Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-19 / 196. szám
Az alkotmány ünnepére Felépült Budán Pest megye központi csecsemőotthona Az építők teljesítették vállalásukat—Eredményes szemle a műszaki átadás előtt Irodaházból átalakított épületben működött Budapesten, a Bajza utcában Pest megye — szám szerint negyedik — csecsemőotthona, korszerűtlen körülmények között. Ezért született az elhatározás arról, hogy helyette új, minden igényt kielégítő intézmény épüljön, mégpedig a lehető legrövidebb időn belül A Budai Járási Építőipari Szövetkezet 1974. novemberében vette át az építési területeit Budapesten, a XII. kerületi Szarvas Gábor út 20. szám alatti telken, ahol egy meglevő épületet kellett felújítani, mögötte pedig újat építeni. A szövetkezet tavaly januárban (kezdte meg a kivitelezést, s vállalta, hogy az idén, augusztus 20. előtt sor kerülhet a műszaki átadásra. száz gyermek és. — esetlegesen — 4 anya elhelyezésére alkalmas. Szeptember végén három éven aluli állami, átmeneti, illetve intézeti gondozották foglalják majd el a termeket. Itt lesz a megye valamennyi csecsemögondozónőjé- nek továbbképző bázisa is. Az új épület legfelső szintjén, a hatalmas tetőterasz szomszédságában kap munkahelyet egy négytagú pszichológus csoport, az MTA Pszichológiai Intézetének fejlődés- és neveléslélektani csoportja, s a megyei csecsemőotthonok igazgatósága 16 évre visszatekintő együttműködésének keretében. A gyermekpszichológusok kutató, megfigyelő munkával segítenek kialakítani a korszerű nevelési módszereket. A felújított régi épület kisegítő szerepet tölt majd be. Tegnap délután tartották meg az új csecsemőotthonban a műszaki átadás előtti utolsó szemlét. Ezen megjelent Aranyosi László, az. MSZMP Pest megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese, Krasznai Lajos, a budai járási pártbizottság első titkára, dr. Csa- lótzky György, a Pest megyei Tanács vb-titkára, dr. Tengelyi Vilmos megyei főorvos, dr. Pollman Ferenc, a budai járási hivatal elnökhelyettese, valamint dr. Heller Györgyné, a Pest megyei csecsemőotthonok igazgató főorvosa is. Az új intézményt Kovács István, a kivitelező szövetkezet építésvezetője mutatta be a résztvevőknek. A szemlén megállapították, hogy a szövetkezet eddigi feladatát rendre végrehajtotta, a hátralevő munkákkal is el tudnak készülni a szeptember 24-i határidőre. B. I. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJA], EGYESÜLJETEK I í: AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA*ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XX. ÉVFOLYAM, 196. SZÁM AHA 80 FILLER 1976. AUGUSZTUS 19., CSÜTÖRTÖK Javul a járás ellátása Új kenyérgyár Ráckevén Ünnepélyesen avatták fel tegnap délelőtt Ráckevén a Pest megyei Tanács IV. számú Sütőipari Vállalatának új, nagy teljesítményű kenyérgyárát. Az avatóünnepségen megjelent Lalcatos Tibor, a Pest megyei Tanács elnök- helyettese, Jónás Zoltán, az MSZMP Ráckevei Járási Bizottságának első titkára, Raf- fai Béla, a ráckevei járási hivatal elnöke, Nagy László, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, Németh Ferenc, az MSZMP Pest megyei Bizottságának munkatársa, valamint Dékány Sándor, a Hazafias Népfront nagyközségi titkára. Az ünnepség résztvevői között ott voltak a ráckevei Aranykalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezet küldöttei, valamint három megyei nagyüzem, a SZIMFI, a Csepel Autógyár és a Pestvidéki Gépgyár dolgozóinak képviselői. Pfendert Mihályné, a nagyközségi tanács elnöke ünnepi köszöntőjében elmondotta, hogy különösen most, augusztus 20-ára, az alkotmány és az új kenyér ünnepére készülve nagy jelentőségű a ráckevei járás lakosai számára Az új épület egy részlete Az építőmunkátok alkotmányunk ünnepére teljesítették vállalásukat, megértve, hogy igen nagy szüksége van a megyének erre az otthonra. Nem riadtak vissza a túlóráktól' sem, ha egy-egy munka befejezését másképp lehetetlennek látták. A 130 munkásnak segített a határidő tartásában a tervezőkkel és a beruházókkal kialakított közvetlen kapcsolat Is. Az új csecsemőotthon ősz* szes beruházási költségq 26 millió forint. Ebből 16 millió forint kellett a szakipari, épületgépészeti munkákra, ami azt is igazolja, hogy mennyire bonyolult, feladatokat kellett az építőknek megoldaniok. Ebben a munkában nem támaszkodhatott a szövetkezet nagy tapasztala tokra, hiszen ez volt az első ilyen jellegű nagyobb építkezés, amire vállalkozott. A problémák áthidalásában nagyon sok segítséget adott a megyei csecsemőotthonok igazgatósága. A központi csecsemőotthon Zavartalan az ünnepi élelmiszerellátás Pest megyében Pest megye élelmiszeripari vállalatai felkészültek az ünnep előtti nagy forgalomra. Kiegyensúlyozott, zavartalan húsellátást ígér a Pest-Nóg- rád megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat. Huszonkilenc vagon sertéshúst, hat vagon marhahúst, 18 vagon húskészítményt szállítanak az üzletekbe, 60 százalékban a ceglédi vágóhídróL Mittel ez a mennyiség nem fedezi maradéktalanul az igényeket, o Átadták a biatorbágyi nyolctantermes iskolát Régi gond volt Biatorbágyon, hogy az általános iskolában két műszakban folyt a tanítás, mert kevés volt a tanterem. Most végre sikerült megoldani ezt az évek óta nyomasztó helyzetet, szeptemberben már várja az új, tegnap délelőtt átadott 8 tantermes, modern iskola a biatorbágyi gyerekeket. Tíz órakor, a község északi részén épült iskola földszinti zsibongójában gyűltek össze az építők, a beruházó vállalat képviselői és a meghívott vendégek, hogy megkezdjék az épület befejező műszaki átadását. Tulajdonképpen két főszereplője volt ennek a kis ünnepségnek; a Budai Járási Építőipari Szövetkezet mint kivitelező, és a Pest megyei Beruházási Vállalat, mint átvevő. Kiss Imre, a szövetkezet elnöke adta át az iskolát Shewing Jánosnak, a beruházási vállalat igazgatóhelyettesének. Az ünnepségen megjelent Krasz- nay Lajos, a budai járási párt- bizottság első titkára, dr. Pol- mann Ferenc a budai járási hivatal elnökhelyettese, Birinyi Mátyás, a megyei pártbizottság munkatársa és Barczi László, a községi tanács elnöke. Kiss Imre többek között elmondta, hogy bár csak 8 tantermet építettek, tulajdonképpen 13 áll a tanulók rendelkezésére, hiszen a modern pedagógiai elveknek megfelelően külön kémiai előadót két politechnikai műhelyt, úttörőszobát és tornatermet is építettek hozzá, összesen 2 ezer 800 négyzetméteren. Ebből a tantermek területe mindössze 305 négyzetméter. Ezekből az adatokból is kitűnik, hogy széles folyosók, tágas zsibongók állnak a gyerekek rendelkezésére, ahol rossz idő esetén is kielégíthetik mozgásigényüket. Mint mondani szokás, evés közben jön meg az étvágy. Így történt itt is. A beruházás kezdő költségvetése 16 millió 800 ezer forint volt, az előkalkulált végösszeg 20 millió 950 ezer forint körül mozog. Közben derült ki ugyanis, hogy a víz- és csatornarendszer megépítése újabb 3 millió, s az eredeti elképzelésnél szebbet, jobbat is lehet csinálni egy kis pluszköltséggel. Ez az összeg azonban még korántsem fejezi ki a beruházás teljes értékét, hiszen nincs benne a társadalmi munka; több mint 400 ember önkéntes segítsége. Nehéz lenne vala- mennyiüket felsorolni, így csak kiragadni tudunk néhányat a részvevők közül. Ott voltak a KISZ-alapszervezetek, a sportkör, az önkéntes tűzoltók, az ÁFÉSZ szocialista brigádjai, a községi tanács dolgozói és a j.árási pártbizottság alapszervezetének tagjai. Emellett a szülői munkaközösség is állandóan szervezett társadalmi munkát. Talán ez is érzékelteti, mennyire várták az új iskola átadását, s milyen nagy örömöt jelent a község egész lakosságának, hogy a kisebb javítások, berendezés után szeptember 6-án megtarthatják egy ünnepség keretében a végleges átadást és a tanévnyitót. T. Ágoston László megye ellátásához a győri húsipar 8 vagon, a Budapesti Húsipari Vállalat 10 és fél vagon hússal és húskészítménnyel járul hozzá. Tejből és tejtermékből is lesz elegendő. A Középmagyarországi Tejipari Vállalat, — a Vas és a Baranya megyei, valamint a budapesti társvállalatokkal együttműködve — gondoskodik a fogyasztói igények teljes kielégítéséről. Nyolc százalékkal növekedett a tej felvásárlása a múlt év hasonló időszakához képest, így elegendő alapanyag áll az ipar rendelkezésére. Pest megyében a tavalyihoz viszonyítva mintegy 20 százalékkal több tejet és tejterméket szállítanak. Ma például kétszer — a reggeli, illetve a déli órákban — viszik az árut az üzletekbe. A sütőipar is felkészülten várja alkotmányunk ünnepét. Kenyérből, péksüteményből is az igényeknek megfelelő lesz a kínálat. Pest megye 1300 élelmiszerüzletébe időben megérkezik a pékáru. S. R. az, hogy a közelgő ünnepeket új kenyérgyár felavatásával kapcsolhatják egybe. Mint elmondotta, a nagyközség lakossága bízik abban, hogy az üzem révén javulni fog a sütőipari termékek minősége, s ezzel együtt megoldódik Kiskunlacháza, Makád, Dömsöd, Szigetbecse és Lórév ellátása. Lakatos Tibor ünnepi beszédében arról szólt, hogy a tízmillió forintos beruházás szokatlanul rövid idő: egy év alatt készült el, s mint elmondotta, a napi hét és fél tonna pékáru előállítására alkalmas üzeta felépítésének költségei jóval alatta maradtak a hasonló nagyságrendű beruházásokénak. Elismerését fejezte ki az építőknek és tervezőknek azért, hogy a tervezett határidőre sikerült végezniük a munkával, megkönnyítve ezzel 50 ezer helybeli lakos és hétvégi üdülő élelmiszerellátását. Polgárdi József, a vállalat igazgatója ezután a kivitelezőknek és a beruházás meggyorsításán fáradozó vállalati dolgozóknak pénzjutalmat nyújtott át, majd az avatást követően a vendégek megismerkedtek az új kenyérgyár gépeivel, az üzemben készülő termékekkel is. A kenyérgyár épületének utcai frontján ugyanezen a napon nyitotta meg kapuit a vásárlók előtt az az üzlet, amely elsősorban az új gyárban készülő termékeket árusítja majd. Az ünnepség résztvevői az avatást követően a ráckevei Aranykalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezetet keresték fel, ahol munkás—paraszt találkozót szervezett a Hazafias Népfront ráckevei bizottsága. (A találkozóról lapunk 3. oldalán tudósítunk.) B. P. Étkezde — összefogással Tegnap délben a rákos- keresztúri Összefogás Termelőszövetkezetben étkezdét avattak. A munkát április elején kezdte a gazdaság építőbrigádja, a szocialista brigádtagok lelkes társadalmi munkájának segítségével. Egy régi műhelyépületet alakítottak át 40 személyes étkezdének, mintegy 300 ezer forintos ráfordítással. Az új létesítmény az exportcsomagoló, a műanyagkészítő és a fémnyomó részleg dolgozóinak étkeztetését szolgálja. Az épületet Tóth János, a szövetkezet elnöke adta át. F. B. KÖZÉLET Az iskola épülete. A bevágó» képen az átadók és átvevők egy csoportja. Balról jobbra: Krasznay Lajos, Sheuring János, dr. Pol- mann Ferenc és Kiss Imre. Bozsán Péter (elvételet Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának vezetésével a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa meghívására augusztus 17-én Moszkvában tartózkodott a Magyar Szak- szervezetek Országos Tanácsának küldöttsége. A küldöttség 'meleg, elvtársi légkörben lezajlott beszélgetést folytatott V. I. Prohanowal és P. T. Pimenowal, az SZSZKT titkáraival. A beszélgetés során a felek informálták egymást a szakszervezetek tevékenységének időszerű kérdéseiről és véleményt cseréltek az európai, valamint a nemzetközi szakszervezeti mozgalom számos, egymást kölcsönösen érdeklő témájában. A Gáspár Sándor vezette szakszervezeti küldöttség visszaérkezett Budapestre. Garai Gábornak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának vezetésével szerdán hazaérkezett a Madagaszkárt Demokratikus Köztársaságból a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely részt vett a Malgasi Szocialista Forradalom Chartájának támogatására alakult demokratikus bizottság I. kongresszusán. Rácz Pál külügyminiszté- riumi államtitkár és Floreal Chomon, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete a Külügyminisztériumban kicserélte a két ország kormánya között aláirt kulturális, oktatási és tudományos együttműködési egyezmény megerősítő okmányait. Az eseményen megjelent Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, valamint a Külügyminisztérium és a budapesti kubai nagykövetség több képviselője. Az új egyezmény az 1961. május 29-én kötött magyar- kubai kulturális együttműködési egyezmény helyébe lép. I 1 j k