Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)
1976-05-20 / 118. szám
1976. MÁJUS 20., CSÜTÖRTÖK 5 vAnfon Mozgalom a szociali A fejlődés tervei Tápiószentmártonban Tudományos akadémiák együttműködése Rendhagyó akadály Építkezések többnyire két okból nem indulhatnak meg időben, vagy mert nem fedezi a költségeket a rendelkezésre álló pénz, vagy pedig, mert sehogy sem akad kivitelező. Halásztelken azonban a száz személyes óvoda és 60 csecsemő részére a bölcsőde építésére rendelkezésre áll az anyagi fe. dezet. Hozzájárult a megyei tanács, a Csepel Vas- és Fémmű, a Duna Tsz, több szocialista brigád és a lakosság jó része, úgyhogy pénzben és társadalmi munkában már 12 millió forint a felajánlások értéke. De a felajánlások még mindig folynak, tehát anyagiakban nemcsak nincs, nem is lesz hiány. Kivitelezővel is megállapodott már a községi tanács. A tököli Vörös Csillag Tsz építőbrigádja elvállalta a munkát, mégpedig rövid határidőre. Ez év végéig elkészülne az óvoda meg a bölcsőde is, ha rövidesen hozzákezdhetne. Nem kezdhet azonban, mert tervdokumentáció nélkül, hogyan foghatna bele. Hogy-hogy nincsen terv, talán bizony a tanács elmulasztotta megrendelni? Szó sincs róla, elkészítésével megbízta - a Szövetkezeti Tervező Vállalatot és az a megrendelést visz- sza is igazolta. Sajnos azonban azzal, hogy a tervet csupán novemberben szállíthatja. Márpedig, ha csak akkor jut a terv a tanács kezébe, ebben az évben nemhogy befejeződne, de jóformán már el sem kezdődhet az építkezés. A tanácsnak viszont eltökélt szándéka, hogy még az idén tető alá hozza az annyira szükséges két gyermekintézményt. Ezért hát úgy döntött, hogy nem vállalatra, hanem építészre bízza a tervezést, aki társadalmi munkában, de rövid határidőre el is készíti. Erre irányuló tárgyalásokat többekkel is folytat most a tanács és biztosra veszi, hogy egyhamar megtalálja a megfelelő tervezőt. Akkor azután még a nyáron megkezdődhet az építkezés, sőt remény lehet rá, hogy jövő év elején benépesül a halásztelki új óvoda és bölcsőde. A Nehézvegyipari Kutató Intézet szakemberei új, nagy hatású szert állítottak elő melynek alkalmazásával a laboratóriumi és az üzemi kísérletek tapasztalatai szerint csaknem másfélszeresére növelhető a paradicsom, a bab és a napraforgó terméshozama. A Nevirol elnevezésű termésho- zam-fokozó anyag vizsgáztatáA tápiószentmártoni nagyközségi tanács vezetőire nem kis felelősség hárul az elkövetkező öt esztendőben. Feladatuk, hogy gondoskodjanak 6200 ember ellátásáról, munkalehetőségeiről, szociális és kulturális szükségleteik kielégítéséről. A IV. ötéves tervben ötven- nel több az óvodai hely. Ez azt jelenti, hogy a három— hat éves korú gyerekek fele óvodába jár, átlagosan többen, mint a nagytkátai járás más községeiben, de ez még mindig kevés. Újfaluban feltétlenül fel kell építeni — társadalmi összefogással, az V. ötéves tervben — egy 50 személyes új óvodát. Nyolc tanteremmel bővült az általános iskola, de még mindig van olyan osztály, ahol két műszakban folyik a tanítás. Elengedhetetlenül szükséges további tantermek építése, hiszen a népesedéspolitikai határozatból fakadó előnyök következtében itt is nő a születések száma. Javult a kommunális ellátás. A nagyközség belterületét teljes egészében, a külterületeken pedig a sűrűn lakott részeket villamosították. Jelentős eredmény ez, hiszen a lakosság mintegy 20 százaléka külterületen él. A közvilágítás viszont elavult, korszerűtlen. A következő öt évben elsősorban ezt kívánják megoldani; ötszáz ezer forinA tanácsok gondjaiba aján- | lotta a muzeális értékű iskolai könyvtárakat az Oktatási | Minisztérium: félszáz középiskolai könyvtárban sok ezer, 1801 előttről származó kiadványt vettek számba. Ezek átvészelték a történelem viharait, viszonylag jó állapotban maradtak ránk. Zömmel értékes pedagógiai, sát befejezték, s az eredmények egyértelműen jó tulajdonságait bizonyítják. A toxi- kológusok megállapították, hogy a növényekben 2—3 hét alatt teljesen lebomlik, a biológusok pedig azt tapasztalták, hogy elsősorban a virágok kötődését teszi teljesebbé és ezáltal növeli a hozamot. tot költenek a közvilágítás korszerűsítésére. Az idén 60, jövpre 40 higanygőzlámpát szerelnek fel a Fő úton, a Kossuth Lajos utcában és a Vörös Hadsereg út egy részén. Bővült a vízvezeték-hálózat. Ma már kevés olyan hely van Tápiószentmártonban, ahol 100—150 méternél tovább kell gyalogolni az egészséges, jó ivóvízért. Az idén új artézi kutat fúrnak, s öt év alatt 5 millió 950 ezer forintot fordítanak 32 kilométer vízvezeték kiépítésére. A IV. ötéves tervben hat lakással járultak hozzá a pedagógusok letelepítéséhez, 1980-ig újabb négyet építenek. Mintegy 75 kilométer a nagyközség járdáinak hossza, melyből 11—12 kilométer szilárd burkolatú. 1980-ig 270 ezer forintot terveznek járdaépítésre. Hogy ‘ ebből milyen hosszú járda épül, az elsősorban attól függ, mennyi társadalmi munkát vállal a lakosság. A tanácsi utak karbantartására öt év alatt 187 ezer forintot költenek. De nemcsak az anyagi, szociális, hanem a kulturális igények is nőnek Tápiószentmártonban. Ezért, vált szükségessé a könyvtár bővítése, olvasóterem kialakítása. A jövőben sem törekednek minősített sportolók nevelésére, hanem a tömegsport céljára altörténelmi, kultúrtörténeti ritkaságok. Az iskolák több száz esztendős múltjának emlékei, de ma is hasznosíthatók az iskolai oktatásban. A tudományos kutatók számára értékes forrásanyag. Nemzeti örökségünket gazdagítják — mondotta Kisfaludi Sándor, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum osztályvezetője. — Nem heverhetnek tovább kedvezőtlen körülmények közt összezsúfolva. Az Oktatási Minisztérium irányelveket adott ki az iskolákat fenntartó tanácsok számára: gondoskodjanak a muzeális értékű könyvek megfelelő elhelyezéséről, szakszerű feltárásáról és restaurálásáról. A soproni, 1557-ben alapított Berzsenyi Dániel Gimnáziumban — ahol 1674 XVI— XVIII. századi nyomtatványt őriznek — már katalogizálták a régi könyvállományt. A nagykőrösi Arany János Gimnáziumban szintén. ígv bukkantak rá — mint már lapunkban megírtuk — Apáczai Csere János Magyar Enciklopédiájának 1653-as kiadású, eredeti példányára. A nagv- becsű emlékek hasonló törődést igényelnek máshol is — hangsúlyozták a szakemberek. kalmas sporttelepet kívánnak építeni toob sportág számára, melyre 500 ezer íorimtot irányoztak eiő. Nem célszerű a további ipartelepítés a nagyközségben. Az a feladat, hogy a nagykátai Telefongyár és a tá- piószelei KGYV gyáregység munkaerőigényének kielégítését segítsék és támogassák a helyi Aranyszarvas Tsz, valamint a Tápiószentmárton és Vidéke ÁFÉSZ tevékenységét. A következő éveikben bővítik a nőiszabó szövetkezet telephelyét, ahol mintegy 80 ember foglalkoztatására nyílik lehetőség. A tanács felhívással fordult a tanácstagokhoz, hogy körzeteikben ismertessék a lakossággal az V. ötéves tervet és mozgósítsák őket, hogy tevékenyen, minél több társadalmi munkával járulhassanak a végrehajtáshoz, A nagyközségben tartott járási május elsejei ünnepségen közzétették a tanács, a helyi pártszervezet, a téesz, az ÁFÉSZ, a takarékszövetkezet és a művelődési központ által indított Szocialista faluért mozgalom felhívását A mozgalomban részt vehet minden szocialista, vagy a címért küzdő brigád, sőt, alakíthatnak úgynevezett közönségcsapatot is. Céljuk elősegíteni az MSZMP művelődéspolitikájának megvalósítását, a dolgozók szakmai, politikai, kulturális ismereteinek bővítését, a szocialista brigádmozgalom követelményeinek teljesítését. Alapos felkészülés után november 12-én, a község fel- szabadulásának évfordulóján nyilvános vetélkedőn adnak számot ismereteikről a hat— tíz fős csapatok, a művelődési központban. T. Ágoston László A perbáli tanácsházán minden társadalmi névadó ünnepségen elszavalják az úttörők József Attila Altatódal című költeményét. Ha valaki azt hinné, hogy ez véletlen, nagyon téved. Az ok egyszerű: József Attila évtizedekkel ezelőtt a jelenlegi tanácsháza épületében — ami akkoriban még faluszéli erdészház volt — írta az Altatódalt. A helyi erdész jó ismerőse volt, akit gyakorta felkeresett, s a költő gyorsan megszerette a dombok közt fekvő csendes, nyugodt környéket. Mindig szívesen pihent itt. Szakit időt A perbáli krónika írója, Molnár Zoltán, az Altatódal keletkezéséről szóló hiteles Öt évre szóló együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar Tudományos Akadémián szerdán. Az együttműködési szerződést magyar részről Tamássy István akadémikus, elnökségi tag, NDK-részről Eberhard Wojahn, az NDK Mezőgazdaságtudományi Aka. epizóddal kezdte beszélgetésünket. Beosztását, funkcióit még felsorolni sem könnyű: a helyi általános iskolában a mezőgazdasági gyakorlati foglalkozásokat vezeti, a község párttitkára, az úttörőcsapat vezetője, s mindemellett a művelődési ház igazgatója. Tengernyi elfoglaltsága mellett is szakít magának időt a krónikaírásra. Vajon miért? — Olyannyira érdekel a múlt, történelmi emlékeink, hagyatékaink felkutatása, hogy enélkül már nem tudnék meglenni. Ha nem csinálhatnám, hiányozna valami az életemből. Tizenegy esztendeje érkezett a váci járásbeli Csővárról — az ottani általános iskolából — Perbálra. Hamar megkedvelte a budai járásban fekvő községet, s 1968 óta aktívan részt vesz a krónikaíró mozgalomban. Kutatásai révén örvendetesen gyűlik az anyag, s a község múltjának feltárásában már eddig is figyelemre méltó eredményeket ért el. Ezek közül feltétlenül érdemes megemlíteni néhányat. Pap vagy katona ? Molnár Zoltán véleménye szerint Perbál — ezt dokumentumok bizonyítják — 1330- tól lakott település. S honnan ered a község neve? Az írásos, illetve tárgyi emlékek két lehetőségre utalnak, s mindegyik ugyanahhoz a névhez kapcsolódik. Az egyik az 1330- as évekre nyúlik vissza: a i telki apátság birtokának volt egy Perbaldus nevű papja, aki a település ügyes-bajos dolgait intézte. A másik variáció szerint a falu területén a római korban postaút vezetett, s ezen haladt keresztül egy Perbaldus nevű katona. Egyébként ez utóbbi feltevést igazolja az a 115 évvel ezelőtt megtalált ledémiájának alelnöke írta alá. öt közös kutatási témában állapodtak meg: ezek a kukoricanemesítés, a hibridbúza-ne- mesítés, a talajok tápanyagforgalma, a háziállatok vírus- fertőzöttsége és a sertéstenyésztés. let, amelyre Bányász József traktoros — ma már nyugdíjas — bukkant: ekéje két, ebből a korból származó kőoroszlánt forgatott ki a földből. Ügy tudják, hogy a rómaiak a kőoroszlán mintázataival szívesen díszítették kapufeljáróikat. Molnár Zoltán vizsgálódásai, kutatásai folytán feljegyezte a pusztító erejű perbáli sorsfordulókat is. A török hódoltság idején például hatalmas tűzvész söpört végig e tájon, leégett az egész falu, s hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét lakott településsé válhasson. Az 1820-as évek elején ismét a lángok martaléka lett Perbál: porrá égett, s az életben maradottak is másutt kerestek boldogulást. Ma már a központban A felszabadulás után új házakat emeltek, a község szépen terjeszkedik azóta is Tök irányába. Amikor József Attila itt járt, az akkori erdészház — még a község szélén állt. Ma már ugyanez az épület a falu központjában található. Molnár Zoltán egyébként a helyi tanács felkérésére a helyi sportélet kialakulását, fejlődését is feldolgozza krónikájában, 1948-ig visszamenőleg. Ehhez nyújt majd számára nagy segítséget az a magnótekercs, amely a sportkör alapító tagjainak hangját örökítette meg. A pedagógus krónikaíró tovább folytatja kutatásait a jövőben is. S ha már sikerült minden adatot konkretizálnia, összeállítja Perbál krónikáját. S bár elfoglalt ember, ezt a tervét minden körülmények között megvalósítja. Mert úgy érzi, hogy múltunkat az utódoknak is ismerniük kell. F. G. PEST MEGYE LAKOSSÁGÁNAK SZOLGÁLATÁBAN textiltisztító szalonjaink Vác, Érd: expressz mosás, vegytisztítás 6. 24. 48, vagy 72 óra alatt FELVEVŐHELYEIM: a megye 58 oontján. Mosási határidő: 10 nap Vegytisztítási határidő: 8 nap Ceglédi, nagykőrösi, monori. vecsési és üllői felvevőhelyeinken az expressz mosás és o vegytisztítás hatórideie: 72 óra. MÉRETES SZABÓSÁGAINK: Cegléd, Nagykőrös, Ócsa. KÁRPITOSUZEMUNK: Budaörs, Budapesti út 24. Autó-üléshuzat, takaró, ponyva, bútorhuzat, függöny készítése. Minőségi, gyors, pontos munkával várjuk kedves megrendelőinket. PEST MEGYEI SZOLGÁLTATÓ ÉS CSOMAGOLÓ VÁLLALAT 1976. első felében megnyílik az ország egyik legkorszerűbben felszerelt ABC ÉLELMISZER-ÁRUHÁZA Munkatársakat keresünk: kereskedelmi vezetőket, szakképzett eladókat, pénztárosokat, továbbá segédmunkásokat Kulturált munkahelyek, gépesített berendezések. Jelentkezni lehet: az ÉSZAK-BUDAI MUNKÁS ÁFÉSZ Személyzeti osztályán, Budapest XII., Gaál József u. 6. uiriuUi ClZM-MMI «HttiFtU Sz. E. Paradicsomhoz, babhoz, napraforgóhoz Terméshozam-fokozó vegyszer Nagykőrös példája Értékes iskolai könyvtárak Hetente járnak a felvásárlók Az Allatforgalmi Vállalat Pest—Nógrád megyei kirendeltsége rendszeresen felvásárolja a háztáji állatokat. Örkényben hetenként járnak a felvásárlók. Alkalmanként mintegy S0 darab sertést és több szarvasmarhát vesznek át. Volt egyszer egy erdészház Készül Perbál krónikája i í i É