Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-31 / 180. szám
ESO UTÁN Finisben az aratás MINDEN PERCET KIHASZNÁLNAK Az elmúlt napokban kiadós eső áztatta a földeket a monon járásban. A termelőszövetkezetekben a kombájnok megállásra kényszerültek, nem folytatódhatott az aratás. Ezen a héten kombájnok egész sora állt a táblaszéleken, várva arra, hogy ismét nekilódulhatnak. Az aratás azonban csak szerdán kezdődhetett meg újra. A Pest megyei Tanács vb monori járási hivatalának élelmiszer-gazdasági és kereskedelmi osztályán pénteken délelőtt kaptuk a kedvező hírt, befejezéséhez közeledik az aratás a járásban. A 8 ezer 100 hektár gabona vágását már több mint 7 ezer hektáron fejezték be. Búzát 5 ezer 713 hektáron aratnak, már csak a pilisi Aranykalász, a sülysápi Tá- pióvölgye és a maglódi Universal tsz-ekben folyik a búza betakarítása, a többi közös gazdaságban már végeztek a nagy munkával. Ha újabb eső nem jön közbe, a még hátralevő 600 hektárnyi búzát, a jövő hét első két napján levágják. Meggyorsult az 1374 hektár rozs aratása is, már több mint a felét betakarították. Szervezetten, jól halad a munka. a hét végén, szombaton és vasárnap is munkába állnak a kombájnok. Az aratással egyidőben folyik a szalmabetakarítás és a tarlóművelés. Ez utóbbi munkát azonban gyorsítani kell járásszerte. Ötszázkilencvennégy hektár tarlóvetést terveztek a közös gazdaságok. Jól halad ez a munka is, már 354 hektáron vetették el a zöldségféléket, főleg uborkát, céklát, sárgarépát, káposztát és zöldtakarmányt. A kertészetekben is élénk a munka. Szedik a paradicsomot, a paprikát és az uborkát. A vecsési Ferihegy Tsz- ben a tök szedése és feldolgozása is jól halad, félkésztermékként értékesítik. G. J. ÚRI Vezetékes ivóvíz Augusztus 5-én Úriban ülést tairt a helyi ivóvíztársulat intéző bizottsága, amelyen értékelik majd az első félévi pénzügyi terv teljesítését. A PVCSV vecsési üzemmérnöksége július 15-ig 354 lakóházhoz kötötte be a vezetékes ivóvizet.. 1976- ban még 60 család csapjait kötik rá a közös ivóvízhálózatra. MAGLÓD Központi fűtéssel Uborkaszezon kezdődik augusztus elsejével a maglódi művelődési otthonban. A kényszerű szünet oka: ebben a hónapban szerelik fel az épület központi fűtését, s egyúttal elvégzik a festést is. A kölcsön- könyvtár leltár miatt tart zárva. MONOMItfn XVIII. ÉVFOLYAM, 180. SZÁM 1976. JÜLIUS 31., SZOMBAT Átgondoltabb a tervezés s' Építteti: a tanács Üllőn iskola,. Vecsésen, Úriban óvoda A monori járás tanácsainak egész évi módosított előirányzati bevétele 95,7 millió forint. Ebből az állami támogatás összege 34,3 millió forint. Az első félévben a tanácsok 46,3 millió forintot használtak fel ebből az összegből, ami 48 százaléknak felel meg. Az időarányos teljesítés azért nem éri el az 50 százalékot, mert több tanácsi beruházás számlázása még nem történt meg. A nagyobb beruházások közül: Monoron 124 lakásból álló lakótelep épül a Ceglédi Építőipari Vállalat kivitelezésében. Az átadási határidőt már többször módosították, az építők legújabb ígérete szerint szeptember 30-ig a lakásokat átadhatják rendeltetésüknek. Ügy tűnik azonban hogy ismét határidő-módosításra kerül sor... Ugyancsak a Ceglédi Építőipari Vállalatot bízták meg Tizenhat év után Elbúcsúzott a háló őre Hír: Kalocsa János, a Monori Sport Egyesület labdarúgócsapatának kapusa abbahagyta az aktív játékot, szegre akasztotta a futballcipőjét. A gombai Fáy András Tsz udvarán találomra megszólítok egy fiatalembert: — Kalocsa Jánost keresem. — Azt a futballistát? — kérdez vissza. — Igen. — Ott, a hátsó műhelyben biztosan megtalálja — int kesével abba az irányba. 1. Akkor úgy döntöttem, most, a „csúcson” kell abbahagyni, szegre akasztani a cipőt. A sportegyesület vezetőinek kérésére azonban maradtam... — A legutóbbi bajnokságra bizonyára Kalocsa János sem szívesen emlékezik vissza? — Szó, ami szó, erről még beszélni is nehezemre esik. A csapat a 15. helyen végzett és sokáig úgy tűnt, kiesik. A Ceglédi VSE — amely felkerült az NB III-ba — jóvoltából mégis bentmaradtunk. Az utolsó három mérkőzésen már jól ment a védés. — Kikre emlékezik vissza szívesen a játékostársak közül? — Bevallom, én a közvetlen védelemmel értettem meg magam a legjobban. Hochstein, Petries, Gergely, Paput, Simo- novics, Kécskei I, Déri nemcsak a pályán, hanem azon kívül is jó barátaim voltak, és még ma is azok. — A legemlékezetesebb 90 perc? — A perbáliak ellen játszottunk idegenben. 1:1 volt az eredmény, a nézők és a vezetők véleménye szerint is, a mezőny legjobbja voltam. — Elbúcsúztatták már? — Még nem. — Hogyan tovább? — Aki egyszer eljegyezte magát a labdarúgással, nehezen tud elszakadni attól. Szeretnék majd a monori öregfiúk csapatában játszani. 3. Kalocsa János tizenhat évi aktív játék után abbahagyta a labdarúgást. Sok-sok felejthetetlen, emlékzetes mérkőzés van a háta mögött. Igazán megérdemelné, hogy egy búcsúmérkőzést rendezzenek a tiszteletére. A fiatal kapusok is bizonyára sokat tanulhatnának tőle, esetleg rá lehetne bízni az ő oktatásukat. Meg lehetne szervezni egy kapusiskolát Monoron is. Kalocsa János bizonyára elvállalná annak vezetését. Munkahelyén is helytáll, napi munkája mellett a szakszervezeti bizottság titkári teendőit is ellátja. Tizenhat év után, 31 éves korában, kapuspályafutása végéhez ért. Méltán lehet példakép a mai fiatal labdarúgók előtt. « Gér József a 22 munkahelyes monori szakorvosi rendelőintézet építésével. A terület kisajátítása már megtörtént, az építők felvonulása azonban továbbra is késik. A második félévben mindenképpen el kell kezdeni az új létesítmény építését. Üllőn a 16 tantermes általános iskola építését a Monori Járási Szövetkezeti Közös Építőipari Vállalat. ismertebb nevén a TÖ- VÄL vállalta. A közeli napokban a vállalat megkezdi az iskola építését. Vecsésen, az OTP-lakótelepen a helyi költségvetési üzem 150 személyes óvoda építésébe kezd, előreláthatólag augusztusban ugyancsak Vecsésen elkészül a napközi konyhája, amely az új tanévtől már ellátja élelemmel a gyermek- intézményeket. Az úri községi tanács 75 személyes óvoda építését tervezi. A pénzösszeg rendelkezésükre áll, hiányzik azonban egyelőre az úgynevezett 20 százalékos biztonsági keret. Ha ezt is megkapják, megkezdődhet a létesítmény építése. A kivitelező: a hernádi Március 15. Tsz építőbrigádja lesz. Gyömrőn az egészségház bővítése a befejezéshez közeledik. Ha elkészül az új szárny, sor kerül a régi épület felújítására, korszerűsítésére is. Az első félévkor elmondható, a tanácsok átgondoltabban fogtak hozzá a beruházásokhoz. Ez annak is köszönhető, hogy a Pest megyei Tanács által nyújtott támogatások összegéről időben értesültek. A második félévben is hasonló módon kell a beruházásokat végrehajtani s akkor elmondhatjuk: jól kezdtek hozzá az V. ötéves terv teljesítéséhez a községi tanácsok. G .J. Korszerűsítik a villanyhálózatot Üllő belterületén, a 4-es főúton, és a Gyömrői—Öcsai úton megkezdték a villanyhálózat korszerűsítését. Elsősorban a közvilágítás változik majd előnyére, nem lesznek többé sötét utcák. A 4-es főútvonalon Vecsés irányából 1976-ban a Marx térig szerelik fel a közvilágítási lámpatesteket. Festők Felsőfarkasdon Nemrégen számoltunk be arról, hogy Felsőfarkasd ad otthont augusztus 10—19-ig a Dél-Pest megyei Nagy István művészcsoport alkotóinak. Augusztus 14-én Karsai Zsig- mond festőművész is ellátogat a gyönyörű környezetben lévő alkotótelepre, és „Erdélyi motívumok a zene, a tánc, a képző- és népművészetben” címmel tart előadást. A rádióból ismert és méltán népszerű Czi- gány György augusztus 18-án a klasszikus zenéről és korunk zenéjéről beszélget a művészekkel. Előző nap Papp Gábor, a „Klasszikus művészet motívumvilága” című ismertetőjét hallgathatják meg az érdeklődők. Ugyancsak augusztus 18-án az alkotók a gombai Fáy András Tsz-ben kiállításon mutatják be műveiket és találkoznak a szocialista brigádok tagjaival is. Újra divat Búcsú Mendén Holnap, vasárnap tartják Mendén a hagyományos búcsút, amely iránt mindig sokan érdeklődtek a környékbeli falvakból is. Az utóbbi években ráadásul úgy látszik, újra divat lett búcsúba járni, mert még a fővárosból is érkeztek nézelődők. A men- deiek az idén is sok vendéget várnak. Hét végi programajánlatunk Sándor György önálló estje Monoron Tolcsvayék Gyömrőn A monori járási művelődési házban ma, szombaton este hét órakor Sándor György, az ismert humoralista lép pódiumra. Műsorának címe: Egy végtére — két vágta. ★ A Gyömrői Kulturális Napok keretében ma délután fél hatkor a TÖVÁL-szoborkert- ben irodalmi estet rendeznek, „A vers, a dal mindenkié” címmel, a Tolcsvay-együttes közreműködésével. A monori piacon A monori piacra számos eladó és vásárló érkezik a járás községeiből. Ottjártunkkor bőven volt választék mind paprikából, mind pedig paradicsomból — egyelőre még nem nyári áron. A piacon sertés és élő baromfi is kapható. Képünkön: Török Imre (balra) Gombáról hozta malacait. Ifj. Fekete József felvétele Orvosi ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva). Gyömrőn és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26). Monoron és Monori-er- dőn: központi ügyelet. (Mohot, Petőfi Sándor u. 30., telefon: 407). Mendén: dr. Harangi Erzsébet. Maglódon es Kóseren: Gábor Zsuzsa dr. (Maglód). Pilisen, Nyáregyházán, Csévharaszton és Vasadon: dr. Pázmány Elemér (Pilis, Kossuth Lajos utca 63.) Sülysápon és Úriban: dr. Zo- lesz László (Sülysáp). Üllőn: dr. Koncz Lajos. Vecsésen: dr. Németh Gábor (Szabadkai u. 31.). Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a Halmy-telepi. Ügyeletes állatorvos: dr. Vallner György (Sülysáp, Vasút u.). Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombation 12-től 17 óráig és vasárnap reggel 8-tól 17-ig (13-tól 15- ig ebédszünet!) Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos lakáscímén. MŰSOR MOZIK Gyömrő: Ballagó idő. Gomba: Ostromállapot. Maglód: A felső tízezer. Mende: Gawein és a zöld lovag. Monor: Visz- szatérés Óz földjére. Éjszakai előadás: La Mancha lovagja. Pilis: Folytassa Kleo! Tápió- sáp: Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban. Üllő: Én és a tábornok. Vecsés: A stadion őrültjei. Éjszakai előadás: Nemo kapitány és a víz alatti város. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Péteriben: 20—24-ig zenés klubest. Gyömrőn: 20 órától magnós táncest. A Szoborkertben 17.30-kor: „A vers, a dal mindenkié.” — Zenés irodaim' est Sebestyén Zoltán író és a Tolcsvay-együttes közreműködésével. tam akkoriban. De csak egy évet játszottam a kőbányai csapatban, a szívem visszahúzott Monorra. A játékosok egy cseppet sem haragudtak az egyéves „hűtlenségért”. Ettől az időszaktól kezdve — kisebb megszakításokkal — mindig az első csapatban védtem. — De közben... — Igen, 1969-ben úgy volt, hogy abbahagyom a labdarúgást, különböző okok miatt. Végül döntöttem: a búcsút későbbre halasztóm. 1971-ben a gombai tsz-be jöttem dolgozni. Kollégáim nemcsak munkatársak. hanem barátok is. Hétfőn, amikor beléptem a műhelybe, első kérdésük mindig az volt: Mit csináltatok vasárnap? Győztetek vagy kikaptatok? 2. — Három éve súlyos szemsérülést szenvedett a munkahelyén. Elvesztette az egyik szeme világát, ön mégsem hagyta abba a játékot. Vajon miért? Hosszasan töpreng, egy kissé elérzékenykedve mondja: — Szomorúan emlékszem vissza a történtekre. Szabó László barátom védte a ka \ de csak hat mérkőzésen. Jtána ismét játékra jelentkeztem ... — Tavaly ismét bekerült a megyeválogatottba. Minek köszönhette a bizalmat? — Tíz év után kerültem vissza a csapatba. Az 1974— 75-ös bajnokságban nagyon jól ment a védés, nyolcszor kerültem be a forduló legjobb csapatába. A Pest megyei válogatottal megnyertük a Dunakanyar Kunát. Ügy érzem, szerény tudásommal én is hozzájárultam a győzelemhez. Néhány pillanat múlva már a gépműhely egyik sarkában beszélgetünk a rokonszenves játékossal, a termelőszövetkezet autóvillamossági szerelőjével. — Mikor kezdett el futballozni? — Érdekes, hogy én az általános iskolában nem nagyon szerettem a futballt. Amikor befejeztem a nyolcadik osztályt, mégis jelentkeztem a Monori Sport Egyesületbe. Mivel jó magasra nőttem, mindjárt a kapuba állítottak ... — Mikor került a felnőtt csapatba? — Nem tudom, a szerencsémnek köszönhetem-e, hogy négy évvel később, már az első csapatban védhettem. Az akkori kapus, Bán Gábor, bevonult katonának, s engem jelöltek kapusnak. A Váci Vasutas ellen játszottunk idegenben. Bizony, a szokásosnál is jobban vert a szívem, amikor kifutottunk a pályára. 3:1 arányú vereséget szenvedtünk, de nagyon jólesett a mérkőzés végén, hogy szinte valamennyi csapattársam gratulált. — A következő évben már a megyeválogatottba is bekerült. — Játékos-pályafutásom egyik legszebb éve volt 1965. Egy nap értesítést kaptam, hogy beválogattak a Pest megyei csapatba. Csehszlovákiai túrán vettünk részt, sok-sok emlékkel a tarsolyunkban, tértünk haza. — Ügy tudom, ezután eltávozott? — 1966-ban a bajnokság küszöbén álltunk. Nem sikerült mégsem az első helyen végeznünk, s én is beadtam az átigazolási kérelmemet. Az Ononba igazoltam, ott dolgoz-