Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-28 / 229. szám

Egyisií - egymásért Ezentúl kéthetenként Az Egyesült Izzó váci gyá­rának KISZ-szervezete, a vá­rosi úttörőház kezdeményezé­sére, a gyár ifjúsági klubjába hívta meg a múlt hét végén a nyolcadikos rajvezetőket. A vidám hangulatú találkozó csak kezdete a két ifjúsági szervezet együttműködésének, mivel ezentúl kéthetenként újabb úttörőrajokat látnak vendégül az izzósok. A prog­ramban gyárlátogatás és vi- tíám vetélkedők szerepelnek. Az Együtt — egymásért mozgalmi jelszót így valósít­ják meg a gyár fiataljai. Tankönyvek Mroranegyedraillióért A Művelt Nép Könyvter­jesztő Vállalat váci boltjában befejezték az idei tankönyvek szétosztását és elszámolását. Az általános iskolákon kívül ötféle középiskola tanulóihoz is eljuttatták a tankönyvek sokaságát, 750 ezer forint ér­tékben. XX. ÉVFOLYAM, 239. SZÁM 1976. SZEPTEMBER 28., KEDD Tegnap, mint lapunk 3. ol­dalán is beszámolunk róla, ünnepségeket tartottak, kitün­tetéseket adtak át a fegyveres erők napja alkalmából. Dél­után a Madách Imre Munkás és Ifjúsági Művelődési Köz­pont színháztermét a fegyve­res erők és testületek váltott szolgálatot teljesítő tagjai, hozzátartozóik, a helyi üze­mek és intézmények dolgozói, úttörők és KISZ-fiatalok né­pesítették be: ott rendezték meg a fegyveres erők napjá­nak váci központi ünnepségét. Az elnökségben a fegyveres erők helyi parancsnokain ki­Puskavégre került a verekedő aslszlr KAPITÁLIS SZARVASBIKA ÁCSÁN Itt tört le a császár szarva verekedés közben — mutatja a kapitá­lis szarvasbikát szállító lovas kocsi hajtója. Keitter László felvétele Az Ácsa—Erdőkürt közti úton találkoztunk a képen látható lovas kocsival, mely a Lendület—Jóegészség Nagyva­das Vadásztársaság jégvermé­be szállította ezt a kapitális szarvasbikát. A vadászok és a falu népe szerint a környék hírhedt és régóta keresett rit­ka nagyvadja volt. Császár­nak is becézték, mert ellent­mondást nem tűrően uralko­dott a környék erdeiben, s ha j akarata érvényesítéséhez nem volt elég a nemtetszését nyil­vánító horkantás, hatalmas ] agancsával szerzett neki ér- I vényt. Erről tanúskodnak az élesen tört agancsvégek és a koponyájába fúródott má­sik bika szarvvége is. Pándi István, a Galgavölgye Tsz acsai ágazatvezetője vetett véget az uralkodásnak. A vad elejtését követő délelőtt így mesélte el a történetet. — Régóta kerestem már ezt a bikát. Többször szóltak az emberek, hogy tönkreteszik a tsz paradicsomát a szarvasok. Nem elég az éjszakai randalí- ro zásuk, annyira felbátorod­tak, hogy nappal is ott bőg­nek és verekednek a bikák. Van köztük egy hatalmas, öreg hím, amelyik legalább 8—10 éves lehet, és szinte ki­magaslik a többi közül. Lehet két mázsa. — Már a múlt héten is több éjszakát kint töltöttem az acsai szőlők és a Papucsi árok között. Kürttel 20—25 méter­re becsalogattam az állatokat, de sok volt köztük a mellék­bika, s véletlenül se akartam tenyésztésre alkalmas állatot megsebezni. Tegnap a megszo­kottnál korábban indultam, és sikerült. Már a hangjáról fel­ismertem, hogy közeledik. Si­került becsalogatnom egészen közeire és csak akkor sütöttem el a puskát, mikor biztosan tudtam, hogy nem szenved so­káig. Évek óta senki nem lőtt ekkora bikát ezen a környé­ken. önnek hányadik szarvasbi­kája volt? — Huszonkét éve vadászom, s ez volt a hatodik, egyben a legszebb. A bika jégre került. Mi lesz a további sorsa? — A trófea természetesen az enyém, a húsát pedig átad­juk a MAVAD-nak. Nem anyagi előnyökért vadászunk, hanem a szórakozás, a termé­szetben töltött idő öröméért. Sok kárt okoznak a község­nek az állatok? — Elég sokat. A szerződés értelmében évente általában 25 ezer forint kártérítést fizet a társulat a tsz-nek, a háztáji gazdáknak pedig tavaly 70 ez­ret. Az ideit még nem tudom. S hogy kifejezzük a községhez tartozásunkat, évente 5 ezer forinttal támogatjuk az acsai óvodát. T. A. L. vül helyet foglalt Papp József, a városi pártbizottság első titkára, Sági Lajos, a járási pártbizottság titkára, Weisz György, a városi tanács elnö­ke, és az egyik szovjet ala­kulat képviselője, Grigorij Bohaj főhadnagy. ' A Himnusz és Garai Gábor Hazám című versének elhang­zása után — Bodor Tibor színművész tolmácsolta —, Koltai Imre, a Hazafias Nép­front városi bizottságának el­nöke, a Dunai Cement- és Mészművek igazgatója nyitot­ta meg az ünnepséget, kö­szöntve a városban szolgálatot teljesítő fegyveres erők pa­rancsnokait, tisztjeit és sze­mélyi állományát. Dr. Gelencsér Árpádné, a Pest megyei pártbizottság osz­tályvezetője mondott ünnepi beszédet. Fölelevenítette a magyar honvédelem dicső fegyvertényeit, az 1848—49-es szabadságharc első győztes üt­közetének, a pákozdi csatának eseményeit. Szólt arról is, hogy álla­munk a hadsereget és a többi fegyveres testületet a legkor­szerűbb technikával szereli fel, de mindent megtesz azért is, hogy soha ne legyen szük­ség a fegyverek alkalmazásá­ra, hogy minél hamarabb sor kerüljön a leszerelésre. Az ünnepi beszéd elhangzá­sa után úttörők köszöntötték virággal a fegyveres erők pa­rancsnokait, majd a sorköte­les fiatalok honvédelmi neve­lésében kiemelkedő munkát végzett aktívák kitüntetésére került sor. A KISZ Központi Bizottsá­ga arany koszorús KISZ-jel vé­nyét adták át Fülöp János fő­hadnagynak, a városi Ifjú Gárda parancsnokának. Az MSZMP Vác Városi Bi­zottsága és a városi tanács el­ismerő díszoklevéllel köszönte meg Csizmánk Ferencnek, a Könnyűipari Gépgyártó Válla­lat dolgozójának, a központi modellezőklub titkárának, De­ák András nyugalmazott hon­véd alezredesnek, Simon La­josnak, a büntetésvégrehaj- tási intézet nyugalmazott őr­nagyának, Török Imre honvéd alezredesnek és Majer József­nek, a DCM lövészklubja tit­kárának a sorköteles fiatalok és a tanulóifjúság körében végzett honvédelmi nevelő munkáját. A kitüntetéseket Weisz György adta át. Az ünnepség következő ré­szében a Musica Humana ka­marazenekar és a városi KISZ-kórus adott hangver­senyt. Ma, kedden, a magyar nép­hadsereg, a BM határőrség és a többi fegyveres testület já­rási és városi alakulatai helyi ünnepségeket tartanak. Cs. A. Hét végi krónika Döntöttek lés lezárt iizlst sorsáról Versenyek — aszfalton, sportpályán, hegyoldalon A Hám ám Kató Általános Iskola 170 tanulója aszfalt- rajzversenyben vetélkedett a Konstantin téren. Gyimesi Sándor felvétele Szombaton reggel kellemes j meglepetés érte a Kossuth utca környékén lakókat: meg­nyílt a több hét óta zárva tartó élelmiszer bolt a Sztáron Sándor és a Kossuth utca sarkán. Döntettek egy másik, be­zárt üzlet sorsáról is: a Sza­badság téri Volán Utazási Iroda szomszédságában szin­tén lehúzták a korábbi deljca- tesse-bolt redőnyét; belső át­alakítása után, hidegkonyhai készítményeket, grillcsirkét, egytál-ételes főzteket árusíta­nak majd benne. A Szabadság téri helyisége­ket az ÁFÉSZ üzemelteti. Az utca felőli rész lesz a közön­ségszolgálaté, nyolc-tíz asztalt helyeznek el benne, a hátsó teremben állítják majd elő a hidegkonyhai készítményeket, nemcsak helybeni fogyasztás­ra és árusításra — onnan lát­ják el a város többi üzletét is kaszinótojással, franciasalá­tával s más ételekkel. A meg­nyitást november elejére ter­vezik. Súlyos mulasztások KÖJÁL-nyomozás - méregügyben Könnyen végzetessé válhatott volna SZEPTEMBER 1. A városi tanács közegészség­ügyi felügyeletére 11 órakor egy 100 milliliteres, halálfejes címkével ellátott flakont visz be Bokor János hajógyári munkás. Elmondja, hogy a mérgező anyagot a város hatá­rában levő, volt sóderbánya gödrében, véletlenül találta meg, és ugyanott más vegysze­reket is látott a szemét között. A váci egészségügyi hatóság fél 12-kor telefonon jelenti az esetet Budapestre, a megyei KÖ- JÁL-naik, melytől azt az uta­sítást kapja, hogy azonnal vizsgálják meg az üveg tar­talmát, és tartsanak helyszíni szemlét. A vizsgálat eredménye: az üvegben káliumcionid van, azaz cián. A közegészségügyi felügyelet délután 3 órakor értesíti a rendőrkapitányságot, majd együttesen, helyszíni szemlét tartanak. Az ekkor készült jegyző­könyv szerint, egy teherautó­nyi gézt, papundeklit, egyéb hulladékot és különböző vegy­szereket öntöttek a gödörbe. A csomagolt állapotban levő ve­gyi anyagok között toxikus (mérgező) és nem toxikus ké­szítmények is ' vannak. Ezért a rendőrség másnap reggelig lezárja a területet. SZEPTEMBER 2 A Váci Napló közli az egész­ségügyi osztály lakossághoz szóló felhívást. Vigyázat, mér­gező! címmel. A városba érke­zik a megyei KÖJÁL toxi- kológus főgyógyszerésze, aki egyebek között még egy üveg ciánt, magnéziumsókat és ká­liumsókat talál. A budapesti központ felve­szi a kapcsolatot az Országos Toxikológiai Tájékoztató Szol­gálattal. Közben Vácott, a sze­mét további átvizsgálása köz­ben a közegészségügyiek Chi- noin üzemi újságot és CHI- NOIN feliratú göngyölegma­radványokat találnak, s ez a gyárra tereli a gyanút. A vegy­szerek minőségén kívül, a cso­magolás is megerősíti a felté­vést, mert ekkora mennyisé­geit csak laboratóriumi célokra használnak. A vegyi üzemek ennél jóval nagyobb palackok­ban vagy hordókban kapják az alapanyagokat. Értesítik a Chinoin váci rész­legét, mely azonnal elszállítja a hulladékot, és megsemmisiti a mérgező anyagokat. Miután a veszély megszűnt, a KÖJÁL átadja az ügyet a váci rendőrkapitányságnak. ★ Ez tehát a város határában talált mérgek rövid története — a felfedezéstől a megsem­misítésig. Az események előz­ménye ma még ismeretlen. Mindenesetre a nagyfokú gon­datlanság, amely könnyen vég­zetessé válhatott volna, több súlyos mulasztást sejtet. Első­sorban a laboratóriumét, ahon­nan kikerüllek a vegyszerek, de bizonyos fokig a hulladék­szállítókét is, akik gyógyszer­tári alkalmazott létükre, nem vették észre a flakonokat, holott ártalmatlan kémiai anya­gokat sem lehet csak úgy, egyszerűen kirakni valahol a határban, mert reakcióba lép­hetnek egymással, s ez bal­esethez vezethet, vagy a talaj­ba jutva, megbonthatják a föld biológiai egyensúlyát. Külön érdemes emlékeztetni a káliumcionid, vagy népies nevén a ciánkáli hatására. En­nek a mindennél erősebb mé­regnek egyetlen cseppje, víz­ben feloldva, azonnali légzés­bénulást idéz elő, és halált okoz. A megtalált két deci cián egész falu elpusztítására elegendő. A vegyi anyagok megsemmi­sítése történhet égetéssel, sem­legesítéssel vagy eltemetéssel. A ciánt például, a szakembe­rek szerint, káliumpermanga- náttal kell semlegesíteni, és nem kidobni a szemétre, mint egy ócska tűzhelyet. De nem a mi dolgunk ötle­teket adni ilyen esetekben. Babus Endre Vasárnap különféle nagy­ságú és fajtájú kutyák soka­sága érkezett vonattal, gépko­csival Vácra. Gazdáikkal együtt a pokolszigeti sport­pályára mentek: a Magyar Ebtenyésztők Országos Egye­sülete (MEOE) ott rendezte meg évzáró országos kutya­kiállítását. A valamikor rangos labda­rúgó-mérkőzéseknek helyet adó szigeti sportpályát felújí­tották, rendbehozták. Ügy tervezik, hogy jövőre másfajta állatkiállí'tásokat, lovasbemu­tatókat is rendeznek a szép környezetű területen. Vasárnap reggel nyolckor kezdődött kutyakiállításra 650 állatot neveztek be, de a nagy érdeklődésre való tekintettel, még 200 helyszíni nevezést is elfogadtak. Agárverseny egé­szítette ki a kiállítást. A váci tenyésztők állatai kö-> zül Petővári Ágnes kanvizs­lája lett fajtagyőztes, s egy­ben megkapta a Dunakanyar győztese címet. A kitűnő, napos idő kedve­zett a Váci DCM Motorosklub országos meghívásos mini- crossversenyének. Sokan raj­toltak vasárnap délelőtt a Naszály oldalában, a sejcei részen kijelölt pályán, és az érdekes sportverseny szép számú érdeklődőt is vonzott P. R. Az első turné A Vácott lakó Gömöry And­rás elvégezte az Állami Artis­ta Iskolát, és a múlt tanév vé­gén sikerrel megvédte vizsga- dolgozatát. Korábban a Thalia Színház több darabjában sze­repelt és játszott magyar fil­mekben is, most pedig élete első turnéjára indult: Cseh­szlovákia városaiban szerepel, egy magyar cirkuszegyüttes­sel. Ingyenes jogi tanácsadás Dunakeszin Dunakeszin, a nagyközségi tanács épületében holnap, szeptember 29-én, délután 3 és 4 óra között ingyenes jogi tanácsadás lesz: dr. Kovádi Georgina, a Váci Járási Ügy­védi Munkaközösség dunake­szi kirendeltségének tagja vá­laszol a hozzá fordulók jogi vonatkozású kérdéseire. Halálozás. Szabó Gyula (Vác, Kossuth u. 3.) életének 33. évében, tragikus körülmények között el­hunyt. Temetése szeptember 28-án délután 3 órakor lesz a Vác-alsó- városi temetőben. VÁSÁROLJON NÁLUNK! Naszály hetek a Vác és Vidéke ÁFÉSZ-nál HGTŐGÉPAKCIÓ: OKTÓBER 1-TÖL OKTÓBER 15-IG 20%-ÓS ÁRENGEDMÉNY. Csak két hétig Az akció kiterjed az ÁFÉSZ több egységére is (Vácrátót, Váchartyón, Kösd, Fót, Püspökhatvan). Ä biztonság, a bélé őrei •• ünnepség a fegyveres erők napja alkalmakéi

Next

/
Oldalképek
Tartalom