Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-29 / 178. szám
Poros az út Tökölő?,, a Szigetcsépi út (szomszédságában található egy betonüzem. Napközben gyakran hajtanak be ide tehergépkocsik, hordják a sódert, szállítják a kész betont. Az errefelé lakók azonban gyakran bosszonkodnak mostanában; a teherautók ugyanis sűrű porfelhőt hagynak maguk után, s ez szinte elviselhetetlen. Éppen ezért arra kérik az. illetékeseket, hogy, ha egy mód van rá, gondoskodjanak az útszakasz portalanításáról. Bundies Péter Tököl Mendei táncosok a fővárosban Két hónappal ezelőtt megalakult Mendén a pávakör. A helybeli művelődési ház igazgatója, Trefákné Herczeg Klára több pedagógussal együtt létrehozta a húsztagú énekkart, s a tizennégy tagú önálló táncegyüttest. Elhatározták, hogy felkutatják a község hagyományait, dalait és táncait s emellett az itt élő szlovák ajkú lakosság múltját is ápolják és hasznosítják munkájukban. Az énekkart az iskola igazgatója, Fejes Ferenc vezeti, a tánckart Barabás Gézáné pedagógus. Az együttes munkájának megkezdéséhez nagy segítséget nyújtott a nagyhutai Tápió- mentes Együttes szólótáncosa, Moldván Zsuzsa, aki gyakorlati, módszertani tanácsokkal látta el a pávakört. A mendei fiatalok — mert elsősorban ők alkotják az együttest — szorgalmasan járnak a próbákra. De találhatunk az énekkarban idősebbeket is. A közelmúltban a pávakor szép sikerrel szerepelt a fővárosban, a Pataky István művelődési központ szabadtéri színpadán. E fellépésük óta még a korábbinál is lelkesebb hangulatban gyakorolKét levél — autóbuszokról Az alábbi két levél témája közös: írói az autóbusz-közlekedéssel foglalkoznak. Valóban bosszantó esetet tesznek szóvá, így hát gödöllői és szi- getszentmiklósi olvasóink észrevételére egyaránt kíváncsian várjuk az illetékesek válaszát. A csuklós pihent, a farmotoros indult Az alábbi eset július 24-én történt. Csepelen, a Volánautóbuszok végállomásáról 9 óra 50 perckor kellett volna indulnia a Tökölig közlekedő járatnak. S bár két csuklós Ikarus is volt, egyik sem állt be időben az indulási helyre. Amikor 9 óra 53 percet mutatott az óra, megérkezett egy farmotoros Ikarus. Ekkor azonban már nagy tömeg gyűlt össze, ezt láthatta is a forgalmista, de — ki tudja, miért? — mégis úgy döntött, hogy a kisebb'befogadóképességű járművet indítja el. Azt is 15 perc késéssel. Gondolatmenete annál is inkább érthetetlen, mivel a Icát másik csuklós autóbusz már 9 óra 30 perckor ott volt a végállomáson. így viszont több mint hetven ember préselő- dött össze, tetemes menyiségű csomagokkal felszerelve. Csupán azt szeretnénk tudni, vajon mi szükség van az ilyen ésszerűnek cseppet sem nevezhető autóbusziindítások- ra? Ifj. Váczi Károly Szigetszentmiklós Mire való a menetrend? Az utóbbi időben többször is előfordult velem, hogy lekéstem a gödöllői buszvégállomástól Máriabesnyöre induló autóbuszt. A dologban az a bosszantó, hogy nem érkeztem késve. A menetrendben feltüntetett Időtől mégis eltértek. Sajnos, az eset nem egyedi. Gödöllő és Máriabesnyő között közlekedő autóbuszok vezetői véleményem szerint nem ismerik túlzottan a menetrendet. Annak ellenére így van ez, hogy az kapcsolódik a HÉV-hez, valamint más közlekedési eszközökhöz —■ igaz, csak papíron. A késést elviseli az ember, nem is ez a probléma, sokkal inkább amiatt bosszankodnak az utasok, hogy többször egyáltalán nem érkezik meg a menetrendben feltüntetett járat. Ezek után azt hiszem, jogos a kérdés: mire való a menetrend? Az. utasok szerint mindenképpen arra, hogy legalább megközelítően megtartsák. Csömör Dénesné Gödöllő amelyet az általános iskola földszinti helyiségeiben rendezünk (Szentendre, Bajcsy-Zsilinszky út) JÚLIUS 28-A ÉS AUGUSZTUS 6-A KOZOTT Lakószobák Szekrénysorok Kárpitosáruk Egyedi darabok HÍVJUK és várjuk ÖNT IS! Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat nak a mendei énekesek, táncosok. Kaposi István Nagykáta Miért ? Budakeszi szépen fejlődik, ott is új utcák alakultak ki, ahol korábban egyetlen lakóház sem volt. Az utcáknak nevet kell adni. Számomra érthetetlen, hogy mindeddig Krúdy Gyulára még senki sem gondolt nagyközségünkben; hosszú ideig ugyanis Budakeszin élt és alkotott, a kitűnő levegő jót tett. egészségének. Úgy hiszem, ez olyan mulasztás, amelyet a jövőben még lehet pótolni. Padányi Lajos Budakeszi Hol kapható szivattyú ? Nagy kéréssel fordulok a Pest megyei Hírlap szerkesztőségéhez. Most már hosszabb ideje hiába keresek a környékbeli üzletekben Niagara nevű szivattyút; ezt a Székesfehérvári Finommechanikai/ Gyár készíti tudomásom szerint, s 220-as váltóárammal működik. Segítségüket előre is köszönöm. Nagy Béla Ceglédbercel ★ A Vas- és Edénybolt Vállalattól kapott felvilágosítás szerint a Niagara szivattyút jelenleg nem gyártják, ezért nem kapható az üzletekben. Augusztustól viszont ismét megindul a termelés, és természetesen ismét lehet majd kapni. Ha viszont ceglédberceli olvasónknak sürgősen szüksége van szivattyúra, megvásárolhatja a hasonló teljesítményű egri gyártmányt, amely pillanatnyilag kapható a fővárosban, a XIII. kerület, Váci út 38. szám alatti vas- és edényboltban. Ezen a héten azonban leltároznak, de a jövő hétfőtől ismét nyitva lesz az üzlet. Kerékpárosok figyelmébe Tapasztalataink szerint nagyon sok kerékpáros nem szerzett még tudomást arról, hogy az új KRESZ szerint járművekre milyen felszerelés kötelező: a névtábla mellett mindenekelőtt jól működő fékkel és csengővel kell ellátni. S ami a legfontosabb: elöl fehér, hátul piros fényt adó lámpát, valamint fényvisszaverő prizmát kell elhelyezni. A baleseti krónikák egyértelműen bizonyítják, hogy mekkora veszélyt jelentenek a gépkocsivezetők számára a kivilágítatlanul közlekedő biciklisták. Érdemes lenne jobban odafigyelni a segédmotor-kerékpárokra is. A mellékutakon ugyanis elég sok 16 éven aluli fiatal így közlekedik, de az esetek többségében semmilyen igazolvánnyal nem rendelkeznek. Szerintem a segédmotor- kerékpárokat is névtáblával kellene ellátni. Kelemen János Gödöllő A/bertirsai mozaik Az albertirsai postáról a korábbi időszakban csak dicsérő sorok jelentek meg. Méltán. A küldemények mindig időben megérkeztek a címzettekhez, a napilapokat is reggel kézbesítették az előfizetőknek. Az utóbbi időben azonban többen is jelezték: fontos leveleket csak késve kaptak meg. Nem tudom, tartós jelenség ez, vagy csak átmeneti állapotról van szó. Mi mindenesetre azt szeretnénk, ha a helybeli posta kézbesítői úgy dolgoznának, ahogyan azt korábban, hosszú időn keresztül megszoktuk. Virág Mihály Albertirsa Lapunk június 24-1 számában, a Postabontás rovatban „Rossz út" címmel írtunk a pe- rőcsényi bekötő út nem megfelelő állapotáról. Ezzel kapcsolatban írásbeli választ kaptunk a KPM Budapesti Közúti Igazgatóságától. Az alábbiakat közölték: „A kérdéses útszakasz burkolatának kátyúzási munkáit váci üzemmérnökségünk részSzerkesztői üzenetek P. F.-né és M. E.-né, Pilisvörös- vár: Az üzemeltető vállalat illetékesei kérésünkre kivizsgálják az ügyet. Az eredményről tájékoztatják szerkesztőségünket is. Addig is szíves türelmüket kérjük. Sz. I.-né, Piliscsaba: Pilisvörös- váron, a Rákóczi út 6. szám alatt található a 206-os számú Ipari Szakmunkásképző Intézet. Itt a fiatalok építőipari szakmákat tanulhatnak. Véleményünk szerint azonban az elkövetkezendő napokban feltétlenül keresse fel fiával együtt a Pest megj^ei Tanács művelődésügyi osztályán a szakmunkásképzési csoportot. Itt bizonyosan útbaigazítják önöket. A pontos címük: Budapest, V., Városház u. 5-t7. I. emelet 146. F. J., Csemő: Az erdővel körülvett területen nagyobb a fagyveszély. A Meteorológiai Intézettől kapott tájékoztatás szerint ugyanis ilyen körülmények között köny- nyebben alakul ki megfelelő légmozgás. J. I.-né, Kiskunlacháza: örülünk, hogy segíthettünk. Reméljük, a teatűzhely hibátlanul működik. ben elvégezte, illetve folyamatosan végzi. Azonban tudni kell azt is, hogy a burkolat kiszélesítése, aszfaltszőnyeggel való ellátása ebben az ötéves tervben nincs tervezve. A rendelkezésre álló kapacitást és pénzügyi fedezetet más — az illetékes járási és megyei vezetőkkel korábban egyeztetett — fontosabb útszakaszok javítására fordítjuk.” Válasz cikkünkre Sör a vízcsap alatt Rövidesen üzemb a kőhegyi víztározót Az elmúlt hetek szokatlanul fülledt, meleg időjárásáról szerkesztőségünkbe is érkeztek levelek. Olvasóink közül jó néhányan különböző körzetekből írva tudomásunkra hozták: néhol bizony küszködni kell a kánikulában a vízhiánnyal. Ügy érezzük, minden esetben konkrétan is foglalkoznunk kell a témával, hiszen rendkívül sok bosszúságot okoz, ha nem csöpög a csapokból a víz. Lehetőségeinkhez mérten szeretnénk hathatós segítséget nyújtani olvasóinknak. Ha mással nem —, a hiteles tájékoztatással. Két teljes napig Budaörsi olvasónk, Ková- csics Béláné (Mátyás király út 19.) levelében többek közt az alábbiakat írta: „Örömmel tölt el bennünket, hogy Budaörs valóban szépen fejlődik. Épül a lakótelep, nemsokára megnyitják az új óvodát. Igaz, nagy szükség is van ezekre a létesítményekre, hiszen amíg. a fel- szabadulás előtt alig ötezren laktak itt, a nagyközség mai lélekszáma eléri a tizenhat- ezret. Jó lenne tudni azonban azt is, miként kívánják megoldani az új létesítmények vízellátását. Igaz, hogy a Fővárosi Vízművek évről évre több vizet adott Budaörsnek, de ez sem volt elegendő. Számunkra különösen azért fontos ez a kérdés, mert magasabban fekvő területen lakunk, s a vízhiány rendszerint bennünket sújt. Becslésem szerint legalább Ötszáz családot érint ez a probléma. Az elmúlt időszakban előfordult olyan eset is, hogy két teljes napig víz nélkül maradtunk. Nem lehetne-e nagyközségünk napi vízmennyiségét úgy elosztani, hogy abból mindenkinek jusson? Mi kértük a tanácsot, hogy a nap egyes szakaszaiban zárják le a vizet a mélyebben fekvő részeken, mert így talán feljuthat a magasabb vidékekre is. Sajnos, mindeddig még nem történt intézkedés.” A kulcs: a vízművek kezében Ha valaki ezekben a napokban megkérdezi dr. Csak- mag Györgynét, a Budaörsi Nagyközségi Tanács elnökét arról, mi az egyik legsürgősebben megoldásra váró probléma, nyomban hallhatja a választ: — E kánikulában a zavartalan vízellátás biztosítása okozza talán a legtöbb gondot. A magasabban fekvő területekre ugyanis a nagy hőségben a locsolás! tilalom ellenére sem jut fel elegendő víz: kicsi a nyomás. Viszont nem állhatunk meg, tovább kell lépnünk a fejlődésben. Hihetetlenül nagy szükségünk van óvodákra, újabb lakásokra: háromezren várnak új otthonra. Ez év végére várhatóan elkészül az a húsz lakás, a Lévai és a Domb utcában, amelyeket négy- és ötgyermekes családok kapnak meg, s ugyancsak 1976. decemberében felavatjuk a lakótelepen a hatszáz négyzet- méter alapterületű ABC-áru- házat is. A vízhiány nem érinti a község alacsonyabban fekvő részeit. De mire számíthatnak ilyen körülmények közt a Mátyás király utcaiak? Amit feltétlenül tudni kell a helyzet teljes megértéséhez: Budaörs vízszolgáltatását az üzemeltető, a Fővárosi Vízművek igyekszik megoldani. A jelenlegi helyzet szerint tehát Budaörs vízellátás szempontjából a főváros egyik külső kerületének tekinthető. Érdemes idézni abból a hivatalos levélből, amelyet a Mátyás király útiak egy korábbi beadványukra kaptak a Fővárosi Vízművek igazgatójától, Hajdú Györgytől: „Tekintettel arra, hogy Budaörs a fogyasztás nagymérvű megnövekedése ‘ következtében a Fővárosi Vízművek leggyengébben ellátott területei közé tartózik, vízgazdálkodási osztályunk felhívta a nagyközségi tanácsot, valamint a területen üzemelő iparvállalatok figyelmét a takarékos vízgazdálkodásra.” De hogyan igyekeztek javítani az ellátást? A levél további részében erre is választ kaphatunk: „A nehéz helyzetre való tekintettel a korábbi években olyan megállapodás jött létre a Fővárosi Tanács Közmű- és Mélyépítési Főigazgatósága, valamint a Pest megyei Tanács építési és közlekedési osztálya között, hogy évente csak 30 magánszemély részére engedélyez a nagyközségi tanács vízbekötést. A nagyközségi tanács ismételt kérésére azonban 1975. január 1-től a bekötési korlátozást a Fővárosi Tanács Közmű- és Mélyépítési Igazgatósága feloldotta, azzal a megkötéssel, hogy o helybeli tanács vállalta a vízhiányra vonatkozó panaszok intézését.” Hogyan lehet némiképp mégis lépést tartani a fejlődéssel? A kérdés annál inkább jogos, hiszen a nagyközségi tanács elnökének íróasztalán most is több vízbekötési kérelem fekszik. Egyelőre azonban ismét korlátozzák az újabb engedélyek kiadását. Ami feltétlenül jó hírt jelent ebben a helyzetben: a Fővárosi Vízművek osztályvezetőiének, Várszegi Csabának a tájékoztatása szerint elkészült Kőhegyen az ezer köbméteres víztározó medence, amelyet augusztus közepéig üzembe helyeznek. A magaslaton élők — így a Mátyás király utcaiak is — minden bizonnyal érezni fogják az ezáltal tapasztalható javulást. Már csak azért is megvan erre minden remény, mert mindeddig egyetlen 350 köbméteres gyűjtőmedence állt rendelkezésükre. A végleges megoldást azonban nem ez jelenti. Budaörs zavartalan vízellátását előreláthatóan 1973-tól kezdve tudja biztosítani a Fővárosi Vízművek. Ekkorra készül el Budapesten a Dayka Gábor úti tízezer köbméteres medence. Így módjuk lesz majd a jelenleg szűk kapacitású kelenföldi gépház megszüntetésére, s a már tető alatt álló Budaörsi úti gépház folyamatos üzemeltetésére. Vezeték és tilalom A nagyközségi tanács addig is mindent elkövet azért, hogy némiképp javuljon a helyzet. Az említett kőhegyi víztározó mellett ugyanis a múlt év végén már átadták rendeltetésének a több mint három kilométer hosszúságban megépült 300 milliméter átmérőjű főnyomó vezetéket. A két beruházás teljes összege több mint húszmillió forint volt. Érdemes feljegyezni a Fővárosi Vízművek osztályvezetőjének véleményét is az elmúlt időszak locsolási tilalmára vonatkozóan. Rendkívül sokat segített volna helyzetükön, ha a korábbi időszakban egyöntetűen megtartották volna az előírt rendelkezéseket — gondolva a magasabb területen lakókra is. Elképzelhetetlen, hogy ilyenkor növényeket • öntözzenek a kertekben, vagy olyan eset, amelyről Ruppe János, a nagyközségi tanács műszaki csoport- vezetője számolt be: néhányan a vízcsap alatt hűtötték a sört. A locsolási tilalom megszegőit egyébként Budaörsön ezer forintos pénzbírsággal sújtották. Várszegi Csaba befejezésül elmondta: nem tudják megvalósítani budaörsi olvasónknak azt a javaslatát, hogy az alacsonyabb fekvésű területeken a nap egyes szakaszaiban zárják el a vizet. Ez egyébként sem a tanács hatáskörébe tartozik, a Fővárosi Vízművek számára olyan többletmunkát jelentene, amelyet pillanatnyilag nem tudnak vállalni. Legfrissebb információnk szerint az elmúlt napokban már némiképp javult a helyzet Budaörs magasabban fekvő területein. Falus Gábor i