Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-12 / 111. szám
Vie'nami vendégek a Járműjavítóban r A KISZ IX. kongresszusán részt vevő vietnami küldöttség, Le Thanh Daónak, a Ho Si Minh Dolgozó Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága titkárának vezetésével, a MÁV Dunakeszi Járműjavító üzemébe látogatott. A küldöttséget a gyárkapu előtt Bakó Károly igazgató, Dohrovits István, a gyári pártbizottság titkára, Grősz József szakszervezeti bi- bizottsági titkár és Stehlik Ferenc KlSZ-titikár fogadta, majd a gyár igazgatója tájékoztatta a vendégeket a nagy múltú üzem életéről, s a KISZ- titkár számolt be az ifjúsági mozgalom gyáron belüli.helyzetéről. A mozgalmi munka színvonalát mindennél jobban jellemzi, hogy a 332 tagú KISZ-szervezet a közelmúltban nyerte el a KISZ Központi Bizottsága Vörös Vándorzászlóját. A tájékoztatók után a vendégek meglátogatták az új kocsikat gyártó üzemrészleget, a gyári óvodát, bölcsődét, majd a vasutas sportegyesület stadionjában, a megyei középiskolák atlétikai bajnoki viadalait. Még egy ösztöndíjas Szombaton már hírül adtuk, hogy a Géza király téri Gimnázium és Szakközépiskola most érettségiző növendékei közül kettőt külföldi egyetemre vettek fel. A minap érkezett az iskolába a hír, hogy szeptembertől Simon Gábor is egy szovjet egyetemen folytathat tanulmányokat. Fogadóórák - üzemekben ' A Váci Városi Tanács végrehajtó bizottságának újabb két tagja tart üzemi fogadóórát: Somogyi László ma, május 12-én, délután 1 és 2 óra között a Forte-gyárban, Weisz György tanácselnök május 14-én, péntelcen délután 1 és 3 óra között a Hír- s adástechnikai Anyagok Gyárában. XX. ÉVFOLYAM, 111. SZÄM 1976. MÁJUS 12., SZERDA Magas színvonalon Korszerű oktatóbázis a föld alatt Társadalmi munkával készült Ma is akadnak néhányan a Dunakeszi Járműjavítóban, akik emlékeznek arra, hogy a második világháború idején milyen pánikot okoztak a bombatámadások. Azt is tudják, okos ember időben gondoskodik arról, hogy szükség esetén védelmet találjon. Ez az oka annak, hogy a vasúti kocsikat javító üzemben rendszeresen és magas színvonalon oktatják a polgári védelmet, jól működik a munkásőregy- ség és a ifjúgárdaszakasz. Mind a három testület munkáját megnehezítette egy olyan terem hiánya, amelyben rendszeresen helyet találhattak volna. Nem rendelkezett az üzem megfelelően felszerelt óvóhellyel sem. Elhatározták tehát a polgári védelem, a munkásőrség és az ifjúgárda aktivistái, hogy az egyik, addig lomtárnak használt pincerendszert kitakarítják, újjáépítik, benne tantermeket és pihenőhelyeket rendeznek be. Az elhatározást tett követte: Petrásovics István polgári védelmi parancsnok hívó szavára, szocialista brigádok, munkásőrök és MHSZ-tagok jelentkeztek, hogy szívesen vesznek részt a munkában. Hosszúm lehetne sorolnunk azok nevét, akik nem sajnálták a fáradságot és időt, hogy a lehetőségekhez képest, biztonságossá, kényelmessé tegyék a pincerendszert. Ries Ödön, Szakács József, Czeti Ferenc, Tömör Ottó, Sepré- nyi Elek, Simon János és munkatársaik igazán korszerű oktatóbázist építettek a föld szintje alatt, melyét biztonságot nyújtó, önálló vj- lágítórendszerrel, tartalékivóvízzel láttak el. A vitrinekben és tablókon szinte minden polgári védelmi tudnivalót fellelhet az ember. Társadalmi munkások készítették a tantermek berendezéseit is. hiszen azokat csak hónapok múlva kapták volna meg a gyártó cégtől. A napokban elkészült oktatóbázist fokozatosan birtokTOMEGSPORT Négyezren versenyeztek Nyolc sportágban, mintegy négyezren vettek részt a törökmezői békenap tömegsport- versenyein. EREDMÉNYEK. Kézilabda női: 1. Dunakeszi SE, 2. Kisnémedi, 3. Váci KórKEZILABDA A fegyelmezetlen játék majdnem megbosszulta magát Eerczelly az ellenfél gyűrűjében Gyimesi felvétele Váci Híradás—Bp. Taurus 26:21 (11:10) Vác: 300 néző. HÍRADÁS: Széplasz, Nyol- czas, Kiss I (5), Kékesi (4), Boczkó (12), Hornyák (2), Székely (1), Illés, Berczelly (2), Petyerák, Nagy, Németh. A hazaiak lendületes, gyors indításával kezdődött a mérkőzés. Sajnos, később akadozott a gépezet: a mieink több ziccert kihagytak, és a védekezésük is gyenge volt. A félidő végéig fej fej mellett haladt a két csapat. A második játékrészben a kissé eltestesedett vendégjátékosok elfáradtak, elfáradásukat a Híradás kihasználta és Boczkó remek átlövéseivel, egy-kettőre 6 góllal vezettek a hazaiak. A mérkőzés végén a néhány perces lazítás és a fegyelmezetlen játék majdnem megbosszulta magát, vészesen nekilódult az ellenfél, de a játékvezető sípja, a hazaiak nagy megkönnyebbülésére, a mérkőzés végét jelezte. A váciak közül kiemelkedően játszott Boczkó Tibor és Kékesi Zoltán, a többiek jól szolgálták a csapat érdekeit. Ifjúsági csapatunk valóságos gólparádét rendezett az igen gyenge képességű tököli fiatalok elleni mérkőzésen. Híradás ifi—Tököl ifi 44:9 (20:4) Góllövők: Balogh (1), Kőrös (8), Pintér (7), Modróczky (6), Benda (4), Garai (1). ★ Felnőtt csapatunk vasárnap a Beloiannisz együtteséhez utazik, majd két hét múlva, rangadó mérkőzésen, a Budakalász ellen játszik, hazai pályán. (y) I ház. — Férfi: 1. Váci Kötött, 2. Zebegény, 3. Vác, Sallai Im- I re laktanya. Röplabda női: 1. Márianoszt- ra, 2. Dunakeszi Hűtő. — Férfi: ,1. Vác, Sallai Laktanya, 2. Márianosztra, 3. Dunakeszi Hűtő. Kispályás labdarúgás női 1. Váci Híradás SE, 2. Szokolya, 3. Váci Izzó. — Férfi: 1. Kösd II., 2. Gödi TK., 3. Ipolyda- mésd. Tollaslabda női: 1. Barna Márta, 2. Gábor Judit, 3. Lovász Beáta, 3. Mórosz Anna (váciak) — Férfi: 1. Dobozy Zsolt (Vác, Sallai lakt.), 2. Tárnoki Endre (Gödi TK.), 3. Aranyosi István (Vác, Sallai lakt.), 3. Keczer Lajos (Vác, Mezőgazdasági). Természetjárás: 1. Simonyi Ottó, 2. id. Fülöp József, 3. Patai György. Mezei futás: összetett csapatversenyben első a zebegé- nyi általános iskola. Kisdobosok, fiú: 1. Patus Mihály (Zebegény), leány: 1. Schottner Nóra (Zebegény). Üttörők, leány (5—6. osztály): 1, Bertényi Györgyi (Zebegény), (7—8. osztály): 1. Fézler Beatrix (Vácduka). — Fiúk: (5—6. osztály) : 1. Gyurcsók Ferenc (Zebegény), (7—8. osztály): 1. Mundi Zoltán (Zebegény). Ifjúsági, fiú: 1. Babits Tamás (Zebegény). — Felnőtt, női: 1. Gönczi Imréné (Dunakeszi). Sportlövészet, férfi: 1. Bálik László (Márianosztra) 68 kör, 2. Kleiban Dezső (Salgótarján) 66 kör, 3. Sárosí Gyula (Márianosztra) 62 kör. — Női: 1. Boné Gabriella (Salgótarján) 62 pont, 2. Vaszkó Éva (Dunakeszi) 69 pont, 3. Svetz Magdolna (Márianoszra) 52 pont (h.) Ingyenes jogi tanácsadás Dunakeszin Ma, szerdán, délután 3 és 4 óra között ingyenes jogi tanácsadás lesz Dunakeszin, a nagyközségi tanács épületében: dr. Polácsy Beatrix, a Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség dunakeszi kirendeltségének tagja ad tanácsot a hozzáfordulók jogi vonatkozású kérdéseire. ba veszik a polgári védelmi szervezet, a munkásőrség és az MHSZ-szervezet tagjai. Remélik, hogy soha másra nem kell majd használniuk, csak tanulásra. Csulák András Beköltöztek a tízszintes toronyházba A Földvári téren a napokban költöztek be a tízszintes toronyházba a lakók. A szomszédban tovább épül az új lakáscsoport. Az építők jól kihasználták a napfényes, tavaszi napokat, s legutóbb szombaton és vasárnap is dolgoztak, hogy meggyorsítsák az építkezést. Új trafóállomás - három nap alatt A Taurus Gumigyárban bekötötték az új trafóállomást, kicserélték a vezetéket. Három nap állt rendelkezésre, hogy a nagy feladatot teljesítsék. A helyi villanyszerelőkhöz és az ÉDÁSZ munkacsapatához csatlakozott a Taurus budapesti kisegítő brigádja, s a rohammunka sikerrel fejeződött be: a harmadik nap estéjén megtartották a szükséges ellenőrzést, és a negyedik nap reggelén folytatódott a terpielés a Derecske dűlői üzemben. Megélénkült a turistaforgalom Megélénkült városunkban a turistaforgalom. Legutóbb Csepelről és Százhalombattáról érkeztek társasgépkocsik Vácra, turisták százai ismerkedtek a járási székhely nevezetességeivel. A Vác és Vidéke Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat 46 tagú csoportja Nyugat-Magyarországon járt: Galambos Ferenc tanár vezetésével, Szombathely, Sopron, s más helységek érdekességeit tekintette meg a sikeres kétnapos túrán. VIRAGERDÖBEN Búcsú az iskolától Tóth Zsuzsa köszönt el a Géza király tériektől. Virágerdőbe borultak a váci utcák, ünneplőbe öltözött fiúk és lányok siettek a középiskolák felé. Délelőtt a felnőttek, szülők, rokonok népesítették be az aulákat, az iskolaudvarokat. Az iskolavárosban ballagtak az eirettsé- giző diákok. A sort — délelőtt 11 órakor — a Géza király téri gimnázium és szakközépiskola kezdte. Két egészségügyi osztály és egy gimnáziumi osztály tanulói haladtak végig a téren, Ágh Bíró Béla igazgató vezetésével, majd a történelmi emlékeket őrző udvarban kezdődött az ünnepély. Negyedikes a Sztáron Sándor gimnáziumból. A Sztáron Sándor általános gimnáziumban Tóth Istvánná igazgató vezette a ballagok menetét. A ballagási ünnepélyen részt vett Hargitai Károly, a Pest megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője is. Fél 12-kor ballagtak a Váci Közgazdasági Szakközépiskola negyedikesei, Bernáth End- réné és Tóth Dezső osztályfőnökök tanulócsoportjai. A csaknem négy évtizedes, Ifjúság téri épületben is felhangzott a Ballag már a vén diák... Az ünnepséget a Pal- miro Togliatti utcai iskola- részleg udvarán tartották. Pontosan délben indult a menet a Lőwy Sándor Gépészeti és Gépgyártástechnológiai Szakközépiskolából. Ott a három nappali osztályon kívül, az esti és a levelező tagozatokon végzők is búcsúztak az alma matertől. A Táncsics Mihály Mező- gazdasági Szakközépiskolában is délben kezdődött a ballagás: két osztály félszáznál több diákja fejezte be a középiskolai tanulmányait. Délután is rendeztek egy ballagási ünnepséget: a köz- gazdasági szakközépiskola két levelező osztályának felnőtt hallgatói sorakoztak az udva- , ron. Dr. Molnár Mihály igazgató búcsúzott tőlük, kérve, ne feledkezzenek el az iskoláról, amelyben szívesen látják őket bármikor, ha segítségre, tanácsra lesz szükségük. Végzős közgazdászok az iskola udvarán. (papp—gyimesi—néninger —zárdái tudósítása) JEGYZET Mozit mindenkinek A z új művelődési központ ''■* megnyitása kellemes gondokat hozott a város vezetőinek: megüresedett a régi épület, törhetik tehát a fejüket, hogy melyik művelődési intézmény foglalja el a helyét. Régen rászolgált már a városi-járási könyvtár, hogy tágasabb termeket, raktárakat kapjon, hiszen könyvállományának csak egy részét tudja az olvasók elé tárni, nincs mód a folyóiratok, újságok korszerű raktározására sem. Hasonló gondokkal küzd az áttörőház, hiszen épülete messze esik a város központjától, például a deákvári gyerekeknek egész kis túra felkeresniük. Azt javasolják most sokan, hogy mindkét intézmény kapjon helyet a Lenin úti régi művelődési központ épületében. El is férne mindkettő, d2 csak akkor, ha a jelenlegi mozi is kiköltözik, a nagytermet pedig olvasószobákká alakítanák át. Tehát a mozinak is szednie kell a sátorfáját. Van is hor>á mennie, hiszen az új művelődési központ színházterme mozinak is használható, párját ritkítóan elegáns. — De meddig? — kérdezik solcan, hiszen tudják, a gyakori használat, no, meg néhány garázda a régi teremben is sok kárt okozott. S hiába a fogadkozás, hogy rendet tartanak a váci munkások összefogásából született épületben, sötétben felügyelni bizony, nem könnyű. Persze, ha nem kellene féltenünk a korszerű színház- termet, rosszallhatnánk, hogy míg Vácott évtizedekkel ezelőtt is, mindig két mozi adott rendszeresen műsort, ma csupán egy ad, pedig közben megduplázódott a város lakossága. Bizony, nehezen vállalkozik c deákvári ember arra, hogy egy órát kutyagolják az éppen műsoron levő másfél órás filmért. Evekkel ezelőtt azért zárták be az akkori építők házában a mozit, mertl öregek voltak a gépek, elhanyagolt volt az épület. Ma is úgy áll, ahogy akkor otthagyták. Megfontolandó, talán érdemes lenne új gépeket vásárolni, s megnyitni azt a mozit is. S van még egy harmadik lehetőség! A deákvári lakótelep Ságvári klubját nemrég tatarozták, 150 személyes kis mozihelyiség is várja ott a látogatókat. A ház gazdája, a DCM hajlik a szóra, hogy mindenki előtt megnyissa kapuit az épület, s fantáziát lát benne a MOKEP is. / la a tanács, a mozgókép■LJ- üzemi vállalat s a legilletékesebbek, a filmbarátok is ugyanazt akarják, bizonyára nem maradnak megvalósítat- t lanul az ötletek. A művelődési központ filmszínháza lehetne esetleg bemutató mozi, filmklub, vagy a régi filmek barátainak találkozóhelye, s aki csak éppen beülni akarna két órára, választhatna másik két mozi között. Cs. A.