Pest Megyi Hírlap, 1976. március (20. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-12 / 61. szám

6 1976. MÁRCIUS 12., PÉNTEK Rangos ökölvívótorna Március 31—április 4. között kerül sor a Sportcsarnokban a Bp. Honvéd hagyományos és egyre rangosabb nemzetközi ökölvívótornájára. — Az a cé­lunk, hogy a torna minden esztendőben rangosabb legyen — mondotta Bódis Gyula, a Bp. Honvéd ökölvívó-szakosz­tályának vezetője. — Már az elmúlt évi esemény után meg­kezdtük a szervezést és segí­tett a MÖSZ is. Március 15-én zárulnak a jelentkezések, ed­dig 5 ország nevezése futott be, 51 ökölvívó indulását je­lezték. Részletezve 16 szovjet, 11 román és csehszlovák, 8 nyugatnémet és 5 NDK-ver- senyzőrői van 6zó, az NSZK és az NDK válogatottjaival in­dul. Előzetesen jelentkeztek a kubaiak, ígéretet kapunk Afri­kából is. A küzdelmekre a 40 legjobb magyar ökölvívót hív­juk meg, kötelező a válogatott keret tagjainak indulása. A nemzetközi torna március 31-én 16 órakor kezdődik a Sportcsarnokban, április 4-én, 17 órától kerül sor a döntő összecsapásokra. /8588 igazolt sportoló Plusz negyven Nugytorcsdról Balogh Lászlóval, a megyei igazoló bizottság vezetőjével beszélgettünk az igazolt spor­tolók létszámáról. Bevezető­ben megemlítette, hogy 1975. január 1-én 49 800 verseny­zőt tartottak nyilván. Ez a nagy létszám onnan adódott, hogy a korábban eltelt 8 év alatt sokan abbahagyták pá­lyafutásukat, a nyilvántar­tásban azonban ők is szere­peltek, így keletkezett ez az irreális kép. A múlt év elején tagkönyv- cserét hajtottak végre a spor­tolók, úgynevezett kék köny­vet kaptak, s ekkor már va­lós adat látott napvilágot; múlt év március 1-én 13 856 sportoló volt megyénkben. Tavaly szépen gyarapodott a létszám, március 1 és decem­ber 31 között ' 3735 új igazo­lást adtak ki, közülük 252-en más megyéből átigazolt ver­senyzők voltak. Ugyanebben az időszakban 89-en távoz­tak el megyénkből, a megyén belül pedig 881 igazolás volt. Az elmúlt esztendő végezté­vel 17 760 igazolt versenyzőt tartottak nyilván. Idén eddig 393 fővel gyarapodott a lét­szám, s jelenleg 18 588 ver­senyző van. Összesen 32 sportágban tartanak nyilván igazolt sportolókat. kuló közgyűlést. A tanács képviselőjén kívül megje­lent Kertesei Péter, a Mali- novszkij SE elnökhelyettese, valamint Tóth János, köz­ségi KlSZ-titkár. Rónaszéki Tibor ismertette a sportkör megindításával kapcsolatos javaslatot. Az egyesület színe a zöld- fehér, bázisszerve a községi tanács, amely összesen 2 ezer forin­tot biztosít az új klub számára. Egy szakosztállyal kezdik a munkát, a labdarúgóval és a tervek szerint a bajnokság­ból visszalépett Kerepes II. helyén szerepelnek majd a gödöllői járási II. osztály­N5 l-es készülődés Mint ismeretes, a Dunai Kő­olaj női asztalitenisz-csapata tavaly első lett az NB II Ben- kő-csoportjában, és bejutott az NB I-be. A játékosok január eleje óta szorgalmasan készü­lődnek a nyitányra. A felké­szülés során több versenyen vettek részt és sikerrell szere­peltek. Különösen Gáthy II (őt ábrázolja képünk), aki a járási bajnokság megnyerése után Szegeden a vidék Kelet-te­rületi bajnokságon is az élen végzett. Ellenfele a döntőben az egri Kiss Zsuzsa volt. A vidéki bajnokságon egyéniben bronzérmet szerzett, s nővéré­vel áz oldalán a párosban ugyancsak bronzérmes lett A legnépesebb most is a lab­darúgás, a labdarúgóit az össz- létszám több mint felét al­kotják, 10 585 labdarúgó van. A ^pbbi legtöbb sportolót fel­vonultató sportág: kézilab­da 2477, atlétika 1022, birkó­zás 738 kosárlabda 699, asz­talitenisz 346. ☆ Ha minimálisan is, de hoz­zájárul a sportolók létszá­mának emelkedéséhez a nagy- tarcsai sportkör, . melynek megalakításáról Csiba József tudósítónk tájékoztatott. Régi kívánság volt Nagytar- csán, hogy községi sportkör alakuljon. Ennek valóra vál­tása érdekében szervező bi­zottságot létesítettek, s a kö­zelmúltban tartották az ala­KÉZILABDA ban. Amíg a Malinovszki j SE sporttelepe elkészül, addig a régi játékteret közösen hasz­nálják. Szerencsés sorsolás ese­tén minden vasárnap lesz mérkőzés a községben. Megválasztották a tisztség- viselőket, az öttagú elnökség élére Greskó Istvánt, elnök­ségi tagoknak pedig Németh Istvánt., Kiss Mihályt, Pupek Istvánt és Tóth Jánost válasz­tották. Az új egyesületnek máris 40 tagja van, a pártoló tagság létszáma pedig 43. A nagy- tarcsai új sportkörrel 27-re emelkedett a gödöllői járási sportegyesületak száma. Jól szerepelt a többi ver­senyző is. Böszörményi vívta ki a megyébajnoki címet, s több harmadik helyet is sze­reztek Gáthy II, Gáthy 1, Bö­szörményi és Illyés révén. Az eredmények szépek, de a felkészülés mégsem zavarta­lan. A százhalombattai torna­terem igen sűrűn foglalt, s ez megnehezíti az edzések meg­tartását. Márton József Járási labdarúgó-sorsolás Dabas n. forduló, március 14. Inárcs— Gyál, Kakucs—Pusztavacs, Bugyi KSK—Alsónémedi, Ocsa—Örkény, Hernád—Táborfalva, Dabas I. kér. —Újlengyel, Dabas XI. kér.—Tatár- szentgyörgy. ül. forduló, március 21. Alsóné- medi—Kakucs, Pusztavacs—Gyál, Tatárszentgyörgy—Dabas I. kér., Újlengyel—Hernád, Táborfalva— Üjhartyán, Örkény—Bugyi KSK, Dabas II. kér.—Inárcs. IV. forduló, március 28. Inárcs— Pusztavacs, Gyál—Alsónémedi, Kakucs—Örkény, Ocsa—Táborfal­va, Üjhartyán—Újlengyel, Hernád —Tatárszentgyörgy. Dabas I. kér.— Dabas U. kér. V. forduló, április 4. Örkény— Gyál, Alsónémedi—Pusztavacs, Hernád—Dabas II. kér., Tatár­szentgyörgy—Üjhartyán, Újlengyel —Ocsa, Táborfalva—Bugyi KSK, Dabas 1 kér.—Inárcs. VI. forduló, április 11. Inárcs— Alsónémedi, Pusztavacs—Örkény. Kakucs—Táborfalva, Bugyi KSK— Újlengyel, Ocsa—Tatárszentgyörgy, Üjhartyán—Dabas U. kér., Hernád —Dabas I. kér. vn. forduló, április IS. Kakucs— Újlengyel, Táborfalva—Gyál, Ör­kény—Alsónémedi, Dabas I. kér.— Üjhartyán, Dabas II. kér.—Ocsa. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: DR. LGKÖS ZOLTÁN Főszerk asztö- helyettes: SÁGI AGNES Szerkesztőség: Postacím: 1951 Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. II. em Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Kiadóhivatal: vm., Blaha Lujza tér 3. Postacím: 1951 Budapest. A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 343—100 142—220. Titkárság: ’.40—447. Előállítja: ,Sz!kra Lapnyomda. Budapest. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető bármely oostahiwatalnál. a kézbesítőknél, a posta hírlap- üzleteiben és a Posta Központ) Hírlap ^ Irodánál (KHII Budapest V., Józief nádor tér l. Távbeszélő: 180—950 Postacím: Posta Központ' Hírlap Iroda. 1900 Budapest. Előfizetési dli navonta 20 forint. INDEX: 25 064 Tatárszentgyörgy—Bugyi KSK, Hernád—Inárcs. VIII. forduló, április 25. Inárcs— Örkény, Pusztavacs—Táborfalva, Gyál—Újlengyel, Kakucs—Tatár­szentgyörgy, Bugyi KSK—Dabas II. kér., Ocsa—Dabas I. kér., Üj­hartyán—Hernád. IX. forduló, május 2. Dabas II. kér.—Kakucs, Tatárszentgyörgy— Gyál, Újlengyel—Pusztavacs, Tá­borfalva—Alsónémedi, Hernád— öcsa, Dabas I. kér.—Bugyi KSK, Üjhartyán—Inárcs. X. forduló, május 9. Örkény— Táborfalva, Alsónémedi—Újlen­gyel, Pusztavacs—Tatárszent­györgy, Gyál—Dabas n. kér., Ka­kucs—Dabas I. kér.. Bugyi KSK— Hernád, Ocsa—Üjhartyán. XI. forduló, május 16. Hernád— Kakucs, Dabas I. kér.—Gyál, Da­bas II. kér.—Pusztavacs, Tatár­szentgyörgy—Alsónémedi, Újlen­gyel—Örkény, Üjhartyán—Bugyi í£SK, Ocsa—Inárcs. XII. forduló, május 23. Tábor­falva—Inárcs, Örkény—Tatárszent­györgy, Alsónémedi—Dabas II. kér., Pusztavacs—Dabas I. kér., Gyál—Hernád, Kakucs—Üjhartyán, Bugyi KSK—Öcsa. XIII. forduló, május 30. öcsa— Kakucs, Üjhartyán—Gyál, Hernád —Pusztavacs, Dabas I. kér.—Alsó­némedi, Dabas II. kér.—Örkény, Újlengyel—Táborfalva, Bugyi KSK —Inárcs. XIV. forduló, június 6. Tábor­falva—Tatárszentgyörgy, Örkény— Dabas I. kér., Alsónémedi—Her­nád, Pusztavacs—Üjhartyán. Gyál —Ocsa, Kakucs—Bugyi KSK, Új­lengyel—Inárcs. XV. forduló, június 13. Inárcs— Kakucs, Bugyi KSK—Gyál, Öcsa— Pusztavacs, Üjhartyán—Alsónéme­di, Hernád—Örkény, Dabas II. kér.—Táborfalva, Tatárszentgyörgy —Újlengyel. Mekalor, Lamport és Szekszárdi típusú olajkályhák garanciális és garanciaidőn túli javítása olajkályha-szervizünknél. Levélcím: VÁCI AUTÓJAVÍTÓ és FÉMIPARI VÁLLALAT, Sződliget Telefon: 10-780. A győzelem küszöbén a Váci Híradás Még egy hét és befejeződnek Balassagyarmaton a 3. nemzetközi Palóc Kupa küzdelmei. A nőknél már eredményhirdetés volt. Itt a győzelmet nagy fölénnyel, maga­biztosan a Borsodi Bányász sze­rezte meg. Az utolsó fordulóban a Váci Forte is kitett magáért, le­győzte a végig egyenletes teljesít­ményt nyújtó Egri Vasas csapa­tát, s negyedik lett. A sportszerüségi versenyben 1. Váci Forte, 2. Borsodi Bányász, 3. Egri Vasas. A férfiaknál a kupa sorsa csak az utolsó fordulóban dől el. A győzelemre nagy esélye van a pil­lanatnyilag második helyen állő Váci Híradás csapatának, mert két Nógrád megyei együttessel játszik és a 17 gólos hátrány a Detvá- val szemben nem behozhatatlan. A 9. forduló eredményei: Váci Fonó—Diósjenő 20:13 (12:6), Váci Híradás—Salgótarjáni Építők 17:14 (8:10), B.-gyarmati SE—Érsekvad- kert 29:15 (14:7), Diósjenő—Rom­hány 21:9 (8:5), Váci Híradás—Ér- sekvadkert 55:13 (24:6), B.-gy.—S. Építők 18:17 (8:6). Az élcsoport állása: 1. Detva 13 11 1 1 291-130 23 2. V. Híradás 12 10 1 1 274-181 21 3. V. Fonó 12 D — 3 237-181 18 4. B.-gy. SE 14 7 — 7 271-244 14 A góldobólistán: 1. Cseri (B.-gy. SE) 114, 2. Csabuda (Diósjenő) 65, 3. Török (Váci Fonó) 64 gól. Sz. L. Ültessen gyümölcsfát telepítsen szőlőt, málnát, piros és fekete ribiszkét. * A szaporítóanyagot bőséges fajtaválasztékban beszerezheti az ULTETVÉNYTERVEZÖ VÁLLALAT KERTÉSZETI ÁRUDÁIBAN ÉS FAISKOLAI LERAKATAIBAN. Vác, Csukatelep, Szeszfőzde; Szigethalom, Nagyváradi u. 19.1 Tápiószentmártcn, Vorosilov u. 50.; Nagykáta, Ady Endre u. 18.; Budapest X., Fehér út—Éiessarok; XI., Bartók Béla út 158.; XVIII., Béke tér. Szentendrei pisztolyosrajt A sportpisztolyszakág fej­lesztése érdekében a sportlövő­szövetség 6 egyesülettel közö­sen 12 fordulós pisztolyos ku­pasorozatot rendez. A március 20-21-i nyitány házigazdája Szentendrén a Kossuth KFSE lesz. Kéthetenként tartják a fordulókat. Az Ü. Dózsa, a Zal­ka SE, az MHSZ KLK, a Bp. Honvéd és a Kossuth KFSE versenyzői mellett meghívottak is indulhatnak. A versenyszámok: sport-, gyorstüzelő- és standardpisz­toly, valamint revolver. Az elő­reláthatólag 30—40 tagú me­zőny teljesítményét egyéni és csapateredmények alapján- ér­tékelik. A kupa sorsát a sport- és gyorstüzelő pisztolyos szá­mokban elért eredmények dön­tik el. Idén még nincs neve a díszes trófeának, de jövőre már Takács Károly Kupaként ke­rül be a versenynaptárba. A május 28—Június 8. között Ma* gyarországon sorra kerülő XXIX. UEFA-torna tizenhatos döntőjébe Olaszország is bekerült. A tizen­hat helyből már hat foglalt: a ren­dező Magyarország, továbbá a já­ték nélkül bejutott Eszak-lrország (Skócia visszalépett), valamint a sikeres selejtező mérkőzéseket ví­vott Dánia, Finnország, Wales és Olaszország a döntőmezőny tagja. Csütörtökön elutazott Bulgáriá­ba a nemzetek közötti válogatott tornászviadalra a magyar Ifjúsági együttes. Bejek Gézáné, a szövet­ség elnökségi tagja, az Ifjúsági bizottság vezetője kíséretében a kővetkező versenyzők keltek út­ra: Káldl, Kanyó, Bohus, Gabo- nyl, Cselényi, Horacsek és Gom­bos. Az edző: Maráczl Emőné és Tóth Emőné, a pontozó Benkéné. Balikó Györgyi. APRÓHIRDETÉSEK Szakképzetlen labo­ratóriumi asszisztens- nőt keres (egészség- ügyi szakközépisko­lai érettségivel jelent­kezők előnyben) és 8 általános iskolával rendelkező nőket se­gédápolónőnek fel­vesz, munka mellett ápolónővé kiképez az I. sz. Belklinika, Bu­dapest VIII., Korányi Sándor u. 2/a. Tele­fon: 331—772. _________ A Kavicsbánya Vál­lalat délegyház! üze­me felvesz villanysze­relőket, segédmunká­sokat, akiket a későb­biek folyamán gépke­zelőnek betanít. Fize­tés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: üzemvezetés, Délegy­háza^__________________ Ve resegyházi tele- _ pünkre gépjavításban jártas géplakatos szak­munkást tmk-csoport- ba felveszünk. MEKO- FÉM ISz. Budapest VIII., Kőris u. 27. Te­lefonszám : 138-430/4­es mellék, vagy a helyszínen: Veresegy­ház. Sport u. 1. _____ A Sütőipari Vállalat keres általános kar­bantartó munkakör­ben szakképzett vil­lanyszerelőt vagy la­katost. Jelentkezés: Cegléd, Mizsei út ke­nyérgyár. (Tmk-veze­tó)._________________ A monori Járási Mű­velődési Ház szakmai­módszertani előadói munkakör betöltésére főiskolai végzettség­gel vagy legalább érettségivel rendelke­ző férfi munkaerőt keres. Jelentkezni személyesen lehet a Művelődési Házban, Monor, Bocskai u. 1., munkanapokon 11—19 óráig. Budapesten vagy kör­nyékén műszerész vég­zettséggel gondnoki állást vállalok, szol­gálati lakásért. .Sür­gős PmH. 83 594*» jel- igére a kiadóba. Felveszünk betanított esztergályosokat es se­gédmunkásokat, for­gácsoló műhelyünk­be. Jelentkezni lehet személyesen a köz­ponti irodában. Cím: Nagykőrös, Szabadság Mg. Tsz, _____________ Az EIVRT Gábor Áron öntöde és Gépgyára felvételre keres minő­sített hegesztőket ki­emelt beruházásra, külföldi szerelési mun­kára. Jelentkezés sze­mélyesen az üzemgaz­dasági osztályon: Bp Vili.. Asztalos Sándor u. 9-11. _______________ Ve gyipari technikust, vegyipari szakmun­kást és férfi betaní­tott munkásokat fel­veszünk gyártásra és laboratóriumi munká­ra, monorerdei tele­pünkre. Jelentkezés a telepen vagy Bp. XIV. Francia u. 43. Minő­ségi Vegyipari Szövet­kezet __________________ Mi krobuszra gépko­csivezetőt sürgősen felveszünk. Jelentke­zés: Kőbányai Gyógy- szerárugyár munka­ügyi osztály, Budapest X., Gyömrői út 19—21 Telefon: 149—027 Az EIVRT Gábor Áron öntöde és Gépgyár felvételre keres szak­képzett szerkezeti lakatosokat, esz­tergályosokat. akku­mulátortöltőket, gáz­kezelőket öntödei szak- és betanított munkásokat. anyag- mozgatókat Jelentke­zés személyesen az üzemgazdasági osz­tályon: Bp. VIII., Asz­talos Sándor u. 9—11. Felvételre keresünk gyógyszergyártó mun­kára vegyésztechniku­sokat, gyógyszergyár­tó szakmunkásokat, betanított és segéd­munkásokat, továbbá villanyszerelő, lakatos, kőműves, viz- és gáz­szerelő szakmunkaso­kat, hűtőgép- és kompresszorkezelő­ket, valamint tiszta munkára nőket. Je­lentkezés : Kőbányai Gyógyszerárugyár munkaügyi osztály, Budapest X., Gyömrői út 19. Telefon: 149— 027. 1475 Budapest 10. Pf. 27. __________ As zfaltútépítő Vállalat ceglédi építés- vezetősége FELVESZ útépítési munkákra technikust, művezetőket, valamint térmestert. Jelentkezés: Cegléd, Széchenyi út 51. Levélben! megkeresésre la válaszolunk. A PKN. megyei Élel­miszer és Vegyláru Nagykereskeden-ni Vállalat (FŰSZERT) váci fiókja, Vác, De­recske dűlő 4. felvé­telre keres tehergép­járműre gépkocsive­zetőket, kocsikísérő­ket, traktorvezetőt, raktári munkásokat takarítót. Jelentkezés a fenti címen szombat kivételével naponta 7 és 16 óra között- A pest megyei Fém­ipari és Kéziszerszám- gyártó Vállalat fel­vételt hirdet dabasl üzemegységébe férfi esztergályos szakmun­kára, valamint be­tanítunk férfiakat esztergályos munka­körbe. Jelentkezés: dabasl üzemegység, Dabas, József Attila u. 79. . ADÁS- ' VÉTEL Eladó Nagykőrös, Bás­tya u. 7. kettő szoba, konyhás. mellékhelyi­séges ház, 160 négy­szögöl telekkel, beköl­tözhetően, nyolcvan- ezer Ft. Érd.: Csíkvár dűlő 4. Berkiné. 800 négyszögöl zárt- kert eladó a Pálfájá- hoz közel Nagykőrös. Érdeklődni: III., Za­lán u. 33.____________ 600 négyszögöl zárt kert eladó. Nagykő­rös, Temetőhegy dű­lő 4/a. özv. Nagy József né.______________ Eladó Mia Diesel- és öntözőcső. Cegléd. Kossuth Ferenc utca 22. sz. __________________ Zá rt kert eladó. Érdek­lődni: Nagykőrös X. Toldi út 30._________ Na gyméretű fürdő­kád eladó. Nagykőrös, Kasza u. 1. Piskor. Nagyobb mennyiségű haszon nyárfa eladó. Érdeklődni: Nagykő­rös, Árpád u. 11. sz. Somogyi Dániel. Budapesttől 17 km-re 2 szobás családi ház, 400-as telekkel, termő gyümölcsössel, azon­nali beköltözéssel kp­ért eladó. „Jó közle­kedés PmH. 83 169’» jeligére a kiadóba. Családi ház építésére alkalmas telket kere­sek, 200—300 négyszög­öl, Szígetszentmiklós, Szigethalom, Taksony térségében. „Taksony 76 466” jeligére a Fel­szabadulás téri hirde­töbe. __________________ MZ 250 cm3-es Trophy eladó. Verőcemaros, Béke u. 3. Bíró. Vennék vád hajógyár gyártású H 4041 típu­sú, 4 személyes alu­mínium horgászladi­kot sürgősen. Csak a fenti típus érdekel. Ugyanott eladó 4 sze­mélyes poliészter mű­anyag motorcsónak­test. Cím: Kiss Károly. 1092 Bp. Ráday u. 28. Tel.: 257—416. Telek eladó alappal építőanyaggal, ártéz- kúttal, autószerviztő1 2 percre. Érdeklődni * Nyársapát, Szélső dű­lő 10. sz. — Csolik Ferenc. _________.______ El adó 2 db 8 hetes német juhászkutya. Jászkaraj enő. Érdek­lődni: a húsboltban 7— 12 óráig. Budapesttől 20 km-re. különálló, kis üzletház eladó. Tsz., borozó- bisztróval, szakkép­zettnek jó lehető­ség. Telefon reggel 8— 10-lg, 842—897 vagy „Forgalmas PMH. 83 424” jeligére a ki­adóba^_________________ El adó 1 db hasas üsző és 1 db üszőborjú, 1 éves. Cegléd X. kér. Tömörkény utca 20. Verőcén 180 négyszög­öl, panorámás, lejtős­telek, kis faházzal és víkendház építési en­gedéllyel, 50 ezerért sürgősen eladó. Vác, Palmiro Togliatti u. 42, Révész. _____________­Te tőszerkezethez fage­rendák eladók. Érdek­lődni lehet: Robotka József, Sződliget, Ár­pád u. 50/b. ___________ Há z eladó. 2x2 szoba, 2 konyha, 2 éléskam­ra, 650 négyszögöl ke­rített telekkel és mellékhelyiségekkel. Vác, Rádi út 48. sz. Eladó félig kész. há- romszobás téglaház, kerttel, piachoz közel. Nagykőrös V., Tormás u. 16. ____ Há z eladó sürgősen, szoba, konyha és mellékhelyiségek. Nagykőrös II. kér. Fűzfa u. 2. sz.______ Ba latontól 13 kilomé­terre, Somogysámson- ban egy szoba, kony­hás házrész, mellék- épülettel, 500 négy­szögöl telekkel eladó. — Érdeklődni: Gál Nándorné, 8710 Bala- tonszentgyörgy, Kis- balaton u. 17. szám alatt lehet, személye- sen vagy levélben. Nyársapáton 1200 négyszögöl szántóterü­let bérbe adó. — Adáminé, 1147 Bb. Fű­rész utca 110/B. VEGYES Nagy György lakatos­mester univerzál után­futó 230-as gyártásál rövid határidőre vál­lalja. 2220 Vecsés, Dó- zsa György út 53/a. Rákoscsaba, Péceli u 76., fűtőolaj, tüzelő­anyagok. oltott més2 nylonzsákokban is ajtó, ablak, csempe burkolóanyagok és­mindenféle építőanyap kapható. _______________ Es küvőre legdivato­sabb vőlegényi, koszo­rúslányi ruhák köl­csönzése vidékre. Bu­dapest vm.. Akácfa u. 27. sz. Esküvői ruhakülön­legességek kölcsön­zése. XIV., Dózsa Gy Üt 29. 410—720. Hatvani kétszobás összkomfortos, log- giás, lakótelepi, tanácsi lakásomat pestire vagv Pest környéki taná­csira cserélném. .Mi­előbb” leiigére leve­leket hirdetőirodábá Vác.

Next

/
Oldalképek
Tartalom