Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-22 / 224. szám

1976. SZEPTEMBER 22., SZERDA Sütni Tg kMmmísb 3 A Hazafias Népfront VI. kongresszusának állásfoglalása A Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresszusa elemezte társadalmi fejlődésün­ket, meghatározta feladatunkat: a fejlett szocialista társadalom felépítését. A Haza­fias Népfront VI. kongresszusa e nagy jelen­tőségű nemzeti programmal egyetért és a mozgalom feladatának tartia, hogy a párt vezetésével, e nagy feladatokhoz kötődően erősítse a magyar nép szocialista nemzeti egységét A Hazafias Népfront-mozgalom tevékeny­sége a szocialista fejlődéssel együtt gazda­godik, hozzájárul a politika alakításához és megvalósításához. Ezért hívó szóval fordu­lunk minden magyar állampolgárhoz, hogy legjobb tudása, képességei szerint dolgozzék a fejlett szocialista társadalom megteremté­séért, mindazokért a célokért, amelyek az egész ország és minden ember egyéni életé­nek gyarapodását, kiteljesülését szolgálják. E. r I. A Hazafias Népfront az V. kongresszus állásfoglalásának szellemében dolgozva, ie- lentős eredményeket ért el, hozzájárult a nemzeti egység erősítéséhez, a munkás-pa­raszt szövetség szorosabbá kovácsolásához, a szocialista demokrácia kifejlesztéséhez. A mozgalom a társadalom és a közélet fejlődé­sének állandó és alkotó részévé vált. Növekedett az állampolgárok érdeklődése a közügyek iránt. Rendszeressé és tervsze­rűvé vállt a lakosság részvétele az országos teendők kimunkálásában, és a törvények megalkotásában, a helyi tervek, a helyi po­litika kidolgozásában és megvalósításában. Az önkéntes munkaidőn túl végzett társa­dalmi munka több milliárd forint értékkel gazdagította a nemzeti vagyont. Előrehala­dás történt az oktatás- és művelődéspolitikai munkában; tartalmasabbá vált a szülői mun­kaközösségek tevékenysége, széles körben elterjedt az olvasó népért és a honismereti mozgalom. Létrejöttek és sikeresen működ­nek a környezetvédelmi bizottságok. Nemzetközi kapcsolatainkkal részt veszünk hazánk külpolitikai céljai megvalósításában. 2. A Hazafias Népfront azon munkálkodik, hogy országunk állampolgárai felismerjék: a haza jelene és jövője tudatosabb részvételt követel mindannyiunktól a szocialista épí­tésben. Mozgalmunkban mindenki megtalál­hatja azt az elfoglaltságot, amelyben leg­jobb meggyőződése, képzettsége és érdeklő­dési köre szerint dolgozhat a fejlett szocia­lista társadalomért. II. 1. A Hazafias Népfront a magyar szocia­lista munkáspárt szövetségi politikájának legátfogóbb kerete. Benne valósul meg a magyar társadalom osztályainak és rétegei­nek tudatos együttműködése. A szövetségi politika a szocializmus építésének teljes tör­ténelmi szakaszában meghatározó szerepet játszik mint felemelkedésünk egyik alapve­tő' feltétele. A mi feladatunk, hogy e politi­ka jegyében szorgalmazzuk a mozgalom ke­retei közölt a nemzet alkotó erőinek, a párt­tagok és pártonikívüliek, materialisták és hívők, a különböző világnézetű emberek tö­mörítését, tudatos közreműködését a politika alakításában és megvalósításában. 2. A szocializmus kifejezi a munkásosz­tály, a parasztság, az értelmiség, valamennyi dolgozó, az egész nép mindennapi és távlati érdekeit. A szocializmus megvalósítása egy­formán érdeke társadalmunk valamennyi osztályának és rétegének. Ebben az alapvető nemzeti érdekazonosságban szervesen kap­csolódnak egymáshoz a különböző társadalmi rétegek sajátos érdekei; ezért céljaik telje­sítése mindannyiunk hasznára válik. A népfrontmozgalom egész tevékenysé- vel járuljon hozzá a munkáshatalom erősí­téséhez. Választott testületjeink élienek azzal a lehetőséggel, hogy minél több munkás vál­lal mozgalmi munkát: vonják be az üzemek dolgozóit a vezetésbe, terveink kidolgozásá­ba és a végrehajtás megszervezésébe. Kísér­jük figyelemmel az ipari termelés gondjait, vegyünk részt a munkások életkörülmé­nyeinek megkönnyítésében és legyen min­dennapos feladatunk a bejáró dolgozók problémáival való törődés. 3. A munkásosztály vezetésével érvénye­sülő munkás-paraszt szövetség a biztosítéka a város és a falu összehangolt fejlődésének, az egymást kiegészítő és erősítő közös mun­kának. A szocialista termelési viszonyok uralko­dóvá válása a mezőgazdaságban új vonások­kal és lehetőségekkel gazdagította a mun­kás-paraszt szövetséget. A tudomány, a kor­szerű technika és technológia tervszerű al­kalmazásával ipari jellegűvé vált számos mezőgazdasági munkafolyamat. A falu át­alakításában részt vett népünk egésze, és megteremtette a feltételeit annak, hogy me­zőgazdaságunk mind több és jobb minőségű termékkel lássa el a lakosságot és a feldol­gozó ipart. A mozgalom erősítse a meglevő szervezeti formákat, segítse a fejlődést elő­segítő és gyorsító módszerek elterjesztését, vállaljon kezdeményező szerepet a falusi életmód szocialista fejlődésében. 4. A társadalmi fejlődés lehetővé teszi, és feltételezi, hogy terveink kidolgozásában és magvalósításában növekedjék az értelmiség kezdeményező szérepe. A mozgalom teremt­sen ennek érdekében lehetőséget az értelmi­ségi dolgozók társadalmi kapcsolatainak ki- szélesítésére, valamint arra, hogy a műszaki, az agrár és a humán értelmiség egyaránt jelen legyen a közélet minden fórumán, hogy tudásukkal és tehetségükkel hozzájárulja­nak a közös társadalmi feladatok megoldá­sához. 5. A fejlett szocialista társadalom építése során is nélkülözhetetlen az állami és a szövetkezeti termelő tevékenységet kiegészí­tő, az áruválasztékot és a szolgáltatásokat bővítő kisárutermelés. A kisárutermelők és a kiskereskedők társadalmunk megbecsült tagjai, akiknek létbiztonságot nyújt a szocia­lista rendszer. Arra törekszünk, hogy a cél­jainkat elfogadó és azokért tenni is kész kisárutermelők, kiskereskedők tevékenyén' vegyenek részt a közéletben, a nemzet cél­jainak megvalósításában. 6. A mozgalom tanúsítson megkülönbözte­tett figyelmet a családiak, az idős korúak, a nők, a fiatalok gondjai iránt. Segítenünk kell az emberi alapközösségek­ben, a családokban a szocialista vonások megerősödését Célunk, hogy az állampol­gárok a társadalom egésze számára döntő fontosságú családi közösségben harmoniku­san, demokratikusan éljenek. Erősítsük min­denkiben a családhoz való ragaszkodást, a szülők felelősségérzetét gyermekeikért, s a gyermekek szereletét, tiszteletét szüleik iránt. Működjünk közre anya- és gyermekvédelmi rendszerünk továbbfejlesztésében. Az idős korú családtagókról, de különösen a szülőkről való gondoskodás minden állam­polgár személyes és elemi kötelessége. A dolgos élettel kiérdemelt nyugdíj és az eh­hez kapcsolódó állami támogatás is segíti megkönnyíteni az idősebb nemzedék életét. Társadalmunk sokat tesz — de még többet kell tennie — az emberek boldog öregko­ráért. A népfront szervezze az idősebb ko­rúak kapcsolatát a társadalom rétegeivel, vonja be őket minden előttünk álló feladat megoldásába, hogy érezzék: szükség van rá­juk, szükség van felkészültségükre, munká­jukra és tapasztalaiíaikra. A nők egyenjogúsága az egész társadalom érdeke, s egyben a szocialista társadalom fejlettségének egyik fokmérője. Mozgalmunk támogassa a nők bekapcsolódását a társadal­mi munkafolyamatokba, a közéletbe. Javas­lataival legyen a támogatója minden olyan törekvésnek, amellyel az ehhez szükséges feltételeket lehet megteremteni. Küzdjön, a nők társadalmi, családi helyzetével kapcso­latos maradi nézetek felszámolásáért. Erősítse a mozgalom az ifjúság iránti fe­lelősségérzetet, a fiatalok felelősségét a tár­sadalomért és önmagunkért. Segítsük felké­szülésüket az életre és azt, hogy elképzelé­seiket életük során sikerrel megvalósíthas­sák. 7. A szövetségi politika szolgálatában a népfront fejlessze tovább munkakapcsolatait a szakszervezetekkel, az ifjúsági szervezetek­kel, a tanácsokkal, a szövetkezeti szervekkel és más társadalmi mozgalmakkal, szerveze­tekkel. A társadalom széles rétegeit érintő és érdeklő kérdésekben tegyen javaslatokat, kezdeményezzen közös akciókat, vegyen részt azokban a politikai, gazdasági és kulturális programokban, amelyeknek kimunkálói vagy elindítói a társadalmi szervezetek és mozgalmak. 8. A nemzetiségi szövetségeknek nyújtsunk segítséget a nemzetiségek között és érde­kűkben végzett munkájukhoz. Elő kell se­gíteni, hogy nemzeti hagyományaik, nyelvük, szokásaik megtartása és továbbfejlesztése mellett ismerői legyenek hazájuk: Magyar- ország múltjának, jelenének és a jövőre vo­natkozó terveinek. Ily módon lehet erősíteni az eddig is jól érvényesülő és az egyenlő­ségen alapuló kapcsolatokat a nemzetiségek és a magyarok között. III. 1. A szocialista demokrácia a népi állam- hatalom lényege. Társadalmi rendszerünk kiteljesedésének egyik legfőbb feltétele a szocialista demokrácia elmélyítése az élet minden területén. A Hazafias Népfront fon­tos kötelezettsége, hogy elsősorban működé­sének alapvető színterén: a lakóhelyen nö­velje hozzájárulását a szocialista demokrá­cia erősítéséhez, politikai eszközeivel segít­se a társadalom demokratikus légkörének fejlődését, a tömegek közéleti aktivitásának kibontakozását. 2. Gazdagítsuk és tegyük szorosabbá a kapcsolatokat az államhatalom szervei és az állampolgárok között. Bővítsük a lehető­ségeket a lakosság érdekeit kifejező vélemé­nyek, nézetek kifejtésére. Jelezzük az ál­lampolgárok, az, egyes rétegek igényeit, gond­jait. Támogassuk a köz érdekeit szolgáló reális javallatokat, segítsük a központi elha­tározások érvényesülését. Teremtsük meg a reális javaslatokat, segítsük a központi elhatá­rozások érvényesülését. Teremtsük meg a lehe­tőségét annak, hogy a dolgozók minél nagyobb köré vehessen és vegyen részt a döntések előkészítésében, meghozatalában, végrehajtá­sában és ellenőrzésében. 3. A mozgalom nyújtson segítséget az or­szággyűlésnek és a tanácsoknak feladataik elvégzéséhez. A Hazafias Népfront feladata az országgyűlési és a tanácsi választások előkészítése és lebonyolítása, a választók és választottak eszmecseréinek megszervezése. Testületetek segítsék a képviselőket és a ta­nácstagokat feladataik teljesítésében, az ál­lami szervekkel együttműködve biztosítsák a választott népképviseleti szervek demok­ratikus működését, Szorgalmazzák, hogy a képviselők és a ta­nácstagok szorosabbra fűzzék kapcsolataikat választóikkal, az'üzemi és a munkahelyi kö­zösségekkel, legyenek a helyi közélet része­sei, s a közérdeket szem előtt tartva telje­sítsék választóik megbízását. 4. Vegyen részt a mozgalom a tanácsok önkormányzati, népképviseleti jellegének erősítésében. A lakosság alapvető érdeke, hogy a szocialista demokrácia kiszélesítésé­nek szolgálatában fejlődjék a tanácsok és a népfront együttműködése, a tanácsi igazga­tási munka támogatójaként lépjenek fel minden bürokratikus jelenséggel szemben; kezdeményezzék a munka korszerűsítését, az ügyvitel egyszerűsítését. El kell érni, hogy az állampolgárok minden fontos kérdésben kapjanak tájékoztatást, hogy ennek alapján javaslataikkal segítsék a helyi politika és a területi fejlesztési tervek kidolgozását és megvalósítását. A népfront bizottságai szervezzék a köz­érdekű társadalmi munkát úgy, hogy mind többen vehessenek részt képzettségüknek és szakértelmüknek megfelelően a lakóhelyük fejlesztésében. E célból bővítsék kapcsola­taikat a települések ipari és mezőgazdasági üzemeivel, a vállalatokkal, a,z intézmények­kel, a szocialista brigádok tagjaival A népfront vezető testületéi kezdeményez­zék azt, hogy a társadalmi munka és az azt végző embereik a vezető testületek és a köz­vélemény részéről kellő megbecsülésben ré­szesüljenek. A Hazafias Népfront segítse elő, hogy együttesen érvényesüljön a szocialista de­mokrácia és a társadalmi fegyelem. Váljék gyakorlattá a kötelezettségek teljesítése, az alkotó, fegyelmezett munka: ez az előfelté­tele az állampolgári jogoknak. Társadalmunk alappillére, minden sikerünk forrása a mun­ka, ezért kell mindenkit a munka, a lelkiis­meretes dolgozó ember iránti tiszteletre ne­velni. IV. 1. A Hazafias Népfront a jövőben is mun­kálkodjék a szocialista hazaíiság, a szocia­lista történelmi, nemzeti tudat fejlesztésén, a népek közötti barátság erősítésén. Mind szélesebb rétegeket győzzön meg: a szocia­lista hazaíiság megbonthatatlan egysége, a hagyománynak és a jelennek, a nemzetinek _ és nemzetközinek, kifejezője a hazáért, né­pünk boldogulásáért végzett munka. Ered­ményeink forrása, nemzeti felmelkedésünk záloga szocialista társadalmi rendünk, a magyar dolgozó tömegeik alkotó tevékenysé­ge és testvéri közössége a Szovjetunióval, a szocializmus útjára lépett népekkel. 2. Fontosnak tartjuk nemzeti múltunk ha­ladó történelmi örökségének, forradalmi ha­gyományainak az ápolását. Tárjuk fel a magyar munkásosztály és a dolgozó nép év­százados küzdelmét nemziettö felemélkedé- sünként. Mutassuk be sokoldalúan a haladó múlt és a szocialista jelen összefüggéseit. Erősítsük a szülőföld, a lakóhely szeretetét. Mindenekelőtt fordítsunk gondot a magyar nép iránti szeretet és az ebből táplálkozó jogos nemzeti öntudat fokozására. 3. Ismertesse mozgalmunk a testvéri szo­cialista országokkal — mindenekelőtt a Szovjetunióval — való barátságunk és együttműködésünk eredményeit és távlatait, e népék alkotó munkáját, életét. A Hazafias Népfront erősítse az antiímperialista szoli­daritást, ösztönözzön a béke védelmére. A mozgalom ■'áruljon hozzá a különböző társadalmi rendszerű államok' közötti békés egymás mellett élés -gyakorlati megvalósulá­sához, az európai béke, biztonság és együtt­működés megszilárdulásához, ahhoz, hogy a nemzetközi enyhülés folyamata tartóssá, visszafordíthatatlanná váljék. Fokozzuk a szolidaritást a társadalmi igazságért, a fel­szabadulásért, a függetlenségért harcoló né­pekkel, s nyújtsunk politikai, erkölcsi, anya­gi támogatást számukra. 4. A népfrontmozgalom nemzetközi kap­csolataival segítse a szocializmus, a haladás, a béke erőinek növekedését, a szocialista országok testvéri közösségének erősítését. Fejlessze együttműködését a szocialista or­szágok testvérmozgalmaival és szervezeteivel, ápolja kapcsolatait a tőkés országok haladó szervezeteivel és mozgalmaival, a nemzeti felszabadításért küzdő mozgalmakkal. Vál­laljon részt az imperialista agressziók és a neokolonialtsta törekvések elleni egység­front kialakításában. V. 1. Hazánk gazdaságpolitikáját változatlan alapelvek, világosan meghatározott célok, reális tervek tellemzik. A Hazafias Népfront VI. kongresszusa az egész társadalom érde­kében szükségesnek tartja bevált gazdaság- politikánk folytatását és annak valóraváltá- saban részt kíván venni. Közvetlen célunk az ötödik ötéves terv megvalósítása. Gazdasági életünk fejleszté­sét, anyagi javaink bővítését alapvető ten­nivalónak tekintjük, mert az erős és lendü­letesen fejlődő gazdaság záloga a szocialista jövőnek. 2. Országunk fejődésének fontos feltétele: terveink teljesítése. Építő munkánknak szi­lárd alapjai vannak: saját erőink mellett együttműködésünk a Szovjetunióval és a szocialista országok KGST-ben tömörült kö­zösségével. 3. A fejlett szocializmus jobb életet, tebes biztonságot jelent mindenki számára. Felépí­tése ezért több és jobb, tervszerűbb és szer­vezettebb munkát igényel minden területen. E cél érdekében váljék általánossá a szocia­lista brigádok programja a szocialista mó­don végzett munkáról, gondolkodásról és életmódról. Becsültek meg, népszerűsítsük és fejlesszük a szocialista ember erkölcsi tu­lajdonságait, a szocialista életformát. Lép­jünk fel a fejlődésünket nehezítő jelenségek — a restség, a közömbösség, az önzés — el­len. Olyan közhangulat legyen, amely ál­lampolgárt kötelességnek tekinti a jód vég­zett munkát, és elszigeteli a még meglevő rosszat. 4. A népfrontmozgalom vállalja, hogy tár­sadalmi eszközeivel részt vesz a népgazdasá­gi, a területi és helyi tanácsi tervek kiala­kításában és megvalósításában, ellenőrzésé­ben. Feladatunk a településfejlesztési társadal­mi munka folytatása, az abban még meglevő bőséges tartalékok felszínre hozása. El kí­vánjuk érni, hogy a társadalmi munka a helyi tanácsi szervek lényeges kiegészítő ré­sze legyen. Településpolitikai munkánkban figyelmet fordítunk a nagyvárosok és peremkerületek kapcsolatára, a városokra és vonzáskörze­tükre; a társközségek, a kistelepülések, ta­nyák és puszták lakód társadalmi helyzeté­nek vizsgálatára és alapellátásuk javítására. El kívánjuk érni, hogy érvényesüljön az a szemlélet, amely a települések helyzetének vizsgálatánál a termelés kérdéseit is figye­lembe veszi. Támogatjuk és figyelemmel kí­sértek a vidéki ipartelepítést, segítjük a gazdasági szerkezet változásával kapcsolatos tevékenységet. 5. Feladatunknak tartjuk, hogy a terme­léssel összefüggő kérdések megoldását fel- világosító munkával szolgáljuk, hogy mind többen megértsék: az ipari és mezőgazdasá­gi termelés alakulása valamennyi állampol­gár életét érinti. Elsősorban azt kell min­denkinek tudnia: az életszínvonal emelkedé­sének mértéke attól függ, hogy milyen mennyiségű és minőségű terméket állít elő az ipar és mezőgazdaság. A jó r^inőségű ipart és mezőgazdasági áruk növekvő meny- nyisége olyan cél, amellyel kapcsolatban munkahelyeink többségében közvetlenül, má­sutt közvetve lehet, tenni valamit: a szolgál­tatással, jól szervezett gyógyító munkával, a gyermekekről való gondoskodással, jobb áruellátással. A jövőben is támogattuk és sajátos esz- közeinkkel segítjük a szocialista munkaver­senyt. Egyeztetjük a szakszervezeti és ifjú­sági mozgalommal ehhez kapcsolódó felada­tainkat: a felvilágosító munkát, a tapaszta­latcserét, a jó eredmények népszerűsítését, a kiváló dolgozók társadalmi megbecsülésé­nek biztosítását. Nagy jelentőséget tulajdonítunk és tovább kívánjuk fejleszteni a népfront és a szövet­kezeti mozgalom együttműködését. Társadal­mi eszközeinkkel támogatjuk a nagyüzemi mezőgazdasági termelést és a mezőgazdasági tenmedóspolitikai programokat. Segítjük a háztáji, a ház körüli és kiskert! termelést, elsősorban az állattartást és a zöldségter­mesztést. w A mozgalom figyelemmel kíséri az ötödik ötéves terv és a helyi tervek megvalósítását. A lakosság tapasztalatai és észrevételei alap­ián szükség esetén javaslatokat tesz az irá­nyító és termelőmunka megjavítására. 6. A Hazafias Népfront-mozgalom jelentős társadalmi ügyként tartja számon a környe­zetvédelem és a kömyezetfejlesztés kérdé­seit. Szükségesnek tartja, hogy a társadalmi és állami szervezetek közösen lépjenek fel a környezetvédelmi kérdésekben'. E téren a jö- ' vőben kezdeményezőként, együttműködőként és támogatóként kívánunk tevékenykedni. Széles körű társadalmi akciókkal előmoz­dítjuk, hogy a környezetvédelmi szemlélet nem csak a vezetők, hanem minden állam­polgár gondolkodásmódját áthassa, hogy a környezetvédelem az eljövendő nemzedékek magatartásának természetes és magától érte­tődő része legyen. 7. A népfrontmozgalom kezdeményezőem kíván közreműködni népesedéspolitikai cél­jaink megvalósításában. Elsősorban gyermek- intézmények: bölcsődék, óvodák, általános iskolák, napközik, sport- és játszóterek és a gyermeküdültetés anyagi feltételeinek társa­dalmi úton történő bővítésében. 8. Az ötödik ötéves terv időszakában fo­kozódik a társadalom egészének szerepe a tervek és programok kidolgozásában és vég­rehajtásában. Ez azt is szükségessé teszi, hogy általánosan érvényesüljön az állam­polgárok közreműködése az ellenőrzésben. A társadalom ellenőrzése a területfejlesztés­ben, a szolgáltatásban, a közművelődésben, kiegészíti és segíti az állami szervek tevé­kenységét, mert nemcsak megállapításokat, hanem javaslatokat is tesz — és kezdemé­nyezi a teendők egy részének társadalmi úton való elvégzését. A társadalom ilyen ér­telmű ellenőrző szerepét kall a népfront ke­retén belül érvényesítenünk. 9. Fontos feladatunk, hogy a lakosságot folyamatosan tájékoztassuk gazdaságpolitikai feladatainkról, stábunk sikereinkről és gond­jainkról. A valóság ismeretében, annak ere­jével buzdítsunk a cselekvő részvételre. VI. 1. A népfrontmozgalom kezdeményező n.táon közreműködik a szocialista kultúra terjesztésében, a közösségi emberré nevelés­ben, az egyéniség mind szabadabb és telje­sebb kibontakoztatásában. Meggyőződésünk: a korszerű műveltséget az iskolai képzésre építve, az aktív, önkéntes, folyamatosan szervezett művelődéssel lehet elérni. Fontos feladatunk az oktatáspolitikai ha­tározatok társadalmi támogatása. Legyünk a szülőit segítségére abban, hogy a gyermekek 14 éves korukig befejezzék általános iskolai tanulmányaikat, támogassunk minden olyan kezdeményezést, amely az egyenlő feltéte­lekkel való indulás megteremtésére törek­szik. Mozgósítsuk a társadalom erőit az ál­talános iskolák, a napközi otthonok, a szak­(Folytatás a 4. oldalon) /

Next

/
Oldalképek
Tartalom