Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-27 / 74. szám

%ffl*9an 1976. MÁRCIUS 27., SZOMBAT Fazekas, Weimper, Magyar támadóhármas Átadták a Komjádi Béla Sportuszodát eddiginél alaposabban készül­nek a következő világbajnok­ságra, máris jó csapatuk van. Különösen védekezésben je­leskednek, hiszen a szovjetek és a lengyelek elleni összesen 180 perc alatt mindössze egy gólt kaptak — érintés nélkü­li szögletből. Középen reme­kül szervezik a védelmüket, ott úgyszólván nem is lehet áttörni, éppen ezért nekünk a széleken kell majd gyors, len­dületes támadásokat vezetni, mégpedig úgy. hogy ezekben az akciókban nemcsak a csa­tárhármas jobb és bal oldalán levő két játékos vesz részt, hanem a védőik is. Nagyon bízom abban, hogy fiatal, len­dületes, harcos és egyre job­ban összekovácsolódó csapa­tunk megállítja az argentino­kat európai győzelmi soroza­tukban. Az angolok elleni to­vábbjutás után nagyszerű propaganda lenne labdarúgó- sportunk számára az argenti­nok elleni eredményes szerep­lés. Kitűnő, jó mérkőzést vá­rok és mint említettem, bí­zom a magyar csapatban. IFJÚSÁGI NÍVÓDÍJAK Spirk Tibor Pénteken a Parlamentben Nádor György, az Állami Ifjú­sági Bizottság titkára átadta az 1976. évi ifjúsági nívódíjakat. A díjakat a gyermekek és fia­talok szocialista szellemű ne­velésében, az ifjúságpolitika megvalósításában kiemelkedő eredményt ért tíz kollektíva és 14 személy kapta. A kitüntetettek között volt Spirk Tibor, a Pest megyei Természetbarát Szövetség el­Albertirsáról Sipöcz Féretle­né, Költői Anna utcai lakos ar­ról írt, hogy korábban nem megfelelő cipőben játszottak a helyi fiatal labdarúgók. Azóta megváltozott a helyzet. A ta­nács, a téeszek, s a járási sportfelügyelőség segítettek az egyesületnek. A község vezetői egyre jobban szívügyüknek ér­zik Albertirsa sportját. Levélírónk azt is megemlí­tette, hogy a társadalmi mun­kával készült sporttelepet nem mindegyik szurkoló becsüli meg. Vigyázzanak jobban an­nak rendjére, tisztaságára! Fazekas Tamás, a labdarú­gók intézőjével telefonon be­széltünk. A sportteleppel kap­csolatban megemlítette, hogy Kossuth KFSE-BVSC Két és fél ezren a dunakeszi mezein kitüntetése nökségi tagja, az ifjúsági bi­zottság vezetője, aki a fiatalok turizmusa, tömegsportja érde­kében kifejtett tevékenysé­géért kapott díjat. Az ünnepségen részt vett dr. Marczali László kulturális mi­niszterhelyettes, dr. Kovács Imre mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszterhelyettes, Ba­rabás János, a KISZ KB tit­kára és Szűcs István, az Űt- törő Szövetség főtitkára. jövő héten kezdenek hozzá a kerítés javításához. Nemcsak erről, hanem a vasárnapi, nagy érdeklődéssel várt Albertirsa— Ceglédi Vasutas megyebajnoki labdarúgó-mérkőzésről* is be­szélt. — Érdekesség, hogy a barát­ságos mérkőzéseken itthon mindig legyőztük a ceglédie­ket. Az első bajnoki találkozó­ra csupán a múlt ősszel került sor, hiszen a ceglédiek azelőtt magasabb osztályban játszot­tak. Ez az első találkozás szá­munkra kellemetlen 4:0-ós vereséget hozott. Igaz, tartalé­kosán léptünk pályára. Vasár­nap szeretnénk jó eredményt elérni. A legjobb magyar labdarú­gók idei külföldi találkozóik után ma este a Népstadion­ban hazai környezetben is összecsapnak tengerentúli ki­válóságokkal. A Kijevben és Chorzow-ban a Szovjetunió, illetve Lengyelország ellen bravúros győzelmet aratott Argentína ellen lép pályára Baróti Lajos együttese, ma­gyar ligaválogatott néven. A 16 játékosból álló keret a felkészülési tervnek megfele­lően pénteken délelőtt egyórás edzést tartott a Népstadion­ban Kovács Ferenc vezetésé­vel. A ma délutáni mérkő­zésig pénteken még megné­zik a játékosok az argentinok Lengyelország elleni 90 percé­nek filmjét. A szövetségi ka­pitány — amint azt előre ígérte — pénteken délben ki­jelölte az Argentína ellen pá­lyára lépő magyar együttest. Ez a következő: Gujdár — Paróczai, Bálint, Rab, Kántor — Nyilasi, Ebedli, Pintér — Fazekas, Weimper, Magyar. Baróti Lajos elmondotta, hogy az argentinok kérésére egy kapust és négy mezőnyjáté­kost végig lehet cserélni és a lehetőségekhez képest élni is fog ezzel, játékalkalmat akar biztosítani további fiatalok­nak, így Csongrádinak és Má- jemek is. A válogatással kapcsolat­ban Baróti Lajos a követke­zőket mondotta: — Az előző mérkőzéseken szerepelt együttesekhez viszo­nyítva Kántor új név a csa­patban. Nem azért került be. mert Lukáccsal, a jól játszó balhá^véddel eléeedetlen len­nék. Erre a posztra, miként másokra is keresem a játéko­sokat, Kántornak is meg kel! adni a 1ehetőteaet. hoev bi­zonyítson és a feonprentúliak ellen is tapasztalatot szerez­zen. Érdekes összetételű a táma­dóhármas: Fazekas, Weimper. Magyar. Ezzel kapcsolatban Baróti Lajos így vélekedett: — Magyar helye a balszé­len nem volt kétséges. Faze­kas nagy tudásában nagyon bízom, igen hasznos lehet a fiatal, lendületes játékostár­sak mellett az ő szereplése. Biztosra veszem, hogy tudása, tapasztalata kamatozik ezen a találkozón. Weimper fiatal, nagyon tehetséges középcsa­tár, olyan, aki bátor, fejjel és lábbal egyaránt veszélyes a kapura, harcos felfogásban játszik. Kedden Manchester­ben az angolok ellen is nagy­szerű benyomást keltett, ö a góllövőlista vezetője, ott a helye a csapatban, ebben a középcsatárínségben a leg­jobb megadásnak látszik. Baróti Lajos ezután az argentinokról beszélt: — Eredményeik Kijevben és Chorzow-ban egyaránt ki­válóak. Látszik, hogy minden Dunakeszin a lóversenypá-! lyán a mezei futóversenyek ] sorozata vasárnap zárul. A megyei, a területi, és az isko- I lás bajnokság után a finálét az országos bajnokság jelenti, amelyre 123 szakosztály, 1518 férji és 1003 női versenyzőt ne­vezett. Eszerint tehát hatalmas mezőny vetélkedik majd a hét­végi viadalon, melynek érde­kessége, hogy 1974. óta immár harmadszor Dunakeszi ad ott­hont a nagy seregszemlének. A labdarúgó NB II-ben rangadó jellegű mérkőzés lesz Szentendrén, a hatodik helye­zett Kossuth KFSE, a negyedik helyen álló BVSC csapatát fo­gadja. A szentendreiek ősszel kikaptak a Szőnyi úton, s a visszavágás mellett szeretné­nek kárpótlást venni legutóbbi nagybátonyi kisiklásukért. Az NB Ill-ban Vác Sopronba utazik, míg a jó formában levő Dunakeszi a táblázaton mögöt­te következő Répcelakot látja vendégül. A Délnyugati cso­portban a harmadik helyen ál­ló Székesfehérvári MÁV ven­dégszerepei Perbálon. Délke­leten az EGSZÖV-MEDOSZ a tizedik helyen álló Lehel SC- hez látogat. A megyebajnokság vasárnapi mérkőzései közül el­sősorban az Albertirsa—Ceglé­di Vasutas, valamint a Nagy­kőrös—Szigethalom találkozó emelkedik ki. A kézilabdázók az újpalotai teremtornán ma befejezik sze­replésüket. Ugyancsak ma lesz a Budakalászi Textiles já­rási úttörőtornájának második fordulója, a Felszabadulási Kupáért. Kedvező idő- és pá­lyaviszonyok esetén ma befeje­zik a csoportmérkőzéseket, sőt az 5—8. hely sorsát is eldöntik a csapatok. Ha csak egy pályán játszhatnak, akkor vasárnap folytatódnak a találkozók. Szombat GYEPLABDA. Kispályás felnOtt- bajnokság (Népliget, Bp. Epítők- pálya, 14.30). KÉZILABDA. Pest megyei férfi­csapatok mérkőzései az újpalotai teremtornán. 14.30: Budakalász— Ikarus (ifi), 15: BEAC—Erdőkertes (vegyes csoport), 15.42: Budakalász —Chinoin, 16.14: O. Dózsa—Csepel Autó, 17.20: Fóti Gyermekváros— Ü. Dózsa. 18.42: Fót—Csepel Autó (ifi), 19.10: Csepel Autó—M. Cipő, Az utóbbi két évtized leg­szebb magyar sportlétesítmé­nyét adták át rendeltetésének pénteken délelőtt: a Komjádi Béla Sportuszodát. Az ünne­pélyes megnyitón jelen volt Papp Dezső, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, Szép­völgyi Zoltán, a Fővárosi Ta­nács elnöke, Padányi Mihály építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, Timmer Jó­zsef, a SZOT titkára, dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke, dr. Csanádi Árpád, Páder János és dr, Szatinári István, az OTSH elnökhelyet­tesei. A mindenki által csodált „úszópalotát” Becz Imre, a Nemzeti Sportuszoda igazga­tója vette át, s mondott ünne­pi beszédet. Többek között hangsúlyozta: — Az átadásra kerülő, a legkényesebb igé­nyeket is kielégítő fedett uszo­da biztosíthatja úszó- és ví­zilabda sportunk továbbfejlő­dését, lépéstartását a világ él­vonalával, ugyanakkor lehető­séget nyújt a fiatalok, a fel­üdülni vágyók úszóigényének kielégítésére is. Elmondotta még Becz Im­re, hogy május 2-től a nagy- közönség számára is megnyit­ják az uszoda kapuit, egyelőre azonban csak korlátozott idő­ben és vízfelülettel, mivel az új létesítmény az elkövetkező hetekben elsősorban a váloga­tott úszók, és vízilabdázók montreali felkészülését szol­gálja. Az átadási ünnepség követ­19.52: Fót—O. Dózsa, 20.40: Gyöm- rő—M. Cipő (NB-s csoport). A Budakalászi Textiles járási úttörőtornájának második forduló­ja (Budakalász. 14). KOSÁRLABDA. NB n férfi. Ke­leti csoport: Kandó Műszaki Fő­iskola-Hernádi Tsz SK (Kinizsi u. 1—3. sz., 15). Nyugati csoport: Csepel Autó—Péti MTE (Bikszádi u., 16.20). Vasárnap ATLÉTIKA. Országos felnőtt, ifjúsági és serdülő mezei futóbaj­nokság (Dunakeszi, lóversenypá­lya. 10). AUTO. Az országos terepgyorsa­sági verseny első fordulója (Gö­döllő. 9). BIRKÓZÁS. Országos úttörő egyéni szabadfogású verseny (Du­nakeszi, vasutas-sportcsarnok, 11). GYEPLABDA. Kispályás felnőtt­bajnokság (Népliget, 13). KÉZILABDA. Megyei MNK-mér­kőzés. Váci Fonó—PEMO (9). LABDARÚGÁS. NB II. Kossuth KFSE-BVSC (Szentendre, 15). NB m. Északnyugati csoport: Soproni VSE—Váci Híradás (15, Barna), Dunakeszi Vasutas—Rép­celak (15, Bondár). Délnyugati csoport: Perbáli Tsz SK—Székes- fehérvári MÁV (15, Jaczina). Dél­keleti csoport: Lehel SC—EGSZÖV MEDOSZ (Jászberény, 15, Mohá­csi). Megyei bajnokság. A serdülő elő- mérkőzések 13.30, a felnőtt talál­kozók 15 órakor kezdődnek az elöl állók pályáján, váeszentlászló—Gö­döllő (Hűvé), Törökbálint—Aszód (Ivádi), Bem SE—Érd (Gál), Mo­nor—iklad (Bállá), Albertirsa— Ceglédi VSE (Hídvégi), Sülysáp— Budaörs (Adám), Nagykőrös—Szi­gethalom (Horváth J.), Pilis—Isa- szeg (Roik). Ifjúsági mérkőzések 10 órai kez­dettel. Isaszeg—Gödöllő, Budaörs —Váeszentlászló, Iklad—Érd, Aszód —Törökbálint, Nagykőrös—Cegléd, Albertirsa—Dabas. Monor—Vecsés. Újszilvás—Sülysáp. SAKK. Megyei csapatbajnokság. I. osztály. Gödöllői EAC—Érd, Du- namenti Hőerőmű—Nagykőrös. Dunaharaszti—Gyömrő. Tököl—Tá- niószentmárton, Budakeszi—Szent­endre. U. osztály: Zsámbok—Nagykátai DSK Valkó—Pécel. Galgamácsa— Malinovszkij SE. Dabas—Hévíz- györk. Dunakeszi SE II.—Túra. A mérkőzések az elöl állók otthoná­ban, 9.30-kor kezdődnek. kezű eseményeként Padányi Mihály, illetve dr. Beckl Sán­dor kitüntetéseket adott át a Komjádi Béla Sportuszoda építésénél kiemelkedő munkát végzett dolgozóknak, köztük a Magyar Hajó- és Darugyár váci munkásainak, akik az uszoda kupoláját készítették. Akárcsak Mexikóban Ragyogó futóteljesítménnyel fejezte be szereplését a fran­ciaországi Auch-ban megren­dezett nemzetközi öttusa idény­nyitón a magyar válogatott, s ezzel a négy szám után vezető Szovjetuniót megelőzve meg­szerezte a végső győzelmet. Az egyéni összetettben a világbaj­nok szovjet Pavel Lednyev vitte el a pálmát, s így ponto­san ugyanaz az eredmény szü­letett, mint a tavalyi mexikói világbajnokságon, ahol a csa­patban a magyarok győzedel­meskedtek, az egyéniben vi­szont a kitűnő szovjet öttusázó. Tápiószecső vezet A nagykátai járási labdarúgó- bajnokság második fordulójában az alábbi eredmények születtek: Tápiószecső—Tápiószele 4:2, Nagy- káta—Kóka 3:1, Pánd—Tápió­györgye 3:3, Szentmártonkáta— Farmos 5:1, Újszilvás—'Tápióbicske 2:1, Tápiószentmárton—Zrínyi SE 1:1. Az élcsoport: 1. Tápiószecső 21 pont, 2. Újszilvás 18, 3. Nagy- 1 káta 17, 4. Koka 17. 1976 első felében megnyílik az ország egyik legkorszerűbben felszerelt ABC ÉLELMISZER-ÁRUHÁZA Munkatársakat keresünk: kereskedelmi vezetőket, szakképzett eladókat, pénztárosokat, továbbá segédmunkásokat Uui WNi mMMu Kulturált munkahelyek, gépesített berendezések. Jelentkezni lehet: az ÉSZAK-BUDAI MUNKÁS ÁFÉSZ Személyzeti osztályán, Budapest XII., Gaál József u. 6. APRÓHIRDETÉSEK Kereskedelmi eladó­kat, boltvezetőket, húsbolt-vezetőt bolti • hálózati ellenőröket, mezőgazdasági tech­nikusokat felvesz a Szentendrei Járási ÁFÉSZ. 2001 Szentend­re, Római sánc 3. Pf. 53. Legalább 10 éves ipar- vállalati gyakorlattal. Jogtanácsosi vizsgával rendelkező vezető Jog­tanácsost keresünk. A jelentkezéseket Írás­ban vagy személyesen Ipari Műszergyár sze­mélyzeti osztály. Aszód, Pf. 2. címre kérjük 'igy elem! Ügyeleti zolgálatra felvételre elentkezhetnek mind­jük a fiatalok, akik ►etöltötték 25., de még tem haladták túl 35. iletévüket és elvegez- ék az általános rsko- a nyolc osztályát. Je- entkezhetnek továb- >á. pedagógiai íöisko- ai diplomával readel- :ezők. Politikai meg- »ízhatóság. Tököl és környékbeliek előny- >en! „őrség” pmH 20” eligére, a kiadóba, relefon: 126—698. A pest—Komárom— Nógród megyei Élel­miszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat váci fiókja (Derecske d. 4., Ha­jógyár és Hétkápolna között) felvesz, ill. be­tanít: gépi adatfeldol­gozó munkakörbe kö­zépiskolát végzett nő­ket és takarítónőket (nyugdíjasokat). Je­lentkezés fenti elmen ’ Üj palotaiak, rákospalotaiak, újpestiek, figyelem! Elvételre eresünk: papírfeldolgozó- ipari. vagy nyomdaipari gyakorlattal rendelkező izabászt, (vágót), továbbá betanított kézi és gépi munkákra tői és férfi Jolgozókat. relentkezés: kizárólag személyesen, szombat kivételével minden munkanapon reggel 7 és 9 óra között. Budapest VH., Dohány u. 57. Papírfeldolgozó ISz Műszaki vezetőnél. Felvételre keres kő­műves szakoktatót a 203. sz. Ipari Szakmun­kásképző Intézet ki­helyezett részlege Mo­nor. Szakmunkásbizo­nyítvány és középfokú végzettség szükséges. Jelentkezéseket Mo­nor, Ady út 48—52-be kérjük. Műszaki ellenőri állás betöltésére felső- vagy középfokú építőipari végzettséggel rendelkező személyt Karbantartáshoz értő fizikai, gondnok há­zaspárt felveszünk vállalat dunavarsányi hétvégi üdülőtelepére Jelentkezés személye­sen vagy írásban Hírlapkiadó Vállalat­nál Budapest VIII. Blaha Lujza tér l>3. Pest megyei Üt és Hídépítő Vállalat Szentendre, Kőzúzó u. 3. Javítóüzemében al­kalmazna gyakorlott raktárvezetőt, autó­szerelő. építőipari gép­szerelő. autóvillamos­sági szerelő, esztergá lyos, gépkocsivezető dolgozókat. Jelentke­zés az üzemvezetőnél személyesen. érdek­lődni telefonon: 158— 260. Központ, személy­zetinél. keresünk. „Lehet nő Is PMH 40” jeligére a kiadóba. Felvételre keresünk 5 éves gyakorlattal ren­delkező építésztechni­kust. Jelentkezés: Pest-Komárom-Nóg- rád megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagyke­reskedelmi Vállalat Budapest V., Rosen­berg hp. u. 6. Sze­mélyzeti osztály. Tele­fon: 116—491. A NAGYKŐRÖSI FAFELDOLGOZÓ ÜZEM ÉPÍTÉS­VEZETŐSÉGE FELVÉTELRE KERES építőipari segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a Nagykőrösi Fafeldolgozó üzem Építés­vezetőségénél, Nagykőrös, Örkényi út 74. sz. alatt. iflKHXL. Mélyfúrási szök­és segéd­munkásokat változó munkahelyre felveszünk. Személyes Jelentkezést kérjük a szükséges tratokkal. szombat kivételével Vízkutató üv. Cegléd. Rákóczi út 72. A Fűrész- és Hordó­ipari Vállalat cegléd’ üzeme felvesz férfi segédmunkásokat bor­dóüzemi munkakörbe. Jelentkezés: 8—16 órá­ig az üzemben. Cím: Cegléd. Kosárhegyi út 22. sz. _____________ Az Alagi Állami Tan­gazdaság alagi terüle­tére keres motorszere­lőt, traktorosokat. 212' Dunakeszi, Alagi ma­jor. Eladó 250 négyszögöle1 gyümölcsös. Érdeklőd­ni: 16.30 után. Gödöl­lő, Kamhal Józsefné. Városmajor u. 19 Eladó kétszintes csa­ládi ház. Rád, Ne­felejcs u. 1. Érdeklő­dés: Rád. József Attila u. 11. Eg.yezerötszáz négy­szögöl termő szőlő és gyümölcsös — egyben és megosztva — teher­mentesen eladó Gom­báson. Érdeklődés. Vác. Rákóczi út 14. Szanvi. _________' Wars zawából átalakí­tott önjáró szalagfű­rész eladó. Érdeklődés személyesen: Godó 2230 Gyömrő, Frange- pán u. 34. Eladnám vagy gödöl- lőire cserélném Mária* besnyő. Damjanich ut­ca 73. sz. alatti 29® négysz. telken levő 80 négyzetméter alap- területű házrészemet. 170 000 Ft kp. *4- 55 001 Ft OTP. Érdeklődni bármikor.__________ öts zázas esztergapad eladó. Kovács Tános Szentendre. Bükkös­partul.____________ Du naharaszti, Szőlő­hegy utcában 200 négy­szögöles, közműves házhely eladó. Reggel 9-ig. 216—588._______ Ér d-Parkvárosban, 151 négyszögöles, közmű­vesített, beépíthető te­lek. kis kamrával sür­gősen eladó. Levélcím: Belényesi Tibor, Ilii Budapest, Kalotaszeg U. 7. ______________ Tan ya eladó. Vasad II. külterület 96. Pilis. Aranykalász Mg Tsz. Faipari üzeme felvételre keres fa­ipari gépmunká^t és férfi segédmunkást Jelentkezés: Faüzem Pilis, Luther tér 16. A Munkatherápiás In­tézet (2013 Pomá: Mártírok útja 22. sz. pályázatot hirdet mun. ka melletti tanfolya­mos ápolói állásra Jelentkezhetnek 18— 36 éves korig mind­azok a nők és férfiak akik a 8. általános* elvégezték vasv érett­ségiztek. Szállást és étkezést kedvezménye­sen biztosítunk. Kezdő bérezés: 1200 alapbér + 30% veszélyesség + 200 Ft munkakör pótlék. Jelentkezn lehet az Intézet sze­mélyzeti előadójánál személyesen vagy írásban. ____________ Gép járműmotorok fő­tengely görgőzése. csanágvazás. henger­fúrás. dugattyúkészl- tés garanciával. Gép­műhely Boest KIV. PlvM*k tór 15_____ Pince íoy m- zári ud­varral. raktárnak, mű­helynek alkalmas. Bu­dakalász. Mónus Illés utca 1. bérbe adó vagy eladó 684-333 ______ Fiata l nazasoárnak egvszohás '''bériét sür­gősen kiadó. Monor. Jósika u. 49. k í Lévái és telefon Irsáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom