Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-20 / 68. szám
Új házat alapoznak A Ceglédi út mentén újabb modern lakóépületet emelnek, melynek alapozása most folyik. Képünk az építkezésen készült, Fekete Sándor, Lukács Géza és Völgyi Lajos kőművesek munka közben. Várkonyi Pál felvétele Komplex tervek Bővülő szolgáltatás Sikeres együttműködés — exporttal XX. ÉVFOLYAM, 68. SZÁM 1976. MÁRCIUS 20., SZOMBAT Az Irodagéptechnikai Vállalat nagykőrösi üzemegységében, az év elején a korábbi esztendők termelési és gazdasági eredményei alapján, összeállították a komplex terveket a következő 5 esztendőre. Eszerint a múlt évi 12 millió 200 ezer forintos szolgáltatási tervet 1976-ra számottevően megnövelték, a gyártási terv pedig azonos a tavalyival. Az elmúlt napokban az üzemben járva Ver bú Zoltán telepvezetővel beszélgettünk. Mint mondta, író- és irodagép-javító munkájukat Nagykőrösön és környékén tovább folytatják. Az olasz Olivetti céggel együttműködve az idei első negyedévben figyelemre méltó eredményt értek el: eddig 440 DIVISUNNA típusú számológépet adtak át szállításra. Ebből a gépből egyébként az év folyamán még további hatezret gyártanak. A hazai szükséglet ellátására felkészülve, az Olivetti Quinta kis villamos összeadó1919. AUGUSZTUS 1-ÉN a külső ellenség túlereje, a nemzetközi helyzet kedvezőtlen alakulása és a belső ellenforradalmi erők egységes támadása a Tanácsköztársaság kormányát lemondásra kényszerítette. A budapesti események hatására augusztus első napjaiban megyénkben is feloszlottak a helyi direktóriumok. A katonai események következtében Pest megye nagy részében román királyi csapatok támogatásával jutott hatalomra az ellen- forradalom. Nagykőrösön 1919. augusztus 2-án népgyűlésen jelentette be Zsembery Gyula, a direktórium elnöke a tanácskormány lemondását: „Közeleg a pillanat, melyben nekik, akik a nagykőrösi proletárok és polgárok bizalmából a város ügyeit több mint négy hónap óta Intézik, el kell hagyni helyüket”. Az ellenforradalmárok a román királyi hadsereg augusztus 5-i bevonulásával egyidejűleg jelentek meg. Hogy a megszállók „tetszését” minél jobban megnyerjék, karjukra román feliratú karszalagot húztak, és mint „önkéntesek” buzgólkod- tak a kommunistaüldözésben és a népellenes intézkedések meghozatalában. Sorra tartóztatták le a Tanácsköztársaság helyi vezetőit. A nyilvános gyilkosságtól sem riadtak gépből ugyancsak 6 ezret gyártanak. Mindezeken kívül több száz kis könyvelőgépet is összeszerelnek olasz alkatrészekből. Azt is megtudtuk Verbó Zoltántól, hogy a takarékosság jegyében, jó munkaszervezéssel, körültekintő anyag- és költséggazdálkodással a termelékenység növelésére törekszenek. Dolgozóik teljes foglalkoztatottsága, valamint kedvező bérezése érdekében jó eredményeket kívánnak elérni. K. L. Mit látunk ma a moziban? Cimborák I. Színes magyar film. Kisérőműsor: A menyét. Előadás kezdete: 5 óraikor. Elszakadás. Színes amerikai film. Kísérőműsor: Munkásábrázolás. Előadás kezdete: 7 órakor. Éjszakai előadás üvegház. 18 éven felülieknek. Előadás kezdete: 21 órakor. vissza: a román csapatok bevonulását követő napon, augusztus 6-án szerdán, a délelőtti órákban Mészáros János volt városparancsnokot nyilvánosan kivégezték. A kiváló munkásvezetőt a városháza lépcsőjén, közvetlen közelről, pisztollyal tarkón lőtték, ugyanakkor Szabó Judit munkásnőt Mészáros János rejtegetéséért 25 botütésre ítélték. Ki is volt Mészáros János, aki életét áldozta a proletár- hatalomért? Ki volt a hazai munkásmozgalom e kiemelkedő harcosa, akinek életét városunkban oltotta ki a gyilkos golyó? ÉLETTÖRTÉNETÉT meglehetősen hiányosan ismerjük, hiszen csak rövid időt töltött városunkban. Az egykorú sajtótudósítás, (Nagykőrösi Népújság 1919. július 24.) és a visszaemlékezések egyaránt nyílt tekintetű, melegszívű, rokonszenves egyéniségnek írják le. Magas, markáns arcú férfi volt, elszánt, dacos arcvonásokkal. „A szocia listakommunista eszméknek fanatikus híve, melyeknek mind szóval, mind tettel elsőrendű harcosa. Három és fél évi fogságot is szenvedett már korábban elvhűségéért" — írja az egykori tudósító. Aradon született, s az asztalosszakmát tanulta ki. Mint A Magyar Űttörőszövetség megalakulásának jubileumi évében, a harmincadik születésnapra nemcsak az úttörők ■készülnek, hanem azok a fiatalok is, akik az elmúlt harminc évben maguk is úttörők voltaic. A KISZ Pest megyei bizottsága méltó ajándékkal lepi meg az úttörőket: a Kismarostól Királyrétig vezető erdei kisvasutat újítják fel a Pest megyei ifjúkommunisták, s a 13 kilométer hosszúságú kisvasúiból úttörővasút lesz. A rekonstrukciós terv elkészítésekor kiderült, hogy több millió forintba kerül a felújítás. Az összeg jelentős részének az előteremtését a megye kommunista fiataljai vállalták. Amit a fiatalok vállaltak Gulyás Sándor, a KISZ városi bizottságának titkára elmondta, hogy a körösi fiatalok is részt vállaltaik a nagyarányú munkából. — A város 1800 KISZ-tagja személyenként mintegy 90 forint értékű társadalmi munkát ajánlott fel, s ennek értékével, 160 ezer forinttal járulnak hozzá az újjáépítéshez. Április 24-én és 2b-én száz-száz tagú nagykőrösi csoport utazik a Börzsönybe, s kommunista műszakban a fákat gallyazzák, a vízlevezető árkokat tisztítják, s ezzel is segítik, hogy a gyermeknapra, június 6-ára elkészüljön az úttörővasút. Autóbuszjárat a Börzsönybe? A Szabadság Termelőszövetkezet ifjúkommunistái, famunkás tíz évig Ausztriában, Németországban, Belgiumban, Svájcban, Francia- országban és Angliában dolgozott. Kapcsolatba került az ottani munkásmozgalmi vezetőkkel és nagy lelkesedéssel vett részt munkájukban. Németországban Karl Liebknecht és Rosa Luxemburg előadásait hallgatta. Sokat olvasott, látott, hallott, tapasztalt. Külföldi tartózkodása alatt megtanult németül, franciául és angolul. Sokoldalú, művelt, tudatos forradalmárként tért vissza szülővárosába. Aradon a vagongyárban dolgozott, ahol 1919 áprilisában a francia csapatok körében terjesztett kommunista propaganda miatt letartóztatták. Elvtársai segítségével azonban rövid időn belül sikerült megszöknie. Ezután hosszabb ideig a fronton harcolt a magyar tanácskormánydrt, maid Kecskeméten vett részt a Vörös Őrség megszervezésében. 1919. július 20-án a Budapest- vidéki II. számú Vörösőr kerületi Parancsnokság a nagykőrösi Vörös őrség parancsnokává nevezte ki, s megbízta a város közrendészeti és közbiztonsági karhatalmi intézményeinek vezetésével. Az ú.i városparancsnok 1919. július 22-én kelt I. számú napiparancsában adta közre programját: „Ügy a polgári, mint a karhatalmi személyzettől öntudatos munkáshoz méltó, pontos és lelkiismeretes szolgálatot követelek mindenkor és minden körülmények között”. A szolgálatban pontos munkát, és a polgári lakossággal szembeni méltányos, udvarias magatartást követelt meg. Mészáros János felelős mint megírtuk, a városi küldöttgyűlés tiszteletére felhívást Intéztek a város KISZ- alapszervezeteihez, hogy társadalmi munkavállalásukat március 27-ig teljesítsék. A felhíváshoz csatlakoztak az ÁFÉSZ, a konzervgyár, valamint a Pest megyei Szolgáltató és Csomagoló Vállalat faipari részlegének ifjúkommunistái, továbbá a Petőfi pedagógus, a DÉMÁSZ, a Városgazdálkodási Vállalat, az Arany János Termelőszövetkezet, a városi tanács, a kereskedelmi dől-' gozók, a Gépjavító Szövetkezet KISZ-esei, a 224-es Ipari Szakmunkásképző Intézet a 21-es Volán KISZ-bi- zottsága, a Toldi KlSZ-alap- szervezetei és a Toldi peda- gógus-alapszervezet ifjúkommunistái. — Jó lenne, ha tervünket, hogy az üdülési szezonban Kőrösről menetrendszerű autóbuszjáratot indítson a 20-as Volán Vállalat, sikerülne megvalósitani — mondta Gulyás Sándor. így lehetővé válna, hogy a megye legtávolabbi csücskében levő nagykőrösi pajtások is köny- nyen elérhessék a Börzsönyt, ezt a szép kirándulóhelyet, s a születésnapi ajándék örömeit ők is élvezhessék. Az úttörővasút tehát a gyermeknapra bizonyára elkészül. De mit érnének el az üres állomásépületekkel, személyzet nélküli vonatokkal a pajtásak? Hiszen az úttörő- vasúton minden munkát a gyerekek végeznek. Erre a já- tékrá természetesen felkészültség szükséges, s a városi úttörőelnökség megszervezte, hogy 20—22 pajtás, aki kedvet érez a vasutas szakmátisztét a tanácshatalom bukása miatt csak rövid ideig tölthette be. INTÉZKEDÉSEI bizonyítják, hogy célja világos és egyértelmű volt: a munkáshatalom megszilárdítása. A városban egyes kereskedők kihasználták az élelmiszerhiányt, üzérkedtek és becsapták az éhezőket. A város- parancsnok azonnal szigorú vizsgálatot rendelt el. Intézkedett a zöldség- és gyümölcs- félék igazságosabb elosztására, s betiltptta a felhalmozó és árdrágító Mezőgazdasági Gyümölcsértékesítő Szövetkezet működését. Sok elképzelése azonban már csak terv maradt, nem volt ideje a megvalósításra: augusztus 2-tól bujkálnia keleti, s augusztus 6-án mártírhalált halt. Miért kellett Mészáros Jánosnak meghalnia? Ma már tudjuk: igaz, őszinte meggyőződéséért, kommunista magatartásáért. A harcáért, amelyet a munkásosztályért egész életében következetesen folytatott. Egyéb „bűnét” ellenségei sem tudták felsorolni. AZ ELLENFORRADALMI korszak alispánja 1919. december 16-án terjesztette beszámolóját a vármegye közgyűlése elé. Ebben részletesen beszámolt a megyében történt forradalmi és ellenforradalmi eseményekről. Ez az alispán — aki egész életében jobboldali meggyőződésű volt, tisztségéből 1918-ban a forradalmi események hatására lemondott, és újbóli szolgálatra csak 1919 augusztusában, az ellenforradalom hatalomra kerülése után jelentkezett — Mészáros János kivégzéséről írt jelentésében csak koholt vádakra hivatkozhatott, meghamisítva a valóságot Nagykőrös városában: „... a proletárdiktatúra szervei közül a város- parancsnokot. a kommunizmus végén idekerült Mészáros Jóhoz, elsajátíthassa a szükséges Ismereteket. Ebben kéthetenként, hétfőn és szerdán délután 2—2 órás foglalkozáson Bokor Elemér, a Rákóczi iskola tanára és Gál László, a MÁV forgalmi szolgálattevője segít a vasutasoknak, s a foglalkozásokat a vasútállomás oktatótermében rendezik. Tanulják a szakmát Hogy mit is tanulnak a jövendő úttörővasutasok? Elsősorban pontosságot, fegyelmet és sok-sok vasutasisme- retet. Felelősségteljes a munka, amit el kell végezniük majd a 15 szolgálati helyen: jegyvizsgálóként, váltóőrként, szolgálattevőként. A legutóbbi foglalkozáson például a rál- tóberendezéseket ismerték meg. A tanfolyam végeztével a kis vasutasok vizsgát tesznek majd. Bokor Elemértől tudtuk meg, hogy a körösi pajtások a gödöllői úttörőkkel együtt tartják majd a 2 hetes szolgálatot, s munka mellett természetesen jut idő a vidám táboréletre is. A Pomázon, a tanácsháza nagytermében megrendezett megyei úttörő-olimpia sakk- döntő e községben az első, megyei úttörő sportrendeznost másutt végzett vérengzős munkájáért a román hadbíróság itt agyonlövette...” Az alispán nehéz helyzetében, konkrétumok helyett rágalommal, megfoghatatlan „váddal” próbálta indokolni Mészáros János kivégzését. A MÉLTÓ TISZTELETET városunk mártírjának csak a felszabadulás után adhatta meg. A Magyar Kommunista Párt nagykőrösi szervezete 1946. március 6-án beadványt intézett a városi képviselőtestülethez, melyben javasolta, hogy „a hamis vádak alapján” 1919 augusztusában tarkólövéssel kivégzett Mészáros János akkori városparancsnok elvtársunk hamvait a város díszsírhelyén helyezzék el. Az előterjesztésben leírták, hogy Mészáros János a dolgozó nép szabadságáért halt hősi halált és a „körösi dolgozók szabadságáért és jobb jövőjéért áldozta életét”. Az indítványt a képviselő- testület magáévá tette, és négytagú bizottságot küldött ki Mészáros János holttestének exhumálására. A bizottság 1946. április 12-én az átlőtt koponyáról egyértelműen azonosította a hamvakat Mészáros János holttestével. A város' Nemzeti Bizottsága, képviselőtestülete, a demokratikus pártok és a dolgozók 1946. április 21-én ünnepélyes külsőségek között díszsírhelyen helyezték örök nyugalomra a város mártírhalált halt 1919-es parancsnokának hamvait. Nagykőrös azóta is kegyelettel őrzi és tisztelettel ápolja emlékét, mint olyan emberét, aki — bár nem volt helyi születésű — életét városunkért áldozta. 1957-ben a Városi Tanács bejáratánál helyezték el domborművét, a ceglédi járási munkásőr-zászlóalj pedig, melynek egyik egysége a nagykőrösi is, 1958-ban felvette Mészáros Jáno6 nevét. Böőr László Egyesülési közgyűlés A nagykőrösi Dózsa, Hunyadi és Szabadság termelőszövetkezetek ma, szombaton, reggel 8 órai kezdettel tartják az Arany János Művelődési Központ színháztermében egyesülési közgyűlésüket. E közgyűlésen döntenek az új Mészáros János Termelőszövetkezet alapszabályáról és megválasztják a tisztségviselőket. Rákóczira emlékezve Nagykőrösön is megemlékeznek II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulójáról. Ma délelőtt 10 órakor a fejedelem nevét viselő általános iskolában Rákóczi-emléktáblát avatnak, s megkoszorúzzák az iskola névadójának a Rákóczi utca és a Szilágyi utca sarkán levő emléktábláját. Délután 4 órakor az Arany János Művelődési Központ színháztermében a KISZ városi bizottsága, a városi tanács művelődésügyi osztálya, valamint a II. Rákóczi Ferenc általános iskola ünnepséget rendez, melyen az iskola irodalmi színpada is fellép. Az ünnepség végén az úttörők fogadalomtételére kerül sor. Piaci jelentés Pénteken közepes piac volt. A szemestermény-piacon a búza literje 4, az árpa 3,50, a kukorica 3 forintért kelt el. A gyümölcs- és zöldségpiacon az almát 5—10, a burgonyát 3,50, a karalábét 5—6, a káposztás 7—9, a gyükerét 10—16, a dióbelet 70, a száraz babot 16—18, az újdonságok sorában: a saláta darabját 5, a zöldpaprikát 3—4, a retek csomóját 2,50—3, a sóska kilóját 60, a spenótét 20 forintért adták. A baromfipiacon a tyúk párja 140—160, a jérce 70—80, pulyka 340, kacsa 160, idei januári csibe 55 forint volt. A halat 20—25 forintért mérték. vény is volt egyben. Ünnepélyes külsőségek között került sor a gondosan megrendezett vetélkedőre. Nagykőröst öt pajtás képviselte az 5 fordulós svájci rendszerű viadalon. Az úttörőknél sakkóra segítette, hogy 2X25 perc alatt vége legyen egy-egy játszmának. A körösiek közül a Petőfi-iskolások szerepeltek a legjobban, akik szorgalmas felkészülésük eredményeként — 1—1 járást-várost számolva — a legtöbb érmes helyezéssel térhettek haza. Úttörő fiúknál (13 induló): Reszeli Soós István (Nk. Petőfi isk.) szoros mezőnyben 3 és fél ponttal a harmadik helyen végzett Úttörő lányoknál (12): Fehér Sára (Nk. Kossuth isk.) 2 ponttal nyolcadik lett Kisdobos fiúknál (13): rendkívül szoros volt a mezőny, négyes holtverseny után csak a negyedik fajta szabály szerint dőlt el az elsőség, Zöldi Zoltán (Nk. Petőfi isk.) 4 ponttal második, Szilágyi Csaba (Nk. Arany isk.) 2 ponttal kilencedik lett Kisdobos lányoknál (11): a jól küzdő Klinkó Zsuzsa (Nk. Petőfi) 4 ponttal a második helyen végzett SZOMBATI SPORTMŰSOR Birkózás Budapest: a Bp. Honvéd szabadfogású olimpiai válogató versenye. Győr: vidéki, szabadfogású ifjúsági egyéni bajnokság. Kosárlabda Gimnáziumi labdajáték-terem, 16 óra: Nk. Pedagógus— Szarvasi Főiskola Spartacus, NB III-as férfi bajnoki mérkőzés. Teke Kocsér, 15: Nk. Szabadság Tsz A—Nk. Szabadság Tsz B, megyei csapatbajnoki mérkőzés. Torna Kossuth-iskola tornaterme, 16 óra: középiskolás férfi C- kategóriás bajnokság. S. Z. A nagykőrösi dolgozók jövőjéért áldozta életét Emlékezés a Tanácsköztársaság városparancsnokára A forradalmi ifjúsági napok alkalmából rendezett megemlékezések során a fiatalok, forradalmár elődeikre emlékezve, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján megkoszorúzzák Mészáros János emlékművét is. A mártírhalált halt városparancsnok neve egy másik esemény kapcsán is szóba kerül: ma, szombaton délelőtt tartja az egyesülő három nagykőrösi termelőszövetkezet, a Szabadság, a Hunyadi és a Dózsa tsz első összevont közgyűlését. A gazdaságok már korábban elhatározták, hogy az új, nagy termelőszövetkezetet Mészáros Jánosról nevezik el. Az emlékezés és a névadó kapcsán az alábbiakban ismertetjük a Tanácsköztársaság városparancsnokának életútját. Szabó Mária SPORT Jó! szerepeltek a Petőfi-iskolás úttörő sakkozók i k t Méltó ajándék az évfordulóra Úttörővasút, születésnapra