Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)

1976-07-18 / 169. szám

1976. JÚLIUS 18., VASÄRNAP XJtíríav Kovácsműhely Túri Tóth Tibor metszete ÚJ TERMÉS FARKAS ILONA VERSEI: AKKOR IS RECSAP Nem komázik velünk a nyugalom, a türelem is felpattant asztalunktól. Kidobnak a szerencse vállas kidobólegényei, ha nem akar, akkor is becsap bennünket az eső. Teljes sebességgel mindig. Elvámolják vágyainkat városok végét jelző kövek. MEG JÖNNEK Csak a napokat raboljuk ki magunk elől, lendületünk óramutatók pörgetője. Aki szeret eltévedni, ne jöjjön ide, nincs idő. Egyformává válik arcunk. Még jönnek építeni, takarítani, cipekcdni, kocsmákat magukba szívni — torkuk elefánt ormány —, jönnek és napközben semmivel sem mások másoknál, porzik hátul az ég, lépések nyomán fák derekáig repül a sár, megtanul hangosan beszélni az eddig néma tányér, néma pohár. MIRE MEGÉRKEZNÉK Harmatteához pirítós hajnal, ébredek, kopog a sietés, megtorpanok félúton, gondolatban sem megyek másfelé: te jössz, én indulok. Sarkok fekete éle lesben áll lecsapni rám, ne menjünk haza — mondanám, lessük meg a harmatban meztelen fiirdőző virágokat... Mire megérkeznék — elvisz hernyó -mászású buszod. ' életévem- .. * | Tizenhetedik | ben jár- PÜSPÖKI MIHÁLY:---------------------- hattam, am ikor egyik augusztusi va­sárnap délután, úgy ötóra- tájt, lajhogó záporeső paskolta végig a surjáni dűlőket. A le- lullott csapadékot nem lehe­tett ugyan kiadós esőnek ne­vezni, de arra már elegendő volt, hogy így szóljon az apám: — Ez jókor jött! — kémlelt ki a náderesz alól. — Ha csak az út porát verte is el, arra azért elegendő, hogy hajnalra kiadós harmattal kamatozzon. Akkor pedig holnap hajnalban korán ki fogunk kaptatni ha­zulról, hogy lekaszáljuk a Surjánban a sarjút. Ezzel leakasztotta ház vé­gén a szögről a két kaszát, a (okmányos tarisznyából kirá­molta a kaszaverő kalapácsot, az üllőt, majd zsákot gön­gyölve maga alá, nekilátott a kaszaverésnek. S míg a kasza élét kopogtatta ütemesen, ad­dig — némi pihentető szüne­tet tartva — a következő in­telmeket intézte hozzám: — A kaszaveréssel vigyázni kell. Ha nagy erőt adsz az ütésbe, akkor kicsipkéződik a kasza éle. Olyan lesz, mint a fűrész és sokat kell fenned, míg az éle helyre jön. Egy-egy arasznyit haladva magyarázta tovább a kaszave­rés titkát. — Az meg még nagyobb hiba, ha az ember csak imide- amoda koppant a kalapáccsal. Igaz, így a kaszát megverni könnyű, mert nem mered meg a karizom, de a kaszálásnál aztán megadják az árát, mert az életlen szerszám, bizony, megcsúfölja a gazdáját. A kaszák rendbehozatala után odaszólt anyámnak, aki a lábas jószágok között pos- torgott az udvaron. — Annak a két széltolónak — célzott a két legény­bátyámra —, akik be sem várják az estét, s már most a lányok után kujtorognak. mondd meg reggel, hogy a Csonkalaposra menjenek. Mé­lyítsenek az árkon vagy há­rom ásónyit, mert ha nem les? elegendő víz az árasztáshoz akkor búcsút mondhatunk s bogyiszpaprikának.--------- hajnalban ko­I MáSliap | rán keltünk---------------- Édesapám a sa­ját kaszájára az elemózsiái szeredást, én pedig az enyém­re a tokmányos tarisznyát te­kertem, majd a bal vállon át­vetve, a kasza pengéjének fo­kát kézben fogva elindultunk a vaksötétben. S míg mezteler talpunk alatt puhán-kelleme- sen lapult a kocsiút lisztes- tapadós pora, addig jómagán az álmossággal viaskodtam Ügyszólván minden akarato­mat össze kellett szedni, hogj baktatás közben el ne alud­jak. Bár még olykor így i: arra riadtam fel, hogy meg- tántorodom az álmosságtól. É* amikor az öreg Fülöp János háza mögött az egyik, kerék­vető farönknek nekimentem kis híja volt, hogy a kaszám­ba bele nem gabalyodtam. — Nézz a talpad alá, t< álomszuszék! — így a jóapám — Ha nem vigyázol, Szent Pé­ternél jelentkezhetsz kaszás nak. A Surján volt a legtávolabb határrésze, s egyben a leg silányabb talajú területe köz ségünknek. Azon a határ Mire fölszárad a harmat A Kérvények Felülvizsgálatának Hi­vatalában valakinek eszébe jutott, hogy illendő lenne pontos időre érkezni a hivatalba. — Van benne valami... — helyesel­jük. — Indítsunk mozgalmat: időben a hivatalba jelszóval. Mondjuk, a munka­felajánlások keretében.. .. Mindnyájan elfogadtuk a határozatot, amit végül is az igazgató hirdetett ki: — Holnaptól kezdve mindenki köte­les pontosan nyolc órakor aláírni a je­lenléti ívet. Legkésőbb nyolc óra 00 perckor... — Érthető? — kérdezte Scsavcina,• az igazgatónk. — Érthető — felelte Zizja a mi ne­vünkben is. — Ez igazán egyszerű do­log. Semmi más nem kell hozzá, csak eggy órával korábban kell otthonról el­indulni. .. M ásnap reggel az autóbuszmegálló­nál összetalálkoztunk. — Mennyi a pontos idő? — kér­dezte Konkulcsinyanszkij kollé­gánk. — Háromnegyed nyolc... — nézett ,az órájára Patasonszkij. öt percet még diskuráltunk a megál­lóban, akkor Kucja kolléga azt ajánlot­ta, hogy keressünk egy taxit. Ha buszra várunk, biztosan elké­sünk — mondja. Elindultunk trappban a taxiállomás felé. Már csak néhány méter választott el az egyetlen ácsorgó taxitól, amikor egy idegen beugrott előttünk a kocsiba, és az utolsó reményünk is szertefosz­lott. — Induljunk el gyalog... — ajánlot­ta Zizja. Elindultunk. Az első száz méter után Komkulcsinyanszkij intett egy autónak, de a vezető cinikusan kiintett nekünk és tovább hajtott. A második száz méter után egy lo­csolókocsi előzött meg bennünket. Leintettük. Amikor kissé lespric­celve beérkeztünk a Kérvényeket Felülvizsgáló Hivatalba, húsz másod­perccel volt nyolc óra előtt. A jelenléti ívet még aláírhattuk nyolc óra előtt. — Ti maradtok? — kérdezte Pata- soniszkij, miután lihegve bejegyezte ne­vét a jelenléti ívre. — Nekem el kell AN ATOL P0TYEMKO VSZKIJ: Időben a hivatalba! mennem a csemegeüzletbe. A feleségem iám parancsolt... Gyümölcsöt kell vennem... — Nem sokáig... — felelt a kérdés­re Konkulcsinyaszkij. — Két mozije­gyem van a délelőtti előadásra. A pszi­chológus detektívet adják. Ha valaki­nek kedve van, eljöhet velem ... — Megyek veled ... — mondja Kucja, és nagyot ásított. — Mehetünk is... Elmentek, de olyan lomhán, mintha aludnának közben. — A többiek hozzám az irodába! — ajánlotta az igazgató. — Nekem a borbélyhoz kellene men­nem ... Nagy a hajam.. — mondja Zizja, és már indul is. E lment, mi pedig éltünk az igazgató meghívásával. — Kávét vagy teát... ? — kérdezte a titkárnő. — Azt hiszem, most jobb lenne a ká­vé... — válaszolt helyettünk az igaz­gató. — Mondjuk, egy kis rummal, az új mozgalom sikeréire. G. SZABÓ LÁSZLÓ: Félelem nélkül Tudok egy kertet. Gazdái nem óvják. Cseresznyé­sének nincs kerítése — bárkinek felkínálkozva kacéran kúszik a dombra. Láttam vakító virágzásában, majd legközelebb csak egy májusi estén. Sűrű lombjai közül már alig kacsintott egy-egy piros szem — s a letiport magas fű kirándulók siserahadjára vallott. Én egyedül álltam a domb tetején, s fölém hajolt egy ottfeledett, még majdnem teli ág... Lendült a karom, hogy rázzam-szedjem, fogam közt fröccsenjen édes leve. S akkor a közeli ház abla­kán kihajolt valaki — bőrömön éreztem tekintetét. Mozdulatom félbemaradt — s eloldalogtam annyi hí­vatlan, de mégis jóllakott vendég lába nyomán, keserű szájízzel, cseresznye nélkül. És akkor hirtelen agyamba villant: jártam én va­laha ugyanily dombon, terhűktől roskadó cseresznye- fák közt — embernyi füvét ki se taposta, semmilyen ház nem volt a közelben. Csak nekem kinálta kincsét a kert — s én szüreteltem benne, örömtől bódultán, fé­lelem nélkül. Igen, én jártam már ilyen kertben — és akkor es­te kiűzve, megszégyenülten azonnal siettem volna visz- sza cda. Egész lényem átjárta a vágy: téphessek-fát­hassak cseresznyét, elvegyem, amit a Föld öle nyújt — hisz jogom ez —, merítsem életem örömét, félelem nél­kül ... ^ndultam arra, fordultam erre. csak toporogtam, kerge birkaként keringtem, s a veríték kivert. Mert hirtelen, mint szívet a kés, járta át a bénító rádöbbenés: elfelejtettem, hol az a kert! ■ t részen, a szürkés-sárga sívó homokon még a rozs is gyé­ren termett. No meg napra­forgó és csalamádé a domb­hátakon. Az erekben, a zsom- békosokban levő fű és a sás pedig annyira hitvány takar­mánynak számított, hogy azon levetkőzött a jószág, tejét el­apasztotta a tehén. Mi is csak úgy tudtuk hasznosítani, hogy a surjáni szénát, sarjut zabos­bükkönnyel szecskáztuk, búza­pelyvával kevertük, amit az tán répaszelettel pácoltunk. A surjáni határrésznek kü­lön jellegzetességei voltak a dűlőkön át meg átkanyargó vízjárások, teknőmedrek, ame­lyekben vígan díszlett a há­romélű csáté, a borotvaéles sás, s a bokáig érő tocsogók­ban valósággal hemzsegett a pióca. Az erek, teknőmedrek szélén pedig, a hátasabb rétol­dalakon a libaszőrnek gúnyolt selyemfű zöldellt, mely — sí­kosságánál és puha hajlékony­ságánál fogva — száraz, nap­fényes melegben szinte elha­jolt a kasza éle elől. Ügy el­csúszott rajta még a legéle­sebbre fent szerszám is, mintha csak a fű szappanozva lett 1 volna.--------------------------- nem kí­I A csátékaszálás vánt kü­■ --------------------------- lönö­se bb erőkifejtést, hozzáértést. 1 Ha valaki reggel egyszer meg­fente kaszáját, elkaszálhatott ' napestig. Csak arra kellett vigyázni, hogy állandóan mo- : zog jón, mert amint sóhaj tás­• nyl időre megállt, az éhes i piócahad máris ráakaszkodott t a lábaira. A lábfejre, lábszár- , ra ragadt piócától pedig csak t sózás révén lehetett megsza­• badulni. Amilyen könnyű volt a ka- 5 szálás a tocsogókban, ugyan- , akkor embert megpróbáló szí- i vósságot, s főleg hozzáértést kívánt a libaszőr borotválása. . Es mindezzel az apám is tisz­tában volt. Ezért amint kiér- . tünk a kaszálónkra, azon- ; nyomban felgyürekezett tér- . dig, majd maga után húzva a . kasza sarkát, kitaposta a . mezsgyét. Hogy a szomszédok . területébe ne kaszáljunk bele, : de a magunkét sem hagy- l juk el. Nekiveselkedtünk a munka - . nak. Apám haladt elöl, én pe- i dig, a kezdő kaszás, a nyo- . mában. Mindkettőnknek egy- . szerre hajolt a dereka, egy- 7 szerre lendült a karja, miköz- . ben kaszánk suhintása nyo- ? mán henteregre sodródott ki . oldalra a harmattól csillog! 5 sarjú, hogy rendre vágVE 3 várja majd a száradást. Egy-egv szakaszt haladvE , megálltunk. Ilyenkor a leva­- gott sarjúból maroknyit vé­gighúzva a kasza fokán, azza 5 törülve le a felragadt fűpesz­• metet, elővettük a vizes tok­- mányból a kaszafént, és meg­- fentük a szerszám élét becsü­letesen. i Apám részéről ilyenkor if- elhangzott az okítás. — Ügy fend a kaszát, hogj- a fén hegye mindig kopogjor a kasza fokán! Máskülönben elfened az élét. Márpedig a kaszaveréssel most foglalkozni nem lehet. Legalábbis früs- tökig nem. Ha meg sörény, szálladzó fűcsomók maradtak utánam, akkor meg az alábbi tanácsot adta: — A kaszának csak annyit adjál, csak annyira ereszd előre a fűben, amennyit köny- nyedén el tud söpörni. Meg arra is ügyelj, hogy a kasza sarka két ujjnyira járjon a föld felett, mert máskülönben a homok kiveszi a szerszám élét. Ha meg magasabban jár a kasza éle, akkor fölugrik a fű hegyére.- Életévéiben. I Ötvenedik | járhatott ak­!-------------------koriban az ap ám. Nagy erővel nem ren­delkezett, s az elhízás veszélye sem fenyegette. Azt mondhat­nám: sovány, inas, csupacsont ember volt, amihez az is hoz­zájárult, hogy nagyon mérték­letes életmódot folytatott. Ál­landó szavajárása volt: Amint csitul az étvágy, hagyd abba az evést! Ha ezt betartjuk, akkor rendben a gyomor, tel­jes az egészség. Közepes ereje mellett hal­latlanul nagy volt a tapaszta­lata. Ismerte lehetőségeinek határait, értette mindennapi életünk minden csínját-bínját, ’ s mivel a jó kedélynek sem volt híján, azon a kaszáláson is lelkemre kötötte: — Ha majd elhívnak ka­szálni, akkor légy résen, mert ’ mindig akad figurás ember, vagy éppen irigy rosszakaród, ’ aki megtréfál, gúnyt űz belő­led. Hogy röhögjenek rajtad az emberek. Ehhez pe­dig nem kell más, csak pi- mutka szalonnabőrkét csem- . pészni a féntartó tokmányba, s utána fenheted a kaszát íté- ' letnapig. Kiadhatod minden erődet a kaszálásban, bele­szakadhatsz az erőlködésbe, mégis lemaradsz, a csapat vé­gére jutsz és a munkádat le- ‘ köpik, mert olyan ronda ma- . rád utánad a tarló, mint az embernek az ábrázata, amikor | három napig nem borotválko­zik. Utólag bevallom: később, fiatal házasember koromban, amikor a sógorság elhívott ka- ’ szálnj, elfeledkezve apámnak ’ intelméről, valóban megadtam maflaságomnak az árát. Reg- | gelizés alkalmával valamelyik j sógorom belesuttyantotta azt I a bizonyos szalonnabőrkét a • féntartó tokmányomba, s csak este, amikor halálosan kime­rülve tántorogtam haza, akikor vágódott eszembe: alaposan 1 megtréfáltak. r-—-—-- ■ szívós igyeke­[ I Kitartóan, / zettei kaszái­-------------------- tűk a sarjút. S mí g bennem rohamosan fogyat­kozott a fiatalságommal járó tllttttllttttllttl > III hetyke erő, addig az apám úgy vitte előttem a rendet, hogy úgyszólván bele sem iz­zadt. Rólam meg szakadt a veríték, hátamon meghaboso- dott az ing a kiizzadt veríték­től. És minden egyes kasza- fenésnél reszkettek a lábaim az erőlködéstől. Elanyátlanodásomat látva, egyre sürgetőbben morogta az apám: — Ne hagyd el magad, gye­rek! Ha früstökre nem kaszál­juk le ezt az istenverte liba­szőrt, akkor aztán még nehe­zebb lesz, mert fölszárad a harmat, és fenhetjük a kaszát minden lépésnél. Minden erőmet össszeszedve kapaszkodtam neki a munká­nak. Minden egyes kaszasu­hintás után arra összpontosult minden gondolatom, hogy ki­tartani, kitartani az utolsó ka­pavágásig, früstökig. Elkeseredetten vágtuk, aprí­tottuk a lassan szappanosodás- nak indult selyemfüvet. Mire az utolsó rendet levágtuk az átkozott libaszőr kaszálásában, lassan elérkezett a reggelizés kezdetének boldog pillanata. Tarhonyás Jóska, a surjáni dűlők mezőőre kiáltott be a dűlő végéről: — Jánoskám — így az apámhoz —, a jóisten tegyen a hóna alá, az a gyanúm: tég­lát tettetek tegnap este a fe­jetek alá, mert igencsak ko­rán kiruccantatok kaszálni! Szegény jó apám, a kinyil­vánított vélekedésre tarkójára taszította napszítta kalapját, s így szólt: — Hogy tégla volt-e a fe­jünk alatt, avagy puha ván­kos, az most már nem oszt, nem szoroz. Nekünk most már az a megnyugtatóbb, hogy a rét legszőrösebbjét, a jószág­koplaltató selyemfüvet lebo­rotváltuk. Mire a harmat fel­száradt. Mert ami ezután jön, a csátékaszálás, az már csak amolyan lógázás. Ezzel az utolsó rend alá dugta a kaszát, majd kibak­tatott a csŐ6Zségig csúszott mezőőrhöz, hogy vele egy pipatömetnyi kapadohányt el­füstöljön, miközben meghány- ják-vetik a világ állapotját.--------- farkas­| Vilajetemben | étvá­•------------- gyám volt. Olyan ételt nem készített a drága jó anyám, amit én meg ne ettem volna. Fiata­labb éveimben sokszor zsörtö­lődtem vigyorogva, hogy meg­fizetném azt az embert, aki velem a szalonnát megutál- tatná. Mert egy csizmatalp- méretű szalonnaporció, ha ' mégoly avas volt is, vígan ballagott be megfelelő kenyér­■ és hagymakísérettel. S mégis. Azon a nevezetes július végi reggelen, amikor 1 lekaszáltuk az erőmet kemé- ' nyen próbára tevő surjáni sar­■ jút, olyan étvágyam támadt, mint azóta sohasem. Ügy fal­■ tam az, apróra porciózott sza­■ lonnát, hozzája az anyám sü­> tötte kenyeret, az öklömnyi - vereshagymát, hogy az íze > még most is a számban van.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom