Pest Megyi Hírlap, 1976. szeptember (20. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-15 / 218. szám

Púja Frigyes Kubába utazott Dr. Raul Roa Garda kül­ügyminiszter meghívására kedden hivatalos, baráti lá­togatásra Havannába utazott Púja Frigyes külügyminiszter. A Ferihegyi repülőtéren Rácz Pál külügyminisztériumi államtitkár és Szarka Károly külügyminiszter-helyettes bú­csúztatta. Jelem volt a búcsúz­tatásnál Floeral Chomon, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete is. INTERKOZMOSZ 1978-1983: Közös űrrepülések . Kedden megbeszélésekéit tar­tottak Moszkvában az INTER­KOZMOSZ programban résizt vevő szocialista országok — Bulgaria, Csehszlovákia, Ku­ba, Lengyelország, Magyaror­szág, Mongólia, az NDK, Ro­mánia és a Szovjetunió — küldöttségei. A megbeszéléseit témája a tagországok állam­polgárságának a szovjet űr­hajók és űrállomások rapüié-. Bében való részvétele volt. A tárgyalásokon megálla­podtak abban, hogy az IN­TERKOZMOSZ programiban részt vevő országok képviselői a .szovjet űrhajósokkal közös repüléseken vesznek részt 1978—83 között. Meghatároz­ták továbbá a Jurij Gagarin kiképzőközpontban sorra ke­rülő felkészítés kezdési idő­pontját. LIBANON \ rtt»nd<' Harcok és tárgyalások Bejrút belvárosában kedden ismét heves harcok dúltak. Sú­lyos harcok folynak a főváros több elővárosában is. Az or­szág északi részében jobbolda­li erők újabb támadást indí­tottak Tripoli ellen. Nehéztü­zérségük órákig lőtte Libanon második legnagyobb városát, amelyben jelenleg hozzávető­legesen 300 000 lakos él. Kamal Dzsumblatt, a libano­ni baloldali erők egyik vezető­je, a Haladó Szocialista Párt elnöke kedden újságíróknak nyilatkozott. Bejelentette „még szeptember 23. előtt” el­látogat Kairóba, hogy egyipto­mi politikusokkal tárgyaljon. Egyidejűleg kifejtette, hogy vé­leménye szerint „Szárkisz hi­vatalba lépése nem fogja meg­hozni a békét, mert Szárkisz- nak nincsenek támogatói a harc folytatását szorgalmazó jobboldaliak, a fanatikus maro- niták körében”. Ellenezte, hogy a Libanonban állomásozó Szí­riái fegyveres alakulatok tel­jes kivonása előtt, bármilyen szíriai—PFSZ-találkozót tart­sanak. Közben libanoni haladó és Palesztinái forrásból egyaránt megerősítették azokat a sajtó­jelentéseket, amelyek szerint Eliasz Szárkisz megválasztott elnök, Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke és egy magas ran­gú szíriai személyiség — aki esetleg Kalafavi, szíriai kor­mányfő lesz — „48 órán belül” találkozik. A UPI úgy tudja, hogy a háromoldalú megbeszé­S^eveleh A bolondos rekordok lis­tája szerint egy ame­rikai diáklány tíz nap alatt harminchét levelet küldött az ország túlsó fe­lében levő kedvesének. Azt, hogy miként csinálta — tett-e mást a levelek írá­sán s föladásán kívül —, akár egy hazai vállalatnál is megtudakolhatnánk, mert ilyesfajta rekorde­reink szép számmal van­nak. Legtöbbjük már nem éri be a levelek darabon­kénti buzgó körmölésével, hanem egyenesen nagyüze­mi készítésére rendezke­dett be, szabvány-formák­kal, hivatkozási és iktató­számokkal, aláírásokkal, másolatokkal, ahogy az ko­moly helyen dukál. Hagyjuk az iróniát, hi­szen kerüljön csak papírra, s ezen a módon az érintet­tekhez az igázgatóíanács döntése, az új munkaköri besorolás, a fizetésemelés, a fegyelmi határozat. Mit szóljunk azonban az olyas­fajta vállalati szerelmesle­velekhez, amelyek írói a szomszéd irodahelyiségben, a másik emeleten ülő kol­légájukkal azt tudatják, hogy „folyamatba tették az ügyet”, bár alkatrész híján a gépjavításra jó esetben is csak hetek múlva kerül­het sor? Aligha tarthatjuk ügyiratnak azt a papírost, melyen tömött sorok tudat­ják a semmit, a magyará­zat köntösébe öltöztetett mellébeszélést, avagy azo­kat a csip-csup napi ügye­ket, melyeket telefonon, személyesen percek ' alatt elintézhetnének egymással az érintettek. Nem teszik, hanem diktálnak, láttamoz- nak, kézbesítőkönyvvel szaladgáltatják az ifjú vagy idős küldöncöket. Pi­ros, kék, zöld, fekete, na­rancssárga rosttollakkal kalligrafikus jeleket rónak a másolatokra, a beérkező levelekre, s a színektől függően helyezi irattartók­ba az „okmányokat” az ad­minisztrátor. Okmányok? Igen. A böl­csesség hiányának, a bü­rokratizmus szeretetének tanúsítói, annak bizonyít­ványai, hogy ki miként menekül a felelősségtől, mi módon igyekszik fedez­ni magát. A vállalati sze­relmes levelek egyre szé­lesebben hömpölygő ára­data, a fölösen felduzzasz­tott belső adminisztráció sok mindent eltakaró, már- már áttörhetetlennek tet­sző bokra azért létezik, mert táptalaja, forrása gaz­dag. Felöleli az egyéni al­kalmatlanságokat, tehetet­lenségeket éppúgy, mint a szervezet szervezetlenségét. T udományos vizsgálatok s nagyon köznapi ta­pasztalatok egyaránt igazolják a vállalati belső szervezet elavultságát — tisztelet a nagyon ritka kivételnek —, lassúságát, rugalmatlanságát. Ezek kö­vetkezménye az érdekte-i lenség, a felelősségi körök tisztázatlansága, az ügy­menet kuszasága, a döntés- hozatal vontatottsága. Okok és okozatok bonyo­lult szövevényét nem vi­lágosabbá, hanem még át­tekinthetetlenebbé teszik a papírosok, a szünet nélkül gyártott szerelmes levelek. A túl sok papír pedig rossz 'vezetési stílusról, rossz vállalati belső me­chanizmusról árulkodik. Ott, ahol azt tartják, mindenről papír legyen, ez lép elő fontossá, s nem maga az ügy, a teendő. Helyet cserél a cél, s eléré­sének egyik — korántsem döntő — eszköze. Az írás válik mindenhatóvá az ilyen — megérdemli-e a rangot? — szervezetben, s nem a tett! Az írással min­den igazolható, bizonyítha­tó, s persze annak ellenke­zője úgyszintén. Tanúsit- ható, ki mikor közölte ag­gályait, kifogásait, vétlen­ségét, csak azt nem tudhat­juk meg, mi történt a megoldás, a haladás érde­kében. Nem a papírfelhasz­nálás, a sok-sok tonna ilyen meg olyan, merített, vízjeles vagy zöldesen si­lány, cégfejes, felül- vagy alulbélyegzett papír okozza a kárt, hanem ami mögötte rejlik. Á felelőtlenség, a tehetelenkedés, a tétovaság, a mögé búvás. A * papírok mögött min­dig emberek állnak, a papír az emberi érintkezés, közlés egyik eszköze. Akik céllá teszik ezt az eszközt, mindenha­tóvá, azok az embert tol­ják, taszítják félre. Mellé­kessé — papírok olvasójá­vá — silányítják, legjobb szándékait csúfolják meg, kedvét szegik, elhitetik ve­le, hogy ez, a papírok gyártása és olvasása, gé­pelése, iktatása, kézbesíté­se, lerakása, őrzése, vissza­keresése a fontos. A papí­rok mögött mindig embe­rek állnak. S ha rengeteg a papír, ha egyre több vándorol szobák és szobák, folyosók, irodaházak kö­zött, ha folyamatosan ma­gasodik a levelek halma, elkerülhetetlen, hogy felte­gyük a kérdést: milyen emberek állnak a papírok mögött? Mészáros Ottó lést csütörtökön tartják egy kelet-libanoni városkában, amelyet jelenleg szíriai fegy­veresek ellenőriznek. Arafat és Szárkisz, állítólag már je­lezte, hogy kész részt venni a Szíria javasolta béketárgyalá­son. (Kommentárunk a 2. olda­lon.) Almaszüret A dánszentmiklósl Micsurin Termelőszövetkezet 260 hektá­ros almáskertjében megkezdő­dött a Goiden-fajta szedése. Az almaszedők munkáját könnyíti ez az olasz importból származó kisgép, amely gumiszalagon továbbítja a gyümölcsöt a lá­dákba. Koppány György felvétele (Riportunk a 3. oldalon). PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ^ fr'-v ' r mm AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA XX. ÉVFOLYAM, 218. SZÄM XH.\ 1IO Hill'll 1976 SZEPTEMBER 15, SZERDA Szállítók szezonja Megindultak a gépkocsikaravánok az utakon Az M—3-as autópályától a cukorrépaföldekig járnak a ZIL-ek, a Skodák Még őszi pára ül a földeken, amikor a Volán-telep betonte­ren életre kelnek éjszakai der­medtségükből a ZIL, Skoda gépkocsik, s a tejszerű ködben, szinte láncot alkotva indulnak útjukra: a járműkaraván egy része az M—3-as autópálya építéséhez tart, míg a másik nagy csoport a répaföldek felé veszi útját. A Volán 1. számú Vállalat gödöllői üzemegységében is megsokszorozza a feladatokat az őszi forgalom. Pőkorny Sán­dor üzemigazgató szobájában, Jovan Róbert forgalmi és szál­lítási osztályvezetővel villám­beszélgetésre ülünk le, mert a téli hónapok nyugalma még messze van: most minden per­cük kiszámított — Hatvantól Szobig, Nógrád megye határától Kőkéig terjed hatósugarunk — kezdi az üzemigazgató a tájékozta­tást — 360 gépkocsink járja a váci, a gödöllői járást, kü­lönböző fuvarmegbízások­kal. Míg 1970-ben mindössze 82 millió forint volt egy év alatt az árbevételünk, áddig most ennek kétszeresét kívánjuk teljesíteni, december 31-ig 16o millió forintra számítunk. Váci és aszódi telepünkön már korszerű műszaki feltételek között ' dolgoznak szakmunká­saink, itt Gödöllőn még nem sikerült megvalósítani a re­konstrukciót: szűk műhely­csarnokban folyik a javítás, ráadásul a telepünkön, amint látja — mutat ki az ablakon a téren sorakozó autóbuszokra — a Volán 20-assal vagyunk Egy hét múlva nyit az őszi BNV Pest megyei szövetkezetek a kiállításon A szokásosnál is nagyobb az érdeklődés az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár iránt. Ed­dig 50 ezer jegy kelt el elő­vételben, javarészt szakmai jegyek, melyekkel szeptem­ber 22-én, a nyitás napján, s a következő két napon reggel 9 órától délig tekinthetik meg a vásárt a szakemberek. A nagyközönség az első há­rom napon déltől, szeptember 25-től pedig délelőtt 10 órá­tól este 7 óráig látogathatja a kiállítást, szeptember 30-ig. A vásár három főbejára­tánál összesen 30 pénztár működik majd, s minden bejáratnál lesznek érembedobós jegyautomaták. Az idei őszi BNV-n 28 ország kiállítói vonultatják fel leg­újabb termékeiket. A magyar résztvevők közül legtöbben az öltözködés, az otthon és a la­kásfelszerelés árucsoportjában szerepelnek. Az őszi Budapesti Nemzet­közi Vásáron 178 ipari szö­vetkezet állítja ki termékeit, összesen mintegy 3000 négy­zetméternyi területen. A vásár „A” pavilonjában kapott helyet 47 ruházati szö­vetkezet 600 terméke. Külö­nösen nagy érdeklődésre tart­hat számot a csecsemőruháza- ti szövetkezet vonzó kollek­ciója. Ugyancsak széles vá­lasztékát mutatja be a női ru­házati cikkek mintadarabjai­nak, amelyeket a Budapesti Finomkötöttárugyár kelmeúj­donságaiból varrtak. Ebben a pavilonban láthatjuk majd a Váci Kötöttárugyár, a Gyömrői Ruhaipari Szö­vetkezet, valamint a Ve­BaráísájSi nagygyűlés Moszkvában Megnyílt a budapesti napok rendezvénysorozata a szovjet fővárosban Katona Imre, a budapesti pártbizottság első titkára, Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságá­nak elnöke és a budapesti na­pok alkalmából Moszkvában tartózkodó magyar küldöttség többi tagja, kedden délelőtt koszorút helyezett el Vlagyi­mir Iljics Lenin mauzóleumá­nál és az Ismeretlen Katona Sírjánál. A magyar delegációt kedden délelőtt fogadta Viktor Grisin, az SZKP Politikai Bizottsá­gának tagja, a moszkvai vá­rosi pártbizottság első titkára A moszkvai Csajkovszkij hangversenyteremben kedden délután a szovjet^ főváros dol­gozóinak nagygyűlése kereté­ben nyitották meg a buda­pesti napokat. A Csajkovszkij-terem szín­padát ebből az alkalomból szovjet és magyar zászlókkal díszítették fel, orosz és magyar nyelvű feliratok éltették a két nép barátságát. A nagygyűlést Raisza Gye- mentyeva, a moszkvai városi pártbizottság titkára nyitotta meg, majd, a fővárosi úttörő­szervezet képviselői virágcsok­rokkal köszöntötték a gyűlés elnökségének tagjait. Az el­nökség első sorában foglalt helyet magyar részről Katona Imre, Szépvölgyi Zoltán, vala­mint a magyar hivatalos kül­döttség tagjai, Tóth József, hazánk moszkvai nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivője. Szovjet részről ott volt az el­nökségben Viktor Grisin, Vla­gyimir Promiszlov, a moszk­vai városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke, Pjotr Fedoszejev akadémikus. a Szovjet—Magyar Baráti Tár­saság elnöke. Gyementyeva megnyitó sza­vai után Viktor .Grisin mon­dott ünnepi beszédet. Ezután K. F. Makarov, a moszkvai Elektro-Vákuumtechnikai Mű­szergyár munkatársa és J. V. Lizunova, a moszkvai vasút- mérnöki főiskola diákja üdvö­zölte a nagygyűlés résztvevőit. Ezt követően Katona Imre válaszbeszédében a két ország és a két főváros közötti meg­bonthatatlan kapcsolatok je­lentőségét méltatta. A megnyitó ünnepség a szovjet és a magyar művészek gálaestjével fejeződött be. (Viktor Grisin és Katona Imre beszédét lapunk 3. ol­dalán ismertetjük.) csési Ruházati Szövetke­zet kiállítását is. A szövetkezetek előrejelzése szerint nagy .di­vat lesz a nyomott mintás far­mer, ezért ezekből is bemu­tatnak 10—15 modellt, össze­sen 200 féle cipőfazont lát­hatunk a vásáron. Az árutermelő szövetkeze­tek négyes sorában a MIR- KÖZ újfajta gördíthető mély­hűtőket, hűtőszekrényeket mu­tat be. A kiskunlacházi ÉGSZÖV családi házakba építhető kis kazánokat és konté­ner épületeket állít ki. Több szövetkezet szerepe! sportszerekkel a vásáron, a Békési Vegyipari Szövetkezet pedig komplett tornatermi be­rendezést is bemutat. A Pamutnyomóipari Válla­lat vezérigazgatója, dr. Tatár József, a tegnapi, keddi sajtó- tájékoztatón elmondta, hogy a vállalat termékeit az „A” pa­vilon II. számú blokkjában tekinthetik meg az érdeklő­dők. Az Otthon kiállításhoz csatlakozva sorakoztatják fel dekorációs szöveteiket, ágy­neműiket és a háztartási tex­tíliákat, újfajta függönyeiket, az öltözködés szekciójában pe­dig a legújabb szövött és kö­tött kelméket, élénk színek­kel és változatos mintákkal. társbérletben. 1980-ig nincs kilátásban a telep fejlesztése. Jovan Róbert vette át a szót: — Az első hét hónap ered­ményeiről tudok beszámolni: összesen 1 millió 930 ezer ton­na árut szállítottunk ez idő alatt rendeltetési helyére, 92 millió 750 ezer forint árbevé­telünk volt, 300 ezerrel több a tervezettnél. Maximálisan kihasználjuk gépjárműveinket, 31 mil­lió 720 ezer árutonna­kilométert teljesítettünk. Vagyis ekkora távolságot tet­tek meg kocsijaink, rakott súllyal. Megfelelő a kapacitás­kihasználásunk, egyedül a Skoda járművek állásideje hosszabb a tervezettnél; mivel krónikus alkatrészhiány miatt ennél a típusnál jelentkezik termeléskiesés. Az év hátrale­vő részében is az eszközki­használást tartjuk elsőrendű feladatnak. 35 billenős platójú gépkocsink dolgozik az M—3- ason, de még 17 különböző tí­pusú — köztük Zsuk és Robur is —, vesz részt az autópálya­építésben, személyszállításnál alkalmazva. A csomádi és a mogyoródi bányákból hordjuk az útalapozáshoz a sódert. — Hogyan segítik a mező- gazdaságot? — A cukorrépakampány el­kezdődött, s ez a közúti .szállí­tásban is erőteljesen jelentke­zik: Kartal térségéből, a Gö­döllői Agrártudományi Egye- - tem Tangazdaságának földjei­ről mintegy négyezer tonnányi gépi szedésű répát szállítunk a Hatvani Cukorgyárba. Szep­tember 8-tól három pótkocsis szerelvényt állítottunk be erre a munkára. Októberben kezdő­dik Hévizgyörk körzetében is a répaszedés, innen ezer ton­nára való terményt jeleztek, továbbá az Ipoly völgyéből 2600 tonna mennyiségű répát kell majd szállítanunk köz­úton. Ügy számítjuk, hogy a mezőgazdasági betakarítási munkák áthúzódnak januárra, természetesen akkor már de­pókból szállítjuk a répát. Ad­dig megérkezik az erősítés is: 34 gépkocsit kapunk a vál­lalat új beszerzéseiből, 18 már megérkezett selejípót- lásként, s a hátralevő tizenhat ZIL-t, állományfejlesztésként kezelhetjük. Október 31-ig, ha beérkeznek, akkor még a me­zőgazdasági munkákhoz fel tudjuk használni őket. II. A. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Ap­ró Antal, az országgyűlés el­nöke fogadta dr. Németh Jó­zsefet hazánk Kanadában akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik ál­lomáshelyére. Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtit­kára Milos Jakesnek, a CSKP KB Központi ellenőrző és Re­víziós > Bizottsága elnökének jelenlétében kedden fogadta az MSZMP Központi Ellenőr­ző Bizottságának küldöttségét, amelyet Brutyó János, a KEB elnöke vezet. Dr. Kós Péter, a Magyar Népköztársaság új tokiói nagykövete kedden átnyújtot­ta megbízólevelét Hirohito ja-, pán császárnak. A császári palotában lezajlott ünnepélyes aktuson jelen volt Mijazava Kiicsi japán külügyminiszter is. Kari Raabnak’, a központi bizottság osztályvezetőjének vezetésével, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának meghívá­sára kedden Budapestre érke­zett a Német Szocialista Egységpárt pártmunkáskül­döttsége. Hegymegi Istvánnak, a Köz­ponti Bizottság tagjának ve­zetésével kedden elutazott a Guinea-Bissau Köztársaságba az MSZMP küldöttsége. Részi vesz a Guinea és a Zöld-foki- szige'tek Afrikai Függetlenségi Pártja megalakulásának 20. évfordulója alkalmából rende' zendő ünnepségeken. i i k

Next

/
Oldalképek
Tartalom