Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-08 / 187. szám
Dinnyevásár A gödöllői piacon is javában tart a dinnyevásár. Ott- jáxtunkkor a görögdinnye kilóját kilenc forintért mérték. TtJ. Fekete József felvétele Új repcefajták bői. Ezekből az intézet ireg- szemcsei telepének vetőmag- termesztő tábláiról 28,3 mázsa hektáronkénti termést takarítottak be. A nagy biológiai értékű étolajat adó fajtákból most kerül első ízben 30 vagon az olajgyárainkba. Az ősszel már több ezer hektáron vetik gazdaságaink az értékes iregszemcsei repcefajtákat. Kiemelkedő termést adott az iregszemcsei takarmányter- :?«sztési kutató intézetben nemesített, új eruksavszegény repcefajta. Dr. Kurnik Ernő akadémikusnak, az intézet igazgatójának vezetésével öt éven át tartó kísérletekkel nemesítették ki a kellemetlen mellékhatású aruksavat kevésbé tartalmazó repcefajtákBerzsenyi Dániel dedikálta Könyvritkaságok az aszódi múzeumban Az aszódi Petőfi Múzeum könyvtárában jelenleg 2076 kötet könyv található. Az állomány jelentős része a tudományos kutatást segítő kézikönyv, lexikon, továbbá a múzeum névadójának, Petőfi Sándornak magyar és különböző idegen nyelveken kiadott verseskötetei; valamint a nagy költőről és forradalmárról írt irodalomtörténeti és esztétikai elemző munkák. Diáktársának adta cl Első látásra úgy tetszik: ez a könyvtár sem különb, mint annyi más a gödöllői járásban. Mégis, ha alaposabban beletekintünk a polcokon hosszan sorakozó kötetekbe, érdekes és értékes meglepetésekben lehet részünk. Megtalálható itt például Petőfi Sándor összes költeményeinek első, 1847-es kiadása. Igen ritka könyv, hiszen mindössze 3000 példányt nyomtak belőle. Budai Ézsaiásnak Magyar Ország históriája című kötete — ezt 1805-ben, Debrecenben adták ki — azért érdekes, mert ezt a könyvet Petőfi aszódi diákos- kodása idején olvasta. Még azt is tudjuk pontosan, hogy 1836. március 7-én kölcsönözte ki a kötetet a gimnázium könyvtárából. Toldi Ferenc kétnyelvű irodalomtörténete egykor Petőfi tulajdona volt, amit — a könyv első lapján tett bejegyzés tanúbizonvjága szerint — akkor adott el Sze- herényi Lajos diáktársának, amikor elhagyta a Selmecbányái líceumot. Szeberényi leszármazottja ajándékozta a könyveket a múzeumnak. Petőfi Sándorral kapcsolatban a könyvek hosszú sorát lehetne még említeni. Közülük befejezésképpen még egyre érdemes felfigyelni. Ez Kerényi Frigyesnek Újabb költemények című kötete, amit 1846-ban Länderer és Heckenast üzemében nyomtattak, Pesten. Kerényi verseit ma már nem olvassák, a magyar irodalom elfelejtett írói közé tartozik. Pedig életében ismert, ünnepelt költő. Petőfinek — akivel egykorú — jó barátja. 1845-ben, amikor az akkor már országosan ismert Petőfi felvidéki útja során Eperjesen járt, közte, Kerényi Frigyes és Tompa Mihály között zajlott le a híres költői verseny. Kerényi 1847-ben tagja lett a Tizek Társaságának, részt vett az 1848—49-es szabadságharcban, majd 1850- ben Amerikába vándorolt. Üj- Buda városában, az USA-ban fejezte be. tragikus körülmények között, rövid, zaklatott életét. Egy volt bcsnyői barát A könyvek sokaságában találjuk Kazinczy Ferencnek 1815-ben, Pesten, több kötetben kiadott munkáit. Berzsenyi Dánielnek 1816-os, második, bővített kiadású Ver- sei-1, amelynek első oldalán a szerző dedikációját olvashatjuk: „Emlékül Pesten 1829. Thaisz Andrásnak”. Szemere Bertalannak, a reformkor és Sokszorosítva, ^gyorsabban Kutatási eredmények — füzetekben Két országos és félszáz tájjellegű bemutató A gödöllői Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben a kutatás eredményességén kívül nagyon fontosnak tartják azt is, hogy az eredmények gyorsan eljussanak az üzemekhez. Az intézet tavaly például két III. ÉVFOLYAM, 187. SZÁM 1976. AUGUSZTUS 8., VASÁRNAP országos és 52 tájjellegű bemutatót tartott. A legújabb gépesített termelési eljárások gyors átadását segíti az intézet azzal is, hogy a technológiák leírását sokszorosítva adja közre. Ezt Épületfelújítás, vasütvillamosítás A Kistarcsai Építőipari Szövetkezet tervei a fontos célt szolgálja a Mezőgazdasági Gépvizsgálati Értesítő is. Ebben a sorozatban eddig már 135 tájékoztató jelent meg. A szakmai körökben népszerű másik kiadványuk az Értesítő a Termeléstechnológiák Műszaki Vizsgálatáról címet viseli. Ennek egy-egy füzete valamely növénytermelési, vagy állattartási folyamat komplex gépesítési eljárását ismerteti. Az 1976. esztendő második félévében vagyunk, a naptár augusztus elejét mutatja. Minden vállalatnál, szövetkezetnél ennek az időszaknak a feladatain munkálkodnak. A Kistarcsai Építőipari Szövetkezet két vezetőjével beszélgettünk, az idei és az V. ötéves terv során megvalósuló távlati tervekről. Sághelyi Nándor gazdasági igazgatóhelyettes és Zsirkay István termelési főmérnök tervekről, munkáról és számadatokról HATVANRA LESZ SZÜKSÉG Átjátszó ál Az aszódi Vegyesipari Szövetkezet egyik új terméke az alumíniumból készült konténer, amelyet azonban nem szállításra, hanem „lakásnak” használnak a megrendelők. A teherkocsin is szállítható nagy dobozokat építkezéseken — alkalmi irodának, vagy raktáraz 1848—49-es forradalom és szabadságharc nagy alakjának nyugat-európai útjáról írt és 1840-ben kiadott Utazás külföldön című kötetét, s mellette sorakoznak F essler Ignác Aurél német nyelven írt és 1815—1825 között, Lipcsében megjelent tízkötetes magyar történelmének darabjai. Fesslert azért is érdemes megemlíteni, mert kapucinus szerzetes korában Máriabes- nyón élt. Innen járt át Aszódra, a Podmaniczky bárók kastélyába. ahol a nagy műveltségű Sándor báróval folytatott hosszas eszmecseréket, mely viták befolyásolhatták azt az elhatározását, hogy 1791-ben protestáns hitre térjen. Időszaki kiállításokon A számos idegen nyelvű könyv közül említést érdemel a több kötetes német nyelvű, 1728-ban kiadott történeti és földrajzi lexikon, Johann Hübners 1719-es politikai története, vagy Moliére több vígjátékának XVIII. századi, eredeti francia kiadása. A könyvritkaságokat is tartalmazó gyűjtemény néhány kötetét az alkalmanként megrendezésre kerülő időszaki kiállításokon láthatják meg az érdeklődők. Mindazokat, akik ezen túlmenően, tudományos érdeklődésből, részletesebben is szeretnék a Petőfi Múzeum könyvtárát megtekinteni, szeretettel várjuk. Asztalos István nak — gyorsan fel lehet állítani, de bármilyen más hasonló célra is kiválóan alkalmas. A szövetkezet ezt a termékét fejlesztette tovább, s kooperált a Magyar Televízióval és a rádióval. Az együttműködés alapján kapják meg a három rádióadó, továbbá a televízió egyes és kettes műsorának vételéhez szükséges erősítő blokkokat. Ezeket beépítik az alumínium burkolatú konténerekbe, automatikus klimatizáló berendezéssel látják el, s mellé kis tornyot szerelnek. így készül el a kis teljesítményű erősítő — átjátszó — állomás, amelyre az ország több helyén is nagy szükség van. A berendezéseket azokon az árnyé- koltnak nevezett vidékeken állítják fel, ahol élvezhetetlen a televízió adása, s alig hallható a rádióműsor. Az első két erősítő állomás már el is készült, ezeket Posztón, illetve Móron állítják fel. A harmadik a visegrádi tanács megrendelésére készült. Ezt az állomást már önállóan telepítik a szövetkezet szakemberei a nagymarosi Hegyes-hegy tetején. A felmérések tanúsága szerint összesen hatvan ilyen erősítő berendezésre lesz szükség, s a szövetkezet ütemezése szerint ezek ebben az ötéves tervben el is készülnek. f. b. FELVÉTELRE KERESÜNK gyakorlattal rendelkező traktorvezetőt. Jelentkezés: a Laboratóriumi Törzsállottenyésztő Intézet Gondnoki Osztályán. Gödöllő, Táncsics M. u. beszél — kissé visszatérve a múlt eredményeihez, és nagy léptékben felvázolva az eljö- vendőket. — A szövetkezeti alapokból létrehozott építőipari egyesülés céljait kormányprogram határozta meg, majd 1969- ben szabályozta a téeszek saját erőből létrehozott építési vállalkozásainak működését és célját. Elsősorban a téeszek gazdasági épületeinek: istállók, magtárak építése és karbantartása, de a nagyközség középületeinek — és ha erre lehetőség van — lakóházainak tervezése, építése és karbantartása a közvetlen célunk. — Mennyiben változik az elkövetkezendő 5 évben a szövetkezet feladata, a korábbiakhoz képest? Pontosabb, ha feladataink kibővüléséről beszélünk. Erre példa a MÁV vonalainak villamosítási terve, melynek aktív részesei vagyunk már 1969 óta. A villamosítási programban részt vettünk 1969- ben a Budapest—Záhony, a 71—72-es évben á Budapest— Sturovo, a 73—74-es évben a Budapest—Kürtös vonalak villamos távvezetékeinek építésében, és jelenleg is dolgozunk a hegyeshalmi vasútállomás rekonstrukcióján. — Milyen munkát teljesítenek a MÁV részére? — A vezetéktartó oszlopok számára kb 100 tagú brigádunk ássa a gödröket, majd az oszlopok betonozását és felállításuk utáni festését is mi végezzük el. Feladatunk még a kábelek fektetése, az állomások térvilágításának megoldása, valamint a vezetékek földelése. Évi 12 millió forintos árbevételünk származik a MÁV részére végzett munkából. Dolgozunk más nagy vállalatnak is, így a DKV-nak, ahol az olajvezetékek karbantartása a fő feladatunk. Ilyen Augusztus 8-án, vasárnap elkezdődik a Pest megyei kézilabda-bajnokság őszi szezonja. Az első félévet a GEAC zárta a legeredményesebben, 28 pontot gyűjtve össze. Megjegyzendő emellett az is, hogy összesen négy mérkőzéssel játszottak többet a gödöllőiek, mint a második helyen tanyázó ugyancsak járásbeli gárda, az Ikladi Vasas, amelynek 24 pontja van. Az érdekesség kedvéért elmondjuk, hogy a vesztett pontokat tekintve az ikladiak állnak a legjobban, értelemben a különbőz® KGST-programok keretében is dolgozunk. Másik nagy megrendelőnk az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár, melynek 15 millió forint értékben végzünk felújítást és karbantartást az V. ótéves tervben. De nemcsak ipari létesítményeken dolgozunk, hanem múzeumok karbantartását és restaurációs munkáit is végezzük Pest megyében és a fővárosban egyaránt. — Legnagyobb volumenű feladatunk a Nemzeti Múzeum homlokzatának és tetőszerkezetének felújítása. ABUVÁTI- val és a Műemlék-felügyelőséggel működünk együtt, jövő őszre szeretnénk munkánkat befejezni. Várható árbevételünk 10—11 millió forint. Pollack Mihály eredeti tervei alapján hajtjuk végre a rekonstrukciót. Másik nagy munkánk a Petőfi Irodalmi Múzeum felújítása, melyet 1978 végére szeretnénk teljesíteni. Mivel igen jó a kapcsolatunk a múzeumok igazgatóságával, így az intézmény zavartalan működését biztosítjuk, anélkül, hogy munkánkban elmaradás lenne. A Szépművészeti Múzeum is szerepel terveinkben, ott is felújítási munkálatok várnak ránk. — Milyen helyi építkezésekben vesznek részt? — Községünk számára két lakóházat adtunk át a közelmúltban: egy hat- és egy 15 lakásos épületet. Most készült el a fogorvosi rendelő, az egyik szocialista brigádunk társadalmi munkában kifestette az óvodát, mintegy 45 ezer forint értékben. Folyamatban van a gyógyszer- tár, az óvoda felújítása, négy foglalkoztatóhelyis éggel bővítjük a bölcsődét a Pest megyei Tanács tervei alapján. A mozit is felújítjuk. fehérpataki igaz, csak tizenhárom mérkőzés van mögöttük. A vasárnapi nyitány máris rangadót hoz. Az Ikladi Vasas fogadja otthonában a harmadik helyezett tököli csapatot. A találkozó minden bizonnyal heves küzdelmet hoz, hiszen a pályaelőny a hazaiaknak kedvez. Az ikladiak tavasszal veretlenek maradtak. A találkozó délután 5 órakor kezdődik. Előtte 4 órai kezdettel a két sportkör ifjúsági csapatai mérik össze erejüket. SPORT -4- SPORT + SPORT 4- SPORT Nyitány a megyei kézilabda-bajnokságban A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT boltjaiban , _ _ augusztus 2~11. A J L Á t 4