Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-09 / 135. szám

\ ^ r PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁQÁS XX. ÉVFOLYAM, 135. SZÁM 1976. JÜNITJS 9., SZERDA Viharkár a fóliásban Kevés a helybeli primőr A MÉK terve: 1800 vagon áruforgalom A jelenlegi és a várható zöld­ség- és gyümölcsellátás felől érdeklődtünk a MÉK ceglédi telepvezetőjénél, Both Ferenc­nél. A telepvezető elmondta, hogy még jelenleg is az áru 90 százalékát a fővárosból a Bosnyák téri piacról hozzák a városba. Miniden éjjel teher­gépkocsi teszi meg a 140 kilo­méteres utat, hogy gondoskod­jon a standok, a közületi konyhák napi ellátásáról. Amit magas áron tudnak beszerezni, azt úgynevezett osztott árrés­sel adják tovább, hogy csak minimális mértékben emel­kedjenek a helybeli árak. Ilyen megállapodásuk van például a Cegléd és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalattal. A MÉK nem törekszik indo­kolatlanul magas nyereségre. A ceglédi kirendeltség '| idei terve 110 millió fo- ] rint bruttó árbevétel. Az I összes forgalom után 954 * ezer forint a nettó árrés. amely az összeg egy százalé­kát sem éri el. A télén for­galmi terve 205 vagon burgo­nya, 500 vagon zöldség, Í90 vagon gyümölcs értékesítése. Ezenkívül megközelítően ugyanennyi mennyiségű takar­mányt és tápot adnak el. Az 1800 vagonnyi áru értékesíté­sét átlagos évi szinten 77 tagú gárdával oldhatják meg. Sajnos, a ceglédi és a já­rásbeli közös gazdaságok csak szerény mértékben járulnak hozzá a helybeli ellátáshoz. A MÉK és a tsz-ek szerződé­sei soványak, és — különböző okok miatt — csak részben teljesülnek. A ceglédi Magyar —Szovjet Barátság Termelő­szövetkezetben lekötöttek öt­venezer csomó retket, kilenc­ven mázsa uborkát, százhar­mincötezer hegyes, erős, öt­venezer tölteni való paprikát és hatvan mázsa paradicso­mot — fóliás termesztésben. Ezenkívül számítottak / tízezer csomó hagymára és százezer fej salátára. Márciusban a termelőszövetkezet 2800 négy­zetméter alapterületű fólia­ágyait a vihar tönkretette. Az alatta nevelt összes primőr hagyma, retek, saláta elfa­gyott. Emiatt a termelőszövet­kezet alig húszezer fej salátá­val járult hozzá eddig a város zöldségellátásához. Az uborka, a paprika és a paradicsom ez­után jön. A Lenin Tsz adott még 4—5 ezer fej salátát, és átvesznek majd tizenötezer töltenivaló paprikát a későbbiekben. Szeretik, olvassák, veszik Kelendőek voltak az új kötetek Érdeklődők a könyves sátornál Évente több könyvhetet ren­deznek hazánkban. A mező- gazdasági, a műszaki könyvhe­tet, most június 5-ig az ünnepi könyvhét követte. Ez minden korosztály számára figyelemre méltó, érdekes esemény, kíván­csian figyelték, milyen új ki­advány jelent meg erre az al­kalomra. Ezúttal több mint szájéle könyv jelent meg az ünnepi könyvhétre: antológiák, versek, drámák, hazai és külföldi elbe­szélések, regények, politikai, történelmi, filozófiai, művészeti könyvek, esszék, tanulmányok. Örvendetes és helyénvaló az a törekvés, hogy minél többet és többen olvassunk, művelőd­jünk. Nálunk szépek és olcsók a könyvek. Lehetőség van rész. letfizetéses könyvásárlásra is. ■ Ennek legújabb formája a könyvcsekk-szolgáltatás. A ceglédi könyvesbolt vá­lasztéka ezekre a napokra megsokasodott. Lehetőségeihez mérten bővítették a könyves­polcok számát, önkiszolgáló jel­legűvé vált az üzlet. A köny­vesbolthoz tartozik az a kis könyvsátor, mely már évek óta tavasztól, őszig a Rákóczi úton áll. Az emberek jártukban-kel- tükben megálltak egy percre, nézelődtek, válogattak. A diá­kok csoportosan érkeztek, vi­dáman, fagylaltozva beszélget­tek a könyvárussal. Heti zseb­pénzükön néha megveszik a ki­szemelt könyvet. Most a könyvhét fellendí­tette az érdeklődést, de nagy­szerű, hogy egész évben csak­nem ilyen az érdeklődés — szeretik a könyveket az em­berek. H. E. Brigádok szervezték Vendégek, az óvodások Volt móka, játék, csemege A Ceglédi Konzervgyár szo­cialista brigádjai jó kapcso­latot tartanak több cegiédi óvodával. Figyelemmel kísé­rik a gyermekintézmények munkáját, társadalmi össze­fogással segítenek, amikor csak kell. A gyerekek örö­me számukra a fizetség. Ter­mészetesen most, a gyermek­nap alkalmából sem maradt el a gyáriak meglepetése. A Felszabadulás, a Petőfi és a Május 1. brigáddal az élen, vidám műsoros délutánt ren­deztek, a Bacsó Béla táti és a Gerje telepi óvodások szá­mára. Színes, vidám játé­koktól lett jó a hangulat, nem hiányzott a kelléktárból a pöttyös piros labda, a sza­lag, a színes kendő és más, szerepléshez kellő holmi. A gyermekjátékok kiválasztásá­ban a hozzáértő óvónők se­gítettek a brigádoknak. Meghívást kaptak az ün­nepségre a konzervgyári ki­szerelő üzem nyugdíjasai, aki­ket a pöttöm gyerekek vers­sel köszöntöttek. A brigádok felajánlották, hogy a nyugdí­jasokat egy kirándulásra fogják elvinni, s költségüket fedezik. Azért, hogy mind­erre fussa, társadalmi munkát vállalnak. A gyermeknapon sok aján­dékot kaptak az óvodások. Nagy örömet okoztak nekik a labdákkal, kerti szerszá­mokkal pöttyös labdákkal, babákkal, bábjátékfigurák­kal, édességgel. Az ünnep­ségre eljöttek a vállalat ve­zetői is, szívesen osztoztak az örömökben. (Hely) A törteli Dózsa Termelő­szövetkezet az ígért há­romszázezer darab hegyes, erős paprikából a hét ele­jéig hatvanötezer darabot leszállított, a százezer töltenivalóból tíz­ezret átvettek. A hatvan má­zsa primőr paradicsomból húsz mázsát értékesítettek és várható a többi is. Jelentkezett az Albertirsa és Vidéke ÁFÉSZ zöldségter­mesztő szakcsoportja is. A kis­termelők húszezer fej salátára Szerződtek, fűtéshiba miatt azonban csak egyharmadát adhatták át. A várt ötvenezer csomó retekből csak húszezer jött. A negyven mázsa uborka még hátravan. Szerepel a szer­ződésben ötvenezer csomó hagyma, százezer paprika, hu­szonöt mázsa paradicsom, öt mázsa földieper és tíz mázsa áósika. Ezek egy része már piacra került. A közös gazdaságok kon­zervgyári célra termesztik a zöldborsót, mivel piaci célra való szedése munkaigényes. Az egyéni termelők a jászka- rajenői határban foglalkoznak ezzel a növénnyel. Az ÁFÉSZ- től veszi át a MÉK. A főváro­si zöldségkiskereskedők na­ponta járnak hozzájuk, a hi­vatalosan megszabott felvá­sárlási árra ráígérve, többért viszik el az árut. Űjburgonyát sem termelnek a környék gaz­daságai, Dabas környékéről oldják meg az ellátást. Both Ferenc elmondotta, az a törekvésük, hogy minimális árréssel, a budapesti árszínvo­nalat tartva, már, ha lehet, még alacsonyabb árakon jut­tassanak a piacra zöldséget. Ehhez azonban megfelelő áru­alap kell. Várhatóan javulni fog a helyzet, ha a primőrök időszaka lejár, és az úgyneve­zett tömegáru megjelenik a piacon. T. T. Az Élet kapujában Nyolcadikosok, pályaválasztók Valamennyien továbbtanulnak Szombat délelőtt. Szikrázik a napfény a ceglédi vasútállo­máson, s a fél tizes vonat rö­vid szerelvénye tele van neve­téssel. Egymás hegyén-hátán a Földvári Károly általános is­kola hatszáz diákja: a nyolc kilométerre lévő Kámáni erdő­be igyekeznek. Látható az iz­galmuk, amikor megrándul a szerelvény, s rövid idő múlva már a Budai úti töltésen me­netelnek, énekelve. Az erdőben, tízórai után megkezdődnek a tréfás vetél­kedők. Helytállni, emberhez méltón — Gyermeknap is ez egy­ben, bar nekünk hamarosan felnőttnek járó kézfogás du-> kál — mondja nevetve a rö­vid pihenő alatt Bongó Sándor, a VlII/A-ból. Varga Ferencné, az iskola igazgatóhelyettese körül nyoi- cadiKOsok csiviteinek. Teavek­ről, a nagybetűs Életről esik szó, kérésemre elárulják: me­lyik az a pálya, amelyen em­berhez méltóan szeretnének helytállni? Ebben a tanévben 67 gyerek ballagott a Földváry iskolában, s valamennyien to­vábbtanulnak, ki gimnázium­ban, szakközépiskolában, ki pedig szakmunkásképzőben. Szebenyi Etelka majdnem színjeié^ tanuló, a ceglédi gim­názium padjai között tölti el a következő négy évet. A fizi­ka és a matematika érdekli, no, meg a vívás, amelyről a későbbiek folyamán sem sze­retne lemondani. A tanárnő szerint pedagógus édesanyja és édesapja aki kazánfűtő, büszke lehet Etusra, aki jelentős részt vállal az úttörő mozgalmi mun­kákból is. A versenygyőztes döntése Kökényi Ági, a közgazdasági szakközépiskolában tanul to­vább. Elárulta, hogy nem is­meretlenek a középiskola ter­mei és folyosója, hiszen több­ször járt már az épületben: nő­vére is itt tanult. Ági pedagó­gus akar lenni. Az imént idézett Pongó Sán­dor valóban felnőtthez méltó komolysággal beszélt jövőjéről. — Igaz, nem mindennap ol­vasok a külpolitikáról, de éveli óta sokat hallok az energia­válságról, m.eg az elektromos ipar fejlődéséről, szinte akarat­lanul is, érdeklődni kezdtem a villamosság iránt. Tavaly ga­rázst építettünk, s akkor na­gyon figyeltem a villanyszere­lést. Nagyon érdekes volt. ősztől a fővárosban, az Erős­áramú Szakközépiskola ener­giaipari ágazatán tanulok majd. Ki marad meg az álmainál? Azt már Varga Ferencné mondja el, hogy Sanyi jól ta­nul, kiváló eredményt ért el a fizikai tanulmányi verse­nyen: az iskolában első, a vá­rosban második helyezett volt. Csete Katalin az egészségügyi pályát választotta; a szolnoki szakiskola tanulója lesz szep­tembertől. Számára sem isme­retlen leendő hivatása: nővére asszisztens a ceglédi kórház­ban. Oláh Tibi kirakatrendező szeretne lenni, ehhez azonban el kell végeznie többi közt a kereskedelmi szakközépiskolát. Tibi órákon át nézi, ha csak teheti, a város kirakatait, s nem egyszer megtette észrevé­teleit az üzletvezetőknek, akik kedves figyelmességnek köny­velték el a kisdiák lelkesedé­sét. Pályaválasztás. Tervek kitű­zése, álmok megvalósítása a diákok, s felelősségvállalás a szülők, a pedagógusok részé­ről. Négy-öt év múlva kiderül: ki marad meg álmainál? A Földváry Károly iskola neve­lői — az igazgatóval, Ócsai Ist­vánnal az élen — lelkiisme­rettel készítették fel a végzős diákokat a további életútra. Becsületes dolgos embereket adnak az országnak. Molnár Sándor Olvasónk írja : Legyen tiszta minden utca Örömmel olvastam a Ceglé­di Hírlapban azt az írást, amely arról szólt, hogy törőd­jenek többet az emberek, a sportbarátok és a sportolók a pálya környékének a rendjé­vel. Én azzal szeretném ki­egészíteni a felhívást, hogy tö­rődjön mindenki a város ut­cáinak tisztaságával! Figyel­meztetni kell azokat, akik sem a portájukat, sem a házuk előtt elhaladó Utcarésszel nem törődnek, úgy fest a környé­kük, mint valami lom- és sze­méttároló. Ügy érzem, a szép városkép kialakítása és megőrzése mindannyiunk kötelessége, s természetesen egészségügyi szempontból sem mindegy, hogy milyen elhanyagolt né­melyik ház környéke. Zilah Benőné, a Várkonyi utcából Kézilabda Infúzió Ceglédi csapatok vereségei A kézilabda-bajnokság leg­utóbbi fordulójában nem sok siker kísérte a ceglédi csa­patok szereplését, idegen­ben léptek pályára, és nem si­került pontot szerezniük. Az NÉ II-ben: Szentes—KÖZGÉP SE 15:12 KÖZGÉP SE: Szabó L. — Enyedi, Jónás (9), Unicsovics, Malizs, Szabó Z. (2), Túlik' (1). Csere: Turóczi — Gyenes, Ignácz. A ceglédieknek kevés ide­jük maradt a bemelegítésre, s a hazaiak ezt jól kihasz­nálták. Jók: Jónás, Szabó L., Sza­bó Z. Megyei bajnokság (férfi): Verőcemaros—Bem SE 28:18 Bem SE: Zsiga — Hamza, Csulik, Szauter, Borsós, Sza- lisznyó, Balázs. Csere: Sán­dor — Docsa, Malizs, Csepeli. Az első félidőben rend­kívül fegyelmezetlenül véde­kezett a Bem és a támadá­sok befejezését is elkapkod­ta, így a hazaiak már az első félidőben bebiztosították győzelmüket. Női mérkőzés: Budaörs—Ceglédi VSE 13:9 (5:3) CVSE: Szelei — Lengyel (1), Hódos (4), Vigh, Orosz (2) Steffner, Katona (2). Cse­re: Deli, Peczrtjk. A tavalyi második Budaörs kapott jobban lábra, kétszer is háromgólos előnyt szer­zett, de a CVSE mindkétszer egyenlített. A javuló teljesít­ményt nyújtó ceglédi fiata­lok 10:8 után büntetőt hi­báztak, Jók: Hódos, Orosz. Ifjúsági eredmény: Buda­örs—Ceglédi VSE 26:11 (18:1). ___________ U. L. MA DÉLUTÁN Nemzetközi birkózómérkezés, kézilabda-találkozó Ma, szerdán délután a gerjei sporttelepen 17 órától KÖZ­GÉP SE—Szarvas NB II-es férfi kézilabda-mérkőzést ját­szanak. Az őszről előrehozott találkozón a KÖZGÉP az esé­lyesebb, két hete Szarvasról sikerült mindkét bajnoki pontot elhoznia. A BVSC vendégeként ha­zánkban tartózkodó svéd FC Malmö felnőtt, kötöttfogású birkózócsapata este 6 órai kez­dettel a sportcsarnokban a CVSE gárdájával méri össze erejét. Járási labdarúgó-bajnokság ABONYI TSZ SK-TÖRTEU TSZ SK 4:3 A járási labdarúgó-bajnok­ság 23. fordulójában semleges pályán lebonyolított Abony— Törtei mérkőzést az abonyi csapat nyerte szoros ered­ménnyel. EREDMÉNYEK: CVSE II.—Albertirsai VSE 11.5:0, Nagykőrösi Kinizsi II.—Kocséri Tsz SK 2:1, Sok beteg életét menti, gyógyulását segíti az infúzió. A különböző összetételű — pirogénmentes — folyadékból a ceglédi kórházban naponta 150—200 palackkal is felhasznál­nak. Az infúziós oldat a kórház gyógyszertárában készül. Apátl-Tóth Sándor felvételei Az Alföldi Tej OKV FELVESZ női és férfi segédmunkásokat, portásokat, éjjeliőröket, gépkocsivezetőket. Jelentkezés: Kőröstetétien, Abonyi út 2. Abonyi Tsz SK—Törteli Tsz SK ■ :3. IFJÜSÄGI MÉRKŐZÉSEK: Abonyi Tsz SK—Törteli Tsz SK 15:0 (!). AZ ÉLCSOPORT ALLASA: 1. Cég léd bércéi 22 19 — 3 113-21 33 2. Abony 22 18 1 3 67-23 37 3. Törtei 23 18 — 4 78-31 36 IFJÜSAGIAK: 1. Abony 15 12 — i 77-12 24 2. Ceglédbercel 13 11 1 1 45-12 23 3. Dánszent­miklós 15 7 — 8 24-28 14 (m. I.) A Bivimpex nyersbörte/epe gépkocsivezetői Jogosítvánnyal rendelkező munkagépkezelőt, valamint nyersbőrmunkára segédmunkásokat alkalmaz, két műszakos munkára. Cím: Cegléd, Lovász utca 2. I i 4 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom