Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-26 / 123. szám

Életmentők a konzervgyárban Kitüntetések, jutalmak Az életmentő, önkéntes vér­adásban kiemelkedő eredmé­nyekkel vesznek részt a Nagy­kőrösi Konzervgyár dolgozói. Ennek elismeréseként a Vörös- kereszt megyei vezetői a gyár­ban a véradóknak ünnepséget rendeztek, melyen részt vett Görbe Ferenc, a gyár igazga­tója. dr. Gyetvay István, a ceglédi véradóállomás főorvosa és dr. Faith Istvánná, a Vörös- kereszt városi szervezetének titkára. Az ünnepségen dr. Gyetvay István főorvos meleghangú be­szédben mondott köszönetét a véradók emberbaráti, áldoza­tos tevékenységéért. Ezután a konzervgyárnak elismerő oklevelet, a véradó­mozgalom gyári szervezőinek, Bende Jánosáénak, Friss An- talnénak, Tarjám Aladárnak és Tóth-Szalicai Istvánnénak kitüntetést, 70 véradónak pe­dig arany-, ezüst-, bronzérmet, oklevelet és emléktárgyalcat . adtak át. Görbe Ferenc a gyár nevé­ben mondott köszöÄetet a vér­adóknak, és pénzjutalmakat osztott ki, majd megvendégel­ték az ünnpeség résztvevőit. A fagykárok miatt Az adó mérséklése kérhető A városi tanács termelés- és ellátásfelügyeleti osztálya ér­tesíti a város lakosságát, hogy a termő szőlő- és gyümölcsösö­ket ért fagykár miatt a mező- gazdasági jövedelemadó mér­séklését lehet kérni a városi tanács vb pénzügyi osztályától. A kérelmet 2 példányban írás­ban kell beadni június 1-ig. A kérelemnek tartalmaznia kell az adózó nevét, pontos címét, a károsult földrészlet elneve­zését, helyrajzi számát, műve­lési ágát, a terület nagyságát és kataszteri tiszta jövedelmét. A mérséklést azok kérhetik, akiknek ültetvényében a fagy 25 százaléknál nagyobb mérté­kű kárt okozott PESTM£frYEI HÍRLAP KÓLÓM KI A P A S A XX. ÉVFOLYAM. 133. SZÁM 1976. MÁJUS 26., SZERDA Gyarapodó Nyársapát Társadalmi munkával A szomszédos község, Nyárs­apát évről évre szépen fejlődik. Tevékeny tanácselnöke, La- bancz Árpád elmondotta, hogy a községi tanács a legutóbbi öt esztendőben 43 új házhelyet osztott ki, amelyek néhány ki­vétellel, szépen beépültek. Az újabb igénylések miatt most további házhelyekről kell gondoskodni. Az iskola mellett transzformá­torállomást építenek, hogy to­vább fejleszthessék a villany- hálózatot, s ezzel a környéken újabb telkeket jelölhetnek ki. Nagy elismeréssel szólt a ta­nácselnök arról, hogy a község lakossága tetemes társadalmi munkával segíti Nyársapát fejlődését. Szép példája ennek a művelődési ház felújítása. De nem marad el ez a se­gítség az óvoda bővítésé­ben, a sportpálya és a lőtér korszerűsítésében sem. — A község kereskedelmi, élelmiszer- és vendéglátóipari ellátását jól szolgálja a Nagy­kőrös és Vidéke ÁFÉSZ. Nem­régiben a ceglédi MEZÖKÖV Szö­vetkezeti Vállalat termény­boltot nyitott, a budapesti Ferrokémiai Szövetkezet vegyianyag-kiszerelő üze­met létesített, a helyi Haladás Termelőszö­vetkezet pedig gondoskodik a mezőgazdasági lakosság fog­lalkoztatásáról és jó munkaal­kalmat nyújtanak a gazdaság ipari üzemei is. AZ IDÉN ÖTÖDSZÖR Vetélkedő írásban és szóban Évről évre több ezer közép- iskolás fiatal vesz részt az Ok- taitási Minisztérium által meg­hirdetett „Édes anyanyel­vűnk” szép beszéd versenyen. A minisztérium a versenyt az 1976—77. tanévre is kiírta és ELNÖKÖT VÁLASZTOTTAK Közgyűlés az Arany János Tsz-ben Amint megírtuk, Bárány La­jos betegsége miatt lemondott az Arany János Termelőszö­vetkezet elnökségéről, s azóta Csizmadia Ferenc főmezőgaz­dász, elnökhelyettes irányítot­ta a szövetkezetét. A gazdaság most közgyűlést tartott, amelyen részt vett S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára. Pásztor István a vá­rosi pártbizottság első titkára, Kocsis Jánosné, a városi ta­nács elnöke. A közgyűlésen dr. Horváth Lajos jogtanácsos előterjeszté­se alapján módosították a szövetkezet alapszabályát: a megválasztandó elnök mellé egy elnökhelyettest jelöltek, majd a jelölés alapján ti tiros szavazással egyhangúlag Sz. Tóth László agrármérnököt választották elnöknek, elnök- helyettesnek pedig L ócskái Lajost. Ezután Besenyei Kál­mánná és Nagy Ferenc szemé­lyében két ellenőrző bizottsági tagot is választottak. A választás után Sz. Tóth László elnök megköszönte a tagság bizalmát, s szorgalmas munkát ígért és kért a közös célhoz. Pásztor István, a városi pártbizottság első titkára is köszöntötte a megválasztott el­nököt és elnökhelyettest. Be­szédében szólt arról, hogy az V. ötéves terv nagy feladat elé állítja a termelőszövetkezete­ket is a gabona-, a szőlő- és gyümölcstermesztésben és az állattenyésztésiben, és kívána­tos, hogy a munkába minél több fiatal is bekapcsolódjék. S. Hegedűs László, a Haza­fias Népfront Országos Taná­csának titkára, aki nagykőrösi lévén, annak idején részt vett az Arany János Tsz elődje, a Petőfi Termelőszövetkezet megalakításában és fejleszté­sében, hozzászólásában megál­lapította: az Arány János Tsz- ben vannak ugyan gondok és nehézségek, ezek azonban közös erővel, lelkiismeretes munkával leküzdhetők. Mint mondotta, a vezetők és a tagok igyekezetével kiemelkedő eredményeket lehet elérni. SPORT Kézilabda-mérkőzések Az egyesületi és az úttörő kézilabda-mérkőzésekre a Ki­nizsi-sporttelepen, a most in­dult városi KISZ-es szabadté­ri bajnokság első találkozóira a TRAKIS-pályán került sor, míg a szövetkezeti nők ide­genben játszottak. Megyei férfi bajnoki Nk. Kinizsi—Dunai Kőolaj (Százhalombatta) 29:21 (16:12). A fürgébben kezdő, megyei középmezőnybe tartozó ven­dégek 7 perc alatt 4:0-ás ve­zetést szereztek. Ez felrázta a kinizsiseket, az ellenfél meg­ingásait kihasználva átvették a vezetést. A csapat lelkesen küzdött, a különbség megér­demelt. Nk. Kinizsi ifi—Dunai Kő­olaj ifi 9:9 (2:2). A hat főve! érkezett erősebb fizikumú kő- olajosok elleni döntetlen a ha­zaiak fegyelmezetlen játéka miatt reális. Cttörőmérkőzések Az eredetinél később, két já­téknapon rendezték a nyári úttörő-olimpia városi mérkő­zéseit, amely a Kinizsi tehet­ségkutató viadala is volt egy­ben. A fiúknál a Kossuth-is- kolások voltak a kiemelke­dően jobbak, eredmények: Kossuth—Arany 10:6, Petőfi— Rákóczi 8:2, Kossuth—Rákó­czi 21:4, Arany—Petőfi 7:6, Rákóczi—Arany 11:10, Kos­suth—Petőfi 17:5, végered­mény: 1. Kossuth 6 pont (48:15 gól), 2. Arany 2 (23:27), 3. Petőfi 2 (19:26), 4. Rákóczi 2 (17:39). A lányok­nál szorosabb volt a mezőny, ott is a kossuthosok nyertek: Kossuth—Arany 3:2, Rákóczi •Rákóczi 8:2, Kossuth—Rákó­czi 3:1, Arany—Petőfi 8 3), Arany—Rákóczi 7:1, Kossuth —Petőfi 10:1, végül 1. Kossuth 6 oont (16:4 gól), 2. Arany 4 (T7:4V 3. F.áVóczi 2 (6:13), 4. Petőfi 0 (4:22). Barátságos férfi mérkőzés Ceglédi KÖZGÉP—Nk. Ki­nizsi 35:34 (9:8, 19:16). A há­rom harmados találkozó, jó előkészületi mérkőzés volt a szomszéd városbeli NB II- esekkel. •Városi KISZ-es bajnoki Megindult a KISZ városi szabadtéri kézilabda-bajnok­sága. Az első mérkőzésekre a TRAKIS-pályán került sor. Férfiak: Konzervgyár—TRA- KIS 15:9 (9:3). Ifjú Gárda- Gépjavító Szöv. 16:7 (8:3). A Toldi—Városgazdálkodás férfi és a TRAKIS—Toldi női mér­kőzés elmaradt, mert az utób­bi csapatok nem jelentek meg. Szövetkezeti kézilabdázás Zsámbékon rendezték a szö­vetkezeti dolgozók megyei MÉSZÖV Kupa vetélkedőjét. A nőknél rendszeresen baj­nokságban szereplő játékosok is voltak az ellenfelek között, az Nk. ÁFÉ$Z a negyedik he­lyen végzett. SZERDAI SPORTMŰSOR Labdarúgás Kinizsi-sporttelep, 15 óra: a Konzervgyári kispályás baj­nokság 13/a fordulója. Kis­kunhalas: K. MEDOSZ—Nk. Kinizsi barátságos mérkőzés. S. Z. Mit latunk ma a moziban? Emlékezz a nevedre! Színes, szinkronizált szovjet—lengyel film. Kísérőműsor: Madrid határán. Előadások kezdete: 6 és 8 órakor. Kiskörzeti mozi a bánomi iskolában. A törökfejes kopja. Magyar film. Előadás kezdete: fél 7- kor. az iskolák többségében a he­lyi selejtezőket már megtar­tották. A megyei, illetve fővá­rosi,, szintű elődöntőkre szep­temberben, az országos dön­tőre — amelyet Sátoraljaújhe­lyen tartanak — októberben kerül sor. A Kazinczy-verseny mellett az „Édes anyanyelvűnk” a másik olyan verseny, amely a középfokú iskolák tanulóinak beszédkészségét, szép beszéd­jét hivatott kiművelni, fej­leszteni. Az idei vetélkedő sorrendiben az ötödik lesz, a résztvevők egy írásbeli — nyelvhelyességi — és egy szó­beli feladatot oldanak meg. A szóbeli feladat: az úgynevezett közéleti műfajokban — ünne­pi beszéd, iskolai névadó em­lékbeszéd, felszólalás, riport — kell 3—5 perc alatt bizo­nyítaniuk, hogy képesek na­gyobb nyilvánosság előtt is szépen beszélni a nyelvet. Rajzok az aszfalton A városi könyvtár sikeres , szebbnél szebb rajzokkal dí- aszfaltrajzversenyt rendezett j szítve a Kossuth Lajos utca az általános iskolás diákok- járdáit. Közülük a legügye- nak. A népes vetélkedőn csak- sebbek könyvjutalmat kaptak, nem hetven pajtás vett részt, ‘ várkonyi Pál felvételei Gyorsabb, mint a hagyományos Űjabb hat, gyémántkoron­gos csiszolóberendezést állítot­tak munkába a világhírű ólom- kristály-kelyheket gyártó ajkai üveggyárban. Most már 18 nagy teljesítményű gépen gyé­mánttal csiszolják a különbö­ző hagyományos és modern mintákat. Ezeken a berendezé­seken a legügyesebb kezű szakemberek dolgoznak, hiszen a nagy keménységű gyémánt rendkívül gyorsan metszi az üveget. A gyémántkorongos berendezések' teljesítménye egyébként kétszerese a hagyo­mányosénak, és segítségükkel kívánja a gyár kielégíteni az egyre növekvő külföldi igénye­ket. Jelenleg 20 országba szál­lítanak rendszeresen, de a fel­mérések szerint a jelenleginél kétszer nagyobb ólomkristály- termelésnek is könnyen talál­nának piacot. Segít a legeltetési bizottság Mégy pásztor őrzi a jószágokat Kürtilaposon, Alszegen — gépesített itatás Nagykőrösön a szarvasmar­ha-tenyésztést, s kiváltképp a tehéntartást, jelentős mér­tékben segíti a legeltetési bi­zottság, mely a Kürtilaposon és az alszegi állatvásártérén minden évben tavasztól őszig legelőt tart fenn a jó­szágoknak. A legeltetési bizottság, a vá­rosi tanács fennhatósága alatt, önállóan tevékenykedik, elnö­ke Kucsera Dénes; dr. Csele Lajos, pedig az adminisztratív vezető. A város területét — mon­dották érdeklődésünkre — jószáglegeltetés szempont­jából, két részre osztottuk: A kárpitosüzemben A kocséri Űj Elet Tsz kárpitosrészlegében a Zalka Máté szocialista brigád havonta 400 ezer forint értékű terméket ké­szít. Szorgos munkájuk jutalmaként már elnyerték az ezüst­koszorús szocialista brigád címet. Képünkön: Szabó István és Kovács Ferenc munka közben. kürtilaposi legelőnkön az I—V. kerületi lakosok, az Alszegen pedig a VI—X. kerületiek bé­relhetnek legelőt. Mindkét he­lyen 2—2 pásztor őrzi az álla­tokat. — A kürtilaposi legelőkre az idén 24 tehenet hajtanak ki, éjszakánként 15 növendék­marhára is vigyázunk, de még vagy húsának lenne hely. A VI—X. kerületben már több a legelőigénylő, oda 83 tehenet hajtanak. — Mennyi a legelőbér? —- A féléves szezonra 1200 forint. Ebben benne van a jó­szágok kihajtása, itatása és felügyelete. A tehenek tulajdo­nosai részes szénakaszálást is igényelhetnek. — Bevételeik fedezik-e ki­adásukat? — Tavaly 500 ezer forint be­vételünk volt. Ez elegendő, bár sok a kiadás is. A pásztorbér fejenként havi 3 ezer forint kö­rül van. A legelők javítására az idén például 164 mázsa . műtrágyát használtunk fel. Jelentős összeget fordítottunk a gépesített itató berendésünk karbantartására és üzemelte­tésére is. K. L. Csütörtökön nyílik a kocscri kisáruház A Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ kocséri iparcikk-kis- áruháza május 27-én csütörtö­kön reggel 8 órakor nyílik meg. Szezon előtt Cséplőgépek a határban Serény szerelők Az állami gazdaságban és a termelőszövetkezetekben szor­galmasan vetik a borsót, amely a nagykőrösi határban össze­sen több mint ötszáz hektáron kerül majd a földbé. Remélhe­tő hát, hogy jövőre nem lesz hiánycikk a boltokban a mire­lit zöldborsó sem. A konzervgyár szakemberei most azon munkálkodnak, hogy mire teremni kezd a bor­só, üzemképesek legyenek a határban lévő borsócséplőgé­pek. A gyári Kun Béla szocialista brigáddal a Mészáros János Tsz első kerületében találkoz­tunk. Papp Lajos brigádveze­tő elmondotta, hogy a cséplő­gépszínt fóliával vonták be. A három cséplőgép rendbehozá­sához még a hűvös márciu napokon hozzáfogtak, és röv desen elkészülnek e műnk: val. Bár a gazdaság dolgoz az idén az eddiginél is nagyot gonddal igyekeznek a bors megvédeni a terméskiesé okozó fertőzéstől, a gépek, azért az idén is felszerelik a: a berendezést, amely a tiszt: egészséges szemeket kiválogat ja. Mint Szőke József brigád vezetőhelyettestől megtudtuk,: brigádban nyolcán dolgoznál s május 20-ra Nagykőrösön ki vül Törteién, Abonybat Szolnokon, Nagykátán és sol más helyen is befejezik a bor sócséplőgépek karbantartásé javítását, hogy május végén é június elején megkezdődhessen a cséplés. 1 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom