Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-04 / 183. szám

1976. AUGUSZTUS 4., SZERDA %%&ag9 TAKSONY SzcrszÉmek, gépek - kiskertekbe Sokrétű háztáji termelést folytatnak a Taksony és Vi­déke ÁFÉSZ nyolc községre kiterjedő ellátási körzetében. A terebélyesedő háztáji tevé­kenység újabb beruházásra ösztönözte az ÁFÉSZ-t. Tak­sonyban megkezdték egy me­zőgazdasági ABC-áruház épí­tését, amely nemcsak a körzet, «je a ráckevei járás kisterme­lőit s a Duna-ág menti nya­ralótelkek tulajdonosait is el­látja majd a termeléshez szükséges szerszámokkal, kis­gépekkel, gyümölcs- és facse­metékkel, palántákkal, nö­vényvédő szerekkel. Az elő­reláthatólag még az idén meg-, nyíló áruház építéséhez jelen­tős összeggel járult hozzá a SZÖVOSZ és a MÉSZÖV. A számítások szerint Pest me­gye első mezőgazdasági ABC- áruháza a jövő évben 24 mil­lió forintos forgalmat bonyo­lít le. Új !?agy hatású növényvédő szer Hazánk legnagyobb növény- Védőszer-gyárában, a Fűzfői Nitrokémiában új, nagy ha­tású gyomirtó szer előállítá­sára készülnek. Az Eradican nevő növényvédő szert saját technológia alapján állítják majd elő abban az új üzem­ben, ahol ezekben a napok­ban kezdték meg a gépek, be­rendezések szerelését. Az új gyomirtó szer óriási előnye, hogy akkor is igen hatékony, ha nincs elég csapadék, hi­szen a talajban elgázosodik és bejárja a legapróbb részecs­kéket. Ugyanakkor irtja azo­kat a gyomokat is, amelyek már ellenállnak a hagyomá­nyos gyomirtó szereknek. Je­lentősége különösen az ipar­szerű kukoricatermesztési rendszerek térhódításával nőtt meg. 1 Dabason farka a kép — Segít a főváros Fejlődik az egészségügy, javul a betegellátás A dabasi járás nagy kiter­jedésű, tanyákkal tűzdelt me­zőgazdasági terület. A köz- egészségügy gondjai, felada­tai is sajátosak a járásban. A legjellemzőbbek, hogy tarka a kép. Kétszázezren a járási rendzlőbzn A járás lakóinak száma 74 ezer 737, s orvosi ellátásuk részben a főváros különböző egészségügyi intézményeiben zajlik. Csupán a járáfei szak­orvosi rendelőintézet forgal­ma meghaladta tavaly a 200 ezret, a járás lakóinak 63 szá­zaléka részesült szakorvosi el­látásban. Alsónémedi, Bugyi, Gyál és Felsőpakony lakói a fővárosi rendelőintézetekhez tartoznak. A dabasi szakren­delő csupán időszakos felül­vizsgálatukkal foglalkozik. Itt azonban nincs ideggyógyá­szati, ortopédiai, szemészeti, gégészeti szakrendelés; ezek a járás egészségügyének hiány­szakmái. A járás lakóinak kórházi ellátása olyan sok fővárosi intézményhez tartozik, hogy az áttekintés, a kapcsolattar­tás szinte lehetetlen. Példa­ként csupán egyet: öt külön­böző kórházban látják el a járás nőgyógyászati betegeit. Az országban az elsők kö­zött kezdte Dabas a balesetet szenvedettek tornatermi utó­kezelését. Az ehhez szükséges fizikoterápiára szolgáló helyi­ség azonban ma már szűkös. A rendszeres vízi torna — balneoterápia — pedig még a jövő feladata. Az elmúlt év második felében megszervez­ték a járás területén az on­kológiai szűrést is. Ezzel ke­vés járás dicsekedhet az or­szágban. Körzeti orvosok A betegek alapellátását 26 körzeti orvos, két körzeti gyermekorvos és 11 fogorvos EGYEDÜL ELLÁTJA ABC áruház a jövő lakótelepén Budaörs nagyközség észak­nyugati felén nagy kiterjedésű új lakótelep körvonalai bonta­koznak ki a hegyek gyűrűjé­ből: 1020 lakás épül föl itt, egy része lakásszövetkezeti szerve­zésben. Jelenleg mintegy 300 család lakik már a telepen az új otthonokban, s 1977 első ne­gyedévében további 300 lakás készül el. A telep áruellátásá­nak megszervezésével a biator- bágyi ÁFÉSZ-t bízta meg a nagyközségi tanács, s telket je­lölt ki egy korszerű ABC áru­ház számára. Ennek építése félidejéhez érkezett. — November 7-én nyitjuk meg, a SZÖVOSZ kong­resszusa alkalmával tett együttes felajánlásunknak megfelelően — mondotta Hegyi János, az ÁFÉSZ igazgatósági elnöke. — Az idén tavasszal kezdte meg az építését a nyíregyházi MEZŐGÉP vállalat, s az ütem­terv szerint haladnak a mun­kával. Az ABC áruház 600 négyzetméter alapterületű lesz, ehhez csatlakozik egy 30 négy­zetméteres oktatási kabinet, amely a megye szövetkezeti hálózata számára képez keres­kedelmi tanulókat. — Az üzlet területileg is az új lakótelep központjában lesz, s egyedül képes ellát­ni élelmiszerrel, valamint háztartási cikkekkel a föl- épülő telep egész lakossá­gát. Az előzetes számítások szerint jövőre 23 millió forint lesz a forgalma. A biatorbágyi ÁFÉSZ-nek nem ez az egyetlen vállalkozá­sa Budaörsön: átvették a ME­ZŐGÉP Tröszt központi kony­hájának és éttermének a keze­lését is, ahol 800 adag ebédet főznek naponta; innen látják el Budaörs 8 üzemének dolgo- ! zóit. Kapcsolataik, a kölcsönös ! együttműködés eredményessé- | gét jelzi, hogy a Herceghalmi í Állami Gazdaságban megala- í kult ÁFÉSZ-munkástagozat számára az áruellátáson kívül szolgáltatásként hamarosan gázcseretelepet létesítenek. végzi. Mindegyikükre — já­rási átlagban — kétezernyolc- száz beteg jut, de Gyálon ez a szám eléri a négyezret, Da- bason a háromezernégyszázat. A rendelésen megjelenők fogadásának tárgyi feltételei javulnak. Ezt jelzik az új ren­delők Kakucson, Ócsán, Felső- pakonyban, Pusztavacson. Tervezik — öt éven belül — Gyálón és Dabason az ötödik orvosi körzet megnyitását is. Sokat panaszkodnak a gyá- liak: nincs fogorvosuk. Jelent­kező ugyan lenne, de fogor­vosi rendelő nincs. Talán a helyi tsz új üzemorvosi ren­delőjében megfelelő helyiséget kap majd a fogorvos is, s ezzel megoldódik a gond. A dolgozók üzemorvosi ellá­tását hat körzet biztosítja. Az üzemorvosok nem csupán „re­ceptírók”, alkalmassági vizs­gálatot végeznek, elbírálják a keresőképességet, gyógykezelik a dolgozókat, szervezik az üzemi elsősegélynyújtást, ügyelnek az egészséges mun­kakörülményekre. A járási TBC-gondozó inté­zet egyre inkább a légzőszer­vi betegek gondozójává válik, mert csökken a TBC-ben szenvedők száma. Az intézet felszerelése öt év alatt 70 ezer forintnyi értékkel gyarapodott. Nagy eredmény volt az is, hogy — a tüdőszűrés kapcsán — elvégezték a lakosság cu­korbetegszűrését is. Viszont ideggyógyász híján a helyi al­koholelvonó szakrendelés — egyelőre — szünetel. A mentő nem taxi! A járásban 11 esztendeje működik a mentőállomás. Hat kocsival évente öt-hatszáz esetben vonulnak ki és nyúj­tanak gyakran életmentő se­gítséget. Sajnos, nemegyszer visszaélnek a lakók a lehe­tőséggel. Előfordult, hogy ak­kor is riasztották őket, amikor csupán egy jelentéktelen ujj- sérülés ellátására volt szük­ség. A mentő nem taxi! Az egészségügyi dolgozók továbbképzésében is szép eredményeket mondhat ma­gáénak a járás. A körzeti or­vosok öt-, a szakorvosok há­romévente rendszeres tovább­képzésen vesznek részt, s ez évtől a járási rendelőintézet­ben megkezdik a tízhónapos nővértovábbképzést is. Az egészségügyi felvilágosí­tást a TIT, a Magyar Vörös- kereszt és a járási hivatal egészségügyi osztálya karöltve szervezi. Jó az etikai helyzet is: öt év alatt csupán három fegyelmi eljárás volt. Annál gyengébb viszont a táppénzes fegyelem: a körzeti rendelők­ben 40 százalékkal, a rende­lőintézetben 80 százalékkal nőtt a táppépzkiutalás öt év alatt. Gondok, tennivalók Az egészségügyhöz kap­csolódó gond az is, hogy Gyá­lon, Ócsán, magas, a talajvíz­szint, a talaj szennyezettsége nagy. Az egész járásra jellem­ző, hogy a szennyvízlevezetést csak átmenetileg tudják meg­oldani: gyűjtőaknákban tá­rolják. Az intézményes sze­métszállítást csak három köz­ségben, Dabason, Öcsán és Gyálon oldották meg. Az éttermekben, presszók­ban, italboltokban nagy — s folyton növekvő — a forga­lom, a zsúfoltság. Ezért egyre kevésbé képesek megfelelni a higiéniai követelményeknek. A Dabason tervezett 1500 személyes központi főzőkony­hát — a gyermekélelmezés helyzetén könnyítene — még nem adták át, Bugyin a 300 adagos hasonló konyhát már igen. Jobb a helyzet az okta­tási intézményekben. Herná- don, Örkényben bővült az óvoda, Gyálon és Dabason új épül. Nem nevezhetők azonban kielégítőnek a járásban az if­júság sportlehetőségei: nincs általános iskolai tornaterem. Sok helyütt délután is taníta­nak. A felsőpakonyi nemzet­közi KISZ-tábor egészségügyi körülményei javultak: új sát­rakat vettek, felújították a tá­bort, megoldották az ivóvíz- ellátást. A dabasi járás egészség­ügyének képe tehát tényleg tarka. Egy azonban bizonyos: gyarapszik, fejlődik az egész­ségügy, emelkedik a betegek ellátásának színvonala. Vasvári G. Pál Út a bányához Tizenkét méter széles bekötőutat építenek az ócsai kavicsbányához. Képünkön a Közúti Építő Vállalat dolgozói, Tóth Ignác brigádja mun­ka közben. Nagy Iván felvétele Rendelő, ebédlő, sportpálya Épült: társadalmi munkával D unaharasztin, a sütőipari vállalat központjának udvará­ban fehérre vakolt, új, két­szintes épület emelkedik. Kör­nyezetében még látszik, hol púposodott a sóderhalom, merre hordták a meszet. Az építők, bármennyire igyekez­tek is eltűntetni a nyomokat, le sem tagadhatják: nem ré­gen hagyták el a terepet. Munkában a közösség A vállalat pártszervezeté­nek titkára, Borotai István és Kovács Zsigmond, a szakszer­vezeti bizottság titkára öröm­mel kalauzolnak a friss, mész- illatú épületben. — Tavaly ősszel raktuk le az alapokat, az idén tavasz- szal készen állt az épület. j Több mint kétezer óra társa­dalmi munka van benne — közli a párttitkár, majd átve­szi a szót Kovács Zsigmond: — A fő cél az üzemorvosi rendelő megteremtése volt. Nagyon fontosnak tartjuk az üzem- és munkaegészségügy fejlesztését, a betegségek meg­előzését, a táppénzes napok számának csökkentését. Eb­ben segít nekünk az üzemor­vos, aki jelenleg mellékfog­lalkozásban hetente két alka­lommal rendel. A jövőt te­kintve azonban komolyabb terveink vannak. A komolyabb terv: főállású üzemorvost helyezni el az új rendelőben. A vállalat gépko­csival vinné az orvost az üze- J mekbe, Pilisvörösvártól Daba- sig. Az egyszerűbb vizsgála­tokat a helyszínen el lehetne végezni, az orvos hasznos ta­nácsokat adhatna mindenütt a munkavédelemnek, segítene a betegek utaztatásának csök­kentésében. Szép terv. S any- nyira akarják, hogy minden bizonnyal meg is valósul. A rendelőt is nagyon akar­ták, meg is csinálták. Rakták a falat autószerelők, pékek, mindössze két kőműves irá­nyításával. Majd sor került a villanyszerelőkre, vízvezeték­szerelőkre is, minden szakipa­ri munkát maguk vállaltak. A rendelő az emeleti részt fog­lalja el, várószobával és vet- közőfülkékkel, a földszintre tálaló, konyha és étterem te­lepült. A régi épületben levő alagsori ebédlő ma már rossz emlék csupán. Munkáslakások, üdülés... A vállalati közösség életé­ben nem ez az egyetlen társa­dalmi munka az idén. A bu­daörsi üzem korszerűsítésé­ből is 3500 órával vették ki a részüket a brigádok. Közös célok elérése érdekében min­denben segítik a vállalatot. Éppen ezért a vállalatvezetés is igyekszik segítséget nyújta­ni a munkásoknak, valamit valamiért. Polgárdi István, a vállalat igazgatója elmondja, hogy a dolgozók létszámának egyharmada harminc év alat­ti. Sokuk most rakja a csalá­di fészket, elsősorban ebben kell tehát támogatni őket. Szigetszentmiklóson belé­pett a vállalat a munkásla- kás-építési akcióba, Budaör­sön négy lakást kötöttek le, Százhalombattán is több lakás építéséhez járul hozzá a vál­lalat. Kamatmentes kölcsönö­ket adnak a családi házat épí­tő dolgozóknak, főleg fizikai munkásoknak és pályakezdő műszakiaknak. Jutalomüdülés A társadalmi munkában élenjáró dolgozók — vállalati kedvezménnyel — jutalom­üdülésre utazhatnak. Az idén Jaltába, Leningrádba, Szász- Svájcba, a Magas-Tátrába in­dulnak csoportok. A hazai nyaralóhelyeken is vannak a vállalatnak üdülői, Hajdúszo­boszlón, Mátrafüreden és a Balaton mellett. Jól végzett munka után megérdemelt a pihenés. — Saját műhelyben rendbe- hpztunk egy kivénhedt autó­buszt — mondja az szb-titkár —, sorban adják egymásnak az üzemek, kirándulni járnak vele. A busz a sportolókat is szállítja. Éppen augusztus el­sején volt nagyszabású válla­lati sportnap. A dolgozók sportolási ked­vét, sportszeretetét mi sem bi­zonyítja jobban, mint az újabb társadalmi munka: Bu­daörsön focipályát építenek a sütőüzem mellett. B I. Korszerűbben készülnek a gyújtógyertyák Megkezdték a próbaüzemel­tetést a Bakony Művek új ke­rámiaégető kemencéjében, s ezzel valamennyi feltételét megteremtették a korszerű gyújtógyertyagyártásnak. A személy- és teherautókhoz, va­lamint a motorkerékpárokhoz elengedhetetlenül szükséges kellékek gyártását Budapest­ről telepítették Veszprémbe. A régi technológiát korszerű­sítették, új gépekkel egészítet­ték ki, s az égetőkemence üzemeltetésével már megkezd­hetik a sorozatgyártást. Első lépésként a legkeresettebb autó- és motorkerékpár-gyúj­tógyertyákat gyártják, de fo­kozatosan felkészülnek a vá­laszték bővítésére is. Ül ENGEDMÉNY Női kartonruha Női kartonruha Importált strandpapucs Régi ár: 148,— Ft 170,- Ft 103,- Ft Új ár: 89— Ft 102— Ft 61,80 Ft A PEST MEGYEI RUHÁZATI % KISKERESKEDELMI VÁLLALAT » boltjaiban ^ .. augusztus in I. Férfi vikendcipő Női klumpa (textil felsőrésszel) Frottirtörülközö, 50x100 cm-es Lido karton, 140 cm széles Régi ár: 221— Ft 185,- Ft 59,50 Ft 46,20 Ft Új ár: 154,70 Ft 111— Ft 41,70 FI 32,30 Ft I i I i

Next

/
Oldalképek
Tartalom