Pest Megyi Hírlap, 1976. május (20. évfolyam, 103-127. szám)

1976-05-19 / 117. szám

A járás üzemeiben, gazdaságaiban (II.) Tovább javult a központok kapcsolata a telephelyekkel és az üzemegységekkel Ingyenes , jogi tanácsadás A szakmaközi bizottság szer­vezésében holnap, május 20- án, délután 5 órától ingyenes jogi tanácsadás lesz Vácott, a párt- és tömegszervezeti szék­ház (Lenin út 45.) első emele­tén: a Váci Járási Ügyvédi Munkaközösség ügyeletes tag­ja válaszol a jogi vonatkozású Egy év és két hónap szabad­ságvesztésre ítélték, a bünte­tést fegyházban kell letölte­nie. További két évre eltiltot­ták a közügyek gyakorlásátóL (P) Leszállás után, vissza a starthelyre A kötél jó beakasztása a csöriés előfeltétele negyedévi eredményeket, s kiderült, hogy a termelés min­denütt egyenletesebb volt, mint egy évvel ezelőtt. Átla­gosan legalább 10 százalékkal teljesítették túl elmúlt évi eredményeiket. A kifizetett bérek több mint 4 százalék­kal magasabbak. A járási pártbizottság hatá­rozatot fogadott el a következő időszak feladatairól. Ezek sze­rint folyamatossá kell tenni az első negyedévben tapasz­talt lendületes munkát. A járási kiemelt beruházáso­kat folyamatosan ellenőrzik és segítik a pártszervezetek. Ahol lehetőség kínálkozik rá — ezt mindenütt megvizsgál­ják —, ott a határidőnél hama­rabb kell befejezni a munká­kat. Mivel a járási pártbizottság ülésén számos javaslat és hoz­zászólás hangzott el, elhatá­rozták, hogy azokat a gazda­ságpolitikai osztály sorra meg­vizsgálja, és segítséget nyújt elintézésükben. A felvetett gondok közül már említettünk néhányat. Közéjük tartozik még, hogy a termelőszövetkezetekben késve kapják meg a mű- trágyaszállítmányokat, hiányzik néhány régen meg­rendelt, modern erőgép. Szer­vezettebb, összehangoltabb munkára buzdítja a pártbi­zottság például az állatforgal­mi és húsipari vállalatot, az AGROKER-t, a tejipari válla­latot. Cs. A. (Vége.) HATÁRIDŐ: MÁJUS 31. Felülvizsgálják a szórakoztató helyeken játszó zenészek engedélyeit Vácott és a váci járásban is sokan rendelkeznek olyan engedéllyel, amelynek birtoká­ban játszhatnak zenekari tag­ként, vagy szólistaként a ze­nés szórakoztatóhelyeken, tánc­iskolákban. A Szórakoztatózenei Köz­pont váci irodájának tájékoz­tatása szerint, ennek az enge­délyformának a bevezetése óta több mint 10 év telt el, eny- nyi idő múltán szükségszerű­vé vált az engedélyek felül­vizsgálata és a nyilvántartás rendezése. A felülvizsgálat elsősorban a szakmai színvonal emelését szolgálja, ezért az érdekeltek­nek meghallgatáson kell részt venniük. Az 1-es csoportba azok tartoznak, akik a ven­déglátóipar területén is dol­gozhatnak, a 2-es csoportban pedig az alkalmi rendezvé­nyek muzsikusai. Május 31-ig lehet jelentkez­ni a Szórakoztatási Központ váci irodájában. A kiadásra kerülő új engedélyek 1980. de­cember 31-ig érvényesek. A jelentkezés elmulasztását az engedélyről való önkéntes lemondásnak tekintik. — A dunakeszi repülőté­ren mostanában élénk az élet. Sok fiatal álma, hogy a felle­gekbe szárnyaljon, a szélnél is sebesebben száguldjon az égbolt kék óceánján. Ez vonz­za minden évben ázokat, akik meg akarják zabolázni a gép­madarat, hogy vele a levegő ©rszágútjait járhassák. E szavakkal mutatkozott be Sarok József, a Könnyűipari Minisztérium és üzemei repü­lő, ejtőemyősklub.iának titká­ra, aki a repülőtér ügyelete­seként vállalkozott kalauzolá­sunkra. Negyven fecske — Nagy nap a mai a leg­ifjabb korosztály tagjainak, mivel életükben először emel­kednek a levegőbe, az orvosi vizsgálatok és a megfelelő re­pülőelméleti vizsga letétele után. — Rohács Etelka már ta­valy jelentkezett nálunk. Nem töltötte még be 15. évét sem, de a repülés iránti vágya megalapozott volt. A nehéz orvosi vizsgálatok letétele után, nekilátott a tanulásnak, anélkül, hogy a magasba emelkedett volna, az első fel­adat-végrehajtásra. A mostani repülés neki egyben születés- napi ajándék is, ami egész életében emlékezetes marad. — Bagó Imre, az Irinyi Já­nos Vegyipari Szakközépisko­la tanulója sem sokkal több, mint 15 éves. Egy iskolai munkára éppen a dunakeszi repülőtér mellé mentek szü­retelni, a múlt év őszén. Több kollégiumi társával azután felkeresett bennünket. No­vembertől márciusig alapos elméleti tanfolyamot tartot­tunk részükre. Leszállása után azt mondta, hogy azt, amit repülés közben érzett, egyetlen tankönyvben sem le­het leírni, olyan csodálatos. — Cserfalusi László a hon­védségnél szeretett volna szuperszonikus pilóta lenni. Az orvosi vizsgálatok arra nem találták alkalmasnak, de időközben megszerette a re­pülést. Rendszeresen járt a klubba, üzemnapjainkra, s ma ő is úgy száll fel, hogy az is­kolanégyszög egyenesein átve­szi a gép vezetését. Terve, hogy műrepülő legyen. — Borsányi Kinga a Bőr­és Cipőkellék Kereskedelmi Vállalatnál dolgozik. Az egyik újságban olvasott a repülősök életéről és belekóstolt ő is. Az első startja sikeres volt Re­méljük, sok hasonló követi. — Mózel László Budaörsön lakik. Az ottani repülőtér és az otthona között az M—7-es országút húzódik. Egy hónap­pal később jelentkezett, mint ahogy a tanfolyam kezdődött, de hiányait pótolta. Éppen most ő van odafent, az egye­nesekben jó az iránytartása. Élethivatásának is a repülést akarja választani, természete­sen addig még sokat kell ta­nulnia és gyakorolnia. — Ebben a szezonban negy­ven fecskét tanítottunk meg repülni. Szárnyrabocsátásuk külön ünnep számukra Ma vették át életükben először a repülőgép irányítását, de re­méljük, hogy júliusi repülőtá­borunkban már oktató fel­ügyelete nélkül engedhetjük fel mindnyájukat. Mindenki nekilátoft — Az utóbbi két esztendő­ben teljes klubunk bekap­csolódott a körletépítkezésbe. A repülőtéren szállást, für­dőt és mosdót építettünk, 40 ember részére. A munka nagyságára jellemző, hogy míg kiadásunk 565 ezer forint volt, a létesítmény mai érté­ke meghaladja az egymillió forintot. A munkából okta­tóink és idősebb repülőink is példamutatóan vették ki ré­Sarok József klubtitkár szűkét. A terveket Palotai László készitette, aki vitor­lázó szakosztályunk vezetője, ezüstkoszorús pilóta, a vil­lanyszerelés Tetzl György munkája, Tetzl György egyéb­ként oktató és szintén ezüst­koszorús pilóta. A vízvezeték szerelését Pifkó Gyula, a kez­dő csoport oktatója, ezüstko­szorús pilóta irányította. A munkavezető, a rajzok sok­szorosítója Nyíró Lajos volt, aki már 20 éve repül, ezüst­koszorús pilóta, és ő szervezi minden évben a csörlőkezelő, valamint a traktorvezető tan­folyamokat is. Tót Ferenc, a klub politikai felelőse is több mint 20 esztendeje emelkedett először a magasba. Ma már nem repül, nyugdíjas, de munkáját, a fiatal nemzedék segítését önként vállalta. Nyolcas Miklós, Nagy Miklós és Pataki László a betonozás, falazás és a földmunkák meg­szervezéséért áldozott számta­lan társadalmi munkaórát. Mindhárman C-vizsgás piló­ták, és három esztendeje vesznek részt a klub munká­jában. Kedvező körülmények — Nyolc éve, 1968 óta re­pülünk Dunakeszin. A repülő­tér talaját is karban kell tar­tanunk. Tavaly kezdtük a ta- lajegyengetési és füvesítési munkákat, amiket az év ele­jén fejeztünk be. — A jövő repülőgép vezetői kedvező körülmények között kapják meg mindazt, ami el­méleti és gyakorlati tudásuk fejlesztéséhez szükséges. A sportrepülés, a katonai elő­képzés és a civil repülés itt kezdődik. Aki pedig egyszer felszállt, az nem tudja többé kivonni magát a repülés vará­zsából. A váci járási pártbizottság legutóbbi ülésén, melyen az ötödik ötéves terv és az idei miunkák indulásával, valamint a gazdasági tervezés helyi kérdéseivel foglalkoztak, meg­állapították, hogy tovább javult a vállalati központok és telephelyek kapcsolata, tovább bővült a termelési együttműködés köre is. Hasznos kezdeményezés a munkásvándorlás megakadá­lyozására Szob környékén, hogy az ÁFÉSZ és az üzemek vezetői megállapodtak, nem alkalmazzák egymás „vándor­madarait”. A Dunakeszi Járműjavító 31 üzemmel és szövetkezettel áll munkakapcsolatban, a kemen­céi Vegyesipari Ktsz és a nagymarosi ipari szövetkezet nagyvállalatok részére készít alkatrészeket. A mezőgazda- . Ságban folyik a szobi gyü­mölcsfeldolgozó és a Vác környéki szarvasmarha-te­nyésztő társulás tevékenységé­nek kiterjesztése a járásra. Egyre több szövetkezet érdek­lődik az Alagi Állami Gazda­ság és a bernecebaráti terme­lőszövetkezet termelési rend­szerei iránt. Juhtenyésztési „egyszerű gazdasági egyesü­lést” szerveznek. A szokolyai termelőszövetkezet dugókat készít a szobi gyümölcsfeldol­gozónak. faipari munkákat vé­gez a szervezetileg szintén a járáshoz tartozó budapesti Blagoev Tsz-nek. A termelőszövetkezetek ha­tékonyan segítik a háztáji és a ház körüli gazdaságokat. Aliig akad már olyan szövetkezet, melyben ne neveztek volna ki felelős vezetőt a háztáji gaz­daságok segítésére. Több fel­szólaló is panaszolta, hogy az állatforgalmi vállalat késik a szerződésekkel, egyelőre kevés a hizlalás­ra alkalmas malac. Elhangzott, hogy a püspök­hatvani szövetkezet sem vál­totta be ígéretét, mely szerint, ellátja hízó alapanyaggal az érdeklődőket. Örömmel számolt be az Ala­gi Állami Gazdaság vezetője, hogy örvendetesen emelkedik a tejhozam, de gondot okozott, hogy a tejipari vállalat né­hányszor nem tudta elszállí­tani a tejet, s így az hektoli­ter számra ment tönkre. A példa nem egyedüli, ugyan­ilyen gonddal küzdöttek a perőcsényi termelőszövetke­zetben is. Elkészültek a tanácsok pénzügyi tervei, Az idén 130 milliő, öt év alatt 681 és fél millió fo­rintot költhetnek község- fejlesztésre. Néhány üzemben és szövet­kezetben megbízható számok alapján tudták összehasonlí­tani a tavalyi és az' idei első Udvari Gábor A tárgyalóteremből Fegyvert talált, elrejtette Juricskai Mátyás 32 éves váci lakos parkosításban dol­gozott, és munka közben rbzs- dás forgópisztolyt talált, hat lőszerrel. Magához vette a fegyvert, elrejtette, majd meg­kérte egyik lakatos ismerősét, hogy javítsa ki szerzeményé­nek hibáit, tegye a pisztolyt üzemképessé. A kérés teljesítésére nem került sor, mert a rejtegetésre fény derült, s Juricskai lő­fegyverrel való visszaélés miatt bíróság elé került. Egy­évi szabadságvesztésre ítélték, de az ítélet végrehajtását két­évi próbaidőre felfüggesztet­ték. Fizet ezer forint pénzbír­ságot is. Az igazságügyi szakértő vé­leménye szerint a fegyver ki­javítás nélkül is működőképes, emberi élet kioltására alkal­mas. Az ítélet jogerős. Nyakoncsípctl kabáttolvaj A 30 éves Csiszár József Vácott, a főtéri, föld alatti Révkapu borozóban italozott. Szóváltás támadt az üzletveze­tő és egy hangoskodó csoport között, Csiszár felhasználta a zűrzavart, és három kabátot felvitt a térre, ott a sövények aljában elrejtette, majd visz- szament, de vérszemet kapva, egy negyedik kabáttal Indult ismét a felszínre. Rajtavesztett, tetten érték. Visszaesőként elkövetett lo­pásban mondta ki bűnösnek a Váci Járásbíróság büntetőta­nácsa. VÁC I NAPLÓ A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VACI JÁRAS ÉS VÁC VÁRÓ S R ÉSZERE XX. ÉVFOLYAM, 117. SZÁM 1976. MÁJUS 19., SZERDA Először a levegőben Aki pedig egyszer felszállt... x<v . v/.v v.-.v w.v • • ■ < ■ v.vw.wwm'.vw iwjkvM'WMMW'sy-' • ■: §1 ' l < ' • •... .... A levegőben YVonke Rezső felvételei kérdésekre. < i i Indulás előtt, a starthelyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom