Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-20 / 118. szám

A PEST MEGYEI A VÁCI JÁRÁS E XX. ÉVFOLYAM, 118. SZÁM 1976. MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK r * Április eleje óta költöznek Családok a tízem eletesben Kedvezménnyel, segítséggel Dunakeszin, a 2-es számú főút mellett, három tízemele­tes ház áll. Lakóik április ele­je óta költöznek, lassan mind a 258 lakásnak meglesz a tu­lajdonosa. A lift még mindig nem mű­ködik, ezért gyalog megyünk fel a tizedik emeletre, Takács Cyuláékhoz. Kitágult a láthatár Csengetésünkre Takácsné nyit ajtót, két kislányával. — Egy hónapja költöztünk ide — mondja a háziasszony —, hat és fél évi albérleti élet után. Kriszta most harmadi­kos, Anita április 22-én már az új otthonban ünnepelte ne­gyedik születésnapját. A léesőházból belépve, a fo­lyosón, balra a konyhát és az egyik kis szobát találjuk, ab­lakuk a Dunára néz, balra a fürdőszoba, és szemben vele a másik kis szoba, mely a gyerekeké. A két kislány boldogan mu­tatja szépen elrendezett játé­kait. Jobbra a nagyszoba, ab­lakából belátni a Járműjaví­tóba. Szokatlan volt Megérkezik a férj a bevá­sárlásból. — Meg kell gondolnunk minden utat — mutat a sok csomagra. — Két hétig örül­tünk, szokatlan volt egy kis konyha ,és szoba után ez a tágas, szép, tapétás lakás. A Hűtőházban dolgozom, a Sal- lai Imre szocialista brigád tag­jai segítettek ide, a tizedik emeletre felköltözködni. — Életünk legszebb napja április negyediké volt — szó­lal meg Krisztike. — Miért? — fordulunk fe­léje. — Akkor költöztünk. Csupa napfény Lefelé tartva, a hetedik eme­leten futunk össze Kiss Fe­renccel. Szívesen látott isme­rősként invitál bennünket la­kásába, ahol feleségével és négy gyermekével él. Az apróságok hancúroznak. A legkisebb, István, egyéves Ferike 3, Zsuzsa 4, Marika a hatodik évében jár. — Én is a Hűtőházban dol­gozom. Az OTP 370 ezer fo­rint. A négy gyerek után 123 ezer 500 forint kedvezményt kaptunk. A rezsi havi 1500 fo­rint lesz — magyarázza a férj. — öt éve vártunk a lakásra, addig egy 8 négyzetméteres szobában éltünk, hatan. Ez 55 négyzetméteres. Sokat köszön­hetek a Hűtőháznak. A bútor- vásárlásban is segít. Pistike elaludt. A gyerekek átmennek a szobájukba, mi kifelé indulunk. S Kiss Ferenc még ezt mondja: — Keletről a felkelő nap besüt a nagyszobába, a le­nyugvó nap pedig a konyhát és a két kis szobát árasztja el fénnyel. Solymosi László Végső búcsú Locus Gézától Megható hacus Géza, a szobi múzeum igazgatója, az úgyne­vezett Felső járás történelmi, archeológiái, irodalmi világá­nak kutatója, országszerte el­ismert, kiváló szakember. Hat­vanöt éves koráig e vidék egyik legkiválóbb pedagógusa­ként dolgozott, apróbb-na- gyobb emberkék szemét nyi- togatta, barátainak, kartársai­nak igaz örömére, újabb és újabb adatokkal gazdagította a körébe kerülteket, valóság­gal ajándékként tárta fel leg­újabb kutatásainak eredmé­nyeit Senki sem tudja, milyen idő­beosztással dolgozott, hiszen mindenütt, ahol ásatás, ahol csatornaépítés, romeltakarítás volt, ott guggolt a megillető- dött munkások körében, hogy este már lámpafénynél ra- gasztgassa össze a törött kor­sók darabjait, illesztgesse egy­máshoz múltunk egy-egy sor- sunkra-történelmünkre figyel­meztető cserepét. Szobon ő akart múzeumot létesíteni, mert tudta, hogy minden megőrzött érték né­pünk kultúrájának szolgála­tában érik mindannyiunk kin­csévé. Most már a megvalósult múzeum hirdeti emlékezetét Legkedvesebb világáról, Szobról ő tudta a legtöbbet, írt is róla, most volt készülő­ben az életmű betetőzése, a szobi monográfia. Egyik leg­hűségesebb fiától búcsúzik ma, csütörtökön a község és sok- sok diákgyerek, felnőtt tanít­vány, értő barát 0 Úttörők őrsi portyája Gondozott parkok A városi tanács sok gon­dot fordít Vác parkjainak karbantartására. Felvételünk a Lenin út és a Széchenyi út ke­reszteződésében készült, ahol piros tulipánok teszik csino- sabbá a környéket. IfJ. Fekete József felvétele JEGYZET Művelődés, szórakozás — szabadtéren Kiváló vasutas Varga Klárát, a dunakeszi vasútállomás forgalmi hiva­talnokát, kiváló vasutas cím­mel tüntették ki. — Gyermekkoromban, bá­tyámmal elhatároztuk, hogy ő mozdonyvezető, én pedig ka­lauz leszek. Nem véletlenül, hiszen szüléink, nagyszüleink is a vasútnál dolgoztak. — Tíz éve, 1966. október 8- án kerültem az első munka­helyemre, a dunakeszi állo­másra, mint tanuló forgal­mista, 1968. augusztus 12-én, névnapomon adtam az első önálló szolgálatot. Később el­végeztem a tisztképző isko­lát. Örülök, hogy folytattam a családi hagyományt. (s. I.) KÉZILABDA Csak az utolsó periben A kézilabda NB II. Közép­csoportjában a hatodik fordu­lóra került sor. Igen jó képes­ségű ellenfél jutott a Fonó csapatának: a Kecskeméti Építők együttese. Váci Fonó—Kecskemét 21:20 (10:11) Váci Fonó: Cseszár, Králik, Toldi, Pápa (2), Veres (2), Tö­rök (5), Szabó (3), Pelyhes (1), Herédi, Petrányi (2), Da- nyi (6). A rendkívül izgalmas mér­kőzésen kiegyenlített volt a játék, egyik csapat sem tu­dott kétgólos előnyre szert tenni. A kecskeméti ifjúsági válogatott, Fazekas 10 góljá­val, erős átlövéseivel sok gon­dot okozott a helyi védelem­nek. A másik oldalon viszont hat biztos gólhelyzet és négy büntetődobás maradt a Fonó részéről kihasználatlanul. Ez is okozta azt, hogy a helyi csapat nem tudott elhúzni még a hajrában sem. Az utol­só percben a kecskeméti játé­kos hibát követett el, a Fonó szerezte meg a labdát, amely­ből Danyi büntetődobást har­colt ki, a nézők visszafojtották lélegzetüket, s Pápa biztosan helyezett a jobb alsó sarokba. Jók: Cseszár, Danyi, Szabó, Török, Pápa. A soron következő • mérkő­zést Űjkígyóson játssza a csa­pat. Jelenleg a táblázat közepén tartózkodik a Fonó, azonban az első helyezett is csupán 3 ponttal vezet. (ts) Szabó László lövése utat talál a hálóba. Gyimesi felvétele A győztesek Zánkán üdülnek Délután egy óra. A váci városi pártbizottság épületének földszintjén piros nyakkendös úttörők gyülekez­nek, félszázan: öt heiyi álta­lános iskola 10—10 tagú őrse. Az otthoni versengéseit ered­ményeként, ők vesznek részt az Úttörők vagyunk mi... vetélkedő városi döntőjén. A pártházból indulnak az első helyszínre, a városi sport­stadionba. Ott ügyességi gya­korlatokban mérik össze fel- készültségüket, majd sportkér­désekre válaszolnak! Második állomás a Madách Imre Munkás- és Ifjúsági Mű­velődési Központ. A felada­tok között szerepel egy nyári tábor élete, ébresztőtől taka­ródéig, pantomimszerű meg- elevenítésben. A szomszédos rózsakertben chilei játékra ke­rül sor. A Hajós Alfréd Űttörőház az utolsó állomás. Akik meg­fejtették a titkosírással kéz­besített levelet, már ismerik az utolsó feladatot: kiállítást kell rendezni úttörőcsapatunk életéből, színesen beszámolni a tavalyi munkáról. Tablók, filmek kerülnek elő, megele­venedik még egyszer 1975 tör­ténete. ★ Délután öt óra tájban érté­keli a versenyt a háromtagú zsűri: Járay Gyula, a városi KISZ-bizottság titkára, Czif- ra Istvánná, a városi tanács művelődésügyi osztályának általános tanulmányi felügye­lője és Molnáráé Berkó Már­ta, a városi úttörőelnökség ve­zetője. A részeredmények gondos egybevetése után, a verseny végeredményeként, I. a Görbe őrs (Árpád u. isko­la), II. a Partizán őrs (Deák­vári iskola), III. az Orion őrs, (Báthori u. iskola), IV. a Cl- MEA őrs (Gábor József isko­la) és V. a Hapci őrs (Hámán Kató iskola). Az első helyezettek Zánkán üdülnek majd, az úttörőtábor, ban, a többiek könyvjutalom­ban részesültek. ★ A kitűnően sikerült, tartal­mas vetélkedő forgatókönyvét Kovács József, a Hajós Alf­réd Űttörőház igazgatója ál­lította össze. P. R. , A tavasz végi és a nyári hó­napok művelődési programja módot ad szabadtéri rendezvé­nyek szervezésére. Vácott a hatvanas években a Konstantin tér benépesült egy-egy neves együttes ven­dégszereplésekor. Kétezernél többen tapsoltak a magyar néphadsereg ének- és tánc- együttesének. Ma is áll az ak­kor épült, állandó jellegű kő- színpad, csak a későbbi mű­sornaptárakból hiányzott a jó kezdeményezés folytatása. Idén az új Madách Imre Munkás- és Ifjúsági Műve­lődési Központ hirdet szabad­téri műsort. Május 25-én, ked­den, este hét órakor a Bojtor­ján együttes folklórműsorának tapsolhatunk, József Attila, Burns s más költők megze­nésített versei után népdal- feldolgozások hangzanak el. Az ünnepi könyvhét megyei megnyitóját is a művelődési központ belső terében kialakí­tott könyvudvarban tartják, május 28-án, 15 órakor. Nagy Miklós országgyűlési képvise­lő, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnökhelyettese mond beszédet, majd a KISZ- kórus énekel. Országos példa Műemlékeink védelmében Anyagi és szakmai támogatással VÁC VAROS TANÁCSÁ­NAK műszaki osztálya átadta műemlékvédelmi tevékenysé­géről szóló beszámolóját a Pest megyei műemlékvédelmi albizottságnak. Városunkban 24 műemléket, 45 műemlékjellegű és 10 vá­rosképi jelentőségű épületet tartanak nyilván. Az 1949. évi XIII. törvény meghozatala előtt műemlékvé­delemről nem beszélhetünk. Vácott végeztek legelőször a felmérő munkával. Odaadás­sal, szakértelemmel készítet­ték el, úgy, hogy törlésre, ki­egészítésre vagy új rafel vételre azóta sem került sor. A városi tanács jelentős feladatának tartja a műemlékek, illetve a műemlékjellegű épületek ál­lagmegóvását, utak, területek rendezésével, azok értékének kiemelését, a foghíjak a mű­emlék jellegéhez illő, megfele­lő beépítését. A tanács mun­káját a lakosság is segíti, mert védi a város műemlékeit. A város legrégebbi műemlé­ke az Árpád-kori várfalmarad­vány és a két bástyamarad­vány, a Hegyes és a tízszögle- tű bástya. Az utóbbit már megfelelő környezetbe állítot­ták. Legközelebbi feladat, hogy házak szanálásával, a Hegyes-1 is kiemeljék, kör­nyékét rendezzék. Reneszánsz kultúráinkból, melyre a legbüszkébbek lehet­nénk, a török háborúk és tűz­vészek után, jóformán semmi sem maradt A TÖRÖK URALOM ALATTI IDŐKBŐL viszont a hódoltsági terület egyetlen víz­műje épült városunkban, melynek hét kilométer hosszú, fedett csatornájára, a Földvári téren látható kifolyójára leg­utóbb a Műemlékvédelem cí­mű folyóirat is felhívta a fi­gyelmet. Megtekintésére török kutatók, tudósok érkeztek vá­ros imikba. A város harmadszor épült újjá a XVIII. század hatva­nas-hetvenes éveiben. Meg­maradt városunk barokk mag­ja: a régi főút mellett levő Március 15. tér, a Szenthá­romság tér és a Konstantin tér. Ezek megfelelő állagmeg­óvása, kiemelése országos pél­da. Említésre méltó: Vác műem- ki környezetében a foghíjas részeket úgy építik be, hogy összhangulatában ne legyen bántó a XX. század kezenyo- ma. Erre nagyszerű példa már a leánykollégium és a zeneis­kola, de ugyanilyen lesz a Szé­chenyi utcai üzletházsor is. A jelentés szerint, az idén befe­jeződik a díszkivilágítás mun­kája is. A HETVENKILENC NYIL­VÁNTARTOTT LÉTESÍT­MÉNYBŐL 34 lakás, üzlethe­lyiség, 39 egyéb, 6 templom. Fenntartásukhoz és a jelen­tésben szereplő feladatok vég­rehajtásához feltétlenül szük­séges a Dunakanyar Intéző Bizottság és az Országos Mű­emlékvédelmi Felügyelőség anyagi és szakmai segítsége is. Mészáros Gyula Az első szabadtéri progra­mokat a következő hónapok­ban bizonyára követi majd a folytatás. (papp) Szülők iskolája A Vác Városi Tanács egész­ségügyi osztálya és a városi Vöröskereszt-szervezet rende­zésében, Szülők iskolája cím­mel hathetes tanfolyam kez­dődött május 18-án délután a Madách Imre Művelődési Központban. A tanfolyamon szakorvosok és védőnők tartanak előadást, majd egészségügyi filmeket vetítenek. Talány Iványl felvétele Valószínűleg senki nem tudná megmagyarázni, még az sem, aki tette, hogy miért kellett leszakítani a deákvári ABC-áruház előtti nyilvános telefonfülke ajtaját, melyet, persze, ideje lenne végre visz- szaerősíteni a helyére. Mit játszik a Madách mozi? Május 21—23: A szerelmes Blume (amerikai film, fősze­replője George Segal). — Szombaton, 15 és 21 órakor (a falragaszoktól eltérően): Némó kapitány és a víz alatti város (szovjet film). — Vasárnapi matiné: Vágta a völgyben (NDK-film). — Május 24—26: Nyestfiak (román kalandfilm). 1 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom