Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-01 / 154. szám

1976. JÜLIUS 1., CSÜTÖRTÖK 7 HETI FILMJEGYZET Akció az elnök ellen Jelenet az Akció az elnök ellen című amerikai filmből Egy politikai gyilkosság mindig nagy vihart kavar, és az esetek többségében bonyo­lult okok állnak a tett mögött. Századunknak alighanem a legtitokzatosabb ilyen gyil­kossága történt az USA Texas államában, Dallas városában, 1963. november 22-én. A helyszín és a dátum min­denki számára világossá teszi: John Fitzgerald Kennedyt, az Amerikai Egyesült Államok elnökét ért gyilkos merény­letről van szó. A világ tulaj­donképpen még azóta sem ocsúdott fel a döbbenetből, s ennek oka nem csupán az önmagában is riasztó tény: egy hatalmas ország elnökét a saját hazájában úgy lehe­tik le, mint egy nyulat. Leg­alább akkora oka a döbbenet­nek és felháborodásnak az a sok-sok tisztázatlan körül­mény, amely ezt a gyilkossá­got kíséri. Igaz ugyan, hogy egy bizottság hosszas és kime­rítő nyomozást vagy inkább vizsgálatot folytatott a körül­mények „tisztázására”, és en­nek eredménye egy óriási méretű beszámoló, az úgyne­vezett Warren-jelentés lett, de ez a kásahegy inkább arra volt alkalmas, hogy irdatlan betűtengerében elmossa a gyilkosság kérdőjeleit, sem­mint, hogy feleljen néhány alapvető kérdésre. Ezek pedig azóta is izgatják az embere­ket, izgatják a riiportkönyvek íróit, és — mint a most be­mutatott amerikai film is ta­núsítja — izgatják a filmké­szítőiket is. Az Akció az elnök ellen cí­mű alkotás — melyet David Miller rendezett, írója pedig Dalton Trumbo, aki Mark La­ne magyarul is olyasható könyve, valamint Donald Freed regénye nyomán írta a forgatókönyvet — pontosan ezeket a kérdőjeleket vizsgál­ja. Maga a történet javarészt fikció, mert — egyelőre — semmi nem igazolja cáfolha- tatlanul azt a kiinduló felte­vést, mely szerint az amerikai monopólium néhány képvise­lőjének állt útjában Kennedy annyira, hogy valóságos össze­esküvést szőttek ellene, csak a megfelelő pillanatra várva, amikor is az alkalmat szinte maga az elnök teremti meg a merénylethez. A film nem állítja, hogy mindez úgy történt, ahogyan alkotói bemutatják. Csak azt mondja: itt tisztázatlan kér­dések serege található, meg­oldatlan vagy szándékosan el­kent problémák kuszálják össze az események megérté­sét, s annyi bizonyos, hogy néhány hangzatos tétel, me­lyet a Warren-jelentés megfo­galmazott (magányos gyilkos, egy gyilkos stb.) nem tartható. Miller és alkotótársai csak annyit mondanak: a háttérben akár ez az általuk bemutatott variáció is meghúzódhatott és akár így is történhettek a dolgok. Pontosabban: úgy semmiképp, ahogyan a hiva­talos verzió beállítja, tehát más magyarázatot kell keres­ni — akár azt is, amit ők ta­lálnak. Mi esetleg úgy véljük: sok, már ismert tény, sok szemlé­letbeli naivitás, sok fikció van ebben a filmben. De ne fe­ledjük: alkotóinak szándéka szerint nem elsősorban ne­künk készült ez az alkotás. Az amerikai közvélemény szá­munkra elképzelhetetlen mó­don alkalmas a manipulálás­ra. Az elnökgyilkosság első döbbeneté után sokan szíve­sen élfogadták a beléjük suly­kolt magyarázatot a magányos gyilkosról és az egy gyilkos­ról. A film ezeknek a minden szólamot készségesen elfogadó, önálló vélemény nélküli ame­rikaiaknak akarja elsősorban megmagyarázni, hogy becsap­ták őket, s talán éppen úgy, ahogyan a filmben látható. Miller egyébként igen érde­kes formád megoldást választ filmjéhez. Részint eredeti fllmdokumentumokat használ — például ahol Keneddy sze­mélyének bemutatására van j szükség —, részint rekonstruál eseményeket, a filmhíradók stílusában, s ezzel még inkább sikerül a hitelesség látszatát keltenie. Hogy néha túlzások­ba is téved — például az ál- Oswald létét eleve bizonyí­tottnak veszi, s teóriája lé­nyeges elemeit épp erre építi — csak csorbítja, de nem rontja le lényegesen a film tiszteletreméltó szándékait. A fentiektől függetlenül persze a ínagyar nézőknek is igen érdekes és helyenként iz­galmas élményt nyújt a film, s arra mindenképpen alkal­mas, hogy ismét elgondolkoz­zunk: tizenhárom esztendővel Dallas után még hivatalosan mindig nem ismerjük az ese­mények mozgatórugóit, s az egész szégyenletes ügy igazi lefolyását. Ami már csak azért is különös, mert elvégre nem egy rosszhírű negyed sikátorában elkövetett félté- kenységi ügyecskéről van szó, hanem a szuperhatalomnak nevezett USA egyik elnöké­ről. Hogyan fojtsuk vízbe...? A kérdés általában nem okoz gondot. De ha vízima­nókról van szó, akiknek éltető eleme a víz, akkor bizony már nem olyan egyszerű a dolog. Václav Vorlicek cseh rende­ző, akinek korábbi filmjeiből (Ki ölte meg Jessyt? A leg­titkosabb ügynök, Uram, ön özvegyasszony lesz, Leány a seprűnyélen) is kiderült: el­sősorban a szatirikus paródiá­hoz vonzódik, ezúttal a cseh vízimanók egyre fogyatkozó számú családjáról készített filmet. A néző először felkap­ja a fejét: micsoda szamár­ság ez, vízimanók, akik víz­vezetékeken és csatornákon közlekednek, akik átsétálnak a folyók, tavak alatt, s akik lelkeket halásznak — hát gye­rekeknek néznek bennünket? Aztán rájön, hogy Vorlicek ugyan valóban egy kicsit gye­reknek is tekinti a nézőt, gyereknek, aki szívesen elen­gedi a fantáziáját és szívesen hallgatja-nézi a mesét —, de emellett nagyon is felnőttként számít a nézők érdeklődésére. A vízimanók népe ugyanis azt a tulajdonságát leszámítva, hogy a vízben is otthonosan mozog (tehát kétéltű, mint a béka vagy a teknős),- nagyon is élő és reális emberi tulaj­donságokkal, hibákkal, esen- dőségekkel rendelkezik. Ezt kipellengérezni persze, nem feltétlenül kellett volna a bonyolult vízimanómese — vagy ha igen, sokkal követke­zetesebbnek kellene lennie a filmnek a mesében és a szatí­rában. Takács István Kézimunka­kiállítás A szigetújfalui művelődési házban már régóta működik a kézimunkaszakkör. Tagjai szép textíliákat, érdekes kézi­munkákat készítenek. A kö­zelmúltban rendeztek kiállí­tást műveikből a községi mű­velődési házban, amelyet a helybeliek nagy érdeklődéssel tekintettek meg. özv. Majoros József né Szigetújfalu Budai járási mozaik leveleik ott erjednek, bűzle­nek. A KPM útfelugyelőségé- nek, vagy a Pilisi Parkerdő­gazdaságnak a dolga lenne a tisztítás. Ez eddig még nem történt meg. Pedig a tiszta­ság, környezetünk védelme mindannyiunk közös ügye. ★ A nőbizottság együk tagja, Bodola Sándorné varrónő, harmadik kislányának szép névadót rendeztek. A nőbi­zottság az ünnepélyes név­adón virágot és segélyt adott át az anyának. Az ajándéko­kat Pék Lajosné, a nőhizott- ság elnöke nyújtotta át. intézésért pedig elsősorban Pelle Józsefnét, a pénzügyi osztály főelőadóját illeti elis­merés. Dr. Véghelyi Tibomé tanácstag Szentendre Rossz vétel hogy rossz a televízióvétel. Sokak szerint a ház körüli — villanyáramot igénylő — munkák okozzák a gyakori áramingadozást. Ennek azon­ban nem éppen a televízió műsora közben lenne az ide­je. Gyakran idegen hangú adóállomás szakítja félbe a televízióműsort. Elmegy a hang, a kép, s csak zúgás és zaj hallható. Jó lenne, ha az illetékesek felfigyelnének az albertirsai televíziósok pana­szára, s ha mód van rá, segí­tenének megoldani problémá­jukat. Perbál A községben nagy gond a fodrászhiány. Egy nyugdíjas ugyan kiváltotta az ipart, hogy ne maradjon borostás az arc, ápolatlan a hajzat. Ez azonban kevés. A ktsz fod­rászüzlete működött egy da­rabig, később azonban lehúz­ták a rolót és megszüntették a szolgáltatást. A helyiségeket az ÁFÉSZ vásárolta meg és eszpresszót nyitott. A szóra­Padányi Lajos Elintéződött Az utóbbi időben egyre töb­ben panaszolják Albertirsán, Virág Mihály Alberti rsa kozóhely bizonyára gazdasá­gosabb, de nem szabad fi­gyelmen kívül hagyni a sok panaszt, amelyet a fodrász­hiány idéz elő. Különösen a nők kívánják e szolgáltatást. Jó lenne például (és ez mind­inkább gyakorlattá válik) egy faházban berendezni az üzle­tet. Ez gazdaságos és megol­daná a községbeliek problé­máját. Budakeszi A köztisztaság védelmében és a környezet szennyezése ellen szeretnék szót emelni. A Ságvári ligettől — az állami kórház előtt húzódó — erdő­szél és országút közötti árok tisztításra vár. Az árok körül­belül három kilométer hosszú és az eső összehord ta őszi(!) a nyugdíj M. Magdolna idős asszony. Tavasszal eltörte a lábát, ek­kor tudta meg: nincsen nyug­díja. Csodálkozásomat látva elmondta, hogy több mint tíz évig dolgozott. Édesanyja és saját súlyos betegsége 1966- ban megakadályozták abban, hogy folytassa munkáját. El­indult, hogy — jogosnak vélt — nyugdíjigényének érvényt szerezzen. Iratokat kértek tőle; a bonyodalmas ügyinté­zés megriasztotta, úgy érez­te, mindez meghaladja erejét, s abbahagyta az utánajárást. Gyermeke sincs, aki helyette intézkedett volna, férje pedig idős és beteg. Átvettük tőle iratait, s el­juttattuk a szentendrei tanács pénzügyi osztályára. Utolsó munkahelyének vezetője is Válaszol az illetékes segítette ügyének elintézését. Az önkéntes és minden aka­dályt leküzdő utánjárásnak meg is lett az eredménye: M. Magdolna legutóbb örömmel újságolta, hogy végre ő is nyugdíjas lett. A gyors ügy­A Pest megyei Hírlap 1976. május 6-i Postabontás rova­tában Kiss Sándorné panaszá­val kapcsolatban — amelyet Sok kicsi sokra megy címmel olvashattunk —, a következő­ket közöljük. A Gépjármű Fuvarozási Szabályzat szerint: a jegy­pénztár és a jegykezelő pénz­váltásra nem köteles. Az autó­buszokban kihelyezett felhí­vásokban arra kérjük utasain­kat, hogy előre kiszámolt vi­teldíjjal szálljanak fel jára­tainkra. Különösen fontos ez a jegykezelő nélküli buszokon, ahol a gépkocsivezető adja ki a jegyeket. Kétségtelenül akad olyan dolgozónk, aki restségből nem adja vissza a 10—20 filléreseket, de ezt ál­talában nem jogtalan eltulaj- donítási szándékkal teszi. Az általánosítást — ahogyan ezt a cikkből kiélezzük — nem fogadhatjuk eh Dolgozóink túlnyomó része becsületes és egymás között is fellépnek a rendbontókkal szemben. Leszögezzük: az, hogy dolgozóink esetenként nem adnak jegyet vagy a visszajáró pénzt megtartják, részben utasaink hibája is. Gyakran előfordul, hogy a felszálló utas meg sem várja a visszajáró pénz kiválasztá­sát, hanem siet elfoglalni he­lyét. Nem egy esetben az uta­sok mondják, hogy nem kell nekik a jegy, vagy a jegyke­zelő tartsa meg a visszajáró pénzt. A problémákat csak közö­sen oldhatjuk meg. Vállala­tunk kollektívája mindent el­követ azért, hogy minél kel­lemesebb utazási feltételeket biztosítsunk autóbuszainkon. Ehhez azonban feltétlenül igé­nyeljük az utazóközönség megértő segítségét. Sohár István osztályvezető Volán 20. számú Vállalat Szerkesztői üzenetek M. T. ceglédi levélírónknak üzenjük, hogy levelét megkaptuk, de minthogy a Pest megyei Hír­lap hasábjain már megjelent ez- ügyben híradás, levelét nem kö­zölhetjük. T. Gy. dunakeszi levélírónk ér­dekes dologra hívta fel a figyel­münket. A megoldás lehetőségei­ről a napokban döntünk, s arról majd — a megfelelő időben — ér­tesítjük. BUDAJENO Óvodabővítés — összefogással Hétről hétre számtalan le­vél érkezik szerkesztőségünk­be, amelyben olvasóink lakó­helyük szépüléséről, életük kényelmesebbé válásáról, vá­rosuk, községük fejlődéséről számolnak be. Ilyen levél az is, amelyet tudósítónktól, Pa- dányi Lajostól kaptunk a na­pokban. Azt írja: Budajenő óvodá­ja az országút mentén épült fel. Udvara bekerítetten, a gondos felügyelet és elővi­gyázatosság ellenére is félő volt, hogy valamelyik gyerek a játék hevében — az úttest­re rohan. A helyi tanács költ­ségvetési keretéből — új ke­rítést építtetett, s a munkála­tokat a helybeliek, az óvodá­sok szülei értékes társadalmi munkával segítették. Zsúfolt foglalkoztató A társadalmi összefogásnak számtalan jelét, eredményét figyelhetjük meg napjaink­ban. Bölcsődék, óvodá,k, isko­lák épülnek fel a dolgozók önzetlen támogatásával. Ami­kor tudósítónk beszámolója nyomán elindultunk, még csak egy készülő kerítésről tudtunk, később kiderült: az említett óvoda arculata más szempontból is jelentősen megváltozott. És ezt nagyban segítették a társadalmi mun­kát vállaló szülők. A budai dombvidék —- ki­rándulók, kikapcsolódást ke­resők kedvelte — falujának óvodájáról hosszú ideig az a hír járta: nemcsak a megyé­ben, de az országban is ke­vés az a gyermekiintézmény, amelynek — létszám szem­pontjából — ilyen kedvező a helyzete. Még tavaly is fel­vettek minden jelentkezőt. — Mindez igaz — mondja Mózs Ernő községi tanácsel­nök. — Persze az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy az idén már zsúfoltabb az óvo­da. A helyek száma ötven, a létszám azonban hatvannégy. Nem is beszélve a berende­zésekről. A mellékhelyiségek elavultak, a foglalkoztatók zsúfoltok, hosszú ideig a fű­tés sem volt teljesen megol­dott. — Évente — legalábbis ta­valy — 120 ezer forintot for­dítottunk községfejlesztésre. Az óvoda bővítése azonban 180 ezer forintba került. Sa­ját erőnkből 100 ezer forint­tal segítettük az építkezést, s kaptunk 80 ezer forint támo­gatást a megyei tanácstól. Nehéz lenne kiszámítani azonban azt a társadalmi munkát, amelyet a szülők, a helybeliek ajánlottak fel. Az összefogás hagyományai Mózs Ernő elgondolkozva lapozgat az előtte heverő pa­pírok között. — A dolgozók összefogásá­nak szép hagyományai van­nak községünkben. Voltunk már elsők is a megyei község­fej leszitési versenyben, ne­hány évvel ezelőtt Tavaly csaknem 250 ezer forintnyi volt a társadalmi munkánk. Most sem kellett senkinek kétszer mondanunk, jöttek maguktól a szülők. Az óvoda épülete száz mé­terre magasodik a tanácstól. Kerítéséről már messze lerí, hogy nemrég készült, a fa­lakból friss festék- és mal­terszag árad. Éppen tízórai idő van. A két teremben fel­állított asztaloknál a gyere­kek türelmetlenül várnak a harapnivalóra. Ványi Jánosné, az óvoda vezetője mutatja a változáso­kat. — Elkészült egy átadóhe­lyiség, ahol a gyerekeket át­veszik a szülőktől. Kialakí­tottunk egy új öltözőt is. Így mind a két csoportnál meg­szűnt a reggeli tolongás. A legégetőbb problémát a mel­lékhelyiség jelentette. Ezt is megoldották. — Külön büszkeségünk az elkülönítő — teszi hozzá kis­vártatva, — A szülők több­sége Budapesten vagy TeLkin dolgozik. Ha egy óvodás meg­betegszik, nincs hova vinnünk. Az elkülönítő megoldja prob, lémánkat, s kisebb lesz vele a járványos betegségek, a fertőzések lehetősége. Alapot ástak, villanyt szereltek A budajenői szülők munká­ja — az ország, a társada­lom előtt álló feladatokat is­merve — nem nagy ügy. Ko­moly esemény azonban a fa­lu életében. Hiszen az iskola, a művelődési ház, az óvoda elkészülése, korszerűsödése, egy-egy jele a szocialista életmód megvalósításának Takarékoskodik az ország, sok üzem. vállalat munka­erőgondokkal küszködik. Ilyenkor — a szabad szombat, a műszak utáni idő — társa­dalmi munkájának még na­gyobb az értéke. — Nehéz lenne összeszá­molni, mennyit dolgoztak ná­lunk a szülők, a helybeliek — szólal meg újra az óvodave­zető. A felmérhetőkről azon­ban pontos kimutatást készí­tettünk. Eddig 17 ezer forint­nyi a társadalmi munka. Nemrégiben kaptunk több ezer forintot a töki Egyetér­tés Termelőszövetkezet dol­gozóitól. Kommunista szom­batokon gyűlt össze a pénz. Az idő egyre jobban sürget. A mostani — tízóraijukat eszegető, udvarra induló — gyerekek közül sokan ősztől iskolába mennek. Helyükre új gyerekek jönnek majd, s amint a számok, a statiszti­kák mutatják, egyre többen. — Ha ilyen ütemben foly­tatódik a munka, ősztől már korszerű, kényelmes óvoda várja a gyerekeket. És az ő életükben, az ő korukban a környezet jó hatásának óriá­si a fontossága ... Virág Ferenc 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom