Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)

1976-06-30 / 153. szám

’^Mdao 1976. JÚNIUS 30., SZERDA LEONYiD BREZSNYEV BESZEDE (Folytatás az 1-es oldalról.) Megriadtak mindazok, akik a halált és pusztulást hozó fegy­verek gyártásából élnek, akik képtelenek más politikai kar­riert elképzelni a maguk számá­ra, minthogy „keresztes hadjá­ratra” uszítsanak a szocia­Egyenlően csökken A már eddig is soha nem látott méreteket öltött fegy­verkezési hajsza fokozásának érdekében az imperializmus agresszív erői és cinkosaik új­ból forgalomba hozzák a mí­toszt, az úgynevezett „szovjet veszélyről”, amely állítólag a nyugati országok feje felett lebeg. Minden józan megfontolás ellenére, a szocialista országo­kat teszik „felelőssé” más ál­lamokban bekövetkező belpo­litikai fejlemények miatt, a polgárháborúk és a nemzeti felszabadító háborúk miatt. A kispolgárokat „orosz tank­oszlopokkal” rémisztgetik, azt sugalmazzák, hogy a Szovjet­unió és a Varsói Szerződés többi országai hatalmas meny- myiségben fegyvert halmoznak fel „Nyugat-Európa elleni há­borút” készítenek elő. Ezek a kiagyalások azon­ban kártyavárként omlanak össze, mihelyt a tényeket, a valóságot vesszük szemügyre. Ami Közép-Európát illeti, nincs nagy különbség a Varsói Szerződés és a NATO fegyve­res erőinek méreteit tekintve. Színvonaluk sok éve többé- kevésbé azonos (a két fél pro­filjának meghatározott kü­lönbözőségével). Ez a nyugati hatalmak számára pontosan olyan jól ismert, mint szá­munkra. Ezért a szocialista országok megállapodást javasolnak a fegyveres erők és a fegyver­zetek (először a Szovjetunió és az Egyesült Államok részé­ről történő) egyenlő csökken­tésről, azzal a, céllal, hogy ne változzanak meg az erőviszo­nyok, de csökkenjenek a felek Katonai kiadásai és az össze­csapás Veszélye. Ügy' tűnik, mi sem lehet logikusabb és igazságosabb ennél. Mégis: a A visszautasított ja1 érv A Szoyjetunió fontos javas­latot terjesztett elő. Indítvá­nyozta, hogy kössenek világ­méretű megállapodást az erő­szakról történő lemondásról a nemzetközi kapcsolatokban, általánosan tiltsák be a tömeg­pusztító fegyverek új fajtáit., és rendszereit (amelyek között/ a nukleáris fegyvereknél sok­kal szörnyűbb fegyverek is megjelenhetnek). Ezek a ja­vaslatok világszerte széles kö­rű helyesléssel találkoztak, de a nyugati hatálmák kormá­nyai részéről (nem is beszélve Kínáról) eddig, sajnos, nem sok akaratot látunk ezek meg­valósítására. A Szovjetunió a stratégiai fegyverek további korlátozásá­ról folyó szovjet—amerikai tárgyalások során hivatalosan javasolta, hogy mondjanak le olyan új, az eddiginél pusztí- tóbb fegyvertípusok létrehozá­sáról, mint például a „Tri­dent” rakétával felszerelt ten­geralattjáró és a B—1-es stra­tégiai bombázó az Egyesült Államokban és az ennek meg­felelő rendszerek a Szovjet­unióban. Az Egyesült Álla­mok azonban elutasította ja­vaslatainkat és hozzálátott a tömegpusztító fegyverek eme újabb csoportjának kialakítá­sához. A Szovjetunió javasolta az Egyesült Államoknak, álla­podjanak meg abban, hogy ki­vonják a nukleáris fegyvere­ket hordozó szovjet és ameri­kai hadihajókat a Földközi- tengerről. Javaslatunkat azorf- ban elutasították. A Szovjetunió javasolta, hogy kössenek megállanodárt az atomfegyver-kísérletek ál­talános és teljes betiltásáról. Ez a javaslat széles körű tá­mogatásra talált az ENSZ- ben. Más atomhatalmak azon­ban nem voltak hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni a vonat­kozó megállapodás kidolgozása érdekében. Mindezek a javaslataink to­vábbra is érvényesek — mon­dotta Brezsnyey és aláhúzta, Mint ismeretes, javaslatot tettünk, európai kongresszusok, vagy államközi tanácskozások megtartására, hogy megvizs­gáljuk az olyan problémák megoldásában való együttmű­ködés kérdéseit, mint amilyen a környezetvédelem, a közle­kedés, az energetika fejlesz­tése. A nyugati államok szavak­ban emellett vánnak, valójá­ban azonban kibúvó álláspont­ra helyezkednek, és egyálta­lán nem sietnek a gyakorlati lépésekkel. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni a Helsinkiben elért megállapodások támoga­tására tett ígéretekkel? Elvtársak! A tartós béké­hez olyan szükséges államközi bizalom légkörének megterem­tése azt követeli, hogy a né­pek egyre jobban megismer­jék és megértsék egymást. Pontosan és elsősorban ebből a szempontból közelítjük meg a kulturális csere és az em­beri érintkezések kérdéseit tel­jes sokrétűségükben. Hogyan is áll az ügy ebben a vonat­kozásban? Az igaz, a becsületei Egészében a szocialista or­szágok népei lényegesen tájé­kozottabbak a nyugati életről, mint a tökésországok dolgozó tömegei a szocialista valóság­ról. A burzsoá propaganda fel­találta a „zárt társadalom” le­gendáját, hogy csökkentse a szocializmus vonzóerejét, be­feketítse arculatát. Forduljunk itt is a tényék­hez. Csupán a múlt évben a KGST-országokban több mint 58 millió külföldi vendég for­dult meg.: Ugyanakkor a szo­cialista közösség országaiból mintegy 35 millió polgár uta­zott külföldre. Már ebből is látható, hogy mát érnek a „zárt társadalomról” hangoz­tatott szólamok. Vagy vegyük például az olyan tömegszervezetek, mint a szakszervezetek közötti érint­kezés kérdésé!. Előfordult, hogy az Egyesült Államok területén tartott nemzetközi találkozók­ra nem engedték be a szovjet szakszervezetek képviselőit. Ami a Szovjetuniót illeti, nálunk tavaly 980 külföldi szakszervezeti és munkásdelegá- ció járt, és 750 szovjet delegáció látogatott külföldi országokba. Nem, a szocialista országok nem képeznek „zárt társadal­mat.” Nyitva vagyunk minden előtt, ami igaz és becsületes. Ajtónk azonban mindig zár­va lesz azok előtt a kiadvá­nyok előtt, amelyek a háborút, az erőszakot, a fajgyűlöletet és az embergyűlöletet hirdetik. Még jobban bezárjuk ajtónkat a külföldi titkosszolgálatok és az általuk létrehozott emig­ráns szovjetellenes szervezetek ügynökei előtt. Gondolom, hogy az amerikai CIA tevékenységének leg­utóbbi botrányos leleplezései után mindenki jól megérti, hogy enyhén szólva, joggal állunk így hozzá ehhez a kér­déshez. Véleményünk szerint a kul. turális cserének és a tájékoz­tatásnak a humnáus eszméket, a béke ügyét, a népek közötti bizalom és barátság megszilár­dítását kell szolgálnia. Eköz­ben néhány európai ország te­rületén tovább működnek a hírhedt felforgató rádióállo­mások, a Szovjetunió határo­zottan sürgeti, hogy szüntessék meg a lélektani hadviselés esz­közeinek tevékenységét. , 'Elvtársak! Pártunk, híven a proletár , internacionalizmus nagy eszméihez, sohasem vá­lasztotta külön a szovjet or­szág sorsát Európa és a világ más országainak sorsától. Kül­politikánk, amely a béke és a népek szabadságának megszi­lárdítására irányul, és belpoli­tikánk, amelynek célja a kom­munizmus felépítése, nemcsak a szovjet nép alapvető érde­keinek felel meg, egyszer­smind hozzájárul is — és ez a meggyőződésünk — a világ kommunistáinak ahhoz a kö­zös harcához, hogy az emberi­ségre jobb jövő virradjon. Önöknek, elvtársak, nyilván­valóan tudomásuk van az SZKP XXV. koúgresszusának eredményeiről, köztük arról, hogy a kongresszus felvázolta a Szovjetunió fejlesztésének terveit. Népgazdaságunk mé­retei immár óriásiak. Elegendő, A szovjet állam mindenkep­pen ösztönzi a kulturális cse­rét — kormányközi megálla­podásokban rögzíti azt, és év­ről évre szélesíti terjedelmét. Jelenleg országunk 120 ország­gal tart fenn kulturális kap­csolatokat. A helsinki konfe­rencián elfogadott záróok­mánynak megfelelően. Ugyanezt az irányelvet kö­vetik ezekben a kérdésekben az Európai Biztonsági Konfe­rencián részt vett más szocia­lista országok is. Ami viszont a tőkés álla­mokat illeti, azoktól meglehe­tősen sok szép szót hallottunk a szellemi értékek cseréjéről, de valóságos tetteket bizony keveset láttunk. Ez nyilvánul meg a legkü­lönfélébb területeken. Angliá­ban és Franciaországban pél­dául csak liatod-hetedannyi könyvet adnak ki szovjet szer­zőktől, mint mi a Szovjetunió­ban, angol, illetve francia szer­zőktől. Harmadannyi televí­ziós műsort sugároznak stb. stb ........ ; előtt nyitva az ajtó ha azt mondom, hogy o Szov­jetunió állítja elő a világ ipari termékének 20 százalékát, ab­szolút számokban ez több mint amennyi az egész világ terme­lése volt 1950-ben. Érthető te­hát, hogy mennyire sokrétűek és bonyolultak azok a kérdé­sek, amelyek ilyen hatalmas gazdasági szervezet tervezésé­vel és irányításával kapcsolat­ban felmerülhetnek. A szocializmus előnye lehe­tővé teszi számunkra, hogy biztosítsuk az ország gazdasá­gának szüntelen fejlődését, és ugyanakkor az egész nép jólé­tének szakadatlan javulását. A párt most előtérbe állította A szovjet ember a közö A szociálízpíű?. feltételei;.kö­zött a szovjet emberben való­ban értékes tulajdonságok ala­kultak ki: az ország gazdájá­nak érzi magát, aki jól megér­ti saját munkája és az összné­pi ügy összefüggéseit, megérti a közösséget, közösségi módon tud gondolkodni, és ez nem valamiféle platonikus érzés, hanem milliók valóságos ügye. Megpróbálom néhány példával elmondani, hogy mit értek gzen. Ha mondjuk, nálunk egy szakképzett üzemi Vagy mező- gazdasági munkás kiváló ter­melési eredményeket ér el, megelőzi munkatársait, gondja rendszerint az, hogy tapaszta­latát átadja másoknak, azt mások kincsévé is tegye. Talán nincs is nálunk jobban tisz­telt ember, mint a termelésben élen járó dolgozó. Sokukat az egész ország ismeri, írnak ró­luk az újságokban, beválaszt­ják őket az államhatalmi szer­vekbe. _ Bátran kijelenthetjüik, elv­társak, hogy országunk dol­gozói az egész történelem so­rán soha nem élveztek olyan magas anyagi életszínvonalat, mint most. Még sohasem volt olyan magas a művelő­dés színvonala, és sohasem voltak olyan lehetőségei a kulturális értékek elsajátítá­sának, mint ma. Dolgozóink még sohasem érezhették ma­gukat annyira bizonyosnak a holnapban — országunk bé­kés jövőjében — mint most. íme, ez az alapja annak, hogy a szovjet nép egyönte­tűen^ támogatja az SZKP po­litikáját, ez az alapja a párt és a nép megbonthatatlan egységének országunkban. Elvtársak! A világeseményék menetét egyre nagyobb mértékben az elnyomás és a kizsákmányo­lás ellen, a nemzetközi ügyek­ben megnyilvánuló erőszak és önkény ellen fellépő antiim- perialista erők határozzák meg, és nagyon sok függ ezek­nek az erőknek összéforrott- ságától, együttműködésétől. Nálunk több mint kétmillió dolgozó, eme államhatalom hordozója, akiket a tanácsok­ba választanak. Ez azonban nem minden: majdnem 30 a termelés hatékonyságának fokozását, a munka minőségé­nek javítását. Fontos hangsúlyoznom, hogy a termelés fejlesztését és a nép anyagi életszínvonalának emelését nem tekinthetjük ön­célúnak, hanem ebben is a kommunista építés főbb prog­ramcéljait tartjuk szem előtt. Szó van többek között ar­ról, hogy közelebb kell hoz­nunk egymáshoz a városi és a falusi dolgozók életszínvona­lát. Jelentős mértékben ez a célja annak az agrárpolitiká­nak, amelyet pártunk az utób­bi években dolgozott ki. Szó van arról, hogy fokoza­tosan él kell tüntetni a határt a szellemi és a fizikai munka között, amit például előmozdít az általános tízosztályos tankö­telezettség megvalósítása, a munkások és kolhoztagok munkakultúrájának jelentős növelése. Szó van arról is, hogy miután eddig nem ta­pasztalt méretekben bontakoz­tattuk ki a lakásépítést, sike­rült sokat tennünk annak ér­dekében, hogy sok millió dol­gozónak méltó életfeltételeket biztosítsunk, rendkívül ala­csony lakbérű, korszerű laká­sokban. Munkánkat ebben az irányban folytatni fogjuk. Társadalmi fejlődésünk csak­is azért lehetséges, mert a tö­megek szabadon és öntudato­san alkothatnak, egyre cse- lekvőbben élhetnek polgárjo­gaikkal, egyre tevékenyebben vehetnek részt a társadalmi élet minden oldalának formá­lásában. Ily módon a további előrehaladás a kommunista építés útján feltétlenül elvezet a szocialista demokrácia to­vábbi fejlődéséhez. Ez pártunk elvi irányvonala. Ez a mi min­dennapi tevékenységünk. felelősséget érez sségért millió szovjet polgár a taná­csok aktivistája, önként és önzetlenül segédkeznek az ál­lamigazgatás nagy és bonyo­lult munkájában. Kilencmil­lió dolgozó pedig a népi el­lenőrzés választott szerveiben tevékenykedik, állandó figye­lemmel kísérik a különböző igazgatási láncszemek műkö­dését, harcolnak a bürokra­tizmus és a lelkiismeretlen- ség megnyilvánulásai ellen. Vagy itt van a dolgozók ak­tivitásának még egy fonmár ja: a szovjet üzemekben ál­landó termelési tanácskozó testületeket hoztak létre, amelyek 65 százaléka munká­sokból áll. Csupán az elmúlt, 1975-ös évben az ilyen ta­nácskozásokon a termelési és a munkafeltételeik javítására kidolgozott több mint egy­millió javaslatot valósítottak meg. Ezek csupán egyes példák, de gondolom, ezek is képet adnak arról, hogyan fonódik össze nálunk az irányító szer­vek munkája az alulról jövő közvetlen demokráciával. 1 A mi nagy és összetett tár­sadalmi életünkben természe­tesen nem kis számban van­nak hiányosságok és megol­datlan problémák is. Jól lát­juk ezeket és a párt mozgó­sítja a népet leküzdésükre és kiküszöbölésükre. Azonban semmiféle hiányosság és ne­hézség sem képes tudatunk­ban elhomályosítani azt a fő történelmi győzelmet, amelyet a szovjet nép ért el a Nagy Októberi Forradalom után a lenini kommunista párt veze­tésével. Olyan társadalmat hoztunk létre, amely mentes a monopolista oligarchia ural­mától, a válságoktól és a munkanélküliségtől való fé­lelemtől, a társadalmi csapá­soktól. Olyan emberek társa­dalmát hoztuk létre, akik a szó legtágabb értelmében egyenrangúak, nem ismernek rendi, vagyonbeli, faji, vagy más hasonló kiváltságokat, olyan társadalmat, amely nem csupán deklarálja az emberi jogokat, hanem tény­legesen biztosítja is a lehető­séget azok gyakorlásához. Szilárd, dinamikus, összefor­rott társadalmat teremtet­tünk. 1 lista országok és a kommunis­ták ellen, vagy hogy — mint ahogy azt Kína maoista ve­zetői teszik — nyíltan „az új háborúra való készülődésre” szólítsanak fel, arra számítva, hogy hasznot húzzanak más államok és népek egymás el­len fordításából. itsék a fegyvereket NATO-országok állhatatosan arra törekednek, hogy a csök­kentés ne egyenlő mértékben következzék be, hogy az erő­viszonyok javukra és a szocia­lista országok hátrányára vál­tozzanak. Világos, hogy ebbe nem mehetünk bele és a nyu­gati tárgyalópartnereink lát­hatólag maguk is megértik ezt. Így hát az általuk elfoglalt álláspontnak csak egy értel­me lehet: hogy fékezzék a tárgyalásokat, akadályozzák a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentését. Éppen a Szovjetunió java­volta, hogy a közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről folyó tárgyalá­sokon részt vevő államok vál­laljanak kötelezettséget, hogy mindaddig, amíg a tárgyalá­sok folynak, nem ncmelik fegyveres erőik létszámát. A Nyugat azonban ezt a javasla­tot sem fogadta el. A NATO tovább növeli Közép-Európá- ban állomásozó katonai erői­nek létszámát és ütőerejét. Ki van tehát az európai katonai veszély csökkentése melllett, és ki segíti elő e ve­szély növelését? A Szovjetunió az egyetlen a nagyhatalmak közül, amely nem növeli évről évre katonai kiadásait és a hatalmak kato­nai költségvétésének általános, egyeztetett csökkenésére tö­rekszik. Eközben az Egyesült Államok katonai költségvetése szakadatlanul nő. Már megha- ladia a 100 milliárd dollárt. A NATO nyugat-euróoai tagjai esetében pedig öt év alatt — 1971—1975-ig — több mint kétszeresére nőttek a katonai kiadásaik. Ez a valóság, airrty önma­gáért beszél. Emlékeztetünk még néhány beszédes tényre. /aslatok továbbra is ényesek hogy az eddig elmondottak elegendőek annak a kérésnek a helyes megválaszolásához, hogy valójában ki törekszik a fegyverkezési hajsza megféke­zésére és ki az, aki cseleke­deteivel szítja azt. V. I. Lenin a szovjet állam­nak aiz első világháború befe­jezéséért vívott harca felada­tairól szólva hangsúlyozta: „...aki azt hitte, hogy köny- nyen hozzá lehet jutni a béké­hez, hogy csak enyhe célzást kell tenni a békére és a bur­zsoázia tálcán hozza nekünk, az egészen naiv ember". V. I. Leninnek ezek a szavai ma is időszerűek. Biztosíthatom önö­ket, elytársak, hogy pártunk nem csökkenti erőfeszítéseit a béke és a népek biztonsága ügyéért vívott harcban. Ezzel kapcsolatban mi to­vábbra is nagy jelentőséget A tűz ne lob „Ki kardot ránt, kard által vész el” — tarja a régi mon­dás. Napjaink Európájában a kardot rántó nemcsak ma­ga vész el, de még csak el sem tudja képzelni, hogy ki mindenki pusztul el vele együtt a tűzben: ellenség, barát, szövetséges vagy egy­szerűen közeli vagy távoli szomszéd. A szovjet emberek számára maga a gondolat is borzal­mas, hogy Európa területén nukleáris fegyvert alkalmaz­zanak. Európa épülete a végsőkig zsúfolttá és tűzve­szélyessé vált. Nincs és nem is lesz olyan tűzoltóság, amely képes lenne a tüzet eloltani, ha az valóban láng- ralobban. A béke tehát Európa és az eufópaiak számára létfontos­ságú. Rendkívül fontos az is, hogy megteremtsük Európában á békés együttműködés. úgy­mond anyagi közegét. Itt a kölcsönösen előnyös egvüttműködés különböző for­máira — a kereskedelemre, a tulajdonítunk a szovjet—ame­rikai kapcsolatok javításának. Természetesen elsőrendű je­lentősége lenne annak, hogy sikeresen befejeződjék a stra­tégiai fegyverzetek korlátozá­sáról szóló új megállapodás elhúzódó kidolgozása. A Szov­jetunió ebben a kérdésben jó­akaratról és építő szellemű magatartásról tett és tesz ta­núbizonyságot. Annál különö­sebb, hogy az Egyesült Álla­mok felelős köreiben időről időre felhívások hangzanak el a gyorsított fegyverkezésre hi­vatkozással a Szovjetunióval folytatott tárgyalások megre­kedésére, vagyis egy olyan helyzetre, amely néhány hó­nap óta húzódik — nyíltan meg kell mondanunk — nem a mi hibánkból. Elvtársak! Nem- egyszerű dolog hatástalanítani azt a puskaporos, pontosabban nuk­leáris kamrát, amellyé nap­jainkban Európát változtatták. De meg kell kezdeni a tény­leges előrehaladást ebben az irányban. Kéll-e mondani, hogy ezek a nagy hagyományok korunk­ban sokmindenre kötelezik az európaiakat? A Szovjetunió, híven a Hel-. sinkiben elért megállapodás szelleméhez és betűjéhez, lelkiismeretesen értesíti az európai biztonsági konfe­rencia résztvevőit a had­gyakorlatokról, amelyeket a határövezetekben folytat és meghívja ezekre a szomszé­dos országok megfigyelőit. A szocialista országok — mint ismeretes —, többször is javaslatot tettek az észak­atlanti és a varsói szerződés szervezeteinek egyidejű fel­oszlatására, vagy — előzetes lépésként — azok - katonai szervezetének megszünteté­sére. Természetesen távol áll tő­lünk az a gondolat, hogy egyenlőségjelet tegyünk a két szervezet közé. A Varsói Szer­ződés szigorúan vett védelmi szervezet. Ami a NATO-t il­leti, ezt a tömböt az ag­resszió és a népek felszaba­dító harca elnyomásának esz­közeként hozták létre, és — bármennyire szépítik is te­vékenységét — ez marad ma is. Mi azonban elvileg elle­nesük a világ katonai töm­bökre való felosztását. Elvtársak! Európa népei olyan nemes hagyományok örökösei és foly­tatói, amelyek a világkul­túra elválaszthatatlan alkotó részévé váltak. Másrészt viszont Európa az emberiség történelme leg­borzalmasabb háborúinak for­rása volt. Legalábbis száz­millió emberélet Európa tör­ténelmének véres mérlege napjainkig. Ez szintén az európaiak hozzájárulása az emberiség történelméhez, de borzalmas hozzájárulás, amely figyelmeztet és kötelez. Arra kötelez, hogy elgondolkod­junk a múlton a jövő érde­kében. \ Európa elvileg új korszak­ba lépett, amely alapvetően különbözik mindattól, ami komibban volt. Ennek meg nem értése azt jelentené, hogy az európaiak kataszt­rófa! felé haladnak. bánjon lángra termelési kooperációra és a tu­dományos-műszaki kapcsola­tokra — gondolok. Ez a feladat teljesen reális. Például a Szovjetunió keres­kedelmi forgalma az európai tőkésországokkal az utóbbi öt esztendő alatt több mint há­romszorosára növekedett. Ügy gondolom, hogy az euró­pai kommunisták egységesek az ilyen kapcsolatok további fejlesztésének hasznosságát és kívánatosságát illetően. Ez segít a tartós béke anyagi alap­jainak lerakásában. Ez megfe­lel a dolgozók közvetlen érde­keinek. A szocialista országokkal való gazdasági kapcsolatok ezekben a válságos időkben máris sok százezer, sőt sok millió ember számára bizto­sítanak munkát Nyugat-Euró- pában. Ugyanakkor ezen az úton nem kevés az akadály, ame­lyet a tökésországok támaszta­nak a szocialista országokkal szemben gyakran alkalmazott megkülönböztetésekkel — mon­dotta Brezsnyev és hozzáfűzte:

Next

/
Oldalképek
Tartalom