Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-03 / 53. szám

6 TÄlfflö 1976. MÁRCIUS 3., SZERDA Az első és a második A labdarúgó NB II-ben és NB Ill-ban az idei első baj­noki fordulót vívták. A nyitány más szempontból is „elsősé­get” hozott, elszenvedte első hazai vereségét a Váci Hír­adás, a Dunakeszi Vasutas pe­dig most szerezte első győzel­mét idegenben. Tatáról a Rá­kóczi SE csapatától hozták el a két pontot, holott a ven­déglátók biztos győzelemben reménykedtek. A Pest megyei csapatnak jó néhány veszélyes helyzete volt, így az 58. percben Na- záth kecsegtető helyzetben elhamarkodva a kapusba lőtte a labdát. Nem sokkal később Mudri beíveléséről Koós alig maradt le. A 85. percben is­mét Nazáth előtt nyílt gól- szerzési alkalom, de lövésébe a jobbhátvéd belelépett. A helyzetek alapján a Dunakeszi Vasutas megérdemelten nyert. A Perbál—Pécsi BTC találko­zót nagyban befolyásolta a sá­ros, mély talaj, amely gyakran megtréfálta a játékosokat. Így a 35. percben a perbáli Monos a kapust is kicse­lezte, de lövése a sárban elakadt, s a vendégvédők szorongatott helyzetben mentettek. Az ÉGSZÖV MEDOSZ NB III-as gárdájának régi vetély- társa a Kecskeméti SC. Eddig idegenben rosszul ment a KSC ellen, most Kecskeméten megtört a jég, először szerez­tek pontot a KSC-től, aiz l:l-es döntetlen révén. A si­kerben nagy része van Ger­gely kapusnak, aki a beteg Szelest kitűnően helyettesítet­te bravúros védéseivel. A Pest megyeiek már a 9. percben vezetést szereztek a Horák buktatásáért megítélt 11-esből. Nem sokkal később Polgár növelhette volna az előnyt, de nagy helyzetben hibázott. Ér­dekes körülmények között esett a második félidő elején a hazaiak egyenlítő gólja. Egy beívelt magas labdát fel­ugorva csípett el Gergely ka­pus, de a partjelző azt jelezte, hogy közben már a vona­BIRKOZAS Csepel SC-Csepel Autó párviadal A Pest megyei Birkózó Szö­vetség a szigetszentmiklósi gyártelepi iskola tornatermé­ben országos I—II—III. osz­tályú szabadfogású versenyt rendezett. 48 kg: 1. András (Csepel SC), 2. Horváth (Csepel Autó). 57 kg: 1. Szabó (Cs. Autó), 2. Tőkés (Tatabánya), 3. Kala­pos (Cs. Autó). 62 kg: 1. Si­mon, 2. Sarlós (mindkettő Csepel), 3. Hámori (Cs. Autó). 68 kg: 1. Idei I. (Csepel), 2. Németh (Haladás), 3. Lonkó (Cs. Autó): 74 kg: 1. Kazsdi (Csepel), 2. Tomin (Cs. Autó), 3. Erdei (Csepel). 82 kg: 1. Idei II. (Csepel), 2. Varga (Cs. Autó), 3. Orbán (Haladás). 90 kg: 1 Tomin, 2. Cseperkáló (mindkettő Cs. Autó). 100 kg: 1. Mészáros (Tatabánya), 2. Gulyás (Hala­dás). + 100 kg: 1. Kurucz (Tatabánya), 2. Kudelász (Cs. Autó). Pontversenyben: 1. Csepel SC 29, 2. Cs. Autó. 25, 3. Ta­tabánya 1? ponttal. Tartalék­ás ifieredmények A labdarúgó NB Il-es tartalék- bajnokságban is megkezdődött a tavaszi idény. A két Pest megyei csapat jól rajtolt. Dunakeszi- VSE —Pénzügyőr 4:1 (2:0), Kossuth KFSE—ÉRDÉRT 4:2 (2:1). A fehérvári csoportban a per­báli együttes 5:1 (4:0) arányú ve­reséget szenvedett a Székesfehér­vári MAV-tól. Az ifik találkozója 2:2 (1:1) arányú döntetlent hozott. A megyei ifjúsági bajnokságban gól nélküli döntetlen született a Gödöllő—IM Vasas Iklad találko­zón. MÁRCIUS 4-TÖL MÁRCIUS 10-IG CEGLÉD, Szabadság 4— 7r Folytassa, cowboy 8— 10: Élt egyszer egy énekesrigó CEGLÉD, Kamara 4 — 7: Hárommilliárd lift nélkül 8 —10: Az elfelejtett város GÖDÖLLŐ 4— 7: Vörös rekviem 8 — 10: Folytassa, cowboy SZENTENDRE 4— 7: Keserű csokoládé 8 —10: Vörös rekviem ABONY 4: Jutalomutazás 5— 7: Egy király New Yorkban 8 — 10: A tudós magánélete BUDAÖRS 4— 5: 2x2 néha b 6— 7: Liliomfi 8 —10: Front szárnyak nélkül I—H. DABAS 5— 7: Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban 8 — 10: A betörés DUNAHARASZTI 4— 5: A kenguru 6— 7: Ulzana 8— 9; Piknik a sasok hegyén DUNAKESZI, Rákóczi 4— 5: A holnap lovasa5 6 — 7: Ballagó idő 6— 7: Az áruló balegyenes 8—10: A sakál napja 10 — 11: Napfény a jégen •Csak 16 éven felülieknek! ÉRD 4: Vörös kányafa 7— 8: A fenevad 9—10: Egy király New Yorkban FÓT 4— 5: 141 perc a Befejezetlen mondatból I—II.* 6— 7 Mr. Tibbs nyomoz 8 — 9: Az áruló balegyenes GYAL 4: Szegény gazdagok 5— 6: A rendőrség csak áll 7— 8: Vörös kányafa KJSTARCSA 4— 7: A Charlot-k bejárják Spanyolországot 8— 9: Halhatatlanok NAGYKATA 4— 5: Az öreg 6 —10: A fekete farkasok üvöltése PILISVOROSVAR 5— 7: Az idők kezdetén 8— 9: Helga és Michael* 10: A fekete herceg POMAZ 4— 5: Mese Szaltán cárról 6— 7: Legenda a nyúlpaprikásról 8— 9: Babaház RÁCKEVE 4— 5: Ne féljetek a szerelemtől 6— 7: A kenguru 8 - 9: Lázadás a buszon SZIGETSZENTMIKLÖS 4: Csínom Palkó 5— 7: Én és a tábornok 8— 9: A kenguru Ion túlra jutott a labdá­val, s a bíró erre megítélte a gólt. öt NB-s csapatunk a Váci Híradást leszámítva tehát jól rajtolt, az NB II-es Kossuth KFSE — amelyben Csider szerdai kiállítása miatt nem játszhatott —, ' valamint az NB III-as Perbál és Dunakeszi győzött, az ÉGSZÖV pedig döntetlent harcolt ki. Vasárnap a megyei bajnok­ságban is elkezdődik a tavaszi pontvadászat, amelynek jó előjátékát jelentette az MNK selejtezőjének második for­dulója. Igaz, a megyei első osztály csapatai közül csak heten léptek porondra, a töb­biek már a nyitányon kiestek, s most Monor és Isaszeg is csatlakozott hozzájuk. Az első fordulóban a pálya használhatatlansága miatt el­maradt a Szigetszentmiklósi TK—Gödöllő mérkőzés, ame­lyet 200 néző előtt gól nélküli félidő után l:0-ra nyert a me­gyei első osztályú vendégcsa­pat. Közepes színvonalú mér­kőzésen a döntetlen igazságo­sabb lett volna, ugyanis Gö­döllő egyetlen gólja szeren­csés körülmények között esett; Rab László 30 méteres lövését elnézte a hazai kapus. A győztes csapatban Tamás F., Rab L. és Kőszegi, a ha­zaiaknál Cseh, Böbék és Őri tűnt ki. Két járási csapat találkozó­ján a Dömsöd—Veresegyház mérkőzésen ugyancsak szeren­csés góllal nyert a Pest me­gyei Hírlap Kupa védője, a dömsöd i együttes. Nagy ér­deklődés mellett 500 néző előtt került sorra a mérkőzés, melynek 7. percében a veresd jobbhátvéd megcsúszott, a dömsödi Gabai megkaparin­totta a labdát, s néhány lépés után a hálóba lőtt. Végered­ményben két jól felkészült csapat küzdelméből a szeren­csésebb került ki győztesen. A megyei selejtező második fordulójában nem játszottak' az NB III-as együttesek, ők ugyanis már bajnokit vívtak. A négy NB III-a-s május 5- én játssza á második fordulót, Gödöllő—Perbál, Sóskút—Du­nakeszi VSE, Dunai Kőolaj— ÉGSZÖV, Malinovszkij SE— Váci Híradás párosításban. R. L. Heten a dobogón Jól kezdődött az idei esz­tendő a Csepel Autó ötoölví- vó-szalkosztálya számára. Feb­ruár utolsó hetének végén Oroszlányban versenyeztek a serdülő és ifjúsági korosz­tályban megrendezett Vértes Kupáért. Tíz versenyzőt indítottak az autógyáriak, közülük heten értek el dobogós helyezést. A serdülők közül papírsúlyiban Oláh Árpád és könnyűsúly­ban Mertz György lett első, a kispapírsúlyú Csuti Pál har­madik helyezést ért el. Az ifjúságiaknál a papírsú­lyú Lipódi Zoltán, a nap mér­kőzésén az első menetben győzött a bajnokaspiráns tata­bányai Rafael ellen, első lett a pehelysúlyú Varga István is. Könnyűeúlylban Bak Zoltán harmadik, nehézsúlyban Szűcs József második. Az ifjúságiak csapatverse­nyében második helyen vég­zett a Csepel Autó, összesítés­ben ők a negyedikek. Edző­jük: Horváth István. B. Dabasi tízek A dabasi járási művelődé­si házban került sor a férfi asztaliteniszezők meghívásos járási tízek bajnokságára. A viadalon újhartyáni, Örké­nyi és dabasi versenyzők vet­tek részt. Hiányzott a me­zőnyből Serf el János (Űj- hartyán), aki a Közalkalma­zottak első megyei asztali- tenisz-spartakiádjám szép si­kerrel szerepelt. Az élmezőny: 1. Márton Péter (Üjhartyán), 2. Har- mincz Ferenc (Dabas), 3. Deák János (Örkény), 4. Soós György (Üjhartyán). Villámverseny A Dunamenti Hőerőmű KISZ-szervezete saklcvillám- versenyt rendezett. Az él­mezőn: 1. Mészáros László, 2. Nagy Károly, 3. Batta Béla, 4.' Sztavinovszki Imre, 5. Panghy László, 6. Vörös Fe­renc. Totótippjeink 1. Szolnoki MTE—Budafok 1 x 2. Bp. Spartacus—KKFSE x 1 3. FÖSPED—Volán 1 X 4. Nagybátonjr—Dunaújv. 1 5. Szekszárd—Várpalota 1 x 6. Bábolna—Dorog 1 7. Enying—Ganz-MAVAG 1 x 8. PBTC—Pénzügyőr 2 x 9. Dunaújv. Ép.—Siófok 1 10. Cagliari—Napoli x 2 11. Fiorentina—Bologna 1 x 12. Lazio—Juventus 2 13. Verona—Inter 2 x Pótmérkőzések 14. Avellino—Catanzaro x 1 15. Brescia—Lanerossi 1 x 16. Catania—Foggia 1 x Főpróba a bajnokságra Zajlanak a labdarúgó ese­mények. A magyar utánpótlás- válogatott Kuvaitban Kuvait válogatottja ellen 1:1 arányú döntetlent ért el,se nem ép­pen sikeres kirándulás után a szombaton kezdődő labdarúgó NB I főpróbája lesz a Magyar Népköztársasági Kupa forduló. A 16 első osztályú csapatból csak a Tatabánya nem játsz­hat a legjobb nyolc közé jutá­sért, mert az előző fordulóban — nagy meglepetésre — az NB III-as Székesfehérvári MÁV Előre útját állta. A sorso­lás szeszélye folytán az őszi baj­nok Ferencváros maradt NB .1 -es ellenfél nélkül, a zöld-fe­hérek a bravúrosan szereplő székesfehérváraikhoz látogat­nak. Hét pályán NB I-esek küzdenek egymás ellen. A jelenlegi 16-os mezőny­ben hat korábbi kupagyőztes küzd még, s a nyolc közé kerü­lésért nem találkoznak össze. A kuparekorder egyébként a Ferencváros, eddig 12 alka­lommal nyerte el a trófeát (utoljára 1972-ben), majd az MTK-VM (illetve elődei); kö­vetkezik 9 győzelemmel (utol­jára 1968-ban). A védő O. Dó­zsa három alkalommal diadal­maskodott, a Rába ETO há­romszor (utoljára 1967-ben), a ■Vasas (1973) és a Bp. Honvéd (1964) pedig 2—2 esetben. A mai MNK-találkozók az előlálló csapatok otthonában. Csepel—Bp. Honvéd. Kaposvár —-Haladás, Székesfehérvári ■MÁV Előre—Ferencváros, SZEOL—Békéscsaba, SatQótar_ ján—Diósgyőr, Vasas—MTK- VM, Rába ETO—Zalaegerszegi TE, Ű. Dózsa—Videoton. Vereség Nagy-Britanniától A tenisz Európa Kupa 12. fordulójában Magyarország 3:0 arányú vereséget szenvedett Nagy-Britanniától, Sunder- landben a hétfőn késő éjjel befejeződött mérkőzésen Ered­mények : Lloyd—Szőke 6:3, 6:0, Mottram—Taróczy 6:4, 6:1, Lloyd, Mottram—Szőke, Taróczy 6:3, 6:2. Az Európa Kupa 13. for­dulójában a magyar válogatott Franciaországot fogadja Buda pesten, a Körcsarnokban ugvanakkor Svédországba uta- zik Olaszország csapata, Ju­goszláviában vendégszerepei Spanyolország együttese, Sun- derlandben pedig Nagy-Bri- tannia—NSZK összecsapás lesz. így minden valószínűség szerint az élen nem történik változás, mert a papírforma szerint Magyarország és Nagy- Britannia is győz otthonában. A 12 forduló után ez a helyzet: 1. Magyarország 10 pont, 2 Nagy-Britannia 9, 3. NSZK 7, 4. Franciaország 7, 5. Svédország 6, 6. Jugoszlávia 4, 7 Olaszország 3, 8. Spanyol ország 2. Hernádi lámpaláz Képünkön: az egri játékost két hernádi igyekszik zavarni. Koppány György felvétele A kosárlabda férfi NB II újoncaként most játszotta első mérkőzését a Hernádi Tsz SK. Méghozzá a fővárosban, a Kun Béla téri tornate­remben, ugyanis első öt mér­kőzésük pályaválasztói jo­gát felcserélték, mivel nincs megfelfelő tornatermük, s eleinte itt játszanak. Április 4-e után már otthonukban, szabadtéri pályáin vívják ha­zai mérkőzéseiket a Pest megyeiek. Egri Finommechanika— Hernádi Tsz SK 86:63 (52:29) Balázs István edző szerint I — különösen az első félidő­ben — kiütközött a lámpa­láz a játékosokon. A II. fél­időre már feljavultak, ezt bizonyítja, hogy ebben a já­tékrészben csak két ponttal voltak gyengébbek. Az ide­geskedés, a lámpaláz szám­lájára írható az is, hogy sok személyi dobást hibáztak, a harmincból csupán 11-et értékesítettek. A rutinos el­lenfél viszont majdnem mind­egyiket kihasználta. A Pest megyei csapat leg­jobb pontszerzői: Cserjés László (24), Valentin Károly, dr. Esőssy Gábor (12—12). APRÓHIRDETÉSEK A Ferroelektrika Szö­vetkezet felvételre ke­res lakatos, műsze­rész. esztergályos szakmunkásokat. Je­lentkezni lehet a szö­vetkezet műszaki iro­dájában. 7.30 árától 15.30 óráig, szombat kivételével Vecsés, Somogyi-Bacsó u. 2. szám. Szakképzett és képzettség nélküli eladókat, bolti pénztárosokat felveszünk (4 és 6 órás munkaidőre is). ARANYPÓK Divatáru Kisker. Váll. Munkaügyi osztály Budapest V., Guszev u 1. I. em. Ipari tanulót felve­szek: Dobos József bádogos, Nagykőrös, Zrínyi u. 1. FELVESZÜNK 3—5 éves gyakorlattal rendelkező gépész­technikust, tmk-lakatost, szerszámkészítőt, marós­és síkköszörűsi munkára betanítunk férfi és női dolgozókat. Jelentkezés: Kéziszerszámgyár OMEGA Gyáregység üzemgazdasági Osztály, 1047 Budapest IV., Labdarúgó u. 4. sz. (Dózsa Stadion mögött). A szentendrei MAR­KA üdítőital-üzem felvesz női, férfi dol­gozókat, lakatosokat, villanyszerelőket, ka­zánfűtőket, portáso­kat (nyugdíjast is). Jelentkezés: Szent­endre-Pannóniatelep, Rózsa út 8. A Hőtechnika Építő és Szigetelő Vállalat felvételre keres hő- szigetelési-bádogo-* zási és állványozási munkák kivitelezésé­ben, termelésirányí­tói gyakorlattal ren­delkező mérnököket és üzemmérnököket művezetői, építésve­zetői munkakörökbe, változó munkahely­re. Jelentkezés: írás­ban, önéletrajz mel­lékelésével a vállalat személyzeti és okta­tási osztályán. 1081 Budapest, Kállai Éva u. 20. IV. em. ________ Az É pület Asztalosipari Vállalat Gyáli úti telepére FELVÉTELRE KERES asztalosokat, nőket és férfiakat betanított munkára, valamint segédmunkásokat. Jelentkezés: szombat kivételével a munkaügyi osztályon. Budapest IX., Tóth Kálmán u. 27. Telefon: 133 — 254/090. / A Hídépítő Vállalat építésvezetősége aszó­di munkahelyre azon­nali hatállyal felvesz fizikai dolgozókat az alábbi munkakörök­ben': villanyszerelő, motorszerelő, ács, gépkezelő, hegesztő, lakatos, kőműves, segédmunkás, továb­bá raktárvezetőt és raktárkiadót, takarí­tónőket, ebédosztót. Kedvező munkafel­tételek. Jelentkezés: Hídépítő Vállalat, 1106 Budapest X., Jászberényi úti felül- Jéró. Tel.: 271—619. A Budapesti Tejipari Vállalat Keletpesti Üzeme Bp. X., Keresz­túri út 210. felvesz ket- műszakos foglalkozta­tásra üzemi munká­sokat. munkásnőket 16 éves kortól. Érettségi­zett fiatalokat labora­tóriumi .munkára be­tanítunk. Rendészeti munkakörbe portai végellenőrt. Jelentke­zés: Bp. X. . Keresz­túri út 210. Megköze­líthető metróval és a 67-es autóbusszal, va­lamint a 61—62-es autóbusszal.___________ önálló szerszámszer- kesztőt keres felvétel­re a Gödöllői Fém­tömegcikkipari Vál­lalat. Fizetés kollektív szerződés szerint Je­lentkezés: Göfém. Gö­döllő. Szabadság tér 3.. személyzeti vezető­nél. A Pest megyei Fém­ipari és Kéziszerszám­gyártó Vállalat fel­vételt hirdet dabasi üzemegységébe férfi esztergályos szakmun­kára, valamint be­tanítunk férfiakat esztergályos munka­körbe. jelentkezés: dabasi üzemegység, Dabas, József Attüa u. 79. A SZIM Fejlesztő In- zet felvesz esztergá­lyos, horizontálos, mechanikus szerelő, lakatos' fúrós, gyalus, festő, berajzoló szak­munkásokat, szer­számkiadóst, öntvény­tisztítót, segédmun­kást. Érdeklődni lehet az intézet termelési részlegvezetőj énéi vagy 278—870, 479—947- es telefonon. Az inté­zet megközelíthető Csepel, Tanácsház tér­ről a 38-as vagy 133- as autóbusszal. Cím: SZIM Fejlesztő Inté­zet, Halásztelek. Kis- gyár u. \ Pest megyei Pályavá­lasztási Tanácsadó In­tézet keres pedagó­gust középiskolai ta­nári gyakorlattal. Jó előadókészség, írás­készség, szervező- készség kívánalom. Pest megyei helyis­merettel rendelkező férfikoliega előny­ben. Telefon: 389 — 121. Adás­vétel Eladó szoba, konyhás, alápincézett ház, 1300 négyszögöles telekkel, üdülésre is alkalmas. Ara: 80 000 forint. Alsónyáregyháza, Diófasor u. 132. Ér­deklődni : vasárnap a helyszínen vagy Bp. XVIII. (Lőrinc), La­katos úti lakótelep, Dolgozó u. 14. — Litauszky. Konyhabútor 400 Fi előleggel. 12 havi rész­letre Népszínház u 24 sz A Budaörsi Vegyes­ipari Szövetkezet festőrészlege a la­kosság részére rövid határidőre vállal szobafestő és mázo­lási munkákat. Te­lefon: 222 — 334. Ezüstfenyőcsemeték, két-háromévesek, szá­zanként háromszáz forinttól, örökzöldek. Arlapot. szaktanácsot küldünk. Pasaréti fe­nyőkertész, 1026 Bp.« Guyon utca 3. ______ Rá koskeresztúr, Ka­lács u. 14. Oltott- mész, csempe, mett- lacb! ajtó, ablak éá mindenféle építő­anyag kapható. Te­lefon: 481 — 520. í

Next

/
Oldalképek
Tartalom