Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-24 / 199. szám
1976. AUGUSZTUS 24., KEDD %Mdao TV-FIGYELŐ Nemzetközi Stúdió! Immár második adásával jelentkezett a múlt héten a televízió népszerű külpolitikai Fórumának kisöccse, a Nemzetközi Stúdió. Ezúttal a leszerelés, a katonai enyhülés témakörét vitatták meg a műsor vendégei, akik között most is közismert külföldi helyzetelemzőket, kommentátorokat láthattunk, hallhattunk. A stúdió műsorában elhangzottak alaposabb értékelése a külpolitikai újságírókra vár, ám a vitát, mint tévéműsort is igen magasra értékelhetjük. Ilajdu János irányításával ugyanis egy vérbeli televíziós programot rögzítettek a kamerák; egy végig feszülten szikrázó párbeszédet, amelynek hallgatói elégedetten állapíthatták meg, hogy Helsinki szelleme feltartóztathatatlanul hódít. A SALT—2 meg a fegyverkezéscsökkentést tárgyaló bécsi sorozat egyaránt olyan méltatást kapott, amely minden ellentmondásával együtt jelezte: az enyhülés biztos és tartós folyamat. A Nemzetközi Stúdió újabb jelentkezése egyébként technikai újdonsággal is szolgált. Mint tapasztalhattuk, ezúttal háttérbe húzódtak a szinkron- tolmácsok, a 'személyes jelenlétük nem zavarta az adást. Csepeli tépek. A lapok tudósításaiból tudjuk, hogy évente egy-egy napra a gyerekeké a Csepel Vas- és Fémművek. Április 30-án nyílnak tágra a nagy gyár kapui, hogy az ott dolgozó anyukák, apukák lányait, fiait vendégül lássák. Mindezt pedig azért, hogy a kis látogatóknak kedvet csináljanak: ők is Csepelen adják majd le a munkakönyvüket ... Megörökíteni ezt a nemesen csalogató látogatást? Jó téma, hálás téma. Olyan téma, amelyet filmre vinni sem rutinmunkaként, sem pedig túl- művészkedve nem lehet. A múlt csütörtök esti műsor — sajnos — egyik hibaforrást sem kerülte el. Hol a félkézzel leforgatott híradóriportok sablonfelvételei kísértettek, hol pedig az „etűdök” elhomályosuló közelképei untatták a szemet. Mindezek után érthető, hogy éppen a lényeg sikkadt el: jóformán semmit nem tudtunk meg arról, hogy miért fontos a gyerekeknek ez a valódi ünnepi vendégfogadása; kik és hányán és hogyan látják hasznát a műhely-, a csarnokj árásnak. Mint oly gyakran, ezúttal is kihasználatlan maradt a jó alkalom. Koós Béla szerkesztő filmje megmaradt az egyszeri esemény felszínén és nem vált azzá, amivé könnyen lehetett volna: szociográfiai jelentéssé. Elemzés helyett tünékeny képeket adott, összefoglalás helyett suttogó félmondatokat. Egyszóval semmi olyat, ami igazán érdekelhette volna a nézőt. Galga menü képek. Ahogyan a fentebb említett csepeli műsorból hiányzott az értelmező szó, ugyanígy a Galga menti Egyesített Páva-kört bemutató adás is hijával volt a jó értelemben vett kommentálásnak. Jószerivel egyetlen olyan mondat sem hangzott el, amely ismertette volna, hogy most mit is látunk; hogy ez a — úgy véljük — vőfélyes, menyasszonyos játék milyen népi hagyományokból táplálkozik; hogy ezek a hagyományok mennyire élnek, hatnak; s hogy ez a filmre vett hagyományidézés voltaképpen mit is akar mondani. Igaz, a televízió elsősorban a mozgó képek fóruma, ám alkalmankint mégis szükség van egy-egy szemre szép, ám kevésbé érthető műsor szóbeli magyarázatára. Néhány olyan mondatra, amely méltat, eí- igazít. Hogy a néző tudja: na, most erről van szó... Isten malmai. Két estén át láthattuk Szabó Pál Isten malmai című regényének televíziós változatát. Rendezője, Gaál Albert a műsorújságban jó előre jelezte: nem tudja, sikerül-e filmmé transzformálni a bihari ihletésű történet minden ágát-bogát. Kétkedésének igazat kell adnunk. A felszabadulás előtti, utáni idők gazdag fantáziával és hasonlóképpen gazdag élményanyaggal megírt históriája nem talált igazi otthonra a képernyőn. A különben mozgalmas történet sodrása lelassult; az ízes, kedélyes figurák elszürkültek. Különösen a tná- sodik rész vált a kelleténél anekdotikusabbá — már-már a paródia határáig. Rátonyi miije. Bárdi György j után most Rátonyi Róbert j kapta meg a képernyőt, hogy I a nézőket megörvendeztesse egy amolyan „igazi” show- műsorral: zenés, táncos játékot szervezzen maga köré. Sokaknak bizonyára tetszett ez a Rátonyi-show, sokaknak viszont ellenkező lehetett a véleménye. Ez utóbbiak valószínűleg azért méltatlankodtak, mert — miként legutóbb, a Bárdi-műsorban is — nem az a szokatlanul új, „más” műsor örvendeztette őket, mint amire számítottak. Eszt- rád? Revü? Jobb híján ezekkel a már megkopott — joggal megkopott — műfaji címkékkel illethetjük ezt a Rátonyi- estet is, amely bizony * nem változtatta meg a „címszereplőről” alkotott véleményünket. Minden fogadkozása, nyilatkozata ellenére sem lett amolyan show-man, sőt jobb jellemszínésszé sem vált, noha e szándékáról is bőven olvashattunk. Nem tudjuk, kié lesz legközelebb a képernyő, ám most már aggódunk: tényleg megérdemli az, aki egy hosszú estére megkapja? Akácz László A közművelődés új formája Szeptemberben: Mindenki iskolája Magyarországon — a legutóbbi népszámlálás adatai szerint — egymillió 16 és 55 év közötti munkaviszonyban álló felnőtt nem végezte el az általános iskola nyolc osztályát. (Nem számítva a közvetlen nyugdíj előtt állókat, a nyugdíjkorhatáron túl lévőket, a betegeket, a képezhetetleneket.) S meglehetősen nagy az „utánpótlás” is. Száz nappali tagozatos tanuló közül tíz 16 éves koráig nem fejezi be az iskolát. A későbbiekben közülük csupán egy szerez felnőtt korában általános iskolai végzettséget, a többi kilenc meg sem próbálja. Ezek az arányok tíz év óta változatlanok. Alapok a felszabadulás után Legtöbben az utolsó két osztályt, a hetediket és a nyolcadikat nem végezték el. Közművelődésünk fontos törekvése, hogy az általános iskolát mindenki befejezze. Se szeri, se száma a felnőttoktatást szorgalmazó társadalmi, állami, vagy éppen pártintézkedésekMegjelent az új Statisztikai évkönyv Megjelent az 1975. év legfontosabb országos adatait magában foglaló Statisztikai évkönyv. A Központi Statisztikai Hivatal szerkesztésében, a Statisztikai Kiadó Vállalat gondozásában napvilágot látott reprezentatív kiadványban a magyar statisztikai szolgálat átfogó képet ad az ország fejlődéséről, gazdasági és társadalmi helyzetéről. Mérlegszerű elszámolást közöl a nemzeti jövedelem és a társadalmi össztermék felhasználásáról, bemutatja az ágazatok közötti kapcsolatokat, a fejlesztésre fordított pénzeszközök és a beruházások alakulását, a munkaerőhelyzetet, valamint a keresetek és jövedelmek változását. Huszonöt átfogó témában külön fejezetek tartalmazzák az egyes népgazdasági ágak — ipar, mezőgazdaság, kereskedelem, közlekedéshírközlés stb. — részletes adatait. Szélesebb érdeklődésre tarthatnak számot a népesség alakulásával és a nép mozgalommal, a lakosság egészségügyi, szociális és kulturális ellátottságával, valamint a lakáshelyzettel foglalkozó táblázatok és adatsorok is. Az évkönyv közreadja az egyes megyékre vonatkozó legfontosabb statisztikai mutatókat is. A kötetet lapozva az érdeklődő — egyebek mellett — tájékozódhat a megkötött és megszűnt házasságok számáról, arányáról, a születéskor várható átlagos élettartam alakulásáról, a lakóhelyváltoztatások irányáról; a metró utasforgalmáról; a kivitel és behozatal áruszerkezetéről, az idegenforgalom adatairól csakúgy, mint az oktatás, a tudományos kutatás vagy a számítástechnika eredményeit, helyzetét tükröző számsorokról. Nem hiányoznak az új Statisztikai évkönyvből az igazságszolgáltatás fontosabb összefoglaló adatai sem. Művészjelöltek váci bemutatkozása A dunakanyari táj B. Séday Mária budapesti tárlatán Nagymaros és Vác képzőművészeti élete egyre gyarapodik értékben, új hajtásokkal. Nagymaros vonzásában Évek óta jár Nagymarosra, most a Fényes Adolf-terem- ben mutatta be az elmúlt évek festői termését. Nagyon hallt, nagyon szelíd egyéniség, csöndje azonban érett műveltet eredményezett. Egyszerű pompa ez, ízes tónusok fokozódnak a szín detonációivá, naplementéd súlyosak, szinte zsoltár, a Dunakanyar, az almádi táj, ahogy látja, láttatja. Az elmélyülés is a tehetség része, aki énről megfeledkezik, rongálja képességeit, nem így B. Séday Mária, aki hiteles minden mozzanatában. Miért? Könnyű megfejteni törvényeit a képek alapján. Semmit nem ront el lehetőségeiből, mert nem siet, olyan ritmusban halad előre portréiban és termé- szefcmegfigyeliéseiben, melyet tudása és sorsa engedélyez. Szerénysége magatartás, nem a minőség csökkenése, annak megvalósításában nagyon is következetes, nagyon is határozott minden látszólagos és tény leges halksága ellenére. Madách Imre Munkás- és Ifj Művelődési Központ, Vác Képzőművészeti Szakkör A katalógus Ízléses címlapja a szakköri tagok müveivel Van benne valami Nagy Balogh János imponáló makacsságából, abból a zártságból, mely sugárzását megőrzi a holnapnak is. Rejtett szenvedély ez, nem korán és nem azonnal felismerhető kincs, de kincs a javából. Eredményes szakkör A Madách Imre Művelődési Házban Vácott a Mikes István festőművész vezette képzőművészeti szakkör mutatkozott be. A kör tagjai 1970 óta dolgoznak együtt, szorgalmasan részt vesznek a foglalkozásokon, komoly gondot fordítanak a stúdiuimrajzokra. Önművelésük ma már közművelődési tényező, napközis általános iskolások nyári foglalkozásait a váci képzőművészkör tagjai vezetik, és önálló munkáikkal az elmúlt időszakban bsmuta tikoztak Szentendrén, Nagybörzsönyben, Pomázon, Szobán. Idei, váci irrunkabeszáimoi!ó- juk arról tanúskodik, hogy I bos Éva, Székely László, Fekete István, Kollár László, Petrovics Lászlóné szorgalmas lendülete meglepetéseket tartalmazhat. Egy valami dőlt el, hogy e Mikes István vezette rajzi gyakorlatok számukra hiteles örömet jelentettek, s ez már nem változhat, mindez ténykérdés. A közművelődési gyakorlatból művészi eredmény születhet idők során nem szűnő, hanem szüntelenül fokozódó összpontosítás esetén. Mikor, milyen mértékben, ez elsősorban tőlük fügig. Losonci Miklós nek, a párt* és kormányhatározatoknak, a megújuló felnőttoktatási formáknak. 1945. előtt hazánkban gyakorlatilag nem volt iskola- rendszerű felnőttoktatás. S bár a felszabadulás után mindjárt megszerveződtek a dolgozók általános iskolái, 1948-ban jelent meg az a törvényerejű rendelet, amely megvetette az alapjait a dolgozók önálló iskoláinak. Sokféle kedvezmény, egyszerűsítő törekvés valósult meg az utóbbi években a felnőttek oktatásában. Elég csak a leglényegesebbekre utalnunk: osztályozó vizsgát tehetnek egyéni felkészüléssel, elvégezhetnek egyszerre két osztályt, tanulhatnak esti, vagy levelező tagozaton. A mezőgazdaságban dolgozók részére külön öthónapos tanulmányi idővel működő iskolákat szerveztek. 1973 januárjától — az MSZMP KB határozata és a munkások továbbképzéséről szóló kormány- határozat szellemében — új formát, a szakmai képzést segítő és az általános iskolai végzettség megszerzését egyesítő tanfolyamokat vezettek be. Nemcsak formájában, tartalmában is korszerűsödött az utóbbi időben a felnőttoktatás. Csökkentették a tananyagot és az óraszámot. (Bevezették az egy osztály 160 órában való .oktatását.) Egységes követel, ményeket határoztak meg. Egyre több azoknak az iskolán kívüli fórumoknak a száma, hatásköre is, amelyek a felnőttek általános iskolai tanulmányait segítik. És most, ez év őszétől újabb nagy hatású segítség kínálkozik. Szeptember 15-től indítja meg ugyanis a Magyar Televízió és a Magyar Rádió közös vállalkozását — a Mindenki iskoláját. A hetedik és nyolcadik osztály anyagából A hetedik és a nyolcadik osztály tananyagát dolgozzák fel a műsorokban — a 160 órás oktatási formához kapcsolódva. De a műsorok nem iskolásmód- szerűek, hanem egy-egy tantárgy legfontosabb részével foglalkoznak. A felnőttek gyakorlati ismereteihez igazítva, s szórakoztató formában. Kikhez szól, kiknek készítették a Mindenki iskolája adásait? — Nos, nemcsak az általános iskolát nem végzett felnőtteknek. Támpontot ad mindazoknak, akik alapismereteiket felfrissíteni, rendszerezni kívánják, azoknak, akik csak iskolás gyermeküknek akarnak segíteni, a gyermek- gondozási szabadságon lévő kismamáknak, háziasszonyoknak, dolgozóknak, de bizonyos adások még az egyetemet végzetteknek is adhatnak újat — egy-egy területen. Bizonyára sokan lesznek, akik a műsorokat nézve, hallgatva kedvet kapnak a tanuláshoz, a vizsgázáshoz. A rádió hallgatása, a televízió nézése ehhez nem elég — önálló tanulásra is szükség van (mint említettük az adások nem is ölelik fel a teljes tananyagot). Megjelenik szeptemberben a Mindenki iskolája — olvasókönyve is, amely tanulási tanácsokat, módszertani útmutatást is tartalmaz. Hangban és képben A rádió Petőfi- és URH-adó- ja sugározza majd az irodalmi és a történelmi műsorokat, csütörtökön irodalmat, pénteken történelmet a Petőfi Rádióban, hétfőn az irodalom ismétlését, szerdán a történelem ismétlését hallhatjuk az URH-n. Szombat délelőttönként a Kossuth-adón magazin- szerűen konzultációt, tanulási tanácsokat sugároznak. A televízióban minden adás háromszor kerül képernyőre. Szei«!án 14.30-tól 15.35-ig először, vasárnap délelőtt 9.30—10.35-ig tart az első ismétlés és a következő hét keddjén 18.10— 19.15-ig a második ismétlésre kerül sor. A televízióban matematikával, fizikával, biológiával, földrajzzal foglalkoznak. S lesz 2 irodalmi és 2 történelmi műsor is. Ebben az évben sugározzák az általános iskola VII. osztályának anyagát. 5 januári ismétlés után kerü. sor a VIII. osztály tananyagára. A tömegkommunikációs rendszereket felhasználó új közművelődési forma felhasználja a technika megannyi előnyét, lehetővé teszi a legkiválóbb előadók bevonását, az audiovizuális módszerek alkalmazását. De nem mondhat le a hagyományos formák — az iskola, a klubok, a könyvtárak stb. sgítségéről sem. A Mindenki iskolája adásait 6 körzeti bemutatón és számos vitán beszélték meg szakszervezeti vezetőkkel, pedagógusokkal, népművelőkkel. És sikeréért sokat tesznek az állami és társadalmi szervek is. Brigádok, klubok, könyvtárak A SZOT például Budapesten 8, megyénként 6—6 munkásbázist hozott létre, ahol vizsgára is előkészítik a Mindenki iskolájának hallgatóit. Az Országos Pedagógiai Intézet a felnőttoktatásban részt vevő tanárokat készítette elő az adások felhasználására. Máris érkeztek jelzések, hogy az üzemek, munkahelyek, szocialista brigádok együtt kívánják hallgatni az adásokat. Klubok, könyvtárak, művelődési házak, iskolák csatlakoznak a Mindenki iskolájának szép kezdeményezéséhez, ahhoz, hogy minél többen sajátítsák el az általános iskolai tananyag nyújtotta ismereteket, a műveltség alapjait. Kádár Márta A tóalmási Cimbora Tóalmás csak földrajzi értelemben széle Pest megyének, a kulturális programot illetően kiemelkedő szerepet tölt be. A Művelődési Ház Ifjúsági Klubja évente többször is önálló lapot ad ki Cimbora címen. A Művelődési Ház igazgatója, Péter Béla szerkeszti a színvonalas kiadványt, melyet Bálint Irén illusztrál, s az összeállításban rését vesz Bényi János, az abonyi gimnázium tanára. A mostani nyári szám különösen jól sikerült. Tizenkilenc szerző mutatkozik be, köztük a tehetséges grafikus, író SeZ- meci György, s a szerzők között egyaránt van gimnáziumi tanuló, szobafestő, varrónő. Brigádbeszámoló, néprajzi krónika, napló követi egymást, érdekes a Nyitott szemmel rovat, a népi idöjóslásról írt cikk, a rövid könyvismertetések. színvonalas tárlatbeszámolók. Érdekfeszítő Selmeci György fantasztikus novellája, s az általa szerkesztett versesantológia, melyet helyi szerzők zsengéiből válogat. Szellemes az irodalmi fejtörő, a Torma Zsófia díszítőművészről vi WlWj *■ "tfjMxáei misejAsm ' ~t.átpsn E3 «*#. Tff m .A nyári szám címlapja készült portré. Csaknem százoldalas kiadványt vehet kézbe a Cimbora olvasója. A lap nemcsak Tóalmás kultúrára mozgósító helyi kiadványa, hanem szerzőket fogad Abonyból, hatósugara a környező községeket is magába foglalja. L. M. 4