Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)
1976-03-13 / 62. szám
kM^íW 1976. MÁRCIUS 13., SZOMBAT Az eddigi eredmények alapján Kialakulóban a zsómhéki medence » kulturális Első hallásra' talán hivaliko- dónak tűnik az a kijelentés, hogy az ezernégyszáz lakosú Tök község a zsámbéki medence kulturális központja lesz. A lélekszámot tekintve valóban furcsának hat ez a megállapítás, a tények azonban azokat igazolják, akik reálisnak tartják ezt az elképzelést. Ot falu gazdasága A toki Egyetértés Termelő- szövetkezet ma már öt falu — Perbál. Budajenő, Telki, Tdiny- nye és Tök — határát egyesíti. Ez alapvetően meghatározza ennek az öt településnek a sorsát, fejlődését, hiszen a termelőszövetkezeten kívül más. jelentősebb gazdasági egység egyikben sincá. Szerencsére ez az egy elég erős ahhoz, hogy meghatározó szerepet vállaljon e táj további felvirágzásában. Nemcsak azért, mert a megye jól működő, nyereségesen gazdálkodó termelőszövetkezetei liözé tartozik, hanem azért is. mert vezetői tudják, hogy az egyre gyorsabb ütemű fejlődésben csak olyan emberekkel. olyan dolgozókkal lehetnek versenyképesek, akik munkájuk elvégzése után nem szégyellnek beülni az iskolapadokba, akik értük, miért kell részt venniük a különböző szakmai tanfolyamokon, akik szabad idejükben rendszeresen forgatják a könyveket, akik igénylik a több tudást, a nagyobb kitekintést. Ahhoz azonban, hogy mind nagyobb számban dolgozzanak ilyen emberek a gazdaságban, tenni is kell a vezetőknek és nem is keveset. Az Egyetértés határa még csak egyetlen falura korlátozódott, amikor vezetőd már hozzákezd tele ehhez a munkához. Előbb úgy, hogy szabadtéri színpadot építtettek, majd művelődési házat, könyvtárat, amelynek fenntartói és működtetői. Évi hatszázezer A megye nem egy művelődési központjának két-három függetlenített ■ népművelője van. A toki művelődési házkönyvtárnak ezzel szemben öt. Hogy mi tette lehetővé ezt? Az az évi majd hatszázezer forintos támogatás, amit a termelő- szövetkezet vezetősége biztosít a közművelődési feladatok elvégzéséhez. öt függetlenített ember, évi hatszázezer forint támogatás — túlzás, mondhatják egyesek, hiszen, csupán egy ezemégy- száz lelket számláló településről van szó. Ez azonban nem lenne igaz. A termelőszövetke- ■ zet több, mint ezer dolgozója ugyanis öt faluból verbuválódott. így a gazdaság vezetése — csak helyeselhető módon — felelősséget érez mind az öt település közművelődéséért. Ha így nézzük a dolgot, az öt függetlenített dolgozó és az évi majd hatszázezer forintos támogatás talán kevésnelt is bizonyul! Hiszien csak itt, a toki művelődési házban hét klub és két baráti kör működik. Havonta két alkalommal táncházat rendeznek, évente pedig tíz kiállítást. Rendszeresek az országjáró kirándulások, a különböző vetélkedők és a sportversenyek. Van tánc. filmvetítés, szervezett fővárosi színházlátogatás. És helyet ad a művelődési ház a termelő- szövetkezet szakmai tanfolyamainak, a társadalmi és a családi ünnepeknek egyaránt. Tájcentrum A gazdaság vezetése azonban joggal elvárja, hogy a j művelődési házat mind az öt i település lakói látogassák, > ugyanakkor helyben is szervezzen a művelődési ház számukra programokat. Az igény jogos és ez a munka el is kezdődött már. A toki művelődési ház kiállításokat szervez és rendez a többi településen is. Klubestjeiket, vetélkedőiket ..vándoroltatják”, azaz sikeres programjaikat bemutatják a másik négy faluban is. Az ifjúsági klub mellett elsősorban a foto-, a gyermek- és a magnósklub tagsága, valamint a klubszínpad tagjai vesznek részt ezeken a „kihelyezett” programokon. Jó kapcsolatot alakítottak ki a perbáli iskolával, ahol az elmúlt év ősze óta dolgozók iskolája is működik a termelőszövetkezet perbáli tagjai számára. Az öt településen kívül egy- egy programmal ellátogatnak időnként Budakeszire és Zsámbékra is, így lényegében a toki művelődési ház hatósugara már hét településre terjed ki. E hét település lakói közül mind többen vesznek részt a művelődési ház különböző klubjainak munkájában, válnak rendszeres látogatóivá a mind népszerűbb táncháznak. A legtöbb embert azonban — a környező településekről — a művelődési ház mind gazdagabb nyári programsorozata vonz, amely egyre inkább megtalálja a maga profilját az egész megye nyári kulturális életében. •Mindez igazolja: a toki művelődési ház eddigi működése alapján joggal tarthat Igényt arra, hogy az egész zsámbéki medence kulturális központja legyen. Az eddiginél is még céltudatosabb, tartalmasabb munkával ezt egy-két éven belül elérhetik. Prüfen er Pál SZÍNHÁZI ESTÉK Menyegző A varsói Teatr Narodowy vendégjátéka a Vígszínházban A színház. 1765-ben alapították, tehát kétszáztíz éves a Teatr Narodowy, a varsói Nemzeti Színház. Ennyi ideje szolgálja — sok viszontagságon át, sorsában mindig pontosan tükrözve a lengyel történelem fordulatait — a lengyel nyelv és irodalom ügyét. Vezetői és művészei között mindig ott találhattuk a lengyel színházművészet legjobbjait Ezt a rangját ma is őrzi, s még egy olyan gazdag, kiemelkedő színházakban és színházművészekben bővelkedő színházi életben is, mint a lengyel, vezető szerepet képes betölteni. A Teatr Narodowy műsorrendjén egyaránt szerepelnek a lengyel drámairodalom klasszikusainak alkotásai, az élő lengyel drámaírók újabb és újabb művei, valamint a világirodalom klasszikusai és a kortárs dráma jeleseinek művei. Bemutatóik szinte kivétel nélkül nagy visszhangot váltanak ki. Különösen így van ez azóta, hogy a színház vezetését 1962-ben Kazimierz Dejmek, majd őt követően, 1968-ban a jelenlegi igazgató, Adam Hanuszkiewicz vette át. Hanuszkiewicz — aki egyben kitűnő színész és az egyik legeredetibb lengyel rendező — többek között egy rendkívül izgalmas Hamlet- rendezéssel, a klasszikus lengyel szerző, Slowacki Balady- na című művének merész színpadra állításával, s a lengyel nemzeti drámairodalom egyik alapművének tartott Wyspianski-dráma, a Menyegző vitákat kiváltott, újraértelmező szcenírozásával öregbítette a színház jó hírnevét, de ő volt a rendezője annak a Három nővér-előadásnak is, amely az elsők között adta vissza Csehov művének a szerző által előírt vígjáték jellegét. A mű. a. Varsói napok Budapesten rendezvénysorozat keretében hazánkba látogató Teatr' Narodowy egyik műsordarabja éppen Wyspianski drámája, a Menyegző volt. E mű filmváltozatát Andrzej Wajda rendezésében még ma is vetítik a mozik, s nemrég mutatta be a televízió, éjszakai előadásban. Ez az előzmény sokban elősegítette a mű alaposabb megértését, bár a filmváltozat helyenként meglehetősen szabadon kezeli a dráma anyagát. Stanislaw Wyspianski (1869 —1907) a lengyel irodalom, képző- és színházművészet egyik legnagyobb alkotói egyénisége volt. Sokoldalú tehetsége egyaránt kiemelkedő munkákat hozott létre a dráma, a festészet, a díszlettervezés, a rendezés, a költészet területén. A fiatalon elhunyt krakkói művész drámai életműve a korszak legégetőbb lengyel kérdéseit tárgyalja. Krakkóban, amely ebben az időben az Oszrák—Magyar Monarchiához tartozott, ő teremti meg azt a drámasorozatot — öt-hat mű szinte ösz- szefüggő láncolatát —, amely a századforduló expresszio- nizmusát, szimbolizmusát is felhasználva, de ugyanakkor mélyen realista módszerrel elemzi a lengyel közelmúlt és a századfordulós jelen egymásba erőteljesen átjátszó problémáit. Nacionalista, „nagylengyel” illúziókkal számol le, reálisan méri fel a XIX. század lengyel szabadságmozgalmainak eredményeit és kudarcainak okát, ostorozza a hamis történelmi tudatot', a nemesség és a nép idealista alapon létrehozni kívánt békéjéről pedig bebizonyítja, hogy az adott történelmi viszonyok között már nem valósítható meg. A Menyegző, melyet főművének tartanak, a legteljesebben tartalmazza ezeket a gondolatokat. Kerete egy esküvő. Ebben a korban divat volt, hogy városi értelmiségiek falusi lányokat vettek feleségül. Egy ilyen lagzin történik a dráma. Felvonul a kor minden jellegzetes figurája: a kültő, a festő, az értelmiségi, az újságíró, a falusi, műveletlen, nagyhangú bíró, a falusi pap, a zsidó kocsmáros, a kellem- kedő úriasszonyok, a kékharisnya úrilányok, a nyers, vérbő falusi legények, a múltról álmodó széplelkek. A borgőzös, vad mulatság egyszer csak fantasztikumba fordul: a Költő és Rachel vendégségbe invitálják a kertben álló szal- mabábút, s az megjelenik, magával hozva a múlt alakjait. Minden főbb szereplőnek azt az alakot, látomást idézi fel, amely szinte lelke másik fele. Wernyhora, a múlt legendás alakja végül felkelésre szólítja a jelenlevőket. De jön a hajnal, jön a kijózanodás, jön a valóságra ébredés. Az illúziónak vége, a' múlton való merengésnek semmi értelme, a sok locsogás helyett tenni kellene azt, amit a jelen követel. Az előadás. Hanuszkiewicz rendezése az 1901-ben írott és bemutatott darabban kettős célzatú volt. Részint meg akarta szabadítani a drámát a rárakódott nemzetiszín Ha igen, miért nem? Megnyílt Robert Capa Egy hónapja számoltunk be lapunkban arról, hogy a Veresegyházon élő Czibula Péter különleges faragott bútorai közül hatot elfogadott az Iparművészeti Vállalat exportzsürtfe. A tehetséges ember öröme azonban alig néhány napig tartott, az Iparművészeti Vállalat újabb levelének kézhezvételéig, amelyben az alábbi lakó- nikus szöveg olvasható: „Czibula Péter, iparművész, Veresegyház. Közöljük, hogy a Művészeti Alap tiltakozott az exportzsüri döntése ellen, így kénytelenek vagyunk a már elfogadott cikkeket is elutasítani.” Ha igen, miért nem? Ezzel a kérdéssel fordult lapunkhoz Czibula Péter, s mi megkíséreltünk választ keresni arra a különös eljárásra, amely kérdésének feltevéséhez vezetett. Elsőként Berkes Józsefet, a Művészeti Alap művészeti osztályának vezetőjét kerestük fel. — Mi hivatalosan nem tiltakoztunk az exportzsüri döntése ellen, így az Iparművészeti Vállalatnak nem volt joga az elutasításnál a Művészeti Ala.pra hivatkozni. A hivatalos tiltakozásnak írásbeli nyoma lemre — mondotta, s olyan zsürijegy- zőkönyveket mutatott, amelyeken megtalálható a Művészeti .Alap elutasító véleménye —, ilyen pedig ebben az esetben nincs. A vállalat emberei kérték zsűrizésre a tárgyakat, így a végső szót is nekik kellett kimondaniuk. Valóban, decemberben az Iparművészeti Vállalat két osztályvezetője, valamint egyik munkatársa felkereste Czibula Pétert, veresegyházi műteremházában, és munkáinak megtekintése után nyújtották be javaslataikat. Ezt igazolja Horvai Lajosné, a vállalat exportosztályának csoportvezetője is. — Szántó Kálmánnak, vállalatunk művészeti osztályvezetőjének javaslatára kerültek zsűri elé Czibula Péter munkái. A zsűri, amelynek tagja volt a Művészeti Alap, az Iparművészeti Vállalat és az ARTEX képviselője, a bemutatott kilenc tárgyból hatot elfogadott. Másnap vállalatunk igazgatója szóban vónaíta vissza ' á zsűri döntését, ezt követően íródott az elutasító levél. kokárdás túlzásoktól, s felmutatni kívánta a Menyegző ironikus írói elképzeléseit; részint pedig azt húzta alá, hogy az a fajta várakozás állapot, az a csodavárás, az a tettek helyett szavakban el- pufogtatott hazafiaskodás, amely a századelő lengyel társadalmára jellemző volt, még ma sem tűnt el egészen. A Menyegző klasszikus értékét éppen az adja, hogy Wys- pianskinak sikerült alapvető lengyel vonásokat megragadnia ebben a drámában. Hanuszkiewicz nem a misztikum vagy a patetizmus felé vitte el a rendezést, hanem — bár a mű eme vonásait is megmutatta — azt húzta alá, amit tulajdonképpen Wyspianski is: ezek az anakronisztikus vonások lényegében a gátját jelentik a lengyel nemesség, értelmiség és nép reális önismeretének, történelmi helyzete valós felmérésének. Számos kitűnő, nálunk is Igen jól ismert színész játszik az' előadásban. Maga Hanuszkiewicz a Költő központi figuráját alakítja; Andrzej La- picki (a filmváltozat Költője) a Vőlegényt, Daniel Olbrysch- ki a látomások egyik kisebb szerepét, az udvari bolondot, Tadeusz Janczar (a Parasztok tv-sorozat Jantekje) a bírót játssza. Adam Kilian színpadképei mintha Wyspianski egyik-másik pasztellrajzát idéznék. Különösen a második rész" díszlete szép; itt a világítási effektusok is költői jelentőséget kapnak. Rendkívül fegyelmezett, kiváló színészekkel az utolsó mozzanatig kidolgozott, nagyerejű, sodró előadás a Menyegző. A lengyelül nem tudó néző részére is képes pontosan közvetíteni az írói mondanivalót és a rendezői szándékot. S ami még érdekesebb: ebben az előadásban kicsit a saját történelmünk bizonyos kérdéseit is észrevehetjük, kicsit magunkra is ismerhetünk. Takács István Freiser Pál, az Iparművészeti Vállalat igazgatója nem szívesen fogadta az újságírót. — Kérem, mi mindenben szabályosan jártunk el . Amikor közöltem vele a Művészeti Alap osztályvezetőjének véleményét, miszerint hivatalosan nem tiltakoztak a zsűri döntése ellen, így a vállalatnak nem volt joga az ALapra hárítani a megváltoztatott döntés felelősségét, csak ennyit mondott: — Ha hivatalosan nem is tiltakoztak, szóban véleményt mondtak a zsűri döntéséről és én ehhez tartottam magam. Arról nem tudott, hogy a vállalat osztályvezetői Veresegyházon keresték fel Czibula Pétert, s az ott látottak alapján mondtak szakértői véleményt a tárgyakról, s javasolták azokat zsűrizésre. Vagyis i az Iparművészeti Vállalat kezdeményezte a bemutatást, amely a szakemberekből álló zsűri kedvező döntésével folytatódott és a végén indoklás nélküli elutasítással fejeződött be. Nem vitatja senki a Művészeti Alapnak azt a jogát, hogy megvétózhatja a zsűri döntését — természetesen megfelelő indoklással —, ha ezt hivatalosan teszi. Ebben az esetben azonban nem ez történt: egy nem hivatalos vélemény alapján tekintették semmisnek az Ipar- művészeti Vállalat vezetői a szakemberekből álló zsűri hivatalos értékelését. Az ilyen eljárás összeegyeztethetetlen a döntések objektivitásának követelményével. P. P. emlékkiállítása Régi adósságot törleszt a Kulturális Kapcsolatok Intézete, a Magyar Fotóművészek Szövetsége és a Kiállítási Intézmények, amikor a Műcsarnokban megrendezi Roben Capa emlékkiállítását. Az a fototárlat, amely pénteken délután nyílt meg — Rév Miklósnak, a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökének bevezetőjével — gazdagon és sokrétűen illusztrálja a 30-as évek Magyarországáról külföldre távozott világhírű fotóművész munkásságát. A budapesti kiállításon, amelyet április 4-ig kereshetnek fel az érdeklődök, mintegy 50 felvételen elevenednek meg az európai történelem és a világ- történelem sorsdöntő napjai, a spanyol polgárháborútól egészen az indokínai harcokig. Robert Capa a históriai események köpött is mindig az emberre figyelt, a sorsdöntő helyzetekben is egyéni szituációkat látott, s örökített meg lencséjével. — Három és fél millió forintot adtalc eddig Pomáz nagyközség temelő üzemei az ifjúsági ház építéséhez, amelyben a 300 személyes nagytermen kívül helyet kap a könyvtár. 3 klub, 6 szakköri helyiség, udvarán pedig mini sportpályákat építenek. A tervek szerint 1977 végére adják át az épületet rendeltetésének. ■ Divat? Tudomány? Termelési tényező? Mi az infrastruktúra? Napjainkban egyre többet találkozunk ezzel a szóval: infrastruktúra. Néhányan talán divatot is űznek belőle, akkor is használják ezt az | összetett idegen szót, amikor nem volna szükséges. Persze, kikerülni, sem lehet. Erről győzött meg a Kossuth Könyvkiadónál most megjelent Infrastruktúra című könyv, amelynek szerzői Csernok Attila, Ehrlich Éva és Szilágyi György. A fogalom magyar jelentését a Közgazdasági kislexikon így foglalja össze: az infrastruktúra „olyan gazdasági feltételek (úthálózat, közlekedés, kikötők, közművek, közoktatás stb.) gyűjtőneve, amelyek nem vesznek részt közvetlenül a termelési folyamatban, de közvetve befolyásolják a termelés fejlesztésének lehetőségeit. Az infrastruktúra színvonala kifejezi, hogy valamely országban mennyire vannak meg a gazdasági fejlődésnek, ezen belül az ipari fejlődésnek az általános feltételei.” A kifejezés nem mai keletű, már a napóleoni háborúk idején feltűnik: gyűjtőnévként olyan katonai berendezéseket foglal össze, mint kaszárnyák, utak, hidak stb. Az utóbbi időben gyakran használják, mégpedig gazdasági értelemben. Az infrastruktúra-kutatók egy adott terület szerkezetét vizsgálják, hogy a gazdasági oldalt jobban meg tudják közelíteni. Ezt teszik a szerzők is, amikor az infrastruktúra fejlődését, gazdasági szerepét és változásait több mint egy évszázados időszakot átfogva, nemzetközi összehasonlítások sorozatában mutatják be. Az infrastruktúra-kutatás olyan tudományág, amelynek jelentőségét most kezdik felfedezni, s amelynek alkalmazásával jobban megközelíthetők a termelési tényezők. A gazdasági tervezésben, a beruházások kijelölésében szinte nélkülözhetetlen. Nem termelési tényező, de köze van a termeléshez, munkaerőt, tőkét, anyagi javakat köt íe. A kérdés gyakran merül fel: milyen infrastrukturális alapokon kezdte meg Magyarország a szocialista iparosítást; hogyan alakult az infrastruktúra a szocialista iparosítás során; más országok nemzetközi történeti-gazdasági fejlődésének tükrében milyennek ítélhető Magyarország infrastrukturális ellátottságának jelenlegi helyzete? A felszabadulás után Magyarország előtt az a feladat állt, hogy önerőből gyors ütemben behozza a korábbi társadalmi rendszertől örökölt gazdasági elmaradottságot. A gyors iparosítás a termelés mennyiségi növelését szolgálta. Mivel az infrastruktúra bizonyos területei (közlekedés, hírközlés, lakásépítés) rendkívül tőkeigényesek, s mivel a termelés gyors mennyiségi növelése — legalábbis egy ideig, főképpen az iparban — végrehajtható volt az infrastrukturális területek azonnali és egyidejű fejlesztése nélkül is, a helyreállítás során az infrastruktúra a háború előtti —< már akkor is elmaradottnak számító — szerkezetben és technikai színvonalon épült újjá. így a háború előtti, elmaradott infrastruktúra mind mennyiségben, mind minőségben és szerkezetben konzerválódott. * A hatvanas években kezdtük felújítani az infrastrukturális területeket. Ma már Magyarország a közepesen fejlett országok közé tartozik. Létrejött és kialakult a gazdaságon beiül i meglehetősen nagy súlyt képviselő ipar, a mezőgazdaság korszerűsödött, megvalósult a teljes foglalkoztatottság, sőt már munkaerőhiány mutatkozik. Az életszínvonal jelentős mértékben emelkedett: vagyis általános a fejlődés, mégis, az infrastruktúrában még mindig elmaradás tapasztalható. Ahogyan a szerzők megállapítják: az infrastruktúra mennyiségben, főképpen szerkezetében elmaradt az általános gazdasági fejlettségből adódó követelményektől. Az infrastrukturális ellátottság fogyatékosságai nem egyszerűen az ipar, hanem az egész népgazdaság fejlődésének, az életszínvonalemelkedés gátjává kezdenek válni. Hol ezen, hol azon a ponton lépnek fel egyre sűrűbben olyan zavarok, aránytalanságok, szűk keresztmetszetek (például kevés a tele-, fon, "korszerűtlenek az útjaink, a városok tömegközlekedése stb.), amelyek — legalábbis részben — infrastrukturális ellátottságunk elégtelenségére vezethetők vissza. Következésképpen, további társadalmi- gazdasági fejlődésünk nem képzelhető el az infrastruktúrában mutatkozó elmaradás fokozatos felszámolása, illetve mérséklése nélkül. Gáli Sándor
