Pest Megyi Hírlap, 1976. augusztus (20. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-13 / 191. szám

llalszáz bedolgozóval Havonta huszonkétezer labda Kép és szöveg: Koppány György A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XX. ÉVFOLYAM, 191. SZÁM 1976. AUGUSZTUS 13., PÉNTEK Acélos a búza Szervezett és folyamatos volt az aratás Kilencszáz hektár másodvetés Gelka szerviz épül Másfél év múlva adják át Az Erzsébet utcai Gelka szerviz már régen kinőtte he­lyiségeit. Űj épületének elő­munkálatai megkezdődtek az Erzsébet utca és a Lenin út közötti nagy, üres telken. Várhatóan a jövő év végére készülnek el az új, korszerű épülettel. MŰEMLÉKEINK Ismertető táblát — mindenhová Tizennyolc műemlék, negy­ven mű emlék jellegű s tizen­két városképi szempontból je­lentős épülete van Vácnak. Ennyi szép — és költséges — épület karbantartásáról kell gondoskodnia a városi tanács­nak. Évek óta folynak a tárgya­lások a még rendezetlen tulaj­donú épületek miatt, mint amilyen a „Hegyestorony”, a „Vörös ház”, vagy a Géza ki­rály téri egykori ferences ko­lostor. Eredményük még nincs, sajnos annyi sem, hogy ismer­tető tábla tájékoztatná az ide látogatókat az épületek neve­zetességeiről, a Vörös ház ki­vételével, melynek falán a kö­zelmúltban helyezték él a zo­mánctáblát. Állítólag a többié is elkészült, s még ebben az évben ki is teszik valamennyit. Kérdés: vajon miért kell er­re várni? A-z idegenforgalmi szezon közepén vagyunk, ép­pen most lenne szükség a vá­rost látogatók tájékoztatására. (b. h.) Évről évre gondot okoz a rohamosan gyarapodó lélek­számú Dunakeszin az isko­laév kezdete. Sokan törik ilyenkor a fejüket, hogyan he­lyezzék el az iskolákban a gyerekeket, s befejeződik-e tanévkezdésre az iskolák tata­rozása. Tóth Istvánnétól, a nagyközségi tanács művelődé­si előadójától érdeklődtünk: — Hogyan készültek jel az idén az oktatási intézmények a tanévkezdésre? — Az 1-es. a 2-es, és a 3-as j számú iskolában augusztus 20- I ra befejeződik a karbantartás, készen várják a gyerekeket a tantermek. Köszönet érte. az iskolákat patronáló Járműjaví­tó, a házgyár és a Mechanikai Laboratórium szocialista bri­gádjainak. — A 3-as számú iskolában egy nagyobb munkába is bele­kezd tünk. Lebontottuk a régi, korszerűtlen napközit, helyére rij. öttantermes emeletes fog­lalkoztató énül, s kibővítik a I konyhát is. A munkával az év I végére készül el a helyi költ- | ségvetési üzem. de a tanuló­csoportok elhelyezését addig is meg kell oldanunk. Segítsé­A Fővárosi Kézműipari Vál­lalat gödi sportlabdakészítő üzemében az idén mintegy 240 ezer labdát gyártanak. Hatszáz bedolgozóval áll kap­csolatban a gödi üzem. Első­sorban Hajdú, Nógrád és Pest megyében készülnek a lab­dák. A vállalat kocsija heten­ként szállítja a kiszabott anyagot a bedolgozóknak. Ha­giinkre sietett a 201-es Szak­munkásképző Intézet: két tan­termet adnak kölcsön. Tavaly 235 nyolcadikos vég­zett az iskolákban, idén 370 elsőst Írattak be, így összesen 2150 általános iskolás ül be a padokba. A létszám gyors nö­vekedésére jellemző, hogy az 7971—72-es tanévben 53 álta­lános iskolai, 4 gimnáziumi és 16 napközis csoportnak 33 tan­terme és 9 foglalkoztatója volt. Tavaly már 70 általános is­kolai, 4 gimnáziumi és 18 nap­közis csoportnak 52 tanterem és 10 foglalkoztató állt rendel­kezésére. Az új tanulócsopor­tokhoz természetesen több pe­dagógus szükséges. Az idén 28 tanító és tanár munkába állí­tásáról kell gondoskodnia a ta­nácsnak. Három háromszobás szolgálati lakást tudnak ki­utalni, a többi nevelőt pedig a helyi tanácsi üdülőben he­lyezik el. Az új tanévben a 2-es szá­mú iskolában egyműszakos ta­nyás lesz. a többiben salnos, délelőtt és délután is tanul- j nak. vonta átlag 22 ezer labda ké­szül el. A legtöbbet a dán Se­lect sportcég részére szállít­ják, Koppenhágába, de az NSZK-ba, Franciaországba, és Svédországba is kerül a ma­gyar labdákból. A hazai igé­nyeket ugyancsak kielégítik. Képünkön: csomagolás, vám­kezelés előtt fürösztik a fut­ball-labdákat. A nagymarosi nyári program rangos eseménye idén is, az ipari szövetkezetek kórusainak országos találkozója, alkotmá­nyunk ünnepe alkalmából. Duna-menti nyáresti kórus- rriuzsika címmel hét kórus mu­tatja be, változó műsorát au­gusztus 19-én 18 órakor a nagy­marosi József Attila Művelődé­si Ház dísztermében, Spilen- berg László, a Vas- és Műszer­ipari Ktsz elnöke méltatja al­kotmányunk ünnepét, majd megnyitja a hangversenyt. Először a Siklósi Szövetkeze­tek Vegyes kara lép a dobogó­Született: Heiczinger László és Horváth Éva: Miklós, Ku- tasi István és Tábori Teréz: Zsolt, Lecki László és Demény Anna: Henrietta, Csillag Péter és Szubotics . Etelka: Péter, Gazdik Dénes és Pális Piros­ka: Piroska, Horváth Géza és Szolcsányi Erzsébet: Géza és Attila, Lakihegyi György és Galántai Edit: György, Molnár Gyula és Mezei Mária: Lívia, Somogyi György és Rafai Te­réz: Éva, Szegner István és Pásztor Erzsébet: Katalin, Boskó Tamás és Sklebán Mar­git: Norbert, Ocsovai András és Fülöp Piroska: Katalin, Szabó János és Nagy Erzsébet: Gábor, Bagvánszki Gábor és Szalay Erzsébet: Zsolt, Davcsó Károly és Balázs Mária: Ká­roly, Hanyecz Imre és Saáry Éva: Rita, Kovács Károly és Huszár Mária: Károly, Miletin István és Hertel Julianna: Szilvia, Csorba Károly és Kosztolányi Anna: Mónika, Fichtinger László és Salamon Mária: Richard, Kiss Gyula é6 Nagy-Tóth Ilona: Szilvia, Mol­nár Ferenc és Proszka Éva: Brigitta, Török Gábor és Hor­váth Magdolna: Gábor nevű gyermeke. Július 9-én kezdődött és augusztus 7-én fejeződött be a váci járásban az aratás. — Milyen eredményeket ho­zott és milyen tanulságokkal szolgált a nyári csúcsmunka? Ezekkel a kérdésekkel ke­restük fel Illejalvi Lászlót, a járási pártbizottság gazdaság- politikai osztályának vezető­jét, aki képzettsége szerint agrármérnök, s az aratás ideje alatt szinte minden idejét a szövetkezetben töltötte. — Az évek során már be­igazolódott, hogy minden csúcsmunkára jó előre fel kell készülni, és meg kell tervezni a munka minden napját. Az idei aratás is ékes bizo­nyítéka annak; téves az érve­lés, hogy a mezőgazdaságban a természetfelelősé a döntő szó. Minden szövetkezet ké­szített aratási tervet, időben gondoskodtak a gépek javítá­sához szükséges alkatrészek­ről. A gödi termelőszövetkezet például alkatrészbankot is létrehozott, aminek jó hasz­nát vette a többi szövetkezet is. — Az előbb az előrelátó ter­vezésről volt szó. Nem húz- ta-e keresztül a számításokat az aszályos időjárás? — Bizony a gabonának is kellett volna egy kis eső. Ép­pen a szárazság az oka, hogy nem igazolódtak az április­ban, májusban becsült re­kordkilátások. Az is igaz, hogy a forróság miatt >» gabo­nák nem szakaszosan ér­tek be, így néhány együtt­működési megállapodást nem lehetett végrehajtani. Az északi községekben is sok­kal hamarabb kellett hozzá­kezdeni az aratáshoz, mint a Duna menti községekben. A száraz időjárás viszont lehe­tővé tette, hogy folyamatosan menjen a munka. ígj történt, hogy három nappal rövidebb idő alatt végeztünk, mint ta­valy. — Hogyan bírták a folyama­tos igénybevételt a gépek, s volt-e elegendő belőlük? — Egy kombájnra 141 hek­tár gabona jutott. Az Alagi Állami Gazdaságban a na­gyobb teljesítményű gépekre 184 hektár, s ez nem rossz arány. Azt is látni kell azon­ban, hogy nagyobb ieljesítmé- nyű betakarító gépek után kell néznünk, hiszen ma már ez az egyik előfeltétele an­nak, hogy valamelyik rend­szerhez csatlakozva termeszt­hessék a gabonát. Püspökhat­van után a fóti, a kisnémedi, a kosdi, a letkési és sződi ter­melőszövetkezet kíván csatla­kozni a gödöllői vagy a nád­udvari termelési rendszerhez. Ennek több haszna is lesz. Az égjük, hogy körülbelül 30 százalékkal emelkednek a termésátlagok, a másik pedig az, hogy nagyobb lesz a technológiai fegye­lem a termelés minden te­rületén. Ide tartozik a traktorosok, kombájnosok, gépkezelők, a technikai személyzet képzése, illetve továbbképzése. Arról van szó ugyanis, hogy amióta ezek az emberek megszerez­ték a jogosítványukat, szer­vezetten nem ismerkedhettek meg a szövetkezetekben hasz­nálatos új gépekkel, s az utób­bi években ez már gátja volt a termelésnek. Akik a mező- gazdaságban dolgoznak, jól tudják, milyen fontos az eredmények alakulása szem­pontjából. hogy ki ül a kom­bájnon. A hozzá nem értő el­pergeti a szemet, nem a tőnél vágja a szalmát. A rendszer- gazda pedig gondoskodik ar­ról, hogy az új gépekre ki­képzett szakemberek üljenek. — Milyen volt az idei ga­bonatermés? — Nem születtek kiemelke­dő terméseredmények, mégis elégedettek lehetünk, hiszen a búza minősége kitűnő. A Gabonaipari Vállalat 107 vagon búza után fi­zetett acélossági felárat. Tegyük azt is hozzá, hogy di­cséret illeti a felvásárlókat. Jól felkészültek az aratásra, nem voltak viták. Az idén Is bebizonyosodott, hogy nem lehet mindent az időjárás számlájára írni. Akik időben, jól előkészített magágyba ve­tettek, az idén is jó termést arattak. Közéjük tartozik Perőcsény, Kösd és Szob, ahol 34—35 mázsa búzát takarítót,- tak be egy-egy hektárról. Ugyanakkor például a Perő- csénnyel szomszédos bernece- baráti termelőszövetkezetben csak 24,8 mázsát. Elmaradt a legjobbaktól az Alagi Állami Gazdaság Is, hektáronként 31,4 mázsás eredményével. — Hogy állnak a szövetke­zetek az aratással kapcsolatos munkákkal: a szalmabetakari- tással. a tarlóhántással és a takarmánygondok miatt külö­nösen fontos másodvetésekkel7 — A szalma 80 százalékát takarították be a szövetkeze­itekben. Igaz, még nem tudták a teljes menyiséget bálázni, de ebben nem ők a ludasak. Az egész országban nem lehet kapni nagy teljesítményű bá- lázógéoeket. A gödi termelő- szövetkezetben már mindep szalmát betakarítottak, s az Alagi Állami G azdaságban sem sok van hátra. A legtöbb szövetkezetben ösztönző bére­zéssel gyorsították meg ezt a munkát. Kezdetben sok he­lyen nem örültek annak, hogy minden szalmát be kell hordani, de azt hiszem, nem bánják meg, hiszen 1 mázsa bálázott szalma ára 110 forint, s lehet, hogy az idén még a szal­ma is értékes exportcik­ké válik. A tarlóhántásnak a felével készültek el a közös gazdasá­gok. Mindkét munkában meg­lehetősen hátul kullog a szobi és a bernecebaráti termelőszö­vetkezet. — A járási pártbizottság külön is felhívta a szövetke­zetek figyelmét arra, hogy minél nagyobb területet ves­senek be újra zöldségfélék­kel és takarmánynövényekkel. Milyen eredménnyel járt az ajánlás? — Az eredeti tervekben 706 hektár másodvetés szerepelt. Azóta ezt a tervet a szövet­kezetek 900 hektárra módosí­tották, de ennél is nagyobb területre számítunk. Eddig már közel 700 hektárnyi terü­letet vetettek be újra, amiből 150 hektár a zöldségféle. — Hogyan értékeli a járási pártbizottság az aratás ered­ményeit? — Elégedettek vagyunk. Különösen annak örülünk, hogy a szövetkezetek ismét sokat és szokszor segítettek egymáson, s ez mindannyiuk hasznára vált. Most az a fel­adat, hogy az őszi munkákra ugyanilyen előrelátóan és szervezetten készüljenek fel. Cs. A. Köszönetnyilvánítás. Köszönetün- ket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett férjem és a legjobb édes­apa, Herencsényi Béla, a váci Me­zőgazdasági Szakközépiskola ny. mérnöktanárának temetésén meg­jelentek és részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek — Herencsényi család. Tanévkezdés előtt TÖBB PEDAGÓGUST VÁRNAK NAGYMAROS Duna-menti nyár esti kórusmuzsika Solymosi László VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Férfi részére albérlet kiadó. Vác, Mikszáth u. 4. du. 3-tól. Bejáró takarítót felve­szünk. Cím: Báthori u. 17—19., iskola. Je­lentkezés a gazdasági vezetőnél. Háromrészes szekrény­sor — darabonként is — és kétszemélyes nyithatós rekamié el­adó. Megtekinthető hétköznap du. 4-től: Vác. Hársfa u. 33. Vác, Csatamezőn, (Het- káoolnánál) 750 négy­szögöl gyümölcsös, szo­ba, konyhás épülettel eladó. Érdeklődés: Kovács, Vác, Erzsébet u. 3., (este 6 után). Eladók kétajtós szek­rények, új kisipari fo­telek, szétnyithatós konvhaasztal, fafűtésű ..ZEPHIR” kályha. Mesterházy, Vác, Bar­tók B. u. 2. (emelet). du .“-tői. _______________ Bu dapest XX. kerületi kettő és félszobás öröklakásomat elcse­rélném vácira, lehető­leg Földvári tériért. Telefon munkaidőben: 11 —°14.__________________ Négyszemélyes hor­gászladik motorral el­adó. Érdeklődés tele­fonon : Vác 11—899, vagv Dózsa György út 73. V^rtq.______________ Sk oda Octavia eladó. Érdeklődni lehet: Vác 10—567-es telefonon. Vác, Törökhegyi dű­lőben 200 négyszögöles gyümölcsösök olcsón eladók. Érdeklődni le­het: Vác 11—036-os te­lefonon. VZ írsz. Skoda eladó. Megtekinthető 17 óra után: Vác, Haraszti u. 73. Bednárik. Fiatal férfitanár ré­szére albérleti szobát keresünk, cím: Bátho­ri u. általános iskola.. Báthori utca 17—19. Telefon: 11—682. Mély gyermekkocsi el­adó. Vác, Burgundia u. 25. Rövid. páncéltőkés zongora eladó. Hanzli, Vác, Nárcisz utca 1. Anyakönyvi hírek ra, Dede Ilona vezényletével. Következnek a sárvári, a ka­puvári, a szekszárdi, a jászbe­rényi együttesek. Az OKISZ Monteverdi Kamarakörusát Kollár Éva vezeti. A vendéglátó Nagymarosi Szövetkezeti Férfikar karnagya Kismartoni Ferenc. Pásztí, Las­sus, Bárdos, G. Ernesaks és | Villem Kapp művekből állítot­ták össze műsorukat. A talál­kozó végén a résztvevő kóru­sok közösen előadják a Rab­szolgák kara című részletet Verdi Nabucco című operájá­ból. —pr— Házasságot kötött: Varga József Szarnék Szilviával, Szedleczki János Fehér Ág­nessel, Szendrei Sándor Ka­lácska Ilonával, Gogola Gyu­la Kemenczei Margittal, Kor­bei István Péntek Gizellával, Komándi György Szabó Zsu­zsannával. Dudás István Hé- gsr Máriával, Pintér Károly Bíró Edittel, Vízhányó Ká­roly Falta Edittel és Boldizsár László Tóth Judittal. Vácott hunyt el: Bánlaki Ferenc (Göd, 77 éves), Genge Istvánná szül. Dugasz Antónia (Salgótarján, 87 éves), Koszto­lányi Józsefné szül. Kiss Mar­git (Vác, Árpád u. 29.. 63 éves), German András (Vác. Erzsé­bet u. 44., 63 éves), Vörös Mik­lós (Gyál, 63 éves), Zomborka Ernő (Vác, Földvári tér 20., 60 éves), Barna Sándorné szül. Nvuka Zsófia (Főt. 88 éves). Révad Mihályné szül. Líeb- hard.t Mária (Nagymaros, 66 éves). Galotti György (Buda­pest, 29 éves). Herencsényi Béla (Vác. Népek barátsága u. 9., 62 éves), Kiss Lászlóné szül. Varga Erzsébet (Dunake­szi, 51 éves), Emmer Teréz Nagymaros, 56 éves). Augusztus 16-án, hétfőn délután fél 3 órakor nyílik AZ ORSZÁG LEGKORSZERŰBB, LEGNAGYOBB VIDÉKI ÉLELMISZER-ÁRUHÁZA a io. sí. ÉLHMism Áruház VÁCOTT, A SZÉCHENYI UTCA 9-13. SZ. ALATT.

Next

/
Oldalképek
Tartalom