Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-13 / 164. szám

4 K %Mdm> 1976. JÚLIUS 13., KEDD Filmvetítés, kiállítás, hangverseny Vujicsics Tihamérra emlékezett Szentendre A pomázi nemzetiségi együttes. Koppány György felvétele TV-FIGYELŐ Lassan egy esztendeje, hogy elvesztettük talán legerede­tibb tehetségű zeneszerzőnket, a „két nyelven, egy húron" éneklő, a délszláv és a magyar népzene hagyományait szerves egységbe ötvöző Vujicsics Tiha- mért, akit szülőhelye, élete és munkássága ezer és ezer szál­lal kötött Pest megyéhez, kü­lönösen Pomázhoz és Szentend­réhez. Tavaly augusztusban zuhant le Damaszkusz közeié­iben az a repülőgép, amelyen ő azért utazott, hogy a távoli vi­lágban felkutassa a Rákóczi- induló ősi forrásait. A magyar zenei világ jó ide­ig e tragikus hír bénultságá­ban élt. De azután viszonylag gyorsan megérkeztek az első jelek arról, hogy értő kezek vették gondozásba a zeneszer­ző hagyatékát. Mindenekelőtt azt a kötetet, amely népzene- kutatói, népdalgyűjtői mun­kásságának eredményeit fogja össze. Mint köztudomású, ez a népdalkönyv hamarosan meg­jelenik. Ezekből a jelekből és hírek­ből világos volt, hogy a tra­gikus halálhír okozta bénult­ság után tovább folytatódik az örökség számbavétele, értéke­lése és felmutató összegezése. Ennék a törekvésnek a jegyé­ben rendezték meg vasárnap a Szentendrei Nyár programjá­ban a Vujicsics Tihamér em­léknapot. Az emléknap kora délután kezdődött programjának első eseményeként a megyei mű­velődési központ és könyvtár színháztermében azokat a fil­meket mutatták be, amelyek­nek Vujicsics Tihamér zene­szerzője, illetve főszereplője volt. A vetítés előtt Szabó Ist­ván rendező emlékezett a ze­Szombaton este ismét meg­szólalt a zene, az ének Vácrá- tóton. Händel Messiásának gyönyörű dallamai áradtak szét a kertben, békéről, sze- retetről vallva. Ezren hallgatták az orató­riumot. A botanikus kerti hangverseny páratlan élmé­nyét egyszer megismert visz- szatérők és újak, aikik hittek a Vácrátóti Hangversenyrem- dező Bizottságnak, amely a zene és a természet harmó­niájának művészi élményét ígéri. S az ígéret ebben a környezetben évről évre való­sággá válik. Az Országos Filharmónia színvonalas műsorról, neves és méltán neves — előadókról gondoskodik, a vácrátótiak pedig finom hangulatokkal, kedves szóval, apró figyelmes­ségekkel fogadják az érke­zőt. A kert nyaranta kétszer ad otthont a zenének, ezzel ere­deti funkciója mellett ismét csais nemes missziót teljesít­ve. Ezer hangversenyélvező egy estén! És jönnek, aztán is­mét és ismét jönnek a legkü­lönbözőbb foglalkozású embe­rek az ország legtávolabbi vi­dékeiről, különb úszókkal, vo­nattal a fővárosból és tömén­telen autóval, ki tudja, hon­nan. Vácrátót nem a sznoboké. Es lassan kicsinek bizonyul. Még soha nem fordult az elő, mint az idén, hogy a helyek­nek több mint a fele elővétel­ben elkelt volna. Aki tudja, miről van szó, lassanként már nem vállal kockázatot. Az idő­járással együttjáró kockáza­tot viszont szinte gondolkodás nélkül vállalja. S az időjárás rendszerint kegyes, miként ezen a hét végén is az volt. / Az érdeklődés tehát az évek múlásával egyenes arányban Hő. Mind erősebb az óhaj js, hogy nyaranta gyakrabban, s ne csak kétszer csendüljön fel a kertben zene. A színvonal érdekében! — mondják a rendezők — in­kább kevesebbet, de jót A szombati hangverseny ezt az igényességet igazolta. A Győri Filharmonikus Zenekar, a Budapesti Kórus és a szólis­ták: Andor Éva, Barlay Zsu­zsa, Antalffy Albert, Fülöp Attila, Margittay Sándor ve- .zényletével nagyon átgondol- 'tan, tudatosan, értelmezve, ma­neszerzőre és a jó barátra, részletesen ismertetve a Kon­cert című film születését, amelyben Vujicsics Tihamér zeneszerzőként és szereplőként is közreműködött Ezen a ki­tűnő filmen kívül láthatta még a közönség a Testamentum cí­mű rövidfilmet és azt a Két nyelven egy húron című ma is megdöbbentő hatású zenés ri­portfilmet, amely tavaly nyá­ron készült, de már csak Vu­jicsics Tihamér halála után ke­rült a televízió közönsége elé. Nagy tömeget vonzott a nap második eseménye, az ugyan­csak a művelődési központban rendezett emlékkiálítás. A csa­ládtagokon a művészbarátokon kívül nagy számmal vettek részt a megnyitón érdeklődők. A központ előcsarnokában összegyűltek előtt a pomázi nemzetiségi együttes igen han­gulatosan szerb népi muzsikát játszott A kiállítást Varga gával ragadó an adták elő a ze­neirodalomnak ezt a több mint 200 éves remekművét. Augusztus 7-én az évenként fellépő Magyar Állami Hang­versenyzenekar Mozart-estje következik, Jiri Belohlavek (Csehszlovákia) vezényletévél. Közreműködik a romániai Andrei Ágoston. D. G. NINCS BABA, de mindenki azt hiszi, hogy van, illetve, hogy lesz. Aztán kiderül, hogy mégis lesz, de nem annak és nem attól, akiről először gon­doltuk. Azaz, hogy mi, nézők nem gondolhattuk, mert mi tudjuk, hogy a babahír csak próbababahír, viszont a darab figurái ezt nem tudhatják. Mert ha tudnák, az első fél óra után abba is lehetne hagy­ni a játékot. Skvarkin vígjátéka, az Ide­gen gyermek, a mi színpad­jainkon sem ismeretlen. Nép­szerűségét kitűnő dramatur­giai építkezésének, ügyesen megcsavart helyzeteinek, s a kispolgári családerkölcsöt ki­pellengérező mondanivalójá­nak egyaránt köszönheti. A Városmajori Szabadtéri Park­színpad mostani előadása ze­nés komédiává formálta át a vígjátékot. Romhányi József keze nyomán az eredeti anyag sok mai felhanggal bő­vült (gazdagodni nem mindig gazdagodott), s a dalszövegek is (többségük szellemes, sok frappáns poénnal) Romhányi munkái. A zenét a Városma­jorban már régen házi kom­ponistának számító Aldobolyi Nagy György szerezte; nem saját legjobb színvonalán. Csak két-három szám éri el korábbi — és éppen itt aratott — sikereinek szintjét, talán azért, mert nem eléggé dalla­mosak ezek a számok, s mert hangszerelésük is oly vastag némely helyen (különösen a ritmüshanigszerek. főleg az ütősök túl erősek), hogy a jó hangosítás dacára elnyomják az énekhangokat. Balázs irodalomtörténész nyi­totta meg, felidézve a jó ba­rát, a sokoldalú muzsikus és a zenetudós, a népdalgyűjtő alakját, utalva a gazdag anya­gú bemutatóra, amely fényké­pek, kéziratok, népi hangsze­rek segítségével érzékelteti a zeneszerző sokoldalúságát. Este — ismét a központ szín­háztermében — hangversenyen Vujicsics Tihamér alkotásaival találkozott a közönség. Beveze­tőt Szokolay Sándor Kossuth- díjas zeneszerző mondott. A tragikus halál félbeszakította munkásságának kiteljesedé­sét — fejtegette többek között. — Olyan jelentősnek ígérkező műveket nem tudott befejezni,’ mint a készülő Zongoraver­seny és Cimbalomverseny. A Gulyás László zeneszerző rendezte műsor első felében dalok és kamaraművek hang­zottak el László Margit, Gá­bor Ila, Keönczh Boldizsár, Gitárkvartett és a Tolcsvay- trió átélt, hiteles tolmácsolá­sában. A második részben a Ma­gyar Állami Népi Együttes mutatta be Vujicsics Tihamér többségében ismert, népszerű alkotásait. Legnagyobb siker­rel és hatással a Ráckevei bal­ladát, a dinamikus Hortobágyi pásztortáncot és a lírikus­mozgalmas Szerb lakodalmast, amelynek befejező részét a zúgó taps után az együttes meg is ismételte. A RENDEZÉS Lendvai Fe­renc munkája — tulajdonkép­pen nem törekedett másra, mint a vígjáték kellemes le- pergetésére. Holott ez a darab, még ebben a kifejezetten nyá­ri szórakozásra hangolt for­májában is, több, mint kelle­mes időtöltés. A csinos kis színésznő, Mánja, új szerepé­ben egy leányanyát alakít, aki vállalja a gyereket, bár az apa elhagyta. Nincs él­ményanyaga a szerephez, ezért kitalálja, hogy ő is gyere­ket vár egy ismeretlen apától. Ez a kitalált bébi a próbaba­ba. rajta méri le Mánja, ki milyen ember a környezeté­ben. Szülei, udvarlói, barát­női különbözőképpen reagál­nak a hírre, s ez jó iskola Mánjának, mint színésznőnek, s mint fiatal nőnek is. Erköl­csök, álerkölcsök, rossz beideg- ződöttségek, szemforgatás, igaz emberség, sanda számítás és felelőtlen linkeskedés — minden jelen van Mánja kör­nyezetében. Itt lenne az alka­lom, hogy a könyed szórako­zásba az előadás becsempész- szen valami magvasabb gon­dolatot is — anélkül, hogy ez a jókedv, a humor, a nevetés rovására menne. Sajnos, ez nem történik meg, s ebben az átdolgozó, Romhányi József is ludas, mert néhány figurát el­felejtett igazán következetesen megírni (Jása és Rája pél­dául), s ludas a rendezés is, mert a komolyabb mondani­valónak a szándéka se igen fedezhető fel. Ahogy mondani szokták: a rendezés elmegy a darab mellett. Peres este. Örök játék: vic­celődni az igazságszolgáltatás­sal. Pontosabban: kigúnyolni azokat, akik cerberusként őr­zik a legapróbb paragrafuso­kat is, illetve azokat az esete­ket, amelyek e rettentő nagy őrizgetésből szükségszerűen fakadnak. Ezt a soha meg nem unható játékot akarta a nagy nyilvá­nosság előtt folytatni a televí­zió szombat esti műsora. Szó, ami szó: mindent megtettek, hogy a néző nevessen. Jeles szerzőket toboroztak — Arany Jánostól Tabi Lászlóig —, te­hetséges és népszerű színésze­ket szerződ tettek — Almási Évától Zana Józsefig —, sőt, még külön zeneszerzőt is al­kalmaztak Tamássy Zdenkó személyében. Csak egyet felejtettek el: a néző időközben beleunt már az efféle nehezen kiizzadt kaba­réhumorba. Amit ugyanis a szék szájából hallhattunk — tisztelet Arany János híres Fülemüle versének és még egy pár arra érdemes monológnak, dialógnak —, nem volt más, mint a szokásos rutinviccelő­dés. Amint elhangzott Mikes György enyhén szólva fáradt­nak tűnő műsorinditó konfe- ransza, és megkezdte dalolá­sát a Markó utcai csasztuska- brigád, a nézq már sejthette: mi vár rá. Nem is csalatkozott. Erőltetés, erőlködés. Igaz, nyár van, hossz és forró nyár, de legalább szombat esténkint ne így emlékeztessék erre az em­bert. .. Magyar krimi, ez js ritka, mint a valóban vidám, vidám műsor! A lényeg az, hogy va­sárnap este végigizgulhattunk egyet. Amúgy őszintén, bele­feledkezve, pedig ez a kissé szerencsétlen című magyar krimi nem volt valami látvá­nyos. Az autók száguldásáról inkább csak szóban emlékez­tek meg A játszmában. A hangfogós pisztolyok is több­nyire a kabátokon belül ma­radtak. .. És mégis! Bán Ernő meg Németi Gyula históriája valóságos anyagból gyúródott. A tét ebben tét volt; a játék — hogy stílusosan szóljunk — itt vérre ment. A dolgok az embereken belül játszódtak; bennük és köztük. E film ké­szítői nem a bravúros techni­kát hívták segítségül, hogy egy kis konfliktus legyen. SZÍNÉSZILEG sem teljesen megoldott a produkció. A rendkívül fontos, mondhatni kulcsfiguráját, Mánját egy igen fiatal, jól mozgó (néhol e mozgáskultúrát kicsit túl is hangúlyozó színésznő, az Operettszínházban már több kisebb feladatban jól helytállt Csongrádi Kata játssza. Egye­lőre még nincs birtokában azoknak a sokszínű, jellemáb­rázolást igénylő eszközöknek, amelyek ehhez az érdekes lányalakhoz szükségeltetné­nek. Így inkább csak kellemes külsejével és temperamen­tumával helyettesíti az ala­kítást. Talán nem őrá kellett volna bízni ezt a figurát. Vár­hegyi Teréz Mánja barátnőjét játssza. Az ő adottságai még ebből a nyúlfarknyi szerepből is képesek alakítást csiholni. Így annál bántóbb a fő­szerep megoldatlansága. Nem csodálható, hogy a rutinos vígjátéki színészek — Csáká­nyi László, Schubert Éva, mint Mánja szülei, Káló Fló­rián, mint Mánja nem éppen Grál-lovag jellemű udvarlója, Harkányi Endre, mint a má­sik — kedvesen ügyefogyott, rokonszenves mafla — ud­varló — átveszik a darabban a „hatalmat”, s ők uralják a színt. Tőlük mindenesetre jó­kedvű komédiázást látunk, ha a darab nem is egészen erről szól. Kern András nem na­gyon leli a helyét ebben a kö­zegben; Kovács István sem a legalkalmasab Kosztya, a sze­relmes útmérnök bonvtván figurája. Takács István Egyszóval ezt a históriát el lehetett hinni, és láthatóan el­hitték maguk a színészek is. Jókedvvel, nem rutinból ját­szották. Galambos Erzsi alakí- ■tása volt talán a legnagyobb meglepetés: ebből a kis szür­ke asszonyfigurából annyi színt csalt elő, hogy az ember nem is érti, miért nem léptetik fel többet ilyen neki való prózai szerepekben. Ínke Lászlót is hosszú ideje nem láttuk ilyen őszintén indulatosnak. És a többiek is! Eltek a képernyőn, és nem alakítottak. Örömmel olvastuk a magyar krimi rendezőjének, Szemes Mariannenak az írását a mű­sorújságban, amelyben e mű­faj további művelését ígéri. Ha minden jól megy, sorozat­ban kerülnek majd elénk az efféle, hazai vonatkozású kém-, hírszerző stb. históriák. Lesz, aki megcsinálja, és meg­nézze azokat. Akácz László Tallózva hazai könyvajánla­tainkban, a Mai magyar mű­vészet sorozat kötetei látszólag a kritika által kissé mellőzött kiadványok közé tartoznak. Mintha zsebkönyv jellegük szülné a feltételezett óvatossá­got, holott a külcsín sokszor megtévesztő: ezek a kötetek tartalmasságukkal nemcsak in­formálnak, hanem hasznos tudnivalókat is közölnek. S ezt elsősorban azoknak a jeles al­kotóknak köszönhetjük, akik­nek a munkásságáról az egyes kötetek szerzői elemző tanul­mányaikat közreadják. A Kép­zőművészeti Alap Kiadóválla­latának alig pár éves múltra visszatekintő sorozata olyan házi galéria megteremtésére ad lehetőséget, amelynek anyagá­val nem az otthonok falain is­merkedhetünk meg, hanem kö­tetekbe gyűjtve nyújt jártassá­got a kortárs magyar képző- és iparművészeiben. A könyvek szövegközti képei mellett ugyanis valamennyi alkotót ti­zenhat művének színes repro­dukciója reprezentál, alkalmat és lehetőséget teremtve meg­értésre, elmélyülésre. A kiadó jóvoltából eddig harminckét kötet látott napvi­lágot. Többek között olyan ne­ves művészekről olvashatunk kismonográfiát és egyben ta­nulmányozhatjuk műveiket, mint Korniss Rezső, Konecsni György, Gádor István, Gorka Géza, Kiss István, Varga Imre, Frank Frigyes, Z. Gács György, Hincz Gyula. Valamennyi könyv munkásságuk értékei­nek feltárása mellett az alko­tás művészi folyamatát is elemzi, a művek egymáshoz kapcsolódó láncszemei révén az embert is bemutatja. A sorozat négy legújabb kö­tete e hetekben jelent meg. Két festő, valamint egy-egy szobrász és grafikus portréja kerekedik ki a könyvek lapjai­ról. Bozóky Mária az olvasót Losonczy Tamás szellemi indít­tatású absztrakt festészetébe kalauzolja el. megteremtve a kapcsolatot az élet jeleiből építkező művész és ezt az alko­tásmódot érdeklődéssel szemlé­lő, tanulmányozó befogadó kö­zött. Jelképekből áll össze Cso- hány Kálmán grafikai mun­kássága is, de az ő világa em- berközpontúbb, azaz tárgyia- sabb. Solymár István tolla is ezt hangsúlyozza, ezt elemzi meleg szavakkal: „Ősi, elsüly- lyedt tapasztalatok és új cso­dák elválaszthatatlan egysége szól hozzánk műveiből, az et­nikum nyelvi titkaihoz tartozó ritmust, formarendet, látásmó­dot járnak át az új időknek új dalai.” Nem véletlen ez az emberi sorshoz kapcsolódó melegség, mint ahogy az sem szükség- szerű, hogy megfeledkezve a valós értékekről, egyes alko­tókról érdemeiken felül szól­janak a méltatok. Rózsa Gyula monográfiája Kő Pálról, arra példa, hogyan lehet européer léptékű összehasonlítást tenni a hazai és a külföldi művészet között. Fabatkát sem érne hol­mi értékítélet, ha mindössze az Amatőr művészek nyara Hétfőn megnyitották Veszp­rémben az amatőr művészek III. nyári táborát, amelyen az ország ismert öntevékeny művészeti együttesei találkoz­nak. A tábor célja, hogy a csoportok megismerjék egy­más munkáját, s az önkép­zés mellett segítsék a Bala­ton északi partjának színvona­las' műsorellátását. A kéthe­tes tábor ideje alatt az amatőr művészek többek között strandokon, parkokban, neve­lőotthonokban adnak műsort. — Hősökről beszélek. A Szőnyi István Emlékmúzeum Baráti Körének rendezésé­ben július 14-én este 7 óra­kor a zebegényi szabadtéri színpadon Hősökről beszélek címmel Illyés Gyula költe­ményeit adja elő Horváth Ferenc. Bevezetőt mond: Czine Mihály irodalomtörté­nész, közreműködik: Pri- bolyszky Mátyás. alkotó öntörvényű szemlélet- módját érzékeltetné, ha elru­gaszkodna attól a közegtől, amely gondolatokat sugall és egyben megtermékenyít, ha csak jelenségszinten folyna a vizsgálódás, tehát minden ösz- szegezés, írásmű csupán arra törekedne, hogy a bemutatan­dó művész nagyságát ecsetelje. Rózsa kortársi hűséggel helyezi el, ábrázolja ebben a művészi tájképben mindössze harminc- ötéves alanyát, aki, olyan mű­veket tett máris a közösség asztalára, melyek megérdemlik mindnyájunk megkülönbözte­tett figyelmét. A negyedik kötet Gerzson Pál festőművész munkásságá­val foglalkozik. Szerzője Lo­sonci Miklós. Nevével, műkri­tikáival, szinte naponta talál­kozhat az olvasó a Pest megyei Hírlap hasábjain. Losonci azok közé a művészeti írók közé tar­tozik, akik mindenekelőtt szemléltetni, bemutatni akar­nak, a leírt szóval is képzőmű­vészeti látásmódot alakítanak. Hírlapi cikkeinek közvetlensé­gét, világos és logikus okfejté­seit a Gerzson Pálról írott ta­nulmányában is megőrzi. Első­sorban az alkotó ember érdek­li, nem elégíti ki, hogy mind­össze a vásznak eredendően fontos képiségét tükrözze mon­dataival. Művészetírói tevé­kenységének középpontjában az a vezérlőelv rendeződött központi gondolattá, hogy jelen legyen mindenütt ahol hatni tud, ahol szükség van a közvetítő szóra. Szö­vegírása nem a szinkron- tolmácsok munkamódszerére emlékeztet, annál sokkal több: meggyőző, mert nemcsak kir szolgál, hanem érvel, láttat, felhasználva iskolaigazgatói-ta- nári gyakorlatát, amelynek fó­kuszában szintén tanítványai önálló gondolkodásmódjának, jártasságának kifejlesztése ját­szik fontos szerepet. Tanulmánya mértéktartó. Nem szereti az oktalan példá- lózgatásokat. Stílusa — akár Gerzson festészete —, az ősz. szegező sűrités példája. Leírja, hogy Gerzson „már a pályája kezdetén következetesen töre­kedett a festői igazságra”. S ez nem hangzatos kinyilatkoztatás, amelyet többszörösen össze­tett mondatok burjánzó ma­gyarázatával tesz elfogadható­vá. Losonci szavainak értékét következetessége hitelesíti. Ezért buzgólkodik, ragad meg minden alkalmat, hogy népművelői szívóssággal lehe­tőségek felhasználásával tar­talmas tárgykultúrát teremt­sen. Négy kötet: ugyanennyi mű­vész és művészeti író — azt is mondhatnánk — közös mű­ve. Zsebkönyvi mértékben is szimbolizálja a kortárs alkotók törekvéseit. Kézhez simuló ki­adványok, s éppen ezért remél, jük, hogy mind többen forgat­ják kíváncsisággal, hasznosan, örömmel. Molnár Zsolt Hangversenyek a kertben SZÍNHÁZI ESTÉK Zenés komédia a Városmajorban Próbababa tehetséges és népszerű színé­Háii galéria - kötetekben A Mai magyar művészet sorozat új kiadványai Pest megyei szerző munkája

Next

/
Oldalképek
Tartalom