Pest Megyi Hírlap, 1976. július (20. évfolyam, 154-180. szám)
1976-07-14 / 165. szám
A Zöldmezőben kaszálni is lehet BORSO, BÚZA, KOMBÁJNOK Takarmány, szövetkeze fi segítséggel Aratás Ökörteíken és Mogyoróstetőn A hévizgyörki művelődési házban 1975 őszén irodalmi színpad alakult, tanuló és dolgozó fiatalokból. A csoport fennállása óta több bemutatót tartott; a községben nemcsak a rangos fővárosi művészek vonzzák a közönséget. Ha A vácszentlászlói Egyesült Zöldmező Termelőszövetkezet nagy gondot fordít o három község, Valkó, Vácszentlászló és Zsámbok állattartóinak támogatására. A szövetkezet gazdasági vezetőinek birtokában van például a szarvasmarhatartók névsora, s annak alapján adják ki a szükséges •takarmányokat. Az állatokat tartók kétféleképpen juthatnak takarmányhoz, egyrészt igényelhetnek három és fél mázsa szálas takarmányt, térítés ellenében, másrészt lehetőségük van arra, hogy rétekből vagy kaszálókból területet igényeljenek a háztáji terhére. III. ÉVFOLYAM, 165. SZÁM 1976. JÜLIUS 14., SZERDA Ha rossz a műtrágyázás Az árulkodó légifelvételek A sertésnevelésre vállalkozó szövetkezeti tagok ötvennégy négyszögöl lucernát is kérhettek. Mari abesny őre kétszer vonultak ki A tüzek okozója: a gondatlanság Mostanában az újságok előkelő helyein szerepel az időjárás. Hatalmas erdőtüzekről, katasztrofális vízhiányról olvashatunk. A világ az esőt várja. Bizony gond a vízhiány, sok baj van a vízkorlátozási intézkedést megszegőkkel, de bosz- szantó az emberek vigyázatlansága is, amely viszont tüzeket okozhat. Július 5-én, hétfőn például Veresegyháznál valaki kidobott a vonatból egy égő csikket, amelyet kényelmesen el lehetett volna nyomni a vasúti hamutartóban is. A töltésen meggyulladt a növényzet, majd átterjedt a tűz a gabonatáblára. Végül is nyolcszáz négyszögölnyi kalászos égett le. Mária- besnyöre kétszer is ki kellett vonulniuk a gödöllői tűzoltóknak az avartüzet felszámolni. Ugyancsak meggyulladt a növényzet az öreghegyen, s Gödöllő város területén. külsőségein több helyen is. A tüzek okozói a gondatlan, nemtörődöm emberek, akik nem akarják tudomásul venni, hogy ezekben a csontszáraz, kánikulai napokban az avar, az erdő, a gabona nagy veszélynek van kitéve! Ezért is lépett életbe az a rendelkezés, hogy erdőkben, vasút mentén, s mindenütt, ahol nagy a gyulladásveszély, tilos a tűzrakás. A gödöllői tűzoltóság ezzel kapcsolatban külön felhívást juttat el hamarosan a községi tanácsokhoz. f. n. A műtrágyák felhasználásának is köszönhető, hogy az elmúlt években egyre több növény termésátlagát sikerült jelentős mértékben növelni. Az viszont már nem lehet megnyugtató, hogy a műtrágyák kezelése: raktározása, szállítása és kiszórása nagy veszteségekkel történik. Reális becslés alapján — amely az országos helyzetet tükrözi — a műtrágyáknak mintegy 15—20 százaléka megy veszendőbe a helytelen kezelés és a szakszerűtlen kijuttatás következtében. A veszteségek okainak feltárásával, s csökkentésének lehetőségeivel a gödöllői Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben régóta foglalkoznak; az általuk kialakított gépesített termeléstechnológiáknál a szakszerű műtrágyakiszórás követelményeit figyelembe veszik, hiszen jól tudják, hogy a legjobb gép sem teljesítheti feladatát, ha nem működtetik megfelelően. — Az utóbbi időben sok kritika érte az úgynevezett centrifugális rendszerű, röpítőtárcsás műtrágyaszóró gépek munkáját, sokan kifogásolták e gépek munkájának minőségét — mondja Demes György, az intézet tudományos főmunkatársa. — Az tény, és ezt számos külföldi kutató is bizonyította, hogy például a kiszórt műtrágya eloszlásának, egyenletes terítésének rendkívül nagy a hatása a hozamokra. Minden érdekelt szakembert megnyugtathatunk, hogy a náSzekrényekbsn, dupla sorban Hetente egy könyv Kis szoba a tanácsházán A valkói községi könyvtár már esztendők őta a helyi tanács épületének egyik szobájában működik. Odaköltözése- kor megfelelt e célnak, lévén a falu központjában, így mindenki számára könnyen megközelíthető. Ma már, a gyarapodó könyvállomány számára egyre szűkebb a helyiség. A tárolás is gondot okoz. A duplasorosan zsúfolt szekrényekben nehézkes a válogatás, sőt, az utóbbi időben a szekrények tetejére kénytelen fölpolcolni az új köteteket Oláh Emília, a könyvtár pedagógus vezetője. A helyzet javításáról csak a távlati tervekben esik szó. Az óvoda felépítése után kezdeSPORT 4- SPORT 4- SPORT 4- SPORT Tessedik Kupa - tizenegy csapattal Nagyszerű küzdelmek, szép környezetben Ezen a nyáron is nagyszerű sportcsemegét ígér a kézilabda kedvelőinek a Tessedik Kézilabda Torna, amelynek Gödöllőn immár hagyománya van. A torna szervezése megkezdődött. Az érdekeltekhez eljutott a nevezési lap, s már a jelentkezések is befutottak. A férfiak küzdelme július 28-án, kedden, délután fél négykor, az ünnepélyes megnyitó után kezdődik, a Bp. Vasas—Metró játékával. A versenyben részt vesz az Elektromos, a Pécs, Bp. Dózsa, FTC és a Rába ETO férficsapata. Itt emlitjük meg, hogy tavaly az FTC, Elektromos, Rába ETO sorrend alakult ki. A torna július 31-ón, szombaton fejeződik be: este fél hétkor lesz az ünnepélyes eredményhirdetés. A nők versenye augusztus 2-án, hétfőn, negyed ötkor veszi kezdetét, a Metró—FTC találkozóval. A női kupa mérkőzéseire az említett két csapaton kívül, a Bp. Vasas és a Taurus jelentkezett. A tornát a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem Clubja, a GEAC és a testnevelési tanszék rendezi. A kupáért versengők az egyetemi kollégiumban laknak majd. A szervezés magas színvonalát bizonyítja, hogy a kézilabdatornára évek óta visz- szatémek az említett csapatok. Alkalmas helyszín az őszi bajnokságra való felkészüléshez Gödöllő. A sportolóknak nemcsak nagyszerű küzdelmekben van részük, hanem a szép természeti környezetben pihenésre is. Csiba József nek hozzá az új tanácsházához, s annak elkészülte után lesz mód a jelenlegi épület helyiségeit klubokká alakítani, a könyvtárat olvasóteremmel bővíteni. Az idén ez idáig kétszázhatvanöten iratkoztak be a könyvtárba, s ez azt jelenti, hogy csaknem minden tizedik valkói lakos rendszeres látogatója az intézménynek. Az olvasók fele iskolás, fele felnőtt. Az utóbbiak közül leggyakrabban a középkorúak térnek be a könyvtárba, ötven éven felüli viszont mindössze nyolc iratkozott be. Figyelemre méltó a cigány olvasók számának lassú, de folyamatos emelkedése, ők adják a rendszeres olvasók több mint tizenöt százalékát, ami nem csekély eredmény. A könyvek száma a múlt hónapban elérte a négyezer- hatszázat, az állomány értéke százhúszezer forint. S bár ifjúsági és szépirodalmi művek találhatók a legnagyobb számban — hatvan százalék —, jócskán akad olvasnivaló a társadalom- és természettudomány különböző ágai iránt érdeklődők számára is. Mind többen keresik a tudományos vagy szakmai jellegű könyveket. A tanácsházán meghúzódó kis szoba népszerűségét mutatja, hogy az elmúlt félévben hatezerhatszáz könyvet vittek haza a valkóiak. és amit szintén statisztika bizonyít: hetente egy könyvet olvasnak el a könyvtári tagok. (bene) Félig telt medence Látogatási jeggyel az egyetemi strandon A melegnek még bőségesek a tartalékai, s ezt naponta érezzük. A véletlen folytán, a gödöllői Agrártudományi Egyetem területén haladva hangos kacagásra, játékos beszélgetésre figyeltem fel. Közelebb menve kabinokat, vidám fürdőzőket pillantottam meg. Festői környezetben található az egyetem strandja, amely szeptember 15-ig fogadja a vendégeket. Keszthelyi Lászlónk pénztárossal beszélgettem. Bizony nagy kedvezmény a dolgozók részére ez a fürdő, amely nem kis pénzébe kerül az egyetemnek. A dolgozók látogatási jegyet kapnak, s családtagjaikkal együtt látogathatják a strandot. Szívesen is jönnek, igaz, a víz nem valami meleg, hetente ürítik és töltik újra a medencét, igaz, most csak félig a víztakarékosság miatt. A strandnaplóból kiderül hogy naponta hol 306-an, hol 380-an, hol pedig csak 276-an vannak. Cs. J. Mogyoróstetőn, ■ a hatvan hektárnyi búza aratása három SZK 5-ös kombájn feladata. Tatár József brigádvezető (2. kép), aki egyben műhelykocsivezető, zavartalannak ítéli az alkatrészellátást. Rétsány László kombájnos gépéről figyeli, mint telik meg maggal az MTZ 50-es traktorral vontatott pótkocsi (3. kép). ö. E. Barcza Zsolt felvételei „Élményünk a falu” Bál a pusztán Jól választott műsorok lünk jelenleg nagyobb számban használt, közismert röpítőtárcsás rendszerű műtrágyaszóró gépek szinte kivétel nélkül kielégítik az egyenletes szórás kívánalmait, s ez még a 14—16 méter szórásszélességű gépekre is elmondható. Az egyik legnagyobb hiba — véleményünk szerint — az, hogy igen sok gazdaságban nem veszik figyelembe, hogy ezeknek a gépeknek a valóságos munkaszélessége kisebb, mint a szórásszélesség. Ugyanis, amennyiben egy ilyen rendszerű gép pl. 14 méter szélesen szórja a műtrágyát, a szélekre kevesebb mennyiségű műtrágya kerül, ezért a szórást bizonyos nagyságú átfedéssel kell végrehajtani, különben a növényzet egy jelentős része csak gyengén műtrágyázott lesz. Ennek következtében csökken a hozam. — A műtrágyaszóró gépek helytelen üzemeltetésének káros következményeit mérésekkel is igazoltuk — folytatja Demes György. — Ezen a tavaszon légifelvételeket készítettünk Gödöllő környékén olyan gabonatáblákról, amelyeket kora tavasszal műtrágyáztak. A felvételek az ország bármely részén készülhettek volna, az eredmény sehol sem lett volna jobb. Ez az általános tapasztalatunk. A Gödöllő környéki képeken, színes fotókon jól látható, hogy a műtrágyaszóró gépekkel megvalósított helytelen, rossz fogáscsatlakoztatások miatt, a gabonatáblák területének átlagosan 70—75 százalékára került rá az összes műtrágya, míg a terület 25—30 százaléka gyengén, vagy egyáltalán nem kapott az anyagból. Ezt, a légifelvételeken, a növényállomány eltérő fejlettségi állapota és eltérő színeződése is bizonyítja. F. I. tangazdaság gödöllői kerületének földjein a búzát és a borsót aratj ált, a kora reggeli óráktól késő estig. Az ökörtelek nevű határrészen a borsót két SZK 4-es kombájn vágja. Az első kép előterében látható gépet Szűcs János vezeti. színjátszással csak szabad idejükben foglalkozók nem maguknak, s „felső elvárások” szerint játszanak, siker születik. Falubeli hírük, rangjuk karácsony táján teremtődött. Ekkor adták elő Baranyi Ferenc vásári komédiáját, A lónak vélt menyasszonyt. Az első bemutatón még jobbára csak a szülők, rokonok, barátok jelentek meg, de híre ment a vidám estének, s meg kellett ismételni a fellépést. Sok taps és telt ház volt aznap este Hévízgyörkön. — Falusiak vagyunk, s ebben a darabban csupa vidéki figura volt. tulajdonképpen a környezetünket kellett megeleveníteni. Figyelni az idősebb embereket, nagyszülőket. Ügy is mondhatnám, hogy élményanyagunk, a falu, a nagymama, a nagypapa volt a minta. Mindannyian szerettük ezt a játékot — mondta a csoport egyik fiatal tagja, Bankó János. — Most is izgalmas dologba kezdtünk, a héten tartottuk Illyés Gyula Bál a pusztán című darabjának olvasópróbáját. De ezt egyedül nem tudjuk megcsinálni. Szeretnénk felkérni az asszonykórust és a táncos lányokat is szereplésre. Tizennégyen játszunk az irodalmi színpadban, ennyien kevesen vagyunk egy bálhoz, reméljük, lesznek vállalkozók, a báli forgatagba — mesélte a fiatalember. A hévizgyörki irodalmi színpad — úgy tetszik — jól választja a műsorait, közönségsikerük a legjobb bizonyíték. — őr — Fuvolaszó, gyertyafénynél Nagy tapssal fogadta a közönség a fuvolaművészeket. Bal oldalon a Magyar Barokk la, jobb oldalon pedig Kovács vész látható. A péceli Szemere Pál Művelődési Ház nyári hangverseny- sorozatának első előadását az elmúlt napokban rendezték meg a Ráday-kastély parkjában. A műsorban a Magyar Barokk Trió lépett fel, melynek tagjai Csetényi Gyula (fuvola), Végvári Csaba (csembaló), és Bartha Zsolt (gordonka). A műsorban közreműködött Forgács Éva, azOrtrio egyik tagja, Csetényi Gyu- Loránd Liszt-díjas fuvolaműszágos Filharmónia szólistája és Kovács Loránd, Liszt-díjas fuvolaművész. A hangversenyen elhangzott Vivaldi C-dúr concerto és Adagio című műve, Johann Christian Bach Diána áriája, J. S, Bach G-dúr triószonátája és Telemann A-moll triószonátája, valamint az Asszonyi sors című kantáta. Az ország többi gazdaságához hasonlóan, járásunkban, sem szünetel a betakarítás. A 1