Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-20 / 197. szám
I 1976. AUGUSZTUS 20., PÉNTEK %Múao A * alkotmány Tegnap délután avatták fel Budakalász új büszkeségét, a 150 személyes óvodát, a szentendrei járás központi ünnepségén, melyről lapunk más helyén már beszámoltunk. Az ünnepségen megjelent dr. Csa- lótzky György, a Pest megyei Tanács végrehajtó bizottságának titkára, Pápai Lajos, az MSZMP szentendrei járási bizottságának titkára, Rozgonyi Ernőné dr., a járási hivatal elnöke, Rubik László, a megyei pártbizottság munkatársa. Karsai Miklós, a nagyközségi tanács elnöke avatóbeszédében méltatta az óvoda építése során megnyilvánuló társadalmi összefogást, melynek eredményeként öt hónappal a kitűzött határidő előtt sikerült felépíteni ezt a fontos intézményit A helyi pártbizottság és a tanács sok segítséget kapott a helyi üzemektől, elsősorban a Lenfonó- és Szövőipari Vállalattól, az üzemekben dolgozó szocialista brigádta- goktól, a község társadalmi aktivistáitól. Pápai Lajos az építésben kii- tűmteknek elismerő oklevelet nyújtott át. Oklevelet kapott a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat, a budakalászi nagyközségi tanács, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat Bláthy Ottó és Bondor József nevét viselő szocialista brigádjai, Faragó János, a budakalászi községi tanács költségvetési üzemének vezetője, Boskovits Miklós és Fiilöp Mátyás nyugdíjasok. Megérkeztek az iskolai tankönyvek A pomázi nagyközségi könyvtár új fiókkal gazdagodott. A Beniczky utca 58. szára alatt átadott fiókkönyvtárt régi épületből alakították át 100 ezer forintos költséggel, mégpedig a községnek azon a részén, ahol eddig nem volt hasonló intézmény. A jövőben tehát sok olvasni vágyó embernek nyújt majd tanulási, művelődési lehetőséget az új, háromezer kötetes fiókkönyvtár, amelyben ízlésesen berendezett olvasóterem és ötven személyes klubhelyiség van. Tegnap délelőtt Boros István, a pomázi nagyközségi tanács elnöke avatta fel az új művelődési intézményt. Látványos lovasnap Pomázon A hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án az Egyesült Dunakanyar Termelőszövetkezet pomázi lovasiskolájában nagyszabású lovasnapot szerveznek. Schiffer Andor, a szövetkezet elnök- helyettese a rendezvényről az alábbiakat mondja: — Az idén is gazdag, látványos műsort ígér a pomázi lovasnap, hiszen a szövetkezet lovasai mellett a Budapesti Lovas Klub, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem lovasklubja, a toki Egyetértés Tsz vadaskerti lovasklubja is részt vesz a bemutatón. A műsorban lovasugróverseny, úgynevezett concour-verseny szerepel és különböző díjugróver- senyeket láthatnak a nézők. Lovas játékok, csikós- és kaszkadőrbemutató színesíti a programot. A több mint ötórás látványos műsorra 1500— 1600 vendéget várunk. A főhadiszállás: az egyik szentendrei általános iskola tornaterme. Majdnem a meny- nyezetig tornyosulnak a becsomagolt tankönyvek, a könyvesbolt dolgozói válogatják, rendezik a beérkezett szállítmányokat, hogy aztán a tanévkezdésre eljuttassák a város és a járás különböző iskoláiba. A munka dandárja ezekben a napokban kezdődött el. Fridii Jenőné boltvezető tájékoztat bennünket a tanévkezdés egyik legfontosabb mozzanatáról, a tankönyvelosztásról. — A város és a járás különböző iskoláit a szentendrei könyvesbolt látja el tankönyvekkel. Tőlünk kapják a könyveket a kisegítő iskolák, az általános iskolák, a gimnáziumok, a szakmunkások szakközépiskolája, valamint a dolgozók gimnáziuma. — Hány tankönyv érkezett be és vár elszállításra? — Körülbelül 12 ezer tankönyv érkezett hozzánk. Ezt a mennyiséget küldjük szét Visegrádtól Budakalászig, a járás valamennyi községébe. Kivétel: Pomáz. Az ottani két általános iskola nem nálunk szerzi be a tankönyveket. összesen 15 általános iskolába szállítunk 126 féle tankönyvet és munkafüzetet. Szentendrei boltunkban tankönyvárusítással nem foglalkozunk, csupán a dolgozók gimnáziumának tankönyveit lehet majd ott beszerezni augusztus 25-től, de ez a 12 ezer kötethez képest elenyésző mennyiség. — Beérkezett-e minden tankönyv? — Az idén jobb, szervezettebb a szállítás, mint az előző években. Például az általános iskolai tankönyvek 95 százaléka augusztus 17-ig már megérkezett. Nem jött meg az ötödikes énekkönyv, a hetedikes ének munkaf üzet, de lehetséges, hogy a következő szállítmánnyal néhány órán belül már mind a kettőt megkapjuk. — Nem lesz torlódás a kiszállításnál? — Nem. Az iskolák önállóan határozzák meg, hogy mikor osztják ki a könyveket a gyerekeknek. Mindegyik iskola más és más napokon árusít. Például a szentendrei Lenin úti általános iskola még augusztus 20-a előtt átveszi tőlünk a kért mennyiséget, a budakalásziak pedig augusztus 30-ra várják a könyveket. A tanévkezdésig hátralevő idő elegendő lesz a zavartalan, kapkodás mentes munkához. Az oldalt írta: Kiss György Mihály Fotó: Nagy Iván napjára AZ ÜNNEP PROGRAMJA Sportbemutatók, versenyek, iampionos csónakfelvonulás Gazdag programmal köszönti Szentendre alkotmányunk ünnepét. Augusztus 20-án, reggel 7 órakor tájékozódási futóversenyt rendeznek a Szentendreiszigeten, délelőtt 10 órakor úszóverseny kezdődik a Papszigeten, 11 órakor pedig csónakverseny a Határcsárdánál. A gyerekek részére délután fél 3-tól roller-, kerékpár- és görkorcsolyaverseny lesz. A gazdag sportműsorban még kispuskaverseny, cselgáncs- és repülőmodell-bemutató is szerepel. Este. a Duna étterem térségében Iampionos csónakielvo- nuiással és tábortűzzel zárják a programot. Augusztus 21-én, szombaton délután fél 4-kor a Mathiász Sportegyesület pályaavató mérkőzésén találkozik a Budapesti Honvéd öregfiúk csapatával. Augusztus 20-án, Budakalá- szan, reggel fél kilenckor az Óbuda Tsz citerazenekara mutatkozik be a tanácsháza előtt, majd 9 órától kézilabda-bemutatót és kispályás labdarúgó- tornát rendeznek a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat sporttelepén. A művelődési központ ajánlja Sikeres nyár után, gazdag ősz Szentendrén ízlés, érdeklődés szerint — Öt színház vendégjátéka Színházak, művelődési házak, kulturális intézmények életében a nyári időszak uborkaszezonnak számít, i hiszen kevesebb előadást, szerényebb programot biztosítanak az érdeklődőknek, ezekben a hónapokban. Nem vonatkozik ez az általános megállapítás a Pest megyei művelődési központ nyári munkájára, hiszen az intézmény oroszlánrészt vállal a Szentendrei nyár programjának lebonyolításából, s július végi, augusztusi műsorfüzete is sok érdekes műsort, rendezvényt tartalmaz. Ezekben a napokban pedig az intézmény munkatársai "már az őszi program összeállításán, szervezésén munkálkodnak. Tala Péterné- vel, a városi-járási csoport vezetőjével a következő hónapok terveiről beszélgetünk. — A szeptemberben kezdődő színházi évad gazdagabb lesz mint az előző évben. Három bérlettípust állítottunk össze a színházba járó közönségnek. A fővárosi színházak közül elsősorban a Nemzeti Színház, a Madách Színház, a Fővárosi Operettszínház repertoárjára támaszkodunk, de a.z Irodalmi Színpad, a Déryné Színház több műsorát is bemutatja az évad során. A Nemzeti Színház előadásában többek között Koppányi György: Igazolatlan ősz című tragikomédiája és Csurka István': Döglött aknák vígjátéka szerepel a műsoron, a Fővárosi Opérettszínház pedig Az állam én vagyok zenés vígjátékot adja elő. — Milyen érdekességeket hallhatnának a hangversenyre járók? — Októberben a Musica Humana hangversenyez nálunk, de jelentős zenei esemény lesz Ránki Dezső zongoraestje is. Külföldi vendégművész is szerepel a programban: Bozsidar Noev zongoraművész, Bulgáriából. — Milyen szakkörök indulnak szeptemberben ? — A kosárfonó-, a szőnyeg- szövő-, á fotószakkör és a felnőtt bélyegszakkört kell megemlíteni, de gazdagabb programmal folytatja munkáját a Dalmát baráti kör, és a szocialista brigádvezetők klubja is. — Milyen nyelvtanfolyamokat szerveznek? j — Orosz társalgó, angol, francia, német kezdő és haladó csoportokat felnőtteknek. Üj- dónságnalí számít a szerb nyelvtanfolyam általános iskolások részére. A fenti tájékoztatás természetesen nem nyújt teljes képet a művelődési központ őszi tevékenységéről, csupán kedvcsináló ízelítőt ad az elkövetkező időszak terveiről. A havonta megjelenő műsorfüzetek, plakátok még számos érdekes rendezvényre, kiállításra, bemutatóra hívják majd az érdeklődőket. S mindenki ízlése, érdeklődési köre szerint válogathat a gazdag programban. Óvoda Budakalászon AZ IDÉN SZERVEZETTEBB A SZÁLLÍTÁS új intézményekkel gazdagodva Jegyzet a képekhez H a az ember szentendreiekkel vagy a járás különböző községeiben lakó emberekkel beszélget, panaszként, elmarasztaló megjegyzésként gyakran hallja tőlük, hogy a város, a Dunakanyar különböző új intézményei inkább az idegenek, az odalátogató turisták és üdülők igényeit elégítik ki, semmint az ott- lakókét. Az új üzletek, áruházak, utak, a ’ különféle kulturális intézmények, múzeumok az idegenforgalom fellendítését, az üdülőövezetek szebbé táltelét szolgálják, s jóval kevesebb örömet jelentenek a törzslakóknak, mivel áldásaikból követlenül nem nagyon részesülnek. Első hallásra az ember hajlamos igazat adni a panaszosoknak, hiszen Szentendre vagy a Dunakanyar említésékor valóban inkább az idegenforgalomra, üdülésre, utazásra gondolunk, nem pedig a helyi gondok enyhítésére, óvodára, bölcsődére, könyvtárra. Aztán ha a valóságot is ismeri, a közös összefogások számos példájáról is sokszor hall, már nem ad mindenben igazat a panaszkodóknak. Sőt, ha ezt az oldalt végigolvassa, még vitatkozhat is velük. Mert mi történt? Űj bölcsőde épült Szentendrén, fogászati rendelő nyílt Pilisszentkeresztem, fiókkönyvtárt avattak Pomázon, óvodát adatak át Budakalászon. S kiket szoLgálnak majd ezek az új intézmények? Természetesen o helybelieket. Nem valószínű, hogy valaki budapesti létére Pi 1 isszentkereszrten jár majd fogorvoshoz, szentendrei bölcsődében, budakalászi óvodában helyezi el a gyerekét, vagy esetleg Pomázról kölcsönöz regényt. És még valamit említsünk meg. Azt, ami a képes tudósításból kimaradt. Mennyi tervezés, fáradozás, vita, mennyi munka előzte meg ezeket az átadást ünnepségeket! Csak az tudja, aki részese volt. És kik voltak a részesei? Ismét csak a helybeliek. Vezetőkként, kivitelezőkként, szorgalmas munkásokként egyaránt. Ezek az intézmények nem az idelátogató turistáknak, átutazóknak nyújtanak majd művelődési és egyéb lehetőségeket, hanem a szentendreieknek, pomáziaknak és a többieknek. Magúk építették, maguknak, gyerekeiknek, hogy a szorító gondjaikon enyhítsenek. S ha holnap birtokukba veszik, a nagyobb közösség is gazdagabb lesz ezáltal. S ezt a gazdagodást a Szentendrére, a Dunakanyarba látogató vendégek is minden bizonnyal észre - vesailk.,„ . .-L , . . Fiókkönyvtár Pomázon Alkotmányunk ünnepére Szentendrén és a szentendrei Járás községeiben tegnap új egészségügyi és művelődési intézményeket avattak. Tudósításainkban ezeket mutatjuk be. Bölcsőde Szentendrén Ünnepélyes külsőségek között 20 személyes bölcsödét avattak fel tegnap délután Szentendrén. Az ünnepségen megjelent Simon János, az MSZMP Szentendre városi pártbizottságának- első titkára, Haness László, a pártbizottság titkára, Marosvölgyi Lajos, a városi tanács elnöke. Turcsányi Imréné, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára köszöntötte a megjelenteket, köztük azoknak a vállalatoknak, szövetkezeteknek képviselőit, amelyek jelentős társadalmi munkával segítették a bölcsőde. építését. Marosvölgyi Lajos, a városi tanács elnöke beszédében köszönetét -mondott az építőknek és a társadalmi segítőknek a szép munkáért. Hangsúlyozta, hogy a város szinte valamennyi vállalata, ipari szövetkezete segítette a munkát, de kisiparosok is dolgoztak itt társadalmi munkában. Az óvodát egy régi épületből alakították át'. A tervezési munkákat Kovács József, a városi tanács műszaki ellenőre, a tanácsi pártszervezet titkára végezte el társadalmi munkában, és ugyancsak ő irányította az építkezést is. Marosvölgyi Lajostól dr. Dikó István, a járási-városi egészségügyi osztály vezetője vette át az új intézményt. Rendelő Pilisszentkereszten Pilisszentkereszten fogorvosi rendelőt avattak. Az új intézmény nemcsak Pilisszentke- reszt, hanem Pilisszántó fogorvosi ellátását is biztosítja. Az intézményt társadalmi ösz- szefogással építették, melyből jelentős szerepet vállait magára az Igazságügyi Minisztérium pilisszentkereszti Oktatási Központja. Tegnap délután Szóvá István, a községi tanács elnöke adta át az új rendelőt dr. Kővári Aladárnak, a járási-városi rendelőintézet igazgató főorvosának. Az ünnepségen a járási pártbizottság elismerő oklevelével tüntették ki a munka legkiválóbb szervezőit s a kivitelezőket. Elismerő oklevelet kapott a községi tanács, Marlók János, a községi pártszervezet titkára, Pallagi János, az IM pilisszentkereszti Oktatási Központjának vezetője, Dián János belügyi dolgozó és Kőris Béla, a budakalászi nagyközségi tanács költségvetési üzemének építésvezetője. I j, k 4