Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-05 / 105. szám

Mint minden hónap elején, most is megjelent a Nagykőrö­si műsorfüzet, érdekes, válto­zatos programot kínálva ki­csiknek, nagyoknak, a művé­szetek, a tudományok, a kultú­ra kedvelőinek. A következő hetek legrangosabb esemé­nyét kétségtelenül a május 14 és 15-én megrendezendő IV. egészségvédelmi és környezet- védelmi amatórfilrnszemle lesz, melynek jelentőségét kü­lön aláhúzza, hogy nemrégi­ben fogadta el az országgyű­lés a kömyeze tvédelmi tör­vényt. Az Arany János Műve­lődési Központban sorra ke­rülő filmszemle rendezői kö­zött az Egészségügyi Miniszté­rium, a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium, a SZOT, a Magyar Vöröskereszt, valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Szerepel. A vetítéssorozat nyitánya május 13-án pánitokén délután 4 órakor lesz. Ezután kezdik pergetni a versenyfilmeket, és még aznap este szakmai be­mutatót is tartanak, a zsűri elnöke, dr. Kárpáti György­nek a filmjeiből. A következő napon, 15-én szombaton reggel 9. órakor folytatódik a ver- senyfilmek vetítése, majd dél­után fél 3-kor kerül sor az eredményhirdetésre és a díj­kiosztásra. Mint megírtuk, ebben a hó­napban 10-e és 12-e között tartják meg a szintén hagyo­mányos országos konzervipari, higiéniai napokat, ezúttal nyolcadik alkalommal. Egyéb figyelmet keltő ren­dezvényről is hírt ad még a műsorfüzet. Május 16-áe, va­sárnap délelőtt 11 órakor nyí­lik meg például az Arany Já­nos Művelődési Központban Rajki László Szentendrén élő szobrászművész kiállítása, amely a hónap végéig tekint­hető meg. Az alkotóval és szobraival dr. Koczogh Ákos művészettörténész ismerteti meg az érdeklődőiket a meg­nyitón. Ugyancsak a művelődési központ ad otthont 16-án, va­sárnap a Budapest táncegyüt­tes „Himnusz a tavaszhoz” cí­mű műsorának. A határainkon túl is jól ismert, kiváló tán­cosokból álló társulat műsorá­nak első részében magyar nép­táncokat, második részében pedig a Halálra táncoltatott lány és a Himnusz a tavasz­hoz című művet mutatják be. Rendhagyó árát rendeznek tarban május 18-án, kedden délelőtt 10 órakor. A kicsiknek D. Nagy Eva, a Móra Kiadó felelős szerkesztője beszél a vadvirágokról és gyűjtésükről Az úttörőmozgalom megalaku­lásának 30. évfordulója tiszte­letére történelmi vetélkedőt hirdetnek a gyermekkönyv­tárban. A képes történelem el­nevezésű nemes versengés, mel.yen az általános iskola VII. osztályos diákjai vehetnek részt, május 24-én, hétfőn dél­után 3 órakor várja a pajtá­sokat és az érdeklődőket. A legjobban szereplő három ver­Sziiletett: Barkó Bálint és Dimitrov Mónika; Tibor; Zom- bori Albert és Verbó Sára: Róbert; Marsa József és Do­bos Ilona: József; Várad! De­zső és Szűcs Borbála: Dezső; Várkonyi István és Pásztor Éva: Tibor; Szűcs Ambrus és Dézsi Mária: Andrea; Hajagos József és Szakái Petronella: Zoltán; Kósa-Fehér László és Báránddi Klára: Gábor; Mas­ter Jánős és Faragó Edit: Sza- boies; Major ■ Gyula és Borzák Zsuzsanna: Edina; Gállos Sán­dor és Szabó Judit: Tamás ne­vű gyermeke. Névadót tartott: Nagy Ist­senyző részt vehet a hasonló témájú megyei döntőn, de a többiek is értékes könyvju­talmat kapnak. Ugyancsak e napon, május 24-én, hétfőn délután 6 órakor rendezi meg az Arany János Társaság N. Szabó Sándor színművésznek, a kecskeméti Katona József Színház tagjának „Hasonla­tok” című önálló irodalmi est­jét. Az említetteken kívül egyéb érdekes rendezvények várha­tók még májusban, melyeknek időpontjáról a későbbiekben tájékoztatjuk olvasóinkat. ván és Számán Ilona: István; Kucsera Dénes és Szűcs Mar­git: Ibolya; Bakonyi István és Pál Ilona: Tamás nevű gyer­mekének. Házasságot kötött: Pataki Péter és Barhács Sarolta; Hen- gán István és Halmi Terézia. Meghalt: Német Balázs 84 éves (Losonczy u. 1.); Kovács Istvánná Görög Mária 84 éves (Rákóczi u. 18.); Köteles Fe- rencné Barta Róza 82 éves (Tormás ti." 20.); Szentpéteri János 80 éves (Alsónyomási sor 3.); Nyitrai Lászlóné Dobi Ilona 67 éves (Balia Gergely u. 48.). Amatőrfilinszemle, kiállítások, vetélkedők kisdiákoknak a városi könyv­Nagy teljesítményű marógép A Gépjavító és Faipari Szövetkezet új forgácsoló műhe­lyében nagy teljesítményű marógépet állítottak munkába, s Hengán István lánckerekct munkál meg rajta. Varga Irén felvétele Anyakönyvi hírek A Ráfcóczi-szabadságharc és Nagykőrös (2.) Ha veszély közeledett, a paraszti szerszámot le kellett tenni, fegyvert kellett fogni Rákóczi sokat foglalkozott a hadsereg szervezésével. A há­rom városba január' 30-án érkeztek meg toborzói, Jánosi János és Ilosvai Imre. A vá­rosoknak ezer lovast és 400 gyalogost kellett kiállítani. Kecskemét 600, Nagykőrös 250, Ceglád 150 lovast adott. Kiképzésükre Veregélyi Péter karabély os kapitány kapott parancsot. A FEJEDELEM HADAI­VAL április elején indult Eger alól. A három város lo­vasságát Nagykátára rendel­te, s itt szemlét tartott fölöt­tük. Nem bocsátotta őket haza, hanem a Duna melletti táborába irányította. A váro­sokban 1704. januárjától au­gusztus 15-ig nagy volt a katonai mozgolódás. Andrási István, Andrási Miklós, Vay Ádám. Károlyi Sándor, Palu- gyai Mihály hadai táboroz­tak vagy vonultak itt át. Ilyenkor 4 ezer kenyeret is sütni kellett az asszonyok­nak. Olyan is megesett, hogy 40 ezer cipót kellett sütni, és a szekereseknek a táborba szállítani. A kuruc hadsereg élelmén kívül a ruhúzásban is nagy segítséget adtak városaink. Dolmányok, köpenyek, nadrá­gok, csizmák készültek a se­regnek Nagykőrösön és Kecs­keméten. Itt készültek a palo­tások vörösposztó ruhái, itt varrták a sereg zászlait vö­rösfejtőbői, gyolcsból. A sza­bók, a csizmadiák, az ötvö­sök a gombkötők éijel-nap- pal dolgoztak: a fejedelem seregét díszes öltözetben kí­vánta látni. A vezérek dí­szes toliforgóit a kecskeméti ötvösök készítették a föve­gekre. Andrási István ezüst­gombjai is ezekből a műhe­lyekből kerültek ki. A katonaságot a városon kívül szállásolták el. Vay Ádám a Gát mellett, Páter Andrásai Miklós hadai a Csókáserdő mellett táboroz­tak. A szabadságharc idejéből maradtak katonai összeírá­sok, de jóval többen szolgál­tak a városok lakói közül a fejedelem seregében, mint az iratokban olvasható. írás arról nem ma­Kau'í, hogy Rákóczi a három varos valamelyikében megfor­dult volna, de íelteteieznető, mert itt jártak a palotások, a síposok, s a lovásza, kinek a varos nadrágot és nádvesz- szőt ajándékozott. Májusban megalakult Kecs­keméten a kuruc Pest megye. Városunk főjegyzőjét, Páiiíy Mihályt másodalispánnak, Ka­locsa Istvánt pedig jegyzőnek választották. A kuruc megyé­nek nem volt állandó székhe­lye. Pálffy Mihály intézkedé­seit gyakran Nagykőrösről keltezte. A kuruc sereg április 30-án Dömsöd, Apostag, Solt, Duna- pataj vonalán vonult fel. A fejedelem Ordason táborozott. Soltnál megkezdték a hídve- rést a Dunán. A fát szekerek­kel Szolnokról szállították oda. A három város szekere­sei hordták a fát a mintegy 110 kilométer távolságra, a homokos pusztaságon át. Va­lamennyi szerszámfogható em­ber csak létezett, az mind a hadseregért dolgozott. Több százan erősítették a solti, a dunapataji sáncokat, ásták ár­kait. Még az ordasi táborba is menni kellett az asszonyok­nak élelemmel, s a sütéshez- főzéshez szükséges eszközök­kel. Gyalog vagy szekéren, sa­ját koszton 70—80 kilométer távolságban, veszélyes utakon, mert a rácok támadásától mindig tartani kellett. A kuruc hadvezetésnek az egyik gyöngéje volt, hogy a Szolnok—Solt útvonal bizton­ságára nem ügyelt. Ágasegy­házánál még a fejedelem or­vosát és annak kíséretét is felkoncolták a rácok, amint ura táborába igyekezett. Még kevésbé lehet beszélni a vá­rosok biztonságáról. A há­rom város ácsai és faragói a solti hídépítésnél dolgoztak. A fejedelem a hadait maga kívánta a Dunántúlra vezetni, de elállt a szándékától, mert egyes csapatai, köztük a há­rom városé is vonakodott át­kelni a folyón, a rácoktól való félelmükben. Kérték, bocsás­sák őket haza. hogy a váro­saikat megvédhessél::. A feje­delem bele is egyezett, de ezer lovas tartási költségé­nek megfizetésére kötelezte őket. A hadi szolgálaton kívül a földeket is művelniük kel­lett, mert a hadé’elmezés ter­hei nem enyhültek, s a távo­labbi területekről nem érke­zett liszt, vágóállat, bor, ab­rak és széna. Ha veszély kö­zeledett, a parasz+i szerszámot le kellett t°eni. fegvvert kel­lett fogni, lóra kapni. RÁKÓCZI ÜGY DÖNTÖTT, hogy hadaival nem kel át a Dunán, hanem az egyre ve­szélyesebbé váló bácskai rá­cokra támad. Júniusban elin­dult hadaival déli irányba egészen Titelig. A rácok sehol j\ PESTME CrY E. I XX. ÉVFOLYAM, 103 SZÁM 1976. MÁJUS 5., SZERDA Jó! haladnak a tavaszi munkák az Arany János Tsz-ben . Kukorica, mustár, cukorrépa a tőtermény Az Arany János Termelő- szövetkezetben az üzemágak­ban folyó tavaszi _ munkákról beszélgettünk a szakvezetők­kel. — A tavaszi munkákkal elég jól állunk — mondották. — A termelőszövetkezet szőlő- és gyümölcsös telepein az idő­szerű munkákat mind elvé­geztük. — Milyen termés ígérke­zik? — A szőlő bizony rosszul fakad. A 20 fokos téli fa­gyok sok kárt tettek benne. Még a háztáji szőlők di­rektíerinő fajtáiban is nagy a fagykár. A magas művélésű szőlőkben azonban aránylag kisebb a károsodás. — Gyümölcsből, főleg meggy­ből, almából és szilvából vannak nagyobb ültetvé­nyeink, melyek még elég jó termést ígérnek, ha további fagyok nem jönnek és a be­porzás is sikerül­— Szépen fejlődnek gabo­náink. Kukoricát több mint 200 hektáron termesztünk, amelyet 20 hektár híján már elvetettünk. Mustárt 300 hektáron termesztünk, ez a növény a múlt évben is jó termést adott. Cukorrépát 100, napraforgót pedig 60 hektáron termesztünk. A ház­táji földeket is előkészítettük és kiosztottuk a tagoknak. — Kertészeti területünket az idén már 252 hektárra növeltük. Ebből 80 hektáron paradicsompaprikát és 50 hektáron konzervparadicso- mot nevelünk. Ezenkívül 100 hektáron sárgarépát és pet­rezselyemgyökeret vetettünk. nem ütköztek meg vele, ha­nem átmenekültek a török megszállta területekre. Visz- szafelé a fejedelem Szeged várát vette ostrom alá, a harc július 20-tól augusztus 13-ig tartott. A három város­nak 400 gyalogost kellett út­nak indítania Szegedre. Men­tek munkások is, nagy szám­mal. A szolnoki vár ágyúival ugyancsak ezek fogatai men­tek Szegedre. A kuruc sereg a polgárvárost el is foglalta. A magyar lakosságot a feje­delem Kecskemétre és Nagy­kőrösre telepítette. Ám au­gusztus 13-án anélkül, hogy magát a várat elfoglalta vol­— Húshasznosítású szarvas­marha-tenyésztésünk is fej­lődik. Tehenészeti telepünk re­konstrukcióját ebben az évben befejezzük, és iiszőnevelő istállót ala­kítunk ki. Nagy gondot fordítottunk a szarvasmarha-hizlalásra is. A borjúelhullás szövetkezetünk­ben az országos elhullási át­lag felére csökkent, ezért az állategészségügyi szervektől dicséretet is kaptunk. A múlt évben a városunk határában levő Nagyerdőben az „Ültess fát!” akció kereté­ben jubileumi. emlékparkot alakítottak ki a nagykőrösi szervezett természetbarátok. Idén, a Természetbarát Szö­vetség megalakulásának 25. évfordulóján, jubileumi talál­kozót rendeztek, amelyen a megye 25 sportköréből több százan vettek részt. Nagyon jó idő csalogatta a motoros— autós—gyalogos turistákat. Többen vonattal is érkeztek. Az emlékpark sokat fejlő­dött az elmúilt egy év alatt is: már esővédő kunyhót is épí­tettek az Nk. Kinizsi és Elekt­romos sportkörök természetjá­rói. Kisebb szellemi - ügyességi vetélkedőt rendezitek, 19 csa­pat részvételével. A Nagykőrö­si Szakmaközi Bizottság most útjára indított vándorserlegét na, az ostromot abbahagyta és a Tisza mellett elvonult Szolnokig, Egerbe ment. A Duna—Tisza .közének védelme Kecskemétre, Nagykőrösre és Ceglédre maradt. A solti, a pataji sáncok őrzésére is ők kaptak utasítást. A hadak egyelőre elvonultak. A váro­sok népe learathatott, csépel­hetett, még a mustot is el­szűrhette. Szűcs János ez­redes parancsnokolt az év hátralevő részében a két fo­lyam között. A nagyszombati csatavesztést is tőle tudták meg a városok. Dr. Balanyi Béla (Folytatjuk) — Jószágaink takarmányo­zásáról saját termésből gon­doskodunk. E célból az idén is 100 hektár új lucernát te­lepítettünk­A rétek és legelők javí­tására, még több takar­mány termesztésére tö­rekszünk. Soron következő teendőnk a gyümölcsösök tavaszi perme­tezése, és a szántóföldi vegy­szeres gyomirtás. K. L. az Nk. DÉMÁSZ KISZ győz­tes csapata nyerte, el (Bacsó Erzsébet, Nagy .Zoltánné, Nagy László, Czirják József, Marton István szerepeltek közülük a legjobban), az Nk. Konzerv­gyári KISZ-klub a 3. helyen végzett. Városunkból még az ITV KISZ és a Toldi KISZ cs-apata is részt vett a játékos vetélkedőn. Valamennyi részt­vevő szép emléklapot kapott. A Pest megyei Természetba­rát, Szövetség elnöke a szerve­zett túramozgalom 100 éves jubileumán emlékplakettet adott át többek között az Nk. Elektromos és Kinizsi néhány természetjárójának is. A jól sikerült összejövetel után - so­kan egész délután kint marad­tak az erdőben.. ★ Az Nk. 224-es Szaikmunikás- lcépző hét ODK-s fiatalja Szentendrén városismereti ter­mészet járó versenyen vett részt. TEKEEREDMÉNYEK A harmadik fordulóban va­lamennyi csapatbajnoki mér­kőzésüket Kocséron vívták a nagykőrösi takézők. Ceglédi KÖZGÉP C—Volán­busz (Nk.) A 6:2 (2261—2106), egyéni pontszerzők: Lóczi (385), Bálint E. (377). Kocséri Tsz SK—Nk. Mészáros Tsz A 5:3 (2154—2095), pontszerzők: Habon (376), Hansányi (361), Benyik (358) Nk. Mészáros Tsz B—Volánbusz (Nk.) B 6:2 (2116—2092), pontszerzők: Harsányi (388), Farkas F. (372), Benyik (362), Kovács (361), illetve Balaga (393), Tóth (354). Érdekesek a talál­kozók, mert a csapatok között egyre csökken a faeredmény szerinti különbség. SZERDAI SPORTMŰSOR Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 14 óra: az úttörő-olimpia városi mérkő­zései és a Kinizsi tehetségjku- tatójának második játéknapja. Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 15: a kon­zervgyári kispályás bajnokság 7/a. fordulója, valamint Nk. .Kinizsi serdülők—Pilisi KSK serdülők, 16.30: Nk. Kinizsi— Pilis megyei bajnoki mérkő­zés. Teke 'Kőcser, 15: Volánbusz (Nk.) A—Nk. Móaziáros Tsz A me­gyei csapatbajnok! mérkőzés. Mit látunk ma a moziban? Labirintus. Magyar film. Kí­sérőműsor: Magyar híradó. Előadások kezdete: 6 és 8 óra­kor. KISKÖRZETI MOZI A BÄNOMI ISKOLÁBAN Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk. Angol film. Előadás kezdete: fél 7-kor. SPORT Jubileumi természetbarát találkozó i 1 I Bottyán János generálisnak a földvári táborából 1707. április 26-án kelt levele, amellyel zászlaja alá szólitja a három város fegyverfog­hat 6 lakóit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom