Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-12 / 111. szám

4 &ßHap 1976. MÁJUS 12., SZERDA «'Újszerű kísérlet Százhalombattán Amikor nem szürke a szürke I Százhalombatta gyermekei *— 1400-an — a Ságvári End­re általános iskola tanulói. A városban nincs középfokú is- I kola; gondot okoz a továbbta- i nulás, a pályaválasztás, l Az MSZMP Központi Bi- j zottságának oktatáspolitikái * határozatában ez olvasható: I. „Ki kell dolgozni a felsőbb osztályokban a fakultatív tár­gyak rendszerének koncepció­ját, és ezt kísérleti iskolákban kell próbálni.” Magukévá tették 1 A határozat szellemét ma­gukévá tették az iskola, a vá­ros és az üzemek vezetői. Az 1974—75-ös tanévben felmér­ték lehetőségeiket, s a DKV és az iskola összefogott. En­nek eredményeként az 1975— 76-os tanévtől a hetedik osz­tályosok számára megszervez­ték heti két órában — a ko­rábbi szakköri rendszert is pótló — fakultatív oktatás rendszerét. Dávid László, az iskola igazgatója igy számol be a ;kezdeti lépésekről: 1 — A 106 hetedikes tanuló közül 18-an angol nyelvet, 26-an magyar irodalmat, 14-en matematikát választot­tak. Emellett két gyakorlati foglalkozás között dönthettek: fizika-, szerelő tárgyat 28-an, kémia-, laboratóriumi gya­korlatot 20-an választottak. — A két gyakorlati tárgy oktatásának színhelyéül a kőolajipart választottuk. A vállalat vezetői ehhez nagy segítséget nyújtottak: rendel­kezésünkre bocsátották az egyik műhelytermet és egy laboratóriumot. A foglalkozá­sokat nevelőink mellett ve­gyészmérnök és gépész szak­oktató vezeti. 1 — A többi szabadon vá­lasztható tárgyat iskolánk szaktantermeiben, így például a jól felszerelt nyelvi labora­tóriumban oktatjuk, i — Űj távlatokat tár fel ez a módszer. A tanulók többsé­gét eleddig a szürke átlag csoportjába soroltuk. De gyor­san rájöttünk, hogy igencsak tarka ez a szürke. Minden diákunk érdeklődik valami iránit, mindegyikük rendelke­zik sajátos adottságokkal. Az­zal, hogy hajlamaiknak, ér­deklődésüknek megfelelő vá­lasztási lehetőséget kaptak, é szürkeségnek még a látszata \is ’megszűnt. Száz gyerek kö­ziU talán öten estek ki az év során, hagyták abba a fakul­tatív tantárgy elsajátítását... Műszaki rajz, robbanáspont-vizsgálaf Mit is tanulnak a diákok e kétórás foglalkozásokon? A kémiai laboratóriumi foglal­kozásokon megismerkednek a cseppfolyós levegővel, a súly- és térfogatméréssel, lobbanás­pont-vizsgálatokat folytatnak, elemmolekula-modellt készíte­nek, megismerik a lepárlási folyamatokat. Nyers Lajos szakoktató, taműhelyvezető mondja: — Molnár Sándorné peda­gógussal közösen 20 gyereket oktatunk a géplakatos szakma elemeire. A 20 fiú itt, a DKV műhelyében ismerkedik az esztergálással, a fúrással. A gyerekek szeretnek ide járni, s ami lényegesebb, szépen is dolgoznak. Már az első órá­kon programozható teszttáb­lát készítettünk, melyet az is­kola most szemléltetőeszköz­ként használ. Azt hiszem, hogy nyolcadik után a ta­nulóknak legalább a fele itt marad majd az üzemben... Kedvet is csinálunk nekik ehhez az üzemegységek láto­gatásával. A vállalatnak és a városnak is A DKV személyzeti osztá­lyának vezetője, Nagy László- né így vélekedik: — Nagyon kevés a jelent­A Pest megyei Múzeumok Igazgatósága pályázatot hirdet az új- és a legújabb kori történet témaköréből. A pályázat alapkö­vetelménye, hogy a lelőhelyek feltüntetésével közgyűjtemény­ben még nem szerepelő forrá­sokra, múzeális értékű tárgyakra, dokumentumokra, fotókra, egyéb ábrázolásokra és visszaemlékezé­sekre támaszkodjék. A pályázaton részt vehetnek mindazok, akik múzeális gyűjtés­sel, illetve történetírással hiva­tásszerűen nem foglalkoznak. Pá­lyázni csak nyomtatásban még meg nem jelent illetőleg kiadás alatt még nem álló munkákkal lehet. A pályázatot három kategóriá­ban — ifjúsági (18 évig), felnőtt egyéni, valamint csoportos tago­zatban — hirdetik meg. Az egyé­ni résztvevőkön kívül várják a kező a kőolajfeldolgozó szak­mára: A diákok ezért hetente egy alkalommal nálunk tanul­hatnak. Igyekszünk őket meg­nyerni e szép hivatásnak, s nem csupán a kőolajipari vál­lalatnak, hanem a városnak is. Ha itt találják meg a ké­pességeiknek legmegfelelőbb hivatást, nem mennek el Százhalombattáról. A kísérlet még tart, de eredménye egyelőre nem is­mert. A nemes szándék azonban szinte bizonyossá te­szi: a kezdeményezés nem lesz sikertelen. A tanulók könnyebben választhatnak majd életpályát, hiszen egy- egy szakmával két esztendőn át ismerkednek. E gyakorla­tokon új készségekkel, képes­ségekkel gyarapszanak, s ami nem érdektelen: mindezt ma­guk választják. Hogyan tovább? A követ­kező tanévre készített terve­zetben, egyebek közt, ez ol­vasható: A választható tantárgyak elméleti anyagát is gyakorlati alkalmazási központúvá kí­vánjuk tenni... Rendszere­sítjük a szakma és a terület állandó élő ismertetését, a kéthetenkénti üzemlátogatáso­kat ... A választható tárgyak számát gyarapítjuk a bioló­giával ... Alkalmanként két- három tanulót egy-egy szak­munkás mellé osztunk be, hogy a munkafázisokat job­ban megismerhessék... A kísérlet tehát nem csu­pán folytatódik, hanem tartal­mában is gazdagodik. V. G. P. szocialista brigádok, az iskolai és helytörténeti szakkörök közös munkáit is. Valamennyi dolgozatot két pél­dányban a Pest megyei Múzeu­mok Igazgatóságához (2000. Szentendre, Marx tér 6. Pf. 103.) keli benyújtani. A beküldés ha­tárideje: 1977, január 20. A me- geyi eredményhirdetés 1977. feb­ruár 15-én lesz. Mindhárom kategória első és második díjat nyert pályamun­káit a megyei múzeumi igazgató­ság továbbítja a Magyar Munkás- mozgalmi Múzeumhoz. Az orszá­gos eredményhirdetésre 1977. áp­rilis 4-én kerül sor. A megyei pályázaton az ifjúsá­gi és a felnőtt egyéni, valamint a csoportos kategóriában egyaránt kétezer forint az első díj, ezeröt­száz a második, a harmadik ezer forint. Pályázat történelmi témakörben SZÍNHÁZI ESTÉK Csongor és Tünde A Nemzeti Színház sík Fe­renc rendezte Csongor és Tün­déjének nem kis része van ab­ban, hogy napjainkban végre szétfoszlóban van az a szín­házművészeti legendánk, hogy színházaink már-már jobban tudnak Shakespeare-t játsza­ni, mint saját klasszikusain­kat. Az 1800-as évek közepe tájt szinte egymást váltva, egy­más nyomában született a há­rom remekmű: a Bánk bán, a Csongor és Tünde, az Ember tragédiája — s századunkban a legnagyobb művészi erőfe­szítések ellenére eddig még­sem hoztak teljes sikert és el­ismerést azoknak, akik vál­lalták a bemutatások kocká­zatát. Napjainkban szűnni lát­szik e „hagyomány”, Illyés Gyula sikerrel igazította szín­padra Katona drámaremekét, és Sík Ferenc is rátalált a '„hármas úton” a célhoz veze­tőre, arra az útra, amelyen legközelebb vihető a mai né­ző eszéhez és szívéhez Vörös­marty mesedrámája. Természetesen voltak ennek is előzményei, hiszen az el­múlt néhány esztendőben igen sokan próbát tettek vele; a Csongor és Tünde az eredetin kívül volt már például balett és zenés játék is, jelenleg folynak a tv-film felvételei, műsorán tartja a Bábszínház, , és a Színművészeti Főiskola I vizsgaelőadásaként, is sokan I megnézhették. A Nemzeti ' Színház mostani előadása ezeknek az említett kísérle­teknek minden eredményét magába szívta minden túlzá­sát elkerülte, s így mindegyi­ket egyszerre múlhatta fölül hűségben és modernségben — por és hamis csillogás nélkül — s válhatott végre tündér­mesének és nehézveretű filo­zófiának olyan egységes ve- gyületévé, amin — merjük le­írni! — jól szórakozik a kö­zönség. Mert ezen az előadá­son végre azt érzi, hogy neki és érte történik minden. A kitűnő szereplőgárdából igaztalan dolog lenne bárkit is a többiek elé, vagy fölé emel­ni, ahogyan az lenne bárkiét az előző alakításokhoz mérni. Jobb-e, rosszabb-e például a Ronyec Mária formálta Mi­rigy, mint a Jászai Marié, vagy a Gobbi Hildáé volt? Bi­zonyára más — és ez a lé­nyeg! Mert ebben az egység­re törekvő előadásban, amely­ben Patho István Balgája nem szolga, hanem társa a kuta­tásban a Téri Sándor alakítot­ta Csongornak, amelyben Vö­rös Eszter Ilmája és Bodnár Erika Tündéje szívbéli barát­nők, amelyben Benedek Mik­lós, Felföldi László és Szacs- vay László „ördögtriója” a legősibb clownhagyományok- ból és amelyben Császár An­géla Ledérje a legmodernebb paródiaeszközökből gazdál­kodik, s amelyben Kohut Magda, Agárdi Gábor, Csűr- ka László és öze Lajos ta­pasztaltsága úgy kamatozik, hogy az egész végül is fiata­losabb, mint a főiskolásoké, most ebben mindenki más egy kicsit, mint ahogy megszok­tuk. Példátlan vállalkozás iro­dalmunkban: mesést és való­ságosat, tündérit és parlagit, fennköltet és rútat, szárnyaiét és botorkálót, játékot és filo­zófiát, bűnöset és bájosát ilyen harmonikusan egységbe fogni — írta a mű egyik mél- tatója. Nos, ennek az előadás­nak résztvevői arra tettek kí­sérletet — s tégyüle gyorsan hozzá, igen biztatót — hogy mindezt maradéktalanul tol­mácsolják is a mai út- és bol­dogságkereső fiataloknak. Nem kellett „modernizálniuk:” semmit, elegendőnek bizo­nyult odafigyelni mindarra, ami tudott, s ami a műben ol­vasható: például arra, hogy Vörösmarty egyik legszebb népi fogantatású széphistó­riánkat, a Gergei Albert Ár- gius históriájának ponyván továbbélő népszerű darabját dolgozta föl; például arra, hogy ezt olyan sokszínű, gaz­dag nyelven tette, hogy mű­vében az epekedő szerelem, a vérbő vaskosság, a tündéri és az ördögi játékosság, a filozó­fia és a tündérmese egyaránt a maga nyelvi atmoszférájá­ban jelenhet meg. S ezzel száműzték is színpadunkról a vontatottságot, a deklamálást, a szépelgést és a bölcselke­Pest megyei kiállítótermekben Négy művész politikai plakátjai Bálint Ildikó, illetve Lukoviczky Endre plakátja. A piakát színes arcával te­kint ránk, beszélget velünk, sűrített képi mondatokkal kö­zöl felhívást, együttérzést, társunk hétköznapjainkban. Nem is vesszük észre, hogy az utca is tárlat, hogy a plakát is alakítja tudatunkat, pedig azt teszi a rajzötletek, a szín­csoportosítások sokaságával. A napokban e műfaj négy kiváló képviselője mutatko­zott be régi és új alkotások­kal. Bálint Ildikó és Luko­viczky Endre, szentendrei grafikusok a Pest megyei pártszékház aulájában. Fon­tos szerepet játszik művésze­tükben a betű és a fotó elhe­lyezkedése a megfontoltan vá­lasztott színegyüttesben. Még valami; a gyermek és orszá­gok, világrészek térképe. Fel­fedezik számunkra, hogy a térkép sajátos formája egy nép egységes anatómiája, szá­zadok öltözéke; eszme. A nemzetközi szolidaritást szé­pen és világosan fogalmazza meg Lukoviczky Endre lapja, ahol az Afrika-topográfia em­berekkel népesül be, akik immár testvéri közösséggé formálódva alakítják jövőjü­ket. dóst — s létrehozták egy ne­mesen szórakoztató és vidám­ságában is meggondolkoztató előadást. A szereplőgárdába ez alka­lommal szinte beleértődik Csányi Árpád és Schaffer Ju­dit, akiknek díszlete, illetve jelmezei fontos elemei a ren­dezésnek. A népművészeti mo­tívumokat és játékosan-gro- teszk ötleteket egyaránt mu­tató jelmezek, illetve masz­kok mögött a színészek és a nézőközönség számára megte­remtődnek a színpadot behá­lózó, játszva és játszatva moz­gató csomózott-font-kötélnya- lábokból azok a mai fantázia­tartalmainkhoz igazítottan népmeséi helyszínek és han­gulatok, ' amelyekben a Sík Ferenc rendezte előadás kor­szerűen lehet hű a klasszikus eredetihez. Vörösmarty sorai hangzot­tak el először a Nemzeti szín­padán, az ő művével nyitot­ta meg a színház kapuit — e mostani előadás méltó viszon­zása az akkori gesztusnak. Most először tudtuk unalom nélkül követni a hármas út vidékére és tovább, Tündér­honba a nemcsak szerelme­sét, hanem az egész emberi nem boldogságát is kereső Csongort, s fogadtuk el kétel­kedés nélkül, amiről megbi­zonyosodott: hogy a pénz­vágy és a hódítás szenvedé­lye, az eszmények nélküli szkepticizmus nem adhat bol­dogságot. Hitet adó és hitet újító élmény részesei a lelke­sen tapsoló nézők; azzal a meggyőződéssel léphetnek ki a színházból, hogy Tündék vár­nak az út végén a Csongorok­ra! Köves István Május 30-ig láthatók Vá­cott, a Madách Imre Műve­lődési Központban Kemény Éva és Sós László Munká- csy-díjas alkotók, a népszerű SO—KY művészházaspár új és régi plakátjai. Művésze­tükben magas szinten találko­zik eszmei szilárdságuk ízlé­sükkel és formaérzékükkel. Állandó tényező mély inter­nacionalizmusuk, mely kor­szerű hazafisággal és emberi együttérzéssel ötvöződik. Ezt az összetett emberiségméretű eszmét szolgálja művészetük szüntelenül gyarapodó esz­köztárral, s ez a változó rész magatartásukban. A világ pulzusát mérik, de ez a ta­pasztalatszerzés szolidaritás, a brazíliai szegénység éppúgy közügy számukra, mint Cor­valán bebörtönzése ellen ki­fejezett rajzi haragjuk. Indulataik az ízlés medré­ben építik a magától értetődő formát, mely a képi közmon­dás véglegesített, s másként el sem képzelhető tömöríté­sével általános megoldássá sűrűsödik. Külön erényük, hogy minden erejükkel a magyar plakát eredményei­nek folyamatát lendítik tovább összetett,, de átte­kinthető jelképekkel. Ezt a magatartásit emelte ki SO— KY-ék művészetében Aradi Nóra tárlatvezetése, melyet nagy figyelemmel hallgattak a váci üzemek dolgozói, a szo­cialista brigádtagok, a Ma­dách Imre Művelődési Köz­pont új közönsége. Losonci Miklós Két könyv a fejedelemről Sokféleképpen emlékezünk meg az idén II. Rákóczi Fe­renc születésének 300. évfor­dulójáról. A megemlékezések sorába hasznosan és színvona­lasan. illeszkedik az a két kö­tet, amely életét, harcait, tö­rekvéseit kívánja közelebb- hozni a mai kor emberéhez: A Móra Ferenc Könyvkiadó közismert és népszerű így élt... sorozatéban jelenít meg a min­denekelőtt ifjabb olvasóknak készült kötet: így élt II. Rákó­czi Ferenc címmel. A szerző, Vámos Magda, lényegében Száva István A nagyságos fe­jedelem című posztumusz re­gényes életrajzi művét hasz­nálta fel, hogy nem kevésbé színes korrajzot nyújtson át, mely bővelkedik — már csak a téma természeténél fogva Is — izgalmas eseményekben. If­jú olvasóinak megragad óan, olvasmányosan, s ugyanakkor a legpontosabb történelmi hi­telességgel mutatja be a feje­delem életpályáját és kiemel- •kedő egyéniségét. Igen gazdag 'tényanyaggal, adatokkal, de mégsem száraz leírásban veze­ti végig ezt a nagy életutat, s igyekszik eleget tenni annak, hogy adott lehetőségeinek ke­retein belül ahhoz, a történet­leíráshoz csatlakozzék, amely elfogultságoktól mentesen áb­rázolja a kort, s Rákóczi nagy életművét. A kötetet ezúttal a sorozat szokottnál is több képanyaga teszi még érzékle­tesebbé a tizenéves érdeklő­dőknek. A Gondolat kiadónál meg­jelent vaskos tanulmánykötet II. Rákóczi Ferencről az eddi­gi leghitelesebb, s — nem túl­zás hozzátenni — legreálisabb munka a nágy fejedelemről. A szerzők — Köpeczi Béla és R. Várkonyi Ágnes — munkája első ízben az ötvenes évek de­rekán jelent meg, de a kuta­tások előrehaladásával szüksé­gessé vált egyrészt bővítése, másrészt bizonyos összefüggé­sek még világosabbá tétele. Most az új kiadás ezeknek az igényeknek felel meg, s pon­tosan jelöli ki II. Rákóczi Fe­renc és általában a kuruc sza- szabadságharc helyét történel­münkben, sőt az egyetemes magyar történelemben. Megbecsüléssel szólhatunk c nagy átfogó munkáról, hiszen köztudott, hogy Rákóczi alak­ja szinte három évszázad óta foglalkoztatja az egymást vál­tó nemzedékeket — mint a kötet előszava is utal rá —, s oly sokféleképpen kutatták, fogalmazták meg, hogy mit is testesített meg Magyarország történetében. Most a szerzők azt szögezik le, s kívánják munkásságukkal alátámaszta­ni, hogy „11. Rákóczi Ferenc a függetlenség, a társadalmi ha­ladás, az egyetemes és nemzeti érdekegység, a hazaszeretet, a politikai elkötelezettség és er­kölcsi nagyság egységét meg­testesítő személyisége a ma­gyar történelemnek. Emléke, példája, hagyománya tiszta és éltető forrása a szocialista ha- zafiságnak, a nemzeti, közös­ségi összetartozásnak, a nem­zetközi haladás eszméjének E meghatározást nem ki­nyilatkoztatásnak tekintik a szerzők, hanem ismeretes tu­dományos felkészültségükkel állítják a tényeket e gondolat szolgálatába. A Rákóczi-kép így az edigieknél gazdagabban és tisztábban tárul föl, noha nagy és máig is tiszteletremél­tó előzményekről tudunk, így elsősorban Márki Sándor há­romkötetes monográfiájáról. Ám az is inkább csak a tény­anyagokat egymásba fűző munka maradt, s a valódi kö­vetkeztetéseket már nem von­ta le eléggé. E jelen munká­jukat sem tekintik egyébként a szerzők teljesen lezártnak, mert mindig vár feladat a to­vábbi kutatásokra, amelyek Rákóczi sok tekintetben lát­szólag ellentmondásos pályáját még inkább megvilágíthatják. Most azonban örömmel tart­hatjuk kezünkben e reprezen­tatív nagy művet, amelynek bőséges képanyaga, időrendi táblázata, bibliográfiája és névmutatója igen praktikus kézikönyvvé is avatja. t Vörösmarty mesejátéka a Nemzeti Színházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom