Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-13 / 139. szám

1976. JÜÍVIUS 13., VASÁRNAP v/KMoi» Népfront-küldöttértekezlet Budapesten és 9 megyében Szombaton újabb fontos ál­lomásához érkezett a Haza­fias Népfront VI. kongresszu­sát előkészítő munka: kül­döttértekezletet tartottak a fővárosban és 9 megyében. Budapesten Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára; Veszprém me­gyében Gáspár Sándor, a Po­litikai Bizottság tagja, a SZOT főtitkára; Hevesben Nemes Dezső, a Politikai Bizottság tagja, a Politikai Főiskola rek­tora ; Szolnok megyében Övári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára; Fejérben Pullai Ár­pád, a Központi Bizottság tit­kára; Nógrádban Jakab Sán­dor, a Központi Bizottság osz­tályvezetője; Békésben dr. Kornidesz Mihály, a Közpon­ti Bizottság osztályvezetője; Hajdú-Biharban Kállai Gyu­la, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának elnöke; Csongrád megyében Gál Lász­ló, a SZOT titkára; Somogy­bán dr. Molnár Béla, a nép­front országos tanácsának tit­kára vett részt a küldöttérte­kezleten. Exporthoz kedvezmények A Pénzügyminisztérium és a Külkereskedelmi Miniszté­rium a Szerszámgépipari Mű­vek pályázatát elfogadva pénzügyi kedvezményeket en­gedélyezett a vállalatnak ver­senyképes exporttermékek gyártásának bővítésére. A vál­lalat 700 millió forintos be­ruházásával bővíti és korsze­rűsíti kapacitását. A beruházás eredménye­ként a vállalat termelése 198Ö-ra a jelenlegi szinthez képest^ mintegy 50 százalék­kal bővül és ezen belül is mégkétszereződik a tőkés ex­port „Mondja meg a megyei tanácsnak../ Utías&r születik ,,Azok voltunk, akiknek a vérébe tüzet rakott az élet, sem a szelek, sem a telek, bármilyen mogorvák voltak, nem oltot­ták ki a lángját.” (Lakatos Menyhért: Füstös képek.) Ha az ember Aszód felől ér­kezik Domonyba — és leg­alább öt éve nem járt erre­felé, mint én —, bízvást el­érőül a gomba módra szaporo­dó, már-már hivalkodóan cif­ra családi házak láttán. Aztán, mire a szem hozzászokik, egy- Bzercsak vége szakad a villa­sornak, s minden átmenet nél­kül váltja fel a Zenész-telep sok-sok, szeszélyesen összedo­bált putrija. Az autózúgásra népes gyerekhad szalad ki az útra, égő szemükben lelkes buzgalom, amikor rájuk bízzák a kocsit: vigyázzanak, nehogy hozzányúljon valaki. Mindjárt a telep szélén, ló­sóskával, gazzal benőtt pará­nyi udvaron szép szál, testes, fiatal férfi sütteti hasát a nap­pal. Valami sámlifélén ül, mez­telen felsőtestével csenevész fácskának támaszkodik, le­hunyt szemmel hallgatja a harsogó zsebrádiót: zenés mű-, sor üdülőknek. A tanácselnök láttán, fürgén felpattan, s ruti­nosan rákezdi: — Lássa ezt a nyomorúsá­got, elnök elvtárs, ami itt van?! Osztán mi mikor ka­punk lakást? Az egyiknek ad­nak, maga se tudja, mért, a másik meg ott vénüljön meg, a putriban? Kiss Károly, az Aszód—Do- mony—Iklad Nagyközségi Kö­zös Tanács elnöke nyugodt: — Maga is tudja, hogyan történt a lakások elosztása: a cigányság döntött, ki kapjon. Azt is tudja, mi volt felté­tel: sok gyerek, életveszélyes lakás, és állandó munkavi­szony. — Dehiszen a feleségem most is dolgozni van — vé­dekezik a férfi. A felesége ... Rekord idő alatt — Már a múlt században él­tek Domonyban cigányok, de bizony, csak az utóbbi egy-két évtizedben vállaltak állandó munkát — meséli az előzmé­nyeket Kiss Károly. — Ma sem mindegyikük dolgozó, de azért a többség becsületes munká­val keresi a kenyeret a népes családnak. Sokan járnak Ik- ladra, az Ipari Műszergyár­ba, Mátyásföldre, az Ikarusba, a Gábor Áron Öntöde és Gépgyárba, néhányan a Villa­mos Berendezés és Készülék Művekbe. A maguk erejéből mégsem tudnának kiszabadulni a putrikból, hiszen családon­ként legfeljebb egy-két kere­ső van, annak kell betömnie hat-nyolc éhes szájat. — Ügy kezdődött, hogy 1974- ben falugyűléseket tartottunk a közös tanácsú községekben. Itt, Domonyban egyet külön a cigány lakosságnak. Ott az­tán egymás után kértek szót az emberek, hogy o tanács se­gítségét sürgessék rossz élet- és lakáskörülményeik megjaví­tásához. Mindjárt hozzátették, hogy ha kell, még társadalmi munkát is vállalnak az épít­kezéseken. Felmentünk a me­gyei tanácshoz segítséget kér­ni, hiszen a feladat meghalad­ta a nagyközség anyagi ere­jét: legalább 18 lakásra volt szükség, mielőbb. Kaptunk is a megyétől 2 millió 650 ezer forintot. Ehhez az IMI 180 ez­ret, a nagyközségi tanács több mint félmilliót pótolt, így jött össze 3 millió 341 ezer forint. A nagyközségi pártbizottság­gal közösen úgy döntöttünk, hogy ikerházakat építünk, más- félszoba-összkomfortos Cs-la- kásokkal. Igenám, de azt akartuk, hogy a házak miha­marabb tető alá kerüljenek. — Csakhogy ki vállal ma nálunk rövid határidőre ter­vezést? Pénzért — senki. Ak­kor próbáljuk meg társadal­mi munkában! Erre azonnal akadt is készséges jelentkező, Mihalicza József, a Galgavöl- gyi Regionális Víz és Csatorna­mű Társulat műszaki ügyinté­zője személyében. Képzettsé­ge építésztechnikus, benne van az Országos Tervezői Névjegy­zékben, így hát semmi aka­dálya nem volt, hogy hozzá­lásson. Azt hiszem, rekordidő alatt készítette el a terveket. Ekkor újra kimentünk Zenész- telepre, hogy gyűlésen osz- szuk el a lakásokat. Akkor már tudtuk, hogy a rendelkezésre álló pénzből nem 18, hanem 20 lakást építhetünk. Szó, ami szó, a gyűlés zajo­sabb volt a szokásosnál. Volt olyan asszony, akinek szemé­be mondták a többiek: nem akarnak vele egy fedél alatt élni, mert a békesség kedvéért még a lakószomszédját — ikertársát — is maga választ­hatta meg mindenki. A kivitelezéssel a nagyköz­ségi tanács költségvetési üze­mét bízták meg, az alapozás­nál, meg a cserépadogatásnál a leendő lakók is segítettek. A munka 1975 áprilisában kezdődött, s 1976 januárjában már a hiánypótlás is megtör­tént. A múlt még visszahúz Befelé haladunk a telepen, kátyúk-gödrök között bukdá­csolva. Jobbra-balra vályog­téglaromok, a kiköltözés után le­rombolt putrik nyomai. Utun­kon egyre gyarapodó gyerek­sereg kísér bennüket, portáról portára jár velünk, nehogy el­mulasszon valamit. Egy kékre mázolt falú házikó előtt, az árokparton sovány asszony ül­dögél, nyolchónapos unokája arca csokitól maszatos. Tőle nem messze, a szép, egyenes utcasor elején épül a 11. iker­ház, újabb két lakással. Hrencsár János vízszerelő ki­szalad a tanácselnök elé: — Elnök elvtárs, nézze, mit csináltak az éjjel: kiszaggat­ták a falból a vízvezetékcsöve­ket, meg a lefolyószifont! Kiss Károly ezúttal már nem nyugodt: — A mindenit a kezének, akárki volt! Abban a házban — mutat a másik oldalra — az építkezés idején az egyik leendő lakó a saját gyereké­vel lopatta el éjjel a deszkát. Rendőrnek kellett visszavitetni vele. Csendesebben teszi hozzá: — Hiába, annyi ideig nem kaptak semmit, hogy még min­dig azt hiszik, csak az az övék, amit elvisznek. — Elnök elvtárs, ide jöjje­nek! — egyszerre négy irány­ból jön a szíves invitálás. Hát akkor kezdjük a vizitét Csömör Józseféknál. A családfő délelőttös, segéd­munkás az IMI-ben. Felesége most várja a harmadik gye­reket. A lakásban tisztaság, új, modern bútorok, az abla­kon nylon tüllfüggönyök. A gyerekágyban szomorú szemű baba üldögél: jön a foga, Krisztina azért bánatos. A víz­kagylóban három zacskó tejre csorog a hideg víz. A szobá­ban Olympia tévé, daxli, rá­dió, látszik, hogy itt gondosan beosztják a keresetet. Nem úgy a szomszédban. Ott négy fekhelyen tucatnyi ember szorong éjszakánként: az anya, meg 11 gyerek. Az apa alko­holista és epilepsziás, jelenleg is orvosi kezelésre szorul. Az asszony jajveszékel: az egyik fekhelyet 800 forintért vette, kifizetni nem bírja, vissza kell adni. A tanácselnök számol: négyszer három, az tizenkettő. Most három ember jut egy-egy fekhelyre. Ha egyet elvisznek, négyesével kell aludniuk a gye­rekeknek. — Jöjjön be holnap, Piros­káné, kap egy kis segélyt. Az asszony — hasán össze­kulcsolt kézzel — hálálkodik. Lelkemre köti, mondjam meg a megyei tanácsnak, nagyon szépen köszönik a lakást, Egy cserép filodendron Szó se lehet róla, hogy Makó Dezsőt kikerüljük, mondja az elnök. Az ő apja, Pali bácsi volt az első a telepen, aki 10 éves munkaviszonyával an­nak idején törzsgárdatag lett, ma pedig már éppen negyed- százada dolgozik az Ikarus gyárban. Makó Dezső a Sör­ipari Vállalat gödöllői kiren­deltségén, felesége, Gáspár Margit — 16 éve már — a Gábor Áron Öntödében dolgo­zik. Ez az első lakás, ahol cse­repes növényeket látok: filo- dendront, kálát, aszparáguszt. A fotelok támláján csipketerí­tő, üvegvázákban élő- és mű­virág. Es nagy-nagy tisztaság. A gyerekek is szépen öltözöt­tek, a nagyobbak iskolába jár­nak. — Ha őket látom, érzem: ér­demes volt. Kérni, kilincselni, veszekedni anyagért, a határ­idők betartásáért — mondja a tanácselnök. — Hát még, ha másutt is megértenék — teszi hozzá kicsit indulatosan —, hogy segítség nélkül nem le­het előre haladni! Az üzemek, ahová írtunk, hogy adjanak egy kis segélyt dolgozójuk­nak bútorra-ágyneműre az új lakásba. A válasz mindenün­nen az volt, hogy messzeme­nően egyetértenek a nagyköz­ségi tanács lakásépítő akciójá­val, de pénzt nem adnak. Az IMI volt az egyetlen kivétel. Kátyúk-gödrök között me­gyünk visszafelé a kocsihoz. Előjeleként: — nem is soká — eltűnik Domonyból valameny- nyi putri. Nyíri Éva Munkásörfórum Helytállás munkában, szolgálatban Az időjárás kegyeibe fo- 1 gadta a mumkásőr-egységpa- rancsnokokat, helyetteseiket és az előadókat is. Napfény­ben ragyog a sződligeti KISZ- iskola és környéke, a hirte­len jött meleg elbágyasztja a délelőtti előadásoktól fáradt hallgatókat, akik most kezd­ték meg az egyhetes tovább­képzést. Jólesik az ebéd utáni csöndben egy kicsit megpihenni. Kiválók találkozása Ezt a pihenőt szakítottuk félbe, hogy beszélgessünk Varsányi Györggyel, a mun­kásőrség Pest megyei parancs­nokának helyettesével. A té-- ma a kérdezőt és a kérdezet­tet is egyaránt felvillanyozza, hiszen újdonságról beszélget­hetünk, s ez az újdonság a ki­válók tanácskozása, amelyet Pest megyében immár négy egységnél rendeztek meg, a budai, a gödöllői, a szentend­rei és a dabasi járásban. Meg­invitáltuk a beszélgetésre Bu­dai Józsefet, a Bács-Kiskun megyei parancsnokhelyettest is, hogy módunk legyen ösz- szevetni, hasonló kérdések foglalkoztatják-e a tanácsko­zás résztvevőit Pest megyé­ben, mint náluk. Tudjuk, hogy öt járás ki­váló munkásőreinek tanács­kozása még hátra van. Ta­pasztalatok már bizonyára jócskán összegyűltek, mégis elsősorban az eddig megtar­tott fórumok céljáról kér­dezünk. — A kiváló jelző ezúttal nemcsak azokra vonatkozik, akik e kitüntetés tulajdono­sai; azok a munkásőrök és parancsnokok vesznek részt a tanácskozásokon, akik a szol­gálatban, a kiképzésben, a versenymozgalomban is ki­tűntek, kiemelkedően dol­goztak, s akikre a munkás­őrség bizton támaszkodhat — mondta Vásárhelyi György, majd így folytatta: — Többségük nemcsak a szolgálatban, hanem a mun­kahelyén is a legjobbak közé tartozik, tehát helytáll mind­két fronton. A munkásőrség megalakulása óta sok tapasz­talat gyűlt fel, fórumot te­remtettünk, ahol tapasztala­tainkat, észrevételeinket az egész személyi állomány köz- kincsévé tehetjük, s ez se­gít az űj munkásőrök neve­lésében 7s. Az eddig lezajlott tanácskozások nagyon aktívak voltak, mi magunk se gon­doltuk, hogy ilyen sok elmon- danivalójuk lesz a résztve­vőknek. De azt hiszem Bu­dai József saját példáiból ezt megerősítheti. Jól érzik magukat — Igei} így van, a mi mun­kásőreink is nagyon várták ezt a tanácskozást, felkészül­tek és a jelenlevők 20 száza­léka felszólalt. — Miről beszéltek? — Mindenekelőtt arról, hogy nagyon örültek az új fó­rumnak, ahol módjuk nyílik elmondani gondjaikat, a mun- kásőrszolgálat sok éves ta­pasztalatait, fölvetni a hiá­nyosságokat — vette át a szót Varsányi György. — Az egy­ségszintű tanácskozásokra na­gyon készültek a küldöttek, s nem saját véleményüket, vagy egyéni gondjaikat tárták a kiválók tanácskozása elé, ha­nem elvtársaik véleményéi összegezték. Többek között a kiképzés, a foglalkozások mi­nőségének, hatékonyságának, tartalmi színvonalának növe­lését igénylik munkásőreink, észrevételük indokolt. — Hadd tegyem hozzá — mondja a Bács megyeiek pa­rancsnokhelyettese —: nálunk is sokan észrevételezték, hogy a foglalkozásokon jobban használják ki a rendelkezésre álló időt, és nagyobb gondot kell fordítani az ellenőrzésre is. Ne csak az legyen, hogy ha mindenki itt van, akkor a dolgok rendben vannak. — A munkásőrségben ma már három generáció telje­sít szolgálatot. Hogyan talál­ják meg a közös hangot az alapítók és az új felvételesek? — Az új fiúk képzettek, és az elvtársias, baráti lég­körben jól érzik magukat a régiekkel együtt. Felkészültsé­gükhöz a mindennapok so­rán hozzájárul az a segítség és példamutatás, amelyben az idősebbek járnak elöl, a fia­talabbak tisztelik, becsülik őket. Erről is szóltak az ed­digi tanácskozásokon és bi­zonyára így lesz a most kö­vetkezőkön. — Hogyan látja a megyei parancsnokhelyettes az üze­mek, termelőszövetkezetek, intézmények és a munkás- őrök kapcsolatát? Szóltak-e erről a tanácskozás résztve­vői? — Szinte azonosan fogal­mazódott meg mindenütt az az igény, hogy a pártszerveze­tek vezetői vegyenek részt a munkásőr-foglalkozásokon, bár az utóbbi időben azt ta­pasztaljuk, hogy ez a kap­csolat mind szorosabbá válik. Nemcsak azért, mert a párt­vezetőségek tagjainak jelen­tős része munkásőr is, hanem azért is, mert közülük sokan voltak munkásőrök és ma is nosztalgiával emlékeznek a velünk töltött esztendőkre* Bizakodással — Milyen volt a kiválók eddig lezajlott tanácskozásán nak a hangulata? — Meggyőződtünk arról, hogy munkásőreinik optimis­ták, s alegységük, egységük jövőjét, fejlődését, benne egyéni sorsukat bizakodással ítélik meg. Mint elmondották, számukra új volt ez a ta­nácskozás és feltétlenül hasz­nosnak tartanák, ha ezek a fórumok időszakonként meg­ismétlődnének. — Akadtak-e megválaszo­latlan kérdések? — Igen, ilyen is volt — mondja Varsányi György. — A kérdések egy részére már a megyei tanácskozáson vá­laszt kapnak, de marad bizo­nyára olyan is, amelyben majd az országos fórum dönt egyértelműen. Most még ko­rai volna összegezni a tapasz­talatokat, hiszen munkásőr- egységeink felénél ezután kerül sor a kiválók tanács­kozására, mindenesetre az ed­digi tapasztalatok nagyon kedvezőek, s ezért is tekin­tünk várakozással ezekre a tanácskozásokra. B. L. Vetélkedők, műsorok Kiskunlacházán Füliip Sándor, az Apajpusztai Állami Gazdaság világbajnok fo­gathajtója vezeti az úttörőket az ünnepség színhelyére. Bozsán Péter felvétele (Folytatás az 1. oldalról.) — Az úttörők az Őrizzük a lángot mozgalomban felkutat­ták a gyermekszervezet leg­szebb hagyományait, felkeres­ték elődjeiket, s megtanulták az elmúlt 30 év dalait, játé­kait. Az úttörőmozgalom do­kumentumainak segítségével emlékeztek a múltra — mond­ta Raffay Béla, majd a vízi úttörők munkájának, tevé­kenységének egy-egy epizódját elevenítette fel. — E pajtások, akik csónak­jaikkal vízre szállnak, vállal­ják, hogy megtanulnak úszni, evezni, megismerik a folyók, a tavak élővilágát, megtanul­ják, hogyan segítsenek a vízen bajbajutott társaikon. Ma már olyan nagyszabású víziúttörő- túrákról tudunk, amelyek so­rán felkeresték a pajtások az Al-Duna történelmi tájait, jár­tak Jugoszláviában. Bulgáriá­ban, Romániában.... Az ünnepi beszéd után újabb szavalat következett: Móricz Éva, az iskola tanulója Garai Gábor Hazám című versét mondta el. A DlVSZ-induló elhangzá­sa után a pajtások az iskola előterében gyülekeztek, ahol dr. Losonci Miklós művészet- történész méltatta Domokos Béla szobrászművész Munká­csy Mihály szobrát, majd sor került a szóbor leleplezésére. A pajtások ezt követően, a jelenlevő szülőik és meghívot­tak társaságában az iskola előtti térre vonultak, ahol megtekintették az új KRESZ- parkot, amelynek létrejöttét a járás szinte valamennyi gyára, termelőszövetkezete, vállalata segítette — társadalmi munká­ban. A KRESZ-parkot Bányai Zoltán rendőr alezredes, járá­si rendőrikapitány adta át az úttörőknek. Az első nap, a megnyitó ün­nepélyes hangulatát ma izgal­mas versengés váltja fel. A pajtások lövészetben, gránát- hajításban, úszásban, mezei futásban mérik össze erejü­ket. Este színvonalas kulturá­lis műsort rendeznek Kisfcun- lacházán, amelyen fellép a dunavarsányi kamarazenekar és kamarakórus, a szigetújfa­lui és tököli úttörő bábcso­port. A szigetcsépi pajtások népi táncokat mutatnak be. V. F. Orion-hangszórók — osztrák cégnek A HUNGAGENT Ügynöki Vállalat szervezésében az Orion gyár és osztrák part­nere, a Hans Lurf Stereotech­nik cég professzionális és köz­szükségleti termékekből szak­bemutatót rendezett a HUNG­AGENT Lajos utcai kiállító* termében. A kiállítás előtti sajtótájé­koztatón elmondták, hogy a Lurf-cég Ausztria legnagyobb elektroakusztikai nagykereske­delmi vállalata, hálózatához mintegy 500 üzlet tartozik. A közelmúltban nagyobb tételű mintarendelést adtak fel az ELEKTROIMPEXNEK az Orion-gyártmányú hangszórók­ra. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom