Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-01 / 78. szám

ABONYI KRÓMKA Zászlót ajándékoztak a csapatnak Ünnepség a háromszázadik évfordulón A csapatzászlóra minden raj emlékszalagot kötött Gyuráki Ferenc felvétele Névadója születésének 300. évfordulójáról emlékezett meg • az abonyi 4459. számú II. 1 Rákóczi Ferenc úttörőcsapat, a Somogyi Imre Általános Iskola tornacsarnokában. A rendezvény az abonyi Rákó- czi-ünnepségek része volt: az ünnepségek március 22-től április 10-ig zajlanak le a nagyközségben. Az ünnepi csapatgyűlésen megjelentek a nagyközség vezetői, a telepü­lés mezőgazdasági és ipari munkahelyein, dolgozó II, Rá­kóczi Ferenc szocialista bri­gádok képviselői. A csapatvezetőség díszpa­rancsát Törőcsik Mária ol­vasta fel, majd elmondta, hogy azokat a feladatokat, melyeket névadójuk emléke tiszteletére vállaltak, teljesí­tik az őrsök és rajok. Az év­forduló szellemében készültek a tanulmányi versenyekre, melyeken többen szép ered­ményt értek el. Nagy László nyolcadikos úttörő a járási matematikai versenyen első, a megyein harmadik lett, Gál László nyolcadikos fizikából járási első és megyei második, Krupincza Tibor a történe-1 lem tantárgyi versenyen járá­si győztes. A tanulók részt vettek a Kaposvárott megrendezett or­szágos úttörő rajzpályázaton, Mészáros Klára, valamint az úttörőcsapat oklevelet kapott. A II. Rákóczi Ferenc úttörő- csapat tagjai eredményesen szerepeltek nemrég a Kinizsi Kupa versenyen, és a helytör­téneti vetélkedőt is megnyer­ték. Az évforduló alkalmából irodalmi, helytörténeti és rajzpályázatot hirdettek, va­lamennyinek sok részvevője volt, alapos felkészülésről tet­tek tanúbizonyságot. Sikere volt a Ki tud többet II. Rá­kóczi Ferencről? című vetél­kedőnek, az irodalmi pályá­zatnak, melynek győztese a hatodikos Vadas Mária lett, Gulyás Nándor pedig külön- díjat kapott Pro patria et li­bertate című dolgozatáért. A helytörténeti pályázat nyerte­se Krupincza Tibor, a raj­zolók közül Tóth Tibor út­törő és Oláh Mária kisdobos lett. Jól szerepeltek a rajok az iskolai Rákóczi Kupa terem- kézilabda-tornán, melyen több vidéki csapat is szere­pelt. A Gyálon megrendezett Rákóczi-iinnepség versenyein szintén kivágták a rezet az abonyi gyerekek. Az ünnepi csapatgyűlésen megjelent szocialista brigádok nevében Korbély Miklós kö­szöntötte az ünneplőket, majd Túróczi Sándor és Mucsi Sán­dor adta át azt az emlék­zászlót, melyet az építőipari szövetkezet, az Üj Világ Tsz növénytermesztő és állatte­nyésztő brigádja, a sertés­kombinát, valamint a Volán 1/11. Vállalat helyi telepének II. Rákóczi Ferenc szocialista brigádja készíttetett az úttörő- rőcsapat részére, a 300. évfor­duló ünnepségére. A csapatgyűlés színes iro­dalmi műsorral ért véget. JEGYZET Percek és munkafegyelem A beszélgetés a napokban hangzott el az abonyi helyi járaton. — Űjabban ilyen korán uta­zol? — Igen. Szóvá tették már bent, hogy vegyük tudomásul, a munkaidő nyolckor kezdő­dik, perccel sem később, így egy vonat járattal előbb kell indulnom, hogy időben beér­jek.. Hát nálatok? — Nálunk sem veszik jó néven a késést. ★ Az egyik abonyi pártalap- szervezet beszámoló taggyűlé­sén a vezetőség keményen bí­rálta, sőt, név szerint felsorol­ta azokat, akik vétenek a munkafegyelem ellen. — Általános rendnek kell lenni — mondta a párttitkár. — Tűrhetetlen állapot, hogy egyesek már délután négykor menetkészen hazaindulnak, amikor a munkaidő fél ötig tart. A Mechanikai Művek gyár­egységében megszüntették, hogy a dolgozóik ügyes-bajos dolgaikat munkaidő alatt in­tézhessék, e címen a munka­helyet elhagyhassák. Kivételt csak' igen indokolt esetben tesznek. Hasonló kezdeményezésre, intézkedésre másutt is találni példát. Sajnos, nem kevés az a hely sem, ahol azt mondják, miért épp ők kezdeményezze­nek, ha másutt elnézik a késé­seket, a munkahelyi üresjára­tokat? S egy sor érvet felso­rakoztatnak, a maguk védel­mére. A munkafegyelem, a mun­kaidő teljes kihasználása kö­zös ügy. Követni kell azokat, akik megtették a kezdeti lépé­seket. (-i -c) PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JAPAS ES CEGLÉD VÁROS R XX. ÉVFOLYAM, 78. SZÁM 1976. ÁPRILIS 1., CSÜTÖRTÖK Szebbek, tágasabbak A művelt, olvasó népért Kiváló könyvtár, kitüntetett könyvtárosok Sokoldalúbban képezi ön­magát, aki felfedezte az olva­sás élvezetét, megszerette a könyveket, mert nemcsak a tartalmas időtöltés, a jó szó­rakozás eszköze a könyv, ha­nem az önművelés, az isme­retszerzés segítője is. Az ol­vasó ember fogékonnyá válik a kultúra, a művelődés, a tu­dományok különböző ágai iránt, személyisége gazda­gabb, sokszínűbb, teljesebb lesz, ezért egyre nagyobb sze­repük van a könvtáraknak községeinkben. A járás veze­tői, a közművelődés szakmai irányítói nagy gondot fordíta­nak az intézményhálózat fo­kozatos fejlesztésére. Az előző években tovább javultak a tárgyi feltételek, szebbek, tágasabbak lettek a könyvtárak. Üj gyermekrészleggel gya­rapodott a jászkaraje- női, a törteit és az abonyi könyvtár, Dánszentmikló- son a tanácsháza épülete adott hajlékot a köny­veknek. Lényegesen javult a szemé­lyi állomány, hiszen 1970-ben csupán négy főfoglalkozású könyvtáros dolgozott, a múlt évben már tizenkettő. Rajtuk kívül tizennyolc fiókkönyv­tárost tartanak számon. Az erkölcsi megbecsülés meg­nyilvánulása, hogy öt év alatt hárman A szocialista kultú­ráért megtisztelő kitüntetés­ben részesültek, egyikük mi­niszteri dicséretet érdemelt ki. Az albertirsai könyvtár' 1974 óta őrzi a kiváló címet. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak 1974. évi határozatából adódóan, a munkásosztály művelődési feltételeinek javí­tása a jelenlegi feladat. A munkások és a parasz­tok olvasóvá nevelése ép­pen olyan fontos, minit a KISZ-korosiztályú fiatalo­ké. Különösen indokolt az álta­lános iskolások megnyerése. Az ő megnyerésüket szolgál­ja a könyvtárak és az iskolák kapcsolatának erősítése. Az együttműködés nélkülözhetet­len, hiszen a könyvtár sajá­tos lehetőségeivel segítheti az iskolai oktatást. Ezt példázzák a falai közt tartott órák, ame­lyek a különféle tantárgyak­hoz kapcsolódnak, a szervezett könyvtárlátogatások, a cso­portos foglalkozások. Helye­sen kapcsolódik ebbe az Út­törők — az olvasó népért mozgalom, a könyvtáros út­törőőrsök és rajok működte­tése. A nyári napközis foglal­kozásoknak is rendszeres színhelye a könyvtár. A már felserdült fiatalok, a KISZ-korosztályba tartozók igényeinek felkeltése és ki­elégítése ugyancsak fontos. Abonyban például külön sze­mélyt jelöltek ki a könyvtár­ban, aki az ifjúsági szolgála­tot ellátja. Ifjúsági fórumokat, poli­tikai vitaesteket rendez­nek, etikai, esztétikai, jo­gi és egyéb ismereteiket gyarapítják. A forradalmi ifjúsági napok rendezvénysorozatához a könyvtárak a maguk eszkö­zeivel nyújthatnak segítséget. A járás községeiben adód­nak még megoldatlan felada­tai a könyvtárügynek, ám a fejlődés, a tartalmi munka színvonalának emelkedése így sem vitatható, a könyvtárak jól szolgálják a fiatalok és a felnőttek olvasóvá nevelését. Tamasi Tamás Példát mutattak Várostörténeti vetélkedő Mindannyiuk tudása gyarapodott A ceglédi kertészeti kutató­állomás szakszervezeti klubjá­ban a közelmúltban, 17 ver­senyző részvételével, izgalmas vetélkedőt szervezett és bo­nyolított le Surányi Dezső tu­dományos kutató: a kutató­állomás 5 szocialista brigád­jának tagjai vetélkedtek. A játék irányítója kérdé­Miniszteri dicséret Még többet tenni Fáradhatatlan, lelkes, jeles tanuló A diákok juta­lomban, dicséret­ben részesülnek kiemelkedő közös­ségi tevékenysé­gükért, jó tanul­mányi eredmé­nyükért. Az idén a munkaügyi mi­niszter 25 szak­munkástanulót di­csért meg. Pest megyében csupán egy tanuló érde­melte ki e meg­tisztelő elisme­rést: a ceglédi 203. Bem József Ipari Szakmun­kásképző Intézet tanulója, Détári Julianna. Az okle­velet Nagy Imre munkaügyi mi­niszterhelyettes adta át neki, ün­nepség keretében. Milyen utat tett meg idáig? Détári Julianna, amint a szakmunkásképzőbe került, nyomban bekapcsolódott az ottani mozgalmi munkába. A VII. számú iskolai KlSZ-alap- szervezet titkára lett. Az iskolai ünnepélyek nél­külözhetetlen szereplője: az iskolai énekkar tagja, verset mond, műsorösszekötő. Rend­szeresen részt vesz városi, me­gyei szintű szavalóversenyen és egyéb irodalmi jellegű ve­télkedőn. Legutóbb a Monoron megrendezett „Szép magyar beszéd" című versenyen is ott volt. Március 15-én a ceglédi intézetben tartott, a Pest me­gyei szakmunkásképző iskolák számára rendezett Bem József versmondóversenyen lett első. Tanulmányi eredménye je­les. Szorgalma, fáradhatatlan­sága, segí tőkés zsége példáké­pül szolgál diáktársai előtt, rendszeresen segít másokat a tanulásban, korrepetálással. Nevét ismerhetjük a Pest me­gyei Hírlapból is: rendszere­sen ír a ceglédi oldalra. Jó kö­zösségi munkájáért, jeles ta­nulmányi eredményéért tavaly nyáron kéthetes NDK és 10 napos lengyelországi út volt a jutalma. Vidám arcú, szőke hajú, barna szemű lány. — Örülök az eredmények­nek, a kitüntetésnek, de még sok feladat vár, még többet szeretnék termi tanulótársai­mért. Iskolámnak sokkal tar­tozom, hiszen itt tanulok, dol­gozom, itt élem az életem, s ha sikerül az elképzelésem, a jövőben ide szeretnék vissza­térni, az embereket, az ifjú­ságot nevelni. Horváth Edit sekben dolgozta fel Cegléd és a környező települések múlt­ját. Az izgalmas küzdelem elején minden résztvevő kérdésre, írásban válaszolt, melyet rögtön értékelt is a zsűri. A mezőny, az írásbeli fel­adatok megoldása után, ala posan széthúzódott. Ezután még minden versenyző 3 kérdésre válaszolhatott, majd a legjobb 6 versenyző küzdött a végső győzelemért. Tiszteletet érdemel az a nagy ügybuzgalom, amellyel készültek és érdeklődtek a brigádtagok a város múltja iráht. Példát mutattak más intézményeknek, vállalatok­nak, miként lehet hasznos és értelmes elfoglaltságot ad­ni a dolgozóknak. A honismereti vetélkedő végeredménye: 1. Szelényi Györgyné, 2. Marsi Arnold, 3. Havasi József né. Csapatban: megosztott 1. helyet érdemelt a Magyar Gyula szocialista brigád (Havasiné. Mezoné) és a Széchenyi szocialista brigád (Szelényiné, Juhász). Valamennyien többet tud­nak e vetélkedő után Cegléd és környéke történelmi múlt járói. (marik) Birkózás Ifjúsági A Ceglédi VSE birkózói öt versenyen vettek részt. A leg­jobban az ifjúságiak szerepel­tek, akik az országos vidéki egyéni bajnokságon kát első helyezést szereztek (Kovács és Kecskeméti), rajtuk kívül még Sípos jutott be az országos egyéni bajnokság mezőnyébe. Eredmények Szegeden az országos vidéki ifjúsági bajnokságon, kötöttfo­gásban: 52 kg-ban 1. Kecske­méti István, 5. Sípos Győző. Győrött a szabadfogásúnk találkoztak: 52 kg-ban 1. Ko­vács Béla. Kovács az első nap megsérült, így vasárnapi há­rom mérkőzését már nem tel­jes értékű harcosként vívta meg, ennek ellenére minden­kit legyőzött. Helytálló brigádok Fontos szempont a takarékossál Tizenhárom brigád verse­nyez a szocialista címért az abonyi Ságvári Endre Terme­lőszövetkezetben. Az idén 1 az eddiginél nagyobb gondot for­dítanak az anyag- és energia­takarékosságra, a művelődésre, újításokra, amelyekkel a ter­melést könnyebbé & olcsóbbá tehetik. Felszabadulási KISZ-hét Szónokverseny, népszokások A ceglédi Április 4. Közgaz­dasági Szakközépiskolában, a KISZ-hét alkalmából holnap, pénteken délután szónokver­senyt tartanak. Utána lakoda­lom lesz az iskolában: lako­dalmi népszokásokat elevení­tenek fel a diákok, verseket, mondókákat. Szombaton dél­után a KISZ-esek klubjában találkozót tartanak: vendégeik hazánkban tanuló, dolgozó külföldi fiatalok lesznek. A zeneiskolában • » Ünnepi koncert Vasárnap, április 4-én, dél­után öt órai kezdettel, a ceglé­di zeneiskola hangversenyter­mében ünnepi hangversenyt tartanak, felszabadulásunk és az iskola fennállásának 25. év­fordulója alkalmából: a zene­iskola tanárai lépnek közönség elé. Mezei futóbajnokság Negyedik a Ceglédi VSE Pécsett rendezték meg az országos vasutas mezei futó­bajnokságot, melyen a Ceglé­di VSE atlétái is elindultak, s értékes helyezéseket értek el; egy első helyet is sikerült szerezniük, a leány serdülő „B”-sek közt, csapatban. Az összetett pontversenyben a Ceglédi VSE, 6? ponttal, a negyedik helyen végzett. Eredmények Férfi ifjúsági: (kb. 5 km) 2. Szeleczki József 17:32.4, 3. Fekete Tibor 18:05. Csapatban: 4. CVSE 104 ponttal (Szeleczki, Fekete, Fa­bók, Viesotka, Babinszki). Fiú serdülő „B”: (kb 2000 m) 2. Juhász Tamás 7:27, 5. Szekeres Gáspár. Csapatban: 2. CVSE 61 ponttal (Juhász, Szekeres, Tarnovszki, Mezei, Varga). Női ifjúsági: (kb. 1800 m) 2. Plangár Ágnes 5:55.6. Csapatban: 3. CVSE (Plan­gár, Medgyes, Varga). Leány serdülő „B”: (kb. 1000 m) 2. Drávái Erika 3:33, 4. Drávái Judit. Csapatban: 1. CVSE 18 ponttal (Drávái E., Drávái J., Magyar). U. L. Részt vehet a magyar bajnokságon Győrben, a szabadfogású birkózó vidék bajnokságon, az ifjúsági versenyeken ötödik lett az abonyi Tóth Ferenc, és bronzérmet nyert Csaba Ti­bor, aki ezzel jogot szerzett a magyar bajnokságban való részvételre. sikerek Debrecenben felnőtt emlék- versenyt rendeztek, ott bét ceglédi indult, de egyiküknek sem sikerült a legjobb három között végeznie. Ugyancsak Debrecenben, országos ser­dülőviadal is lezajlott szabad­fogásban. A nagy mezőnyben a ceglédi fiatalok nem a leg­jobban. versenyeztek: 49 kg- ban 3. Berinszki Mihály, 57 kg-ban 3. Galambos József, 67 kg-ban 2. Győr János. Monoron, a területi úttörő „A” és „B” kategóriájú verse­nyen kevesen indultak. 32 kg- ban 1. Schaffenberger Csaba, 35 kg-ban 2. Galambos József, 45 kg-ban 3. Jakab László, 49 kg-ban 2. Sápi István, 3. Kocz- ka András, 53 kg-ban 1. Tarkó István. (ungureán) t

Next

/
Oldalképek
Tartalom