Pest Megyi Hírlap, 1976. április (20. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-17 / 92. szám

Épül az ABC-áruház jgj Meggyorsult a Ceglédi úton létesítendő ABC áruház épí­tése. A liocséri Üj Élet Tsz építő brigádja Katona Ambrus brigádvezető irányításával most az épület tetejét betonozza. Külterületi né|)frontbizottságok Abból az alkalomból, hogy a Hazafias Népfront városbi­zottsága, a külterületi lakos­ságra is mind jobban számít a népfront tevékenységében, Horváth Lehellel, a Hazafias Népfront városi bizottsága el­nökével beszélgettünk. — Ennek kettős célja van — mondotta. — Egyrészt, hogy a tanyai lakosság beleszólást nyerjen a városfejlesztési el­képzelések kialakításába, más részt, hogy az illetékesek elé tárhassuk a tanyavilág meg­oldásra váró problémáit. így, közös erővel hamarabb javul­hatnak a külterületi lakosság kulturális körülményei, 8 több segítséget kaphat a ház­táji gazdálkodás is. — Hol létesültek eddig kül­területi körzeti népfxontbi- zottságok? — Az elsőt az állami gaz­daság teketei központjában alakították, a gazdaság és a volt Dózsa Tsz tagjai, mely­nek Czira Sándor az elnöke és Bencze Béla a titkára. A másik három csoport Áramszünet A DÉMÁSZ nagykőrösi ki- rendeltsége értesíti a fogyasz­tókat, hogy április 20-án, ked­den, reggel 7 órától délután 4 óráig áramszünet lesz a Mentovich utcában, valamint a Rákóczi utcának a Kecskemé­ti és a Dalmady utca közötti szakaszán. Április 21-én, szer­Hűséggel, lelkiismeretesen Harminc esztendő a gyárban nemrégiben alakult. Az egyik az Arany János Tsz bokrosi kerületében, melynek elnöké­vé Holló Ferencet, s titkárá­vá Koroknay Albertet válasz­tották. — Népfrontcsoportot ala­kítottak azután a Mészáros János Tsz-ben, melynek Hu­szár Kálmán, lett az elnöke, és Hasznosi László a titkára. — Legutóbb pedig ugyan­csak a Mészáros János Tsz- ben egy másik kerületében szerveztek a tagok népfront­bizottságot, melynek elnöké- 'vé Illés Gyulát, titkárává pe­dig Hugyik Jánost választot­ták. A Hazafias Népfront kibő­vült szervezete egyébként tisztújításra készül, megvá­lasztják az új elnökséget, a városi és a külterületi veze­tőségi tagokat, valamint a küldötteket, akik majd kép­viselik a tagságot a megyei tanácskozáson és a Hazafias Népfront országos kongresz- szusán. Kopa László dán reggel 7 órától, délután 4 óráig a Rákóczi utcának a Dalmady és a Csokonai utca közötti szakaszán, valamint a Szilágyi utcában, reggel 6 órá­tól reggel 9 óráig, az Arany János utcának a Szilágyi ut­ca és Kecskeméti utca közötti szakaszán szünetel az áram­szolgáltatás. naomcT * A PESTME&YEI HÍRLAP KÓLÓN K1ADÄS/T XX. ÉVFOLYAM, 92. SZÁM 1976. ÁPRILIS 17., SZOMBAT Szállítóládák a mezőgazdaságnak Elsők a versenyben Kétszáznyolcvanezer rekesz exportra Akadnak emberek, akik képtelenek másnak látszani, mint amilyenek a valóságban. Koroknai Istvánné derűs, ma­gabiztos munkásnő. Bár beteg volt, amikor felkerestem, sze­me mégis mosolygott. Kezét ölébe kulcsolva beszélgetett. Ültünk a szépen berendezett szobában, ahol Koroknai Ist­vánná immár a nyolcadik hó­napot tölti betegállományban. Szinte gyermekként került 1942-ben a konzervgyárba. Mo­solyogva mondja: „El kellett menni dolgozni már kisgyer­mek koromban.” Fia; leánya, már saját éle­tük, családjuk rendezői. Sze­retettel veszik körül anyjukat. Mindketten szakmunkások, édesapjukkal dolgoznak a konzervgyárban. Együtt az egész család. A második család A brigádról valamit amely második családnak számít Ko­roknai Istvánné életében, hi­szen alakulásától' betegségéig hét éven át látta el a brigád­vezetői tisztséget. A Jókai bri­gádot 1963-ban alakították. Az első esztendők után egyre több és jobb eredményt értek el. Kollektívájuk már birtokosa az ezüstkoszorús jelvénynek. Hogyan dolgoznak? „Pontosan, szépen ..csak valamivel gyorsabban, mint az átlag. A csomagolórészben tevékeny­kednek. hatan vannak. Szeret­ném, ha önmagáról beszélne, de Koroknai Istvánné mind­untalan .társaira tereli a szót. Todola Kálmánnéról, Pintér Jánosnéról meg a többiekről, akikkel harmincnégy évvel ezelőtt állt munkába a gyár­ban. Brigádtársairól, akik he­tente felkeresik betegágyánál, akik megölelték, megcsókol­ták, amikor megkapták a hírt, hogy brigádvezetőjük április negyediké alkalmából a Mun- k- Érdemrend ezüst fokozatát kapta fáradhatatlan munkájá­ért. Sohasem első személyben Koroknai Istvánné 1945 óta tagja a pártnak, s 1946 óta szakszervezeti tag is. A csa­ládhoz fűződő odaadásáról ta­lán férje tudna legtöbbet be­szélni, akivel kilenc éven át építették a szépen berendezett családi otthont. Ritkán beszél csak első személyben: „A mi brigádunk tagjai odamennek a kezdőkhöz, s megmutatják: látod, ezt így kell fogni. így kell csinálni, így könnyebben megy. A szeme láttára változott minden Érdekli minden, ami a gyár­ral kapcsolatos. Nem csoda, hisz az 6 szeme láttára válto­zott olyanná, mint amilyen most. Meséli, hogy régen csak egy tető yolt a fejük felett, ma már azonban modern csar­nokokban dolgoznak az asszo­nyok. Szeretni, becsülni és tisztel­ni kell azokat, akik már több évtizede ott vannak a legelső munkahelyen, szorgalmukkal, A lyukas hídon túli kis ipartelep legszélén, a Göngyö­legellátó Vállalat nagykőrösi telepén magasodó ládahegyek jelzik a tavaszi munkák kez­detét. Már a zöldségfélék, gyümölcsök érése előtt kell el­készíteni a telep dolgozóinak azt a szállítóláda-mennyiséget, amely lehetővé teszi a termé­nyek zavartalan szállítását és tárolását. Tolnai Dezsőtől, a GEV helyi telepének művezetőjétől először azt kérdeztük, most mivel foglalkoznak? — Málnásrekeszeket gyár­tunk a hűtőiparnak. Ezeket kézzel szegezzük a megrende­lő kívánságára. Az első félév­ben egyébként 240 ezer készül belőlük. Szabolcsi almásládá­ból 83 ezret gyártunk, s 12 ezer burgonyásládát állítunk össze hazai megrendelőknek. Az úgynevezett 7-es rekeszt pedig exportra készítjük, az első félévben összesen 280 ez­ret. Ahogy a megrendelő kívánja — Sikerül-e terveiket tel­jesíteni? — Minden reményünk megvan erre, hiszen a terv időarányos részét eddig min­den hónapban teljesítettük. — A kézi vagy a gépi sze- gezés a célszerűbb? — A gép természetesen minden munkát megkönnyít, de ha a megrendelő a kézi szegezést kívánja, akkor azt is vállaljuk. Szinte minden esz­Pénteken ünnep előtti nagy I forgalom volt a piacon. A szemestermény-piacon a búza I akaratukkal építve, gyarapítva a gyárat. Az a magas kitüntetés, amellyel Koroknai Istvánnét megtisztelték, elismerés a két­kezi munkának, elismerés a munkásasszonyoknak, s vala­mennyi szorgalmas, becsületes konzervgyári dolgozónak. Miklay Jenő tendőben, különösen ha jó a termés, nő a kereslet a szállí­tó- és a tárolóládák iránt. Ezért fejlesztjük körösi tele­pünket is. Jelenleg még csak három fűrészgép vágja a lá­dákhoz szükséges léceket, de még az idén három újabb szalagfűrész és egy úgyneve­zett ingaszabógép üzembe he­lyezését tervezzük. A gépek munkába állításához az ener­giahálózatot is bővítenünk kell, s új transzformátorházat kell építeni. Az előkészületek­hez már hozzá is láttunk. Baleset nélkül — Hányán dolgoznak a te­lepen most és hány munkás­kézre lesz szükség, ha majd működnek az új gépek? — Most 70 munkásunk van a telepen, a fele nő. A későb­biekben 10—15 további segéd­munkást tudunk majd foglal­koztatni, s a szegezők jelen­legi létszámát hússzal kell növelnünk. — Amíg a lécekből láda lesz, sok-sok kalapácsütést mérnek a kezek és a gépek az anyagra. Előfordul a hibás mozdulatok következménye­ként' baleset is? — Örömmel mondhatjuk, hogy nem. Tavaly sem és az idén sem volt még balesetünk. A pontos, megbízható munka eredménye ez. így vált lehe­tővé, hogy a GEV gyáregysé­geinek országos versenyében az elmúlt esztendei eredmény­literje 4, az árpa 3,50, a ku­korica 3 forintért kelt. A gyümölcs- és zöldségpia­con az alma ára 6—15, a bur­gonya 4, a vetnivaló csírás 5. a káposzta 10—13, a gyökér 12—14, a sárgarépa 10, a vö­röshagyma 25 forint volt. Az újdonságok sorában a zöld­paprikát 1,50—4,50, a hónapos retket 3—3,50, a salátát 2—3 forintért adták. A baromfipiacon a nagy fel­hozatal mérsékelte az árakat. A tyúk párja 139—180, a rán- tanivaló csirke 60—80, a puly­ka darabja 260 forintért kelt. Kis kecskét is árultak 60 fo­rintért. A tyúktojás 1—1,10 fo­rint volt. A halat 12—25 forintért mérték. nyel első helyezést értünk el. A közeli napokban fizetjük ki a jutalmakat a legjobb dolgo­zóknak. Műszakkedvezmény a nőknek — Sok a nődolgozójuk, kö­zöttük kisgyermekes édes­anyák. Hogyan, mivel segítik könnyíteni helyzetüket? — A telepen két műszakban dolgozunk. A kisgyermekes édesanyák úgy választják meg a műszakot, ahogy számukra kedvezőbb. Jutalomszabadsá­got is adunk nekik, minden 12 éven aluli gyermek után egy napot. — Hogyan alakul az itt dol­gozók keresete? — Teljesítménybérben dol­gozunk. A férfiak átlagkere­sete kétezer és háromezer 500 forint között van. A nők átlagkeresete kétezer és há­romezer forint között van, kézügyességüktől függően. Május 20-ára egyébként befe­jezzük a kézi szegezést igény­lő munkát, s a termeléke­nyebb, könnyebb gépi szege- zéssel gyártjuk termékeinket — mondta Tolnai Dezső. Szabó Mária Nk. KIOSZ—Dunamenti Hő­erőmű (Százhalombatta) 6:4 és 8:2. Nk.: Kovács (másfél), Nagy S. (2), Pallagi (1), Búz D. (2), Kis S. (1), Mészáros (másfél), Bakó (1), Mogyoró (1), Dézsi (2), Bakai (1). Az eddig veret­lenül listavezető csapat ellen, annak otthonában, jó játékkal, remek kettős győzelmet arattak a körösi sakkozók, a megyei I. osztályú csapatbajnoki mérkő­zéseken. azonos összeállításban. A vége felé közeledik a KIOSZ Kupa minősítő egyéni sakkverseny. A 17. játéknap után ez az élcsoport: Dézsi Im­re 10 és fél pont (14 mérkőzés­ből), Kovács István 10 (13-ból), Mogyoró László 10 (14-ből), Nagy S. 9 (14-ből), Kis S. 8 (13- ből), Pál 7 és fél (13-bcl). Az 1975. évi Pest megyei II. osztályozó sakkcsapatbajnokság végeredménye (olimpiai pon­tok alapján): 1. Dunakeszi SE II. 55,5; 2. Szobi Vasutas Pető­fi 55; 3. Érdi MEDOSZ 55; 4. Túrái Vörös Meteor 49; 5. Szentendrei Spartacus 41; 6. Galgamácsai Tsz SK 29,5; 7, Ürömi Tsz SK 26,5; 8. Mária- nosztrai KSK 20,5 pont; 9. Nagykőrösi KIOSZ II. 1 mér­kőzés után visszalépett. Tizenegy férfi és három női csapat vesz részt a KISZ váro­si sakkcsapatbajnokságán. Fér­fi eredmények: Pest m. Szolgál­tató—1-es Volán 3:0, Ifjú Gár­da—21-es Volán 3:0, Pest m. Szolgáltató—Mészáros Tsz 3:0, TRAKIS—Konzervgyár 2:1, Gépjavító—V árosgazdálkodás 3:0 TRAKIS—Városi tanács 3:0, Pest m. Szolgáltató—TRA­KIS 3:0, Gépjavító—Városi ta­nács 2:1. Az úttörő birkózók sikere Egyidőben három viadalon szerepeltek a Nk. Kinizsi bir­kózói. Kétnapos volt a főváros­ban a Bp. Honvéd szabadfogá­sú felnőtt olimpiai válogató versenye. Varga Gyula átesett a súlyhatáron, s a szokottnál eggyel feljebb, 52 kg-ban in­dult és az igen erős mezőnyben nem jutott be a legjobbak közé Győrött kétnapos volt a vi­déki szabadfogású ifjúsági 11. korcsoportos egyéni bajnokság 75 kg-ban (10 induló volt), Húsvéti ajándékvásár a Ruházati Áruházban Az ÁFÉSZ Ruházati Áru­házának kirakatai a héten húsvéti vásárra invitálták a vevőket. Mit nyújtott az áru­ház a vásárlóknak e néhány nap alatt — kérdeztük Né­meth Ambrustól, az áruház vezetőjétől. — A húsvéti vásáron a szo­kásosnál nagyobb árukész­lettel vártuk a vevőinket. Igen sokféle olcsó ruházati cikket sikerült beszereznünk. Árkedvezményt azonban, a szerdai szövetkezeti naptól eltekintve, nem adtunk a vá­sáron. Például 38 féle olcsó férfizoknit, igen sokféle női fe­hérneműt, nyári gyermekfe­hérneműt, ruházati kiegészí­tő cikket kínáltunk vásár­lóinknak. Bőséges volt a vá­laszték férfi- és női konfek­cióból, import tavaszi kabá­tokból. Monoron megyei úttörő A—B kategóriás szabadfogású ver­senyt rendeztek ragyogó körösi sikerrel. A-korcsoport, 29 kg (5 induló): 1. Kovács József; 2. Kudri Károly; 41 kg (3), 1. Keresztúri Imre; 53 kg (5): 3. Bakonyi Sándor. B-korcsoport, 35 kg (7): 1. Tekes Tibor; 53 kg (7): 1. Anyalai Balázs; 58 kg (5): 2. Kállai József. Pontver­senyben a Nk. Kinizsi 27 pont­tal második lett. LABDARÜGÖ-TOBORZÖ A Nk. Kinizsi labdarúgó­szakosztálya az e sportághoz kedvet érző, 1962—66-os szüle­tésű fiatalok részére toborzót rendez. Az érdeklődők ma, szombaton, délután 15 órakor a Kinizsi-sporttelepen jelent­kezhetnek Csikós Sándor edző­nél. SZOMBATI SPORTMŰSOR Atlétika Dunakeszi: megyei középis­kolás futó csapatbajnokság. Kézilabda Cegléd: C. VSE—Nk. Toldi DSK felnőtt és ifjúsági női megyei bajnoki mérkőzés. Pi- lisvörösvár: P. Szakmunkás- képző—Nk. Toldi, középiskolás serdülő férfi megyei bajnoki mérkőzés. Labdarúgás Albertirsa: A. VSE ifi—Nk. Kinizsi ifi, megyei bajnoki mérkőzés. Teke Kocsér, 15 óra: Volánbusz (Nk.) B—Ceglédi KÖZGÉP üzem, megyei csapatbajnoki mérkőzés. Mit látunk ma a moziban? A színész és a vadak I—II. Színes román film. Kí­sérőműsor: Bravo. Előadások kezdete: 5 és 7 órakor. ÉJSZAKAI ELŐADÁS A halál erődje. (16 éven fe­lülieknek.) Előadás kezdete: 21 órakor. Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek. jó szomszédoknak, akik szeretett, drága jó édesanyánk. Takács Antalné temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyez­tek. mély fájdalmunkat ezzel is enyhítették. A gyászoló család. Néprajzi gyűjtőúton Szerteágazó néprajzi gyűjtőmunka folyik az Arany János Múzeumban. Dr. Novák László, a múzeum igazgatója nemré­giben Kemence községben és környékén járt, ahol az Ipoly mente című tanulmánykötetéhez gyűjtött értékes néprajzi adatokat. A tudományos munka a közeljövőben jelenik meg a Pest megyei Múzeumok igazgatósága gondozásában. Képünk a gyűjtőt ábrázolja munka közben. Várkonyi Pál felvételei Piaci jelentés Nagy, ünnep előtti forgalom SPORT Kettős sakkbravúr i 1 t 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom