Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-20 / 118. szám

Toliból — ékességek Párna, paplan készül belőle Albertirsán a jelentős múltú üzemek közé tartozik a toll- üzem is. A négy évtizede mű­ködő és az államosítás óta kü­lönösen sokat fejlődött mun­kahely a Kecskeméti Baromfi­feldolgozó Vállalat dísztoll fel­dolgozó üzeme. Termelési eredményeivel maga is hozzá­járult ahhoz, hogy a vállalat­ból Élüzem lett. A jelenleg 35 nőt foglalkoztató albertirsai részleg évente 50 ezer kilo­gramm zacskózott ágytollat értékesít a hazai piacon, és 3 millió forint értékű dísztollat állítanak elő évente, nyugati exportra. A hazai pulyka-, li­batoliakon kívül feldolgozzák a marabu, a strucc és a fácán tollát is. Mint az üzem vezetője, Mé­hész János elmodta, szinte a hulladékból készítenek ex­portképes árut. Ez az itt dol­gozók kifogástalan munkájá­nak az eredménye. Legtöbbjük hosszú évek óta itt dolgozik. A vezetőség kedvező feltételek megteremtésével, szociális lé­tesítmények szaporításával igyekszik hozzájárulni a jó munkahelyi légkör kialakítá­sához. Korszerű hideg-meleg fürdő, öltöző- és étkezőhelyi­ség áll az asszonyok rendel­kezésére. A futószalag felett nagy teljesítményű elszívóbe­rendezés óvja a dolgozókat a porártalomtól. Az albertiread toll üzemnek stabil törzsgárdája van. Egy műszakban dolgozik a részleg, kéthetenként szabad szomba­tot biztosítanak. Egyetlen gondjuk, hogy még több fiatal dolgozóra lenne szükségük. Biztos, hogy ők is megtalálnák itt a számításukat. A Május 1. szocialista bri­gád már többször adta tanúje­lét jó munkája mellett a tár­sadalmi munkára való készsé­gének. A napokban szabad szombaton kommunista mű­szakban dolgoztaik és kerese­tüket. a nagyközségben épülő bölcsőde részére ajánlották fel. A brigád évenként közös autóbusz-kirándulások kereté­ben ismerkedik hazánk neve­zetes tájaival. F. V. Paradicsom, háromszáz hektáron Bevált a zöldségtermesztés] rendszer Ötszáz hektárt ön'öznek majd Gondos asszonykezek válogatj ák a dinnyepalántákat. Irta és fényképezte: Gyuráki Ferenc Az abonyi Üj Világ Terme­lőszövetkezet fóliasátraiban 22 ezer négyzetméter területen paradicsom- és dinnyepalán- ták nevelkednek. A helybeli termelőszövetkezeteknek a múlt évben megkezdődött sza­kosodása az idén erőteljeseb­ben folytatódik. Az Üj Világ Tsz-ben a kertészeti ágazat fejlődik. Háromszáz hektáron termelnek paradicsomot, 100 hektáron dinnyét, 75 hektáron gyökérzöldséget. A paradi­csomtermelést — talajelöké- ezítéstől a betakarításig — gépesítették. — Kétszáz hektárra ül­tettük ki eddig a paradi­csompalántákat, és május végére befejezzük a mun­kát — mondta Mihály József el­nökhelyettes. — Az április vé­gi hideghullám sok kárt oko­zott, 55 hektáron a palánta elfagyott. Pótlásáról gondos­kodunk, de a folyamatos be­takarításban emiatt zökkenő lesz, mivel ezen a területen a termés később fog beérni. Az előfeldolgozást ebben az év­ben is mi végezzük, és lé for­májában szállítjuk a termést a Nagykőrösi Konzervgyárba. Néhány éve még valameny­nyi abonyi termelőszövetkezet termelt dinnyét, de a terme­lési költségek olyan nagyok voltak, hogy abbahagyták. Az Űj Világ Tsz tavaly 20 hek­táron kísérletet tett e kedvelt gyümölcs termelésére, nagy­üzemi módszerekkel. A pró­bálkozás bevált, ezért a terü­letet az idén ötszörösére nö­velték. A palántákat gép ülte­ti és vegyszeres gyomirtást al­kalmaznak. Eddig tizenöt hek­tár sárga- és 50 hektár gö­rögdinnye-palánta került a végleges helyére. Az ültetést a közeljövőben befejezik. A gaz­daság a termés felét a MÉK- nél, a többit a piacokon fogja értékesíteni. A termelőszövetkezet az utóbbi években jelentős földterületen termel zöld­séget. Tavaly csatlakoztak az üllői zöldségtermesztési rendszer­hez, amely bevált. A fejlett mezőgazdaság, a terméshozamok növelése sür­geti az öntözés bevezetését. Az Üj Világ Tsz kertészetének is szüksége lenne vízre, ezért úgy döntöttek, hogy ebben az ötéves tervben 500 hektáron lehetővé teszik az öntözést. Megérdemelt elismerés Mecénás az ÁFÉSZ Az abonyi ÁFÉSZ sokat tesz a település közművelődéséért. Egyike azoknak a gazdasági egységeknek, . amelyek részt vállalnak a művelődési ház közös fenntartásából. A ke­reskedők klubja, a zeneiskolá­val közösen, számos jól sike­rült zenei rendezvény szerve­zője volt. A művelődésnek és a kultúra terjesztésének nem­csak jelene van a szövetkezet­nél, hanem tartalmas múltja is. Több évtizede ápolják és terjesztik a néphagyományo­kat, irodalmi estéket rendez­tek, a múzeum segítségével is­merkednek a település törté­netével. Jó kapcsolatuk van az iskolákkal, a könyvtárral és a művelődési házzal is. Az abonyi ÁFÉSZ most har­minc éves. Kulturális mun­kájukért a közelmúltban elis­merésben részesültek. A MÉ­SZÖV nekik ítélte a Kiváló közművelődési munkáért cí­met. A kitüntetést a napok­ban adták át a tanácsházán. Gy. F. XX. ÉVFOLYAM, 118. SZÁM 1976. MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK Szigorúbb beiegellenőrzés Sok rászorulón a társadalombiztosítási A szocialista brigádok vállalásai A városi szakmaközi bi­zottság legutóbbi ülésén a ceglédi társadalombiztosítá­si kirendeltség mellett mű­ködő társadalombiztosítási al­bizottság munkájáról hang­zott el beszámoló. A társadalombiztosítási al­bizottság tagjait a különböző szakmák szakszervezeti bizott­ságai jelölik ki. Hatáskörük­be tartozik Cegléd és Nagy­kőrös, a járás valamennyi te­lepülése, továbbá a nagykátai járás hét községe, összesen harmincezer táppénzre jogo­sult személy. A nyugdíjaztatással és a segélyezéssel foglalkozó szakbizottság rendszere­sen megtartja üléseit. Nagy körültekintéssel, lelkiis­meretességgel hozzák meg döntéseiket, hiszen általában beteg, rokkant és nyugdíj előtt álló idős emberek for­dulnak hozzájuk. Az indokolt anyagi támogatást gyorsan megkapják. A segélyezési bizottság 1975- ben a szociális keretből negy­vennégy rászorulónak — rész­letes környezettanulmányozás alapján — összesen 17 ezer 300 forintot juttatott. A pénzt elsősorban gyógyászati segéd­eszközök, nagy értékű gyógy­szerek beszerzésére adták. A nyugdíjelőkészítő bizottság feladata a szerteágazó jogsza­bályok és az új rendeletek megismertetése. A társada­lombiztosítási kirendeltség a múlt évi igénybejelentések alapján 3354 határozatot ho­zott, ezek közül 415 esetben az ügyfelek módosítást kér­tek. A bizottság gondosan mér­legelő közbenjárásával 114 határozatot megváltozta­tott. A társadalombiztosítási al­bizottság üléseire meghívja egy-egy üzem vezetőjét, szb- titkárát, hogy tájékozódjon az adott munkahelyen folyó szakszervezeti társadalom- biztosítási munkáról. Kár, hogy néhány üzem nem tesz eleget a meghívásnak, távol­létével elzárkózik a bizottság informálásától. A jelentés és a hozzászólá­sok közös megállapítása volt, hogy fokozni kell a betegel­lenőrzést Cegléden. A szak- szervezeti megbízottaknak nemcsak a segítségnyújtás, hanem az ellenőrzés is fel­adatuk. Egyre több szocialista bri­gád tesz olyan vállalást, amellyel elősegíti a táp­pénzmorál megszigorítá­sát. A táppénzcsalók ellen sokkal szigorúbban és következete­sebben kell fellépni, jelenleg még ritkán élnek a táppénzle­tiltás lehetőségével is. Szó esett az üzemorvosi munkáról, amely fokozott tá­mogatásra tarthat igényt, hi­szen mindenképpen megtérül, ha a sok dolgozót foglalkoz­tató munkahelyek jól felsze­relt rendelőt állítanak feL Az is megoldásra váró kérdés, hogy mielőbb kibővüljön az üzemorvosok hatásköre, ők is betegállományba vehessék a rászorulókat, úgy mint a kör­zetekben dolgozó kollégáik. A tanácskozás azzal az elha­tározással zárta le a jelentés feletti vitát, hogy a város szo­cialista brigádvezetőinek leg­közelebbi tanácskozásán ugyancsak megvitatják a táp­pénzhelyzettel összefüggő kér­déseket T. T. uszodában a Siketek SE csa­patával mérkőzött a Ceglédi VSE vízilabdacsapata. Ceglédi VSE—Siketek SE 7:3 (2:0. 2:1, 2:1, 1:1) Cegléd: Sárközi, Pákozdi, Kisfaludi, Komáromi, Papp, Beck, Tankó. Csere: Pálinkás, Tánczos. Góllövők: Papp (2). Komáromi (2), Pákozdi, Kis­faludi, Beck. Edző: Kelemen István. A ceglédi csapat biztos győzelmet aratott A csoport­ban először szerepelt két if­Vasárnap reggel Hat órakor nyitnak a szavazókörzetek A Szűcs-telepi óvodában a 12-es tanácstagi választókör­zet lakói Kovács Károlyt, az ÉVIG igazgatóját jelölték ta­nácstagnak, s ezzel Cegléden lezárult az időközi tanácstagi választás előkészítése. A városi tanács titkársága felhívja a lakosság figyelmét, hogy május 23-án, vasárnap reggel 6 órakor már helyükön lesznek a szavazatszedő bi­zottságok, a választók az ur­nákhoz járulhatnak. A plaká­tokon — helyesen a reggel 6 órai időpontot tüntették fel, de a kiküldött értesítések egy részén — nyomdahiba miatt — későbbi kezdési időpont szerepel. Remélhetően az érin­tett körzetekben a választó- polgárok már a kora délelőtti órákban leadják szavazatu­kat. Olcsóbb játékok A gyermeknap közeledtével kedvezményes játékvásárt rendez — hazai gyártmányú játékokból — a ceglédi áru­ház. A vásárlóknak húszszáza­lékos kedvezményt adnak. czos, akik nem okoztak csaló­dást. ★ Egy másik mérkőzésen a ceglédi vízilabdázóknak a Budapesti Építők csapatával kellett megküzdeniük. Három negyeden át egyenrangú el­lenfél volt a pesti csapat, elő­nyeik csak a negyedik negyed­ben mutatkoztak meg: jobban úsztak, ö6Szeszpkottabb volt a játékuk. Budapesti Építők—Ceglédi VSE 9:3 (2:0, 1:1, 2:2, 4:0) Góllövők: Kisfaludi, Komá­romi, Papp. (beck) Kerestük Leót júsági játékos, Tankó és Tán­Súlyemelök diadala Ceglédiek a dobogón Verseny a kongresszusi parkban Vízilabda Egy győzelem, egy vereség Az Építők jobban úsztak Budapesten, a Komjádi Leó két éve tűnt fel a ceg­lédi utcákon. No, ne tessenek azért az állatkertbe telefonál­ni, nem szökött oroszlánról, hanem jégkrémről van szó. Hamar megszerettük, és azóta nyakra-főre csemegézzük, örömmel tapasztaljuk, hogy egyre több,, csemegeboltban árusítják — de csak hétköz­nap. Vasárnap hiába keressük. Szép, nyárias volt a leg­utóbbi vasárnap délután is. A frissítő kávé helyett jobban esik ilyenkor a séta. Mivel mohó vágyunk jégkrémet kí­vánt, elindultunk keresni. De nem a finom krém, hanem a méreg fagyaszthatta a torkun­kat. Hét végén nem kapható sehol a városban ez a csokis és vaníliás „nyalafintaság”. Persze, hétközben az Is baj, ha van. Az eldobált jégkrém­A ceglédi járás valamennyi községében ezen a tavaszon is lelkesen szervezik a vöröske­resztesek a térítésmentes vér­adónapokat. Számos ismeret- terjesztő előadás és gyakran a saját tapasztalat befolyásol­ja az emberek elhatározását, egyre többen jelentkeznek vér­adásra, hogy az életmentő, gyógyító munkában segédkez­zenek. Májusban még három ceglé­di járásbeli településen lesz véradónap. Ceglédbercelen szerdán, május 19-én reggel 8 órától délután 16 óráig a mű­velődési házban tartják. Jász- karajenön a községi véradó­nap május 26-án lesz. szintén reggel 8 órától délután 16 óráig, a művelődési házban. Albertirsa nagyközségben a Szabadság Termelőszövetkezet­burkokat, a színes papírokat hordja az utcán a szél, pedig még az árusító üzletek is gon­doskodtak hulladéktárolóról az ajtó közelében, hogy a fa­gyivevőket rendre késztessék. Régebben azért szólhattunk, hogy kevés a gyűjtőedény. De ím, ha van, akkor sem veszik igénybe. A jégkrémevők közül kevesen törődnek a környezet higiéniájával. Egyébként csemegeböjt volt ezen a májusi vasárnapon. Cukrászdái, gombócos fagylal­tot csak két helyen mértek, választék nem volt, s az egy­féléről is az volt a vevők vé­leménye, hogy a folyós, íz­telen fagyiért kár volt bemen­ni az Aranysas bisztróba. Ke­reshettünk süteményt is — üresek voltak a pultok. (k. á.) ben tartanak térítésmentes véradónapot május 28-án, délelőtt 9-től délig. A szerve­zésben szívesen segédkeznek a rendszeres véradók is — köz­tük azok, akik tizenöt, húsz alkalommal már véradók vol­tak. Jó tanácsok Hogyan szépítkezziink ? A vállalattal kötött kultu­rális együttműködés kereté­ben a ceglédi Kossuth Műve­lődési Központban kozmetikai, higiéniai szaktanácsadást tart a Cegléd és Környéke Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállalat dolgozóinak Kolesenszky Er­vinné kozmetikus, május 31- én délután hat órai kezdettel. Budapesten a KISZ kong­resszusa jegyében nyitották meg a kongresszusi parkot, ahol a fiatalok kulturális és sportprogramokon vettek részt. A legerősebb szakmunkásta­nuló osztály címért indított versenyen ceglédi szakmun­kásképzős súlyemelők is rajt­hoz álltak, sikeresen szerepel­tek. Az országos szintű ver­összeáll ításunkban a Ceglé­di VSE birkózóinak, az orszá­gos ifjúsági bajnokságban sze­replő labdarúgóinak, valamint a Bem SE és a KÖZGÉP SE tekézőinek elmúlt heti ered­ményeit közöljük: Birkózás: A Magyar Birkózó Szövetség Budapesten, a Játékcsarnok­ban rendezte meg a 17—20 évesek válogató versenyét. A mezőny elég hiányos volt, több súlycsoport legjobbja maradt távol a versenytől. A ceglédiek közül Pálinkás Miklós szere­pelt a legjobban, hat induló között a második helyet sze­rezte meg. Ugyanekkor Ceglé­den II—IV. osztályú felnőtt, kötöttfogású viadalra került sor. Az 54 induló közepes szín­vonalú versenyt vívott, de azért akadt egy-két igazán jó összecsapás is. 82 kg-ban: 2. Nagy Ferenc, 100 kg-bán: 2. Váss György. Nehézsúlyban: 2. Szűcs Sándor. Labdarúgás: Az országos ifjúsági bajnok­ság szegedi csoportjában sze­replő ceglédi fiatalok Oroshá­zán vendégszerepeitek: senyen elsők lettek és 5 ezer forint pénzjutalmat kaptak. Az intézet 2. sportcsapata, amely szintén indult, megszerezte a második helyet és az ezzel já­ró 3 ezer forintot. Az egyéni küzdelmekben a ceglédiek az első tizenkét helyen végeztek, s jutalmul sportfelszerelést kaptak. Orosházi MTK—Ceglédi VSE 2:1 (2:1) CVSE: Túróczi — Réczei, Hajdú, Zsilka, Szanyi, Kenéz, Kovács, Ecser, Schmiik, Szabó, Nagy. Jól kezdett a Cegléd, 1:0-ra vezetett, de ezután több biztos helyzet is kimaradt, így a hazaiak győztek. Góllövő: Ecser. Teke: Az NB Ill-ban: Bp. Épfu—Bem SE 5:3 2352—2537 Jók; Hlagyvik (454), Hollósi (430), Szira (421). A tavaszi utolsó fordulóban a Bem SE elvesztette hazai veretlenségét, három-három egyéni győze­lem után a jobb faeredmény döntött a hazaiak javára. A csapat a szoros élmezőnyben, a 4. helyen várja az őszi foly­tatást. Özdon rendezték meg a területi egyéni bajnokságot, a 32 induló közül a legjobb 12 jutott be az országos vi­déki döntőbe A KÖZGÉP SE játékosa. Tomyosi Lajos ki­tűnően szerepelt, a 200 guritá- sos versenyen 834 fával kihar­colta a továbbjutást. U, L. VÖRÖSKERESZTESEK SZERVEZIK Véradónapok a községben SPORT Eredmények három sportágban Kimaradt több biztos helyzet L i

Next

/
Oldalképek
Tartalom