrendelésre Gyomron. De milyen is az új épület- szárny, milyen lesz a rendelő- intézet? Középütt hosszú folyosóról, váróhelyiségből nyílnak a szakrendelők, az új épület­részbe kerülnek a mellékhe­lyiségek, központi fűtés adja a meleget, a vetkőzőfülkék ki­alakításán túl, elkülönítettebb lesz a laboratóriumi rész. Nyugtatóan hatnak a halvány pasztell színek. Hasznosságán túl, Gyömrő- nek szemre is mutatós létesít­ménye lesz a rendelőintézet. ★ Amíg az új szárny folytatá­saként, elkészül az épület to­vábbi része, amíg végleges he­lyükre kerülnek a szakrende­lők, legyünk türelmesek, meg­értők. Jandó István Korszerűsítik a villanyhálózatot A Tiszántúli Áramszolgál­tató Vállalat karcagi részle­gének dolgozói Péteriben, mintegy 8 kilométeres szaka­szon kicserélik a régi elektro­mos vezetéket. Majlinger Fe­renc és Szabó Imre felszere­lés előtt elköti a vezetékvéget. A teljes villanyhálózat re­konstrukcióját néhány nap múlva fejezik be. Kuczik Gá­bor és Hajdú László is a bekö­téseken dolgozik. Ifj. Fekete József felvételei EGY BOLDOG NAP ÉLMÉNYÉI Úttörők a Kisasszonyvolgykn A fegyveres erők napja al­kalmából, akadályversennyel egybekötött paprikáskrumpii- főzést rendeztünk. Tízpercenként indultak az őrsök, egyenként. Az Indián PF. 57. Későn érkezik a péksütemény Monori olvasóink panasz- szal fordultak szerkesztősé­günkhöz. Elmondták, hogy a Ceglédi Élelmiszerkiskereske­delmi Vállalat monori tejbolt­jába nagyon sokszor késve érkezik meg a reggeli péksü­temény. A bolt dolgozói már 6 órakor a reggelizők rendel­kezésére állnak, de hiába ké­szítik el a kakaót, a tejet, mert a süteményt többször csak 7 és fél 8 között kapják meg az Észak-Pest megyei Sütőipari Vállalat helyi sütőüzeméből. ★ Egyetértünk olvasóink panaszával. A sütőipari vállalat valóban gondos­kodhatna az időbeni szál­lításról, hiszen a beit alig száz méterre van az üzem­től. dendronok, fikuszok és kaktu­szok díszlenek. Különösen megkapó a leghatalmasabb növény, a legszebb filodend- ron, amely éppen most nyűik. Sárgásfehér virágja nem min­dennapos látvány, nem csoda hát, ha az igazgató naponta többször is megnézi, s gondo­san óvja. A ritka növények betöltik a nekik szánt szerepet, a gyere­kek szeretik és gondozzák őket, vigyáznak környezetük díszeire. Lukács István A virágzó filodendron Kókai Ferenc felvétele 1 őrs kezdte el a versenyt, majd a Katica, a Nyíl, a Harang­virág, a Szegfű, a Winnetou, a Béke és a Villám őrs követ­kezett. Az őrsöket az első állomá­son Somogyi Rózsa tanárnő várta. Ott két dalt énekel­tünk el, az egyik mozgalmi, a másik úttörő dal volt. A második állomáson De­meter Ilona tanárnőtől össze­tett feladatot kaptunk: útjelet kerestünk meg, annak segít­ségével megtaláltunk egy le­velet, ami arra szólított fel bennünket, hogy hat olyan tárgyat leljünk- meg, ami nem illik a környezetbe. Énekszóval továbbvonulva értük el Fehér Imrénét, aki­től papírdarabokat kaptunk, és összeállítottuk belőle MOc gyarország térképet. A térké­pen egy helység volt beje­lölve, s mellette ez a dátum: 1S48. szeptember 29. Ebből megtudtuk, hogy Pákozdról van szó. Ütjeleken eligazodva értünk Sztodola Mihálynéhoz, az ötö­dik állomásra. A hatodik és egyben utolsó állomáson Sztodola Mihály várt bennünket, és megkért, gyűjtsünk rőzsét. Minél többet szedtünk, annál több pontszá­mot gyűjtöttünk. Az akadályverseny után lead­tuk a menetlevelet, és indul­tunk a honvédelmi akadály- versenyre, amit ifivezetők tar­tottak. További izgalmas feladatok vártak ránk. Volt lajhármá- szás, kúszás, sebesültápolás, mocsárátkelés, fadarabbal cél­zás. Az akadályversenyek után pár perc pihenő következett, majd focikkal, labdákkal, tol­laslabdákkal játszottunk. A nap fénypontja a papri- káskrumpli-osztás volt. Min­denki farkaséhesen esett neki a finom falatoknak. Akadt, aki nem szerette a paprikás- krumplit, de ő is jóízűen kana­lazta. Természetesen, evés után sem lustálkodtunk. Megnéz­tük a forrást, és jót szívtunk a friss levegőből. A labda most is előkerült, a nyolcadi­kos fiúk kihívták az 'ifiseket focimeccsre, aminek 4:3 lett az eredménye, az iftsek javá­ra. Mire hazaértünk, minden­ki kifáradt egy kicsit, de azért vidámak voltunk, hisz egy boldog napot töltöttünk el együtt vendégeinkkel, ta­nárainkkal. Abrahám Ágnes, a bényei összevont általános iskola 8. osztályos tanulója í Ma még ritka Park az iskola előtt A tanulók gondozzák sek. A maradandó esztétikai élményről Molnár Istvánná igazgató vezetésével gondos­kodnak a gyakorlati foglalko­zás és úttörő-tevékenység ke­retében. Tavaly például a Pe­tőfi raj tett sokat a kis arbo­rétum ápolásáért, fenntartá­sáért. A nyári szünetben a hi­vatalsegédek feladata az ön­tözés, és a kapálgatás, a fű nyírása. Az új tanévben az iskola au­lájában ismét gyönyörködhe­tünk a - természet szépségei­ben, hiszen ott hatalmas filo­Iskolánk környéke a leg­több helyen már messziről kétségtelenné teszi a szemlé­lődő számára, hol jár. Ma még sokkal több gyermekintéz­mény előtt látni poros, ápo­latlan, gyomlepte tereket, mint gondozott, virágos parkokat, bár az év minden szakában szépet nyújtó iskolakörnyék nagyszerű segítője lehetne az esztétikai nevelésnek, a meg­ismerés alapjául szolgálhatna az élővilág és a gyakorlati fog­lalkozások tanításában. Az iskola területének díszí­tésén túl, a táblákkal jelzett, ritka cserjék, a romantikus hangulatot idéző nyírek ösz- szessége a község színfoltja is lehet, mint ahogy azzá lett a sülysápi 1. számú általános is­kola parkja. Az új épületek szerves ki­egészítőjévé vált az előtte mintegy 500 négyzetméteren telepített füvészkertszerű, vál­tozatos növényegyüttes. A park egy részén a fű domi­nál, amelyet cserjék tarkíta­nak. A terepadta adottságokat a sziklakért használja ki nagy­szerűen, s virágcsoportjai kö­zött mindig akad éppen tel­jes színekben pompázó. A sö­vény által védett rózsasor nemcsak az iskola, de a kör­nyékbeliek vázáiba is jutta­tott tüskés s^árú virágaiból. A növények munkaigénye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom