Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-29 / 230. szám

A haza szolgálatában PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK? £i~r; ‘ . LAPJA , XX. ÉVFOLYAM, 230. SZÁM ARA 80 F5LLÍÉB 1076. SZEPTEMBER 29., SZERDA A honvédelem szocialista rendünk alapkérdései közé Kádár János látogatása a néphadsereg egyik dunántúli egységénél Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára kedden a fegyveres erők napjának előesté­jén látogatást tett a traagygr .Néphadsereg egyik dunán­túli egységénél. A látogatásén részt vett Losonczi Pál, 1 a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke; az MSZMP Politi­kai Bizottságának és a kormánynak több tagja. A vendégeket — akiknek tiszteletére díszzászlóalj sorakozott fel — Czinege Lajos vezérezredes, honvé­delmi miniszter fogadta. Kádár János és a kíséretében levő párt- és állami vezetők a délelőtt folyamán megismerkedtek a szemé­lyi állomány szolgálati és munkakörülményeivel. Dél­után került sor a néphadsereg mintegy 350 tisztjének aktívaülésére amelyen a társ fegyveres erők és testü­letek képviselőjeként részt vett Benkei András belügy­miniszter, Papp Árpád, a munkásőrség országos pa­rancsnoka, J. A. Naumenko vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői főparancsnokának képviselője, F. F. Krivda vezérezredes, a hazánkban ideiglenesen állomásozó déli hadseregcsoport parancs­noka. Czinege Lajos beszámolót tartott a hadsereg el­múlt évi munkájáról. Az aktívaülésen felszólalt Kádár János. Ismertetést adott időszerű belpolitikai és nem­zetközi kérdésekről. Tájékoz­tatta a résztvevőket a párt XI. kongresszusán elfogadott ha­tározatok végrehajtásának menetéről. Hangsúlyozta, hogy belpolitikai helyzetünk szilárd, pártunk, társadalmunk egysé­ges, a tettek, a fejlett szocia­lizmus építésében elért ered­mények is kifejezik a párt fő politikai irányvonalával va­ló egyetértést. Beszélt a IV. öt­éves terv sikeres befejezéséről, az V. ötéves terv első félévé­nek biztató eredményeiről. Hangsúlyozta, hogy az V. öt­éves terv indítása jó volt, a magyar nép a? építőmunka ne­héz szakaszában eredményesen dolgozott. Kiemelte, hogy erős, harcedzett, a néppel szorosan összeforrt párt vezeti a szo­cialista építőmunkát, orszá­gunk politikai és gazdasági alapjai szilárdak, népünk egy­séges a szocialista célokban, s a Magyar Népköztársaság egy öntudatos nép szabad hazája. A szocialista építés kérdé­seiről szólva részletesen beszélt az elért eredményekről, fel­hívta azonban a figyelmet, hogy az egész népgazdaságban, mind az iparban, mind a me­zőgazdaságban, további tartós erőfeszítésre van szükség, töb­bek között az aszály okozta károk felszámolására. Beszélt a közoktatás, a kultúra, a köz- művelődés nasy eredményei­ről is. Hangsúlyozta, hogy a kongresszus határozatainak megfelelően, a jelen és a kö­vetkező időszakban a gazda­sági feladatok mellett a köz­r A mai napon az ország dolgozói tisztelettel köszöntik hazánk fegyveres erejének és fegyveres testületének tag­jait. Kegyelettel adózunk azoknak, akik a magyar nép dicső történelme során fegyverrel a kézben életü­ket áldozták a nép függet­lenségéért és felszabadítá­sáért vívott harcokban. Tisztelettel emlékezünk Damjanich vörössapkás magyar honvédéire és Pe­tőfi, Vasvári harcostársaira, akik pirosló arccal és piros zászlókkal, ajkukon a szent szabadság jelszavával véd­ték a magyar hazát. Meg­hajtjuk a megemlékezés zászlaját az 1919-es Tanács- köztársaság Vörös Hadsere­gének katonái és az 1944— 45-ös harcokban a Szovjet­unió Vörös Hadseregével együtt harcoló magyar ha­zafiak előtt. E dicső harcos múlt em­lékei alapján ma a magyar néphadsereg, határőrség, rendőrség, munkásőrség tagjait köszöntjük, akik szocialista hazánk igényei­nek megfelelően becsület­tel teljesítik kötelességüket. E fegyveres szervek képe­sek a belső osztályellenség maradványainak és a nem­zetközi imperializmus el­lenforradalmi mesterkedé­seinek megakadályozására, szocialista államunk elleni külső támadások elhárítá­sára. Szocialista államunk új típusú fegyveres szervei­nek alapvető feladata o munkásosztály hatalmának védelme, a külső és belső ellenség ellen. A fegyveres erőkben és testületéiben a tisztek, tiszthelyettesek, sorkatonák valamennyien a nép fiai, osztály testvérek, ezért alapvető céljaik és ér­dekeik azonosak. Történel­münk során a magyar nép­hadsereg először részese. olyan katonai szövetségnek is — a Varsói Szerződésnek —, amelyben őszinte fegy­verbarátok egyesítik erői­ket. Az MSZMP és népköz- tái%aságunk kormánya tö­retlenül vallja, hogy orszá­gunk biztonsága, független­sége, társadalmi rendsze­rünk és a béke megőrzése csak úgy biztosítható, ha az imperializmus katonai erejével a szocialista közös­ség nagyobb és hatéko­nyabb katonai erejét állít­juk szembe. Hazánk az Egyesített Fegyveres Erők szervezetének több mint 21 éve, megalakulása óta tag­ja. P ártunk XI. kongresszu­sa irányelveiben ki­mondta: . A Magyar Képköztársaság osztozik az egyesített védelmi erőfeszí­tésekben, teljesíti szövetsé­gi kötelességeit. Hazánk vé­delmi képességeinek erősí­tése érdekében folytatjuk néphadseregünk fejleszté­séi, harckészültségének nö­velését... Mindez prole­tár internacionalista elköte­lezettségünkkel és így leg­jobb nemzeti érdekeinkkel esik egybe. A következő években hazánk, dolgozó népünk előtt új, felelősség- teljes feladatok állnak. A szocialista építés közelebbi es távlati feladatainak megoldása, a dolgozók jólé­tének emelése és a haté­kony, korszerű védelem megszervezése kölcsönösen feltételezik egymást. Né­pünk csak akkor érezheti magát biztonságban, ha a szocialista vívmányokat jól felszerelt, védelmi felada­tait, mindenkor megoldó, a belső nyugalmat és közren­det biztosító fegyveres erők oltalmazzák. Szervezetében, fegyverzetében és felké­szültségében olyan korszerű haderőt kell fenntartanunk, amely — a szövetséges fegyveres erőkkel — meg­felelő súllyal támasztja alá államunk békepolitikáját és imperialista agresszió esetén hatékonyan szembe tud szállni a támadóval. Természetesen ez a magas fokú igény igen kemény munkát, helytállást követel a napi szakmai és politikai kiképzésbén a fegyveres erők minden tagjától. Ezért segíti teljes egyetértéssel v__ _______________________ do lgozó népünk, néphadse­regünk katonáit, a határ­őröket, munkásőrség tag­jait, a hivatásos rendőri ál­lomány tagjait, hogy szol­gálati kötelességüknek, az állampolgárok nyugalma érdekében, maradéktalanul eleget tegyenek. Szocialista társadalmunk fejlődésének egyik feltétele a párt, a munkásosztály, az egész dolgozó nép szoros kapcsolata, a kölcsönös bi­zalom erősítése. A munkás­őrség létrejöttének és közel két évtizedes működésének , alapja ez a kölcsönös biza­lom. H atárőreink szocialista hazánk határainak fegyveres őrzését lát­ják el minden időben és minden viszonyok között, ^határozott biztonsággal. Ki­váló munkájukat és megbe­csülésüket, a néppel való összeforrottságukat napon­ta érzik. Tanúsítja Pest me­gyében is eredményes szol­gálatukat, hogy határőr­község lett Ipoly damásd, Vámosmikola és Szob, sőt Vámosmikola a megtiszte­lő „kiváló” címet is elnyer­te. Rendőreink fegyelmezett és szükségszerű intézkedé­seivel találkozunk a nap minden szakában, amikor közlekedésünk gyorsítását segítik, amikor a dolgozó nép vagyonának, vagy ép­pen személyi tulajdonának védelmében, ■ a közrend, biztonság' fenntartásában állnak helyt. Valamennyi fegyveres szerv és testület tagjainak munkája, sok ál­dozatot, fáradságot igényel. Mindezt a munkát hono­rálja dolgozó népünk, ami­kor megértéssel és elisme­réssel köszönti fegyveres erőinket. Pártunk és kor­mányunk gondoskodik róla, hogy fegyveres erőink szi­lárdságával párhuzamosan megszervezze az egész tár­sadalom aktív részvételét, a vezető szervek, a népgaz­daság, valamint a lakosság felkészítését a haza védel­mére. A felszabadulásunk ótai eltelt több mint 30 esztendő alatt a nép, a ha­za. így a hazát védő fegy­veres erők és az állampol­gárok összeforrtak, a szo­cialista hazafiság gondola­tával. Kádár János szavai­val élve: A haza kötelessé­ge, hogy gondoskodjon fiai­ról, államunk polgárainak munkát, kenyeret, művelő­dési lehetőséget, jogot. sza­badságot és védelmet biz­tosítson. A Magyar Nép- köztársaság az egész népet, a milliókat illetően, e köte­lezettségének erejéhez mér­ten híven eleget tett eddig is és eleget fog tenni a jö­vőben is. Ugyanakkor el­engedhetetlen, hogy az egyes állampolgárok viszo­nya a hazához fenntartás és feltétel nélküli, igaz ha­zafiság legyen. Bármilyen is az egyéni helyzetünk, sorsunk, nekünk csak egy hazánk van, s ha a haza iránti kötelesség teljesítésé­ről van szó, akkor alku nincs, csak egyetlen erköl­csi parancs van: a köteles­ség becsületes teljesítése. Ka így viszonyul a hazához mindenki, kicsi, nagy, öreg és fiatal, a haza még erő­sebb lesz, mindinkább olyan, amilyennék az igaz hazafiak mindig is szeret­ték volna látni. A béke ősidők óta az em­berek leghőbb vágya. Az emberiség legkiválóbb el­méi, ezért küzdöttek és re­mélték, hogy egyszer elér­kezik majd, az idő, amikor örökre vége szakad a pusz­tító háborúknak és az em­ber, akinek életcélja az al-. kotás, félelem nélkül te­kinthet a holnap elé. Ennek a vágynak a megvalósulá­sához hadsereg kell a oéke védelmében. A néphez fiú, a szocialista társadalom békéjét, nyugalmát őrző fegyveres erő. A mai napon a haza közvetlen szolgálóit, fegyveres védőit kö­szöntjük és kívánunk a fegyveres erők valamennyi tagjának a haza szolgálatá­ban kiváló eredményeket, erőt, egészséget ! ARATÓ ANDRÁS, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára művelődés. a kultúra, a köz­gondolkodás kérdéseire még nagyobb figyelmet kell fordí­taná. Beszélt a szocializmus építé­sének nemzetközi feltételeiről, mindenekelőtt a Szovjetunió­hoz, a Varsói Szerződés szer­vezetéhez, valamint a KGST- hez fűződő kapcsolataink je­lentőségét méltatta. Hangsú­lyozta, hogy szilárdan képvi­seljük azt a külpolitikát, amely megfelel kommunista elveink­nek és becsületes magyar há­zasságunknak. Kiemelte, hogy a világon az erőviszonyok a haladás javára változnak, s az enyhülés a jelenlegi fő irányzat. Rámutatott, hogy bi­zonyos reakciós körök igye­keznek ugyan megakadályoz­ni az államközi kapcsolatok normalizálódását, az enyhülés térhódítását, a nemzetközi ’ po­litikában azonban az alapvető erőviszonyok döntenek. Ko­runkat a haladó és a reakciós erők harca jellemzi, s a világ sorsának alakulását mindin­kább a három forradalmi erő, a szocialista országok, a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalom, valamint a nem­zeti függetlenségükért harco­ló népek ereje befolyásolja. A világháború megakadályozása reális lehetőség. Hangsúlyozta, hogy mi továbbra is követke­zetesen harcolunk az enyhülé­sért. Idehaza legfontosabb feladatunk, hogy továbbhalad­junk a fejlett szocializmus épí­tésének útján, szilárdítsuk tár­sadalmunkat. gazdasági ren­dünket, nemzetközileg a világ népeivel a béke, a haladás, a szocializmus erőivel együtt küzdünk Helsinki szellemének térhódításáért. Bízunk erőnk­ben, harcunk sikerében: a ka­pitalizmus és a szocializmus között folyó békés versenytől nekünk nincs félni valónk. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdé­seit érintve Kádár János be­szélt a kommunista és mun­káspártok berlini értekezleté­nek jelentőségéről. Rámutatott, hogy a nemzetközi kommunis­ta mozgalom fellendülőben van, a tőkés országokban har­coló testvérpártok keresik a választ társadalmuk legége­tőbb kérdéseire, s mi szolidá­risak vagyunk a kizsákmányo­lás, az elnyomás ellen, a de­mokráciáért, a szocializmusért vívott harcukkal. A Kínai Népköztársaság a Kínai Kom­munista Párt irányában válto­zatlan a politikánk: államközi kapcsolataink fejlesztésére, a vitás kérdéseknek a marxiz­mus—leninizmus alapján tör­ténő rendezésére törekszünk. A Központi Bizottság első titkára részletesen foglalkozott a Magyar Szocialista Munkás­párt katonapolitikájával. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben a honvédelem nem­zeti létünk, szocialista rendünk alapkérdései közé tartozik. Ezért a párt Központi Bizott­sága és a kormányzat eddig is biztosította és mindaddig, amíg szükséges, biztosítani is' fogja a néphadsereg korszerű színvonalon való tartását. Népünk biztonságban élhet, politikailag, erkölcsileg szilárd hadseregünket a szocialista hazafíságnak és az internacio­nalizmusnak a szelleme hatja át. Hadseregünk jól szervezett, fegyverzete korszerű, a hátor­szága szilárd. A néppel szoros a kapcsolata, élvezi a nép sze­re tétét és megbecsülését, a többi fegyveres erővel, vala­mint a testvéri hadseregekkel szorosan, igazi bajtársi szel­lemben együttműködik. Ki­emelte a hadsereg szerepét a fiatalok szocialista szellemű nevelésében. A Központi Bi­zottság nevében gratulált a néphadsereg vezetőinek, az egész személyi állománynak a helytállásáért, az elért sikere­kért. Hangsúlyozta, hogy a pártra, a kormányzatra to­vábbra is számíthatnak, s kér­te, hogy a pártszervezetek, a kommunisták, az ifjúkommu­nisták, a parancsnokok és a politikai munkások, technikai szakemberek mutassanak pél­dát a feladatoknak a szocializ­must építő népünkhöz méltó teljesítésében. Kádár János a fegyveres erők napja alkalmából a Köz­ponti Bizottság, az Elnöki Ta­nács és a kormány nevében külön köszöntötte néphadse­regünket, határőrségünket, rendőrségünket, a fegyveres erők és testületek egész szemé­lyi állományát, a csaknem húsz éve alakult munkásőrsé­günket — erőt. egészséget, jó munkát, új sikereket kívánt nekik népünk, hazánk javára. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke üdvözlő táviratot küldött Anvar el-Szadat el­nöknek, az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökévé történt újraválasztása alkalmából. Fock Jenő, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, aki az MSZMP képzeletében részt vett a Dán Kommunista Párt 25. kongresszusán, ked­den hazaérkezett Koppenhá­gából. Megérkezésekor a Fe­ENSZ-közgyűlés Gromiko beszéde Az ENSZ-közgyűlésen ked­den folytatódott az általános vita. Max van der Stoel hol­land és Hans-Dietrich Gen­scher, az NSZK külügyminisz­tere után Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere szólalt fel. (Beszédét a 2. oldalon ismer­tetjük.) A Szojuz—22 űrhajósai Csillagvárosban A Moszkva melletti Csillag- városban, a szovjet űrhajósok felkészülési központjában ked­den meleg fogadtatásban ré­szesítették Valerij Bikovsz- kijt és Vlagyimir Akszjono- vot, a Szojuz—22 űrhajó piló­táit. A szovjet vezetők távirat­ban üdvözölték Valerij Bi- kovszkijt és Vlagyimir Aksz- jonovot, mindazokat a szov­jet és NDK-beli szakértőket, akik részt vettek a Szojuz—22 repülésének előkészítésében és végrehajtásában, valamint a több zónás fotokészülék el­készítésében. Valerij Bikovszkijt a Szo­juz—22 programjának sikeres végrehajtásáért és az ennek során tanúsított bátorságáért és hősiességéért a Szovjetunió Hőse kitüntetéssel, Lenin-ér- demrenddel, valamint másod­szor az Arany Csillagrenddel tüntették lei. A Szovjetunió­ban érvényben levő rendelke­zésnek megfelelően a Szov­jetunió kétszeres hősének szü­lőföldjén bronz mellszobrot emelnek. Vlagyimir Akszjonov, a Szovjetunió Hőse kitüntetést, Lenin-érdemrendet és Arany Csillag-rendet kapott. Ezenkí­vül megkapta a „Szovjetunió űrpilótája” kitüntető címet. A megyei képviselőcsoport Szentendrén A Pest megyei tanács teg­nap S. Hegedűs Lászlónak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárának elnök­letével, megtartotta soros ülé­sét. Bíró Zoltán, a kulturális minisztérium osztályvezetője o közművelődési törvényter­vezet előkészítéséről a többi között elmondotta, hogy a tör­vénytervezetet a Hazafias Népfront szervezésében orszá­gos vitára bocsájtottálk, s a vita tapasztalatai, majd az or­szággyűlés kulturális bizott­ságának véleményezése után fogalmazták meg. A tájékoz­tatót követően dr. Csicsay Iván, a megyei tanács elnök- helyettese számolt be a kép­viselőknek a megye közmű­velődéséről, az. elmúlt öt esz­tendő kulturális eredményei­ről. A Pest megyei képviselő- csoport az ülés témájához kapcsolódóan tegnap délelőtt ellátogatott Szentendrére is, a megye egyik művelődési cent­rumába. A Művelődési Köz­pontban Bihari József igaz­gató tájékoztatta a képviselő­ket, majd ezt követően ismer­kedtek az ott folyó közmű­velődési tevékenységgel. A Czóbel múzeumban dr. Ikvai Nándor, a Múzeumok Pest megyei 'igazgatója szólt Szent­endre múzeumairól, az eddig elért eredményekről és fej­lesztési terveikről. Az ismer­tető után, a képviselők meg­tekintették a gazdag Czóbel örökséget, s a Kovács Margit kerámia-múzeumot. rihegyi repülőtéren Gyenes András, a Központi Bizottság titkára fogadta. Dr. Polinszky Károly okta­tási miniszter meghívására kedden Budapestre érkezett Ellison Owusu-Fordwor gha- .nai oktatási és kulturális mi­niszter. Fogadására a Ferihe­gyi repülőtéren megjelent dr. Gosztonyi János államtitkár, az Oktatás' Misztérium és a Kulturális Minisztérium több vezető beosztású munkatársa. KÖZÉLET

Next

/
Oldalképek
Tartalom