Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-15 / 193. szám
2 1976. AUGUSZTUS 15., VASÄRNAP Tell Zaatar eleste után Folytatódnak a harcok Libanonban A Libanonnal kapcsolatos események többnyire még mindig a Teli Zaatar menekülttábor elestévet kapcsolatosak. A jobboldal vezetői — így Camille Chamoun, a libanoni szélsőjobboldali nagyburzsoázia érdekeit képviselő Nemzeti Li- berláis Párt elnöke, valamint Pierre Gemajel, a Falangista Párt vezetője — úgy nyilatkozott, hogy „már felesleges folytatni a harcokat”, illetve létrejöttek a szövetségi államok létrehozásának feltételei. Kárnál Dzsumblatt, a Haladó Szocialista Párt elnöke, a libanoni baloldal egyik ismert vezetője sajtóértekezleten fejtette ki, h'ogy Teli Zaatar és a szomszédos mohamedánnegyed, Nabaa elestének „a totális népi védelmi háborúra kell ösztönöznie”. Sürgette a lakosság azonnali kiképzésének és összefogásának megszervezését a lakónegyedekben, a városokban és falvakban. Politikai megfigyelők szerint Pierre Gemajel pénteki kijelentései a szélsőjobboldali politikusnak azt a véleményét tükrözik, hogy 16 havi polgárháború után, amely mintegy 35 ezer halálos áldozatot követelt, a libanoni keresztények és mohamedának együttélése többé nem lehetséges. — Teli Zaatar romjai között darabokra hullott az arab egység, az az egység, amelynek az egész arab világot egy jobb jövőbe kellett volna vezetnie, és amely a legfontosabb fegyver volt az izraeli agresszió elleni harcban — írja szombati számában a Zycie Warszawy, a palesztin tábor elestével foglalkozó kommentárjában. A libanoni fővárosban és a hegyvidékeken az elmúlt napokban elkeseredett harcokat vívtak a nemzeti-hazafias erők és a palesztin ellenállási mozgalom összevont alakulatai a jobboldaliak ellen. Szombatra virradó hajnaliban a jobboldali-keresztény erők ágyúval és aknavetővel lőtték Bej rút sűrűn lakott nyugati kerületeit. A jobboldali erők komoly segítséget kapnak Tel Avivtól. Az izraeli militaristák, arra törekedve, hogy elvágják a libanoni nemzeti-hazafias erők és a palesztin ellenállási mozgalom erőinek utánpótlását, blokád alá vették a két legfontosabb déli kikötő — Saida és Tyr bejáratát. Pénteken este Damaszkusz- ban egy hivatalos Szíriái szóvivő cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Szíria lezárta Libanonnal közös határát. LENGYELORSZÁG Intézkedés az igazságos cukorellátásért A Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa a LEMP Politikai Bizottságának ajánlására, a Lengyel Szakszervezetek Szövetségi Központi Tanácsának elnökségével egyeztetve, a zökkenőmentes és igazságos cukorellátás biztosítása érdekében határozatot hozott. Ennek megfelelően augusztus 16-tól kezdődően minden dolgozó és nyugdíjas, valamint családtagjaik és eltartottjaik havonta 2 kilogramm cukrot vásárolhatnak jegyre, változatlan kilónkénti 10,50 zlotys áron. Vásárolható lesz cukor jegy nélkül is — az arra kijelölt üzletekben — 26 zlotys kilónkénti kiskereskedelmi áron. Az intézkedés célja, hogy megakadályozza a spekulációt. A határozat addig marad érvényben, amíg stabilizálódik a cukorral kapcsolatos helyzet Lengyelországban. Spanyol kommunisták hazatérése A bíróság dönt Landelino Lavilla, spanyol igazságügyminiszter a barcelonai La Vanguardia című lapnak adott nyilatkozatában ki- j jelentette, bíróság dönt majd arról, hogy megadják-e a hazaEJ nem kötelezettek Érkeznek a küldöttségek . Ütőn van Colombo felé Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kár, aki az el nem kötelezett országok csúcsértekezlete után, a kormány meghívására hivatalos látogatást tesz Sri Lankában. közé. A döntést az ázsiai arab államok — Szíria kivételével — egyhangúlag hozták. térési vízumot a Spanyol Kommunista Párt vezetőinek. Mint ismeretes, Dolores Ibárruri, a Spanyol KP elnöke és Santiago Carrillo főtitkár nemrég bejelentette, hogy szeptember elején vissza kívánnak térni hazájukba. Santiago Alvarez, a Galíciai Kommunista Párt főtitkára az El Pais című lapnak közölte, hogy néhány nap múlva összehívják a párt plénumát. Ezen arról döntenek, hogy a polgár- háború után első ízben megtartják a galíciai kommunisták kongresszusát. Hét nap krónikája Biztonsági Tanács Elhalasztották a vitát A Biztonsági Tanács keddre halasztotta az Égéi-tenger ásványkincseivel kapcsolatos görög—török vita folytatását. A pénteki tanácskozáson felszólaló Ihsan Sabri Caglayagil török külügyminiszter beszédé • ben — bár Athént vádolta a feszültség szításával — mégis készségét fejezte ki, hogy kétoldalú tárgyalások útján rendezzék a kérdést. Szintén a békés megoldás mellett foglalt állást a görög kormány. Spinola-ellenes tüntetés Lisszabonban Péntek este Lisszabonban a portugál nemzetgyűlés épülete előtt 8—10 ezer főnyi tömeg tüntetett Spinola exelnök és a PIDE (a Salazar-rendszer titkosrendőrsége) ügynökeinek szabadon bocsátása ellen. A tüntetők követelték, hogy „a nép ítélkezzen” Spinola fölött. A Sao Bento-palota előtt tartott gyűlésen több szónok „a kapitalizmus visszaállításával” vádolta a Soares-kormányzatot és felemelte szavát a munkanélküliség, valamint a gazdasági nehézségek súlyosbodása ellen. Újabb letartóztatások Dél-Afrikában Csaknem ötven néger vezetőt tartóztattak le pénteken Dél- Afrika legnagyobb városaiban — közölték jól értesült helyen. Geldenhuys vezérőrnagy, a fajüldöző rezsim biztonsági rendőrségének a főnöke megerősítette a hírt, de „biztonsági okokra” hivatkozva nem bocsátkozott részletekbe és nem közölte a letartóztatottak számát. A nemzetközi biztonságért Anvar Szadat egyiptomi államfő szombaton Alexandriá- ból Kairóba indult. Útját megszakítva, egy napot tölt az Omán Szultánságban, majd tovább utazik a Sri Lanka-i fővárosba. Szombaton elutazott Bukarestből George Macovescu román külügyminiszter, aki az el nem kötelezett országok csúcsértekezletén vendégként részt vevő román küldöttséget vezeti. Colombóba érkezett Maka- riosz ciprusi elnök és Pham Van Dong vietnami miniszter- elnök, Khieu Samphan kambodzsai államfő. Fidel Castro kubai miniszterelnök személyes képviselőjeként pénteken délntán elutazott Colombóba Carlos Rafael Rodriguez miniszterelnökhelyettes. Romesh Chandra, a Békevilágtanács főtitkára a New Age című indiai hetilapban megjelent nyilatkozatában hangsúlyozta: az el nem kötelezett országok hétfőn kezdődő csúcsértekezletéről az várható, hogy új impulzust ad a békés világért folyó harchoz. A jelenlegi chilei fasiszta junta nem vehet részt a csúcsértekezleten. Az el nem kötelezett országok külügyminiszteri értekezletén a résztvevőknek péntek este nem sikerült megállapodniuk a koordinációs iroda helyeinek elosztásában. Csupán abban sikerült megegyezniük, hogy a tagok számát 17-ről 25-re emelik. Az illetékes bizottság ülésén a palesztin felszabadítást mozgalmat is beválasztották a mozgalom 25 tagúra kibővített koordinációs irodájának tagjai A nemzetközi biztonság megszilárdításának szükségessége áll annak a nyilatkozatnak tengelyében, amellyel kormányunk — az ENSZ főtitkárának felkérésére — ösz- szegezte a magyar álláspontot. A Magyar Népköztársaság kormánya egyrészt pozitívan ítéli meg az enyhülés, a kölcsönös együttműködés kedvező eredményeit, másrészt felhívja a figyelmet a problémákra, veszélyekre, tennivalókra. Ennek az elvi állásfoglalásnak helyességét akár az elmúlt napok eseményeinek gyors mérlegével is megerősíthetjük, hiszen a nemzetközi porondon egyaránt jelentkeztek biztató és kevésbé biztató tényezők, augusztus második hete sem volt mentes a bonyodalmaktól. Miközben kontinensünkön, Európában továbbra is sok szó esett a kapcsolatoknak a helsinki szellemben történő alakításáról, Nyugat-Németország- ból újra fenyegető hangok hallatszanak. Földrészünk legérzékenyebb kérdését feszegetik, a történelmileg létrejött határok érvényességét próbálják kétségbevonni, s a két országot elválasztó államhatárról „belnémet” határként beszélnek. Ez szinte felhívás az NDK határai ellen végrehajtandó provokációkra. Pénteken, amikor az NDK-ban megemlékeztek az ország nyugati határának megerősítéséről (1961. augusztus 13-án, másfél évtizede biztosították a berlini határokat), jobboldali tüntetők kísérelték meg az áthaladást az NDK területéin (!) Nyugat- Berlinbe, hogy ott a szocialista német állam ellen tüntessenek. Természetesen sikertelenül, de minden ilyen akció jó alkalmat szolgáltat a nyugatnémet jobboldalnak az uszító hecckampányra, pontosan ötven nappal az NSZK-ban esedékes választások előtt. A bonni szélsőségesek magatartására jelR héten történt: Hétfő: Colombóban megkezdi tanácskozását az el nem kötelezettek csúcsértekezletét előkészítő koordinációs bizottság — Berlini tiltakozás az NŐK államhatárainak sorozatos megsértése miatt — üj kormány Szíriában. Kedd: Bizalmi vita az olasz parlamentben az Andreottikormány programjáról — A hazatért Spinola tábornokot szabadon bocsátják Portugáliában — Rhodesiái agresszió Mozam- bik ellen — Todor Zsivkov a Szovjetunióban. Szerda: A fajüldöző rezsim újabb vérfürdője Dél-Afrikában — A spanyol kormányfő találkozója a szocialista munkáspárt vezetőjével — Kissinger befejezi nyugat-európai és ázsiai körútját — Sztrájkok Egyiptomban. Csütörtök: A magyar kormány állásfoglalása a nemzetközi biztonság kérdéseiben — Súlyos harcok Libanonban, elesik a Teli Zaatar-i menekült- tábor. Péntek: Brezsnyev japán üzletembereket fogad — Az ötvenéves Fidel Castro köszöntése — Munkásőr-díszszemie az NDK fővárosában a nyugati államhatárok megerősítésének 15. évfordulóján, provokációk Nyu- gat-Berlinben. Szombat: A görög—török elleniét a Biztonsági Tanács előtt — rtokozödó feszültség Eszak- Irországban. lemző Straussnak, az uniópártok erős emberének nyilatkozata az Űj Kína hírügynökség és a Zsemnin Zsipao részére. Nyíltan kimondta, amit Pekingben ugyancsak szívesen hallanak: fellépett a kelet— nyugati kereskedelem minden formájával szemben. Az európai politikai élet különösen a kontinens déli végein viharzott. Portugáliában, rövid őrizet után, szabadon engedték a váratlanul hazatért Spinola exelnököt, a korábbi jobboldali puccskísérlet vezéralakját. A „Spinola-ügy” nyilván újabb vízválasztó lesz, hiszen nem mellékes, hogy a különböző politikai erők milyen álláspontra helyezkednek. Spanyolországban a miniszterelnök — nem hivatalos keretek között, hanem valahol „semleges pályán” — találkozott a szocialista munkáspárt vezetőjével. A jelek szerint a hivatalos Madrid nem bánná, ha a sízociáldemokrata és kereszténydemokrata pártok megkezdenék tevékenységüket, de változatlanul elzárkózik a kommunista párt legalizálása elől. Pedig úgy Dolores Ibárruri, mint Santiago Carrillo főtitkár kérte már hazatérésének engedélyezését a csaknem negyvenesztendős emigráció után. Az sincs egyébként kizárva, hogy a francóista jobboldal megmaradt csoportjai, a hadsereg s a csendőrség bizonyos elemeivel szövetségben, ellentámadásra indulnak, s megpróbálják visszaszorítani még a részleges liberalizálást is. Olaszországban megkezdte munkáját az Andreotti-kormány, amely eleve csupán a baloldal, a szocialisták és a kommunisták tartózkodásával léphetett hivatalba. A kisebbségi kabinet jövője azon múlik, hogy mennyire akarja és tudja majd megvalósítani nemzeti szükségprogramját, amely a mély válságból történő kilábalást szeretné elérni. S első ízben került a Biztonsági Tanács elé a NATO két tagállamának olajlelőhelyek birtoklásáért folyó marakodása: Athén és Ankara viszonyát a ciprusi ellentétek mellett, az Egei-tenger nyersanyagkincséért folytatott heves vita is terheli. Sri Lanka fővárosában, Colombóban minden előkészület megtörtént, hogy méltóképpen fogadják az el nem kötelezettek csúcsértekezletének népes résztvevő-táborát. A nagykövetek és a külügyminiszterek egész héten át tanácskoztak, hogy véglegesíthessék a különböző dokumentumokat. Ám közben a harmadik világban is A Koreai NDK ünnepe N emrégiben a tekintélyes londoni Times Ázsiáról szóló egyik cikkében felbukkant ez a mondat: „Miként lett Ázsia egyik vezető ipari hatalmává Korea északi fele?" Nemcsak a londoni hírlapírók gondolkodnak el a páratlan fejlődés láttán, amely harmincegy esztendő alatt a kizsákmányolt, meggyötört japán gyarmatból a független ipari nemzetek közé emelte a népi Koreát. Ma, Korea nemzeti ünnepén éppen az ünnep jegyében lehet és kell felelni a kérdésre. 1945. augusztus 15-én szabadította fel a szovjet hadsereg — amelynek oldalán ott küzdöttek a koreai kommunista partizánok is — a japán gyarmatosítók uralma alól Korea népét. Harmincöt éves gyarmati múlt után kezdődött végre újra a független állami lét Korea népe számára — legalábbis az ország északi felén, mert a félsziget déli részén amerikai támogatással bábrezsim lépett színre. Északon népi bizottságokat választottak a hazafiak, megkezdődött a demokratikus társadalmi átalakulás, megszületett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. A Dél washingtoni utasításra provokációk sorával kísérelte megzavarni a KNDK életét, és 1950 júniusában az amerikai imperializmus kirobbantotta a koreai háborút. Korea népe akkor, akárcsak a felszabadulás után, maga mellett tudhatta a szocialista közösséget: a támogatás, a segítség gazdagon áramlott a Szovjetunióból és a többi szocialista országból az életét, szocialista rendjét védelmező és végül győzedelmeskedő KNDK felé. A népi Korea ma modern nagyiparral rendelkező szocialista ország, amely Ázsia és a világ békéjének megszilárdításáért, a nemzetközi feszültség csökkentéséért folytatott küzdelem élvonalában áll. A Koreai-félszigeten ma még kettétépett ország a koreai nép hazája. A KNDK azért küzd, hogy az ország békésein, külső beavatkozás nélkül, demokratikus úton újraegyesüljön. Korea nemzeti ünnepén, a japán gyarmati iga alóli felszabadulás évfordulóján ennek a célnak az eléréséhez kívánnak erőt, sikert a szocialista országokban élő százmilliók. Szovjet és észak-koreai vezetők táviratváltása Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij és Alekszej Koszigin táviratban üdvözölte a KNDK vezetőit abból az alkalomból, hogy Korea 31 évvel ezelőtt szabadult fel a japán gyarmatosítók igája alól. Kim ír Szén és Pák Szong Csői, a KNDK vezetői az évforduló alkalmából a szovjet vezetőkhöz küldött táviratukban kifejezték meggyőződésüket, hogy a koreai és a szovjet nép közötti testvéri barátság és összefogás a jövőben még tovább erősödik és fejlődik majd. A nyugatnémet közvélemény elítéli a provokációkat Mint jelentettük, az NDK il- I letékes hatóságai pénteken megakadályozták több olyan jelem vannak a válsággócok. Libanon és megintcsaik Libanon: a héten különösen súlyos károkat és veszteségcsúcsokat jelentettek. Elesett a Teli Zaa- tax-i menekülttábor, s a jobboldali erők — a hírek szerint — a foglyok lemészárlásával tetézték az ötven napig tartó öldöklésüket. Teli Zaatar egyébként a jobboldal által birtokolt Kelet-Bej rútban fekszik (a főváros nyugati része a hazafias muzulmán erők kezén van), s az ádáz csata, a tűz- szüneti felhívások semmibevétele azt a titkos célt tükrözte, hogy összefüggő területet biztosítsanak saját fennhatóságuk alatt. Mindez figyelmeztetés lehetett arra is, hogy a jobboldal — s ebben nem kevés külföldi támogatóra is számíthat — nem mondott le Libanon felosztásáról —, az izraeli érdekeknek is megfelelő — vallási alapokon létrehozandó „miniállamok” kialakításáról. Az amerikai külügyminiszter Guinnes-nek, a sörkirálynak normandiai birtokán pihente ki ázsiai és nyugat-európai útjának fáradalmait. Nos, a sörmágnás arról híres, hogy pártfogásával jelentetik meg évről évre a különböző komoly és furcsa rekordokat feltüntető gyűjteményeket. Kissinger utazása aligha kerül bejegyzésre a diplomáciai csúcsteljesítmények sorába, de szinte lehetetlenre is vállalkozott. A kulisszák mögötti tanácskozásokon, részint brit közreműködéssel, a dél-afrikai fajüldöző rendszert próbálja rábeszélni egy „szalonképesebb” magatartásra, s ide tartozna, hogy Dél-Afrika feketék által lakott tartományai (az úgynevezett bantusztánok), sőt esetleg Namíbia is afféle látszatfüggetlenséget nyerne. Csakhogy egyes dél-afrikai vezető köröknek még ez is sok, a nemzeti felszabadulási mozgalmaknak pedig kevés. Így azután újabb tiltakozásokra és újabb elnyomó intézkedésekre került sor a héten a Dél-afrikai Köztársaságban, még a hivatalos közlemények is harmincnál! több halálos áldozatról tudósítottak ... Réti Ervin nyugatnémet autóbusz áthaladását a Berlinbe vezető tranzittá takon, amelyek a nyugatnémet CDU ifjúsági szervezete provokációs célzatú, úgynevezett csillagtúrájának résztvevőit szállították. Az NDK külügyminisztériumában visszautasították Günter Gausnak, az NSZK NDK- beli állandó megbízottjának tiltakozását az ügyben, mivel a felvonulást — nem is titkolva — a tranzitutak rendjének megbontására, az NDK elleni provokációra akarták felhasználni. A nyugatnémet közvélemény , is elítéli azokat a provokációs megmozdulásokat, amelyeket a CSU—CDU reakciós körei, az újfasiszták és a revansista szervezetek szerveztek. A nácizmus egykori üldözöttéit tömörítő antifasiszta szövetség elnöksége azonnali intézkedések meghozatalát követelte a hasonló célzatú provokációk véget vetésére. Az ifjú szocialisták szervezete a csoportosulásokat „a hidegháború a politikai enyhüléssel össze nem egyeztethető felújításának” nevezte. A Német Kommunista Párt Hessen tartományi szervezetének vezetősége nyílt levelet intézett a tartomány miniszterelnökéhez és követelte az úgynevezett „csillagtúrák” szervezésének felszámolását. Hold körül a Luna—24 Augusztus 11-én módosították a Luna—24 pályáját annak érdekében, hogy az űrállomás a megadott Hold körüli pályára térjen. 1976. augusztus 14-én a Hold térségébe érve — moszkvai idő szerint éjjel 2 óra 11 perckor, közép-európai idő szerint hajnali 4 óra 11 perckor lefékezték az űrállomást, s ennek következtében rátért Hold körüli pályájára. AZ SZKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGA táviratban üdvözölte a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL) Központi Bizottságát a párt megalakulásának 50. évfordulója alkalmából. >