Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)
1976-04-22 / 95. szám
Tavaszi tárlatok Gödi tájak a Mednyánszky-tcrembcn Tavaszi pezsgés a tárlatokon. A közönség hosszú sorokban áll képek, szobrok előtt. A meny- nyiségi növekedéssel párhuzamosan új elgondolások is teret kapnak; költő és festő mutatkozik be együtt, munkás műgyűjtők kollekcióját láthatjuk, megyei tájak képei feldolgozásait is szemlélhetjük a fővárosban. .Vásznak a Kis-Dunáról Számunkra jelentős a XX. kerületi képzőművészek tavaszi tárlata a Pesterzsébeti Múzeumban, Jelentős azért, mert sokan festik az itt élő alkotók közül a Kis-Dunát Ráckevétól Soroksárig. Ledniczky Gyula, az Angyali-sziget akvareliistá- ja, Bodnár Ede ezúttal újra a ráckevei szerb templom egyik festői változatát küldte be a kiállításra, Pánti Imre is a folyót választja háttérnek. Bakallár József művei a tárlat erősségét jelentik, mértéket. Szigorú rend uralkodik képein, az élményeket feszült szerkesztés véglegesíti. Tóth Menyhért ezúttal nem főműveivel szerepel, de Kikiáltó-ia. esemény, szerzője méltán kapott magas állami kitüntetést. Bartl József ezúttal is jelentős értéket képviselő csendéletekkel mutatkozik be. A festői anyag rangját mellettük még Darabont Tamás és Lándori Angéla biztosítja. Bár a plasztika ezúttal csak Márkos Attila munkáira korlátozódik, a többi műfaj jelenlétét Katona Áron Sándor tűzzománcai, Juris Ibolya ba- tikjai, Czetényi Vilmos színes- monotvpiái, Misch Ádám rangos szitanyomatai képviselik. A rézkarcban Lux Antalnak jut főszerep. A pesterzsébeti Csiliben > nyílt meg a munkás-műpárto- lók nagy jelentőségű kiállítása is. Mintegy huszonegy gyűjtő közel száz alkotását láthatták az érdeklődők: Bortnyik Sándor, Bartl József, Pásztor Gábor, Misch Ádám, Nagy B. István, Bakallár József és Csohány Kálmán műveit. Érdekességként említhetjük meg, hogy Király János gyűjteményéből mintegy húsz Polák János-festményt válogatott a zsűri. Polák ■munkásfestő volt, s valaha innen indult pályafutása. Inspiráló valóság A Mednyánszky-teremben láthatók a Gödön élő Uhrig Zsigmond festményei április Uhrig Zsigmond: Duna-kanyar végéig. Világa a Dunakanyar. Szentendrén született, Rudnay Gyula volt a mestere a Képző- művészeti Főiskolán. Szorgalmas utazó, aki Bulgáriától Hollandiáig festői zsákmánnyal érkezett haza, de nap, mint nap képre hangolja környezete másként elomló értékeit. Philipp Clarisse jegyzi meg munkásságáról: A festői értékek és a mindenkihez szóló, közvetlen előadásmód adja, hogy a közönség és a kritikusok egyaránt nagyra becsülik, művészetét. Való igaz, hogy remekül ismeri a technikát, melyhez tiszta becsvágy, elmélyültség, szorgalom járul. Ez eredményezi életművének állandó lendületét, meg nem szakított ívét. Sokoldalú tematikában, formai felkészültségben. A nagymarosi táj, a horgásztanya, a holland kikötő, a delfti piac, a gödi patak, Verőce, az ősi láp, a rotterdami csatorna, a sume- ni török városrész, a szüret, a mátrai táj, a Balaton, az Ipoly, vagy az erdőrészlet; mind-mind vizsgálódásának tárgya. Fejlődésének további állomása lehetne Göd még alaposabb vizuális feltárása nagyobb méretű kompozíciókban. Szűkítve, a témát, így érhetne el még nagyobb mélységet Uhrig Zsigmond, Lira és ecset Szintén a hónap végéig várja vendégeit a Stúdió Galéria Tölg-Molnár Zoltán képeivel. Erős elvonatkoztatásokat láthat a szemlélő, s ezzel is illik megbarátkozni, hiszen ez a megközelítés is a festészet egyik lehetősége. Igaz, hogy csak az egyik, de Tölg-Molnár Zoltán szigorúan saját ösvényén jár, rejtvényszerű művei, nek magas műgondja biztosíték a jövőre. Katalógusának képeihez Tölg-Molnár Gábor versei társulnak, a testvére költeményei. Ebből idézünk olyan sorokat. melyek önmaguk határán túl a festményeket is jellemzik: kisöpört ég vagyok kezed fölött kószáló ujjaid csillagokra köt éjjelen fonod meg fényköteled szerteszét a szélben lengedezek. E költői, festői előkészület ígéri mindkettejük esetében a holnapot. Losonci Miklós Pest megyei rádióakció Sajtókonferencia a stúdióban Április 26-án a Pest megyei tanácsházáról jelentkezik a népszerű havi rádióműsor, a Sajtókonferencia. Az egyórás adás — mint már közöltük — Pest megye életével, fejlődésével, eredményeivel és gondjaival foglalkozik. A műsor házigazdái Cser- venka Ferencné, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára, és dr. Mondok Pál, a megyei tanács elnöke lesznek. A Sajtókonferencián ők válaszolnak majd országos napilapjaink és természetesen a Pest megyei Hírlap munkatársainak — valamint a műsor hallgatóinak — kérdéseire. A téma ezúttal nem kötött, a megyével kapcsolatos minden kérdésre választ kapnak az érdeklődők, s melyekre a műsorban az idő rövidsége miatt nem kerülhet sor, a Pest megyei Hírlap hasábjain jelenik meg április 26-án a felelet. A műsor kezdete tehát április 26-a, hétfő, este 7 óra 40 perc, s a Kossuth-adá sugározza. A kérdéseket az adás ideje alatt és előtte — a rádió legfrissebb információja szerint — déli egy órától műsorzárásig a 189—020, továbbá a 189—654-es telefonszámon várja a műsorvezető Petress István. Sok száz érdeklődő A napokban ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt a szentendrei szabadtéri Néprajzi Múzeum, ahol a Felső-Tisza vidéki tájegység népi építészeti épületeit és lakáskultúráját mutatják be. Koppány György (elvétele HETI FILMJEGYZET Blokád Jelenet a Blokád című szovjet filmből. Középen Mihail Uljanov, Zsukov szerepében. Ha egy háborús film címeként ez a szó áll, mindenki azonnal Leningrádra gondol. Valóban, a második világháborúban évekig körülzárt hős város átélte „a blokád” minden szörnyűségét. Nem egy alkotás — regény is, film is — készült már erről az időszakról, de még több mint harminc év után is van mit elmondani róla, van új, eddig még fel nem tárt oldala (emberi, erkölcsi, katonai) a témának. Alekszandr Csakovszkij az egyik legismertebb regényt írta — éppen Blokád címmel — Leningrád ostromáról és hősies védekezéséről. Mihail Jer- sov rendező most ezt a regényt filmesítette meg egy kétrészes alkotásban. (A forgatókönyvet maga Csakovszkij és Arnold Vityelj írta.) Pontosabban: nem a regény lefilmezése ez a mű, hanem a regény témájából filmre írt alkotás. Megmaradtak nagyjából a szereplői, s a cselekmény vonala. De — és ez természetes — kibővült néhány helyszínnel, s magával a film műfaja kínálta lehetőséggel. A Blokád eredeti formájában is tulajdonképpen krónika volt, az események tükre, regényszerkezetbe g , ágyazva, egyénített figurákkal, s tényleges történelmi személyekkel, mint például Sztálin vagy Hitler, meg a náci és szovjet tábornokok. Ez a krónikás műfaj a filmen még erősebben érvényesül. Olyan az egész mű, mint egy nagy eposz, állandó hősökkel, akik különböző viszontagságokon mennek át, s ha néha eltűnnek egyegy fejezetben, csakhamar újra előbukkannak. Széles ívű mesélés és drámai elbeszélés keveredik a filmben, s mellesleg megtudunk néhány érdekes, új, vagy eddig nem nagyon ismert tényt is. Példáé arról, hogyan kerül sor Voro- silov leváltására a várost védő frontszakasz parancsnok tisztségéről, s hogyan került e helyébe Zsukov marsall. Érdekesek ezek a katonaportrék mert a tábornoki arc mögött fel tudnak villantani egy másikat: az emberit. Sajátosar. mutatja be a film Sztálir. alakját is a háború kezdetén és még előbb, a náci támadás előtti időszakban. Ezek a részletek szinte a történelmi dokumentumfilm igényével készültek, ezért nagyon is várható, hogy a közönség különös érdeklődéssel fogadja majd a filmet. Már csak azért is, mert a fent említett érdekes tények mellett a film még igen jól elkészített harci jelenetekben is bővelkedik, s felvonultat néhány jól megfogalmazott figurát is. Ami a forgatókönyv, de egy kicsit a rendező szemére is vethető: a film meglehetősen sematikusan ábrázolja a nácikat, főleg a veze- tőket^S igen jót tett volna a filmnek, ha valamivel tömörebb, rövidebb. A háromórás vetítési idő túl soknak tűnik. A Blokád abba a sorozatba tartozik, amelybe Jurij Ozerov híres Felszabadítás sorozatának filmjei is: valóság, dokumentum és az irói fantázia ötvözete. Tegyük hozzá: alapjában véve érdekes, sikerre számot tartható ötvözete. A szerelmes Blume Borisz Godunov Muszorgszkij eredeti zenedrámája az Operaházban A XIX. század kimagasló zeneszerző egyéniségének, Me- gyeszt Petrovics Muszorgszkijnak, legjelentősebb operáját, a Borisz Godunovot újította fel, illetve mutatta be az Operaház. Ez a mű azelőtt Rimszkij- Korszakov átdolgozásában ugyanis már szerepelt a repertoáron, de most Muszorgszkij zenedrámáját az átdolgozás nélkül vitték színre. Muszorgszkij két változatban komponálta meg az operát. Ezúttal mindkettő értékeit felszínre kívánták hozni, a mű valamennyi képét eljátszották. A Puskin-dráma nyomán írt történet magva a nép és az uralkodó viszonya. A nép keresi a jó uralkodót, s Borisz, aki elhivatottságot érez, ígéretet is tesz a koronázáskor. De bűntudata — gyilkosság árán jutott trónra — és a körülmények meggátolják abban, hogy megbirkózzék a nehézségekkel. Nem tudja önmagát legyőzni, hisz nem lehet egyszerre cár és bűn télén ember; a kettő kizárja egymást. De nemcsak a néptől elidegenedett hatalom bukása a tragikus, hanem az önnön sorsa irányítására képtelen népé is. ÄZ Operalláz meglehetősen hosszúra szabott előadása — részerényei ellenére — sem váltja bie a hozzáfűzött reményeket. Egészét tekintve nem válik drámai operává, vagy hogy az eredeti elképzelésnél maradjunk: zenés népdrámává. Semmivel sem csökkentjük Muszorgszkij zeneszerzői zsenialitását, ha azt mondjuk, nem véletlen, hogy a drama- turgiailag és hangzásbelileg csiszoltabb Rimszkij-Korsza- kov-féle átdolgozás hódította meg a világ színpadait. Most, igaz, megismerkedhettünk az eredeti Borisz számos értékével. Ezek azonban inkább zenetörténeti, zene esztétikai kuriózumok. Muszorgszkij hang- szerelése töinör és nyers —ebben rejlik egyszerre érdekessége, ereje és egyben fogyatékossága is. A színpadra állí- tók joggal bíztak abban, hogy a Bartókon nevelkedett közönség ma már érti és értékelni is tudja majd a mű születése idején még meghökkentő akkordokat, a gyakori ütemváltásokat; azt az erőteljességet, melynek alapja a cicomákat nem tűrő gondolati hangszerelés. Csakhogy ez a közönség nemcsak érti és értékeli, hanem — éppen Bartók nyomán — igényli is azt a sok összetevőből álló hangszer- és hangzatszólás-kultúrát, amely- lyel az eredeti mű adósunk maradt. Indirekt úton kiderült, hogy Rimszkij-Korszakov változata cseppet sem avult el; az átdolgozó gondosan kimunkált, felépített, valahonnét valahova vezető és oda elérő drámaizenei folyamattá gyúrt Borisza komplexebb, színpadképesebb. Ennek az előadásnak a rendezői koncepciójáról már olyan látszólagos külső tényezők is vallanak, mint az egyes képek sorrendje, a felvonásbeosztás és a mű befejezése. A rendező Mikó András három felvonásban játszatja az operát. Az első — mely öt képet tartalmaz — igen hosszú. Ehhez képest rövid a második felvonás; a két lengyel kép, melyet csak fokoz az első — a korábbi előadásokon joggal kihagyott — kép idegensége, „súlytalansága”. Az úgynevezett forradalmi képpel zárul az előadás, azzal a nyilvánvaló törekvéssel, hogy a nép tragédiáját helyezze előtérbe. A Bolond záró áriája, melyben elsiratja az újból megcsalt szenvedő népet, így kevés. Nem tud az aránytalanul elnyújtott előadás végcéljává kristályo- sulni. Borisz halála színpadi- lag is, dramaturgiailag is megfelelőbb. A játék stílusát ezúttal is alapvetően meghatározzák a jelmezek és a színpadkép. For-. ray Gábor plasztikus elemekkel kiegészített vetített díszletképei és Márk Tivadar stilizált ruhái idézik az ikonfestészet világát, sajnos, meglehetős következetlenséggel. Ez a háttérvetítés egyszer díszletet pótol, másszor helyszínt jelez, vagy egyszerűen csak hangulatot. Előtte a díszletelemek viszont reálisak. A realitást az ilyen típusú történelmi zenedrámánál nem lehet felemás módon megidézni. A játéktéren egy fekvő kereszt formájú emelvény uralkodik — mintegy kiemelve a nép és a szereplők kálváriajárását. Elhelyezésével azonban gyakorta állja útját a szereplőknek. csökkenti és korlátozza elsősorban a kórus mozgásterét. A világítás, a fényeffektusok olykor érthetetlenül takarékoskodva a meleg, erős színekkel, pódiumjátékká alakítják még a szabadban játszódó, legéletteltelibb képeket is. Nem véletlen, hogy a Borisz műfajaként gyakran a kórusoperát jelölik meg: az igazi főszereplő benne a nép, azaz a kórus. Az Operaház együttese jól oldotta meg megnövekedett feladatát. Valóban nemcsak háttere a történésnek, hanem cselekvő részese. Az operát ezúttal is kettős szereposztásban mutatták be. A címszerepben Faragó András a bűntelenségért minden szalmaszálba megkapaszkodó uralkodót, Begányi Ferenc a családját szerető embert emelte ki; mindketten kellő színezéssel énekelték kényes szólamukat, Palcsó Sándor Bolondja néhány jelenetbe sűrített, tragikus igazmondás. A második szereposztásban kitűnő játékkal kelti életre Sujsz- kijt, az álnok udvaroncot. Gri- gorij Nagy János alakításában a megtestesült hatalomvágy. Rozsos István álcárevicse mintegy bábként sodródik a történelemben. ICováts Kolos, illetve Ütő Endre Pimenje a szükséges súlyossággal jelenik meg a történet sorsdöntő részeiben. Szőnyi Olga kicsit visszafogva, Takács Klára viszont melegebbre, érzőbbre formálja a nagyravágyó Marinát. A kisebb szerepet éneklők közül Szabó Anitát (dajka) és a két Varlaamot: Szalma Ferencet és Hantos Balázst emelhetjük ki. Oberfrank Géza és Nagy Ferenc, a két karmester egyformán jól és biztos . kézzel irányítja a színpadi játékot és a nehéz muzsikát. Dalos Gábor Nemrég egy román film (A színész és a vadak) kapcsán emlegettük a sikerfilmek divatteremtő erejét. Most itt egy új bizonyíték, ha más kategóriában is. Paul Mazursky amerikai rendező kétséget kizáróan a nagy sikerű érzelmes film, a Love Story ihletésére írta és rendezte meg ezt a filmet. Főhőse, Blume, a jól kereső ügyvéd, a hányódások, letörések, zsákutcák sorozata után ugyanoda jut el, ahonnan elindult: újra elveszi a feleségét, akitől elvált. Vagy ha el nem is veszi,> újra vele fog élni. Ez a „fordulat” már magában is elég érzelmes. Hát még az út, ami idáig vezet! Mert közben az történik — s ez a válás kiindulási pontja —, hogy a jeles ügyvéd, aki mellesleg imádja a feleségét, és hat éve úgy élnek együtt, mint a galambok, nos, Blume úr ágyba bújik kétségkívül igen vonzó küllemű titkárnőjével, amit felesége olyany- nyira rossznéven vesz (miután rajtakapta őket), hogy ő maga meg egy jámbor hippi, Elmo karjaiba „menekül”. Szóval: zsák a foltját... Persze, egy ilyen konfliktust csak pszichiáter segítségével lehet megoldani, különösen, ha Blume annyira szereti Ninát, volt nejét, hogy emiatt — hogy is mondjuk? — érzéketlenné válik más nők bájai iránt, Nina Vigyázat, ' Makaróni western — így hívják szakmai zsargonban az Olaszországban potom pénzért leforgatott vadnyugati filmeket. A most látható olasz- francia koprodukciót e filmek pedig csak „úgy” van jól a derék, jámbor hippivel, mert szerelemről aztán szó sincs, hiszen végeredményben ő is Blumét szereti. Ami abban is megnyilvánul, hogy amikor a volt férj egyszer meglátogatja, hagyja, hogy Blume megerőszakolja (vagy úgy tesz, hogy ennek tűnjön az eset). És mivel hatévi házasság alatt nem lett gyerekük, mi sem természetesebb, hogy az asszony most teherbe esik, de — mivel ő egy öntudatos nő — vállalja a gyereket, túlad a derék hippin és utánamegy a Velencében éppen bút felejtő Blu- ménak, hogy persze rögtön megtalálja, a nyakába boruljon és kimondja: mégis ő az igazi, de nem akar újra a felesége lenni, viszont vele fog élni, Amit Blume tudomásul vesz, de szemmel láthatólag lesz még egy-két szava az ügyhöz. Hamisítatlan, érzelgősségtől csöpögő történet, ráadásul ebben a szirupos stílusban. Szem nem marad szárazon a nézőtérren, s a film nem is tagadja, hogy pontosan ezt a hatást kívánja elérni. Ritka eset, amikor nálunk is szemléltető oktatásban részesít bennünket egy film arról, mi is a valódi hollywoodi giccs. Nos, akinek ez hiányzott, az most megkapja ezt az alkotást. adnyugat! paródiájaként hirdetik, de helyenként olyan, mintha az eredetiek egyike lenne. Persze ez is elég parodisztikus. Takács István I i
