Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-17 / 220. szám
1976. SZEPTEMBER 17., PÉNTEK Elismerés az aranyérmeseknek A KISZ Központi Bizottsága csütörtökön este a Hotel Ifjúságban fogadást rendezett a XXI. nyári montreali olimpiai játékokon részt vett, aranyérmet nyert sportolók számára. Az elnökségben helyet foglalt dr. Maróthy László, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára, Papp Dezső, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke, Fejti György és Borbély Gábor, a KISZ KB titkárai. Jelen volt a fogadáson dr. Csanádi Árpád, az OTSH elnökhelyettese, a NOB magyar tagja, Tibor Tamás és Hámori Csaba, a KISZ KB osztályvezetői. Fejti György üdvözölte a megjelenteket. Ezután dr. Maróthy László a Győzelemért emlékplakettet adta át a XXI. nyári olimpiai játékon aranyérmet elért versenyzőknek: Magyar Zoltánnak, Németh Miklósnak, Tor- dasi Ildikónak és a vízilabdaválogatott tagjainak. Az ifjúságért Érdemérem kitüntetést kapta Bordán Dezső, a férfi tornászválogatott vezetőedzője, Gyarmati Dezső, a vízilabda-válogatott szakvezetője, Kulcsár Gergely atlétaedző, Szőcs Bertalan és Vígh László vívó- és tornaedző. Az ifjúsági tömegsportért Két keréken A rendszeres testedzés, az izmok megmozgatása éppúgy hozzátartozik hétköznapjainkhoz, mint a miunka vagy a szórakozás. Sportéletünk irányítói évek óta munkálkodnak azon, hogy minél több embernek biztosítsanak testedzési lehetőséget. A sportolást fiatal korban lehet leginkább megszerettetni, ezért örvendetes a KISZ Központi Bizottság tavaly meghirdette Edzett ifjúságért mozgalom is. E mozgalom sikeréről, az elkövetkező idő terveiről, feladatairól Ba- bati Lajostól, a Pest megyei KISZ-bizottság munkatársától érdeklődtünk. Úszásért aranyjelvény — Milyen érdeklődés tapasztalható az Edzett ifjúságért jelvényszerző mozgalom iránt? — ősszel, a KISZ mozgalmi év kezdetén, ismét előtérbe kerül az ifjúsági tömegsport. Szinte valamennyi versenyünk, Krónika évről évre — Vajon, milyen bajnoki son end született egy-egy sportágban tavaly, vagy esetleg a korábbi években? — Sportberkekben gyakori ez a kíváncsiskodás. Ezt az érdeklődést elégíti ki az esztendőről esztendőre a Sport-kiadásban megjelenő Magyar Sport Évkönyve. A sárga és narancs- sárga után, az 1975-ös krónika világosbarna borítójú, rajta a tartalom: asztalitenisz, atlétika, birkózás — összesen 41 sportág eredménycsokra alfabetikus sorrendben. A könnyű áttekintés érdekében, az országos bajnokság eredményei jelentik egy-egy sportág bevezetőjét, majd az Európa- és világbajnokságok, valamint a jelentősebb nemzetközi versenyek krónikája következik. Együk legtartalmasabb, 25 oldalas fejezet az atlétikáé. Itt, akárcsak szinte valameny- nyi sportágban találkozhatunk Pest megyei sportoló nevével. A 19 éveseknél Kácsor István (GEAC), a 17 éveseknél Bott- lik Béla (Váci Híradás) hódította el az országos ifjúsági bajnoki címet súlylökésben, illetve. 800 méteren. A böngészésnél különösen szembeötlő motorcsónakázóink szereplése. A sporthajók hat géposztálya közül, háromban Pest megyei győztest avattak, We- kerle Ernő, ifjú Jerzsabek Ká roly (Pestvidéki Gépgyár SK), valamint dr. Kovács Ferenc (Váci Vasutas) révén. Nemzetközi porondokon is akadt néhány szép teljesítmény. így Kalecz Sándor (Váci Hajó) ifjúsági Európa-baj- noki aranyérmet szerzett Rómában a kenusoknál, Gulyás József (Kossuth KFSE) a futóvadlövő világbajnokságon az ezüstérmes magyar junior együttes tagja volt. Sokat lehet még böngészni a Sass Tibor szerkesztésében megjelent hagyományos évkönyvben, amely igen hasznos olvasmány sportvezetőknek, játékosoknak, szurkolóknak egyaránt, S különösen azoknak, akik már hosszabb ideje búvárkodnak az eredmények világában. R. L. Még egyszer az AURAS ellen A labdarúgó NB Ill-ban vasárnap az AURAS volt a vá- ciaik ellenfele, s érdekesség, hogy a hétközi Felszabadulási Kupa mérkőzésen ismét szembe került egymással a két csapat, s most is a váciak nyertek. Váci Híradás—AURAS SE 5:0 (1:0). A cinkotai találkozóra mindkét együttes tartalékosán állt ki, s több fiatal is szóhoz jutott. G: Zagyvái (3), Horváth (2). Jó: Zagyvái, Horváth, Bednarik, Misnyovszki. Bem SE—Nagyszénást Tsz SK 3:1 (2:0). A Pest megyei csapat első félidei játéka alapPEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: DB. LOKOS ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: SÁGI ÁGNES Szerkesztőség: Postacím: 1951 Budapest VITI., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANV FERENC Kiadóhivatal: Vili., Blaba Lujza tér 3. Postacím: 1951 Budapest. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—10« 142—220. Titkárság: 140—44?. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál IKHI). Budapest V., József nádor tér I. Távbeszélő: 180—850. Postacím: Posta Központi Hírlap Iroda. 1900 Budapest. Előfizetési ölt havonta 20 forint INDEX: 25 064 ján megérdemelten nyerte a Felszabadulási Kupa mérkőzést Nagyszénáson. G: Szabó (3, egyet 11-esből). Jó: Pocsai, Szabó, Csernák. rendezvényünk az Edzett ifjú-] Ságért mozgalom jegyében zaj- \ lik. Az akciósorozat sikerét bi- I zonyítja, hogy tavaly 12 ezren I jöttek ki a pályákra — kezdte Babati Lajos, majd így folytatta: — Különösen sok fiatal szerzett jelvényt társadalmi munkával; sportpályákat építettek, versenyeken bíráskodtak. Meg kell azonban említenünk, hogy a jelvényszerző versenyeken kevesen használták ki az úszás adta lehetőségeket, hiszen, aki egy év alatt megtanult úszni, aranyjelvényt kapott. — A versenyeken — akárcsak korábban — a kispályás labdarúgás vitte el a pálmát, de egyre nő az érdeklődés az atlétikai számok iránt. Ezt igazolja, hogy a járási, városi labdarúgó-bajnokságokon 15—20 csapat Indult, a megyei tornán pedig 20-an vettek részt. — Említésre méltó volt a Kongresszusi Kupa is, amelyet a KISZ IX. kongresszusának tiszteletére írtunk ki. Nyolcsportágban mérhették össze erejüket a fiatalok. Ugyanilyen sikeresek voltak a járási-városi szinten megrendezett atlétikai napok. Az Edzett ifjúságért mozgalomban aranyjelvényt szerzett fiatalok versenyét Cegléden tartottuk. Sportnap és emléktúra — Melyek a mostani év legfőbb tennivalói? — Célunk az, hogy rendezvényeinket mind tartalmasabbá tegyük. Ilyen volt már a szeptember 5-én Gödöllőn rendezett MEDOSZ—KISZ jubileumi sportnap, amelyen mintegy 600-an vettek részt. A mostani hét végén, szeptember 19-én a KISZ Budapesti Bizottságával közösen szervezzük meg a Sá'givári emlóktúrát a Pilisbe. — Bizonyosan sok érdeklődőt vonz majd szeptember 25— 26-án rendezendő kerékpáros, motoros és kismotoros ifjúsági találkozónk. Üticélunk Velence. Budapestről már két keréken indulnák a fiatalok a Velencei-tó felé, Pákozctnál pedig ünnepséget tartunk a fegyveres erők napjának tiszteletére. Egésznapos kulturális és sportprogram várja itt a fiatalokat, amelyben játékos vetélkedő, motocross verseny és modellező bemutató is szerepel. Olimpikonok klubja — Hogyan készülnek a fiatalok a megyei szolidaritási hónap eseménysorozatában sorra kerülő verőcemarosi ifjúsági találkozóra? — E találkozó rendezéséhez az ötletet a KISZ-kongresszus idején a Népligetben működő ifjúsági centrum adta. Az október 2—3-i találkozóra 1500 Pest megyei fiatalt várunk a verőcemarosi Express-táborba. A csapatokat a helyszínen állítjuk össze. — A program gazdagításáról pol-beat-, folklóregyüttesek gondoskodnak, s a találkozó tiszteletére plakátkiállítás is nyílik. Szolidaritási műsort rendezünk, amelyen külföldi fiatalok is fellépne«. Bizonyára nagy érdeklődésre tart majd számot az olim-nikonok klubja, ahol a montreali olimpián járt magyar sportolók mesélnek élményeikről ifjú hallgatóiknak — mondta befejezésül Babati Lajos. V. F. A kupanyitdny érdekességei Kedden és szerdán 61 mérkőzést játszottak a labdarúgó BEK, KEK és UEFA Kupa keretében. Jóllehet a KEK-ben már augusztusban megküzdőit egymással a Cardiff City és a Servette, a legjobb 32 közé jutásért, ez a hét volt az 1976/77. évi kupák hivatalos nyitánya. A 61 mérkőzésen 186 gól született. Jellemző a támadóik aktivitására, hogy csak a CSZKA Szófiait. Etienne (BEK), Iraklis Szaloniki—Apoel Nicosia (KEK), valamint a Dinamo Bukarest—Milan (UEFA) mérkőzésen nem született gól. A pályára lépett 122 csapatból 39 nem talált hálóba, 8—8 a BEK és a KEK, 23 pedig az UEFA Kupa résztvevői közül. Huszonegy éven aluliak Vácott Kedden: Magyarország—NDK mérkőzés Kedden délután három órakor a váci stadionban lesz a Magyarország—NDK utánpótlás-válogatott barátságos labdarúgó-mérkőzés. A 21 éven aluliakból álló magyar együttes az Európa-bajnoksá- gon csoportjában a görögök ellen mutatkozik be, s jó erőfelmérés lesz a váci mérkőzés. László Attila, a helyi szervező bizottság vezetője elmondta, hogy nagy az érdeklődés a válogatott meccs iránt. Elővételben a váci Naszály áruház büféjében árulják a jegyeket. Kijelölték a 16-os magyar keretet: Kiss (Tatabánya), Hornyák (MTK-VM), kapusok, I Kovács (Haladás), Varga (BVSC), Zsömbörgi, Pásztor, Paróczai (Békéscsaba), Kőhalmi, Nagy A. (Bp. Honvéd), Szabó (Dorog), Kelemen, Szabó, Onhaus (FTC), Izsó (Vasas), Mayer, Végh (VIDEOTON). Az edzői tisztet Mézei György tölti be. NB I-es játékosok alkotják a keretet, az egy kivétel Varga, a BVSC NB II-es csapatának játékosa. A helyi közönség ismét láthatja Hornyákot, aki a legutóbbi bajnokságban még az NB III-as Váci Híradás színeit képviselte, s most az MTK-VM sportolója. A Váci Híradás Sportegyesület a találkozó szünetében ifjúsági és serdülő atlétikai viadalt rendez. Kétszámjegyű győzelem is akadt: a Derby County pontosan egy tucatot lőtt a finn Harps együttesének. A meglepetések élén a nyugatnémet Borussia Mötxchen- gladbach bécsi 1:0 arányú veresége áll. Nem annyira a vereség, mint a mutatott teljesítmény miatt. Amíg Heynckes és Bonhof az NSZK válogatott két híres játékosa szinte eltűnt, addig a mezőny fölé emelkedett Plrkner, az Ausztria WAC középcsatára — érdemes erre felfigyelni az októberi osztrák—magyar előtt — aki lényegében már a Schalke 04 játékosának tekinthető. A nagy érdeklődéssel várt „két régi nagy” összecsapásán, Amszterdamban az Ajax keservesen nyert l:0-ra a Manchester United ellen. Elvérzett egy korábbi kupagyőztes Drezdában: a Benfica alárendelt szerepet kapott a Dynamo Dresden ellen, 2:0-ra kikapott. A magyar klubcsapatok nem panaszkodhattak a százalékos eredményre, mert az 5 együttes közül négy győzött, s csak a Videoton szenvedett minimális különbségű vereséget. A 80 százalékos teljesítmény tehát jó rajtnak mondható, de végső következtetést csak a visszavágók után lehet levonni. Jégkorongról — felsőfokon A mélyebb szakelemzések bizonyára később látnak majd napvilágot, de annyi bizonyos, hogy a kéthetes Kanada Kupa nemzetközi jégkorongtorna minden idők egyik leggrandió- zusabb hokicsatáját hozta. A döntőbe valóban a két legkiegyensúlyozottabb gárda jutott, ahhoz pedig egy pillanatig sem férhet kétség, hogy a 0:6 és a 4:5 ellenére — ezzel a két győzelemmel győzött Kanada a nyílt tornán — Csehszlovákia nem vallott szégyent. Az APN szovjet hírügynökség szakírója, Vlagyimir Kittijük értékelése: — A torna rendkívül hasznos esemény volt, hozzájárult a különféle jégkorongiskolák nagyszabású erőfelmérőjéhez, a tapasztalatok kicseréléséhez. Egészen bizonyos, hogy valamennyi résztvevő bőségesen profitál ezekből. Kellemes meglepetés a kanadaiak ösz- szességében „nyugodt” magatartása, sportszerűen viselkedtek, nem hágták át a szabályok adta lehetőségeket, amitől előzetesen az európai korongo- zók joggal tartottak. APRÓHIRDETÉSEK ALLAS A Gödöllői Fémtömegcikkipari Vállalat felvesz gödöllői és veres- egyházi telephelyére betanított munkára férfi és női munkaerőt. Jelentkezés: GÖFÉM Gödöllő, Szabadság tér 3. Személyzeti vezetőnél. ______ A Budakalászi Szövőgyár a HÉV vonalán Békásmegyertől és Szentendrétől 3—3 megállóra található. Felvételt hirdetünk az alábbi munkakörökre: Szakmunkás: szövő, lakatos, esztergályos, kőműves, csőszerelő, hegesztő. Betanított munkás: kompresszorkezelő, szivattyúkezelő, raktári dolgozó, vetülékcsévélő, tártöltő, segédművezető. Segédmunkás: anyagszállítómunkás, gépalapoző, gépműhelysegédmunkás. Fentieken kívül felveszünk 15. életévét betöltött fiatal lányokat és fiúkat, akik a 8 általános iskolát elvégezték, szövőtanulónak, segédmű vezetőgyakornoknak. Cím: Lenfonó és Szövőipari Vállalat Budakalászi Szövőgyára, Budakalász, Szentendrei út 1—3. A Pest megyei Mentő- szervezet 8 /általános iskolai végzettséggel rendelkező mentőápolókat vesz fel az aszódi, ceglédi, dabasi, mo- nori, nagykőrösi, ráckevei, százhalombattai, szentendrei, szigethalmi és váci mentőállomásra, valamint gépkocsivezetőt — 2 éves gyakorlattal — a dabasi, gödöllői, monori, nagykőrösi, százhalombattai, szentendrei és szigethalmi mentőállomásra. Korhatár 20—40 év között. Jelentkezni lehet a mentőállomásokon, vagy a Pest megyei Mentőszervezetnél (Budapest XIX., Kossuth Lajos utca 6. szám. __________________ A Gödöllői Városgazdálkodási Vállalat (Gödöllő, Szabadság út 26.) felvesz kőműves szakmunkásokat. A Pest megyei Állattenyésztési Felügyelőség keres középfokú mező- gazdasági végzettséggel rendelkező munkatársat szarvasmarhatörzskönyvi felügyelői munkakörbe. Cím: Budapest V., Városház u. 7. n. 259. Tel.: 176- 679. A Klíma Ipari Szövetkezel V. üzem, Szentmártonkáta, Széchenyi u. 7. felvételre keres azonnali belépéssel raktárost, raktári kiadót, raktári segédmunkást. A Csemege Kereskedelmi Vállalat ABC- áruháza felvesz: szakképzetlen eladókat, segédmunkásokat, takarítókat. Jelentkezés: az áruház igazgatójánál. Budapest VII., Rákóczi út 50. ADÁSVÉTEL Háromszobás ház gázfűtéssel, garázzsal eladó. Vác, Tavasz u. 5. (du. 4-től). ____________ El adó azonnal beköltözhető magasföldszinti másfélszobás, komfortos öröklakás és garázs. Vác, Népek Barátsága útján és Skoda S 100-as ID rendszámú személygépkocsi. Érdeklődni lehet: Vác, Lenin út 34. I. em. t. Eladó Örkényi út 670. sz., beköltözhető új ház 550 négyszögöl telekkel. Érdeklődni: Cegléd, Szálkái István utca 9. ________________ El adó CP-s Wartburg. Érdeklődni lehet: vasár-nap 13 órától. Ceg- léd IV-, Kinizsi utca 34. Gázpalack tűzhellyel, nyomáscsökkentővel eladó. Cegléd, Borz utca 14. sz. Eladó használt reka- mié, 2 fotel, 2 db bőrülőke, hűtőszekrény, mosógép, porszívó, női jerseyruhák. Cegléd. Köztársaság utca 12. II. em. 1. _____________ Na gykőrösön két szoba összkomfortos öröklakás eladó. Érdeklődni: du. Ifjúság út 9. fszt. 4-ben vagy 39-es telefonon._______ Wartburg Tourist eladó. Harmos Ferenc, Vác, Erzsébet u. 26. Eladó két és fél szobás OTP-lakás Nagykőrösön, Vági István lktp- en. A stranddal szembeni utcában, 3-as lépcsh. 4. em. 17. ajtó. Érdeklődni mindennap délután 14-től Andó. Trabant eladó. Élmunkás u. 2. mmm Vác, Dácia, UI írsz., gara- zsírozott, igényesnek eladó. Herczeg, Vác, Sallai u. 5. ____________ Tr abant Limousine 600-as személygépkocsi eladó. Vác, (Lajos- telep) Szirom utca 11. du. 3-tól. _________ írógép eladó Royal, Underwood, Olympia, kifogástalan állapotban. Nagykőrös, Hősök tere 1. Eladó 2 hl-es szőlőprés. Cegléd, Pesti út 49. Eladó félköbméteres magán járó betonkeverő gép. Cegléd, Kossuth Lajos utca 59. __________ El adó Cegléd Újvároson 152 n.-öl saroktelek, építési engedély- lyel és anyaggal. Érdeklődni: Cegléd, Des- sewffy utca 49/A. Ház azonnal beköltözhetően eladó Cegléd központjában. Víz utca 1. szám. Eladó 12 hl szüretelőkád, 40 1 rézüst. Vennék jó állapotban levő teatűzhelyet. Cegléd, Dózsa György út 15. Beköltözhetően eladó Ecseren, Budapesttől 1 km-re, 20 lakásos, kertes, két szoba komfortos, I. emeleti társas- öröklakás, garázzsal. Kp. 250 ezer + OTP — gépkocsit, telket beszámítok. Levélcím: 2233 Ecser, Ady u. 4/a. I. em. 3. — Poór Sándor. Olajkályha és egy F/ 2-es olajfűtésű fürdőszobakályha eladó. Nagykőrös, Zrínyi u. 31. 312 Wartburg, 78. júniusig vizsgázott, eladó. Mibekuda, Iskola u. 7. VEGYES Esküvőre legdivatosabb vőlegényi, koszorúslányi ruhák kölcsönzése vidékre. Budapest VIII., Akácfa u. 27. A ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Mg. Termelő- szövetkezet magas áron mindenfajta borszőlőt és mustot felvásárol. Felvásárlás helyei: Cegléd, Termelőszövetkezet pincészete Cegléd—Buda! út, volt Táncsics Tsz. központja. Telefon: 10—88L PÁL YÁZA TI FELHÍVÁS Fiatal vegyész*, villamos- és gépészmérnököt német vagy angol felsőfokú nyelvtudással FELVÉTELRE KERES szabadalmi ügyvivő (jelölt) munkakörbe A LICENCIA TALÁLMÁNYOKAT ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT (Danubia Szabadalmi Iroda). Jelentkezés telefonon: 172-941, vagy életrajz beküldésével a következő címen: 1051 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 16. íjjér C L I C E N C I A HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN i