Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-30 / 153. szám
’^Mdao 1976. JÚNIUS 30., SZERDA LEONYiD BREZSNYEV BESZEDE (Folytatás az 1-es oldalról.) Megriadtak mindazok, akik a halált és pusztulást hozó fegyverek gyártásából élnek, akik képtelenek más politikai karriert elképzelni a maguk számára, minthogy „keresztes hadjáratra” uszítsanak a szociaEgyenlően csökken A már eddig is soha nem látott méreteket öltött fegyverkezési hajsza fokozásának érdekében az imperializmus agresszív erői és cinkosaik újból forgalomba hozzák a mítoszt, az úgynevezett „szovjet veszélyről”, amely állítólag a nyugati országok feje felett lebeg. Minden józan megfontolás ellenére, a szocialista országokat teszik „felelőssé” más államokban bekövetkező belpolitikai fejlemények miatt, a polgárháborúk és a nemzeti felszabadító háborúk miatt. A kispolgárokat „orosz tankoszlopokkal” rémisztgetik, azt sugalmazzák, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés többi országai hatalmas meny- myiségben fegyvert halmoznak fel „Nyugat-Európa elleni háborút” készítenek elő. Ezek a kiagyalások azonban kártyavárként omlanak össze, mihelyt a tényeket, a valóságot vesszük szemügyre. Ami Közép-Európát illeti, nincs nagy különbség a Varsói Szerződés és a NATO fegyveres erőinek méreteit tekintve. Színvonaluk sok éve többé- kevésbé azonos (a két fél profiljának meghatározott különbözőségével). Ez a nyugati hatalmak számára pontosan olyan jól ismert, mint számunkra. Ezért a szocialista országok megállapodást javasolnak a fegyveres erők és a fegyverzetek (először a Szovjetunió és az Egyesült Államok részéről történő) egyenlő csökkentésről, azzal a, céllal, hogy ne változzanak meg az erőviszonyok, de csökkenjenek a felek Katonai kiadásai és az összecsapás Veszélye. Ügy' tűnik, mi sem lehet logikusabb és igazságosabb ennél. Mégis: a A visszautasított ja1 érv A Szoyjetunió fontos javaslatot terjesztett elő. Indítványozta, hogy kössenek világméretű megállapodást az erőszakról történő lemondásról a nemzetközi kapcsolatokban, általánosan tiltsák be a tömegpusztító fegyverek új fajtáit., és rendszereit (amelyek között/ a nukleáris fegyvereknél sokkal szörnyűbb fegyverek is megjelenhetnek). Ezek a javaslatok világszerte széles körű helyesléssel találkoztak, de a nyugati hatálmák kormányai részéről (nem is beszélve Kínáról) eddig, sajnos, nem sok akaratot látunk ezek megvalósítására. A Szovjetunió a stratégiai fegyverek további korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalások során hivatalosan javasolta, hogy mondjanak le olyan új, az eddiginél pusztí- tóbb fegyvertípusok létrehozásáról, mint például a „Trident” rakétával felszerelt tengeralattjáró és a B—1-es stratégiai bombázó az Egyesült Államokban és az ennek megfelelő rendszerek a Szovjetunióban. Az Egyesült Államok azonban elutasította javaslatainkat és hozzálátott a tömegpusztító fegyverek eme újabb csoportjának kialakításához. A Szovjetunió javasolta az Egyesült Államoknak, állapodjanak meg abban, hogy kivonják a nukleáris fegyvereket hordozó szovjet és amerikai hadihajókat a Földközi- tengerről. Javaslatunkat azorf- ban elutasították. A Szovjetunió javasolta, hogy kössenek megállanodárt az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltásáról. Ez a javaslat széles körű támogatásra talált az ENSZ- ben. Más atomhatalmak azonban nem voltak hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni a vonatkozó megállapodás kidolgozása érdekében. Mindezek a javaslataink továbbra is érvényesek — mondotta Brezsnyey és aláhúzta, Mint ismeretes, javaslatot tettünk, európai kongresszusok, vagy államközi tanácskozások megtartására, hogy megvizsgáljuk az olyan problémák megoldásában való együttműködés kérdéseit, mint amilyen a környezetvédelem, a közlekedés, az energetika fejlesztése. A nyugati államok szavakban emellett vánnak, valójában azonban kibúvó álláspontra helyezkednek, és egyáltalán nem sietnek a gyakorlati lépésekkel. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni a Helsinkiben elért megállapodások támogatására tett ígéretekkel? Elvtársak! A tartós békéhez olyan szükséges államközi bizalom légkörének megteremtése azt követeli, hogy a népek egyre jobban megismerjék és megértsék egymást. Pontosan és elsősorban ebből a szempontból közelítjük meg a kulturális csere és az emberi érintkezések kérdéseit teljes sokrétűségükben. Hogyan is áll az ügy ebben a vonatkozásban? Az igaz, a becsületei Egészében a szocialista országok népei lényegesen tájékozottabbak a nyugati életről, mint a tökésországok dolgozó tömegei a szocialista valóságról. A burzsoá propaganda feltalálta a „zárt társadalom” legendáját, hogy csökkentse a szocializmus vonzóerejét, befeketítse arculatát. Forduljunk itt is a tényékhez. Csupán a múlt évben a KGST-országokban több mint 58 millió külföldi vendég fordult meg.: Ugyanakkor a szocialista közösség országaiból mintegy 35 millió polgár utazott külföldre. Már ebből is látható, hogy mát érnek a „zárt társadalomról” hangoztatott szólamok. Vagy vegyük például az olyan tömegszervezetek, mint a szakszervezetek közötti érintkezés kérdésé!. Előfordult, hogy az Egyesült Államok területén tartott nemzetközi találkozókra nem engedték be a szovjet szakszervezetek képviselőit. Ami a Szovjetuniót illeti, nálunk tavaly 980 külföldi szakszervezeti és munkásdelegá- ció járt, és 750 szovjet delegáció látogatott külföldi országokba. Nem, a szocialista országok nem képeznek „zárt társadalmat.” Nyitva vagyunk minden előtt, ami igaz és becsületes. Ajtónk azonban mindig zárva lesz azok előtt a kiadványok előtt, amelyek a háborút, az erőszakot, a fajgyűlöletet és az embergyűlöletet hirdetik. Még jobban bezárjuk ajtónkat a külföldi titkosszolgálatok és az általuk létrehozott emigráns szovjetellenes szervezetek ügynökei előtt. Gondolom, hogy az amerikai CIA tevékenységének legutóbbi botrányos leleplezései után mindenki jól megérti, hogy enyhén szólva, joggal állunk így hozzá ehhez a kérdéshez. Véleményünk szerint a kul. turális cserének és a tájékoztatásnak a humnáus eszméket, a béke ügyét, a népek közötti bizalom és barátság megszilárdítását kell szolgálnia. Eközben néhány európai ország területén tovább működnek a hírhedt felforgató rádióállomások, a Szovjetunió határozottan sürgeti, hogy szüntessék meg a lélektani hadviselés eszközeinek tevékenységét. , 'Elvtársak! Pártunk, híven a proletár , internacionalizmus nagy eszméihez, sohasem választotta külön a szovjet ország sorsát Európa és a világ más országainak sorsától. Külpolitikánk, amely a béke és a népek szabadságának megszilárdítására irányul, és belpolitikánk, amelynek célja a kommunizmus felépítése, nemcsak a szovjet nép alapvető érdekeinek felel meg, egyszersmind hozzájárul is — és ez a meggyőződésünk — a világ kommunistáinak ahhoz a közös harcához, hogy az emberiségre jobb jövő virradjon. Önöknek, elvtársak, nyilvánvalóan tudomásuk van az SZKP XXV. koúgresszusának eredményeiről, köztük arról, hogy a kongresszus felvázolta a Szovjetunió fejlesztésének terveit. Népgazdaságunk méretei immár óriásiak. Elegendő, A szovjet állam mindenkeppen ösztönzi a kulturális cserét — kormányközi megállapodásokban rögzíti azt, és évről évre szélesíti terjedelmét. Jelenleg országunk 120 országgal tart fenn kulturális kapcsolatokat. A helsinki konferencián elfogadott záróokmánynak megfelelően. Ugyanezt az irányelvet követik ezekben a kérdésekben az Európai Biztonsági Konferencián részt vett más szocialista országok is. Ami viszont a tőkés államokat illeti, azoktól meglehetősen sok szép szót hallottunk a szellemi értékek cseréjéről, de valóságos tetteket bizony keveset láttunk. Ez nyilvánul meg a legkülönfélébb területeken. Angliában és Franciaországban például csak liatod-hetedannyi könyvet adnak ki szovjet szerzőktől, mint mi a Szovjetunióban, angol, illetve francia szerzőktől. Harmadannyi televíziós műsort sugároznak stb. stb ........ ; előtt nyitva az ajtó ha azt mondom, hogy o Szovjetunió állítja elő a világ ipari termékének 20 százalékát, abszolút számokban ez több mint amennyi az egész világ termelése volt 1950-ben. Érthető tehát, hogy mennyire sokrétűek és bonyolultak azok a kérdések, amelyek ilyen hatalmas gazdasági szervezet tervezésével és irányításával kapcsolatban felmerülhetnek. A szocializmus előnye lehetővé teszi számunkra, hogy biztosítsuk az ország gazdaságának szüntelen fejlődését, és ugyanakkor az egész nép jólétének szakadatlan javulását. A párt most előtérbe állította A szovjet ember a közö A szociálízpíű?. feltételei;.között a szovjet emberben valóban értékes tulajdonságok alakultak ki: az ország gazdájának érzi magát, aki jól megérti saját munkája és az össznépi ügy összefüggéseit, megérti a közösséget, közösségi módon tud gondolkodni, és ez nem valamiféle platonikus érzés, hanem milliók valóságos ügye. Megpróbálom néhány példával elmondani, hogy mit értek gzen. Ha mondjuk, nálunk egy szakképzett üzemi Vagy mező- gazdasági munkás kiváló termelési eredményeket ér el, megelőzi munkatársait, gondja rendszerint az, hogy tapasztalatát átadja másoknak, azt mások kincsévé is tegye. Talán nincs is nálunk jobban tisztelt ember, mint a termelésben élen járó dolgozó. Sokukat az egész ország ismeri, írnak róluk az újságokban, beválasztják őket az államhatalmi szervekbe. _ Bátran kijelenthetjüik, elvtársak, hogy országunk dolgozói az egész történelem során soha nem élveztek olyan magas anyagi életszínvonalat, mint most. Még sohasem volt olyan magas a művelődés színvonala, és sohasem voltak olyan lehetőségei a kulturális értékek elsajátításának, mint ma. Dolgozóink még sohasem érezhették magukat annyira bizonyosnak a holnapban — országunk békés jövőjében — mint most. íme, ez az alapja annak, hogy a szovjet nép egyöntetűen^ támogatja az SZKP politikáját, ez az alapja a párt és a nép megbonthatatlan egységének országunkban. Elvtársak! A világeseményék menetét egyre nagyobb mértékben az elnyomás és a kizsákmányolás ellen, a nemzetközi ügyekben megnyilvánuló erőszak és önkény ellen fellépő antiim- perialista erők határozzák meg, és nagyon sok függ ezeknek az erőknek összéforrott- ságától, együttműködésétől. Nálunk több mint kétmillió dolgozó, eme államhatalom hordozója, akiket a tanácsokba választanak. Ez azonban nem minden: majdnem 30 a termelés hatékonyságának fokozását, a munka minőségének javítását. Fontos hangsúlyoznom, hogy a termelés fejlesztését és a nép anyagi életszínvonalának emelését nem tekinthetjük öncélúnak, hanem ebben is a kommunista építés főbb programcéljait tartjuk szem előtt. Szó van többek között arról, hogy közelebb kell hoznunk egymáshoz a városi és a falusi dolgozók életszínvonalát. Jelentős mértékben ez a célja annak az agrárpolitikának, amelyet pártunk az utóbbi években dolgozott ki. Szó van arról, hogy fokozatosan él kell tüntetni a határt a szellemi és a fizikai munka között, amit például előmozdít az általános tízosztályos tankötelezettség megvalósítása, a munkások és kolhoztagok munkakultúrájának jelentős növelése. Szó van arról is, hogy miután eddig nem tapasztalt méretekben bontakoztattuk ki a lakásépítést, sikerült sokat tennünk annak érdekében, hogy sok millió dolgozónak méltó életfeltételeket biztosítsunk, rendkívül alacsony lakbérű, korszerű lakásokban. Munkánkat ebben az irányban folytatni fogjuk. Társadalmi fejlődésünk csakis azért lehetséges, mert a tömegek szabadon és öntudatosan alkothatnak, egyre cse- lekvőbben élhetnek polgárjogaikkal, egyre tevékenyebben vehetnek részt a társadalmi élet minden oldalának formálásában. Ily módon a további előrehaladás a kommunista építés útján feltétlenül elvezet a szocialista demokrácia további fejlődéséhez. Ez pártunk elvi irányvonala. Ez a mi mindennapi tevékenységünk. felelősséget érez sségért millió szovjet polgár a tanácsok aktivistája, önként és önzetlenül segédkeznek az államigazgatás nagy és bonyolult munkájában. Kilencmillió dolgozó pedig a népi ellenőrzés választott szerveiben tevékenykedik, állandó figyelemmel kísérik a különböző igazgatási láncszemek működését, harcolnak a bürokratizmus és a lelkiismeretlen- ség megnyilvánulásai ellen. Vagy itt van a dolgozók aktivitásának még egy fonmár ja: a szovjet üzemekben állandó termelési tanácskozó testületeket hoztak létre, amelyek 65 százaléka munkásokból áll. Csupán az elmúlt, 1975-ös évben az ilyen tanácskozásokon a termelési és a munkafeltételeik javítására kidolgozott több mint egymillió javaslatot valósítottak meg. Ezek csupán egyes példák, de gondolom, ezek is képet adnak arról, hogyan fonódik össze nálunk az irányító szervek munkája az alulról jövő közvetlen demokráciával. 1 A mi nagy és összetett társadalmi életünkben természetesen nem kis számban vannak hiányosságok és megoldatlan problémák is. Jól látjuk ezeket és a párt mozgósítja a népet leküzdésükre és kiküszöbölésükre. Azonban semmiféle hiányosság és nehézség sem képes tudatunkban elhomályosítani azt a fő történelmi győzelmet, amelyet a szovjet nép ért el a Nagy Októberi Forradalom után a lenini kommunista párt vezetésével. Olyan társadalmat hoztunk létre, amely mentes a monopolista oligarchia uralmától, a válságoktól és a munkanélküliségtől való félelemtől, a társadalmi csapásoktól. Olyan emberek társadalmát hoztuk létre, akik a szó legtágabb értelmében egyenrangúak, nem ismernek rendi, vagyonbeli, faji, vagy más hasonló kiváltságokat, olyan társadalmat, amely nem csupán deklarálja az emberi jogokat, hanem ténylegesen biztosítja is a lehetőséget azok gyakorlásához. Szilárd, dinamikus, összeforrott társadalmat teremtettünk. 1 lista országok és a kommunisták ellen, vagy hogy — mint ahogy azt Kína maoista vezetői teszik — nyíltan „az új háborúra való készülődésre” szólítsanak fel, arra számítva, hogy hasznot húzzanak más államok és népek egymás ellen fordításából. itsék a fegyvereket NATO-országok állhatatosan arra törekednek, hogy a csökkentés ne egyenlő mértékben következzék be, hogy az erőviszonyok javukra és a szocialista országok hátrányára változzanak. Világos, hogy ebbe nem mehetünk bele és a nyugati tárgyalópartnereink láthatólag maguk is megértik ezt. Így hát az általuk elfoglalt álláspontnak csak egy értelme lehet: hogy fékezzék a tárgyalásokat, akadályozzák a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentését. Éppen a Szovjetunió javavolta, hogy a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó tárgyalásokon részt vevő államok vállaljanak kötelezettséget, hogy mindaddig, amíg a tárgyalások folynak, nem ncmelik fegyveres erőik létszámát. A Nyugat azonban ezt a javaslatot sem fogadta el. A NATO tovább növeli Közép-Európá- ban állomásozó katonai erőinek létszámát és ütőerejét. Ki van tehát az európai katonai veszély csökkentése melllett, és ki segíti elő e veszély növelését? A Szovjetunió az egyetlen a nagyhatalmak közül, amely nem növeli évről évre katonai kiadásait és a hatalmak katonai költségvétésének általános, egyeztetett csökkenésére törekszik. Eközben az Egyesült Államok katonai költségvetése szakadatlanul nő. Már megha- ladia a 100 milliárd dollárt. A NATO nyugat-euróoai tagjai esetében pedig öt év alatt — 1971—1975-ig — több mint kétszeresére nőttek a katonai kiadásaik. Ez a valóság, airrty önmagáért beszél. Emlékeztetünk még néhány beszédes tényre. /aslatok továbbra is ényesek hogy az eddig elmondottak elegendőek annak a kérésnek a helyes megválaszolásához, hogy valójában ki törekszik a fegyverkezési hajsza megfékezésére és ki az, aki cselekedeteivel szítja azt. V. I. Lenin a szovjet államnak aiz első világháború befejezéséért vívott harca feladatairól szólva hangsúlyozta: „...aki azt hitte, hogy köny- nyen hozzá lehet jutni a békéhez, hogy csak enyhe célzást kell tenni a békére és a burzsoázia tálcán hozza nekünk, az egészen naiv ember". V. I. Leninnek ezek a szavai ma is időszerűek. Biztosíthatom önöket, elytársak, hogy pártunk nem csökkenti erőfeszítéseit a béke és a népek biztonsága ügyéért vívott harcban. Ezzel kapcsolatban mi továbbra is nagy jelentőséget A tűz ne lob „Ki kardot ránt, kard által vész el” — tarja a régi mondás. Napjaink Európájában a kardot rántó nemcsak maga vész el, de még csak el sem tudja képzelni, hogy ki mindenki pusztul el vele együtt a tűzben: ellenség, barát, szövetséges vagy egyszerűen közeli vagy távoli szomszéd. A szovjet emberek számára maga a gondolat is borzalmas, hogy Európa területén nukleáris fegyvert alkalmazzanak. Európa épülete a végsőkig zsúfolttá és tűzveszélyessé vált. Nincs és nem is lesz olyan tűzoltóság, amely képes lenne a tüzet eloltani, ha az valóban láng- ralobban. A béke tehát Európa és az eufópaiak számára létfontosságú. Rendkívül fontos az is, hogy megteremtsük Európában á békés együttműködés. úgymond anyagi közegét. Itt a kölcsönösen előnyös egvüttműködés különböző formáira — a kereskedelemre, a tulajdonítunk a szovjet—amerikai kapcsolatok javításának. Természetesen elsőrendű jelentősége lenne annak, hogy sikeresen befejeződjék a stratégiai fegyverzetek korlátozásáról szóló új megállapodás elhúzódó kidolgozása. A Szovjetunió ebben a kérdésben jóakaratról és építő szellemű magatartásról tett és tesz tanúbizonyságot. Annál különösebb, hogy az Egyesült Államok felelős köreiben időről időre felhívások hangzanak el a gyorsított fegyverkezésre hivatkozással a Szovjetunióval folytatott tárgyalások megrekedésére, vagyis egy olyan helyzetre, amely néhány hónap óta húzódik — nyíltan meg kell mondanunk — nem a mi hibánkból. Elvtársak! Nem- egyszerű dolog hatástalanítani azt a puskaporos, pontosabban nukleáris kamrát, amellyé napjainkban Európát változtatták. De meg kell kezdeni a tényleges előrehaladást ebben az irányban. Kéll-e mondani, hogy ezek a nagy hagyományok korunkban sokmindenre kötelezik az európaiakat? A Szovjetunió, híven a Hel-. sinkiben elért megállapodás szelleméhez és betűjéhez, lelkiismeretesen értesíti az európai biztonsági konferencia résztvevőit a hadgyakorlatokról, amelyeket a határövezetekben folytat és meghívja ezekre a szomszédos országok megfigyelőit. A szocialista országok — mint ismeretes —, többször is javaslatot tettek az északatlanti és a varsói szerződés szervezeteinek egyidejű feloszlatására, vagy — előzetes lépésként — azok - katonai szervezetének megszüntetésére. Természetesen távol áll tőlünk az a gondolat, hogy egyenlőségjelet tegyünk a két szervezet közé. A Varsói Szerződés szigorúan vett védelmi szervezet. Ami a NATO-t illeti, ezt a tömböt az agresszió és a népek felszabadító harca elnyomásának eszközeként hozták létre, és — bármennyire szépítik is tevékenységét — ez marad ma is. Mi azonban elvileg ellenesük a világ katonai tömbökre való felosztását. Elvtársak! Európa népei olyan nemes hagyományok örökösei és folytatói, amelyek a világkultúra elválaszthatatlan alkotó részévé váltak. Másrészt viszont Európa az emberiség történelme legborzalmasabb háborúinak forrása volt. Legalábbis százmillió emberélet Európa történelmének véres mérlege napjainkig. Ez szintén az európaiak hozzájárulása az emberiség történelméhez, de borzalmas hozzájárulás, amely figyelmeztet és kötelez. Arra kötelez, hogy elgondolkodjunk a múlton a jövő érdekében. \ Európa elvileg új korszakba lépett, amely alapvetően különbözik mindattól, ami komibban volt. Ennek meg nem értése azt jelentené, hogy az európaiak katasztrófa! felé haladnak. bánjon lángra termelési kooperációra és a tudományos-műszaki kapcsolatokra — gondolok. Ez a feladat teljesen reális. Például a Szovjetunió kereskedelmi forgalma az európai tőkésországokkal az utóbbi öt esztendő alatt több mint háromszorosára növekedett. Ügy gondolom, hogy az európai kommunisták egységesek az ilyen kapcsolatok további fejlesztésének hasznosságát és kívánatosságát illetően. Ez segít a tartós béke anyagi alapjainak lerakásában. Ez megfelel a dolgozók közvetlen érdekeinek. A szocialista országokkal való gazdasági kapcsolatok ezekben a válságos időkben máris sok százezer, sőt sok millió ember számára biztosítanak munkát Nyugat-Euró- pában. Ugyanakkor ezen az úton nem kevés az akadály, amelyet a tökésországok támasztanak a szocialista országokkal szemben gyakran alkalmazott megkülönböztetésekkel — mondotta Brezsnyev és hozzáfűzte:
