Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-27 / 74. szám

VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE XX. ÉVFOLYAM. 74. SZÁM 1976. MÁRCIUS 27., SZOMBAT Huszonegy határozat Tovább erősödött a tanács és a lakosság kapcsolata Segítség a pályaválasztásban, a tana inán yi ösztönei jak odaítélésében A városi tanács tegnapi, pénteki ülésén megvitatta a végrehajtó bizottság tavalyi tevékenységéről, az 1975. évi költségvetési és városfejlesz­tési alap felhasználásáról, va­lamint a tanács ifjúsági bi­zottságának munkájáról szóló beszámolót. Weisz György tanácselnök elmondta, hogy a végrehajtó bizottság tavaly a következő­ket tűzte ki legfontosabb fel­adatául : a város 900 éves fenn­állásának és a felszabadu­lás 30. évfordulójának méltó megünneplése, a negyedik ötéves város- fejlesztési terv teljesíté­se, az áruellátás és a szol­gáltatások színvonalának javítása. — Az évfordulóval kapcso­latos ünnepségek és más ren­dezvények sikeresek voltak, alkalmasak arra is, hogy az országgal megismertessük vá­rosunkat — mondotta a be­számoló során Weisz György. A tanács tavaly összesen 21 fő napirendet vitatott meg és 23 határozatot hozott, azok­ról a tanácstagi beszámolókon, illetve lapunk tudósításaiból értesültek a váci polgárok. A tanácsüléseken 24 in­terpelláció és 110 hozzá­szólás hangzott el, de a tanácstagok legtöbbször közvetlenül a tanács meg­felelő osztályain intézik el választóik, lakóterüle­tük ügyes-bajos dolgait. A tanács munkáját hét ta­nácsi, négy albizottság, vala­mint négy nem tanácsi bi­zottság segíti, ezekkel a tiszt­ségviselők rendszeresen tár­gyalnak. A művelődési bi­zottság, valamint az egészség- ügyi és szociálpolitikai bi­zottság sok szervezési és más hiányosságot pótolt. A végrehajtó bizottság a múlt évben rendszeresen tar­tott üléseket gyárakban, s a végrehajtó bizottsági tagok fogadóóráinak többségére is az üzemekben, a lakóhelyhez közel eső intézményekben ke­rült sor. Szorosabbá vált a kap­csolat a város üzemeivel, hivatalaival. A kapcsolat­javítás érdekében több együttműködési megálla­podást is kötöttek. A következőkben a tanács­tagok elfogadták a tanács múlt évi pénzügyi gazdálko­dásáról, illetve a költségvetési és városfejlesztési alap fel- használásáról szóló jelentést, majd az ifjúsági bizottság munkáját vitatták meg. En­nek a bizottságnak az a fel­adata, hogy vizsgálja és érté­kelje a fiatalok részvételét a közéletben, a városfejlesztési tervek végrehajtásában, rend­szeresen ellenőrizze az ifjúsá­gi klubok működését, az ál­talános iskolát be nem feje­zett fiatalok életét, a tömeg­sport helyzetét. Segítséget nyújt a pályaválasztáshoz, il­letve a tanulmányi ösztöndí­jak odaítéléséhez. Tagjai részt vettek például az ifjúsági parlamenteken, s jegyezték a közérdekű hozzászólásokat. Azóta az akkori kérések egy része már teljesült, a még teljesítetleneket az ifjúsági 2601 Vác, Pf. 32. Mielőtt baj származna... A luxuskutyák adójá- nak felemelése óta az .,állatbarátok” legtöbb­jéről kiderült, hogy nem is szereti igazán az állato­kat. Büszkélkedtek velük, sétáltatták s talán még a fővárosi kutyakozmetikai szalonba is elvitték őket, de az adó felemelése után, a kedvencek életében szo­morú fordulat következett be. Nem pusztították el az ebeket, sokkal rosszabbat tettek velük: autóba ültet­ték, és messze az otthon­tól, kilökték a szerencsét­leneket a kocsiból, onnan aztán már nem találtak haza. Városunkban is igen sok kutya kóborol. Éheznek, fáznak, felborítják a hul­ladékgyűjtőket, élelem után kutatva. A Köztársaság úti autó- buszmegálló közelében minden reggel, fél 8 tájban megjelenik egy zsemlye­színű, elhagyott kutya, mert az utazásra váró is­kolás gyerekek ennivalóval kínálják, s közben simo­gatják is őt. A szülők, akik gondos mosdatás után engedik is­kolába csemetéiket, nem is sejtik, milyen piszkos kézzel fogyasztják el azok a tízóraijukat. Jegybe kellene gyűjteni a valamikor jobb na­pokat látott kutyákat, mielőtt nagyobb baj szár­mazna kóborlásukból. Galambos Ferenc tanár Vasárnapra Labdarúgóműsor A járási labdarúgó-bajnok­ság következő fordulóját hol­nap, vasárnap bonyolítják le. Az ifjúsági mérkőzések fél kettőkor, a felnőttek 3 óra­kor kezdődnek. Járási I. osztály, negyedik forduló: Esze Tamás—Gödi TK (v. Kunya, Nagy K.. Gyurcsik J., 10 órakor), Fóti SE—Vácrátót (v. Gödöllői hár­mas), Szokolya—Püspökhat­van (v. Várszegi, Slezák, Pusz­tai), Letkés—Szob (v. Bernáth, Heincz. Hegedűs), Váci Vas­utas—Váchartyán (v. Kuns- tár, Verga, Nagy N.), Vácdu­ka—Dunakeszi (Szentendrei jv. Hartai K., Mohácsi F.), Nagymaros—Sződliget (Ná- belek, Debre, Bucsányi). Járási II. osztály, északi csoport, harmadik forduló: Kemence—Verőce (v. Kőbá­nyai, Wernke), DCM—Ipoly- damásd (v. Kiss J., Varga F., 10 órakor). Nagybörzsöny— Kóspallag (v. Brusznyicki, Lózj II.), Vámosmikola—Perő- csény (v. Jobbágy, Gyurcsik M., 14 órakor), Zebegény— Letkés II. (v. Vécsei, Sinkó), bizottság továbbra is figye­lemmel kíséri. Érdekes felmérést készítet­tek az ifjúsági bizottsági ta­gok a 30 éven aluli fizikai munkások, műszakiak és al­kalmazottak bérbesorolásá­ról. Megállapították, hogy a vállalatok megtartják a bérszabályzatot, pél­dául a kezdő szakmunká­sok is 10,50—11 forintos órabért kapnak. A bizottság egyik széles körű vizsgálata alapján bebizonyo­sodott, hogy a vállalatok se­gítik a katonai szolgálatot le­töltött fiatalok újbóli beillesz­kedését a kollektívába. Lé­nyeges változás, hogy kivétel nélkül minden vállalat támo­gatja a fiatalok továbbtanulá­si terveit. Figyelemre méltó, hogy a fiatalok személyenként 67 óra társadalmi munkát végeztek a különböző városi építkezéseken. Csulák András Agyagbánya a téglagyárnak-«sAc * ■ rJ* KO.**---*-* Örbottyán határában az új téglagyár Földgép Vállalat traktorai és munkagépei iítanak el. A munkálatokat előreláthatólag mellett agyagbányát tárnak fel. A Karcagi mintegy 40—50 ezer köbméter meddőt távo- májusra befejezik. VASARNAP Ismerős gyerekek a televízióban Az előző hetekben a Magyar Televízió egyik forgatócsoport­ja rendszeres vendég volt a Dunakeszi 3. számú iskola 1/d. osztályában. Ivanovics Lilla, a műsor szerkesztője elmondta, hogy a vasárnapi, Pedagógusok fóru­ma című, 13 óra 4.3 perckor kezdődő műsor számára készír tenek filmet, egy olvasástaní­tási kísérletről. A kísérlet cél­ja, az, hogy a gyerekek gátlá­sok nélkül, könnyen tanulja­nak meg olvasni. Sikeréről a vasárnapi mű­sorban mindenki maga is meg­győződhet. (s.) Kismaros—Márianosztra Emődi, Lózs J.). (v. Vác a hazai lapokban A Köznevelés, az Oktatási Minisztérium oktatáspoliti­kai hetilapja beszámolt arról, hogy Újvári István és Zsig- mond József váci tanárok, a Pedagógus Továbbképző Inté­zet felkérésére, matematikai segédletet készítettek, a fel­nőttoktatás megkönnyítésére. Az Esti Hírlap tudósítást közölt Pest megye egészség- ügyi intézményeinek tervezeti fejlődéséről, s megemlítette, hogy a következő évben fel­építik az új, váci rendelőinté­zetet. A Hajdú-Bihari Napló visz- szaemlékezést közölt, Fejeze­tek a debreceni kórusmozga­lom történetéből címmel, melyben felelevenítette a vá­ci Vox Humana sikeres sze­repléseit is, a Hajdúság szék­helyén rendezett fesztiválo­kon. A Turista című folyóirat felsorolta a Vác környéki nép­szerű kirándulóhelyeket, és ismertette a Dunakanyar idei, idegenforgalmi vonatkozású, eseményeit. A Népszava arról tudósítot­ta olvasóit, hogy javul a la­kossági szolgáltatás a főváros környékén, Pest megye hely­ségeiben, például Vácott is fejlesztik a felvevőhelyek és a tisztítószalonok hálózatát. (—pr—) DUNAKESZI Gvermekvárosi kiállítók j a konzervgyárban Más üzemekben is me"isméllSdhet Nagyszerű kezdeményezés eredménye volt a Fóti Gyer­mekváros tehetségeinek a GYÜFÖ tanácstermében meg­rendezett kiállítása, mely be­pillantást engedett a fiatalok gondolatvilágába, életébe. A szakköri foglalkozásokon — az olyan rangos vezetőkkel, mint az országosan ismert Lőrincz Vitus, Mözsi Szabó Ist­ván és a most kiállító Szmolár Erzsébet, Rimóczy Rudolf — nemcsak a mesterségbeli tudás alapelemeire tanítanak, hanem mint a bemutatott anyagból érezzük, emberségre, szergtet- re és gondolati tisztaságra is. A kiállítás megnyitóján töb­bek között részt vett dr. Lo­sonci Miklós művészettörté­nész, dr. Barna Lajos, a Gyer­mekváros igazgatója, Szőnyi Lajos, a dunakeszi József Atti­la Művelődési Központ igazga­tója. DR. LOSONCI MIKLÓS: — A művészet, véleményem szerint, sok emberi problémát megold. Különösen érvényes ez a fóti Gyermekváros lakói­ra, akikben a társadalmi gon­dolkodás következményeként, a tehetség felerősödik, s meg­tisztulva, formáját megtalálva, a munkák létrehozóinak éle­tét, gondolatait tárja fel. A cél, életünk szebbé, gazdagabbá té­tele, ebben a kezdeményezés­A múlt év februárjában ala­kult meg a szobi önkéntes tűzoltóegyesület. A csapat pa­rancsnoka Katona István, a helyi nevelőotthon tanára. Tavaly nyáron már, a né­hány éve tartó elmaradás után, ismét szép eredményt értek el a tűzoltók a járási versenyen: két csapatot indítottak, s az egyik első helyezett lett kate­góriájában. (Szerencsétlen vé­letlen az oka, hogy a megyei versenyen csak a negyedik he­lyet sikerült elérnie.) A nyári árvíz idején a tűz­oltók siettek segíteni, mente­ni a bútort, a jószágot, s ami­kor az ár elvonult, ők fertőtle­nítették a kutakat is. Sokan azt vallják, elmúlt már annak az ideje, hogy a tűzoltók, külön közösséget al­kotva, klubéletet éljenek. A szobi gárda rácáfolt erre a vé­leményre: szinte minden este összegyűlnek klubhelyiségük­ben, sakkoznak, rádiót, hang­lemezt hallgatnak, tévéznek, rexeznek vagy asztaliteniszez­nek. kapták, illetve maguk készítet­ték, társadalmi munkában. A tanács sem mutatkozott szűkmarkúnak: tavaly össze­sen csaknem 68 ezer forintot költött a tűzoltóságra. Még hiányzik a terem lambériázása, s több szőnyegre is szükség volna. A csapat felszerelése jó, na­gyon kellene azonban egy von­tatóeszköz. Kiss Imre, a városi-járási tűzoltóparancsnok, figyelem­mel kísérve az egyesület tény­kedését, örömmel nyugtázta a fejlődést, s további hasonló munkára biztatta, az egyesület­belieket. Minden bizonnyal még az idén megérkezik a selejte­zett, de felújítható gép jármű­fecskendő is. Az 1975. év eredményei alap­ján, joggal feltételezhető, hogy az egyesület a szép hagyomá­nyok méltó folytatója lesz, s a klub falait borító, a versenye­ken elért jő helyezéseket bizo­nyító oklevelek tovább szapo­rodnak. (grósz) Különösen hét végén moz­galmas az élet. Kellemes, nyu­godt, a légkör, melyben mód kínálkozik szakmai kérdések megbeszélésére is. Klubjukban tartották a téli szakmai to­vábbképzést. A klub berende­zését különböző üzemektől Beszélgetnek, sakkoznak, szakmai kérdésekről a klubban. vitatkoznak ben megvalósul, hiszen a GYÜ­FÖ jóvoltából, a gyermekmű­vészek bizonyságot adhatnak tehetségükről, kísérleteikről. SZÖNYI LAJOS: — A gyorsan városiasodó nagyközség kulturális élete új színfolttal gazdagodott. A GYÜFÖ-ben igaz talán a leg­jobban, hogy házon belül is értékes, színvonalas kulturális életet lehet teremteni. E kiál­lítás megrendezése minden­képpen ezt bizonyítja. A Gyer­mekváros fiataljainak dunake­szi kiállítása egyben a két köz­ség összefonódását, kulturális együttműködését is erősíti. DR. BARNA LAJOS: — A Gyermekváros fiataljai, növendékei helyett most hím­zéseik és fafaragásaik érkeztek a konzervgyárba. Köszönjük, hogy a találkozás létrejöhetett, s reméljük, más üzemekben is megismétlődhet. Nyári Ferenc Piaci jelentés Vácott, a pénteki hetipiacon a burgónyát 3,20—6, a tarkaba­bot 22—26, a fehéret 18—22 fo­rintért kínálták. A kelkáposzta 12, a fejes- 10, a savanyított 12 forintos áron kelt el. A zöld­ség ára 15—20, a sárgarépáé 12, a zellergyökéré 15 forintra emelkedett, a cékláé 7,50, a karalábéé 6, a feketereteké 7 forint volt. A vöröshagymát 18—20, a fokhagymát 40, az apró dughagymát 100 forintért mérték, a múlt heti 50 forint­tal szemben. A primőrök tart­ják az árukat: a retek csomója 6, az új hagymáé 3, a saláta darabja 6 forintba került. A sóska és spenót kilója 40—50, csomója 3 forintért kelt el. A sampinyon gombát 60 forintért mérték. Láttunk savanyúságot, egységesen 30 forintot kértek kilójáért A kukoricaliszt és ká­sa literjét 8 forintra mondták. A túró és tejfel ára 30 forint volt. Az alma ára 6 és 14 forint között változott, fajtától és nagyságtól függően. Láttunk téli körtét, kilóját 12 forintra mondták. A diót héjasán 22, a tisztítottat 55, a mákot 60 fo­rintért mérték. A termelőszövetkezeti áru- dákban az élő csirke kilója 32, a tyúké 25 forintba került. A tojás ára 1 forint és 40 fillér volt. — Lopás bűntettében mond­ta ki vétkesnek a Váci Já­rásbíróság Pataki Margit váci lakost, aki egy 2 ezer 300 fo­rint értékű kabátot vett ma­gára a Dunakanyar Áruház­ban, és fizetés nélkül akart távozni. Négy hónap — egy évre felfüggesztett — szabad­ságvesztésre és 300 forint pénzbírságra ítélték. Sok-sok oklevél a falon Esték a klubban Gépjárműfecskendőt is kapnak

Next

/
Oldalképek
Tartalom