Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-21 / 223. szám

Műsor chilei és vietnami résztvevőkkel Szolidaritási napot tartottak Túrán Az Együtt egymásért jelszó jegyében szolidaritási találko­zót rendezett szeptember 19- én, vasárnap Turin a KISZ gödöllői járási bizottsága, va­lamint az ifjúsági szövetség túrái nagyközségi bizottsága. A nagyszabású rendezvényen já­rásunk KlSZ-aJapszervezetei- nek és úttörőcsapatainak kép­viseletéiben mintegy kilenc- száz fiatal vett részt. Az úttö­rők és ifjú kommunisták ven­dégül látták a chilei antifasisz­ta bizottság három tagját, to­vábbá a gödöllői Agrártudo­mányi Egyetemen tanuló kül­földi diákok barátsági tanácsá­nak három tagját és elnökét. A kedvezőtlen időjárás miatt a programra a művelődési ház­ban került sor. Sok volt a Zót- ványosság és ragyogó, lelkes a hangulat. A szolidaritási nagygyűlést Szilágyi Péter, a túrái ragyköz- ségi pártbizottság titkára nyi­totta meg, majd a chilei ven­dégek közül Anita tagos mon­dott ünnepi beszédet, amelyet Logodi Katalin, a KISZ gödöl­lői járási titkára tolmácsolt. Nagy tetszéssel fogadta a kö­zönség Hoat, a vietnami kis­lányt, aki hazájának csodála­tos népdalaiból énekelt egyet, majd egy magyar népdalt is A szolidaritási nagygyűlés résztvevSi előadott. A chilei Carlos Miro gitárral kísért dalait már a fiatalok is együtt énekelték a kedves vendéggel. A külföldi vendégek műso­rát követően a helyi művelő­dési ház Kék szivárvány népi együttese adott ízelítőt a Gal- ga-völgy legszebb táncaiból és dalaiból, mad Lajtos Magdol­na aszódi úttörő szavalatában gyönyörködték á fiatalok. A műsorban a továbbiakban fel­lépett a veresegyházi úttörők fúvószenekara. Nagy tetszést aratott a két po'.-beat énekes, Seres István és Monori Attila műsora. Délutánra az idő is megja­vult, kisütött a nap, a fiatalok a szabadban folytatták a szó­rakozást; a szolidaritási nap jó hangulatban ért véget. T. P. A NYÁRON KISZ-KL UBOT ÉPÍTETTEK Tanévkezdés a péceli gimnáziumban A péceli Ráday Pál gimná­zium igazgatóját kerestük fel minap, hogy érdeklődjünk tőle, hogyan kezdődött az idei tanév iskolájukban? Kohn Gábor, aki eddig ta­nárként dolgozott a gimná­ziumban, ez évtől kezdve az is­kola igazgatója, válaszolt kér­désünkre: — A tanév elején, most már négy éve, iskolagyű­lést tartunk, s ott ismertetjük az iskolai munkaterv legfonto­sabb pontjait. Ezután a KISZ- titkár tájékoztatja jó elsősein­ket, hogyan jelentkezhetnek az ifjúsági szervezetbe. Az elmúlt tanév végén bú­csúztattuk a régi igazgatót, Csere Lászlót, aki az iskola megalakulása óta dolgozott itt. Korábbi jó együttműködésünk­nek köszönhető, hogy a válto­zás nem okoze-it zökkenőt. Jól ismerem az iskola diákjait, mert a KISZ-szervezetünk irá­nyítása az én feladatom volt. Talán azért is vállaltam szíve­sen ezt a megbízatást. *— Hogyan telt a szünidő? — A nyár folyamán a régi öltözőhelyiségünkből KISZ- klubot alakítottunk ki, de még nem készült el teljesen. A tár­sadalmi munkáért kapott ösz- szegből és némi segítséggel ta­lán sikerül az idén hangulato­san berendezni. Ezzel teljesül a gyerekek régi kívánsága, hogy szabad idejük egy részét itt kellemesen eltölthessék. A nyári események között említe­ném, hogy nagyon jól sikerült a diákok felvételi vizsgája a felsőoktatási intézményekbe. A 48 érettségiző közül 24-en je­lentkeztek főiskolára, egyetem­re, s kétharmad részüket fel­vették. Ez országosan is ked­vező arány. Külön öröm, hogy minden KISZ-vezetőt felvet­tek. Ez is bizonyítja, hogy a közösségi munka összeegyez­tethető a tanulással a vizsgára való sikeres felkészüléssel. — Melyek az új igazgató leg­fontosabb tervei? A jelenlegi 200 diákunkat kis létszámú osztályokba osz­tottuk el, hogy egy-egy tanu­lóval többet foglalkozhassunk. Két tagozat működik az új tanévben: a biológia és az álta­lános tantervű. A biológiatago­zat már 1969 óta eredménye­sen működik, a laboratóriu- ' műnk igen jól felszerelt. A fa­Ne dumáljon nekem a bácsi! Piros hajú, vigyázz! — kiált egy kislány. Körülnézek, kinek szól a kétségbeesett figyelmez­tetés? A tőleni mintegy húsz méterre álló Trabant vezetője éppen akkor indítja kocsiját. Az autó végén, alig ér a lökhá­rítóig, 3—4 év körüli kisfiú erőlködik. A kocsi hirtelen megáll, jelezve, hogy tolatva fordulni kíván. Ödaugrom, megpróbálom a már majdnem elesett gyermeket kézenjogni, inteni a gépkocsivezetőnek, áll­jon meg. Az utóbbi meg is tör­ténik, a piros hajúnak nevezett kisfiú azonban durcás, rángat­ja kezecskéjét, méltatlankodik. Mérgesen ismételgeti: „Ne ma­gyarázzon a bácsi énnekem, mit dumál stb”. _ Nagy nehezen sikerül a nem éppen jól nevelt gyereket el­vonszolni a forgalmas úttest­ről, csak akkor hagyja abba a rángatózást, amikor hátsó felé­nek kiporolását helyezem ki­látásba. Mondanom sem kell, jó né­hány járókelő megbotránkozott a kisfiú viselkedésén, de még jobban a gyerek nevelésén. Az még hagyján, hogy pajkos, jó „bemondásai” Vannak, az azonban semmiképpen sem he­lyénvaló, hogy a közeli emele­tes házban lakó kedves szülők apró gyermeküket a forgalmas úton magára hagyják. Ebben az esetben a balesettől hajszál választotta el a fiúcskát, ám ha bekövetkezik, a gépkocsivezető I nem tehetet volna róla. Vajon I o szülők is ezen a véleményen volnának a tragédia után?! Némely felelőtlen szülőnek tudomásul kellene venni vég­re: a közút nem játszótér, az aszfalt nem rajztábla, tollas­labdapálya. K. 1. Útra keltek a gólyák A hazánkban költő madarak közül szeptember elején útra keitek a golyáK. A korán kólio pardfecskék ugyancsak el­hagyták a folyók szakadékos partjaiba vájt egyszerű ottho­naikat. A városokban lakó molnárfecskék látványos fel­vonulással búcsúznak. Az épü­letek párkányain, a villany- vezetékeken sok százas csapa­tokban gyülekezve verődnek össze. Előőrseik már elindul­tak, rövidesen követik őket a kései költésű fiókák. A hazai sirályok délebbi, melegebb éghajlatú országok­ban telelnek és tavasszal tér­nek vissza. kultatív rendszerű oktatás be­vezetésével, 1978-tól, megnö­vekszik a laboratóriumi kép­zés fontossága. Azok a tanulók ugyanis, akik nem tanulnak to­vább, laboránsként kerülnek ki az iskolából. [Ezenkívül fel­vettük a kapcsolatot a járási MHSZ-szel: szeretnénk, ha megoldható lenne negyedike­seink felkészítése a gépjármű­vezetői vizsgára. Márciusban ünnepeljük a KISZ-szervezet megalakulásá­nak évfordulóját, a tavasszal pedig iskolánk névadója Ráday Pál születésének 300-ik évé­ben koszorúzást ünnepséget rendezünk losonci sírjánál. — Legfőbb célunk a jó kö­zösségi munka, iskolánk eddi­gi jó hírnevének megőrzése, eredményeinek továbbfejlesz­tése. Nálunk már évek óta ki­alakult a jó kapcsolat tanár és diák között — mondotta befe­jezésül a gimnázium új igazga­tója. Vita a törvénytervezetről Ma, szeptember 21-én a köz­érdekű bejelentésekről és pa­naszokról készülő törvényter­vezetről rendez vitát a Haza­fias Népfron gödöllői városi bizottsága a tanács házasság­kötő termében. — A Természetbarát Szövet­ség Gödöllő városi tagozata nyugdíjasok számára klubdél­utánt rendez 1976. szeptember 22-én délután fél öt órai kez­dettel a Sportfelügyelőság nagytermében Gödöllő Sza­badság út 1. szám alatt, (volt testőrségi épület). Az érdeklő­dő nyugdíjasokat szeretettel várják. III. ÉVFOLYAM, 223. SZÁM 1976. SZEPTEMBER 21., KEDD SVlég az idén kapható Ételízesítő a Szilasmenti Tsz bői Új termék a terv teljesítéséhez Végy harminchárom vagon zöldséget, fűszert; vegyesen sárgarépát, zellert, pasztiná- kot, petrezselyem zöldjét, pi­rospaprikát, hagymát, fekete borsot, szerecsendiót, sáfrá- nyos szeklicét és kevéske nát- riumglutaminátot. Szárítsd ki, válogasd meg, törd . porrá, keverd össze, töltsd fóliás zacskóba, s máris készen van másfél millió csomag Szilas ételízesítő. Forgalmazta: a Déliker E recept szerint dolgoznak a napokban a kerepesi Szilas­menti Mezőgazdasági Terme­lőszövetkezet feldolgozóüze­mében, s készítik az új étel­ízesítőt, amelyből ötvenezer darabot a napokban nyitó őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron állít ki a DÉLKER Vállalat. — Az üzletekben már kap­ható Vegetához és Delikáthoz hasonló ízesítőt hozunk forga­lomba, különlegessége, hogy igyekeztünk a magyar ízlés­nek, szájíznek megfelelő le­vesport összeállítani — mond­ta Sárossy János, a termelő- szövetkezet elnöke, miközben mutatta a szép csomagolású, nyolcdekás tasakot. — Űj termékünk forgalma­zására a DÉLKER Vállalattal kötöttünk megállapodást, a cég segítségével jutunk a ter­mékhez feltétlenül szükséges nálriumglutamináthoz, amelyet importból kell beszerezni. A gyártáshoz a korábbinál na­gyobb készleteket tartaléko­lunk, s automata gépsor is szükséges a csomagoláshoz — e gondjainkon is a DÉLKER segít — folytatta a téeszelnök. A kereskedelem megrende­lése alapján a szövetkezet eb­ben az esztendőben több mint egymillió tasakot gyárt, jövő­re ennek többszöröse kerül a piacra. Ez az új termék növeli a feldolgozóüzem termelési értékét, amely jelenleg hu­szonöt-harminc millió között mozog. A termelőszövetkezet vezetői úgy látják, hogy rövid időn belül ez az érték meg­duplázódhat. Az üzem terme­lési értékének növekedése természetesen nemcsak a Szi- ias ételízesítőknek lesz kö­szönhető, más új terméket is terveznek, többek között egy teaaromafélét, amelynek föl- használásához még csak for­ró víz sem szükséges. Nem csak hivatalból A Szilasmenti Mezőgazdasá­gi Termelőszövetkezet idei Szüreti bál Csömörön — Csökkenő veszély. A Pest megyei Villanyszerelő Válla­lat építő-szerelői részlegénél a nehéz fizikai munka és a bal­esetveszély csökkentése érde­kében a tervidőszakban körül­belül 200 ezer forintért vá­sárolnak kompresszor-préslág- szerszámokat, csőhajlító, talaj­fúró, útátfúró és földmunka- gépeket. zöldségfeldolgozása — a ked­vezőtlen piaci viszonyok miatt — kisebb volt, mint a koráb­bi években. A kevés fölvásá­rolható zöldség miatt úgy tűnt, hogy nem tudják teljesíteni termelési tervüket. Tulajdon­képpen az ételízesítő kényszer- megoldás: egy nagy tétel ne­gyedik negyedévi kibocsátásá­val meglesz a tervük. — Kevés olyan új gyárt­mányról tudok, amely ilyen gyorsan a , piacra került. Mindössze egy-két hónapot vett igénybe a gyártási enge­dély kiadása, s a termelésre való felkészülés. Az alap­anyag rendelkezésünkre állt, s szakembereink már korábban foglalkoztak az ételízesítő gyártásának lehetőségével. Űj termékek „kitalálására” sze­rencsére nálunk nem kell ösz­tönözni a szakembereket, mert az élelmiszeripari műszaki ve­zetők és a vegyészek nemcsak hivatalból, hanem hobbyból is szívesen fordítanak időt új találmányokra. Az utóbbi időben a kedve­zőtlen időjárás miatt kevesebb zöldség jutott a feldolgozó- üzembe a szükségesnél. A vi­szonylagos hiánynak azonban nemcsak a szabadpiaci helyzet volt az oka, hanem az is, hogy a szövetkezeten belül nem volt ösztönző érdekeltségi vi­szony a növénytermesztő- kertészeti ágazat és a feldolgo­zóüzem között. Magyarán szól­va, a termelő ágazatnak job­ban megérte, ha a zöldséget piacra vitte, mintha szövetke­zeten belül a feldolgozóüzem­be szállította volna. Sárossy János elmondta, hogy ezen rö­videsen* változtatnak, s január elsejétől érdemes lesz házon belül átadni a termést. A feldolgozóüzemben átme­neti nehézséget okozott az is, hogy az üzem folyamatos mű­ködéséhez szükséges zöldségei az ország különböző részeiből kellett „összeszedni”. A kö­zeljövőben ez a helyzet is vál­tozik, ugyanis a budapesti táeszekkel való egyesülés biz­tonságosabbá teszi a zöldség­gel való ellátást. A kerepesi téesz zöldségtermelő terüle­teinek szűkek a határai, s kü­lönösen kicsi az a termőföld, amely minden körülmények között megfelelően öntözhető. Inycsik'andozó illatok — Szövetkezetünk tagjai és dolgozói munkájukkal^ is tá­mogatják a kormány zöldség­programját. Tíz hektárra ke­rült a másodvetésű uborkánk, melyet közösen vetettünk el, hetven vállaló jelentkezett a megművelésére. Eddig jó volt az időjárás vetésünkre, szépen virágzik az uborkaföld. Még tíz nap meleg kell, s megkez­dődhet a közös értékesítés. A feldolgozóüzem udvarán ínycsiklandó illatok fogadnak. Nem tudom eldönteni, hús­vagy zöldségleves készül az üzemcsarnokban. Veres József üzemvezető a sáfrányos szek- lice őrlési minőségét vizsgálja. Nylonzsákok sorakoznak egy­más mellett, sárga, barna, pi­ros és zöld porral töltve, eb­ből keverik a Szilas ételízesí­tőt. ö. E. Dénárok, érmék, rendjelek Szeptember 19-én, vasárnap, színes szüreti bál volt Csömö­rön. Képünkön a népviseletbe öltözött fiatalok tánca látható. Saxa Annamária felvétele A Bizományi Aruház Válla­lat képaukciók mellett rend­szeresítette az érmeárverést is. A 3. numizmatikai aukciót szeptember 29-én tartották. Az árverés anyagát előzőleg kiál­lításon megtekinthették az ér­deklődők a Fehérvári úti, Fő­városi Művelődési Házban. A numizmatikai aukcióra gazdag anyag, több mint fél­millió forint kikiáltási áron, 271 tétel gyűlt össze, kedvükre vá­| lógathattak a numizmatiku- sok, a római birodalom déná- ! raitól a szász tallérokig. A ma- ! gyár anyagban néhány Árpád- i kori pénz, Aba Sámuel veretei j voltak találhatók. A ritkasá- j gok közé tartozik Ferenc Jó- | zsef Selmecbányái egyforinto- | sának rézverete, s az úgyneve- j zett hullámos talpú 2 pengős, amelynek hibáját egy verőszer- I szám téves használata okozta. VÁROSI KISPÁLYÁS BAJNOKSÁG Két forduló eredményei Lejátszották a városi kis­pályás labdarúgó-bajnokság III. és IV. fordulóját is. A III. fordulóban az alábbi eredmé­nyek születtek. I. osztály: ÁFÉSZ—V árosgazdálkodás 10:2, KIOSZ—MGI 12:2, Erdő­gazdaság—ATE l. 3:3, Pedagó­gus—Gépgyár 2:0, IV. kér. FC —Szabadság tér 4:2, Vegyes­ipari Sz.—Építőipari Sz. 2:2. II. osztály: Ganz—XÄTKI 3:0, Gépkísérleti Intézet—Hu­mán 7:0, Vízmű—Tv Mikro 2:3, ATE-Gépész—HTÜ 2:1, PAÉV—Vadgazdaság 0:2, KKMV—Ganz 4:7, Veresegy­ház—Volán 5:1, Alsópark— KÄTKI 9:2. A IV. forduló eredményei az I osztályban; IV. kér. FC— Vegyesipari Sz. 2:2, Szabadság tér—Pedagógus 4:0, Gépgyár— Erdőgazdaság 5:1, ATE I.— KIOSZ 3:2, MGI—ÁFÉSZ 0:2, Városgazdálkodás—Építő­ipari Sz. 2:4. II. osztály: Veresegyház— Ganz 3:0, Ganz—Alsópark 0:4, Vadgazdaság—ATE-Gépész 0:2, HTÜ—Vízmű 2:1, Tv Mik­ro—Gépkísérleti Intézet 4:6, KÁTKI—PAÉV 0:2. A tabella állása az I. osztályban: 1. ÁFÉSZ 4 3 1 - 20- 7 7 2. IV. kér. FC 4 3 1 — 20- 9 7 3. KIOSZ 4 3 — 1 30- 8 í 4. ATE I. 4 2 1 1 12- 8 . 9. Szabadság tér 4 2 — 2 15- 9 4 6. Építőipari Sz. 4 12 1 12-13 4 .. . -gyes­ipari Sz. 4 12 1 9-11 1 8. Pedagógus 4 2 — 2 4- 9 4 9. Erdőgazdaság 4 — 3 1 8-12 3 10. Gépgyár 4 1—3 10-21 2 11. MGI 4—13 3-16 1 12. Város­gazdálkodás 4 — 1 3 8-28 1 A II. osztály tabellája: 1. Alsópark 4 4 21-6 8 2. Gépkísérleti Int. 4 3 1-22-7 7 3. Veresegyház 4 3 1-16-3 7 4. Tv Mikló 4 2 11 17-10 5 5. HTÜ 4 2 — 2 10- 7 4 6. Ganz 4 2—2 10-11 4 7. ATE-Gépész 4 2 — 4 6-14 4 8. Vadgazdaság 4 112 8-93 9. Vízmű 4 112 6-11 3 10. PAÉV 4 112 3-93 11. Volán 4 112 4-14 3 12. Humán 4 1—3 5-12 2 13. KKMV 3—12 7-16 1 14. KATKI 3--------3 2-14 — I \ I

Next

/
Oldalképek
Tartalom