Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-27 / 151. szám
4 1976. JÚNIUS 27., VASÁRNAP fr 30 győzelmes év á szocialista országok aagaga 1371 TANULÓ Bukásmentes iskola (A 30 győzelmes év című nemzetközi kiállítás megnyitásáról és magyar anyagáról tegnapi számunkban tájékoztattunk.) Tíz szocialista ország — köztük hazánk — művei gyönyörködtetnek és politizálnak a tárlaton. Minden hép a maga vérmérsékletével érvel korunk igazsága mellett. Kubai hevesség, bolgár őszinteség, mongol nyíltság, vietnami kedvesség, lengyel árnyaltság baráti együtüétében érzékeljük, hogy a béke és a holnap követe valamennyi alkotás. Átfogó képet ad ehhez a távlathoz a szovjet anyag összképe. A rendezők ügyeltek arra, hogy maga a történelmi folyamat is láthatná váljon a gyűjteményben. Láthatóvá úgy, hogy valamennyi korszak, elképzelés, nemzetiség teret kapjon a bemutatkozásnál. Ez a tárgyilagosság szenvedélyesen jelentkezik. Egyik pólus Korcsev Búcsúzó katonája — szinte Csuhraj szellemében, ami a film és festészet kapcsolatát bizonyítja. Kapcsolatot és egy drámai történelmi helyzetet, amely tankokat, menekülteket, romokat, korai fejfákat sodort a mindaddig békés életbe. Onnan kerültek a festmények felületére is, de úgy, ahogy az a háborúban történt, amelynek festői krónikása Geraszimov, Laktyionov, Szavickij. A másik vonulat százmilliók mun- kaáhítatát, boldog hétköznapjait, az alkotás lendületét örökíti meg úgy, hogy vízparthoz, «hegyekhez, pompás tájakhoz rögzül a gyerekek öröme, halászok tevékenysége, pásztorok pihenője, Csujkov, Dejneka, Gromiko, Oszovsz- kij, Takcsov, Zarins alkotásaiban. Meglepetést kelt a bolgár kollekció eredetiségével. For- rad 'om, háború, építkezés sorjázik egymás mellett, jelezve, hogy megszelídült a világ, a bitófák helyén rózsa virágzik,. a gyász fekete zokogását felváltotta- a szüret bőségének öröme. E pavilonban mesterművek is akadnak, XJrumov és Alekszander Petrov alkotásai, s mindenekelőtt Starcsev bronzból formált Pietája, amely az egész kiállítás egyik legjobb szobra. Mélyített és aktív formáikkal élő anyát, halott fiút jelöl a szépség fájdalmon is diadalmaskodó hősiességével. A csehszlovák művek szi- muitanizmusa a formák és a témák sokrétűségében mutatkozik meg. Sok a változat, ez uralkodik. Ludovit Fulla zamatos mesélőkedve az egyik megoldás, Lőrincz Gyula expresszív hangvétele a másik. Szenvedélyesen sodró, vidám a kubai gyűjtemény, ök á mai kubai valóság kereszt- metszetét idézik vad lobogás- sal, tűzzel, indulattal. Természetesen összekapcsolják a szerelmet a forradalommal; fiatalos duhajsággal, de ebben a szilajságban a meghittség is részt követel magának. E lendületből is kiemelkedik Nelson Aratása és Orlando forradalmi közelmúltat idéző képei. A tárlat lengyel részlete teljességre törekedett. Olyan szándék érződik, hogy minden stílusirányzatot szeretnének felvonultatni, de ez éppen a variációk lengyel gazdagsága miatt sikerül nehezen. Történik azonban több olyan kísérlet, mely a hétköznapok szürke ismétlődését költi át a látvány ünnepévé, mely Jerzy Kladtnak és különösen Danu- tának sikerült legjobban, aki remekül elemez képi eszközökkel esti hangulatot az emberiség békesség-korszakából. Nyilvánvaló, hogy a látásmódot és életformát illetően is van különbség az egyes népek között. Ez természetes. Különbözik a magatartás, a hangulat, a karakter a nagy eszmeskála azonosságán belül, s ez a több forrásból merítő művészi szabadság az, mely örvendezteti a nézőt a mongol festmények. szobrok szemlélése közben is. Vérbeli tehetség Ba- damzsavin Csoaszom, aki a Gondolat című festményéin azon szemlélődik, hogy ml mindent lehet a néppel tenni. Szinte mindent, de csak eavütt a néppel. Dasdaleg szelíden Az 1974—75-ös tanév végén az egész országban ösz- szesen harminc bukásmentes általános iskola volt. Vagyis olyan, ahol egyetlen év végi bizonyítványban sem szerepelt egyes. A most befejezett iskolaévben még egyelőre nem ismeretes a bukásmentes iskolák száma, egyről azonban biztosan tudunk: a százhalombattai Sárvári Endre általános iskolában egyetlenegy sem bukott meg az 1371 növendék közül. Orlando (Kn ironizáló szobrai is emlékezetesek maradnak. Az NDK jól megszerkesztett pavilonja lelkiismeretes előkészítő munkát jelez. Igazán kimagasló Fritz Cremer művészete, Theo Bolden szobra Victor Járóról és Wajda háborús filmjének szellemében idéz magányos lovat Wilhelm Rudolph grafikája. Mindazonáltal kicsit didaktikus az ösz- szeállítás, logikai menete kicsit alaposabb a kelleténél. Jobb lett volna ezt a művekre bízni, ahogy ezt vietnami barátaink tették. Az ő anyaguk szintén komoly meglepetés. A lakkfestéstechnikával és újszerűén készült festmények megértőein-komolyan kísérik a harc és a béke minden lényeges mozzanatát. A háború jelenetei is mélyen emberiek, semmi túlzás nem látszik a gesztusokban, s hiába szaggatja bomba, gyönyörűnek és .bájosnak ábrázolják a tájat és az embereiket. Az Őrségbe induló lányok úgy fogják kezükben. a fegyvert, hogy közben gyönyörűek maradnak. örvendetes a román részlet a): Előre összetettsége. A festők közül Mircea Ionescu, a remek színérzékű Marius Cilievici és Szőnyi István emelkedik ki, a szobrászi anyag fénypontja Naum Corcescu,( Petre Balogh és Vida Géza művésziete. Utóbbi bányászábrázolása lenyűgöző. Lenyűgöző maga az összhatás is, hiszen ebben nemcsak tíz ország képzőművészetének seregszemléjét láthatjuk, hanem népek, szocialista nemzetek gyarapodó barátságát. Minden bizonnyal rendszeressé válik ez a találkozás, minden bizonnyal más népek is bekapcsolódnak a tárlatok rendezésébe. Ügy tűnik, hogy a következő bemutatók képi úton közelítik meg és dolgozzák fel három, négy világrész tájait, szerelmét, barátságát, holnapját. Ez a holnap közéledik az egész világon, ahogy a mongol ATá&ti2an^:Vaő4fyn&l}n linómetszetén láthatjuk: tart karokkal közeledik anyjához egy kisfiú. Egy? Százezer, millió — maga a szerkesztett örömmel érkező Jövendő. Losonci Miklós Hogyan született ez a szép eredmény? — Az úgynevezett pótló foglalkozásnak köszönhetjük — adja meg a választ Dávid László iskolaigazgató és hozzáfűzi: — Ez volt a negyedik tanév, amelyben ezt a módszert alkalmaztuk. — Miből áll a pótló foglalkozás? — Június elsején befejezzük a tanítást, de a bukásra állók ettől a naptól kezdve 11-ig továbbtanulnak, átveszik annak a tantárgynak egész anyagát, amiből rosszul állnak. Nagy munkát jelent ez nekik, de a velük foglalkozó pedagógusoknak is. Persze, a gyengébbeket év közben is rendszeresen korrepetálják, éspedig kötelező óraszámukat messze meghaladó időben, társadalmi munkában. Mégpedig szívesen, mert nagy az örömük, hogy erőfeszítésüknek megvan az eredménye. A négy esztendő folyamán évről évre kevesebb tanuló kerül pótló foglalkozásra. A múlt tanévben még 47-en voltak és közülük kilenc megbukott. Sőt hármukat — mindegyikük három tárgyból kapott elégtelent — osztályismétlésre kellett utasítani. — És idén hány növendék járt pótló foglalkozásra? — Nyolc alsó- és tizenhat f^lsőt^gozatos, tehát összesen 24 fő. Valameny- nyi átment. Többségük ugyan csak kettest kapott, de nem egy kiérdemelte a hármast. Sz. E. János mester családja MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK Aki járt már valaha nyomdában, aligha felejti el a rotációs gépek szélsebes forgását, az íveket nyomó gépek ütemes kattogását, a szedőgépek kattogását- csilingelősét, s az egyetlen más üzemhez sem hasonlítható szedőtermek ihletett légkörét. Félig tréfásan, félig komolyan úgy is emlegetik a nyomdászok munkahelyét: Gutenberg temploma. Azt példázza a hasonlat, hogy a szakma — az igazán modern, gépesített üzemeket leszámítva — nem sokat változott a 4—500 évvel ezelőttihez képest. Évszázadok óta ugyanazok a szerszámok: a vinkel, vagy magyarosított nevén betűsorjázó, az ár és a csipesz. Nem változtak a munkamozzanatok, s az ősnyomdászok szakmaszeretete, a nyomtatott szó iránti tisztelete is rámaradt az utókorra. Ilyen ihletett légkörű szedőteremben, ezekkel a szerszámokkal a kezében, ólombetűkkel dolgozik már 44 éve Szabó Lajos, a Pestvidéki Nyomda Vállalat csoportvezetője. Vácott tanulta meg a szakmát, s egy-két év múlva itt mond búcsút a betűszekrénynek. Megint hevesebben Csendes, kimért beszédű ember, mint az idős, bölcs betűszedők legtöbbje. Ha munka közben szól, kifejező, élénk szeme pótolja az erősebb hangsúlyokat. Miközben magyaráz, ujjai újra meg újra átsimogat- iák a sorokat, nincs-e az oldalban valami hiba. Amikor sorba rakja és megmutatja szerszámait, mutatóujjával a fejére mutat. — Ez a legfontosabb, éneikül nem nyomdász a nyomdász. S ha már kérdezték, magamagának is sorba rakja, rendezgeti, egyengeti az eltelt nyomdászéveket. Emlékezik első munkahelyére, az egykori Váci Hírlap nyomdájára, a szaktársakra, akik közül már sokat elragadott az idő. Június huszonhatodikán, Gutenberg nevenapján, a nagy nyomdászcsalád János-ünnepén (néhány nappal előtte beszélgettünk) megint kevesebben örülhetnek egymásnak. Ismeri mind a magakorabeli pesti szaktársakat is. Van, akit csak látásból, hallomásból, de sokkal együtt is dolgozott a 31 évig tartó budapesti ingázása alatt, az Unióban, a Közlekedésiben, az Athenaeumban, ahol 10 évig javította a Népszava, később a Magyar Hírlap oldalait. De napi vendég volt a Szikrában is, hiszen félig-meddig szolidaritásból hét éven keresztül — munkába menet — hozta magával a délutáni vonaton váci munkatársaink kéziratait, fényképeit a pesti szerkesztőségbe, nyomdába. Dolga végeztével mindig volt valami megbeszélnivaló az itteni kollégákkal is. De fölötte is múltak az évek, egyre jobban csalogatta vissza a nyugalmasabb váci szedőterem, ahol nincs éjszakai lapzárta, az utolsó pillanatban befutó fontos esemény, szenzáció; ahová néhány perces gyalogúttal is be lehet sétálni, s nem kell az utolsó éjszakai vonattal hazabumlizni. Bizonygatja: nem a munkába fáradt bele, az ma is szórakozás számára. „ Tegnap kellett volna ” Ha csendben a regál fölé hajol, mint a korabeli metszetek nyomdásza, sokszor átgondolja, hogyan lesz azután, ha kezébe kapja az obsitot? De töprengésre nincs sok idő. Jönnek a betördelt oldalakért, a házasságot hírül adó meghívókért, a plakátokért, a táblázatokért. — A megrendelőnek mindig minden sürgős, s már legkésőbb tegnap kellett volna. Sokan protektorok után futkosnak, nem értik meg, hogy a nyomdásznak is csak két keze van, s éppen itt nincs helye a kapkodásnak. Amúgy sem alszik a nyomda ördöge. Igazán nem szeretném, ha éppen idős koromban tréfálna meg. A mozdulatok higgadtak, már-már lassúnak tűnnek, de ez látszat csak, gyorsan készül feladatával. Pedig Szabó Lajos — munkatársai megmondhatói — pontosságban és gyorsaságban is mestere szakmájának. Meséli, amikor az ötvenes években bevezették a normát, sokan panaszkodtak, hogy nem lehet teljesíteni. Neki akkor se okozott gondot. • A Ólom, olaj, festék Kora reggel, amikor bevonul a nyomdászcsapat, mindenki beleszagol a levegőbe. A lányok általában nem is hagyják szó nélkül: „Jaj, Lajos TV-FIGYELŐ Dayka, Tordy. Kellemes estével tartotta meg a maga évadzáró előadását a televízió Színházi Albuma. Annyi kicen- tizett, óvatosan összerakosgatott műsor után végre egy szabadabban lélegző összeállítás foglalta össze a most lezárult] évadot. Különösen két beszél- j getés tette ezt a számadásfélét j emlékezetessé: Dayka Margit és Tordy Géza vallomása. A néző eddig is tudta, de most már magától a megkérdezettől is hallhatta, hogy Dayka Margit még most, pályakezdése után annyi évvel is a folytonos próbálkozás híve; sem szerepköröknél, sem színházaknál nem tud igazán megállapodni. Mindig valami újat, mást akar. S mindezt nem a karzatnak szánt kihívásként, hanem belső kényszerből. Dayka Margit ilyen: gyötrődik, félreáll, újrakezdi. Őröm volt hallani, hogy most a Madách Színházban kínálták fel neki az újabb próbálkozás lehetőségét. Reméljük, hogy a most nagyon fáradtnak, megtörtnek látszó lénye ott ismét erőre kap. Tordy Gézáról joggal hihette az ember, hogy a sikerben folytonosan fürdő ifjú színészek prototípusa. Játszik színpadon, filmez, gyakran foglalkoztatja a televízió. S hogy közben miféle válságokon vergődik át? Micsoda ára van a mostani be- érésének, igazi beérkezésének? Nagyon őszinte — és sokak számára bizonyára meghökkentő — vallomást tett minderről Tordy, aki főiskolai végzettség nélkül lett egyik vezető színésze a főiskola főigazgatója, Várkonyi Zoltán színházának. Nehéz út volt; históriája tanulságokkal szolgálhatott nemcsak színésznek — mindenkinek. Olimpiai fórum. Akár kedven valaki a sportot, akár nem, tudomásul kell vennie, hogy pár hét, és itt az olimpia. Nyerünk, vesztünk; kiviszik, ném viszí£ .— njind ,ípl?b az ef- fele kérdés, amelyek Végtelen sorának most a televízió is utat nyitott. Mégpedig formabontó módon: nemcsak a budapesti stúdióba ültette le sportéletünk illetékeseit, hanem „kikapcsolt” Tatára is, az imZárdai István felvétele bácsi, már megint ez a büdös nyomdaszag!” _ — Ha eltöltenek annyi évet a szakmában, megérzik majd a nyomda igazi levegőjét. Az ember szusszant egyet, magába szívja az illatot, s egészen másképpen érzi magát tőle. Olyan ez nekem, mint másnak a munka előtti féldeci. Rögtön jobban érzem magam tőle. Valóban különös itt: a szúette faregálok tompa fanyarsága, a könyvkötők ragasztójának csípőssége, ólom, olaj. festék, és az évszázados falak meghitt levegője. — Akár hiszi, akár nem, ez élteti az öreg nyomdászt. Idős athenaeumbeli kollégámat jómódú orvos és ügyvéd fiai nyugdíjazás után nem engedték többé vissza dolgozni, mondván, hadd pihenjen az öreg, megérdemli. Csak asza- lódott, sóhajtozott szegény, fél év múlva már mehettünk temetni. Abba halt bele. Hiányzott neki a munka, a nyomda szaga. Hát én vigyázok, engem ne érjen baj! A szó meg-megakad egy pillanatra, ha sort kell cserélni a szedésben, vagy a vonalat jelző lénia nincsen jó hemár legendás hírű edzőtáborba. Vitray Tamás megszokott könnyedsége és nagy hozzáértésről tanúskodó műsorvezetése mellett sok mindenről szó esett. Tegyük hozzá gyorsan: sportemberekhez illő őszinte szóval! Az igenek és a nemek jegyében zajlott le szinte ez az országos beszélgetés, és ettől lett igazán közérdekű. Ebben a fórumban alig hallottunk olyasmit, hogy „úgy vélem”, „nem tudjuk”; itt megmondták, hogy miért a „nyugdíjasokból” állították össze a férfi tőrözők csapatát, s hogy Tóth-Harsányi Borbála miért kerettag ismét. Jó volt hallani ezeket a rövid és egyenes feleleteket, s jó volt nézni azokat a még ifjúnak mondható sportvezetőket is, akik mindezt elmondták. Határozott, jó kiállású, biztos ítéletű emberek: a magyar sport új — reméljük új — korszakának kapitányai. Reklámújság. Kénytelenkelletlen muszáj volt végignézni a csütörtök esti Reklámújságot a Háború és béke meg a Színházi album között. Hogy miért kell ilyesmit csinálni? Ügyetlenül dramatizálni a legszellemtelenebb, a leglaposabb újsághirdetéseket? Olyan ékes magyar nyelven, hogy: így biztosíthatja cigarettájának csökkentett nikotintartalmú élvezetét. Ha pusztába kiáltott szó is, muszáj megkérdezni: ezeket az úgynevezett reklám- szövegeket felvétel előtt nem nézi át senki? Az efféle hirdetésműsoroknak csak bevétele van, de nincs dramaturgiája? Elképesztő, miket hallani bennük! Elképesztő és elkeserítő. Akácz László Kmetty János- emlékkiállítás Szentendrén, a Művésztelepi öaiériában ma délelőtt 11 órakor nyílik meg Kmetty János festőművész, Kossoith- díjas kiváló művész emlékkiállítása. Megnyitót dr. Németh Lajos művészettörténész, mond. lyen. Űjabb nyomóformát hoznak a gépmesterek korrektúrára, vagy valamelyik fiatal szól oda: „Jó lesz így, Lajos bácsi?” Az asztalon fehér papírtáskában újabb munkák kéziratai is odasorakoznak a többiek mögé. Az örökösök dolga Amikor azt hitte, hogy a váci még mindig az emlékezetében élő nyugodt szedőterem, alaposan tévedett. Valaha öthat kisebb nyomdaüzem dolgozott a városban, s közülük a régi Kapisztrán helyén ez az egy maradt. Igaz, jó néhány korszerű berendezés került a gépterembe, de megsokasodtak a munkák is. Ember és gép sehogy se tud eleget tenni a mind több megrendelésnek. De most már építik az új üzemet, s ha minden jól megy, másfél év múlva el is kezdődik a költözködés. De sok minden nem kerül már át. Az elavult nyomógépek a bontóba mennek, a régi betűszekrények talán a múzeumba. Lajos bácsi akkortájt veszi meg a nyugdíjasbérletet. De rá is, mint a többi nyugdíjasra, szükség lesz az új üzemben. Nemcsak vendégségbe várják Bénik Gyulát, aki nemcsak betűszedőként hanem esz- perantistaként és íróemberként is nevet szerzett magának, Urbán Gyulát, aki Szabó Lajosnak is mestere volt egykor, s később, nyugdíjazása előtt a nyomda igazgatója, ök és a többiek is segíthetnek megteremteni az új üzem becsületét. — Persze, a java munka a fiatalokra vár. Higgye el — még ha sokszor zsörtölődünk is velük — jól megtanultak a szakma alapjait. Közben előveszi a fémtálcát, a hajót, és rácsúsztatja a kész ólomoldalt, s odarakja a többi közé. Ki tudja, hányadszor csinálta? Csulák András