Pest Megyi Hírlap, 1976. június (20. évfolyam, 128-153. szám)
1976-06-12 / 138. szám
8 1976. JÜNIUS 12., SZOMBAT , 1976. június 12, • szombat, Villő napja. A nap kél 3.46 — nyugszik 19.42 órakor. A hold kél 19.52 — nyugszik 4.07 órakor. TJiT. - Vr.Z,-- ■ ' ; v •" VÁRHATÓ IDÓJÁRÁS A nappali órákban megnövekvő íelhözet, délután legfeljebb egy-két helyen záporral, esetleg zivatarral. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Mérsékelten meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 22—26 fok között. — Angolai vendégek. Az Angolai Népi Felszabadítás! Mozgalom Ifjúsági. Szövetségénél! (JMPLA) delegációja — amely a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség meghívására tartózkodik Magyar- országon — pénteken látogatást tett a KISZ Központi Bizottságánál, a delegációt Borbély Gábor, a KISZ KB titkára fogadta. A vendégek délután a KISZ-ben folyó politikai kérdésekkel ismerkedtek. — Túl a százezer méteren. A kongresszusi munkaversenyben kiemelkedő sikereket elért Nagy alföldi Kutató és Feltáró Üzem olajbányászai jelentő^ fordulóponthoz érkeztek az 1976. évi tervfeladatok teljesítésében: túljutottak a 100 ezer méter kutató és feltáró fúráson. — Tímár Mátyásnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének vezetésével delegáció utazott Svájcba, a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIZ) Bázelben tartandó évi rendes közgyűlésére. A Bíznék a nemzeti bankok, közöttük a Magyar Nemzeti Bank is részvényese. — Felújítás. Még ebben a hónapban felújítják a csömöri bekötő utat és a Veresegyház—Galgamácsa, Fót— Dunakeszi közötti útszakaszt. Ugyanis az M 3-as autópálya építéséhez a szükséges építőanyagokat ezeken szállítják majd. — Az ifjúság honvédelmi nevelése érdekében azt tervezik a budai járás MHSZ területi klubjai és szakosztályai, hogy a nyári ifjúsági építőtáborok lakóit is bevonják a honvédelmi versenyekbe. Egy percre... Két hajadon beszélget. — Hallom, új fiúd van, milyen? — Csodás, de nagyon takarékos! Amint belépek a szobájába, máris eloltja a villanyt. — Autóspihenők. A Budapesti Közúti Igazgatóság a Pilisi Parkerdőgazdasággal közösen több autóparkolót és autóspihenőt létesített a Budapest—Esztergom—Dorog közötti, a dobogókői, a pilisszentlászlói és a Lajos- forrási utakon. RAUCHMAUL KÁROLY HATVAN ÉVVEL EZELŐTT, 1916. június 12-én halt meg — i>i éves koránan — rtauchmaul Károly vasmunkás, a korai magyar szocialista munkásmozgalom érdemes alakja. A németországi &zaszorszagban született, ott tanulta ki a gépész és szerkovács mesterséget és már érett férfiként, az lübü-as évek végén költözött hazánkba, Budapestre. A Pesti Hengermalomban helyezkedett el, s mivel a szocialista eszmékkel már korábban, hazájában megismerkedett, 1869 őszén csatlakozott a Pest-Budái Munkásképző Egylethez, majd 1870- ben tagja lett az I. Internacio- nálénak is. Farkas Károly oldalán egyik alapítója volt az első szociális munkásintézménynek, a Betegpénztárnak, melynek csaknem négy évtizeden át volt az elnöke. 1871-ben 27 társával együtt letartóztatták és hűtlenség címén pert indítottak ellene. A vádlottak padján is becsülettel viselkedett és a felmentő ítélet után sem vált ki a munkásmozgalmi harcosok sorából. 1873-ban részt vett a munkáspárt megalakításában. Harcostársai nagyra becsülték és őszintén szerették a mindig vidám, bizakodó, egyenes jellemű munkásembert, akinek — Bokányi Dezső búcsúszavai szerint: ugyan német volt a nyelve, de melegen érző, nemzetközi szíve volt, és ez a meleg érzés őt a magyar proletárság felszabadításának szolgálatába késztette. — Három hónappal előbb. Jó ütemben halad a váci élelmiszeráruház építése. A tanácsi építőipari vállalat ugyan a kivitelezési szerződés szerint októberre vállalta az építés befejezését, de július 31-re átadják. A lottó heti nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Debrecenben megtartott 24. heti lottősorso- láson a következő nyerőszámokat húzták ki: Gép alatt a szudáni íű A püspökhatvani Galgavöl- gye Termelőszövetkezetnek 1700 szarvasmarhája van, amelyeknek takarmányozásához 1974-ben telepítettek több mint 1(M> hektáron szudáni füvet. A betakarítás most kezdődött meg a tsz-ben. Koppány György felvétele MEGHALT ADOLPH ZUKOR Los Angeles-i lakásában csütörtökön 103 éves korában elhunyt Adolph Zukor, az amerikai filmgyártás magyar származású vezető személyisége. Tizenhat éves korában, vándorolt ki az Egyesült Államokba és az 1910-es években létrehozita filmvállalafát, amely később a Paramount Pictures néven vált világhíressé. 8,25,37,56,83 Ötös a lottón A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 24. játékhét szelvényeinek értékelése közben öttalálatos szelvényre akadtak. A szelvény száma: 5 591 411. A szelvények értékelése még tart MIVEL JÁR A PÁCIENS FIGYELMETLENSÉGE? Az orvosi utasítások megfigyelése során a betegek nagyon sokszor követnek el hibát, az arány elérheti a 64 százalékot is. Erre a megállapításra jutott Rochester egyetemének néhány kutatója. Azt javasolják az orvosoknak, hogy nagy türelemmel magyarázzák el betegeiknek szóban is az egyes orvosságok használatának módját. A leggondosabb gyógyszeres kezelés is csődöt mond — olvashatjuk a kutatók jelentésében —, mivel a betegek a legritkább esetben olvassák el figyelmesen a gyógyszerekhez mellékelt írásos utasítást. RÁJUK ZUHANT A RAKOMÁNY Kiskunlacháza határában a Matics Lajos 28 éves vontatóvezető, helyi lakos által vezetett vontató pótkocsija felborult és a betonelem-rako- mány rázuhant a rakfelületen utazókra. A baleset következtében Kátai László 39 éves tsz-tag, kiskunlacházi lakos a helyszínen meghalt. Kátai István 30 éves tsz-tag, helyi lakost súlyos és három utast könnyű sérüléssel szállítottak kórházba, illetve részesítettek elsősegélyben. A Vizsgálat folyamatban van. A HELYSZÍNEN MEGHALT Budapest IX. kerületében, a Soroksári úti MÁV rendező pályaudvaron Kalocsai Imre 46 éves vonatfékező, kiskun- lacházi lakos vagontolatás közben két vagon ütközője közé szorult. Olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A baleset körülményeinek tisztázására a rendőrség eljárást indított. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Lányok, asszonyok. 8.52: Igor Ojsztrah hegedűversenye az 1975. évi ohridi fesztiválon. 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 10.05: Népdalcsokor. 10.49: A Rádió Kabarészínháza. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Sá- rosi Bálint műsora. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Melódiakoktél. Közben: 13.20: A magyar labdarugó-válogatott 500. mérkőzések előtt. 14.00: Hírek. Idő járásjelentés. 14.05: Bartók: II. szonáta. 14.25: Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban országos és szövetkezeti vezetőkkel. 14.55: Üj Zenei Üjság. 15.30: A Bee Gees együttes felvételeiből. 15.55: Reklám. 16.00: 168 óra. Ipper Pál műsora. Közben: 17.00: Hírek. Idő járásjelentés. 17.30: Zenekari muzsika. 18.25: Üj könyvek. 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Hírek. Idő járásjelentés. 18.40: A szamárbőr. Balzac regényének rádióváltozata. 19.37: Faragó Laura és a Sebő együttes felvételeiből. 19.55: Közvetítés a Magyarország—Ausztria válogatott labdarúgó-mérkőzésről. (I. félidő.) Közben: 20.50: Hírek. 20.55: Hanglemez (MK). 21.00: A n. félidő közvetítése. 21.50: Kovács1 Andor gitározik. 22.00: Hírek. Időjárás jelentés. 22.15: Sporthírek. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: de Falla: Pedro mester bábszínháza. Egy- felvonásos opera. 23.33: Brahms: F-dúr szonáta. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Melódiakoktél. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. Időjárásjelentés. 8.05: Brigitte Ähren j énekel. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Daljátékokból. 9.15: Válaszolunk a Finomszerel- vénygyár Hevesi Gyáregysége dolgozóinak. 9.30: Hírek. 9.33: Háromszáz másodperc. 9.38: Nyugdíjasok műsora. 10.38: Szimfonikus köny- nyuzene. 11.00: Nótacsokor, csárdások, verbunkosmuzsika. Közben: 11.30: Hírek. 12.00: Hangszer- szólók, könnyűzene. 12.24: Hidas Frigyes—Gál Zsuzsa: Régimódi ének — kantáta. 12.30: Hírek. 12.33: Otto Klemperer operafelvételeiből. 13.15: Dezséry László riportja. 13.30: Hírek. 13.33: Régi filmdalok. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Komjáthy György kívánságműsora. 14.45: Antal László riportja. 15.02: Nóták. 15.25: Orvosok a mikrofon előtt. 15.30: Hírek. 15.33: A Gyermekrádió műsora. 16.19: Éneklő Ifjúság. 16.30: Hírek. 16.33: ötórai tea. 17.30: Édes pihenés. Összeállítás elhangzott ihüsorok- ból és vadonatúj riportokból. 19.20: Jó estét, gyerekek! 19.30: Rossini összes nyitányai — VII. rész. 20.12: Urbán Katalin népdalokat énekel. 20.30: Hírek. 20.33: Zenés portré Psota Irénről. 21.33: Rádiószínház. 22.30: Hírek. 22.33: Michael Haydn: Mitológiai operett — kísérőzene. 23.05: Slágermúzeum. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. Időjárás jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Kodály: Duó. 8.35: Häudel: Saul — oratórium. Közben: 10.00: Hírek. Időjárásjelentés. 11.41: Dzsesszfelvételek Prágából. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Rádiószínház. 13.07: Wilhelm Kempff (zongora) és a Juilliard vonósnégyes felvételeiből. 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismertetés. 14.05: Szimfonikus zene. 15.15: Hangverseny-ciklus az új bécsi iskolamestereinek műveiből — II. rész. Közben: 16.00: Hírek. 16.23: Wagner zenedrámáiból. 16.55: Zelk Zoltán versei. 17.00: Zenekritikusok hanglemezekről. 17.30: A mosoly országa. Részletek Lehár Ferenc—Harsányt Zsolt operettjéből. 18.00: Hírek. 18.03: Az MRT énekkara énekel. 18.30: A Seekers együttes lemezeiből. 19.00: Dietrich Fischer- Dieskau összes Brahms-dalfelvéteHÉTVÉGI KALAUZ könyvtárklubjában évadzárót Ez kettős haszonnal is jár: egyrészt megmenekül a puszVízi úttörök sportszemléje Ma délután 5 órakor kezdődik a kiskunlacházi Duna-par- ton, az úttörőmozgalom 30. évfordulója tiszteletére rendezett, Béke és baráság vízikupa országos sporttalálkozót. Este fél nyolckor közlekedési parkot avatnak, majd 8 órakor a tűzoltóság központi fúvószenekara ad hangversenyt. Ezután a tűzijátékban gyönyörködhetnek a résztvevők, s matrózbállal folytatódik az est. A vasárnap izgalmasnak ígérkezik: kilenc órától lövészversenyek lesznek, 11 órakor kezdődnek a gránqtha- jítási és úszóversenyek; utóbbiak délután is folytatódnak. Tizennyolc órakor kezdődik a mezei futóverseny, s este nyolc órakor aranyérmes úttörők tartanak sportbemutatót. Kiállítások Vasárnap délelőtt 11 órakor nyitja meg kapuit a ceglédi Kossuth Múzeumban Borsody László, keramikusművész tárlata. Megnyitó beszédet dr. Ik- vai Nándor, a Pest megyei múzeumok igazgatóságának igazgatója mond. Ugyancsak Cegléden, a Marx Károly utca 5. szám alatt a város történetét a Kossuth munkásságát ismerteti az állandó kiállítás. Nagymaroson, a művelődési ház kiállítótermében még június 15-ig látható Csergezán Pál festőművész képeinek és Olcsai-Kiss Zoltán Kossuth- és Munkácsy-díjas érdemes művész szobrainak tárlata. A szentendrei állandó kiállítások naponta 10 és 18 óra között tartanak nyitva. A hagyományos műemléki séta szombaton fél 11 és 15, vasárnap pedig fél 11 órai kezdettel indul a Kovács Margit-kerá- miagyűjteméhytől, a Wastagh György utcából. A Munkácsy-díjas érdemes művész 1928-tól a Műegyetemen, 1946-tól az Iparművészeti Főiskolán tanított. Immár harminc éve tagja a művésztelep- nek. Eddigi hat önálló kiállítása után e hetediken legszebb, gondolatokban leggazdagabb művei adnak átfogó képet munkásságáról. Vidám évadzárás Szentendrén, a Pest megyei művelődési központ és ifjúsági könyvtár klubjában évadzáró lei — ni. rész. 19.30: Hírek. 19.33: „Hunok Párizsban.’* Fodor Ilona dokumentumműsora, IV. rész. 20.27: A Bécsi Filharmonikus Zenekar Mozart-hangversenye a salzburgi Mozart-heteken. 21.38: Közkívánatra! 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 9.08: Tévétorna. 9.15: Háború és béke. Tolsztoj regényének magyarul beszélő tévéfilmváltozata. XX 2. rész: A háború szele. 10.00: Letűnt kultúrák nyomában. Francia kultúrtörténeti sorozat. XIII/6. rész: ösrégészeti kutatások Palesztinában. 10.25: Perpetuum mobile. Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek. 11.10: Éjszakai érkezés. MaMa 18.15-kor a tv-ben: tart az ifjúsági klub. Ezen Domonkos Béla, az Állami Bábszínház művésze lép fel: Viruljon a humor című bábműsorával. Az egyórás programban — amely hat zenés-szöveges bábjelenetet tartalmaz, neves szerzők műveit játssza el a művész. A mintegy húsz bábuval többek között Gábor Andor, Örkény István, Simon István és Illyés Gyűl# humoros írásait eleveníti meg Domonkos Béla. Édes — érdes anyanyelvűnk Farmoson, holnap este 7 órakor avatják a községi könyvtárat. Ünnepi megnyitót mond Fábián Zoltán író, a Magyar írók Szövetségének titkára, majd Édes-érdes anyanyelvűnk címmel Bánffy György érdemes művész tart szerepelnek. Orgonahangverseny A solymári műemléktemplomban vasárnap délután öt órakor Kistétényi Melinda ad orgonaestet. Közreműködik Szokolay Ádám (fuvola) és Seregélly Katalin ének). Műsorvezető dr: Juhász Előd,- zenetörténész., a programban pedig Bach- és H'ándel-művek szereplnek. Horgászoknak Lefutott a Dunán az első nagyobb idei árhullám. Ez a Duna-menti, vagy a Duna mellékvizein horgászó egyesületekre komoly feladatot is ró: mivel egyes halfajták, köztük a ponty ívása helyenként egybeesett az áradással, a kiöntésekben, a „kopolyákban” visz- szamaradó vízben sok nemes- halivadék is kinnrekedt. Kishaléval kosárral érdemes ezt az ivadékot, ahol lehet, menteni, és horgászvizekbe helyezni. A néhány napos látogatáson hazánkban tartózkodó Gerald Carr amerikai űrhajós pénteken, az MTESZ központi asztronautikai szakosztálya szervezésében, filmvetítéssel egybekötött előadást tartott a Technika Házában. Beszámolt a Skylab űrállomáson töltött 84 napos űrutazáságyarul beszelő NSZK film. 15.28: Sarkvidéki nyár. Kanadai ismeret- terjesztő filmsorozat. XIII/6. rész: A Bering-tenger madárvilága. 15.55: Elza, a vadon szülötte. Magyarul beszélő angol film. 17.25: Hírek. 17.30: Közművelődés közelről. 18.10: Reklámműsor. 18.15: Magyar fiatalok az NDK-ban. Riportfilm. 18.55: Egymillió fontos hangjegy. A televízió könnyűzenei sorozata. 19.10: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Magyarország—Ausztria válogatott labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Népstadionból. A szünetben: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 21.30: Tv-híradó, 2. 22.00: Peter Shaffer: Black Comedy. (Játék a sötétben.) Tévéjáték. (16 éven felülieknek!) tulástól az ivadék, másrészt a mentésben résztvevők számára ez „ingyen” halutánpótlásnak számít, mert nem kell vásárolni az ivadékot — csak megmenteni ... A százhalombattai Dunamen- ti Hőerőmű Horgász Egyesülést körlevélben tudatta a Battán horgászokkal, hogy idei versenyét június 20-án tartja. E naptól újra szabad horgászni a hideg és meleg vizű csatornákon is. Üj horgászrendet is kiadtak, amelynek legfontosabb változásai: A Benta folyón is csak öt kiló vegyes hal — beleértve a kárászt és a keszegféléket is — fogható egy nap. Az üzemi területen az éjszakai horgászat tilos. Hozzátartozót az üzemi területre bevinni szintén tilos. (Az öt kilogrammos korlátozás egyébként az 50 forintos jeggyel horgászható bat- tai Duna-szakaszra nem vonatkozik !) További horgászversenyhí- rek: az országos fogási csapatbajnokság dunaújvárosi fordulója az áradás miatt siralmas eredményeket hozott. A vasárnap tartott versenyen csak az fogott halát, akinek árvaszúnyoglárva (chironomos) csalija volt. Az ezzel nem rendelkezők (például a nagy-dunai csapat) csak a mezőny végére kerültek. Most vasárnap a hárosi öbölben tartják a dunai területi bizottság egyéni és csapat fogás! versenyét. A gyors apadás ezt a versenyt is megzavarhatja, mert a keszegfélék áradáskor többnyire kihúznak a hárosi öbölből. Tanácsunk a megyéből érkező versenyzőknek: az apadás miatt a legfontosabb kellék ilyenkor Hárosra — a gumicsizma. A iszanos parton ugyanis sokszoi* bokán felül is érhet a sár. Túra A kirándulóknak ez alka-r lommal a budai hegyvidék két útját javasoljuk. A metró Moszkva téri megállójától könnyen elérhető a 22-es autóbusszal a Ságvári-li- get. Innen kellemes sétaút vezet a Hárs-hegyen, Báthori- barlangon át a Hűvösvölgybe, ahol a rövid séta után változatos szórakozással lehet folytatni a napot. A másik útvonal a 63-as autóbusz hűvösvölgyi végállomásától a Nagykovácsi, Nagyszénás, Zsíroshegy irány-? ban vezet Solymárra. nak tapasztalatairól és a következő évek amerikai űrhajózási terveiről. Befejeződött a borverseny Pénteken a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központban Katona József, a Szőlészeti, Borászati Kutató Intézet főigazgatója, a verseny zsűrijének főelnöke kihirdette a 15. országos borverseny eredményét. Az ország minden tájáról benevezett, csaknem 800 bor közül 48 arany-, 189 ezüst-, 185 bronzérmet érdemelt ki, csaknem 200 kapott oklevelet. A tei'melői borok kategóriájában messze kiemelkedtek a tokaji borok (négyöt puttonyos aszúk) PEST MEGYEI HÍRLAP a Mas var Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: , DR. LÖKÖS “OLTAN Főszerkesztő-helyettes: SÁGI AGNES Szerkesztőség: Postacím: 1951 Budapest VIR., Somogvi Béla u. 6. II. ént Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: VHI.. Blaba Lujza tér 3, Postacím: 1951 Budapest. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100 142—220. Titkárság: 140—447. Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál a kézbesítőknél. a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hfrlap Irodánál (KHI). Budapest V., József nádor tér l. Távbeszélőt 180—850. Postacfm: Posta Központi Hírlap Iroda, 1900 Budapest. Előfizetési dfl havonta 20 forint INDEX: 25 064 Magyar fiatalok az NDK-ban Riportfilm. Feledy Péter szerkesztő-riporter mondja lapunk olvasói számára: — Közismert, hogy a néhány éve kötött kormányközi megállapodásnak megfelelően, évente több ezer magyar fiatal dolgozik az NDK-ban; van, aki ez idő alatt tanul szakmát, a szakmunkások pedig tökéletesítik tudásukat. S persze a nyelv elsajátítása sem utolsó szempont. — S hogyan állnak a fiatalok a nyelvismerettel? — Legtöbbjük jól elsajátítja a nyelvet, ám olyanok is akadnak, akik nem járnak el a nyelvi órákra, s megelégszenek a legszükségesebb kifejezések megtanulásával. Ugyanez mondható el az önállósággal kapcsolatban is: ezek a tizenvagy alig huszonéves fiatalok sokszor nem tudnak megfelelően élni a nyakukba szakadt nagy önállósággal. — Melyik, városokban jártak? — Berlinben, Rostockban és Neuhausban. Hajógyári, textilüzemi és elektroakusztikai gyárakban dolgozó ifjúmunkásokat szólaltattunk meg, valamint Kőhalmi Ferencet, aki a kinti fiatalok KISZ-titkára volt az elmúlt év őszén tett tíznapos látogatásunk idején. Célunk az volt, hogy képet adjunk az Itthoniaknak az NDK-ban tanuló fiatalok örömeiről, gondjairól, munkájukról, egyszóval mindennapjaikról. * 84 nap a Föld körül \ i i 1 A rádió és televízió műsora