Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-04 / 209. szám

Jó ütemben kezdődött a munka a X. ötéves terv teljesítéséért Leonyid Brezsnyev beszéde a kazahsztáni párt- és gazdasági aktívaértekezleten Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtit­kára, pénteken nagy beszédet mondott Alma-Atában, Ka­zahsztán fővárosában, a köz­társaság párt- és gazdasági ak­tívaértekezletén. A tanácsko­zás résztvevői nagy ünneplés­ben részesítették az SZKP fő­titkárát, akinek jelenlétét ezen az aktívaértekezleten Dinmu- hanied Kunajev, az SZKP Po­litikai Bizottságának tagja, a Kazah KP KB első titkára „nagy jelentőségű politikai eseményként” jellemezte. Kunajev megnyitó szavai titán Leonyid Brezsnyev lépett a szónoki emelvényre. A főtitkár közel egyórás be­szédében ismertette az ország gazdasági helyzetét, beszámolt a tizedik ötéves terv sikeres indulásáról, s különösen rész­letesen elemezte a szovjet me­zőgazdaság helyzetét. Hangoz­tatta, hogy a párt erőfeszítései és a falu dolgozóinak odaadó munkája bizakodásra ad okot az idei terméseredményeket il­letően. __— Az SZKP és'a szovjet nép fő feladata a jelenlegi szakasz­ban a XXV. pártkongresszus határozatainak, az ötéves terv fő irányainak sikeres végre­hajtása — állapította meg Brezsnyev. — Az emelkedő, amelyet a következő öt évben le kell küzdenünk, azt mond­hatnám, meglehetősen mere­dek. Annál nagyobb megelége­déssel jelenthetem ki, hogy egészében véve jó ütemben kezdtük meg a munkát. Brezsnyev elmondta, hogy az ötéves terv első hónapjai­ban a tervezettnél többet ter­melt a fűtőanyagipar, a villa­mosenergia, vegyi- és a gép­ipar. A fogyasztási cikkek gyártása a tervezett 2,7 száza­lékkal szemben 3,4 százalékkal nőtt. Javultak valamelyest a minőségi mutatók is. „Mindent összevéve teljes joggal feltéte­lezhetjük, hogy az 1976. évi ipa­ri termelési tervet az ország túl­teljesíti” — hangoztatta. A szónok egyszersmind utalt arra, hogy az iparban tapasz­talhatók fogyatékosságok is, különösképpen a minőség és hatékonyság javítása tekinte­tében egyenetlenek az ered­mények. Az SZKP főtitkára a továb­biakban emlékeztette a párt­aktíva résztvevőit arra, hogy a szovjet mezőgazdaságnak a ki­lencedik ötéves tervben és kü­lönösképpen tavaly a kedve­zőtlen időjárás miatt milyen nehézségekkel kellett megbir­kóznia. „Mindazonáltal képe­sek voltunk biztosítani az or­szág fejlődésének rendes, üte­mét és a nép életének normá­lis feltételeit. Ezért köszönet illeti a kolhozparasztságot és a munkásosztályt, egész pártun­kat*’ — állapította meg Leo­nyid Brezsnyev. A tizedik ötéves terv első l esztendejének lendületes kez­detét jellemezve a KB főtit­kára kiemelte azt a tényt, hogy nagy erőfeszítések árán sike­rült megakadályozni a komoly veszteségeket az állattenyész­tésben. Jelenleg a tavalyihoz képest nagyobb a szarvasmar­ha-állomány, javul a helyzet a baromfi-, a juh-, és a sertéste­nyésztésben. — A későn beköszöntő ta­vasz. a szokásosnál hűvösebb nyár az idén is sok nehézséget okozott a földműveseknek. A gabona, cukorrépa, naprafor­gó és gyapot terméshozama azonban a helyi elvtársaktól érkező jelentések szerint vár­hatóan nem lesz rossz — foly­tatta a szónok. — A várható gabonatermés számszerű jel­lemzése még korai. A legfon- tosább most az eddig körülbe­lül felerészben elvégzett beta­karítási munkák sikeres befe­jezése. Ezt a feladatot sok he­lyen megnehezítik a zápor­esők. Az eddigi eredmények mégis azt tanúsítják, hogy or­szágunknak az idén is lesz ele­gendő kenyere. Az SZKP vezetője elisme­réssel szólt a kubanyi gabona- termesztők kezdeményezéséről, amely eddig 22 szövetséges és autonóm köztársaságban, 41 területen ,talált visszhangra. Csupán ezeknek a gabonavi­dékeknek a felajánlásai 8 millió tonnával járulnak hoz­zá az ország gabonamérlegé­nek javításához. „A kenyérga­bona és más élelmiszerek ter­melése mindig is egy ország gazdaságának legfőbb mutatói közé tartozott” — jegyezte meg Brezsnyev. Az SZKP KB főtitkára a ta­lajjavítás, kemizálás, gépesí­tés, termelési szakosodás és kooperáció jelentőségéről szól­va megemlítette az öntözéses művelés fontosságát — Nemrég fontos határoza­tot fogadtunk el a tizedik öt­éves tervidőszak talajjavítási tervéről és az öntözött terüle­tek kihasználásának javításá­ról. Ez a célirányos program fontos feladatot tűz ki: a terv­időszak végére a megjavított földeknek kell adniuk a mező- gazdasági termelés legalább egy harmadát. A talajerózió elleni védelem szükségességét hangsúlyozva Leonyid Brezsnyev rámuta­tott : az SZKP Központi Bizott­sága határozatot hozott e tárgyban. Olyan kiegészítő for­rásokra van szükség, amelyek lehetővé teszik a talajerózió elleni védekezés megduplá­zását az előző tervidőszakhoz képest. — Természetesen reálisak vagyunk és megértjük: ko­moly és kitartó munkára van szükség ahhoz, hogy mező- gazdaságunk kisebb mérték­ben függjön az időjárástól, s minél jelentősebb beruházáso­kat, minél több gépet, műtrá­gyát és egyéb eszközt kap a vi­dék, annál jobban kell harcol­nunk hatékony kihasználásu­kért — állapította meg a szó­nok. Mind a termelés sorsa, mind az egész ország gazdasági fej­lődése végső soron a sokmil­liós tömegek munkájától függ, attól, hogyan, dolgoznak a kommunisták, az egész párt. Nagy megelégedést vált ki az a tény, hogy pártunk és né­pünk egész szívével támogatja az SZKP XXV. kongresszusá­nak határozatait és aktívan hozzákezdett e határozatok gyakorlati megvalósításához — fejezte be Leonyid Brezsnyev. Az SZKP KB főtitkárának beszédét többször szakította félbe tapsvihar. Gyorsított Szem az M—3-ason Kiegészítő versenyválialásakat tettek a szocialista brigádok Jó ütemben halad az M— 3-as autópálya építése: Buda­pest és Gödöllő között elké­szült a 24 kilométeres, 2X2 sávos pályaszakasz bitumenes alapja. Jelenleg a technológiai okokból kimaradt rövid szel­vényeken dolgozik az olasz automata vezérlésű finiser: 4,34 méteres szélességben te­ríti az aszfaltréteget, amelyre jövőre majd a 12 centiméteres kötő- és érdesített kopóréteg kerül. Naponta ezer tonnánál is több betont és aszfaltot nyel el az építkezés. A Betonútépítő Vállalat mogyoródi építési főmérnöksé­ge az M—3-as gazdája. Nagy apparátussal — összesen 870-en dolgoznak az immár 50 kilométer hosszúságú munka- területen. A földmunkákkal eljutottak Hatvan határáig. Az autópályán kívül a környe­ző utak megerősítésével, va­lamint terelőutak építésével is foglalkoznak. Még az idén új aszfaltburkolatot kap a Gödöllő—Aszód közötti sza­kasz, amelyet egészen Nógrád- kövesdig, a bányáig ki akar­nak építeni. Az elmúlt hónapokban so­kat javult a kőellátás, annál is inkább, mivel a nóg­rádi bánya mellett, kísérlet­képpen most a keszegi bányá­ból is szállítanak osztályozott mészkőzúzalékot. Külföldön, főleg Svájcban, az Alpok hegységeiből nyert mészkövet széles körűen alkalmazzák út­építésre. Tehát érthető, hogy az építők nálunk is szívesen nyúlnak ezért az anyagért, amely minden szempontból megfelel a minőségi követel­ményeknek. Vállalati szinten első hely­re sorolták a M—3-as autó­pálya építését: a tervek is eh­hez igazodtak. Gyimesi Béla, a főmérnökség gazdasági ve­zetője tájékoztatott az év első felében elért eredményekről, az év végéig várható teljesít­ményekről : — Teljes termelési tervün­ket 110,2 százalékra teljesítet­tük az első félévben: 143 mil­lió forint értékű munkát vé­geztünk el. Egy dolgozóra ve­títve ez 385 ezer forintban fe­jezhető ki. Árbevételünk 112,7 százalékos volt. A 22 millió 700 ezer forintos nyereségter­vünkkel szemben 40 millió 321 ezer forintot produkáltunk. Mindezt kevesebb létszámmal a meghatározottnál. Bérszínvonalunk kedvező: a kubikusok, segédmunkások hat­havi átlaga 16 ezer 468 forint volt, a gépészeké ennél is több. Januárban még 347 millió forint volt az előirányzott ter­melési feladat értéke ' éves szinten. Most az építkezést gyorsítani akarják. A Gödöl­lőig terjedő 24 kilométeres szakasz átadási határideje 1978. november 7., de szeret­nék már az év közepére be­fejezni ezt a munkát. Ezért az M—3-as építői — 26 szocialis­ta brigád és 31 munkabri- ' gád — külön felajánlást tesz a mintegy 18 miliő forint­tal felemelt idei termelési terv teljesítésére. Tovább fokozzák a gépesí­tést, újabb PUL-ok (önjáró földgyaluk) érkeznek a főmér­nökségre. Az építőipari átlagon felü­liek az itt dolgozók szociális körülményei: naponta kétszer juthatnak meleg ételhez, a kö­zelmúltban új, kopásálló, szí­nes munkaruhákkal látták el a fizikai dolgozókat. A gö­döllői 320 személyes és a ve­resegyházi 70 személyes mun­kásszállásokon minden ké­nyelmet, művelődési lehetősé­get megkapnak. Jelenleg bőví­tik a 140 személyes hatvani szállót is, ahol két hét múlva már újabb 70 dolgozót tudnak fogadni. Hamarosan a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat megkezdi Hatvanban egy 300 személyes munkás­szálló-irodaház komplexum építését. H. A. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Ap­ró Antal, az országgyűlés el­nöke fogadta dr. Mikó Józse­fet, hazánknak az Iráni Csá­szárságban akkreditált rend­kívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövő­ben utazik állomáshelyére. PEST MEGYEI VIliG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS Á MEGYÉI TANÁCS LAPJA XX. ÉVFOLT AM, 209. SZÄM 'A HA 80 FILLÉR 1976. SZEPTEMBER 4., SZOMBAT Budapestre látogat a mozambiki külügyminiszter Joaquim Alberto Chissano, a Mozambiki Népi Köztársa­ság külügyminisztere, Púja Frigyes meghívásának eleget téve, szeptember 4-én néhány napos hivatalos, baráti látoga­tásra érkezik Magyarországra. (Vendégünk életrajzát és a magyar—mozambiki kapcsola­tokról szóló kommentárunkat a 2. oldalon közöljük.) Leszerelési bizottság — Genf Az ENSZ-közgyöiés elé terjesztik a környezeti hadviselés eltiltásának konvenciótervezetét Pénteken tartotta nyári ülés­szakának zárótanácskozását a genfi leszerelési bizottság, amely úgy döntött, hogy a kör­nyezeti hadviselés eltiltásáról kidolgozott konvencióterveze­tet az ENSZ-közgyűlés közelgő őszi ülésszaka elé terjeszti. A kömyezetmódosító techni­kák katonai vagy bármely más ellenséges célú használatának betiltására vonatkozóan elő­ször a Szovjetunió tett kezde­ményezést, majd 1975 nyarán a Szovjetunió és az Egyesült Államok azonos szövegű terve­zetet nyújtott be a leszerelési bizottságban. Ennek a konven- ciótervezetnek vitája, valamint szövegszerű kidolgozása végző­dött eredményesen a most zá­ródott ülésszakon. (A szovjet és amerikai kül­dött ségvezetök záróbeszédét i 2. oldalon ismertetjük.) Új raktárbázis Manor on Néhány éve még traktorok szántottak, kombájnok arattak azon a területen, ahol most a főváros felől Monorra érkezők, a Pest-Komárom-Nógrád me­gyei élelmiszer- és vegyiáru nagykereskedelmi vállalat he­lyi fiókjának hatalmas raktár­házát láthatják. Az új, rendkívül modem, korszerűen felszerelt létesít­ményt tegnap mutatták be a házigazdák: Sticzay Jenő, a vállalat igazgatója, Bienere Béla, kereskedelmi igazgató- helyettes, dr. Thur Ottó, a pénzügyi főosztály, Emesz László, az üzemeltetési főosz­tály vezetője és Vasanits Béla, a szállítási osztály vezetője, valamint természetesen Tagá- nyi Árpád, a monori fiók igaz­gatója nem kis büszkeséggel vezette körbe a vendégeket az épületben. — Vállalatunk fejlesztési po­litikájának alapvető célkitű­zése, hogy koncentrált, komp­lex fejlesztéssel megteremtse a hatékony munka előfeltételeit és biztosítsa o növekvő igények kielégítéséhez szükséges raktá­rozási és technikai feltételeket — mondotta Sticzay Jenő. — E fejlesztési program első állo­másaként készült el a monori központi telephely, amely a vállalat első korszerű raktár­bázisa. összehasonlításul említjük: a monori fiók — népszerű ne­vén FÜSZÉRT —, eddig há­rom telephelyen, mindössze 1678 négyzetméter alapterüle­tű, átlagosan 3,6 méter magas, Koppány György (elvétele Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, politikai főcsoportfőnök, hon­védelmi miniszterhelyettes, Pest megyei országgyűlési képviselő vezetésével pénte­ken hazaérkezett Belgrádból az a küldöttség, mely néhány napos baráti látogatást tett Jugoszláviában. rossz állapotú raktárrésszel rendelkezett. Gépesítésre sem volt lehetőség. Az új telephely az év végére teljesen befejező­dő fejlesztésekkel együtt — mintegy 6 ezer négyzetméter raktári, gépház, konténertáro­ló alapterületet foglal magá­ban. Az árumozgatást, a szállí­tást, az ügyvitelt a magas fokú gépesítettség jellemzi. A monori fiók jelenleg a da- basi és a monori járásokat lát­ja el áruval, de innen szállíta­nak a ceglédi, a gödöllői, a nagykátai és a ráckevei járá­sok részébe is. T. J. Elismerés a legjobb megyei kombájnosoknak Dobozi László, a verseny első helyezettje átveszi Békési Sándor­tól az oklevelet és a pénzjutalmat. Bozsán Péter felvétel« Tegnap délelőtt ünnepélye­sen átadták a Pest megyei Ta­nács klubtermében az 1976. évi Pest megyei aratási ver­senyben kimagasló eredményt elért 20 kombájnosnak az elis­merő okleveleket és pénzjutal­makat. Az ünnepségen megjelent Békési Sándor, a Pest megyei Tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályvezető-he­lyettese, Barna László, megyei műszaki felügyelő, a verseny- bizottság elnöke, Varga Tibor, a Budapesti és Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipa­ri Vállalat főosztályvezetője, Vimola Károly és Murai Ká­roly, az Észak-, illetve Dál- Pest megyei Területi Tsz Szö­vetség titkárai. Békési Sándor a versenybi­zottság nevében értékelte az idei év megyei aratási ered­ményeit és a kombájnosok ál­tal végzett munkát. Megállapí­totta, hogy idén a gabonabe­takarítás eredményesebb volt, mint az előző években. Ehhez többek közt a kombájnosok felkészültsége, szakértelme és szorgalma is lényegesen hoz­zájárult A kenyérgabona ter­melésének a megyében to­vábbra is jelentős szerepe lesz. A megtermelt gabonával a me­gyén kívül a főváros szükség­leteinek kielégítéséhez is hoz­zájárulnak. Idén a versenybizottság a tsz-ek javaslata alapján 332 kombájnos teljesítményét ér­tékelte. Első helyezést Dobozi László, az abonyi József Attila Tsz kombájnosa érte el, aki Claas D—100 típusú gépével 414 hektáron 184 üzemórában 1624 tonna gabonát takarított be és ezzel 2448 pontot ért el. Az oklevelek átadása után Varga Tibor elmondta, hogy a Gabonaforgalmi Vállálat dol­gozói külön „versenyeztek” az aratókkal, hogy győzzék az át­vételnél és feldolgozásnál ro­hamszerűen megszaporodott munkát. Ebben az évben elő­ször lépték túl a 20 ezer ton­na gabona felvásárlását és fel­dolgozását, melynek értéke mintegy 600 millió forint. Elő­zetes számítások szerint a me­gyei termelés 1—2 éven belül teljesen kimeríti az őrlési ka­pacitásukat A meghívott, győztes kom­bájnosok felhívták a figyelmet arra, hogy a kimagasló ered­mények alapfeltétele a gép­park korszerűsítése, az erőgé­pek karbantartása, a maradék­talan alkatrészellátás és a jó munkafelételek megteremté­se. A megyei aratási verseny első húsz helyezettje: Dobozi László, Abony, József At­tila Tsz, Kánya András, jászkara- jcnöi Árpád Tsz, Végh Ferenc, Pi­lis, Aranykalász Tsz, Könyves Kálmán, pátyi Zsámbéki-medence Lenin Tsz, Dudás Ferenc, Abony, Ságvári Endre Tsz, Pozsonyi Ká­roly, pátyi Zsámbéki-medence Tsz, Bor Ferenc, maglódi Univer­sal Tsz, Papp Benő, ceglédi Lenin Tsz, Kiss László, Verseg, Kartal— Vérségi Barátság Tsz, Kádár And­rás, Verseg, Kartal—vérségi Barát­ság Tsz, ifj. Thúróczy András, kiskunlacházi Kiskun Tsz, Id. Lá­zár István, maglódi Universal Tsz, Jansik István, ceglédi Magyar— Szovjet Barátság Tsz, Gere Lajos, tárnoki Egyesült Sóskút Tsz, Bárd- fai Lajos, abonyi Ságvári Endre Tíz, Veres Mihály, tápiószőlősi T’j Barázda Tsz, ifj. Sodró János, pi­lisi Aranykalász Tsz, Szekeres Sándor, dányi Magvető Tsz, Sza- niszló Sándor, toki Egyetértés Tsz és Pálinkás I. István, vácszent- 1 ászlói Egyesült Zöld Mező Tsz. L

Next

/
Oldalképek
Tartalom