Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-30 / 179. szám

xMian 1976. JÚLIUS 30., PENTEK MOSZKVA Boris; Ponomarjov és a Kanadai Kommunista Párt főtitkárának találkozója A szovjet fővárosban beje­lentették, hogy Borisz Pono­marjov, az SZKP Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára szerdán találkozott William Kashtannal, a Kanadai Kom­munista Párt főtitkárával. A felek tájékoztatták egy­mást pártjaiknak a béke és a nemzetközi biztonság, vala­mint a munkásosztály és a dolgozók érdekében kifejtett tevékenységéről. Érintették a nemzetközi kommunista moz­galom időszerű kérdéseit is és egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a berlini konferencia nagy jelentőségű volt a bé­kéért és a társadalmi fejlődé­sért, a kommunisták interna­cionalista szolidaritásának megszilárdításáért folyó küz­delem további kiszélesítése szempontjából. A találkozó a barátságnak és annak a kölcsönös törek­vésnek a légkörében folyt le, hogy fejlesszék az elvtársi együttműködést az SZKP és a Kanadai Kommunista Párt között, tovább harcoljanak a nemzetközi kommunista moz­galomnak a marxizmus—le- ninizmus elvein alapuló össze- forrot'tságáért. LISSZABON Az új kormány hétfőn terjeszti programját a parlament elé Befejeződött a portugál kormány megalakítása, miután szer­dán este Eanes köztársasági elnök előtt letette az esküt a 42 államtitkár, illetve államtitkár-helyettes. Soares miniszterelnök a nemzetgyűlés előtt ismertette a kormányt kiegészítő államtit­károk és helyetteseik névsorát. Az új kormány programját augusztus 2-án, hétfőn terjesztik a parlament elé. A kormány­program vitája ötnapos lesz. A Mario Soares vezette új portugál kormány megkezdte a parlament elé terjesztendő programnyilatkozat vitáját. E nyilatkozat részleteiről még semmi sem ismeretes, egyedül a New York Times közölt bi­zonyos értesüléseket: eszerint a program megkísérli össze­egyeztetni a gazdasági életben való széles körű állami rész­vételt a magánszektornak nyújtott sokoldalú támogatás­sal — írja a Pravda csütörtöki számában V. Jermakov, a lap lisszaboni tudósítója. A többi politikai párt egye­lőre nem von le következteté­seket. Megvárják, mit ajánl az országnak az egypárti szocia­lista kormány. A szocialisták­tól jobbra álló Demokratikus Néppárt és Demokratikus Szo­ciális Centrum Párt azonban nyomást próbál gyakorolni a Soares-kabinetre: bizonyos el­vi kérdésekben adandó lénye­ges engedmények ellenében felajánlotta parlamenti támo­gatását. Az engedmények kö­zött szerepel az agrárreform leállítása, illetve jellegének megváltoztatása, az államosí­tott vállalatok visszaadása volt tulajdonosaiknak, a mun­kásellenőrzés megszüntetése. Ezek a manőverek felhábo­rodást váltanak ki a portugál közvélemény demokratikus köreiből, amelyek figyelemmel kísérik az új kormány meg­alakításával kapcsolatos bo­nyodalmakat. Ugyancsak ko­moly aggodalmat keltett az a Bonnból érkezett hír, amely szerint 14 nyugatnémet és amerikai tiszt utazott Portu­gáliába. Feladatuk — a Reuter hírügynökség értesülése sze­rint — az, hogy felkészítsenek egy páncélos tüzér és motori­zált egységekből álló portugál alakulatot a NATO közvetlen parancsnoksága alá való he­lyezésre. Az ANOP portugál hírügynökség jelentése szerint a tisztek már megérkeztek Lisszabonba és kapcsolatba léptek portugál kollégáikkal. KENNETH KAUNDA, zam­biai államfő, csütörtökön egy­napos látogatásra Maputóba utazott és ott Julius Nyerere tanzániai, valamint Samora Machet mozambiki államfővel tárgyal. Megbeszéléseiken fel­tehetően a rhodésiai gerilla­háború kérdéseiről és általá­ban a dél-afrikai fejlemé­nyekről lesz szó. Damaszkusz Palesztin—szíriai egyezmény Libanonról Szíria és a Palesztinái Felszabadítás! Szervezet csütörtökön Damaszkuszban megállapodást írt alá a köztük levő problémák rendezéséről — jelenti a ME NA és az AFP Damaszkuszból. Az egyezményt Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai osztályának ve­zetője és Abdel Khaddam szíriai helyettes miniszterelnök, kül­ügyminiszter látta el kézjegyével. Az aláírásnál jelen volt nzsallud líbiai miniszterelnök, aki már több mint egy hónaoja közvetít a libanoni válság által érintett felek között. A minisz­terelnök egyébként, hírügynökségi jelentések szerint, csütörtö­kön este Damaszkuszból visszautazott Líbiába. A hivatalos közlemény még késik, de a bejrúti lapok már­is szellőztetik az egyezmény részleteit. Eszerint Damasz­kuszban a két delegáció meg­állapodott a harcok beszünte­tésében Libanon egész terüle­tén. Megegyeztek abban is, hogy kibővítik a fegyverszüne­tet ellenőrző hármas bizottsá­got, amelyben a továbbiakban Libanon, Szíria és a PFSZ mellett helyet kapnának a ‘li­banoni bal- és jobboldal kép­viselői. A tárgyaló-partnerek szükségesnek vélik a paleszti- nai—libanoni kapcsolatok új- járendezését, mégpedig az 1969-es, erről szóló kairói egyezmény alapján. (E megál­lapodás politikai akciószabad­ságot és katonai jelenlétet biz­tosít a PFSZ-nek Libanonban, ez utóbbi pedig köteles tartóz­kodni a beavatkozástól a ven­déglátó ország belügyeibe. Egyetértettek Damaszkuszban abban is, hogy a tűzszünet megszilárdítása után a szem­ben álló felek tárgyalóasztal­hoz üljenek a véres belviszály politikai rendezésére. A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint a damaszku­szi megállapodás hírére némi­leg elcsitultak a harcok, de a szilárd tűzszünet még odébb van. Bejrut üzleti negyedében továbbra is lövöldöznél!;, s a jobboldal fegyveresei folytat­ják a Teli Zaatar palesztin menekülttábor ostromát. Ez is egyik közvetett jele annak, hogy a libanoni jobb- és a bal­oldal egyaránt fenntartással fogadta a damaszkuszi megál­lapodás egyes portjait. Cha- moun, a jobboldal egyik veze­tője azt nehezményezte, hogy a damaszkuszi tárgyalásokon nem vettek részt Libanon kép­viselői. A baloldal pedig kifo­gásolja, hogy a rendezésre Frangié elnöki égisze alatt ke­rüljön sor. A haladó erők vé­leménye szerint Éliasz Szarkisz megválasztott elnökre kell bízni a politikai tárgyalá­sok lebonyolítását. Feltűnik, hogy a damaszku­szi megállapodás-tervezetben nincs szó arról, hogy a Liba­nonban tartózkodó szíriai csa­patok milyen szerepet játsza­nak a továbbiakban. Pedig éppen e csapatok jelenléte gyorsította meg Libanon dezintegrációs folyamatát, erő­sítette a jobboldal pozícióit és sodorta veszélybe a palesztin ellenállási' mozgalmat. A szí­riai csapatok kivonulása és mindenféle külföldi beavatko­zás beszüntetése a libanoni válság tárgyalásos rendezésé­nek két elsődleges előfeltételé­nek mondható. Ezek nélkül csak ingatag megállapodások születhetnek. WASHINGTON, SZENÁTUS Ford két szovjet-amerikai szerződés ratifikálását kérte Ford amerikai elnök csütör­tökön felkérte a szenátust, hogy ratifikálja azt a két ame­rikai—szovjet szerződést, amely előirányozza a föld Ma teszi le az esküt az új olasz kormány Giulio Andreotti ikijelölt olasz miniszterelnök csütörtö­kön este átadta egypárti kor­mányának listáját Leone köz- társasági elnöknek. Leone a listát elfogadta és az új kabi­net pénteken délelőtt teszi le az esküt. A kormány tagjai között nem szerepel Aldo Moro volt miniszterelnök, Mariano Ru­mor volt külügyminiszter és Emilio Colombo volt kincstár­ügyi miniszter. Alessandro Natta, az OKP vezetőségének tagja a párt csütörtöki vezetőségi ülése után újságírók előtt kijelen­tette: a tanácskozáson megvi­tatták azt a helyzetet, amely azután alakult ki, hogy a ke­reszténydemokrata párt veze­tősége támogatásáról biztosí­totta Giulio Andreotti próbál­kozását egypárti kormány megalakítására és felszólított minden demokratikus erőt,- hogy egyezzen bele egy ilyen kabinet létrehozásába. Most azt várjuk, hogy mi­lyen lesz ennek a kormánynak az összetétele és programja. Ezután határozza meg az Olasz Kommunista Párt és parlamenti csoportja az állás­pontját — hangsúlyozta Natta. NÉGYNAPOS, hivatalos lá­togatásra Tokióba érkezett csütörtökön Jacques Chirac francia miniszterelnök. alatti atomrobbantások korlá­tozását és amely a robbantá­sok helyszíni ellenőrzéséről intézkedik. Ford kijelentette: mindkét egyezmény „a nemzet érdekét szolgálja” és egyben „hasznos lépésnek tekinthető arra irá­nyuló erőfeszítéseinkben, hogy az atomfegyvereket átfogó és kiegyensúlyozott módon korlá­tozzuk”. A két egyezmény — mon­dotta Ford — az 1963-as lég köri atomrobbantási kísérlete­ket betiltó szerződés létrejötte óta első ízben korlátozza a fe­lek nukleáris kísérleti robban­tásait és ily módon hozzájárul a nukleáris fegyverkezési ver seny csökkentéséhez. Hozzá­tette: az egyezmények előír­ják, hogy „a felek ne végez­zenek többé nagy hatóerejű nukleáris robbantásokat”. Amerikai választások Zsokék a döglött elefánton? (A Chicago Tribune karikatúrája) Jelentés a kínai földrengésről A katasztrófa sújtotta kínai Hopej tartomány központjá­ból, Tangsanból Pekingbe ér­kezett japán szemtanúk el­mondták, hogy az egymillió Lakosú Tangsan város gyakor­latilag a földdel vált egyenlő­vé. A szűkszavú kínai közle­mények után a külföldiek be­számolói megerősítik azokat a feltételezéseket, hogy a ter­mészeti csapás hatalmas áldo­zatokat, talán emberéletek ez­reit követelte. A kínai fővá­ros központi kórházába egy­más után érkeznek a sebesül­teket szállító teherautók. MAMUN ABU ZAID szu­dáni belügyminiszter szerda este kijárási tilalmat rendelt el 23 órától hajnali öt óráig Khartoum egész területére. Az intézkedést nem indokol­ták. Megfigyelők valószínű­nek tartják, hogy összefügg a július 2-1 meghiúsított puccs­kísérlet résztvevői ellen folyó bírósági eljárással. MOSZKVA Konzultáció az ENSZ 31. közgyűlésének kérdéseiről A Szovjetunió külügymi­nisztériumának meghívása alapján július 27—29 között Moszkvában . konzultációs ér­tekezletet tartottak, amelyen részt vettek a Belorusz Szov­jet Szocialista Köztársaság, a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság, a Kubai Köztársaság, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársa­ság, a Lengyel Népköztársa­ság, a Magyar Népköztársa­ság, a Mongol Népköztársa­ság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Román Szocia­lista Köztársaság, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szö­vetsége és az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság kül­ügyminiszter-helyettesei és külügyminisztériumainak más vezető munkatársai, valamint a KGST titkárságának képvi­selői. Az értekezleten a Viet­nami Szocialista Köztársaság külügyminisztériuma képvise­letében megfigyelőként részt vett a VSZK Szovjetunióban akkreditált rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövete. Az értekezlet résztvevői vé­leménycserét folytattak az ENSZ tevékenységének aktuá­lis problémáiról és az ENSZ 31. közgyűlésének kérdéseiről. A találkozó szívélyes és ba­ráti légkörben zajlott le. Augusztus 6—13: A tömegpusztító fegyverek elleni harc hete A Béke-világtanács felhív­ta az egész világ haladó köz­véleményét, hogy augusztus 6 és 13 között rendezzék meg a tömegpusztító fegyverek min­den fajtájának betiltásáért ví­vott harc hetét. A BVT csü­törtököd Helsinkiben közzé­tett nyilatkozatában megálla­pította, hogy ez a rendez­vénysorozat egybeesik majd a Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadás 31. évfordulójá­val. A Béke-világtanács ki­fejezte azt a meggyőződését, hogy az emberiség legidősze­rűbb feladata a fegyverkezési hajsza beszüntetése. fi Sásmik—1 az Égei-tengeren A Sismik—1 török olajku­tató hajó csütörtökön mérése­ket kezdett a Égei-tenger északi részén levő Sáros- öbölben — közölte Süleyman Demirel török kormányfő. Hi­vatalos török források szerint a hajó jelenleg török vizeken tartózkodik. A tervek szerint azonban később az Égei-ten- gemek azokra a területeire halad tovább, amelyek hova­tartozása a tenger alatt levő olajlelőhelyek miatt vita tár­gyát képezi Törökország és Görögország között. Megbízható athéni források szerint a görög flotta több egysége a hír hallatán az égei-tengeri őrjáratok meg­erősítésére vonult fel. A for­rások szerint a görög légierő gépeket- küldött a görög kontinentális talapzathoz tar­tozó vizek ellenőrzésére. Diplomáciai források sze­rint az ügyben folytatott szín­falak mögötti tárgyalások ed­dig nem vezettek eredmény­re. ANTIKVÁRIUM SZENTENDRÉN rSSSSS/SSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSjy/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS A MNKV Esztergomi antikváriuma július 30-án és 31-én, pénteken és szombaton 9.-től 17 óráig antikvár könyvvásárt tart a Marx téri könyvesbo'tban VÉTEL ÉS ELADÁS Reagan kifakadása is jelzi: a késhegyig menő harc után akárki kapja is az elnökje­löltséget, a vereséget szenve­dett tábor — bosszúból —el­fordulhat a hivatalos jelölttől, és végignézi novemberi vere­ségét. Erre már nemegyszer volt példa az amerikai vá­lasztásokon, ezért látja a ka­rikaturista is döglöttnek a re­publikánus elefántot. Carter környezete azonban óvatos. Ha egyszer meglesz valahára a republikánus je­lölt, és ha az mégiscsak Ford elnök, alighanem zsugorodik majd a mai 68:27-es szaka­dék. A Carter—Mondale pá­ros balra áll Fordtól (Reagan­ról nem is szólva), és a kon­zervatívok végül is felzárkóz­hatnak. Főleg a független vá­lasztók tömegére hathat az el­nökként korteskedő elnökje­lölt, aki mellett az szól, hogy őt már ismerik, szemben az ismeretlen Carterral. Igaz, a demokraták a nagyobb párt, és most mindent megtesznek a hatalom visszaszerzéséért, ám máris akad a liberális ol­dalon egy pártütő: McCarthy volt szenátor harmadik el­nökjelöltként kíván indulni. Ha csak 3—5 százalékot kap is. azt mind a demokrata je­lölttől viszi majd el. Persze, ha Carter tartja mai előnyét, ezt is elbírja. A demokrata táborban azonban intő jelszó 1948; akkor Truman elnök látszott vesztesnek még a vá­lasztás napián is, mégis meg­tartotta a Fehér Fiázat. Nem engedünk az elbizakodottság csábításának — mondogatja Jimmy Carter. A politikában ugyanis feltámadhatnak az elefántok. Avar János — a magunk emberével, mon­dogatják a republikánus jobb­oldal csökönyös reaganistái, (akik 1934-ben Goldwater zászlajával meneteltek a poli­tikai öngyilkosságba). S maga Reagan legutóbb bosszúsan közölte: semmilyen körülmé­nyek között sem fogadná el Fordtól az alelnökséget! Ford belső köre ugyanis újabban bátorítja a híresztelést: Rea­gan lehetne Gerald Ford alel- nökjelöltje, vagyis a párt jobbszárnya bízvást elfogad­hatja az elnököt, „nem érde­mes” tönkretenni a versen­gésben a pártegységet. Mert fánt, kimerültén összerogyván a kíméletlen versenyben? A legfrisebb közvéleménykuta­tás, a Harris-intézet felméré­se erre vall: a demokraták jelöltje, Carter 66:27 százalé­kos fölénnyel vezet Ford, és 66:26 arányban Reagan ellen. Ez persze csak fokozza a re­publikánus majakodást, hi­szen mind Ford, mind Rea­gan azzal győzködi az el nem kötelezett küldötteket, hogy nem a párton belüli érzelmek a fontosak, hanem az: ki áll­hat jobban helyt Carter elle­nében? Ha egyformán marad­nak le, az Ford ellen szól: in­kább veszítsünk — ha úgyis Két nekivadult zsoké, Ge­rald Ford és Ronald Reagan üti a maga elefántját, ám a republikánus párt jelképál­lata mindkét versenyző alatt roskadtan, talán már döglöt­ten hever. A Chicago Tribune epés rajzolója látja ekként a versengést a köztársasági párt elnökjelöltségéért Ford elnök és Reagan kormányzó között, alig húsz nappal a „cél”, vagyis a Kansas City­ben tartandó konvenció előtt. Mivel bonyolult szabályok kötelezik többé vagy kevés­bé a konvenció küldötteit, az amerikai lapok is eltérő szá­mokat közölnek: az egyik sze­rint Fordnak már csak 16, a másik szerint még legalább harminc küldött voksát kell biztosítania ahhoz, hogy Kan­sas Cityben megkapja a je­löltséghez szükséges minimu­mot, az 1130 szavazatot. Csak abban egyeztek meg a veze­tő lapok, hogy mindkettőjük listáján Ford áll az élen, s Reagan negyven—nyolcvan voks hátrányban van. Ponto­sat persze aligha tud bárki is, hiszen a mérleg nyelvét je­lentő néhány tucatnyi „el nem kötelezett” küldött csak sej­tésekre alkalmas megjegyzé­seket tesz. kártyáit szorosan arca előtt tartja és csupán ma­gán a konvención óhajtja fel­fedni. Vajon valóban döglött vol­na már a republikánus ele-

Next

/
Oldalképek
Tartalom