Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-29 / 204. szám
1976. AUGUSZTUS 29., VASÁRNAP A KISZ megyei bizottságának üléséről Felkészülés az ifjúsági parlamentekre Válkkti törvények öt évre 9/ Tartalmukban gazdagodtak a Pest megyei új kollektív szerződések A KISZ Pest megyei Bizottsága megtárgyalta a szeptemberben kezdődő ifjúsági parlamentek előkészítésének teendőit, a szeptember 11-én kezdődő szolidaritási hónap szervezésének feladatait és személyi ügyekben döntött. Valamennyi KlSZ-alapszer- vezet feladatául szabták meg, hogy tevékenyen segítsék az ifjúsági parlamenteket szervező állami szerveket, a gyárak, a termelőszövetkezetek gazdasági vezetését, az iskolákat, együttműködve a helyi párt- szervezetekkel és a szakszervezetekkel. A KISZ megyei bizottságának tagjai ellátogatnak a helyi parlamentekre., s beszámolnak az ott szerzett tapasztalataikról. Amint a KISZ-bizottsági ülésen elhangzott: a szolidaritási hónap megyei megnyitó ünnepsége és nagygyűlése Cegléden lesz szeptember 11-én, szombaton, a fasiszta chilei junta hatalomra kerülésének évfordulóján. A városban egész napos program várja majd a fiatalokat Játékos sportversenyeket, kulturális műsorokat, művészi bemutatókat szervez a megyei KISZ-bi- zottság. Este a Kossuth téren fáklyás felvonulás vezeti be a Csaknem 3 milliárd forint volt Pest megye fogyasztási szövetkezeteinek bolti forgalma az év első 7 hónapjában, 6,7 százalékkal több, mint a múlt év hasonló időszakában. A vendéglátó üzletek forgalma kis híján elérte a 600 millió forintot. Ez 10,3 százalékos növekedést jelent. A bolti kiskereskedelemben a legmagasabb forgalmi értéket a gödöllői ÁFÉSZ érte el, több mint 222 millió forinttal Vác (217 millió) és Dabas (211 millió) előtt. A túrái Galgavi- déke és a ceglédi ÁFÉSZ bolti forgalma 190—200 millió forint között alakult. A legnagyobb forgalmat az élelmiszerüzletek érték el; több mint 1 milliárd forintot, amely 18,5 százalékkal haladja meg a múlt év első hét hónapi értékét. A szövetkezeti áruházak csaknem 284 millió forinttal alatta maradtak a tavalyi hét hónap szintjének. A zöldséggyümölcs szaküzletek 62,5 millió forint értékű árut adtak el, 13 százalékkal többet, mint tavaly. (Ez azonban, sajnos, csak értékben több.) A ruházati és a vegyesboltok forgalma hasonlóan az áruházakéhoz, szintén nem érte el a múlt évi szintet. nagygyűlést, amí»ynek szónoka dr. Nagy Sándor, a KISZ Központi Bizottságának titkára. Szeptember 11-én Cegléden egész nap nyitva tart a szolidaritási bazár, amelynek bevételét az elnyomott chilei népnek ajánlják fel a fiatalok. A megyei szolidaritási hónapban politikai plakátversenyt is hirdetett a KISZ-bizottság. ★ A KISZ Pest megyei Bizottsága ülésén személyi változásokat hagyott jóvá. Berla Ferencet, a megyei KlSZ-bizott- ság titkárát — érdemei elismerésével — felmentette tisztségéből, mivel a Politikai Főiskola nappali tagozatán tanul tovább. Az ülésen Tóth András gépészmérnököt, a megyei KISZ-bizottság munkatársát választották meg megyei titkárnak. A megyei KISZ-bizottság jóváhagyta Herczenik Gyula felmentését a sződligeti Ligeti Károly megyei KISZ vezetőképző iskola igazgató tisztéből más fontos pártmegbízatására való tekintettel, s igazgatónak Jánosa Gyulát, a megyei KISZ- bizottság munkatársát nevezte ki. A szövetkezeti kereskedelem összes forgalomnövekedése 2 százalékkal volt magasabb ebben az időszakban, mint a tanácsi kereskedelemé. A KGST keretében Megalakult a CGOPiNFORM Szombaton befejeződött a KGST-tagországok központi szövetkezeti szövetségei és tanácsai által életre hívott tudományos és műszaki információcserével foglalkozó munka- csoport budapesti tanácskozása. A részt vevő bolgár, csehszlovák, lengyel, NDK-beli. szovjet és magyar delegáció vezetői aláírták a jegyzőkönyvet, amely rögzíti az információcserét immár rendszeressé tevő, a továbbiakban COOP- INFORM néven tevékenykedő munkacsoport legfontosabb tennivalóit. Ugyanakkor kijelölték a gyakorlati munkát irányító bázisszerveket, magyar részről a SZÖVORG-ot. Elfogadták a COOPINFORM tematikáját, kidolgozták és jóváhagyták a bázisszervek feladatait, munkatervét. Tegnap 50 ezren az AGROMASEXPO-n Mozgalmas volt az AGRO- MASEXPO ’76 szombati napja, ötvenezer látogató kereste föl a mezőgazdasági, élelmiszer- ipari gépek vásárát. A legtöbb érdeklődőt a kiskerti és háztáji gépek kiállítása vonzotta. A választék bővítésére ezen a napon kötött szerződést a Hermes 1100 darab, tízféle kerti munkára alkalmas csehszlovák traktor jövő évi szállítására, s 40 millió forint értékben évi 1000 darab olasz kismotor vásárlására. Magyarországon gyártják a motorhoz szükséges szerelvényeket, vázat, kapát, szivattyút, fűnyírót. Pest megye legnagyobb ipar- vállalatának, a Csepel Autógyár üzemi lapjának nemrégiben 24 oldalas melléklete jelent meg. Hatezer példányban. A melléklet így szinte mindendolgozóhoz eljut. Megismerhetik a benne foglaltakat, tanulmányozhatják, s ha a szükség úgy kívánja, fellapozhatják annál az oldalnál, ahol vitás vagy sérelmes ügyükre választ, érvényes jogszabályt találhatnak. Az említett melléklet nem más, mint az 1976—80. évi kollektív szerződés. A népgazdaság igényeinek megfelelően Bár a Csepel autógyári kollektív szerződés nyilvánosságra hozatalának ez a formája példamutató, nem egyedi a törekvés, szinte valamennyi Pest megyei vállalat gazdasági és politikai vezetésének az a szándéka, hogy minél többen ismerjék meg az öt esztendőre készített, a jogokat és kötelességeket rögzítő vállalati törvénykönyvet. Ahhoz azonban, hogy a kollektív szerződések ez év július 1-ig elkészültek, rendkívül sok munkára, alapos, sokirányú előkészítő tevékenységre volt szükség. Nehezítette a szerződések kidolgozását, hogy az V. ötéves tervekkel együtt, az időközben életbe lépett közgazdasági szabályozók á'ltal megszigorított azdasági körülmények között ellett elkészíteni. Ez utóbbi feladatok is jelentékeny megterhelést okoztak a vállalatok vezetőinek. Nem voltak kevesen azok, akik vitatkoztak is, vajon helyes-e, ha mindezekre egy időben kerül sor, hátha az alaposság sínyli majd meg ,a gyors munkát. Azoknak volt igazuk, akik a SZOT irányelveinek és a munkaügyi miniszter rendeletének megfelelően alapvető követelménynek tartották, hogy a kollektív szerződés összhangban legyen a középtávú tervvel. így is történt Pest megyében: a vállalatok nem csupán a korábbi időszakra kötött szerződések módosítására helyezték a hangsúlyt, hanem a népgazdaság igényeinek megfelelően új alapokra helyezték tartalmi összefüggéseit is. Ezt a tényt állapíthatta meg a kollektív szerződések tapasztalatairól készült SZMT- elnökségi tájékoztató vitája során az MSZMP Pest megyei végrehajtó bizottsága is. Hozzátéve, hogy e követelmény teljesülése mellett jobb kollektív szerződések készültek, mint a megelőzőek voltak. Igazodva az irányelvekhez, több helyet kapott ' a helyes létszámgazdálkodás, a teljesítménykövetelmények reális megállapítása, a helyes bérformák megválasztása, az anyagi ösztönzés javítása, a termelékenység növelése. Nagyobb figyelmet kapott az értékes és korszerű gépek, berendezések kihasználásának fokozása, a szakképzés és továbbképzés elősegítése, az ifjúsági és nőpolitikái határozatok végrehajtása, valamint a szociálpolitikai célkitűzések megvalósítása. Az öt esztendőre érvényes kollektív szerződések előkészítése 1975. második felében kezdődött meg a megye vállalatainál. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően előkészítő bizottságokat hoztak létre, amelyek időben munkához láttak, bár több helyen előfordult, hogy a felettes szervek végrehajtási utasításaira vártak, elsősorban az év elején életbe lépett szabályozók értelmezésével kapcsolatban. Végül is a problémákat megnyugtatóan rendezték az előkészítés időszakában megjelent MüM—SZOT közös irányelvek. Viták kereszttüzében A kollektív szerződések tervezetét az előzőeknél sokkal több dolgozó vitatta meg, s a vállalatok gondoskodtak róla, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre tartalmának megvitatására, észrevételekre, javaslatokra. A tervezeteket bizalmi csoportmegbeszéléseken, szakszervezeti taggyűléseken, összbizalmi-tanácskozáso- kon, illetve munkásküldött- tanácskozásokon vitatták meg, a gazdasági vezetők részletes tájékoztatója alapján. Ezek a tájékoztatók nagyban hozzájárultak a vállalatok gazdasági helyzetének megismeréséhez, s ez hatással volt arra is, hogy a dolgozók számos olyan javaslatot tettek, amelyek az egész kollektíva érdekét tükrözték. A javaslatokat jegyzőkönyvbe foglalták, minősítették és a szerződések véglegesítésénél több mint 50 százalékukat hasznosították. Milyen javaslatok voltak ezek? Sok helyütt tartották szükségesnek a túlórák számának csökkentését, a teljesítménybérezések kiterjesztését, az anyagi ösztönzés javítását, a nyereségprémiumban részesíthetők körének meghatározását. A korábbinál kevesebben léptek fel olyan igényekkel, amely ,ek figyelmen kívül hagyják az anyagi lehetőségeket, vagy esetleg nem is a kollektív szerződésbe tartoznak. Szinte egyöntetű minden Pest megyei vállalatnál, hogy a dolgozók javaslataikra a törvényekben előírt módon választ kaptak. Mint azt az előbbiekben is említettük, a kollektív szerződések részletes viták tüzében kovácsolódtak ki. Érthető ez; ahol anyggi ösztönzésből, szociális juttatásokból, más jogokról és kötelezettségekről kell öt évre szólóan dönteni, ütköznek az érdekek. A lényeges azonban, hogy az elkészült szerződésekben a többség érdeke fogalmazódott meg. Ami például a részesedési alapot illeti, a korábbi évekhez viszonyítva — nagyon helyesen — mérsékelt felhasználást terveznek. Gond, hogy a csökkenési tendencián belül sok helyütt olyan fontos területek fejlesztésénél is a visszafogottság jelentkezik, mint a munkakörülmények javítása, az óvoda és bölcsőde, valamint a lakásépítési hozzájárulás. Anyagi ösztönzés, lakásépítés Az anyagi ösztönzést tekintve jelentős előrelépés tapasztalható a jól dolgozó munkások, brigádok, a törzsgárdata- gok megbecsülésében. Nagyobb hangsúlyt kapott a fegyelmezett munkáért járó elismerés. Sokakat érintő, kollektív szerződésben rögzített kérdés a lakásl^érdés. Ismerve az igényeket, s a megváltozott szabályozók ellenére meglevő lehetőségeket, a vállalatok nagy többségénél többet lehetett volna tenni, mint ameny- nyit megterveztek. Az egy főre jutó támogatás mértéke általában megfelel az új szabályozók előírásainak, de a támogatásban részesíthetők száma csökkent. Jól példaként említhetjük meg a Pestvidéki Gépgyár kollektív szerződését, náluk a középtávú szociálpolitikai tervekben már előre rögzítették az évenkénti lakás- vásárlások, iletve- az építendő munkáslakások számát. Hiányzó függelékek Csak dicsérni lehet azt a törekvést, amely a vállalatoknál a törzsgárdatagok anyagi és erkölcsi megbecsülésének további növelésére irányul. Változatosak a megbecsülés formái a jutalomszabadságtól, a differenciált év végi részesedéstől kezdve a nyugdíjba vonulási különjutalomig. Üj vonás a szerződésekben, hogy a gyermekgondozási segélyen levő anyákról általában nem feledkeztek meg, sok helyütt rögzítették szakmai képzésükkel és anyagi támogatásukkal kapcsolatos tennivalókat. A legtöbb észrevétel már a tervezetek vitájánál a túlmunka szabályozására vonatkozott. Helyenként, hivatkozva a munkaerőhiányra, a túlórák növelését tervezték, sok helyütt a tavalyi felhasználást kívánták törvényesíteni; végül is a vállalatok többségénél elfogadható szinten határozták meg a túlmunka nagyságrendjét. A megyében több mint 140 önálló gazdasági egységben készítettek kollektív szerződést. Gondot okoz azonban, hogy a gyáregységek többségénél nem készültek a helyi sajátosságokat tükröző függelékek. Ennek oka, hogy sok helyen nincs önelszámolási rendszer, kellő gazdasági önállóság, s ez gátolja a társadalmi szervek jog-hatáskörének érvényesítését is. Mindenki megismerje A gondos előkészítés, az alapos és széles körű vita végül is — minden akadályozó tény ellenére — a korábbi évekhez viszonyítva tartalmában jobb kollektív szerződéseket eredményezett. Elősegítette ezt, hogy Pest megye járási és városi pártbizottságai, a párt- szervezetek segítettek a szak- szervezeti és gazdasági vezetőknek a felmerült problémák tisztázásában, a vélemények egyeztetésében. Az előkészítés során erősödött a kapcsolat a gazdasági és a szakszervezeti vezetés között, s a választott testületek jól képviselték a népgazdaság, a vállalatok és a dolgozók érdekeit. A szerződések kollektív munka eredményeként kerülhettek aláírásra. Írásunk elején a Csepel autógyári példát említettük. Ott a megfelelő elkészítés és a tervezet nyilvánosságának megteremtése után lehetővé tették, hogy minden dolgozó kezéhez eljusson az öt esztendőre érvényes vállalati törvény. Említhettünk volna más példát is, hiszen rajtuk kívül jó néhány vállalatnál hasonlóan cselekedtek. Bizonyára így tesznek majd azok is. akiknek ma még erre nem adódott lehetőségük. A Pest megyei párt-végrehajtóbizottság — egyetértve az SZMT elnökségével — fontos feladatként határozta meg, hogy a vállalati szakszervezeti szervek, a gazdasági vezetők, a propagandamunka során tegyék lehetővé, hogy a kollektív szerződést mindenütt megismerjék a dolgozók. A megismerés azonban még nem elegendő. Az új kollektív szerződések akkor kapnak igazi értelmet, ha a munkahelyeken minden dolgozó — vezető és beosztott egyaránt — arra törekszik, hogy a bennük megfogalmazottak szerint cselekedjen, s közösen őrködjön afölött, hogy a vállalati törvényt végrehajtsák, szabályait megtartsák. Baumann László Izzik a kalapácsfej A Szentendrei Kéziszerszámgyár egyik jelentős mennyiségben előállított terméke a kőműveskalapács. Katona Ferenc, a gyár dolgozója hevíti kovácsolási hőmérsékletre a ka- lapácsfejck nyersanyagát. Bozsán Péter felvétele H írül adtuk annak idején, hogy januárban újszerű kezdeményezést indított el a váci Sző- nyi Tibor kórház és rendelőintézet. Beszélgetésre hívta össze dr. Kollár Lajos igazgató munkatársaival azokat, akik a közelmúlt években az intézmény falai között kezelésük alatt álltak. Az első orvos-beteg találkozó a vártnál is nagyobb sikert hozott: nemcsak nagy számban jelentek meg a volt betegek közül, hanem olyan hasznos észrevételekkel is szolgáltak, amelyek nagymértékben segítik a kórház további gyógyító tevékenységét. Mindemellett lehetőséget biztosított e találkozó arra is, hogy a kórház orvosai — bizonyos mértékig — továbbra is figyelemmel kísérhessék volt betegeik egészségi állapotát. A januári kezdeményezést követi majd időről időre, esetleg évente hasonló orvos-beteg találkozó. Még lényegesebb azonban az a törekvés, hogy minél közvetlenebbé, intenzívebbé tegyék a váci kórház és rendelőintézet .betegkapcsolatát, egészségügyi tevékenységét, figyelemmel a megelőzésre, a gyógyításra és az utókezelésre egyaránt. Ennek a törekvésnek a Otthonosan — a kórházban tanújele az a kis füzet is, amelyet — ugyancsak saját kezdeményezésként — újabban minden betege kezébe ad a kórház. Ez a kórházi útmutató közvetlenül azt a célt szolgálja, hogy betegek és látogatóik egyaránt ismerkedjenek meg az intézménnyel, a gyógyulás érdekeit szolgáló előírásokkal. A szellemes rajzokkal is élénkített füzetből megtudhatják a betegek, hogy mit kell tenniük nekik vagy hozzátartozóiknak a megérkezéskor, mit szükséges oda magukkal vinniük, vagy éppen mit ne vigyenek magukkal, megismerhetik a kórház pontos házirendjét ébresztőtől az esti villany- oltásig. Még arról is szó esik, hogy milyen külön szolgáltatásokat vehetnek benttartózkodásuk idején igénybe. Ezek közé nemcsak a büfé, a kölcsönkönyvtár, a könyvüzlet tartozik, hanem — s ez is követendő példa! — rendszeresítették a kórház halijában a Musi- ca Humana szimfonikus zenekar hangversenyeit, időnként pedig ugyanitt egészségügyi felvilágosító előadásokat tartanak filmvetítéssel. Ne tekintsük egyszerűen csak a kórházi rend ismertetésének e füzetet, bár ez magában véve sem lenne lebecsülendő, hiszen jól tudjuk, milyen sokat jelent az amúgyis érzékenyebb, a megszokott környezetéből kiszakadt betegnek, ha tudja, milyen viszonyok közé került, s milyen életrendet, lehetőségeket biztosítanak számára. Ám ennél is sokkal többről van szó, mint ahogyan a füzet bevezetőjéből kiderül, miszerint: „Tájékoztatónkat azzal a reménnyel nyújtjuk át önnek, hogy segítségével a kórházban tartózkodásának ideje alatt otthonosan érezze magát új környezetében”. Otthonosan — a kórházban? — Az első pillanatban talán furcsának hangzik, pedig mindenekelőtt erről van szó, mint a gyógyulás egyik alapfeltételéről. S ehhez kapcsolódik a másik: a közös együttműködés, a kellő összhang — a mielőbbi gyógyulás érdekében — a beteg és a kórház orvosai, ápolónővérei között. Ez a szándék adja meg a tartalmát, igazi értékét a váci kezdeményezésnek, amely a beteg és a gyógyítók funkcionáló közösségét kívánja kialakítani. Méghozzá olyan kapcsolattal, amely az egyedi eseteken túl szélesebb körbe is mutat. Ezért kérik távozó betegeiket arra, hogy egy kis kérdőlapot töltsenek ki, amelyen megírják, mit tartottak dicséretesnek és milyen javaslataik vannak a kórház működésével kapcsolatban. E tanácsokat, észrevételeket a későbbiekben hasznosítani igyekeznek az újabb betegek érdekében. É rdemes figyelembe vennünk az előbbiekben leírtakhoz azt a körülményt is, hogy az új egészségügyi törvény szerint hazánk minden állampolgárának biztosított joga az egészségügyi ellátás. Rendkívül nagy kihatású tehát minden olyan törekvés, amely ennek az ellátásnak a színvonalát, hatékonyságát igyekszik tovább javítani. A váci törekvés, kezdeményezés ezért is a legszélesebb társadalmi jelentőségű. Eredménye bizonyára nem is fog elmaradni. —s A megyei szövetkezeti kereskedelem mérlege: 3 milliárd forint 7 hónap alatt