Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-23 / 173. szám

Agostinho Neto elindult Havannába Agostinho Neío elnök veze­tésével csütörtökön Luandá­ból elindult Havannába az Angolai Népi Köztársaság kormányküldöttsége. A Jónál di Angola című lap hangsúlyozza az angolai küldöttség látogatásának ki­emelkedő jelentőségét. A ha­vannai találkozó két olya-n nép testvéri kézfogása, ame­lyeket egyesít a harcok és cé­lok közössége. SZÓFIA A szocialista országok küiügpiniszter- helyetteseinek tanácskozása PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI« EGYESÜLJETEK! 1976. július 21 és 22-én Szó­fiában tanácskozást tartott Borisz Cvetkov, a Bolgár Nép- köztársaság, Herbert Kroli- kowski, a Német Demokrati­kus Köztársaság, Eugeniusz Kaluga, a Lengyel Népköztár­saság, Anatolij Kovaljov, a a Szovjetunió, Roska István, a Magyar Népköztársaság, A mezőgazdaságra figyel az ország ■p Uemitirandásosan hangzik, de igaz: nem jó dolog, ■*-' ha az egész ország a mezőgazdáságra figyel. Ez ugyani® olyan esetekben következik be, amikor vala­miből hiány van, vagy valami nagyobb veszély fenye­get. Most az egész ország a mezőgazdaságra figyel. Mégpedig az előbb felsorolt mindkét okból. A mun­kaerőhiány és a rossz taviasz miatt nem kielégítő a zöidségéilátás, egyes időszakokban az árak a csillago­kig szöknek, óe általában is lényegesen magasabb az árszínvonal, mint tavaly. Ugyanakkor pedig már több mint egy hónapja sanyargatja negyedszázada nem ta­pasztalt aszály földjeinket. Most már a mezőgazdaság­ra figyel a munkás, az orvos és a, tisztviselő is, ami — ilyen körülmények között — nem jó dolog. Pártunk is felfigyelt a kialakult különleges hely­zetre és szerdán a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága tekintette át a mezőgazdasági terme­lés és a közelláiás időszerű kérdéseit. Akit hivatása, munkája a mezőgazdasághoz köt, annak elégtétel, hogy a KB is megállapította: az ál­lami gazdaságok és termelőszövetkezetek idejében, jól hajtották végre eddigi feladataikat. Átmeneti vissza­esés után gyarapodik az állatállomány, fokozódik a hús- és tejtermelés. Ez persze nem csupán a mezőgaz­daság dolgozóinak érdeme. Ha ma nem kell félnünk az 1952-ben bekövetkezett katasztrófa megismétlődésé­től, az nem csupán a mezőgazdasági dolgozók szorgal­mának és szakértelmének eredménye, de annak a te­mérdek erőjeszítésnek a beteljesülése is, amelyet mun­kásosztályunk, pártunk és államunk végzett a korsze­rű mezőgazdaság megteremtése érdekében. A nehézségeket lebecsülni persze nem szabad. A kettős — tavaszi és nyáiri csapás — mindenképpen nyomot hagy az 1976-os esztendő tervteljesf lésében, történetében. A KB állásfoglalásában, éppen az a nagyon figye­lemre méltó, hogy rendkívül tömören összefoglalja a helyzetet és a tennivalókat, mégpedig nem csupán a mezőgazdáid g vonatkozásában. Hangsúlyozza,' hogy ..a nehézségek leküzdéséhez széles körű társadalmi ösz- szefogás is szükséges”. ft/Ji a teendő? Személyes helytállás és kollektív ma- gatartás. Pillanatnyilag az aratás dandárjában tartunk és helyenként már volt némi csapadék.- A me­zőgazdasági üzemek legfontosabb feladata most az, hoigy a feszített tempóban és a legkisebb veszteséggel fejezzék be a gabona aratását. Mert nem tudjuk még, mi lesz a kukoricával, nem tudjuk, milyen abrakja­ik armány-pótlásra lesz szükség. Kell tehát minden szem búza, be kell takarítani és megbízhatóan tárolni. Nélkülözhetetlen azonban a kollektív magatartás is. Ma is van számos olyan mezőgazdasági üzemünk, amely az aszályt úgyszólván meg sem érzi, a mezsgye- határokon beliül nem fenyegetik takarmámygondok. Azonban ezekben a gazdaságokban is múlhatatlanul fomtosi, hogy minden takarmányozásra alkalmas ter­ményt és mellékterméket megmentsenek, biztonságo­san tároljanak. Mert egyrészt nem tudni, milyen lesz a következő esztendő — a tartalélrra odahaza is- szük­ség lehet. Azt viszont máris tudjuk, hogy bőven lesz­nek tömegtakarmány-hiányos gazdaságok, tehát a meg­mentett érték,, ha nem is odahaza, de a közetebbi vagy távolabbi szomszédoknál súlyos veszteségek elhárítá­sát szolgálhatja. Nagyjából hasonló a helyzet a másodvetésekkel. Az eső ma még nem országos. Nem tudjuk, mit hoz a holnap. Egy azonban kétségtelen: ha a másodvetés magja már a talajban várja az esőt, akkor azzal napo­kat, heteket nyerhetünk. Igaz, száraz talajba vetni kockázat, de a kollektív érdek kívánja meg a kocká­zat vállalását. Innen tovább tágíthatjuk a kört. A felvásárlás — minden használható termék felvásárlása — már nem csupán mezőgazdasági ügy, nem csupán a főhivatású mezőgazdasági termelők ügye. Nagyon kell például a zöldség. Lehet, hogy a felvásárló és forgalmazó szer­vezetek egy-egy felkínált tételt fanyalogva fogadnak, mert a minőség nem a legkiválóbb. Akkor is köteles­ségük, hogy átvegyék, mert az ellátás nem zavartalan. Ez azonban nem csupán vállalati kérdés. Az a kister­melő — vasutas, tisztviselő, vagy ipari dolgozó —, aki­nek kertjében egy-egy parcella több termést adott, mint ami odahaza szükséges, esetleg arra gondolhat, hogy a többlettel nem érdemes elballagni az átvevő­helyre. Most érdemes! Mert amit egy mozdulattal ki lehet dobni a portán vagy a teliken, az a nagy vérke­ringésbe kerülve és összegeződve gondokat enyhíthet. A mezőgazdaság gondjai azonban a teljes kört te­kintve is társadalmi gondok. Az ipar felelőssége, hogy légyen elegendő üzemanyag, vegyszer és alkatrész az erőltetett tempójú mezőgazdasági értékmentéshez és értékteremtéshez. Pártbizottságok és hatóságok fel­adata, hogy felelősségükre ébresszék a mezőgazdasági üzemek vezetőit. Ugyanakkor azonban rendszerünk minden őszinte hívének feladata, hogy agitációval, vagy csak egy ügyesen elejtett szóval, de akadályozza meg, hogy tájékozatlan emberek az objektív nehézsé­gekért is a mezőgazdaság dolgozóit tegyék felelőssé. TV/I ég a gondok köziepén vagyunk, de már most le kell vonnunk a távolabbi tanulságokat. Nagyon jól kell bánni a földdel, előrelátóan kell kihasználni az öntözési lehetőségeket, le kell küzdenünlk krónikus elmaradásunkat a rét- és legelőgazdálkodásban, to- megtakarmánívókból tartalékokat kell képeznünk ah­hoz, hogy hasonló helyzetekben a jövőben zavartala- nabbul helyfáilhassunk. Földeák! Béla Erantisek Krajcir, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság külügyminiszter-helyettese, valamint Valentyin Lipati nagykövet, a Román Szocia­lista Köztársaság külügymi­nisztériumának képviselője. A tanácskozáson véleményt cse­réitek az európai biztonsági és együttműködési értekezlet és eredményeinek fényében az európai biztonság és együttmű­ködés néhány időszerű kérdé­séről. A tanácskozás tárgyszerű, baráti légkörben és a nézet­azonosság jegyében zajlott le. Bevezetőül Petr Mladenov, a Bolgár Népköztársaság külügy­minisztere mondott beszédet. A Bolgár Népköztársaság külügyminisztere fogadást adott a tanácskozás résztvevői­nek tiszteletére. Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Állam­tanácsának elnöke fogadta a tanácskozás résztvevőit és me­leg, baráti beszélgetést folyta­tott velük. A találkozón jelen volt Petr Mladenov, a Bolgár Népköz- társaság külügyminisztere is. XX. ÉVFOLYAM, 173. SZÁM ÁRA 80 FI1.LLR 1976. JtJLIUS 23., PÉNTEK Szekér Gyula tárgyalásai Dr. Szekér Gyula ■miniszter­elnök-helyettes csütörtökön Londonban Tony Benn ener­giagazdálkodási miniszternél és Gerald Kaufman iparügyi ál- lamminiszternél tett látoga­tást. A magyar vendégek fisz-' teleiére ebédet adott a CBI, a Brit Gyáriparosok Országos Szövetsége. Ezután a kormány elnökének helyettese találko­zott az angol parlament an­gol-magyar csoportjának ve­zetőjével és tagjaival. Később Edmund Dell kereskedelmi miniszter adott vacsorát Sze­kér Gyula és kísérete tiszte­letére. (Miniszterelnök-helyettesünk nyilatkozatát a 2. oldalon kö­zöljük.) Szezon n Dunakeszi Konzervgyárban UBORKA, VEGYESBEFŐTT EXPORTRA Felkészültek az uborka fo­gadására a Dunakeszi Kon­zervgyárban, s az elmúlt na­pokban a környékbeli terme­lőszövetkezetek, ÁFÉSZ-ek és MÉK-telephelyek az. első 110 mázsát már át is adták a feldolgozók­nak. Idén a gyár száz vagon ubor­kát konzervál, s ezenkívül je­lentős mennyiséget készít szovjet exportra, méghozzá nem is akármilyen kivitelben. A szovjet megrendelők külön­leges ízesítéssel leérik az árut. A számukra készülő uborka- konzervekben a szokásosnál több az ecet, s a termékeket formalevéllel és fokhagymá­val ízesítik. Halmos Attila^ a gyár ter­melési osztályának vezetője elmondta, hogy ezekben a na­pokban az üzemekben, javá­ban tart a sárgabarackszezon. Terveik szerint 35 vagon sárgabarack- konzervet k eszi ten ele az idén. A mennyiség több mint felét — szám szerint 13 vagonnal — már elkészítették. A ter­mék jelentős részét — mint­egy 20 vagont — a Szovjet­unió és az NDK vásárolja meg a dunakeszi gyártól, a többit pedig belföldön; forgalmazzák. Az elmúlt napokban meg­kezdték az apró őszibarack feldolgozását is. Mint a ter­melési főosztály vezetője el­mondta, az őszibarackot egye­lőre a gyár számára tartósít­ják, mert ez az egyik összete­vője annak a vegyes befőtt­nek, amely dolgozóik téli fog­lalkoztatását oldja meg. Éven­te ötszáz vagon vegyes befőtt készül náluk, őszibarack, al­ma, szilva, „és körte felhasz­nálásává!. A mennyiség 90 százaléka külföldön talál vevőkre. Az igazi őszibarackszezon augusiztus első napjaiban kez­dődik. összesen 150 vagon egykilogrammos befőtt ké­szül. A szilvaszezon kezdete augusztus 20 táján lesz, ok­tóber első napjáig tart. A gyárnak egyelőre az ubor­ka jelent gondot most. 50 va­gon csemegeuborkát és ugyanennyi vegyes savanyú­ságot kell konzervál ntiúk de a jó uborkaárak miatt a szállí­tók szívesebben viszik a ter­méket piacra, mint a konzerv­gyárba. B. P. Épül az Albertírsa—Vinnyíca távvezeték-hálózat v_ Mint ismeretes, az Albertirsa és Vinnyica között épülő villamos távvezeték a legnagyobb lesz az országban. Méretei­re jellemző, hogy a nagyobb tartóoszlopok magassága eléri a 4fi métert és súlyuk 20 tonna. Az Országos Villamostávvezeték Építő Vállalat egyik brigádja Karcag térségében megkezdte a hatalmas tartóoszlopok beemelését. • • Ottusacsapatunk bronzérmes Magyar idő szerint csütörtökön 23.13 órakor kezdő­dött el Monrealban az öttusa viadal utolsó száma, a terepfutás és ennek alapján alakult ki a végső sorrend. Kancsal Tamás Maracskó Tibor Sasics Szvetiíifcláv (Olimpiai tudósításunk a 6. oldalon.) Maracskó Tibor Több, jobb kelme, dupla nyereség Túlteljesítette féléves tervét a Váci Kötöttárugyár Megyénk ipari üzemeiben most fejeződnek be a féléves zárszámadások, s egymás után kapunk hírt a jó, vagy a várt­nál is jobb eredményekről. Megállapíthatjuk, valameny- nyien megértették a XI. párt­kongresszus határozatait, s legfőbb célként a munka jobb szervezését és a hatékonyabb munkaerőgazdálkodást tűzték maguk elé. Erről ; értesültünk a Váci Kötöttárugyárból is, ahol 11 százalékkal teljesítették túl az árbevételi tervet és a tervezett nyereség dupláját érték el az első félévben. Mindezt úgy, hogy a tervezettnél 2 száza­lékkal, az 1975 első félévinél 7 százalékkal kevesebben dol­goztak a gyárban. Természetesen az, hogy egy aránylag kis termelőegység versenyképes maradhasson a bel- és külföldi piacon, megfe­lelő műszaki és munkaszerve­zési intézkedéseket igényelt. A váciak javították termékeik minőségét, csökkentették a fel- dolgozási veszteségeket, s az állásidők 50 százalékos csök­kentésével növelték a. munka hatékonyságát. A kereskede­lem igényeinek megfelelően bővítették a választékot ; a bel­földön forgalmazott termékek közül elsősorban a kelme és a női blúz termelésük emelke­dett. Megfelelő műszaki és munkaszervezési intézkedéseik hatására 4 százalékkal nőtt az első osztályú áruk aránya. Ez­zel párhuzamosan felülvizsgál­ták a gyártmányösszetételüket is, s elsősorban azokat az áru­kat termelik, melyek megfele­lő piaci kereslettel rendelkez­nek és gazdaságosan előállít­hatok. Exporttervüket 90 százalék­ra teljesítették. Mennyiségben elég volt ez ahhoz, hogy az összes első félévi szerződéses kötelezettségüknek eleget te­gyenek. A második félévben tovább folytatják a megkezdett üzem- és munkaszervezési tevékeny­ségüket, s állandóan figyelem­mel kísérik a piac változásait, hogy rugalmasan hozzá igazít­hassák a termelést, hiszen a vállalati eredményt manapság már nemcsak tonnákban és vé­gekben mérik, hanem első­rendű követelmény, hogy olyan árut állítsanak elő, me­lyet a fogyasztók is igényel­nek. Ezek az eredmények S3 szo­cialista brigád munkáját di­csérik, akik megértve a köve­telményeket vállalásaikkal és jó munkájukkal segítették a tervek megvalósulását KÖZÉLET Losomczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke az Egyiptomi Arab Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából táviratot küldött Anvar al-Szadat egyiptomi el­nöknek. Dr. Stefan Jcdrychowski, a Lengyel Népköztársaság buda­pesti nagykövete a lengyel nemzeti . ünnep alkalmából tegnap fogadást adott reziden­ciáján. A fogadáson részt vett Nemes Dezső az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagja, Gye- nes András, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára, Borbánéi János, a Miniszter­tanács elnökhelyettese, Inokai János és Raffai Sarolta, az or­szággyűlés alelnökei, dr. Po- linszki Károly, oktatási mi­niszter, dr. Simon Pál nehéz­ipari miniszter, Marjai József külügyminisztériumi államtit­kár, s a politikai és gazdasági élet sok más vezető személyi­sége. Edward Gough Whltlam, az Ausztrál Munkáspárt vezetője a Hazafias Népfront Országos Tanácsa vendégeként július 20—22 között Magyarországon tartózkodott. Az ausztrál poli­tikus magyarországi, tartózko­dása során találkozott Sarlós Istvánnal, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitká­rával, valamint több neves közéleti személyiséggel. Dr. Anton Fazarin vezette jugoszláv egészségügyi kül­döttég csütörtökön elutazott Budapestről. Itt tartózkodása során tanácskoztak a magyar egészségügy vezetőivel, s alá­írták a két ország 1976—78-ig terjedő egészségügyi együtt­működési tervét. Ladislav Balzek, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság fűtőanyag- és energetikai mi­niszterhelyettese, valamint Szili Géza nehézipari minisz­terhelyettes háromnapos tár­gyalásaik során 1976—1980 kö­zötti időszakra atomenergeti­kai megállapodást kötöttek, mely szerint többi között ma­gyar szakemberek utaznak be­tanulásra a paksival azonos típusú, de hamarabb felépülő bohúnicei atomerőműbe. A csehszlovák vendég meg­tekintette a paksi atomerő­mű építését, látogatást tett több üzemben, majd tegnap elutazott Budapestről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom